1. fejezet

A zúgó szelekkel érkező szeptember egy újabb tanév kezdetét is jelentette a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Ez lett volna többek között Draco Malfoy hetedik, és egyben utolsó éve is a mágusképzőben. Ám ahelyett, hogy vígan mulatozott volna a szeptember elsejei évnyitó lakomán, egy Roxmorts határán álló rozoga ház falának támaszkodva, fájó némaságba burkolózva nézte a diákok kedvéért díszkivilágításban pompázó száztornyú kastélyt.

Emlékek peregtek a szeme előtt: a nap, mikor megkapta a roxforti tanulmányainak megkezdésére felszólító levelet, a beosztási ceremónia, amikor a süveg Mardekár büszke tagjává választotta, a kviddicsezések, a versengések a griffendélesekkel, a bájitaltan órák, a gondtalan gyermekévek, majd a növekvő családi nyomás, hogy csatlakozzon Voldemort Nagyúr talpnyalóihoz, a küldetése, amit képtelen volt végrehajtani, ezzel veszélybe sodorva keresztapját, akit mindenkinél jobban szeretett és tisztelt, és aki miatta kénytelen volt megölni az egyetlen embert, akit valaha is kedvelt. Végül a Pitonnal közös bujkálás, majd a végső csata képe következett.

Az utolsó ütközetkor nem tehetett mást, a Nagyúr oldalán volt kénytelen harcba szállni, miközben szíve az ellenfélhez húzta. A Perselus Pitonnal közösen bujkálva eltöltött két hónap alatt a világ, amit ismerni vélt, kifordult sarkaiból, hogy egy egészen új, iszonytató oldalát fedje fel előtte. A halálfalók, kiket gyermekként oly’ nagyra tartott, térden csúsztak az előtt a kígyóarcú féreg előtt, mint holmi söpredék.

Folyvást keresztapja szavai visszhangoztak fülében: „Elkövettél egy hibát, mely egy nyomorult rabszolga sorsára kárhoztat, ha nem vagy elég bátor, hogy szembefordulj a jövőddel, és kedvedre alakítsd.”

Kész volt változtatni a jövőjén, de előtte még el kellett követnie élte legnagyobb vétkét, amivel sajátján kívül egy másik diák életét is tönkre kényszerült tenni, hogy mindkettejük élve vészelje át a csata napját.

Voldemort minden eszközt megragadott, hogy gyöngítse, és magához csalogassa Pottert, és ezek közé tatozott az „arany trió” nőtagja, Hermione Granger is. A Nagyúrnak sikerült a csata hevében elfogatni a griffendélest, és a halálfalók táborába cipeltette, ahol megkezdődött a kínzások végtelen sora… Draco még emlékezett a lány dacos-bátor tekintetére, amikor a kígyóarcú felajánlotta őt a talpnyalóinak. „Használjátok egészséggel!” – csengtek fülében a hideg szavak. Granger sokáig tűrte némán a testébe csapódó átkok okozta kínt, de ami azután következett, fájdalmas kiáltásokat csalt elő torkából.

Draco szeme előtt kristálytisztán derengett fel annak az estének a képe. A Tiltott Rengeteg egyik tisztásán tanyát vert halálfalók vihogtak, tapsoltak, kurjongattak, míg időről-időre Hermione sikolyai hasítottak az őrült ujjongás zajába. Az akkor látott képek örökre beleégtek emlékezetébe: a lány könnyektől csillogó, kérlelő szemei, fájdalomtól és szégyentől kipirult arca, amikor alatta vergődött.

Ha ő nem, megtette volna valaki más. Azt pedig nem engedhette. Így utólag visszanézve, tudta, hogy jól cselekedett. A lány lélekben megtört ugyan, de megmenekült, és ez volt a lényeg.

Weasleyvel közös élete aznap Voldemorttal együtt szállt a sírba. Ugyan a csata után még egy ideig rebesgették, hogy összeházasodnak, de annak fényében, ami Grangerrel történt, Draco egy percig sem hitte, hogy ekkora sokk után a lány képes lenne úgy nézni akár egyetlen férfira is – Weasleyt is beleértve –, mint azelőtt.

Aznap este látta utoljára Hermione Grangert, aki rejtélyes körülmények között tűnt el a varázsvilág és barátai szeme elől, hogy hátrahagyva roxforti tanulmányait, új életet kezdhessen valahol messze.

A jó és rossz viadalából Potter került ki győztesen, és ez az életben maradt halálfalóknak életfogytig tartó azkabani kéjutazást jelentett, két embert kivéve. Perselus Pitont Dumbledore végrendeletében foglaltak miatt felmentették, és visszakapta roxforti bájitaltanári állását, ám Draco mellett nem állt egy cukorkamániás vén bolond pártfogó levele. Mivel gyilkosságot nem követett el, és többek között Harry Potter is mellette vallott a tárgyalásán, szabadlábon maradhatott, de eltanácsolták Nagy-Britannia legnevesebb mágusiskolájából.

R.A.V.A.Sz. vizsgák nélkül nem sok munkája akadt, és ezt csak tetézte a bal alkarjába égetett koponyát körbeölelő kígyó. A családja vagyona a hírnevükkel együtt semmivé foszlott, és ő kénytelen volt munkát vállalni. Kevés álláslehetőség nyílt meg számára, így kénytelen volt beérni az egyetlen elérhető munkával, aminek a hirdetésére egy roxmortsi szennylapban bukkant.

 

Pincér kerestetik a Fülledt Éjszakák nevű mágusbárba!

A fizetés végzettségtől függetlenül 10 galleon éjszakánként.

Jelentkezés a helyszínen, Pénteken délelőtt 10-12 óráig.

 

Anyagi helyzete nem engedte meg, hogy válogasson, így hát másnap a megadott időpontban megjelent a meghallgatáson, és legnagyobb meglepetésére, el is nyerte az állást. Mint utóbb kiderült, a bár egy lepukkant bordély szerepében tetszelgett, de nem volt mit tennie, hisz ennie csak kellett. Szállást pedig a tisztes szórakozóhelynek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető lebuj padlásterében kapott.

Itt ismerkedett meg egy helyi, húszas éveinek elején járó kéjnővel, aki az Amaranta nevet viselte. Nem volt épp szép nő, de csúnyának sem volt mondható. Lapockáig érő egyenes fekete haja lágyan omlott hátára, míg elől egy a szemébe lógó frufru keretezte fehér bőrét. Szeme és szája körül apró szarkalábak árulkodtak rövid, de annál gyötrelmesebb életéről. Nem volt túl magas, inkább átlagos volt mind alak, idomok és minden egyéb tekintetben. Ő vezette be Dracót a mágusvilág lecsúszottjainak mindennapjaiba.

Lassacskán barátok lettek. Mivel a nő is gyakran küzdött anyagi gondokkal, Draco felajánlotta neki a segítségét kuncsaftszerzésben. Ha őszinte akart lenni magához, nem a nőn akart segíteni, mintsem keresztapján, akit a háború után ugyan nem követtek meg tetteiért, de továbbra is kivetette őt a varázslók világa, ezzel elzárva az esélyét számára bárminemű emberi kapcsolat kiépítésére.

Egy próbálkozást megér, határozta el magában, majd pennát és pergament ragadott, hogy meginvitálja a férfit Amaratához egy éjszakára.

 

***

 

- Szervusz, Perselus! – köszöntötte Draco keresztapját, majd kitárta előtte lakásának ajtaját.

- Draco! – biccentett Piton is. – Megkaptam a leveled. Mi lenne az a fontos ügy, ami miatt idehívtál?

- Ne siess annyira! Gyere, és fogalj helyet! – terelte beljebb a férfit.

- Draco! Nincs sok időm. Mondd el, hogy miért hívtál, és én már megyek is.

- Ülj le, légy szíves! – intett Draco a kanapéval szemközt levő fotelek egyike felé, majd miután Piton végre méltóztatott helyet foglalni, ő maga is leült keresztapjával szembe. – Van számodra egy meglepetésem.

- Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket – morogta Perselus.

- Tisztában vagyok vele, de véleményem szerint, ennek örülni fogsz – mosolygott.

- Milyen agyafúrt tervet ötlöttél ki már megint? – vicsorogta Piton, akit felettébb idegesített keresztfia sejtelmes vigyora.

- Ó, semmit, semmit. Hogy vagy mostanában? – váltott témát Draco.

- Eltérsz a tárgytól – jött a zord válasz.

- Csak beszélgetni próbálok. Perselus! Tudtommal ismered az alapvető társalgási normákat. Hát, add meg a módját két barát közötti tartalmas beszélgetésnek!

- Ne dirigálj nekem, Draco! Nem vagyok köteles társalogni veled, ha nem óhajtok. És most bökd ki, miért kellett ide jönnöm éjnek évadján?

Draco megeresztett egy fáradt sóhajt, és belekezdett a magyarázatba. – Tudom, hogy mostanában még kevesebbszer mész társaságba, mint azelőtt, de nem kell, hogy remeteéletre kárhoztasd magad. Ismerek valakit, aki szívesen segít a hozzád hasonló helyzetben levő férf…

- Na, ezt most fejezd be! – pattant fel ültéből Piton. – Nincs szükségem a segítségedre! Főleg nem a nemi életemmel kapcsolatban! És nincs szükségem kurvákra sem!

- Ami nincs, azzal nem lehet kapcsolatba hozni semmit – kelt fel Draco is.

- Draco! – Piton hangja dühös fújtatással vegyült.

- Nem, Perselus! Én is tudom, hogy az embernek szüksége van arra, hogy levezesse a feszültséget.

- Arra valók az óráim – morogta ökölbe szoruló kézzel. Azt még csak-csak elviselte volna, ha a fiú társaság hiányában neki akarta volna kiönteni a lelkét, de hogy neki, Perselus Pitonnak szánalomból szerezzen egy nőt?! Azt már nem volt hajlandó lenyelni.

- És melyik diákodat döngeted az órákon? – kérdezte kajánul, miközben szürke szemei arról árulkodtak, hogy felettébb jól szórakozik.

- Nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni! Viszlát, Draco! Majd hívj, ha észhez tértél – préselte a szavakat összezárt fogsorán keresztül, és megindult az ajtó felé. Már épp lépett volna ki a lakásból, mikor valaki nekiütközött a mellkasának.

- Ó, elnézést! – mondta a nő, majd hogy zavarát leplezze, lesütötte a szemét.

Perselus végighordozta tekintetét a húsz év körüli nőn. Hosszú fekete haj, vékony arc, telt idomok, szép alak, és formás lábak. Összességében a nő nagyon is kívánatosan festett a szorosan a testére simuló mélykék, rövid ruhácskában. Nem tagadhatta, megmozgatták a fantáziáját a mélyen dekoltált anyagcsoda takarásából kikandikáló feszes mellek.

- Semmiség – nyögte, és válla felett hátrapillantott Dracora, aki egy főbiccentéssel válaszolt a ki nem mondott kérdésre, majd elnézést kért, és egy másik ajtón távozott a szobából.

- Ööö… Fáradjon beljebb! – lépett el az ajtóból, hogy utat engedjen a nőnek. Őszintén meglepődött. Annak ellenére, hogy a vére nagy része már az agyától egy igen távoli szervében összpontosul, még képes nem hogy egész mondatokat mondani, de még udvarias is lenni.

- Maga bizonyára Piton Professzor – mosolygott a nő. – Az én nevem Amaranta.

- Örülök, hogy megismerhetem!

- Szintúgy – mondta selymes hangon, majd lábait keresztbe téve helyet foglalt abban a fotelban, ahol nemrég még Perselus ült.

- Nincs kedve inni valamit? – kérdezte Perselus, és igyekezett figyelmen kívül hagyni az ágyékában fellépő feszítő érzést.

- Egy whiskey jól esne, köszönöm – mosolygott kacéran, és mintha csak véletlenül tenné, végigsimított combján, minek köszönhetően a sötétkék selyemanyag felcsúszott egészen a combja tövéig. Perselus egyenletesen lélegezni is alig tudott, ám kényszerítette magát, hogy a bárszekrényként funkcionáló kis vitrinből kivegyen egy üveg jó minőségű Ogden féle whiskey-t, és töltsön belőle két pohárkányit. Visszament a nőhöz, és átnyújtotta neki az egyik üvegpoharat.

- Köszönöm.

- Nincs mit.

Perselus képtelen volt levenni a szemét a fiatal nőről, ahogy az ajkához emeli a poharat, és lassan belekortyol a borostyánszínű italba. Egy kósza csepp legördült a nő ajkairól, és végigfutott az állán, hogy onnan a mélybe vetve magát, a nő dekoltázsára cseppenjen.

Perselus képtelen volt tovább visszafogni magát. Odalépett a nőhöz, és egy heves mozdulattal felrántotta a fotelből, ami miatt az elejtette a kezében tartott poharat, mely csörömpölve tört darabokra a parkettán.

Vágytól fűtötten csapott le Amaranta szájára, hogy egy szenvedélytől perzselő csókban egyesülhessenek, míg kezével a nő selyemruhájának apró kapcsait oldotta ki. Az anyag lágy suhogással hullott alá, felfedve az alatta megbúvó fiatal testet.

Perselus vére forrt az ereiben, és már képtelen volt a karjai közt tartott feszes női testen kívül másra gondolni, kikapcsolta a formás melleket körbeölelő melltartót, ami a kék ruhácska mellé hullott. Csókolta, simogatta a nőt, ahol érte, miközben egészen a falig hátráltak. Amaranta kéjesen nyöszörgött a becéző nyelv és kezek játéka alatt, de meglepte a férfi hevessége, amivel a zöld faliszőnyeghez préselte, és egy mozdulattal leszakította róla az utolsó ruhadarabját, egy falatnyi fekete selyembugyit.

Perselust gyors cselekvésre késztette ágyékának egyre erősödő lüktetése. Miután megszabadította partnerét az utolsó zavaró ruhadarabtól is, kioldotta a nadrágját, szabaddá téve ágaskodó férfiasságát. Jobb kezével csípőjéhez emelte Amaranta combját, majd egy erőteljes mozdulattal beléhatolt, mire a nő hangosan felnyögött a hirtelen jött feszítő érzéstől.

Piton nem tudott uralkodni magán. Az agya tudta, hogy fájdalmat okoz, de teste nem engedelmeskedett elméjének. Vágya őrült vad módjára hajtotta a kielégülés felé. Az sem érdekelte, hogy az alatta vergődő fiatal nő szabadulni próbál szorításából. Egyre gyorsuló mozgása nyomán fájdalmas kiáltások és nyöszörgések hagyták el Amaranta torkát, majd egy pillanatra teste elernyedt, és csak azért nem rogyott a padlóra, mert szorosan a falhoz szorította Piton teste.

Elájult, futott át a gondolat Perselus agyán, de ez sem volt képes megfékezni megvadult vágyait. Néhány pillanat múlva a nő ismét megmoccant, és az addiginál hevesebben kezdett ellenkezni az aktus ellen.

- Maradj nyugton! – hörögte a nő fülébe Perselus, mire az megdermedt. Még néhány lökést követően Perselus háta ívbe feszült, és szeme előtt csillagok táncoltak, mikor a nőbe élvezett. Még mozdult párat, mielőtt kicsúszott Amarantából, aki ezt követően a földre rogyott. Perselus visszagombolta nadrágját, majd egy bordó bársonyzacskót hajított a lány elé. – Megdolgoztál érte – mondta, és távozni készült. Mielőtt kilépett volna az ajtón, még visszaszólt a nőnek. – Jövő héten ugyan itt. Jó éjszakát!

A nő még hosszú ideig meredt maga elé, képtelenül arra, hogy felkeljen, mert remegő lábai nem lettek volna képesek megtartani. Nagy nehezen elbotorkált a kanapéig, és magára tekerte a rajta heverő plédek egyikét. Körbenézett a szedett-vedett bútorzatú szobában, és tekintete megakadt a szemközti falon lógó tükörből visszanéző sápadt-fehér arcon és a zavarodottan pislogó kék szemeken.

- Mi történt velem? – suttogta maga elé.