03. fejezet

Szexelmélet

Snape még szűz volt.

A szó szoros értelmében.

Ráadásul minden oldalról. Előröl, hátulról, meg úgy egyáltalán.

Nem mintha Luc ne próbálkozott volna. Ő egyszerűen csak nem bírta a szőkéket. Sebaj, mi megértjük.

Az a lány viszont tizenöt éves. Azok pedig tizennégy-tizenöt évesen már nem szoktak szüzek lenni. Vagyis az a lány valamiben megelőzte őt.

A kérdés csak az, hogy milyen példánnyal van dolgunk. Roxfortos. Egészen biztos, hogy Roxfortos. Ha Durmstrangos lenne, átkot küldött volna ajándékba, ha Beauxbatons-os, akkor képet magáról. Tiszta sor.

A kérdés csak az, hogy egyáltalán megéri-e gondolkodni rajta. Amennyire ezen a pár levélen keresztül Snape megállapította, nem volt az a dugós fajta.

Inkább afféle káhában-ülős-tanulós.

De ezek a mai példányok egytől egyig megtévesztők. A dugós fajta titokban csinálja. Észre sem veszed, és rád mászik. Tanulásnak indul, és gyerek lesz a vége.

Snape felsikoltott.

A felismeréstől. Szóval, amire Anne vette rá a nyár elején, az nem kísérlet volt. A francba is. Talán mégsem szűz teljesen.

Meg hát nem is hetero teljesen. Ha így lenne, nyilván előbb feltűnt volna neki az a dolog. Tudjátok, az a dolog. Amit az az Anne csinált.

A fenébe.

Utálta később észrevenni a dolgokat. Meg felfogni.

Késő bánat, meg már amúgy is mindegy.

Koncentráljunk a jelenre.

Itt ez a lány, meg itt van ő. Irkál itt neki össze-vissza, nem száll le róla…

Snape felsikoltott.

Sors lefordult a szekrény tetejéről.

Akar valamit tőle az a lány. Ez egészen biztos. Csak ő sajnos a szó semmilyen értelmében nem volt hetero. Szegény kiscsaj.

Snape szeme megfájdult, úgyhogy inkább abbahagyta a plafonbámulást, és a kezében tartott levélre emelte szép szeme világát. Elolvasta még egyszer. Háromszor. Nyolcszor.

Ez is olyan megtévesztő fajta.

Levelekkel kezdi, eljátssza a tudatlan kislányt, meg hogy nem tudja, mi az a petting. Aztán megerőszakolja.

Jó lesz vigyázni vele.

Vagy kitálal neki, azaz elétárja, amit eme negyedórában pallérozott elméje megszült, avagy sunyi módon megpróbálja kitalálni kilétét, aztán ártalmatlanná tenni.

A második variáció hozzá, mint mardekároshoz mindenképp közelebb állt, az első viszont sokkal kényelmesebb megoldás lett volna. Mit tegyen, ó, a lusta slytherin?

Ha ő nem ő lenne, visszaírna neki, összebarátkoznának (a gondolatra felsikoltott), a csaj beleesne, ő meg egy csomó csúnya dolgot művelne vele, aztán sátáni kacajt hallatva tovább állna.

De ez Luc szerepe. Szóval, semmiképp nem csinálhat semmi ilyesmit, úgyis elterjedne a suliban, és még rásütnék, hogy másokat utánoz, vagy mi…

Pedig ő semmiképp nem hetero.

Szlalomozva az asztalához sétál, kihúzza a fiókot, és kivesz belőle egy tekercs pergament (a fiókot most visszatolja, nincs hely a szekrény tetején), kivesz egy pennát az üres samponos flakonból (funkcióváltás), és visszaheveredik az ágyára (esik, egy akadékoskodó, földön heverő zokninak köszönhetően, de reméli, hogy nem látszik).

Pennarágás. Sose ment rendesen. Csodálkozunk a sárga fogakon?

„Kedves H!”



Ez már önmagában hátborzongató.

Snape ritkán szokott borzongani. Érdekes. Tetszett neki. Leírta még párszor az ágytakarójára. Aztán elege is lett belőle.



„Talán van valami abban, amit mondasz.”



Ezt egyelőre elégnek érezte. Mardekár mentse meg attól, hogy azt írja, „igazad van”…



„Én nemsoká töltöm a tizenhatot. A Roxfortba jársz?”



Rejtett információ magáról, és egy lényegre törő kérdés. Tökéletes.



„Talán egy kicsit tényleg elutasító voltam, de eddig nem telt túl jól a nyaram. Itthon rohadok.”



A bocsánatkérést túlzásnak érezte. Azt azért igazán nem kéne… teljesen lényegtelen információkat közöl, de az a lány nyilván úgy fogja gondolni, hogy létfontosságú jellemzőket tudott meg róla. Agyafúrt.



„Te merre nyaralsz?”



Ennyi elég is az idétlen kérdésekből. Még azt hinné, hogy érdekli…

Vagy hogy hetero.

Jó kérdés, hogy melyik a rosszabb.



Két könyvön egyensúlyozva lehalászta Sorsot a szekrény tetején billegő fiók gombjáról, és mielőtt még meggondolta volna magát, gyorsan összetekerte a pergament, rákötötte a madárra, és kihajította az ablakon. Jó messzire, nehogy gyengeségében visszahívja.

A pecséttel nem vesződött. Ilyen ízléstelen státuszszimbólumhoz, mint az említett, csak a Malfoyok folyamodnak.

Perverz banda.



Lefeküdt az ágyára (ezúttal bokaficamítás nélkül), és körülnézett a szobában. Igyekezett nem arra gondolni, hogy milyen jellemtelen húzás volt tőle ez a levél, de ezen kívül csak az jutott eszébe, hogy takarítania kéne.

A kettő közül pedig mindenképp az első a jobb, a másodiknál biztosabb az őrület.



Így inkább a Roxfort ötödikes diáklányainak sorbaszedését választotta. Meg kellett erőltetnie az agyát, mire eszébe jutott pár arc, már említett szexuális beállítottságának köszönhetően ugyanis nem igazán nézte meg az ebbe a kategóriába eső egyedeket.



Ház kérdésében kapásból a Hugrabugra tippelt, a lány okoskodását és ostobaságát számba véve. Ha hollóhátas lenne, talán megcsillanna a sorok között némi értelem, így ezt rögtön el is vetette. Igyekezett maga elé képzelni néhány Hollóhátas arcot, de lelki szemei (vagy akár benső szemüvege…) előtt felsejlett egy kép, amit igyekezett az agya hátsó felébe konvergálni. Kevés sikerrel.

Egyre tisztábban látta a piros-arany oroszlánt.