Az ötödik nap

Reggel Piton jókedvűen ébredt. A mai nap ki fogja szórakozni magát! Kár, hogy nem kezdheti most azonnal, mivel Granger már elment az órájára. Habár… Miért ne gonoszkodhatna addig is egy kicsit? Mire a lány visszatérne, szép kis fogadtatásban részesülne!
Visszagondolt, este mire is jutott…
Elhatározta, keresztbe tesz a lánynak, ott, ahol csak tud. Ha ebben a pár napban emberként nem gúnyolódhat vele, nem sértegetheti, nem küldheti büntetőmunkára, hát megteszi most, macskaként! Igaz, ezeket biztosan be fogja később pótolni, de addig is elszórakozik kicsit! Most már nem érdekli, mit fog szólni hozzá Granger…
Körbenézett a szobában többször is, majd szeme megakadt egy fiókon… Kíváncsi volt, mi lehet benne, nem mintha nem sejtette volna…
Nagyon szívesen kihúzta volna, de volt egy kis bökkenő! A fiók magasan helyezkedett el, nem érte fel, még úgy sem, hogy a két hátsó lábára állt… Aztán még ki is kell valahogy húznia! Újból körbejáratta szemét a szobán, keresve valamit, amire ráállhat.
Ezt meg is találta hamar, két könyv szeméjében, amik az asztalon hevertek. Felugrott, lecsúsztatta őket a földre, majd a fiókhoz tolta a két bájitalos könyvet, mint megtudta, miután elolvasta a címüket.
Sikerült az egyiket rátennie a másikra, felmászott rájuk, és örömmel tapasztalta, hogy feléri végre a fiókot!
Az utolsó elhárításra váró probléma az, hogy hogyan nyissa ki. Elvégre a macska tappancsait nem fiókok kihúzására találták ki… Rövid gondolkozás után két mancsa közé fogta a fiók gombját, és maga felé húzta.
Kis erőlködés után a fiók már félig kinyitva állt…
Piton belenézett, s elégedetten szemlélte a dolgokat. Jól gondolta, mi van benne… Fehérneműk…
Mit is csináljon velük? Olyasmit, amivel zavarba hozhatja Grangert. De az mi legyen? Aztán hirtelen eszébe jutott egy ötlet…
Elkezdte kiszedegetni a különböző fehérneműket! Egy kupacba dobálta őket, majd utána „elrendezgeti”! Némelyiken megakadt a tekintete, nem hitte, hogy Granger ilyeneket is hord. Néhány darab nagyon kihívó és feltűnő volt. Csipke itt-ott, átlátszó anyag… Ezt nem képzelte a kis eminensről! Nem mintha valaha is próbálkozott volna efféle fantáziálással…
Nem úgy, mint most! Ahogy meglátta ezeket a ruhadarabokat, akaratlanul is elképzelte, hogyan állhat ez Grangeren. Majd bekúszott az agyába az a bizonyos esti jelenet a zuhanyzóban, mikor megleste a lányt… Nem volt rossz – gondolta, majd gyorsan visszazökkentette magát a valóságba.
Aztán bárhogy is próbálta, nem tudott parancsolni elméjének. Folyton képek bukkantak fel a fejében, mikor kivett pár igen megszemlélendő darabot…
Miután már az összes nagy nehezen kikerült eddigi helyéről, Piton nekikezdett szebben elhelyezni őket a szobában.
Párat tett mindegyik griffendéles ágyára, párat az asztalra, polcokra… Ám voltak ennél őrültebb „díszítési” ötletei is!
Tett egyet-egyet az ottmaradt könyvekbe, nem csak Grangerébe. Becsempészett néhányat a szekrényekbe a ruhák közé, a párnák alá… Bevillant az agyában, hogy mennyire sok fehérneműje is van a lánynak. Már nagyon régóta rakosgatja őket, és még így is maradt egy-két darab…
Igaz, nem sokáig. A maradékot az ajtó kilincsére akasztotta fel, a mellette lévő asztalra felugorva. Magában hálát adott az égnek, hogy valaki oda tette az asztalt…
Miután mindennel végzett, elnyúlt az ágyon, és várta, hogy a szoba lakói megérkezzenek…

Hermione reggel nem törődött Pitonnal, nem is akart arra gondolni, hogy a bájital tanára, aki titkon tetszik neki, az ágyában aludt…
Lement reggelizni, de nagyon sietett, mert már első órában tanítania kellett. Nem is akárkiket! Az évfolyamtársait, a Griffendélt és a Mardekárt együtt! Hermione lelkiekben felkészült egy nagyon nehéz órára…
Nem is érte meglepetés, mikor belépett a terembe. A diákok nem hallgattak el egyből, mint ahogy Pitonnál teszik. Mindenki zavartalanul folytatta a beszélgetést, és egyéb tevékenységeket. Hermione, visszagondolva Piton szokásos, és hatásos belépőjére, visszasétált az ajtóhoz, majd teljes erővel becsapta…
Az osztály többsége végre ráfigyelt, egy pillanatra azt hitték, Piton visszatért. A mardekárosok, Dracóval az élen, gúnyosan és lenőzően néztek rá.
Hermione ezzel nem törődött.
- Örülök, hogy végre rám figyeltek! Akkor kezdjük is az órát! – mondta kicsit bizonytalanul.
- Én nem fogom hagyni, hogy egy sárvérű dirigáljon nekem – suttogta undorodva a mardekárosoknak Malfoy, amit persze nem mondott elég halkan, és Hermione meghallotta.
- Malfoy! Nem tűröm el, hogy sértegess! – kezdte Hermione, majd magában elvigyorodott, hogy végre megfizethet ennek az undok görénynek. – Tudatom veled, hogy jelenleg én vagyok a bájital tanár, ami azt is jelenti, hogy büntetéseket oszthatok ki! – erre a kijelentésére Malfoy amúgy is fehér arca még fehérebb lett. – Látom megértetted! – mosolygott Hermione. – Nos, akkor kezdjünk hozzá a bájital készítéshez! Ma a láthatatlanná tévő főzetet készítjük el. Ez egy RAVASZ szintű bájital, nem is várom el, hogy mindenkié tökéletes legyen. A recept a táblán - intett egyet pálcájával -, a hozzávalók a szekrényben. Óra végén hozzatok ki egy fiolányit, és majd leosztályozom. Olyan jegyet kaptok rá, ahányas lenne az év végi vizsgákon… Jó munkát! – mondta, s leült az asztala mögé.
Kis ideig a diákokat nézte, néha Harry és Ron biztatóan rámosolyogtak.
Mikor elérkezettnek látta az időt, hogy ellenőrző sétára induljon a padok között, felállt. Amint Neville üstje mellé ért, látta, hogy a fiú még véletlenül sem jó irányba halad a bájital készítésével, besegített neki… Illetve, csak akart, mert sehogy sem tudta megértetni vele, mit csinált rosszul, és miért. A helyes lépést is csak nagy nehezen tudta megmutatni neki. Hermione azt hitte, most, hogy nem Piton tanítja, talán jobban fog menni neki, de ezek szerint rosszul gondolta. Kezdte megérteni, mit érezhet egy-egy bájital órán Piton… Neville tényleg lehetetlen… Lemondóan sóhajtott…
Lassan visszaült a helyére, és tovább figyelte a diákokat. Kicsit unalmasnak találta, hogy őket kell bámulnia, ezért gondolatai önkéntelenül is elkalandoztak… Pontosabban a szobájában lustálkodó, macskabőrben lévő bájital tanára felé…
Ahogy jobban belegondolt, egyre jobban tetszett neki a helyzet. Hisz Piton vele aludt az ágyában, néha megnyalta az arcát, dorombolt… Bárcsak mindezt emberként tenné!
Szép, Pitonos gondolataiból egy üst robbanása zökkentette vissza. Ránézett a „tettesre”, aki nem más volt, mint… Neville… Ki más?
Hermione gyorsan az üstnél termett, a felrobbant bájitalt egy pálcapöccintéssel eltüntette, majd kelletlenül levont húsz pontot a Griffendéltől. Piton persze ötvenet is levont volna…
Neville arca egyre inkább vöröses színt öltött, hála a mardekárosok gúnyolódásainak. Szerencsére Hermionénak sikerült lecsillapítania őket. Egy-két büntetőfeladattal, amit persze a mardekárosok kaptak, és Pitonnál, amint az „visszatért”.
Óra végén mindenki letett egy fiolányit a főzetből a tanári asztalra, amit majd Hermione le fog osztályozni.
Aztán szép sorban mindenki kiment a teremből, Hermione kivételével. Neki újabb órája volt.
Szomorúan nézte az aznapi beosztását, még ebédidőben sem lesz szabad ideje, csak gyorsan bekap majd valami ételt, és mehet is vissza tanítani. Egész nap órákat kell tartania…

Piton várta ebédidőben Hermionét, de nem jött fel a szobájába. Sőt! A másik két lány sem jött fel! Úgy látszik, a mai kis meglepetése várat magára estig. Eldöntötte, alszik egyet… Bevackolta magát az ágyba, aztán hamarosan mély álomba merült. A pikáns álmából egyszer csak egy dobhártyaszaggató sikítás verte föl… A hang forrása felé nézett, és Hermione Grangert látta… Dühösen villogó szemekkel, méregtől eltorzuló arccal.

Hermione hullafáradtan ment vacsorázni, ebédidőben csak egy kis levest tudott enni. Most viszont rengeteg ételt tömött magába, de ezt hamar meg is bánta, mert egyből elkezdett fájni a hasa, jelezve, hogy ez neki túl sok…
Lassan felvánszorgott a klubhelyiségbe, aztán be a szobájába. Most csak annyira vágyott, hogy lezuhanyozzon, aztán bekucorodjon a takaró alá, és aludjon egy jót.
Nem is érti, Piton hogy bírja ezt szinte mindennap, közel tizenöt éve…
Mikor lenyomta a szobája kilincsét, észrevette, hogy valamik lepottyannak a földre…
Kicsit sötét volt már benn, így nem látta jól. Elmormogott egy Lumost, és a látvány, ami fogadta, teljesen ledöbbentette…
Sikítani kezdett… Ez már túl sok volt neki egy napra! Az összes fehérneműje szétszórva a szobában! A legkülönbözőbb helyeken!
Majd hamar észbekapott, és abbahagyta a sikítozást, elvégre nem akarta, hogy az egész Griffendél a szobájába rohanjon be. Főleg most nem!
Nagyon dühös lett… Pitonra… Hisz ki más tehette? De miért? Ennyire azért nem utálhatja!
Miután kicsit lehiggadt, látta, hogy a macskája felébredt a zajra, amit okozott. Egy lépéssel (vagy inkább ugrással) előtte termett, és épp le akarta ordítani a fejét, hogy ezt mégis, hogy képzelte, mikor két lány lépett be az ajtón vihogva… Aztán hirtelen elhallgattak.
Elképedve bámulták a rendetlenséget.
- Hermione! Mi történt itt? – kérdezte, kezét szája elé kapva Parvati.
Hermione tanakodott, mit mondjon. Árulja el, hogy a macskája tette? Hogy hangzana az? Végül is, mi mást tehet? Kire kenhetné rá? Senkire…
- Nos, Csámpás – kezdte, gúnyosan megnyomva a macska nevét – úgy gondolta, eljátszadozik egy kicsit. Biztosan szórakoztatónak találta a dolgot, és nagyon remélem – nézett szúrós szemekkel macskájára -, talált pár kellően érdekes dolgot… - mondta, jól kihangsúlyozva minden jelzőt.

Piton nem tudott mit szólni ehhez. Mindeddig meghúzva magát, csendben figyelte a lány reakcióit, magában jól szórakozva mindezeken, de most… Az még rendben, hogy dühös rá, mármint a macskájára, de nem hitte, hogy ilyesmit fog mondani. Ez valahogy nem illet oda. Ezt mégis hogy értette? Nagyon szerette volna tudni…
Na és, ha Granger megtudná, hogy tényleg talált pár érdekes darabot köztük? Aztán ott van az az álom…
Gúnyosan elmosolyodott erre a gondolatra magában. Mit tenne Granger, ha megtudná, hogy a bájital tanára turkált a fehérneműi között? Megnézné, milyen képet vágna a kis tudálékos griffendéles…
Gyorsan leugrott az ágyról, keresve valami kényelmes helyet éjszakára, nem akarta, hogy Granger küldje melegebb tájékra…
Őszinte meglepetésére, a lány viszont nem törődött vele, csak összerámolt, és elment zuhanyozni.
Így Piton bevackolta magát egy, a földön felejtett törülközőbe…

Parvati és Lavander nem faggatták tovább Hermionét, aminek a lány nagyon örült. Nem akart tovább magyarázkodni.
Rá se nézett Pitonra, csak egy pöccintéssel visszavarázsolta fehérneműit a fiókba, majd elment zuhanyozni. Gyorsan megszabadult ruháitól, és beállt a vízsugár alá.
Mindenközben eltökélt arccal azt gondolta: Ha harc, hát legyen harc!