…a vége jó!

Hermione, amint megebédelt, elindult Pitonhoz. Valahogy egész úton nem a tanárával való beszélgetés járt a fejében, hanem az, ahogy az állítólagos barátai viselkedtek. Többet várt tőlük…

Eleinte nem volt ideges az előtte álló dolgok miatt, de ahogy lépésről lépésre közelebb ért Piton irodájának ajtajához, egyre inkább érezte a gyomra tájékán azt a bizonyos érzést… Mikor odaért, felemelte a kezét, hogy kopogtasson, ám végül leengedte. Félt, hogy tanára mégsem úgy érez, mint ő, annak ellenére, hogy a csókjukkor mit vont le Piton reakciójából. Márpedig az egyáltalán nem elutasítóan viselkedett vele. Viszont mi lehet vele most? Meggondolta magát? Végül is, az is lehetséges, nem? Hogy azóta újra visszatért ahhoz az elméletéhez, mi szerint ő csak egy tudálékos, idegesítő griffendéles…
Újra kopogtatásra emelte a kezét, viszont megint csak leeresztette. Szíve azt súgta, menjen bátran, ám józanabbik fele az ellentétjét. Most melyiknek higgyen?

Mikor az órájára nézett, látta, hogy a szerint már öt perccel elmúlt egy óra. Vagyis már öt perce benn kellene lennie Pitonnál! Mindennek hatására gyorsan döntött…
Felemelte a kezét, és bekopogott. Semmi esetre sem akarta azzal kezdeni ezt az amúgy sem könnyűnek ígérkező beszélgetést, hogy Pitonnak kelljen magyarázkodnia a késés miatt.
- Jöjjön! – hangzott a szinte semmitmondó beinvitálás.
Hermione óvatosan lépett be, majd még óvatosabban tett meg lépéseket tanára felé. Maga sem tudta, mitől tart. Piton nem kezdte egyből leordítani a fejét, ennek inkább örülnie kellett volna.
Látta, hogy Piton a kandalló előtti karosszékben ült, és őt nézte. Semmi mást nem csinált, csak nézte…
- Foglalj helyet, kérlek – mutatott Piton a vele szemben lévő karosszék felé.
Hermione kicsivel magabiztosabb léptekkel sétált a kandallóhoz, s ült le. Ránézett Pitonra, de tekintetéből azt szűrte le, hogy annak nem igen áll szándékában először megszólalni.
Teltek a percek, de még mindig nem szólalt meg egyikük sem. Piton csak nézte Hermionét, míg Hermione már annyira nem bírta elviselni a fekete szemek kutató tekintetét, hogy elfordította fejét, és inkább a lobogó tűzbe bámult. Így könnyebb volt várnia, hogy tanára megszólaljon a maga bársonyosan mély hangján.
Vagy… Vagy talán Piton arra várna, hogy ő szólaljon meg? De mégis, mit mondhatna?

A csendben óráknak tűnő percek után Piton végül megunta a játszadozást…
- Hermione – szólította meg őt először a keresztnevén, amitől Hermionénak libabőrös lett mindene.
- Igen? – kapta fel zavartan a fejét.
- Először is, szeretném, ha elmesélnéd, miért tartottad jó ötletnek, hogy míg macska voltam – a „macska” szónál gúnyosan elhúzta a száját –, eljátszadozz velem, úgymond. Főleg azok után, hogy megtudtad, ÉN vagyok a macskád – mondta kihangsúlyozva az „én” szócskát.
- Én csak, nem is tudom – sütötte le a szemét Hermione.
- Rendben, akkor sorolom én a lehetőségeket! – válaszolta kicsit dühösen Piton, nem sok kedve volt kerülgetni a lényeget.
Hermione félve pillantott tanárára.
- Bosszút akartál állni azokért a dolgokért, amiket ellened és a barátaid ellen követtem el – mondta Piton nagy természetességgel.
- Részben – suttogta Hermione.
- Megértem.
- Hogy mi? Megérted? – nézett kérdőn Pitonra Hermione.
- Igen, jól hallottad, és nem fogom megismételni – zárta le a dolgot Piton. – Csak ennyi volt az okod, vagy soroljam a többi lehetőséget is? – kérdezte csak úgy mellékesen.
- Csak ez volt! – vágta rá Hermione gyorsan.
Talán túl gyorsan is, mert Piton gúnyosan elmosolyodott.
- Szóval nem csak ennyi volt! – mondta diadalittasan.
Hermione nem válaszolt, ám ezzel biztosította tanárát, hogy bizony más is állt a háttérben.
- Nézd, Hermione, elmondod te, vagy találgassak továbbra is, amihez semmi kedvem? – sóhajtott Piton.
Egy rövid, de annál hosszabbnak tűnő hallgatás után Hermione nem bírta tovább. Kifakadt…
- Te tényleg nem érted, miért tettem, és mi megy most végbe bennem? – kérdezte dühösen, miközben észre sem vette, de átváltott tegezésbe.
- Nem. Miért, értenem kellene? – nézett értetlenül Piton a lányra, ám most nem tettette.
- Nem emlékszel arra a bizonyos beszélgetésemre Ginnyvel?
- Amikor azt mondtad neki, hogy… – gondolkodott Piton hangosan, ám nem bírta kimondani a mondat folytatását.
Ránézett az elpirult lányra, s kezdte megérteni a dolgokat.

Hermione csak fújtatott, miközben egyre csak azt kérdezgette magától, hogy lehet valaki ennyire értetlen… Majd eme elgondolásának hangot is adott.
- Komolyan, rosszabb vagy, mint Harry meg Ron! – csattant fel.
Ám Piton sápadt, dühös arcát látva hozzátette, immáron lenyugodva, s picit elmosolyodva.
- Nem, az azért túlzás.
Kijelentése után egy sóhajt hallott a vele szemben lévő szék felől, majd egy mérges, de halk felszólalást.
- Ilyesmivel ne viccelődj, az a két idióta, azok… Hah, szörnyűek…
- Na igen, viszont a nőkhöz pont annyira értenek, mint te – motyogta Hermione az orra alatt, ám Pitonnak túl jó volt a hallása.
- Ezt hogy érted? – kérdezte meg Piton kicsit talán dühösen, ám ennek ellenére is látszott rajta, jól szórakozik.
- Mit hogy értek? – kérdezett vissza Hermione nem kevés zavarral a hangjában.
- Amit az előbb mondtál, természetesen.
- Sehogy – legyintett.
- Hermione – emelte az ég felé tekintetét Piton –, ne játszadozz, kérlek!
- Én nem játszadozom – emelte fel Hermione a kezeit védekezően.
- Persze, hogy nem – gúnyolódott Piton. – Akkor mondd szépen el, mit is mondtál, mikor Miss Weasleyvel beszélgettél? – kérdezte meg Piton, miközben arra gondolt: Akkor játsszunk!
- Tudod te azt jól! Nem fogom részletezni a dolgokat! – csattant fel Hermione paprikapiros arccal.
Piton csak gúnyosan, önelégülten mosolygott. Nagyon jól szórakozott, látva a lány zavarát és vörös arcát. Már kezdte elfelejteni a macskás-incidenst, s annak megbeszélését, ez a kialakuló kis szócsata sokkal jobban érdekelte. Kíváncsi volt, meddig bírja a lány a dolgot anélkül, hogy nekiesne, megcsókolná, vagy egyszerűen csak mérgesen elkezdene kiabálni vele… Nem hiába, Perselus Piton már csak ilyen…

- Hermione – ingatta meg a fejét Piton.
- Mi az? – mordult rá a lány, s kezeit keresztbe tette mellkasa előtt.
Tanára nem válaszolt, csak felállt a székből, s az egyik szekrényhez lépett. Elővett egy üveg vajsört és két poharat.
- Kérsz? – fordult Hermione felé, s mutatta fel neki a vajsört.
- Igen – nyögte ki halkan, ugyanis a látvány kicsit megmozgatta a képzeletét…
Csak most vette észre, hogy Pitonon nem a szokásos talárja volt. Most, hogy felállt, látszott, hogy egy fekete nadrág, és egy fekete ing, ami… Hermione alig akart hinni a szemének! Egy ing, ami félig ki volt gombolva!
Csak bámulni tudta, de azt megállás nélkül.
Ahogy visszagondolt, rájött, hogy az az ing nem így állt tanárán, mikor még vele szemben ült. Bizony, jó a memóriája, biztos, hogy nem volt még pár perce kigombolva… Akkor most miért? Mit akar Piton elérni?

Mikor Piton megfordult, s újra helyet foglalt a lánnyal szemben, ha lehet, még önelégültebb lett. A lány arca, s sóvárgó szemei felértek mindennel. Ennél jobban nem is rendezhette volna a dolgokat…
- Hermione, jól vagy? – tette fel a kérdést tettetett aggódással.
- Öhm, i-igen – dadogott Hermione.
Ha a gyomra tájékán eddig sem volt rendben a helyzet, akkor most mit szólhatna?
Kissé idegesen nyújtotta a kezét a pohara után, s mikor elvette, egy pillanatra összeért a keze Pitonéval. Gyomra vetett egy hatalmas bukfencet.
Hermione gondolatban korholta magát, amiért úgy viselkedik, mint egy idióta lány az első randevún… Ez ráadásul még csak nem is randevú! Egyébként is! Hova tűnt az a lány, aki a folyosón meg merte csókolni tanárát? Mi lett vele? Talán csak ennyi kellett ahhoz, hogy az a lány eltűnjön? Egy kigombolt ing, ami sokat sejtet?

Lassan belekortyolt a vajsörbe, s melegség járta át, bár már így is nagyon melege volt. Ez nem hiányzott neki és a forró, vörös arcának sem.
Mindeközben próbált nem Piton szemébe nézni, mert úgy talán az eddig összekapart bátorságát is elveszítené. Magán érezte tanára tekintetét, ami felettébb idegesítette.

- Nos, ha nincs mondanivalód, akkor talán el is mehetsz – zökkentette vissza Piton gúnyos hangja Hermionét.
- Mi az, hogy ha nincs mondanivalóm mehetek? – kérdezett vissza értetlenséggel, s egy csöppnyi szomorúsággal a hangjában.
- A kérdésemre még mindig várom a választ, de ha te nem vagy hajlandó, akkor… – Dőlt hátra Piton a székében azzal a jellemző kis gúnyos félmosollyal a szája szegletében.
- Milyen kérdésedre? – kérdezett Hermione újból, ám agya mindeközben lázasan kutatott az után a bizonyos kérdés után, amire tanára a választ várja.
Bár így, hogy Piton fekete szemei folyton, megállás nélkül őt figyelték, s az az ing is… Ohh…

Nos, így nem volt könnyű gondolkoznia…

Ám nagy nehezen, de ráakadt a kérdéses kérdésre. Mérges lett Pitonra, amiért az még mindig elvárja tőle, hogy nyíltan kimondja, beleszeretett.
Végül úgy döntött, nem fogja hagyni magát…
- Pontosan melyik kérdésre gondolsz? – mosolyodott el kacéran Hermione.
- Arra vagyok kíváncsi, hogy mikor Miss Weasleyvel beszélgettél, mit említettél meg neki. Vagy, ha úgy jobban tetszik, mit vallottál be neki – mondta Piton a zavartság egy cseppnyi jele nélkül.
Tetszett neki, ahogy Hermione viselkedett, de ez nem elég ahhoz, hogy őt kizökkentse az eltervezett kis gondolatmenetéből…

Hermionénak viszont ez bőven elég volt ahhoz, hogy leszűrje, ez nem lesz olyan könnyű, mint gondolta…
Új terve már kezdett megkörvonalazódni fejében.

- Ohh, arra gondolsz, mikor macska voltál? Mikor a diákok meg lettek szabadítva a gúnyolódásodtól, és a büntetéseidtől? Már emlékszem, mikor akkor beszéltem Ginnyvel… - tettette a gondolkozást Hermione.
Ám magában elmosolyodott… Ugyanezt csinálták, mikor Piton még macska volt, csak akkor a tetteik beszéltek helyettük, s nem szavakkal harcoltak…
- Te pedig rá lettél szabadítva a diákokra az őrült tanulási, illetve ebben az esetben tanítási kényszereddel – vágott vissza Piton.
- Nálam legalább tanultak valamit, s ami a legfontosabb, nem rettegtek tőlem – mondta Hermione, s jól kihangsúlyozta az utolsó három szót.
- Inkább rettegjenek, mint a tudálékosságom miatt utáljanak! – pattant fel Piton a karosszékből.
- Téged másért utálnak – sziszegte dühösen Hermione, s ő is felállt a székből.
- Te is utálsz? – kérdezte meg a vita hevében Piton.
- Nem, én szeretlek – válaszolta Hermione szintén a vita hevében, majd mikor rájött, mit is mondott, a szája elé kapta a kezét.
Arcszíne egyből vörösre váltott, s próbált kirohanni Piton irodájából, viszont azt még láthatta, miként vált tanára arcszíne sápadtról egészségesebb színre, s ahogyan szemeiben egy aprócska, de annál élénkebb láng gyúlt…
Hermione mindezzel nem törődve lépett a kijárat felé, nem akarta így elárulni magát. Azt gondolta, Piton most biztos valami hülye libának nézi.
Hiába, tanárát még ő sem tudta jól kiismerni…
Már az ajtó kilincsén volt keze, mikor is valaki megfogta a másik kezét, s ezzel együtt visszatartotta.
Majd egy erős kéz a vállánál fogva megfordította, s felemelte állát, ezzel kényszerítve, hogy a fekete szemekbe kelljen néznie.
- Mit mondtál? – kérdezte meg Piton halkan.
- Nem érdekes – suttogta Hermione.
- Már hogyne lenne érdekes – mondta bársonyos, búgó hangon.
Piton nem várt választ. Diadalittasan mosolygott, hogy sikerült kimondatnia a lánnyal, amit hallani akart tőle.

Mélyen belenézett a barna szemekbe, s ott azt látta, amit legbelül ő is érzett.
Az egyik kezével finoman végigsimított a lány hátán, míg a másikat a tarkóján pihentette, s egyre közelebb hajolt hozzá.

Ám úgy érezte, egy kis játszadozást még megejthet…

Mikor ajkai már majdnem találkoztak a lányéval elhajolt, s inkább Hermione nyakát kezdte csókolgatni. Majd feljebb haladt, és a fülcimpáját kezdte finoman harapdálni.
Szájával újra elindult a másik ajka felé, ám mielőtt hozzáért volna, továbbhaladt, s most a másik oldalon kezdte a nyakát apró csókokkal hinteni…

Mindez Hermionéból apró sóhajokat váltott ki, ám végül nem bírta tovább ezt a „szórakoztató” játékot.
- Kérlek, ne játszadozz velem! – kérlelte Pitont halk, elfúló hangon.
Piton csak erre várt, csak egy kis könyörgésre…
Eleget tett a lány kívánságának, s mohón csapott le ajkaira.
Hermione sem hazudtolta meg önmagát, hatalmas szenvedéllyel csókolt vissza. Hisz erre várt már amióta csak belépett a szobába! Sőt, azóta a folyosóbeli csókjuk óta!
Szinte falták egymást, nyelveik játszadoztak helyettük is…
Majd Piton törte meg a csókot, egy fontos kérdést akart feltenni a lánynak.
- Hermione, nálam töltenéd az estét?

Hermione nem válaszolt, csak mosolyogva tanára ajkai után kapott, s ezzel elmondva, amit szóban nem tudott.


Hogy örömmel ott marad vele…


Akár örökre is…

VÉGE