4. fejezet

Hermione megkövülve bámult az ajtóban álló önmaga felé, s arca egyre sápadtabb színt öltött. Most mit csináljon? Piton biztos nem olyan idióta, hogy ne vette volna észre, mit is csinált épp…
Vagy lehet, hogy mégis?

- Én csak lapozgattam az egyik könyvet – mondta végül, ami nem is volt annyira nagy hazugság.
- És mi volt olyan vicces benne? Mondja el, hadd nevessek én is – kérte gúnyos arccal.
- Magának biztos nem tetszene, úgyhogy fölösleges elmondanom – mondta Hermione halkan, rezzenéstelen arccal, s közben az évkönyvet a talárja alá rejtette.
Szerencsére tanára olyan ruhát hordott, ami alá könnyen befért a kis könyv.

Piton tudta jól, hogy a lány titkolt valamit előle, de ezt majd megbeszélhetik később, mikor már újra önmaguk lesznek. Addig is el kell intézniük pár dolgot, mint például a bállal kapcsolatos dolgok megbeszélése.

- Rendben, erre majd máskor, egy alkalmasabb időpontban még visszatérünk, ugyanis ne higgye, hogy nem vettem észre azt a kis könyvet, amit a talár alá rejtett – mondta Piton teljes nyugalommal a hangjában, s csöppet sem zavartatta magát Hermione meglepett arckifejezését látva.
- Értettem – nyelt egy nagyot Hermione. Nem hitte, hogy tanárának ilyen jó szeme van…
- Nos, akkor térjünk át egy „kellemesebb” beszélgetéstémára – mondta Piton még mindig gúnyosan mosolyogva az előbbi incidens miatt. A lány arckifejezését, azt a meglepett, tetten ért arcot nem fogja elfelejteni.
- Öhm… Oké, szóval… - hebegett Hermione. Kicsit nehezen találta meg a hangját.
- A bál. Kezdjük ezzel, a legfontosabbal – ajánlotta Piton.

Hermione csak bólintott beleegyezése jeléül.

- Azt előre kijelentem, hogy én nem megyek el.
- Már hogyne menne el! – ordított rá a lány.

Egyből megtalálta a hangját.

- Nem, eddig se voltam ott ilyen eseményeken, és ez most sem fog megváltozni!
- Negyedikben ott volt!
- Azt ne higgye! Ott voltam az elején, ám mikor lehetett, egyből elmentem – fonta keresztbe mellkasa előtt karjait Piton. Még mindig ott állt az ajtófélfának támaszkodva.
- Nem érdekel. Ne feledje, maga most nem Perselus Piton, hanem Hermione Granger! És Hermione Granger ott lesz a bálon! Hermione ott kell, hogy legyen, mert ő nem olyan lány, aki nem megy el a bálra! Érthető? – beszélt magáról egyes szám harmadik személyben Hermione.
- Jól van, megértettem, de ne higgye, hogy Perselus Piton ott lesz! Vagyis maga nem megy el a bálra – mosolygott elégedetten Piton, miközben ő is harmadik személyben beszélt magáról.
- Azt csak hiszi – sziszegte dühösen Hermione.
- Tudja mit? Nem érdekel! Csináljon, amit akar! Viszont fölösleges ezen vitatkoznunk, úgysem tudunk megegyezni. Mindketten ott leszünk – szűrte ki a fogai közt a beleegyező szavakat Piton.
- Tényleg? Köszönöm! – mondta csillogó, hálás szemekkel Hermione. – Akkor most beszéljük meg a ruháját.
- A mimet? – kapta fel a fejét Piton.
- A báli ruháját természetesen!
- Na azt már nem – vágott dacos arcot Piton.
- Dehogynem! Meglátja, gyönyörű lesz.
Piton csak szörnyülködve, szkeptikusan nézett. Nem tudta elképzelni, hogy tényleg gyönyörű lesz.
- Mutassa – mondta ki végül.
- Én… - Hermione nehezen tudott kinyögni valamit zavarában. – Nekem még… Öhm… Nincs.
- Nincs? De hisz holnap lesz a bál! – hitetlenkedett Piton. – Akkor mégis hogy gondolta ezt?
- Most a hétvége felé akartam elmenni vásárolni Roxmortsba, de teljesen elfelejtettem a dolgot, e miatt a bájital baleset miatt – szomorkodott Hermione.
- Nos, ezen még segíthetünk – sóhajtott Piton.
- Hogyan? Hisz holnap lesz a bál! Egy nap! És még nincs ruhám! Vagyis, magának nincs, de az ugyanaz! – Hermione szeme már könnyes volt.

Piton vett egy mély levegőt…

- Jól mondja, holnap. És nem is reggel, hanem este.
- Mire akar kilyukadni?
- Mit szólna, ha azt mondanám, hogy elkísérem vásárolni holnap reggel? Illetve, maga kísér el engem, tekintettel a külső változásokra – ajánlotta fel Piton, s mintha egy kicsi, nagyon kicsi mosoly bujkált volna a szája sarkában.
- Megtenné? – kérdezte könnyes szemekkel Hermione.
- Igen – sóhajtotta Piton.
- Nagyon köszönöm! – hálálkodott Hermione, s felpattant az ágyról, odaszaladt Pitonhoz, és átölelte.
- Ugyan, Miss Granger – Piton próbálta nem viszonozni az ölelést, de végül megadta magát, s átölte… önmagát… Ami, be kell látnia, eléggé furcsa helyzet volt.

Hermione is meglehetősen abszurdnak találta a helyzetet, amint épp saját magát öleli meg.

Lassan kibontakoztak az ölelésből.

- Akkor holnap reggel nyolckor találkozunk az előcsarnokban. Illetve, maga fog ott várni engem, és ne felejtsen el szólni az igazgatónak! Értette? – kérdezte Piton.
- Igen! És még egyszer nagyon köszönöm.
Piton válasza jeléül csak biccentett egyet.
- Van még valami, amit meg kell beszélnünk? Mert ha nem, mennék vissza a klubhelyiségbe – fintorgott Piton a gondolatra.
- Lenne még valami – sütötte le a szemét Hermione.
- Hallgatom.
- Nos, szeretném, ha barátságosabb lenne a diákokkal. Tudja, Hermione Granger nem úgy viselkedik például a reggelinél, vagy az ebédnél, mint ahogy maga.

Hermione felkészült egy esetleges dühkitörésre.

- Megpróbálom, viszont maga is lehetne kicsit szigorúbb a diákokkal – válaszolta Piton, mindez pedig Hermionéból egy megkönnyebbült, ám meglepett sóhajt váltott ki. Piton beleegyezett? – Egyéb megbeszélnivaló?
- Nincs. Akkor holnap reggel várom – biccentett Hermione.
- El ne felejtsen elmenni Albushoz! – mondta még az ajtóból hátranézve Piton, majd egy biccentés után távozott.

***

Hermione, amint elment Piton, egyből elindult az igazgató irodájához.
Szerencsére, mint minden tanár, ő is tudta az aktuális jelszót (csokis-epres kalács), így nem kellett órákig ott ácsorognia a huzatos folyosón.

Mikor felért a lépcsőn, bekopogott, s hamar bebocsátást nyert.
Dumbledore ott ült az asztalánál, s írt valamit. Mikor felnézett, elmosolyodott, s csak ennyit mondott:
- Jó napot, Miss Granger! Üljön le! – mutatott az asztallal szemben lévő karosszékre.

Hermione nem ült le. Túl meglepett volt ahhoz.
Mit mondott Dumbledore? Jól hallotta?
Csak meresztette a szemeit az igazgatóra, s megkövülten állt az iroda közepén.

- Ne legyen azért ennyire meglepve, előttem nincsenek titkok – nevetett fel Dumbledore.
- Öhm… Ezek szerint tudta? De mióta? – szólalt meg halkan Hermione.
- Már az elejétől fogva. Tudja, elég árulkodó volt néha csak egy-egy nézés, vagy szófoszlány. Nem is tudják, mennyire különböznek maguk ketten Perselusszal, és - állt meg egy pillanatra az igazgató a mondandójában -, hogy mennyire hasonlítanak.
Hermione elmosolyodott ezen a kedves kis megjegyzésen.
„Mennyire igaza van Dumbledore-nak” – gondolta.

- Szóval, miért is jött? – kérdezte meg az igazgató.
- Ja, igen – kapott észbe Hermione. – Tudja, lesz ez a bál, és sajnos még nincs ruhám. Illetve Piton professzornak nincs, vagyis… Gondolom, érti – mosolyodott el zavarában. – El szeretnénk menni Roxmortsba holnap reggel, hogy vegyünk egyet.
- Nincs akadálya, csak egy kikötésem lenne.

Hermione egy pillanatra visszatartotta a levegőt…

- Egy nagyon szép darabot válasszon! – mosolyodott el immár sokadszorra Dumbledore.
- Rendben – nevetett fel Hermione a megkönnyebbüléstől. – És köszönöm.
- Ugyan gyermekem, ez csak természetes. További szép napot! – intett az igazgató, hogy most menjen.

Hermione felállt a székből, elköszönt, majd pillanatok alatt a szobájában találta magát.
Amint leült az ágyra, az igazgatóra gondolt, hogy előtte aztán tényleg semmi nem marad titokban.
Na és az, amit mondott?

„Nem is tudják, mennyire különböznek maguk ketten Perselusszal, és hogy mennyire hasonlítanak.”

Ezzel vajon mire akart célozni? Akart egyáltalán célozni valamire?
Hermione nem tudta a helyes választ az új körülmények idején már sokadszorra, s ezt az érzést nem nagyon kedvelte.

Elővett egy könyvet, és azt kezdte lapozgatni, s annyira eltelt az idő, hogy észre sem vette, már elérkezett a vacsoraidő. Nem volt kedve lemenni a Nagyterembe, így csak hozatott valamit egy házimanóval. A könyvet pedig tovább olvasta.

***

Piton a klubhelyiségbe vezető folyosón összetalálkozott egy olyan emberrel, akivel cseppet sem volt kedve egy „beszélgetéshez”.

Draco Malfoy.

Csak ott állt vele szemben, majd gúnyos mosolyra húzta száját, s villámgyorsan előkapta a pálcáját. Nem szólt semmit az udvari kis incidensükről, bár nem is tudott volna, tekintettel Piton kis hasznos átkára.

Piton sem mondott semmit.

Malfoy pedig csak hagyta, hogy a pálcája beszéljen helyette.

Ám Pitont nem érte váratlanul a támadás, újra hárított egy néma Protegóval.

Épp, mikor kezdtek volna belemelegedni a harcba, megjelent egy szigorú arc a folyosó túlsó végében, majd dühös hangon megszólalt.
- Maguk ketten meg mit képzelnek? Mégis ki kezdeményezte ezt a kis párbajt? – visszhangzott a folyosó McGalagony hangjától.

Nos, mivel Malfoyt egy átok hátráltatta abban, hogy a kezdeti kis udvari incidensről beszéljen, így Piton válaszolt helyette.
- Malfoy megtámadott, tanárnő. Már kint az udvaron is egyszer.
- Mr. Malfoy, igaz ez? – nézett rá a mardekáros fiúra szúrós szemekkel.
A fiú nem válaszolt. Többek közt azért, mert tagadni nem tudta, hála az átoknak, és helyeselni meg nem akart.
Bár…
Mint tudjuk, a hallgatás igent jelent.

- Ez szégyenletes, Mr. Malfoy. Harminc pont a Mardekártól, és tíz a Griffendéltől.
- Tessék? – kapta fel a fejét Piton.
- Úgy van, ugyanis lehetett volna annyi esze, Miss Granger, hogy nem bonyolódik bele a harcba, hanem szól egy tanárnak – mondta McGalagony. – Mr. Malfoy, azonnal menjen vissza a klubhelyiségébe, és ha még egyszer megtámadja Miss Grangert, annak büntetőmunka lesz a vége!

Malfoy dühösen villámló szemekkel végigmérte Pitont, majd sietve távozott, mielőtt a büntetőmunkát még most megkapná.

Pitonnak sem volt sok kedve egy dühös McGalagony társaságában maradni, ezért ő is példát vett Malfoyról, s beviharzott a Griffendél klubhelyiségébe.

McGalagony fejcsóválva elsétált az irodája felé…

***

Hermione mire nagyjából elolvasta a könyv érdekesebb részeit - ami így is kétszáz oldal fölé rúgott – már elmúlt nyolc óra, s úgy döntött, ideje lefeküdni aludni, mivel másnap egy elég fárasztó napja lesz.

Pitonnal ruhát vásárolni…

Sóhajtott egy hatalmasat, majd elment zuhanyozni.

Teljesen megfeledkezett arról, miszerint varázslattal kell tisztálkodniuk. Így miután levetkőzött, értetlenül állt meg a zuhanyzó ajtaja mellett.

Végignézett magán…

Először meglepett arckifejezést láttatott, majd egy egyre pirosabb árnyalat jelent meg arcán. Nem tudta, mit csináljon ijedtségében. Na nem mintha olyan szörnyű dolgot látott volna, csak eléggé zavarba ejtő volt az a dolog…

Méghozzá azért, mert nem gondolta, hogy Piton ennyire…

Férfias ezen a téren.

Gyorsan felkapta fejét, s inkább valami mást, valami kevésbé zavarba ejtő dolgot kezdett nézni.
Ám mivel épp egy tükörrel szemben állt, ez nem volt éppen kevésbé zavarba ejtő. Sőt!

Hermione, illetve Piton arca már annyira vörös és forró volt, hogy a lány inkább bedugta a fejét a zuhanykabinba, s hideg vizet engedett a fejére.

Ez kissé lehűtötte őt, és a testét is. Pillanatok alatt lezuhanyozott, s felöltözött.

Arca még mindig lángolt, bár már közel sem annyira.
Gyorsan bebújt a takaró alá, s próbált valami másra gondolni, ám gondolatai minduntalan vissza-visszatértek a meztelen professzora látványához, s ez tükröződött az álmában is.

***

Pitont nem különösebben érdekelte, hogy a Griffendél vesztett tíz pontot. Az viszont már sokkal inkább, hogy Draco miatt harmincat vesztett a Mardekár. Ráadásul az is idegesítette, hogy Malfoy hogy rászállt. Mármint Grangerre.
Az, hogy minden adandó alkalommal megtámadja. Ezen, amint visszaváltoznak, majd el kell beszélgetnie a fiúval. A végén még kicsapják az iskolából.
Mit szólna vajon az apja?
Semmi jót. Minimum kitekerné a fia nyakát…

Úgy tervezte, hogy ezen az estén majd szépen feltérképezi a lány testét zuhanyzás közben, de olyan hangulata volt, ami ezt cseppet segítette elő. Így kénytelen kelletlen csak egy könnyed pálcasuhintással megtisztította magát, majd egy hasonló mozdulattal felöltözött.
Azt viszont már nem tudta megállni, hogy ne nézegesse meg magát a tükörben sokadjára is.

Újból megállapította, hogy Granger nem is olyan rossz…

Hálát adott az égnek, hogy a két szobatársa ilyenkor „házon kívül” tartózkodik, mivel eléggé érdekesen venné ki magát, ha meglátnák, amint magát bámulja és fogdossa.

Mikor úgy gondolta, hogy a képet kitörölhetetlenül bevéste az agyába, bebújt az ágyba.

A másnap délelőtt, tudta, nem lesz egy könnyed séta és vásárlás…