Ajánlás: Susan Krebernek, akinek a Snape-jét a legjobban szeretem, Tündibogyónak, akinek a felnőtt, érzékeny Snape-jét szintén szeretem, és angel8-nak, akinek a Hollójáért rajongok :)

-------------------------------------------------------

1. Kéretlen illemtanlecke

„Kérdéseid értelmetlenek és tárgytalanok. Ne kertelj, inkább bökd ki mit akarsz ahelyett, hogy feleslegesen zaklatsz. Bár… jobb lenne, ha békén hagynál.



S.



u.i.: Választ nem várok, kímélj… legalább most.



Azzal Snape szitkozódva baglyához kötözte a pergamendarabot, és kihajította a madarat a keskeny tetőtéri ablakon. A levélküldő művelet (sikeres?) végrehajtása után elszórt könyvek és ruhák között egyensúlyozva visszaporoszkált az ágyához.

Még nyerített egyet, aztán levetette rá magát.

Nem, nem is nyerített. Hazudtam.

Kirántotta éjjeliszekrénye egyik fiókját, és kikapott belőle egy zöld teniszlabdát. Vágyai netovábbjának megszerzése után a fiók a kezében feleslegessé vált, úgyhogy inkább a szekrény tetejére dobta. A labdát megforgatta az ujjai közt, aztán a szemközti falhoz vágta és elkapta.

Tetszett neki, hogy a mozdulatsor következtében három fajta hangot is hall.

Egyet, mikor a labda a falhoz ér, egyet, mikor a földhöz, és egyet, mikor a tulajdon kezéhez.



Ezen kicsit felvidult (nem túlzottan, láthatóan, csak úgy a maga módján), úgyhogy elismételte még párszor.

A tizedik után kezdte unni a helyzetet. A labdát – átmenetileg – a szájába vette, hogy ne kelljen fognia, amíg körülnéz.



Azokban az időkben sajnos nem sűrűn történtek csodák, ezért a szobában sem változott semmi az elmúlt negyed óra alatt. A földön mindenütt koszos ingek és boxerek, az ágy mellett könyvek szétszórva*, a falon egy törött tükör, az ablak alatti íróasztalon pedig egy üres samponos flakon. Üres, mert úgy két-három hete, részegen (otthon, a családi körben is meg kell valahogy ünnepelni a sikeres RBF-eket) vodkának nézte, és kapásból benyakalta. Lehet, hogy az apja is részt vett a folyamatban, de a történés szempontjából ez lényegtelen.

Fő, hogy egyikük sem volt józan.



A hajának állapota ugyan bőven meghaladta a gusztustalan fogalmát, de kicsire igazán nem adunk.



Ezt a mondatot a külső szemlélő akár a fiú mottójának is tekinthetné. Legalábbis, ha belép a szobájába, amiből napok óta – érezhetően – ki sem dugta az orrát (sem más egyéb szervét), a szellőztetést pedig – még érezhetőbben – elhanyagolta.



A külső szemlélő ez esetben tévesen informált. Vagy szimplán bolond.

A kedves Severus Snape-nek egész egyszerűen nem állt szándékában semmi felesleges dologgal érintkezni. Vagy kapcsolatba kerülni. Vagy foglalkozni. A friss levegőt pedig magától értetődően a képzelet beli ’felesleges’ kategóriába sorolta. Akárcsak az embereket. Vagy bármi mást.

Kivételt képezhettek esetleg a könyvek.

Esetleg.



Tehát, hősünk épp az ágyán feküdt meglehetősen kifacsarodott pózban, szájában egy teniszlabdával – csak, hogy újra elővegyük a külső szemlélőt: az ő szemében akár őrültnek is tűnhetett – mikor az ablakán berobbant egy sötétszürke tollgombóc, hogy aztán a fa tövébe érkezzen, s a törött tükör vészesen meginogjon felette.

Snape kikászálódott az ágyból, és vészes lassúsággal a bagolyhoz csoszogott (ezzel, és a mosatlan hajával kétségbeejtő volt a hasonlóság közte, és Frics között).



Már háromnegyed órája, hogy elküldte azt a levelet, épp reménykedni kezdett, hogy Lucius nem válaszol, és az állat (a bagolyra gondolok, nem Malfoyra) vacsoráért indul.



De mi tarthatott idáig?

Hiszen a Malfoy-kúria itt van, az erdőn túl, egy bagolynak az út nem több tíz percnél… bár, ha ezt a megviselt tollhalmot nézzük… - gyanakodva méregette a csendben pislogó kuvikot.



Végül egy ’kit érdekel’ fintorral, és vállvonással elintézte a kérdést. Leoldotta a bagoly kábáról a pergamendarabot, és egy laza, begyakorolt karlendítéssel ki a akarta vágni a kukába, de megállt a mozdulat közben.



Az összehajtogatott lap túl vastag volt. Túl vastag egy rövid, földbe döngölő, porig alázó válaszhoz. Megadó sóhajjal – mint aki a világ megváltásába egyezik bele – feltörte a pecsétet (piros! Te szent ég…) és olvasni kezdett.



„Kedves S!” – a gyöngybetűk már első ránézésre ledöbbentették, most viszont komolyan megijedt. Még, hogy ő… kedves?! Az arcizmai vad rángásba kezdtek.

Pár megnyugtató szóval lecsitította magát, és – csak úgy, unalomból – tovább olvasott.



„Nem tudom, kinek címezted a levelet, de minden bizonnyal célt téveszted, ugyanis nem tudom, hogy ki vagy. De ezért így, látatlanban ejtenék pár szót a leveledről.

Kiállhatatlan a stílusod! Így lehordani valakit, ráadásul írásban… mondd, hol élsz te?

Őszintén örülök, hogy a bagoly nem jutott el a célszemélyhez. Egész biztos, hogy most vérig lenne sértve. Gondolom, valaki a hogyléted felől érdeklődött, merthogy suli nincs, te meg ilyen durván elküldöd… nem szép tőled. Rád férne egy alapos modorcsiszolás! Kezdetnek ajánlom N. H. Wilson: A levél etikettje c. könyvét (nekem is megvan, igazán remek mű). Olvasd el, a leírtak alapján rengeteg az időd.



H.



u.i.: A baglyod rémes állapotban volt, messziről küldhetted. Mindenesetre megetettem.”



Snape felhúzta a jobb szemöldökét.



* Angel8 Nefelejcs és Hollójában sok vita folyt a könyvek ágy mellett való tárolásáról. Nem tudtam kihagyni :)