Tiltott gyümölcs

5.

Hosszú út

Perselus Piton kábán támolygott el a konyhaasztal melletti székig. Lerogyott rá, az asztallapra könyökölt, és a fejét lehajtotta a kezeire. Ajkait halk sóhaj hagyta el, melybe tanácstalanság, elkeseredettség és vágy vegyült. Megcsókolta, Draco megcsókolta őt. Őt a gonosz és csúf bájitaltan tanárt, akit mindenki utál és megvet. Nem azért volt hatalmas kő a szívén, mert megtörtént a dolog, hanem mert tudta, hogy miért történt… Az a hülye bájital! Az mindennek az oka! Felborította a fiú hormonháztartását. Másképpen sohasem tett volna ilyet!

Pedig milyen finom volt az a csók… Mennyire jó lenne, minden reggel egy ilyen csókkal ébredni, és minden este egy ilyennel feküdni. De erre semmi esély! Draco önszántából sosem tenne ilyet. Sosem közeledne hozzá. Valószínűleg holnapra ezt az esetet is megbánja majd.

Piton lehunyta a szemét, de azonnal felrémlett előtte a vágytól csillogó tekintet. Legszívesebben berontott volna a hálószobába, és magáévá tette volna a fiút. Igen, a fiút. Nem azt a lányt kívánta már hosszú ideje, akivé Draco egy napra változott, hanem őt magát. A rövid hirtelen szőke tincseket, az arisztokratikus vonalú ajkakat, a kviddicstől izmos, fiatal testet.

De ez az egész nem csak a szexről szólt. Ha csak fizikailag vonzódott volna a fiúhoz, akkor már rég megtalálta volna a módját arra, hogy elérje a célját. Nem, ő szerette Draco Malfoyt, és nem tudta volna bántani semmilyen módon. Na meg, azt sem tudta volna elviselni, ha a fiú undorral és megvetéssel nézne rá. A gondolattól is összeszorult a szíve.

Megrázta magát, majd felállt, és a hűtőszekrényhez sétált. Kinyitotta, és megragadta az első üveget, ami a keze ügyébe akadt. Hatalmas lendülettel húzta meg az erős italt, ami végigmarta a torkát. Fél óra múlva az üveg üres volt, Perselus pedig, szédelegve kapaszkodott meg az asztal sarkában. A színes fénykörök mellett újra és újra látta maga előtt azokat a csábító vonalakat, az izmokat, az ajkat, ami nemrég az ő szájára tapadt. Botladozva és elbódult tudattal indult meg a hálószoba felé.   

A pár méteres út alatt még megpróbált tiszta fejjel gondolkodni, de mikor az ágy mellé ért, és meglátta az édesen alvó angyalkát, teljesen elvesztette a kontrollt a cselekedetei felett. Leült a lepedőre és lassan megérintette a női arcot, amely Dracót takarta. Ahogy ujjai végigsiklottak a selymes bőrön, úgy borzongott bele abba a tiltott dologba, amit csinált.

- Mmm… professzor… - hallotta meg az álomittas hangot, és rászegeződött egy a fáradtságtól fátyolos tekintet. – Mit csi… - kérdezte volna Draco, de a férfi egyetlen pillanat alatt beléfojtotta a szót. Maga sem tudta, hogy történt az egész, de mire egy kicsit is feleszmélt már a szőkeség ajkait falta olyan hévvel, hogy félő volt, mindketten hamarosan fulladásos halált halnak. „Milyen szép is lenne!” – futott át Perselus agyán, majd újra belezuhant az édes mámorba.

Érezte, hogy a kis női kezek lassan beletúrnak a hajába, és még jobban húzzák lefelé. Miközben nyelveik egymással játszadoztak, a férfi ujjai végigsimítottak a kecses nyakon, végül megállapodtak a kerek halmokon, apró nyögést váltva ki ezzel Dracóból. Ha eddig még volt is észszerű gondolat a professzor fejében, ez a hang elég volt ahhoz, hogy csírájában fojtsa el. Az egyik keze elindult lefelé, végigsimítva a karcsú, női derékon és a hosszú combokon, majd becsúszott a pizsamanadrág alá.

- Nnne, ne! – nyöszörögte a szőkeség, és megpróbálta eltolni magától Pitont. – Ne, elég volt! – lökte végül le magáról a férfit, aki a földön landolt.

Perselus zavartan rázta meg magát. A zuhanástól magához tért egy kissé, és idegesen pillantott fel az ágyon reszkető Dracóra. A fiú az ágy legtávolabbi sarkába húzódva pislogott rá rémülten.

- Draco, én… - kezdte a férfi torok köszörülve.

- Menjen ki! Kérem! – suttogta maga elé a fiú a takaróját szorongatva.

- Draco! – nyújtotta ki felé a kezét Piton, hogy megérintse a karját, de a megszólított riadt őzikeként húzódott hátra.

- Kifelé! Ki innen! – nézett fel végül szikrázó szemekkel. – Nem hallja! Kifelé! – térdelt fel az ágyon a szőkeség, a dühtől eltorzult arccal meredt a tanárra.

- Rendben. Rendben, megyek… - állt fel szédelegve Perselus, eltántorgott az ajtóig, majd visszafordult. – Draco… Sajnálom… - suttogta bele a félhomályba, majd mikor nem kapott választ, elhagyta a szobát.  

A másnapi reggel kínos hallgatással és csomagolással telt. Piton olyan mogorva volt, mintha neki is megjött volna a menstruációja. Az csak fokozta ezt a hangulatot, hogy kifogták az egyetlen taxist a városban, aki mellékállásban párterápiákat tartó pszichológusnak képzelte magát. Ahogy meglátta a két nyűgös arcot, rögtön belefogott abba, hogy kibékítse a „szerelmes gerlepárt”. Piton már csak ezért a kifejezésért szíve szerint leavadázta volna a férfit, de az út alatt rádöbbent, hogy ez túl egyszerű és fájdalmas halál lett volna számára.

- És min vesztek össze? Csak nem féltékenykedik a kis virágszálra? – nézett a visszapillantó tükörben Dracóra. – Nem csodálom. Egy ilyen szépséget biztosan minden férfi körülrajong.

- Igen, mindegyik. Kivéve egyet… - morogta maga elé a szőkeség, de a sofőr meghallotta.

- Oh, szóval ez a gond. Nem törődünk eleget a kis feleségünkkel? – pillantott az anyósülésen ülő Pitonra. – Csak nincs valami baj a… hmmm… műszerünkkel? Ajánlhatok egy jó orvost. Az egyik ismerősömön is segített. Már hatvan éves, de még mindig egy héten minimum ötször megprütyköli az asszonyt – vigyorodott el, mire a professzor úgy nézett rá, mint valami elmebeteg őrültre.

- Először is, még messze járok a hatvantól – kezdte a férfi morogva, mire Draco hátul felciccentett. Piton küldött rá egy gyilkos pillantást, majd folytatta. -, másodszor pedig, nem mintha ehhez bármi köze lenne, de tökéletesen működik a… műszerem.

- Pedig a felesége arca nem ezt bizonyítja… Talán fel kéne dobni valamivel a házaséletüket… Esetleg valami szerepjáték, vagy segédeszközök… - próbált segíteni a taxis, de ezzel csak azt érte el, hogy Piton azon kezdett el gondolkozni, hogy a Cruciót vagy a csonttörő átkot próbálja-e ki előbb a férfin.

- Nem lehetne, hogy csak vezessen? – mordult rá a sofőrre.

- Szívem, ez a szerepjátékos dolog egészen jó ötlet… - csúszott előrébb ördögi mosollyal az arcán Draco. – Tudja a férjem, olyan… merev… Ami nem lenne baj egy bizonyos helyen, de ő egyszerűen csak bejön éjszaka, rám ugrik, aztán ha végzet, elalszik, és kész. Nincs semmi izgalom, semmi romantika – vágott panaszos képet. Perselus dühösen markolt bele az üléshuzatba. Úgy tűnt, a fiú most akar bosszút állni rajta, amiért este azt tette, amit.

- Hagyd ezt abba, drágám! – vicsorogta hátra. – A magánéletünk nem tartozik másra.

- Ugyan már! Engem nem zavar! – csapott a kormányra vidáman a sofőr. – Örülök, ha segíthetek! Meséljen csak nyugodtan! – mosolygott bátorítóan a női arcba.

- Azt hiszem, az a gond, hogy a férjem nem szeret igazán… - biggyesztette le a száját Draco. – Csak a külsőm vonzza, de nem érdekli a bensőm.

- Ez nem igaz! – vágta rá Piton gondolkodás nélkül, mire Dracónak egy pillanatra elakadt a lélegzete.

- Na, persze! – nyögte ki végül.

- Miből gondolja, kedves, hogy a férje csak a testét szereti?

- Tegnap is csak úgy bejött, és rám mászott, semmi kedves szó, vagy legalább egy mosoly, vagy bármi… - panaszkodott, miközben belefúrta a pillantását Piton sötét tekintetébe.

- Sajnálom, én csak ittam egy keveset, és…

- Oh, szóval alkoholproblémákkal is küszködünk? – csóválta meg a fejét a sofőr.

- Nem, nem küszködünk semmivel – Piton feje kezdte felvenni egy cékla színét. – Csak egyszerűen tegnap rossz napom volt, és ittam egy pár kortyot.

- Pár kortyot? Nem hiszem, hogy pár korty kellett ahhoz, hogy bejöjjön hozzám, és csak úgy rám vesse magát – esett ki a szerepéből Draco, és dühös szemekkel meredt a „férjére”.

- Öhm… Elnézést! – krákogott közbe a taxis. – Megérkeztünk…

- Hála Merl… az égnek! – sóhajtott fel Piton, és elővett pár bankót. – Remélem, ennyi elég lesz!

- Ó, igen – bólintott mosolyogva a sofőr. – Ha megint taxira van szükségük, vagy szeretnének még beszélgetni a problémájukról, csak hívják az állomást, és kérjék Pete-t.

- Hát persze… - szállt ki a kocsiból Piton. – Majd ha óriások potyognak az égből – emelte ki a bőröndöket, majd elindult Draco után a kis házhoz.