Piton és Hermione is fáradtan ébredtek reggel, már mindketten várták az estét, hogy vége legyen az egész rémálomnak. Hermione kelt fel korábban, halkan osont ki a szobából, nehogy a macskája észrevegye. Nem akarta a reggelt dühös fújtatások elviselésével kezdeni…
Aznap is volt órája az évfolyamtársaival, szerencsére már lelkiekben régen felkészült rá. Igaz, csak délután volt a dupla-bájitaltan velük, de már izgatottan várta. Egy nagyon jó kis feladatot talált ki nekik, amivel biztos, hogy leköti őket az órán.
A délelőttje unalmasan telt, ami tőle szokatlan volt. Nem találta izgalmasnak az órákat, egyre csak Pitonon járt az esze, és azon, hogy előző nap elárulta neki magát. Csak remélhette, hogy professzora elfelejti, de tudta… Ezért bizony, még súlyosan meg fog fizetni. Ráadásul, ott volt még az is, hogy nem mondta el az igazgatónak, hogy tudja, mi lett Pitonnal, hogy hol van.
Hamar eljött az ebédidő, s miközben a Nagyterembe ment, megakadt a szeme egy mardekáros lányon, aki egy vörös macskával ment le a pincébe. Nagyon ismerős volt neki a vörös bunda…
Hosszasan bámult utána, mire leesett neki…
Az az ő macskája lett volna?! Az igazi Csámpás?!
Elszégyellte magát, hogy nem jutott eszébe eddig egyszer sem a macskája. Legalább akkor gondolnia kellett volna rá, mikor megtudta, hogy az a Csámpás, aki vele volt, nem is Csámpás!
Amint visszaváltozik Piton, visszaszerzi őt attól a lánytól, és nagyon számított arra, hogy nem fog elveszíteni egy számára értékes kis háziállatot.
Elszakította magát az előbbi eseményektől, és gyorsan megebédelt. Már alig várta a bájitaltan órát a Griffendéllel és a Mardekárral. Nem hitte, hogy megéli ezt a pillanatot. Várni egy ilyen órát…
Mikor belépett a terembe, most is, mint az előző órán, sugdolózás támadt a mardekárosok körében. Ám őt ez nem tudta lelombozni, hisz végre egy csendes és nyugodt órája lehet.
- Remélem örülni fogtok neki, ugyanis az órán a „Cunctus Tueor” bájitalt készítjük el. Ez egy olyan főzetet, amivel, ha megissza valaki, át tud látni a falakon. Persze, nem hosszú időre, egy kortytól például csak öt percre.
- És ennek miért kellene örülnünk? – kérdezte meg a maga gúnyos, vontatott stílusában Malfoy.
Hermione elmosolyodott, és nagyon remélte, a mardekárosok közül senki sem fog tökéletes bájitalt készíteni, azért, mert…
- Nos, aki tökéleteset készít, az kap egy fiolányit, vagyis háromkortynyit belőle. Amit persze megtarthat, majd felhasználhat.
Erre a kijelentésére izgatott mozgolódás támadt a teremben. Természetesen sokan remélték, hogy az övéké lesz olyan jó, hogy utána megtarthassák. Voltak, akik viszont nem is reménykedtek a sikerben, például Ron és Neville.
- A recept a táblán, hozzávalók a szekrényben! – intett a pálcájával Hermione. – Jó munkát!
Leült az asztalához, és már alig várta, hogy a „győztesekkel” megoszthassa azt, amit az előbb „véletlenül” elfelejtett…

Eközben Piton magával vitatkozott.
Amint felkelt, első gondolata az volt, hogy ez az utolsó napja macskaként, hisz este visszaváltozik.
Aztán olyan dolgokról kezdett elmélkedi, hogy nem is volt olyan rossz ez az egy hét, meg hogy miket tudott meg…
Nem tudta, örüljön ennek az egésznek, vagy inkább gyilkoljon meg majd minden útba kerülő embert. Köztük Albus Dumbledore-t és Hermione Grangert.
Biztos volt benne, hogy Dumbledore tudott az egészről, nem létezik, hogy előtte titokban maradjon valami, főleg vele kapcsolatban…
Na és ha ez igaz, akkor miért hagyta, hogy az a stréber griffendéles játszadozzon vele?
Akármi is igaz, el fog számolni kettejükkel erről, még ha… Na igen, lassan be kell vallja magának… Még ha jól is érezte magát a lánnyal, és… Megtetszett neki a tudálékossága, a strébersége, azok a kócos fürtök…
„Elég legyen, Perselus Piton! – parancsolt rá önmagára. – Nem lehetsz ilyen szentimentális! Ezt itt és most fejezd be!”
Lassan kiűzte a szerinte idegesítő ábrándjait, és megpróbált kitalálni valamit az estével kapcsolatban…
Ám akármennyire is szerette volna végiggondolni a teendőket, nem tudta magát, a gondolatait visszairányítani az egész visszaváltozás dologhoz. Egyszerűen elaludt.

Mire eltelt a két óra, már mindenki kész volt a főzetével. Hermione meg is lepődött ezen, még sosem dolgoztak ilyen, nos, normálisan.
Sorba hozták ki az asztalához a mintákat, amiket ő majd megvizsgál. Nézegette őket, és boldogan vette tudomásul, hogy a mardekárosok közül tényleg senki nem készített százszázalékosat. Még Malfoy sem. Na igen, szép dolog a káröröm…
Azt viszont már büszkeséggel töltötte el, hogy a griffendélesek többsége jól készítette el, igaz, abból csak páran voltak, akiké igazából használható. A tökéletes bájital fölött kék és zöld pára lebeg, maga a főzet piros színű. Volt akinek csak kék vagy csak zöld pára lebegett, vagy a főzet rózsaszínű volt.
Apró eltérések, ám így is rossz a végeredmény.
Végül miután minden nyertes megkapta a maga fioláját, köztük Harry is, Hermione felállt az asztaltól.
- Tudom, most elégedettek vagytok – nézett rá a győztesekre –, de ne gondoljátok, hogy most mindent láthattok majd a kastélyban.
- Mi?! Miért? – kérdezték többen is.
- Azért, mert vannak olyan részei a Roxfortnak, amiket varázslatok védenek az ilyen főzetek ellen. Remélem, nem gondoltátok, hogy Dumbledore nem védte le az iskolát a halálfalók ellen, erre a bájitalra is gondolva.
Többen is meglepődtek ezt az állítást hallva, jelezve, hogy ők bizony nem tudtak erről. Hermione kicsit meglepődött a reakción, elvégre Malfoyon kívül mindenki értetlenkedve nézett rá. Őt minden bizonnyal beavatta az apja.
- Akkor hol tudjuk egyáltalán használni az ilyesmit? – kérdezte meg Harry.
- Azért maradt még sok hely, ahol használni tudjátok. A védelemtől függetlenül – kezdte, majd miután átgondolta, hol is lehet, folytatta. – Ilyen hely a négy klubhelység, de a zuhanyzókat felejtsétek el – mondta mosolyogva a fiúk felvillanyozott arcát látva.
Majd tovább sorolta a lehetséges helyiségeket. Nem volt biztos mindegyikben, így felhívta arra a figyelmüket, hogy ha mégsem látnak át a falakon, akkor az a védővarázslat miatt van, nem a bájital esetleges rossz mivolta miatt.
Mire felsorolta az összes lehetséges helyet, ki is csengettek. Már csak ő és Harry maradtak a teremben.
- Hermione, beszélnünk kell valamiről – szólalt meg Harry kissé talán… Idegesen..
- Miről? – aggodalmaskodott Hemrione.
- Pitonról – válaszolta szűkszavúan.
- Mégis miért? – ám mielőtt Harry reagálhatott volna, gyorsan hozzátette, belefojtva a fiúba a szót. – Jó, de ne itt! Gyere át hozzám az órák után! Rendben?
- Rendben – válaszolta kicsit dühösen Harry, majd kiment a tanteremből, becsapva maga után az ajtót.
Most szeretett volna megbeszélni Hermionéval valamit. Rossz előérzete volt, és volt pár gyanús körülmény…

Hermione egy cseppet furcsállta a dolgot. Lehet, hogy Harry megsejtett valamit? Ám ezt gyorsan el is vetette. Akármilyen remek varázsló is a fiú, ilyesmire nem jönne csak úgy rá…
Majd megtudja, mikor a fiú felmegy hozzá… Felmegy hozzá! Merlinre! Hisz Piton is ott van! Mit csináljon vele? Nos, majd kitalál valamit…
Felsétált a klubhelyiségbe, hogy tanuljon egy keveset, mielőtt Harry berontana hozzá. Neki már nem volt több órája a héten.
Aztán eszébe jutott, hogy tényleg kezdenie kellene valamit Pitonnal, nem lenne jó ötlet, hogy végighallgassa a fiú gyanúsítgatásait.
Mert Hermione biztos volt benne, hogy ilyesmiről lesz majd szó.
Mikor belépett a szobájába, meglátta, amint Piton az ágyon fekszik, és alszik. Ettől mindenféle elképzelés jutott az eszébe, hogyan tüntesse el a beszélgetés idejére Pitont.
Az egyik ilyen volt az, hogy álmában megátkozza, hogy még véletlenül se keljen fel, míg Harry el nem megy. Vagy ha fel is ébred, akkor ne halljon semmit… Ideiglenes süketség…
Végül mindet elvetette, hisz már így elég nagy bajban van. Főleg akkor, ha az igazgató megtudja, hogy nem mondta el neki, mit tud az egészről. Márpedig Piton biztos nem fogja megkönnyíteni a dolgát…
Na és, ha hallani fogja? Biztos nem fog annyira meglepődni az egészen. Tudja ő is, milyen Harry, és hogy milyen ő maga, Piton.
Eddig is utálták egymást, kinek ártana az egész?
Leült az asztalához, elővette a könyveit, és nekiállt tanulni. Annyira belemerült a rúnák rejtelmeibe, hogy már csak annyit vett észre, hogy a szoba ajtaja becsapódik. Piton is felébredt a zajra, és fújtatva nézett az ágy felé lépdelő fiúra.
Harry dühösen ült le az ágyra.
- Csámpás, tűnés az ágyról! – kiáltott rá a macskára.
Piton még mindig fújtatva leugrott onnan, elvégre, bármennyire is szörnyű volt erre gondolnia, de a fiú volt erőfölényben. Ráadásul milyen dühös…
Felugrott az immár üres székre, Hermione ugyanis leült a fiú mellé az ágyra.
- Beszélhetünk végre? – kérdezte Harry a lányra nézve.
- Igen – válaszolta kicsit mérgesen Hermione, igazán örült volna neki, ha a fiú nem ilyen belépővel jön, s Piton tovább alszik…
- Nos, mint már mondtam, Pitonról szeretnék beszélni veled – az említett felkapta a fejét, és érdeklődve figyelte a fiút. – Van egy gyanúm, vagy megérzésem. Nevezd, ahogy akarod – nézett rá a lányra.
- Jó, de nyögd már ki, mi az! – türelmetlenkedett Hermione.
- Átgondoltam pár dolgot, és tudod, hogy nekem Piton mindig is gyanús volt. Nem is értem, Dumbledore miért bízik meg benne?! És most ez az eltűnés! Szerintem maga az igazgató sem tudja, hova tűnt el, azért nem is mondta – Piton várta, mi sül ki az egészből.
- Harry, várj! – a fiú mérgesen a lányra nézett. – Nem gondolod, hogy azért nem mondott semmit, mert a dolognak a Rendhez van köze? – Piton meglepődött a lány hazugságán, azt hitte, elmondja neki a bájital balesetet, vagy inkább bemártja… Hiába, Perselus Piton nem bízik meg egykönnyen akárkiben…
Harry egy pillanatig elgondolkodott, de nem hagyta magát kizökkenteni az elképzeléséből.
- Nem, biztos nem a Rendhez van köze, mert arról azért tudnánk valamit. Tudnék valamit, mivel én vagyok a Kiválasztott.
Hermione csak megforgatta a szemeit, jelezve, hogy nem ért egyet.
- Szerintem túlreagálod az egészet – szólalt meg halkan.
- Szerintem pedig nem! Nézd, Piton halálfaló, nem érdekel mit hisz Dumbledore. Nem bízom benne, és soha nem is fogok. Az igazgató pedig bolond, ha azt hiszi, Piton a jó oldalon áll – Piton érdeklődve hallgatta a beszélgetést.
- Tudom, hogy ez a véleményed róla Harry, de…
- Mit de?! Nincs itt de! – vágott közbe a fiú mérgesen. – És még úgy gondolom, hogy most is Voldemort megbízatásával van távol. Biztos terveznek valamit ellenünk, és nem hiányozhat az egyik legjobb csatlósa. Kíváncsi leszek, mit talál ki Piton, miután visszatér, ha visszatér egyáltalán. Mivel próbálja majd menteni magát? – vigyorodott el gúnyosan.
Piton tudta, hogy Potter nem bízik benne, sőt, gyűlöli, de… Ennyire? Ez még őt is meglepte, bármilyen furcsa…
„Vajon, mit válaszol majd Granger?” – tette fel a kérdést önmagának.
- Nézd, Harry, nem hiszem, hogy lenne bármilyen valóságalapja a feltételezésednek. Piton szerintem igenis…
- Igenis mi, Hermione? – érdeklődött Harry.
- Jó ember – suttogta, nehogy a beszéd tárgya meghallja.
Ám nem volt szerencséje, Piton minden szavát remekül hallotta. Majd Hermione lopva a macskára pillantott, és észrevette, hogy erre a kijelentésére az leugrott a székről, és kicsit közelebb ment hozzájuk, majd érdeklődve ránézett.
Ettől Hermione elpirult, s Piton tudta, miért ez a hirtelen piros arc, Harry viszont furcsán nézett rá barátnőjére, és nem bírta szó nélkül hagyni a dolgot.
- Mitől pirultál el?
- Hogy én? – pirult el még jobban, miközben elfordította tekintetét a macskáról. – Ugyan, semmitől – próbálta menteni a menthetőt, nem sok sikerrel.
- Hermione, mondd, hogy nem! – lett egyre idegesebb Harry, majd felpattant az ágyról.
- Mit nem? – kérdezett vissza tettetett értetlenséggel, s ránézett barátjára.
- Érzel valamit iránta?! Ugye nem vagy szerelmes Pitonba?!
- Ezt meg mégis miből gondolod? – lett egyre idegesebb Hermione is.
- Abból, hogy szerinted jó ember, és hogy elpirultál! Te nem szoktál csak úgy elpirulni!
A fiú nem sejthette, hogy Piton minden szavukat hallja, így azt sem tudhatta, hogy miért pirult egy valójában Hermione. Hogy pont azért…
A bájital tanár viszont kíváncsian várta a fejleményeket. Azt ugyan tudta, hogy van abban valami, amit Potter mondott, de az, hogy ez szerelem lenne, az túlzás!
- Tévedsz, Harry – nyögte ki halkan Hermione.
- Miben? Abban, hogy érzel valamit iránta, vagy abban, hogy szerelmes vagy? – türelmetlenkedett.
- Abban, hogy szerelmes vagyok… – válaszolta halkan, habár tudta, Piton így is hallani fogja.
Már átkozta magát azért, amiért engedte, hogy a macskája végighallgathassa a beszélgetést.
- Ezek szerint tetszik neked?! Nem tévedtem? – hüledezett Harry.
Hermione nem válaszolt, ám zavart hallgatása beszélt helyette is.
- Nem értelek Hermione, komolyan nem értelek – halkította le a hangját Harry.
- Nem kértem, hogy érts meg, csak próbáld meg elfogadni, ennyi… – kérlelte barátját halkan.
- Tudod, hogy nem ígérhetek semmit, de ez… – Harry nem folytatta, csak villámló szemekkel kisétált a szobából.
Hermione még sokáig ült az ágyon, miközben Pitonnal kölcsönösen bámulták egymást. Sosem hitték, hogy ilyen helyzetbe kerülhetnek.
Nagyon hangos vihogás zökkentette ki őket a bámészkodásból…
- Hermione, képzeld, mi van kint! – mondta Parvati izgatottan.
- Ron beengedte Lunát a klubhelyisége, és épp csókolóznak! – sikkantgatta Lavander.
Majd mikor látták, hogy a lányt nem igazán érdekli ez az őrületesen jó pletyka, Parvati halkan kuncogva megkérdezte.
- Nem vagy féltékeny?
Erre viszont már felkapta a fejét Hermione, és dühös ,,Miért érdekelne?” és „Nem vagytok normálisak!” kiáltozások közepette berohant a fürdőbe.
A két lány csak legyintett, és annyit mondott erre: Na persze!

Pitont nem igazán zavarta ez a kis veszekedés, de hogy valakik ilyen pletykásak legyenek, mint Brown és Patil…
Egyre csak számolta az időt, már csak egy óra, és újra önmaga lesz! Nem ugrott fel az ágyra, inkább a padlón maradt. Semmilyen zavaró tényezővel nem számolt, semmi rosszra sem számított… Úgy gondolta, minden simán fog menni…

Hermione fél óra múlva jött ki a zuhanyzóból, hogy pont ott legyen, mikor Piton visszaváltozik.
Kicsit sajnálta a dolgot, jól szórakozott, de mégsem kérheti meg Pitont, hogy maradjon már még egy kicsit macska!
Felnevetett. Hogy is hangzana ez?! Szörnyen…
Látta, hogy Piton a padlón akarja megvárni a dolgot. Nem is lett volna jó ötlet, ha az ágyán változik vissza… Zavarba ejtő lett volna.
Tudta, hogy negyed kilenc körül találta meg a macska-Pitont. Így körülbelül nyolckor változhatott át.
Háromnegyed nyolc… Még tizenöt perc…
Hermione felállt, nem bírt ülve maradni.
Hét óra ötvenöt…
Piton elkezdett járkálni, túl izgatott volt, hogy végre újra ember lehet.
Eljött a várva várt péntek nyolc óra…
Ám semmi sem történt…