2. fejezet

Az első lecke

Harry látása egy pillanatra elhomályosult, és sípolni kezdett a füle. Nem volt biztos abban, hogy egyáltalán sejti-e azt, hogy mit jelent a szüzesség elvesztése egy homoszexuális kapcsolatban, de a puszta gondolat, hogy ehhez Pitonnak bármi köze is legyen, különböző fizikai tüneteket produkált rajta.

Először is fehér szikrák kezdtek táncolni a szeme előtt, és a folyamatos sípolástól a fülében nem hallott semmit. Le kellett ülnie. Piton ezzel szemben felállt, az igazgatói asztalnak feszítette a hosszú ujjait, és úgy tűnt, hogy teli torokból ordít az igazgatóra, aki teljes nyugalommal és kedves érdeklődéssel figyelte őt.

Harry hallása robbanásszerűen tért vissza.

-… most pedig azt akarod, hogy betömjem neki mindenhol, és megtanítsam, hogy hogyan csinálja másoknak?

Harry pislogott. Nem értett semmit. Ránézett Dumbledore-ra, aki egy lassú mozdulattal hátradőlt a székében.

- Mellőzd a közönségességet, Perselus – kérte, de inkább parancsnak hangzott. – Legalább Harry társaságában.

- Csak nem aggódsz az ártatlanságáért? – gúnyolódott Piton. – Nem gondolod, hogy ez egy kicsit kétszínű a részedről?

Dumbledore összeszűkítette a szemét, és paradox módon még mindig mosolygott.

- Lehet ezt szépen is csinálni, Perselus. Most pedig, ülj le, kérlek.

Piton valamiféle heroikus küzdelemmel elérte, hogy leüljön.

- Csak hogy én NEM fogom sehogy sem csinálni! Ez őrület! – tette még hozzá. A hangja egészen kétségbeesettnek hangzott. Harry kinyitotta a száját, és becsukta, töprengve azon, hogy mit is kéne Pitonnak csinálnia.
A férfi sápadt volt, sokkal sápadtabb, mint eddig életében. Harrynek az volt a benyomása, hogy Piton sincs jobban, mint ő, de legalább vele ellentétben tudja, hogy miről van szó.

- Nem… Nem lehetne valaki más? – szólalt meg aztán Harry, egészen rekedt hanggal. – Úgy értem, hogy nem tudnak találni egy… hát szóval, egy másik… homosz – a szó másik felét csak tátogva mondta ki, majd gyorsan hozzátette. – Nem mintha azt mondanám, hogy maga az, mert nem tudom hogy az-e, csak gondoltam, hogy…

Piton egy pillanatig tömény undorral nézett rá, de úgy tűnt, hogy egyetért a mondat első felével.

- Remek érv! – mondta olyan hangon, mint a tömény méz, majd előrehajolt, és a tekintetét Dumbledore-ra szegezte. – Azt sem mondhatnám, hogy ebben a szobában én vagyok a leggyakorlottabb az ilyen kapcsolatokban. Ugye, Albus?

- Bizonyára igazad van – jegyezte meg udvarias mosollyal az öreg mágus. – De száz év korkülönbségnél többet nem szeretek felvállalni.
Harry elsápadt a fordulatra, de elgondolkozni nem volt ideje.

- Ugyanazt csinálod, mint az okklumenciánál! – sziszegte Piton. – Rám bízod a piszkos munkát. De a válaszom ezentúl NEM!

Harry Dumbledore-ra nézett, és szinte megrémült. Az öreg máguson megváltozott valami: továbbra is mosolygott, de valahogy hatalmasnak tűnt az alakja, még úgy is, ahogy ült. Az embernek az a benyomása támadt, hogy nem szeretné, ha Dumbledore nem mosolyogna.

- Az irányodban ez nem kérés volt, Perselus – mondta a mágus furcsán zengő hanggal, majd megszokott hangjával és jóságos tekintetével Harryhez fordult. – A döntés joga egyedül Harryé.

Harry kinyitotta a száját, de hang nem jött ki a torkán. Akkora zűrzavar volt a fejében, hogy szinte meg sem értette a kérdést. Pitonra nézett, akibe Dumbledore hatásosan belefojtotta a szót, és most sápadtan bámult maga elé. Majd Dumbledore felé fordult, aki érdeklődve figyelte őt.

- Nem tudom, hogy… - kezdte bizonytalanul, és a szája kiszáradt – Nem tudom, hogy hogy veszti el a szüzességét egy férfi.

Szinte el sem hitte, hogy megint kimondta. Pedig igaz volt, és ennek a tudásnak a hiánya meggátolta minden egyéb gondolkodásban. Látta, hogy Piton egy tőle szokatlan mozdulattal a halántékát dörzsölgeti, Dumbledore pedig végigsimít a szakállán. Aztán az öreg szemében valami pajkos fény villant, és felállt az asztal mellől.

- Az emlékeim meglehetősen régiek e téren – mondta mosolyogva. – És amúgy is ki kell mennem öt percre. Volnál kedves elmagyarázni neki, Perselus?

Piton felnézett a mágusra, de tiltakozni sem ereje, sem ideje nem volt. Dumbledore egy pillanat múlva már eltűnt az irodájából nyíló egyik ajtó mögött.

Mindketten hallgatták az ingaóra kattogását. A portréalakok szuszogtak, mintha aludnának, de persze mindegyikük fülelt. Harry sóhajtott.

- Nem akar válaszolni a kérdésemre?

- Nem – válaszolta kurtán Piton.

- De azért fog?

Piton ajka megrándult.

- Igen – mondta nehezen, és nem kevés dühvel arra az ajtóra nézett, ahol Dumbledore eltűnt. - Nem mintha lenne más választásom.

Az óra kattogott hármat.

- Nos? – kérdezte Harry vékony hangon, és a cipőjét bámulta. Érezte, hogy elvörösödik – Tudom, hogy tudnom kéne, de…

- Igen, Potter! – csattant fel Piton dühösen. – Mégis, mi ez a bárgyú viselkedés?! Egy normális mardekáros a te korodban a szexnek legalább tíz extrém formáját kipróbálta! Mégis, mi a fenét műveltél eddig?

Harry szeme összeszűkült a haragtól.

- Mondjuk, megpróbáltam megmenteni a világot egy őrült fekete mágus markaiból! – vágott vissza, és Piton nem tudott mondani erre semmit.

Csend lett.

Az óra kattogott még hármat, aztán ötöt. Aztán sokat. A portréalakok közül néhány tényleg elszundított. Harry arra gondolt, hogy Dumbledore-nak ennyi idő alatt vissza kellett volna jönnie a mosdóból.

- Nos? – kérdezte még egyszer, majd összeszedte magát, és újból megfogalmazta a kérdést. – Hogyan csinálja… hogyan szeretkezik két férfi?

- Ugyanúgy, mint egy nő és egy férfi – mormogott Piton. Harry összevonta a szemöldökét.
- Az nem lehet – jegyezte meg kissé meglepetten.

Az óra kattogott még négyet. Piton sóhajtott.

- Az egyik belevezeti a péniszét a másik ánuszába. – mondta színtelen hangon. Harry pislogott.

- Seggbedugja, Potter, seggbedugja, és ott élvez el, a gyengébbek kedvéért.

Harryt a sokk hirtelen érte. Kifutott a vér az arcából. Az óra kattogott, de már nem figyelte.

- De… Miért? – nyögte. A pánik lassan kezdte elönteni. Miért hagyja bárki, hogy más valaki... ezt tegye vele?

A következő sokk akkor érte, amikor rájött, hogy Dumbledore pontosan azt várja el tőle, hogy ő engedje ezt Pitonnak…

- Nem – suttogta, aztán már rémülten ordított – NEM! NEEM, AZ SOHA!

- Látom, minden rendben megy – jelentette ki a sugárzó arccal belépő Dumbledore, fixírozva a másik kettőt.

Harry zihált a rémülettől.

- Nem engedheti – mondta a pánik határán. – Nem engedheti, hogy ezt csinálja velem! Én… nem! Ez… én nem akarom! Ne… ne tegye…

Dumbledore egy darabig elgondolkozva nézte Harryt.

- Perselus, távozz most, kérlek – mondta, le sem véve a tekintetét a fiúról.

Piton dühösen felpattant.
- Remek. A lakosztályomban leszek, ha esetleg valakit meg kéne rontani – morogta keserűen, és kiviharzott az irodából. Ahogy becsapta maga mögött az ajtót, az összes képkeret megremegett a falon.

Dumbledore sóhajtott, és leült a Harry meletti székre. A fiú remegni kezdett, mintha a hideg rázná.

- Harry – szólalt meg halkan. – Harry, nézz rám.

Egy darabig Harry semmit nem tudott reagálni, aztán ránézett Dumbledore-ra.

- Nem tudom megcsinálni – suttogta falfehéren.

Mindketten hallgattak. Harry tudta, hogy ezzel együtt akár ki is mondhatná a halálos ítéletet a világra. És azt is tudta, hogy ezt nem teheti meg, ahogy Dumbledore is tisztában volt azzal, hogy nem is fogja megtenni. Nem dönthet így, csak azért, mert halálra van rémülve.

De miért Piton? Engedje, hogy… azt csinálja? A gondolatra ismét pánik jött rá, és zihálni kezdett. Irtózott Pitontól. Félt tőle. Gyűlölte őt, és tudta, hogy ez az utóbbi érzés kölcsönös. Az pedig, amit kértek tőle egyszerűen szégyenteljes volt.

A válla rázkódott a hidegtől, de egy kis idő után Dumbledore a kezei közé zárta az ő elfagyott ujjait, és ráemelte a tekintetét a félhold-keretek mögül.

- Akarod, hogy én csináljam? – kérdezte halkan a mágus.

Harry rámeresztette a szemeit. A portréalakok egyszerre kezdtek suttogni a falon. A helyzet egyszerűen bizarr volt.

- Nem! – vágta rá rémülten, és úgy érezte, sosem szédült még ennyire. – Ne tegye… meggyűlölném érte.

Egy pillanatig hallgatott.

- Pitont amúgy is gyűlölöm – tette hozzá halkan, remegő hanggal. – Csinálja inkább ő. Senki más nem elérhető a Rendből… - fejezte be motyogva.

Dumbledore megkönnyebbülten sóhajtott, és megpaskolta Harry kezét.

- Örülök, hogy ezt mondod – mondta vidám mosollyal. – Nem mondhatnám, hogy ugyanolyan erőben vagyok, mint száz éve.

Harry megkockáztatott egy halvány mosolyt, de nem sikerült túl őszintére. Kíváncsi volt, hogy mikor jön el az az idő, amikor nem kell erősnek mutatkoznia.

- Maga tényleg homoszexuális? – csúszott ki a száján. Dumbledore összeszűkített szemmel mosolygott.
- Az embereken először a mágiát veszem észre – mondta végül őszintén – Azt hiszem, ez vonzz engem, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő-e a hordozó.

Harry biccentett, pedig nem igazán értette a dolgot. Az összes portréalak feltűnően fülelt a párbeszédre.

- És most mi legyen? – kérdezte halkan egy sóhaj után.

- Én a helyedben lemennék Perselushoz – mondta Dumbledore hunyorogva, majd Harry rémült arcát látva hozzátette – Talán kezdjétek először az elmélettel. Hidd el, a legtöbb mardekároshoz hasonlóan igencsak járatos ebben a művészetben.

Azzal, mintha nem akarná, hogy Harry esetleg meggondolja magát, szelíden elkezdte az ajtó felé terelni. Harry feje zsongott az elmúlt pár percben történtektől. Még mielőtt kilépett volna az ajtón, megfordult.

- Miért jó… Miért jó az ilyen szex annak, aki… a nő szerepét játssza? – kérdezte őszinte kíváncsisággal.

Dumbledore egy pillanatra felvonta a szemöldökét, majd elmosolyodott.

- Remélhetőleg, Perselus majd megfelelő módon megválaszolja a kérdésedet. Ha nem, velem gyűlik meg a baja.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Köv rész: Harry a lehető legnagyobb kerülőúton megy Perselus szobájába…