4. fejezet

Merengő

Piton fejében megfordult, hogy nem egészen fair egy olyasvalakit belerángatni a Merengőbe, aki nemrég kapott sokkot a témától. "Kutyaharapást a szőrével", gondolta aztán, bár igazából semmi értelmét nem találta ennek a mondásnak. Ha mondjuk egy Cruciatus-átokkal eltöltött kellemes éjszaka után valaki puszta jószándékból tűvel kezdené el őt böködni, nem jósolna hosszú életet az illetőnek.

De ez Potter volt, és Griffendéles - ennélfogva kiszámíthatatlan. Legalábbis teljesen máshogy működött, mint ő. Talán rá érvényesek a mondások is.

- Felkészültél, Potter?

Bólogat - horkantott fel magában Piton, - a kölyök holtsápadt és esze ágában sincs bemenni a rohadt Merengőbe, de bólogat! Griffendéles...

Összevont szemöldökkel nézte, ahogy a fiú belemerül a kőtálba. Neki sem volt kedve megnézni az ostoba pornóválogatást - kicsinyesnek és méltóságán alulinak tartotta az ilyesmit - de figyelni akarta Harryt. Tudnia kell, hogy milyen reakciókra számíthat a fiútól.

Halkan sóhajtott, ezerszer elátkozva magában Albus Dumbledore-t, és követte őt a Merengőbe.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry bizalmatlanul nézett körbe. Egy kastély toronyszobájában volt, ahol egy franciaágy és rengeteg párna hevert mindenhol. A színek vörös-arany árnyalatokban játszottak.

Azonnal észrevette, hogy ez az emlék nem olyan, mint a szokásosak. Hiába akart előre sétálni, csak pár lépést tudott: a padló mintha futószalag lett volna, és semmi sem mozdult. Arra gondolt, hogy ez nem egy igazi emlék, inkább annak csak egy vetülete, amit sokszorosítani is lehet.

Mellette közvetlenül két hatalmas fotel volt, és meglepve vette észre, hogy azok viszont szilárdak, és el is tud sétálni feléjük. Kissé szorongva nézett újra körbe, magán rendezgetve Piton mélyzöld köntösét, és leült az egyikbe.

Úgy gondolta, hogy még sosem érezte magát ennyire ostobának. Pár perc múlva itt lesz Piton, és elkezdődik ez a...

- Úgy látom, klasszikus forgatókönyv szerint haladunk - szólalt meg mellete egy vontatott hang. Piton ott ült, a másik fotelben, ajkán gúnyos félmosollyal, nyakig begombolt fekete talárban. Olyan volt, mint a nyugalom és a fölényesség szobra. Harry kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül nem jött ki hang a torkán. Alulöltözöttnak érezte magát a kifogástalan talárt, köpenyt és inget viselő Piton mellett.

A férfi érdeklődést tettetve nézett körbe, de ekkor a műsor el is kezdődött. Harry legnagyobb meglepetésére egy teljesen átlagos csókolózó pár jelent meg előttük: egy boszorkány és egy varázsló. Mindketten elég túlfűtöttnek tűntek, legalábbis erre utaltak a heves mozdulatok és az apró nyögések.

- Nos, látom, Albus néhány általános tudnivalót válogatott az elejére - mondta Piton egysíkú hangon, és szenvtelenül nézte az egyre hevesebb párt, ahol is a férfi éppen letépte a nő köpenyét egy pálca nélküli varázslattal.

- Áh, ez elég tehetséges volt - tette hozzá Piton, látszólag teljesen közömbösen.

Harry tulajdonképpen örült a megjegyzéseknek, így valahogy külső szemlélőnek érezhette magát ebben a nagyon is élethű szituációban. Ami elég nehéz volt, tekintettel arra, hogy a pár tőlük két lépésnyire vonaglott. Piton viszont nem zarvartatta magát: olyan hűvös nyugalommal nézte őket, mintha csak ostoba diákokat feleltetne.

Az események ezután kezdtek felgyorsulni. A férfi tehetséges varázslónak tűnt, mert pálca nélkül hamarosan megszabadította a nőt minden ruhájától: néhány darabot lelebegtetett róla, a blúzát pedig egyetlen intéssel finom köddé változtatta. Ezután magához rántotta a nőt, és élvezettel simított végig a bíborszínű selyem melltartón, majd a bugyin. Érintésének nyomán a boszorkány alsóneműje milliónyi vörös szikrákká változott, és szétszóródott a padlón.

Piton elismerően felmordult a varázslat láttán (egyáltalán nem a nő karcsú vonásai kötötték le), és Harry oldalt sandítva látta, amint amint egy félmosollyal körbenéz a szoba vörösarany díszítésén.

- Tíz pont a Griffendélnek - jegyezte meg szenvtelenül. Harry meglepetten pislogott erre, és tovább figyelte a párt. A férfi csak egy köntöst viselt, azt gyorsan a földre ejtette, és egy szenvedélyes csókba kezdett a boszorkánnyal. Erekciója a nő hasának feszült.

Harry nyelt egyet, Piton pedig unottan az órájára nézett, cseppet sem foglalkozva azzal a fordulattal, hogy a nő ujjai a férfi erekciójára feszültek. Harry viszont képtelen volt nem figyelni őket, már csak a hangok miatt sem, amit kiadtak.
Nem sokkal később az ágyra vetették magukat, de az esésük egy újabb varázslat miatt lelassult. A következő mozdulataik is olyanok voltak, mintha alacsony gravitációban, vagy víz alatt tennék meg: a nő haja lágyan úszott a levegőben, teste hátrafeszült, miközben a férfi csak fél kézzel tartotta, és ajkaival végigfutott a testén. A nyelve egy jó ideig elidőzött a szeméremajkak körül, elégedett sóhajokat váltva ki a boszorkányból, aki a nyaka köré tekerte a lábát.

A térdeplő varázsló ezután abbahagyta a kényeztetést: könnyedén az ölébe húzta a nőt, és lassan belehatolt. A boszorkány lebegő haján lágy hullám futott végig, amint a fejét hátravetve a csípőjével lassan körözni kezdett, még mélyebben magába fogadva a férfit. Összehangolt, ritmusos mozgásuk kezdett gyorsabbá válni.

- Lebegőbűbáj, pálca nélkül - kommentálta Piton monoton hangon, mire Harry összerezzent, egy pillanatra megfeletkezett ugyanis a jelenlététől. - Kivételes tehetségre utal.

Harry nem tudott mit mondani - pár csipőmozgása vad volt és szenvedélyes, ráadásul halkan nyögdécseltek. Harry megnedvesítette kiszáradt ajkait, és rémülten vette tudomásul, hogy a látványtól a vér az ágyékába tolul. Idegesen keresztbetette a lábát, és összébbhúzta magán a köpenyt. Ezekre a mozdultatokra Piton ajkának szegletében gyanús mosoly jelent meg, de a férfi nem szólt semmit, és nem is nézett rá. Harry megköszörülte a torkát, és próbálta a jelenet helyett inkább az izmos felsőtestű varázsló arcát figyelni.

- Elég... kékek a szemei, nem gondolja? - kérdezte Pitontól zavartan pislogva. - És elég jó varázslatokat tud. Nem lehet, hogy Dumbledore pro... ?

- Nem ismerném meg Albust szakáll nélkül - jegyezte meg Piton tárgyilagos hangon -, és az orra sincs eltörve, de a teste nagyon hasonló.

- Maga... Maga látta Dumbledore professzor testét? - kérdezte Harry megrökönyödve, mire Piton csak gonoszan mosolygott:

- Miért, azt hiszed neki nincs olyan?

Ezután hallgattak. Harry nem mert többet kérdezni. Az emlékben szereplő pár egyre hangosabb lett, miközben a férfi a nő csípőjét fogva ritmusosan rángatta őt az alacsony gravitációban. A mozgásuk felgyorsult, és a gravitáció egy pár pillanatra teljesen megszűnt: a pár extázisban lebegett az ágy felett, és a hangokból ítélve egyszerre értek el a csúcsra.

Harry úgy érezte, hogy szüksége lenne pohár vízre. Vagy egy vödör jegesre. Piton ezzel szemben csak összeérintette az ujjait, és rápillantott az órájára.

- Talán inkább Aberforth lesz - jegyezte meg aztán tárgyilagosan, az izzadt testű varázslót figyelve. - Bár őt is nehéz megismerni szakáll nélkül. Ha hivatalos pornó, akkor valószínűleg ő az emberünk. Nem tudnék olyan foglalkozást kitalálni, amit ő ne csinált volna.

Harry nyelt egyet, idegesen rendezgetve a zöld köpenyt, amibe rendesen beleizzadt. A kép közben elhomályosult, és egy más helyszín jelent meg: fáklyákkal megvilágított terem, valamint egy masszőrágy. Az ágyon egy kisportolt felsőtestű szőke férfi feküdt, míg egy másik szinten izmos férfi felette állt, és olajat kent a bőrére.

- Ismét egy klasszikus - kommentálta újra Piton. Harry kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát: rájött, hogy mi lesz itt. Már a férfi-nő kapcsolat is tartalmazott számára újdonságokat (az orális rész, meg persze a lebegés), de ez itt egyértelműen homoszexuális pornó lesz.

Nyelt egyet, és próbált nem nézni Pitonra. Illetve, próbált nem is gondolni rá. Ami nehezen ment, főleg, hogy a masszőr hasonlított a bájitalmesterre: karakteres arccal és fekete hajjal rendelkezett. Karcsú ujjai igen nagy szakértelemmel futottak végig a másik testén, elégedett nyögéseket csikarva ki belőle.

A masszőr csak egy fehér vászonnadrágot viselt, a páciense pedig egy törölközőt a derekán. A fekete hajú férfi még több olajat kent az aranybarna bőrre, és a szőke férfi fejénél állva egyre mélyebbre masszírozta a sikamlós anyagot. Végül a hosszú kezek becsúsztak a törölköző alá, feszülő ágyéka pedig a szőke férfi fejének nyomódott.

Ekkor a páciens egyre elégedettebb nyögéseket hallatott, és a kezeit felemelve belemarkolt a masszőr fenekébe. Kezének szorgos munkája nyomán a vászonnadrág csakhamar lehullott róla, és előkerült igencsak figyelemreméltó férfiassága.

- Klisé - mondta unottan Piton. - Nem hiszem el, hogy Albus ezt a halálian unalmas klisét rakta ide.

A szerepek ezután kissé felcserélődtek: Harry képtelen volt kideríteni, hogy eredetileg ki masszírozott kit, mert nemsokára két olajos férfitest feszült egymásnak. A szőke varázsló lemászott az ágyról, és testét a másikéhoz dörgölte. Erekcióik egymásnak feszültek, és egy szenvedélyes csók alatt mindenhol szétkenték egymáson az olajat.

Piton mindenfajta érdeklődés nélkül leporolt pár porszemet a talárjáról. Harry csontszáraz ajkakkal de annál nedvesebb ágyékkal a saját erekciójával küzdött, és még csak véletlenül sem nézett a bájitalmesterre.

A pár szőke és alacsonyabb tagja ekkor letérdelt a másik elé, és a nyelvét többször végighúzta társa hosszú férfiasságán, majd teljesen befogadta azt. A fekete hajú férfi ekkor egy hangos nyögéssel megragadta a másik haját, és ütemesen előrenyomuló csípőjével helyettesítette a szőke férfi mozgását.

Harry egyszerre több dolgot érzett. A saját feszülő ágyékát, a hátán lecsorgó vizet, és erős hányingert. Nem tudta elképzelni, hogy hogy nem fullad meg a térdeplő férfi.

Ekkor azonban egy pillanatra eltávolodtak egymástól : a fekete hajú férfi a polcról egy kék folyadékkal teli tégelyt emelt le, majd a szőkét a masszőrágynak döntötte, arra kényszerítve, hogy lehajoljon. A fekete hajú varázsló ekkor kivett az ujjaival egy jókora adagot a furcsán csillogó krémből. Piton először ekkor tekintett fel érdeklődve.

- Végre valami mágia - kommentálta. - Azt hittem már, hogy csak muglik.
- Miért, mi az? - kérdezte rekedten Harry, bár részben megkapta a választ: az anyagot a feketehajú a másik férfi nyílásába masszírozta, és mindkettejük férfiasságára is bőven kent belőle.

- Ez az anyag megötszörözi az ingereket - mondta Piton szokásos analitikus hangján, majd apró mosoly rajzolódott ki a szája szegletén. - És nem utolsó sorban megkönnyíti a behatolást.

Behatolás. Harry elsápadt erre. Határozottan nem szerette, amikor a "Piton" és a "behatolás" szó egy mondatban vagy egy gondolatban szerepeltek, bármiről is legyen szó.

De sok ideje nem volt rosszul lenni. A masszőr most minden tehetségét és figyelmét a másik ánuszára fordította, ujjaival ki-be járva a nyíláson, apró nyögdécseléseket váltva ki a szőke varázslóból. Majd hirtelen stratégiát váltott, és az ujjait helyettesítette a férfiasságával.

Gyorsan hatolt be, mire a másik hangosan felnyögött. Harry pislogott, és érezte, hogy elfehéredik. Nem úgy tűnt, mintha a szőke élvezné a dolgot...

Aztán pár másodperccel később már vágyakozó csípőmozgásával ő kényszerítette egyre beljebb a fekete hajú varázslót. A jelenet innentől igencsak zabolátlan lett: a kenőcs úgy tűnik valóban hatásos volt, mert mindketten elég hangosak voltak. A sebességük is fokozódott, olajjal kent testük egyre gyakrabban csattant egymásnak. A feketehajú hosszú ujjait a szőke varázsló péniszén húzogatta, és pár perc múlva mindketten elélveztek. A szőke férfi bőséges termése jutott szinte mindenhova, a masszőrágyat és a törölközőket is beleérve.

Harry rosszul volt.

- Elég kellemetlen lehet ilyen helyen takarítani mágia nélkül - jegyezte meg Piton, és nézte, amint Harry küszködik azzal, hogy becsukja a száját, és nagy levegőket vegyen.

- Ennyi volt? - kérdezte aztán reménykedve Pitontól, aki erre csak felvonta a szemöldökét.
- Potter, Albusról sok mindent lehet mondani, de az nem, hogy nem alapos. Egy-két iskolapélda még kimaradt.

- Úgy érti, két nő? - kérdezte még mindig rekedten.
- Ugyan, az nem túl érdekes a jelenlegi nézőpontunkból.

Harry összevonta a szemöldökét.

- Akkor nem értem.
- A varázsvilágban vagyunk, Potter - mondte Piton egy gyanús mosollyal. - Használd a fantáziádat!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Piton később elismerte, hogy Harry egész jól tűrte. Legalábbis egy darabig. Figyelemre méltó volt az az izgalom, amit produkált az első két előadás alatt: mindez megerősítette Pitonban, hogy a fiú nem reménytelen.

Aztán, amikor bejöttek a képbe a kentaurok, Harry kezdett jól láthatóan rosszul lenni. Valamikor a sellők és két félóriás színrelépése táján már egyértelműen zöld volt az arca, és a szája elé kapta a kezét.

"A pokolba" - gondolta Piton, és rájött, hogy itt már az időszakos kommentárjai sem enyhítenek a helyzeten. Egy pálcamozdulattal megszüntette a Merengő bűbáját, és kirángatta Harryt a kőtálból.

Amikor a fiú semmit sem tudott válaszolni, csak öklendező hangokat hallatott, Piton bependerítette őt a fürdőszobába, és összefont kézzel figyelte, amint Harry teljes gyomortartalmát a vécécsészébe üríti. A fiú rázkódott, a háta görcsösen megfeszült, és a zöld köpeny úszott az izzadtságban.

Piton figyelte, és ebben a pillanatban mélységesen irigyelte őt.

Irigyelte, mégpedig az érzéseiért. A döbbenetéért és az ártatlanságáért - amiért itt térdelt és okádott, csupán az előbbi látvány miatt. Neki, Perselus Pitonnak már semmit sem lehetett mutatni, amin megdöbbenne - semmilyen perverzió vagy mocskos kínzás nem hozná ki a sodrából. Még csak a szeme sem rebbenne semmitől. Túl sokat látott, és túl sokat élt meg.

Valamint túl sokszor alkudott meg magával. Nem figyelt oda arra, amikor a lelke darabokra zúzódott, újra és újra: mindig csak összedobálta a cserepeket, és megkötötte a vasakarat cementjével.

A lelke egy szemétdomb volt, ezt jól tudta. Csak nem szeretett rá gondolni.

Gyűlölte magát ebben a pillanatban, és az egész szituációt is. Gyűlölte Dumbledore-t, Voldemortot, és ó, igen... Gyűlölte Harry Pottert is.

A fiú ott térdelt a vécé előtt, remegve, izzadtan, ő pedig ott állt mögötte kifogástalan öltözékben és nyugodtan. Mégis, sokkal mocskosabbnak érezte magát, mint Potter, vagy akár az, ami most a vécéjébe került.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry tudta, hogy Piton ott áll mögötte a fürdőszobában, de mire összeszedte magát annyira, hogy fel tudjon nézni, már egyedül volt.

Valahogy megpróbált felállni. Lehúzta a vécét, és kiöblítette a száját némi mágikus fogkrémmel, aztán lassan kitámolygott, vissza Piton nappalijába.

A dívány, amin délután feküdt, most ággyá volt alakítva, és már ágynemű is hevert rajta - Harry a házimanókra gyanakodott, ugyanis meg sem fordult a fejében, hogy Piton ilyesmire vetemedne.

Halálosan fáradt és elcsigázott volt. Elméjének egy része tiltakozott az ellen, hogy itt maradjon, egy másik része pedig tudta, hogy nincs más választása. Kissé remegő kézzel megszárította magát a pálcájával, aztán eldőlt az ágyon, és magára dobta a takarót.

Semmi mást nem akart, csak aludni, és nem ébredni fel, soha többé.

- Ezt idd meg, Potter - szólalt meg fölüle egy ismerős hang. Összerezzent. Piton rosszkedvű volt, és nem gunyoros.

- Mi ez? - kérdezte halkan az üvegcsére nézve.
- A gyomrodra, Potter. És segít elaludni. Persze tanítottam tavaly, és a színéból illett volna felismerned, de egy Griffendélestől inkább nem várok el ilyen mértékű...

- Köszönöm, kérek - vágta félbe Harry, és kikapta a kezéből az üveget. Kivette a dugóját, és egy hajtásra megitta. Ebben a pillanatban az sem érdekelte volna, ha méreg.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Nagyszerű - morogta. - Most pedig lehetőség szerint csendben aludj, ha megkérhetnélek, ugyanis nem szeretem, ha...

De Harry nem figyelt rá. Ahogy a tudata kezdte elhagyni az ébrenlétet, egyre több kép villant fel a Merengőbeli emlékből.

- Sellők... Miért pont sellők? - kérdezte borzongva. Piton elhallgatott egy pillanatra.
- Miért, szerinted miért tanult meg Albus sellőül? - mondta rosszmájúan. - Azok a halak tudhatnak valamit.

Harry pislogott, de nem tudott erre mondani semmit. A szeme majdnem lecsukódott, és Piton menni készült - de ekkor félálomban megragadta a karját.

- Ugye nem ebből áll az egész? - kérdezte rémülten.
- Miből, Potter? - kérdezte Piton barátságtalanul, de nem rázta le Harry kezét.

- Hát... Abból, amit láttunk - motyogta a fiú. - Ugye, a valóságban azért... azért más is történik ugye? Nem csak a szex? Mármint, normális emberek közt...?


Piton kétségbeesetten próbálta kitalálni, hogy mit csinálnak normális emberek. A fiú hideg ujjai a kezén megborzongatták.

- Igen - mondta végül bizonytalanul. - Vannak, akik... vacsorázni mennek, meg moziba, meg... A pokolba is, Potter, mi a fenét akarsz ezzel?

A fiú nagyokat pislogott.

- Azt akarom... - sóhajtotta félig az álom és ébrenlét közt lebegve -, azt akarom, hogy ezt csinálja rendesen végig. Ne sumákolja el, mint az okklumenciát.

Elsumákolja? Piton majdnem dühösen felcsattant, hogy Potter örülhetne annak, hogy a lényegi részét legalább elvállalta - méghogy vacsora! - de ekkor valami történt.

Valami, amit Piton nem tudott megmagyarázni. A fiú ujjait érezte még mindig a csuklóján, de az érintésbe mágia keveredett: csupán egy ösztönös villanás Harry részéről, de Piton minden porcikájában megremegett. A mágia egészen a belsejéig hatolt, és a lelkét érintette meg - vagyis a sokszorosan összetört, megfagyott, kupacra hányt felszínt, amit jobb híján Perselus a lelkének hívott -, és megszűntette a nyomást.

Piton levegő után kapkodott, és nem értette, hogy mi történik. A keserűség, ami több évtizedes mocsokban a bensejére ragadt, most megenyhült, és egy pillanatnyira szabadon engedte a megfagyott lelkét. Az árulásba ágyazott árulások, hazugságok, tőrbecsalások nyomai elpárologtak.

Piton lélegzett.

- Szóval, elvisz engem valahova? - motyogta a fiú csukott szemmel.

- Igen - hallotta meg Piton a saját hangját. - Igen, hát persze.

Azzal a fiú ujjai lecsúsztak a csuklójáról, és mély álomba merült. Piton egy darabig meredten nézte, saját szavai még ott csengtek a fülében, aztán szinte extázisban a szobája felé tántorgott.

A sötétség, ami a lelkét uralta - a hibáinak béklyója, a fájdalom és a gyűlölet tövisei - ezalatt lassan visszakúsztak a lelkébe. Megremegett a válla. Zihált, és már nem uralta az eddig szigorú kontroll alatt tartott izmait: remegve térdre esett. Tüzes vasként égette az az emlék, hogy milyen jó volt pár pillanatig szabadon lélegezni, mindezt csupán azért, mert egy Lélekvarázsló futólag megérintette őt.

Rettegéssel vette tudomásul, hogy a fél karját is odaadná még egy ilyen pillanatért.

---------------------------------------------------------------------------------------------------

A/N: Köszönöm a kritikákat - igyekszem megválaszolni őket, csak vmiért nagyon belassult a gépem vagy a netem, és párszor ki is akadt... Minden esetre, jól esik a bíztatás, jöhet még :)))