Perselus Piton szemei már évtizedek óta minden előjel nélkül pattantak fel hajnalonként egyik pillanatról a másikra ugyanabban a percben. Ez az őszi pirkadat azonban más volt, mint a többi. Valami megfoghatatlan és rendkívül szokatlan előérzete támadt. Vékony vonallá préselt szájjal méregette sápadt arcát a tükörben, miközben szinte fülsiketítő zajként harsogta valami szemtelen ördög, hogy azonnal London egyik híres-hírhedt mugli negyedébe kell mennie. Még néhány pillanatig tétovázott, aztán egyetlen bosszús morranást követően magára kanyarította mugli kabátját, és pár perccel később eltűnt Roxfort elől, hogy szinte ugyanabban a másodpercben a Foltozott Üst kandallójában öltsön testet. Határozott léptekkel indult meg az ajtó felé. A mugli Londonba érve hajába enyhe őszi szél kapott, az évszak jellegzetes illata lengte körül, és Piton engedte, hogy egyetlen pillanatig érzékei felett átvegye a hatalmat az a régóta féltve őrzött, rejtve hordozott érzés, miszerint vár rá valahol valami eddig ismeretlen, ami majd teljessé teszi az életét. Tavaly azt hitte, hogy a boldogsága egyetlen karnyújtásra van, de későn akart érte nyúlni. A boldogsága ragyogó tisztaságát is beszennyezte Voldemort mocska.

A következő pillanatban egy autó fékjének fülsiketítő csikorgása és egy sikoly rántotta vissza a valóságba. Vadul örvénylő szemeit ismét a világra nyitotta, hogy ismét a szemei elé táruljon a kíméletlen valóság.

Egy fiatal férfi remegő kezekkel simította ki a járdaszegély mellett fekvő nő összetört arcából a vértől csapzott hajtincseket. Pitonnak egyetlen pillanat alatt sikerült megállapítania, hogy a nő halott. Talán Ő is így végezte? – kérdezte magától zaklatottan, így arcának néhány barázdája még jobban elmélyült, majd további tétovázás nélkül nekivágott, hogy újra bejárja London egy szegletét. A Végső Ütközetet követő tárgyalások után kicsusszant a kezei közül, illetve eltűnt a vigyázó szemei elől a lány. Hetekig kutatott utána Anglia szerte, de semmire sem bukkant. Londont is már többször átvizsgálta, és egyszerűen nem értette, hogy a sok auror, a Világmegmentő és az ő – Perselus Piton – keresőbűbájait hogy tudta kivédeni egy legyengült, zavart fiatal nő.

Hosszú léptekkel szelt át majd egy tucat sikátort, amikor egyszer csak az a várva várt borzongatóan ismerős hang kúszott a fülébe.

***

Amaranta még saját magát is megmosolyogta, hogy ezzel a sovány és jelentéktelen testtel akar pénzt keresni, de nem volt mit tenni. Éhen nem halhat, és arról pedig fogalma sem volt, milyen más úton juthatna pénzhez. Nem tudta, hogy ki lehet az a lány – pedig valahonnan rendkívül ismerősek voltak neki ezek a gyermeki vonások, a kócos haj, a meggyötört tekintet – akinek a testébe kényszerült, így amíg valami biztosat meg nem tud, óvatosnak kell lennie.
Napokig próbálkozott az utcákon sikertelenül. Eleinte nagy vágyai voltak, tehetős környékeken járkált, aztán ahogy a kudarcok sorra jöttek, úgy szorult ki London szívéből az eldugott parkok, sétányok és végül a sikátorok közé. Szinte semmit sem keresett, a több éves tapasztalata mit sem ért a muglikkal szemben. Az újabb nap kezdetén fáradt sóhajjal lépett ki a lakásából a koszos és sötét folyosóra, majd lépteit szaporázva pár perccel később már a tegnapi helyén ácsorgott. Arra gondolni sem mert, hogy egy bordélyba bevennék, így maradt a régen bevált módszer, minél kihívóbban ajánlgatni magát az arra járóknak, hátha egy tehetősebb kliensbe botlik. Még nem is sejtette, micsoda meglepetés éri.

Épp egy negyvenes diplomata szállt ki abban a sikátorban ahol ő is állt. A férfi mohó tekintettel vizsgálgatta a felhozatalt. Volt ott minden, ami ilyen embereket érdekelhet: kosztümös luxuskurvák, bőrruhás transzvesztiták, divatos kurtizánok – úgy sejtette, hogy nem csak ő, de az a kis jelentéktelen nőcske is ebbe a csoportba tartozik. Tegnap azért fizettek neki, hogy meghallgasson egy korosodó ügyvédet, és sok mindenről elbeszélgettek, de végül a pasas csak hosszas unszolásra és néhány bűbáj hatására fizetett… jellemző.
Úgy látszik most szerencséje lesz. A diplomata határozott léptekkel közelített felé, majd alig fél méterrel megállt előtte, és becsmérlő tekintettel méregette.
- Mennyibe kerülsz, kislány?
- Attól függ, mit akarsz. – Amaranta dühösen konstatálta, hogy megszokott határozott hangneme cincogásnak hangzott ennek a lánynak a vékonyka ajkai között.
- Mennyi idős vagy?
- Mit szeretnél, mennyi legyek? – kérdezte a tőle telhető legkacérabban.
- Térdelj le, és meglátjuk, azután mennyire becsüllek – mondta a férfi.

Piton nem akart hinni a fülének. Kicsit gyorsított a léptein, de a szemei elé kerülő látvány pár pillanatra lebénította, és villámként csaptak bele ismét tudatának középpontjába a Végső Ütközet képei: ahogy Granger kábultan fekszik saját vérében, ahogy Draco egyetlen mozdulattal egy fatörzshöz rántotta a Cruciótól még mindig reszkető meggyötört testet, ahogy egy újabb mozdulattal meggyalázta. Eleinte a tisztás a lány fülsiketítő sikolyaitól volt hangos, végül elcsendesedett, és üveges szemekkel meredt a semmibe… Gyűlölte a tehetetlenséget. Néhány mélyebb lélegzetvétellel lecsitította háborgó elméjét, és a frissen megtalált Hermione Granger felé indult. Letépte a lány kezét a diplomata nadrágjának cipzárjáról, majd karon ragadva magával rángatta. A megdöbbent férfinek csak háttal vetette oda, hogy a lány az övé erre a napra száz fontért. Az összeg hallatára Amaranta ellenkezése a ráncigálással szemben megszűnt, a diplomata mérgesen odavetett néhány szitokszót, de végül Piton és friss zsákmánya a sötétbe vesztek.

- Hol lakik? – kérdezte mély hangján a professzor.
- Oda vezetem, de előbb tudnom kell ki maga. Tudom, hogy csak egy prostituált vagyok, de… de nem szeretném ha… Tudja mit? Mindegy! – Amaranta ekkor vette észre, hogy a sötét hajú, copfos férfi lemaradt, majd visszafordulva egy megdöbbent és kérdő tekintettel találta szemben magát. – Most mi a baj? Remélem feltűnt, hogy prosti vagyok.
- Granger ne szórakozzon velem! Mi az, hogy nem ismer meg?
- Granger? Vagyis… mármint… ja, hogy én! – Amaranta zavartan megköszörülte a torkát, majd megszaporázta a lépteit. Egy lepusztult pékség előtt haladtak el, és a lány vágyakozva tekintgetett egy bagett felé. Végül minden bátorságát összeszedve fordult ismét kísérője felé. – Esetleg megelőlegezne a beígért összegből egy fontot most?

Piton zavartan nézett a csont és bőr lányra, majd halk helyeslő morranás után felé nyújtott egy tíz fontos bakót. Amaranta remegő kézzel vette el a pénzt, és besétált az apró, sötét üzletbe, ahonnan az előbb kiszemelt friss és meleg bagettel valamint egy üveg ásványvízzel tért vissza. Óvatos mosolyt küldött Piton felé, majd felé nyújtotta az illatozó pékárut, de a férfi visszautasította, aztán ismét elindult.
A professzornak közben vadul jártak a gondolatai, hogy mi történhetett. Gyanakodott egy Exmemoriamra, de alaposabb megfigyelés után rá kellett jönnie, hogy ez a lány a külsejétől eltekintve semmiben sem hasonlít Hermione Grangerre, az eminensre. Más a mozgása, nem csillog a szemében az a hatalmas tudás, nem a jól megszokott szelídséggel tekint a világra, hanem a nyomorúságos helyzete ellenére merészség és perzselő szexualitás aurája lengi körbe, amely megviselt külseje ellenére is magához vonzza a férfiakat.

Néhány perccel később a lány megállt egy sötét, mocskos kapualj előtt, és a férfit előre engedve az első emeleti bérlakás felé terelte.
Az apró lakásba belépve Pitont azonnal körüllengte a hely mágiája, egy varázsló azonnal leszűrheti, hogy az aprócska szobában boszorkány él. Aztán a szeme megakadt egy sarokba hajított könyvön, amelynek valahogy nagyon ismerős volt a borítója… Hol látta ő ezt a jellegzetesen égkék borítót?
Miközben ő aprólékosan szemlélte a lakást, Amaranta pár mozdulattal megpróbálta magát rendbe szedni, már amennyire azt a fiatal vézna test tulajdonságai engedték, amelybe néhány napja belekényszerült. A lány óvatosan Piton mögé lépett, és sokat sejtetően elkezdte lehámozni a mugli kabátot. A ruhadarab lekerülte után ismerős illat csapta meg az orrát, de hirtelen nem tudta hova tenni.

Piton zavartan tűrte a vetkőztetést, és nem tudta hogyan foghatna hozzá a kérdezősködéshez. Már nyilvánvaló volt, hogy ez a lány nem tud róla semmi. Csábító volt a lehetőség, hogy Granger tudta nélkül birtokba veheti, és szabadon rendelkezhet annak testével, de amikor visszacsengett a fülében az okos griffendéles gyöngyöző kacagása, és szemeit lehunyva maga előtt látta a lány bájos valóját, azonnal elment a kedve bárminemű ilyen cselekedettől. Ő Hermione Grangert akarta teljes kiszerelésben, a lány szabad akaratából.
Aztán, mint derült égből a villámcsapás, úgy hasított a tudatába az imént látott könyv címe: Lélekmágia haladóknak. Egyetlen mozdulattal pördült meg, és szorította a falhoz a Granger testében bujkáló nőt, hogy ugyanabban a minutumban a legillimencia által előhívott képsorokban önmagával találkozzon szembe Draco lakásán, egyik olyan pillanatában, amikor nem tudott magán uralkodni. Tehát a nő Amaranta.

Amaranta a hirtelen mozdulattól ösztönösen összerándult, és az emlékei közül előkúszott egy feketehajú, kíméletlen férfi, akit Draco hívott hozzá. Döbbenten konstatálta, hogy ez a férfi és az a múltkori varázsló egy és ugyanaz.
Elhaló hangon kérdezte meg a férfivel szinte egyszerre: - Maga?

***

Draco idegesen toporgott a nappaliban. Várta, hogy Amaranta felébredjen, és elszámoljon az elmúlt néhány estével, amikor váratlanul eltűnt, aztán hajnalban bukkant fel újra. Nem lehetett oka panaszra, a rendszeresség alátámasztani látszott a lány ígéretét, mi szerint csupán egyetlen kuncsaftot látogat majd, és az a bizonyos kuncsaft mindig bőkezűen kifizette Amarantát egy megszokott aprócska bársonyzacskó galleonnal, amelyen rikító ezüst szálakkal ott díszelgett a dupla „P” betű. A szőke férfit szavakkal kifejezhetetlen düh marcangolta, és nem merte bevallani a lánynak, hogy mennyire szereti és kívánja, nem merte megtiltani neki, hogy újra és újra munkába menjen.

Amaranta testébe kényszerült Hermione bágyadt és elcsigázott mosollyal az arcán lépett ki hálószobája ajtaján. Még a konyháig sem jutott el a jól megszokott éltető kávéjáért, amikor Draco hideg hangja élesen vágott végig rajta.
- Tegnap este is Nála voltál?
Egy pillanatig habozott csupán, aztán hátrafordulva a férfi szemei közé vágta az igazságot.
- Igen, és még sokszor megyek. Ha pedig ezt a hangsúlyt rendszeresíted velem szemben, akkor azt is megfontolom, hogy odaköltözzek-e! – Ebben a paprikás hangnemben volt valami, ami Dracót az egykori Griffendéles eminensre emlékeztette.

- Ha az neked jó, nyugodtan költözz csak oda! De ki kell, hogy ábrándítsalak! Sosem fogad el téged, mert mindig is egy olyan nőhöz fog vonzódni, aki nem lehet az övé!
- Ő bárkit megkapna, akit csak akar! – vágta oda meggondolatlanul a lány, és ijedten kapta kezét a szájához, amikor hangosan is meghallotta az utóbbi időben őt foglalkoztató mondatot. Még tagadni akarta, és minden erejével tiltakozott ellene, de egyre inkább kiteljesedett az a vágya, hogy Pitonnál legyen. A bájitaltanár egyetlen alkalommal sem kezelte törékeny babaként, és neki most erre volt szüksége, érezni akarta, hogy ő is egyenlő, és nem zárják áthatolhatatlan falak mögé az elmúlt év eseményei.
Ábrándosan kortyolgatta a kávéját, amikor a nappali kandallójából hatalmas erővel kiröppent egy levél, ami célirányosan az ő kezében landolt. Áruló módjára dobbant meg a szíve a szálkás betűket látva. Hát ismét mehet! Egyetlen pillanatig sem tétovázott, gyorsan a fürdőbe ment, hogy felkészülhessen.

Fél órával később, mikor teljes harci díszben ismét a nappaliba lépett, Draco dacosan állt a falnak támaszkodva.
- Megint mész?
- Ugyan, Draco! Ne légy nevetséges! Hisz ez a munkám. – Gyorsan magára terítette haragoszöld talárját, és már félig a kandallóba lépett, kimondva az úti célját (Perselus Piton professzor tanterme, Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola) amikor meghallotta Draco dühös kiáltását: - Grangert még te sem pótolhatod, akárhogy is teszed szét a lábaidat!
A pörgés ezután egyre rosszabb lett és a célállomáson szó szerint kiesett a kandalló elé a padlóra.

***

- Velem kell jönnie, Amaranta! Ez a neve ugye? Hogy került Hermione Granger testébe? Mindent el kell mondania!
A lány riadtan rázta a fejét tiltakozásképpen, aztán az erős szorítást megérezve szavakkal is ellenkezni kezdett. – Nem! Nem! Nem akarok visszamenni oda! Nem akarok újra a saját testemben élni!
- Nem érdekel kinek a testében él tovább, de Grangerében nem maradhat! Gyerünk! –Azzal a sarokból felkapta a Lélekmágia könyvet, és a lány karját megragadva Roxfort határára hoppanált.
Amaranta hiába tiltakozott sorsa ellen, Piton erősebb volt, így néhány perccel később már a professzor lakosztályában találta magát a fürdőszobába bezárva.
- Tegye magát rendbe, aztán kitaláljuk hogyan csinálhatjuk vissza ezt az egész varázslatot.
- Magával nem lehet egyezkedni, ugye? – kérdezte csalódottan Amaranta, de egy megvető morranáson kívül más választ nem kapott.

Piton agya sebesen vágtázott: tehát az elmúlt alkalmakkor, amikor azt hitte, hogy estéit egy gyakorlott éjszakai pillangó társaságában tölti, valójában Hermione Granger feküdt a karjai közt, önszántából. De ez hogyan történhetett? Akárhogy csavarta a gondolatmenetét, nem talált megoldást. Végül egy határozott mozdulattal pergament rántott elő ódon ébenfa íróasztala fiókjából, és egy rövid üzenettel este hétre a bájitaltanterembe hívatta Grangert.

Amarantával órákig tanakodtak arról, hogy mit is érzett pontosan a nő, mikor lelke elhagyta a testét, ám az a hirtelen ájuláson kívül másra nem emlékezett. Az eszméletvesztést pedig okozhatta akár abban a pillanatban Perselus Piton is, aki töretlen keménységgel ostromolta a lány testét.

Aztán Piton minden erejét, és a lélekmágiáról a lehetséges tudást összeszedve tantermében fel-alá járkálva várta Hermione Grangert, aki váratlanul és meglehetősen fájdalmasan nyekkent a lábai előtt a földön. Torkát megköszörülve a zavart tekintetű lány felé nyújtotta jobbját, amit az el is fogadott.
- Jó estét, Kisasszony!
- Az csak rajtad múlik, Perselus! – felelte a tőle telhető legkihívóbban Hermione, de a gondolatai még mindig Draco dühös ordítása körül forogtak. Hogy kerül ő a képbe? Mi van Pitonnal, mit akar Hermione Grangertől? Tovább merengeni azonban nem volt ideje, mert az említett férfi a karjai közé zárta, és gyengéd csókokkal haladt a nyakától módszeresen a szája felé. Ismét érezte az utóbbi időben állandóan rátörő jóleső gyöngeséget Perselus karjai közt. Nem tudott ezekben a percekben, szerencsésebb esetben órákban másra koncentrálni, csak erre a jóleső érzésre. Az egyik kéz olyan szenvedéllyel simogatta a testét, ahogy eddig még talán sosem, a másik kéz határozottan tartotta a fejét, ő pedig minden erejét arra használta, hogy erősen kapaszkodjon a férfiba.

Percekkel később az egyik padhoz szorult, Piton pedig azon az érzékeket borzoló mély hangján suttogott a fülébe valamit. Minden akaraterejére szüksége volt, hogy kitisztítsa a fejét, valami kérdésre kéne válaszolnia… elég nevetséges, hogy Hermione Granger néhány csóktól úgy elalél, hogy nem érti a kérdéseket, hiszen ő mindenre tud válaszolni. Aztán mégis összeszedte magát, és vágyakozva felpillantott Pitonra. Megpróbálta leolvasni a szájáról a kérdést. Csúfos kudarc… Vagy talán mégis sikerült… Nem. Nem baj. Elég lesz egy igen. Mindegy mibe akar most beleegyezést! Hát nem látja, hogy bármit tehet vele?

Piton megbabonázva hallgatta az érzéki nyöszörgést, ami a lány torkából szakadt fel időről időre. Élvezte ezeket a perceket, főleg, hogy már tudta, Hermione Grangert tartja a kezei között, de muszáj megtudnia.
- Most már szép emlékeid is lesznek a bájitaltan teremről, ugye, Hermione?
- Igen! – érkezett a válasz lassacskán.
- Kívánsz engem, Hermione? Kívánod a mindig zord és igazságtalan professzorodat?
- Igen! – Ez már halkabb volt, szinte csak egy apró sóhajnak hangzott. Aztán Hermione szemei hirtelen felpattantak és megmerevedett.
- Üdvözöllek újra a Roxfortban, Granger!