Tiltott gyümölcs

2.

Álmok

Draco az ablakpárkányon ült, és figyelte a szemközti utcán sétáló embereket. Nyár lévén az egész világ lelassult. A fiatalok most nem siettek az iskolába, hanem fagylaltot nyalogatva beszélgettek vagy éppen a strand felé tartottak. A felnőttek többsége is megengedhette magának azt a luxust, hogy lazítson a feszített munkatempón. Még az állatok is lassabban mozogtak, mint általában. Egy kóbor kutya kilógó nyelvvel feküdt az egyik bokor mellett, és úgy, mint Draco, figyelte az utca forgalmát. Mikor a tökéletes nyári idillt egy oda nem illő elem megzavarta, az állat hirtelen felkapta a fejét, és vadul elkezdte szimatolni a levegőt. Draco is azonnal kiszúrta a kirívó alakot. Egy sötét ruhában lévő, magas, fekete hajú férfi közeledett a házhoz. Nem csak attól tért el az alak a többi embertől, hogy a forró nap ellenére hosszú fekete kabátot, és fekete nadrágot viselt, hanem abban is, hogy mogorva képet vágva haladt célja felé. Draco arca riadtságot tükrözött, mikor azt is észrevette, hogy az alak már szinte alig vonszolja magát. A bejárathoz rohant, és az ajtót kitárva várta az érkezőt.

- Mi történt? – kérdezte, ahogy Piton besántikált a lakásba. Becsukta az ajtót, és a férfihoz sietett, hogy odatámogassa az előszobában álló kis székhez.

- Mindenkit nyitott ajtóval vársz? – morogta a férfi, miután lehuppant az ülőalkalmatosságra, és ledobta maga mellé a szatyrot, amit eddig cipelt.

- Láttam az ablakból, hogy jön.

- Honnan tudod, hogy nem csak százfűlé-főzetet ittam? – vonta fel a szemöldökét a tanár.

- Lehet, hogy mást át tudnának vágni azzal a bájitallal, de engem nem – vonta meg a vállát Draco.

- Oh, szóval úgy hiszed, hogy olyan nagy mágus vagy, hogy egy ilyen bonyolult főzet nem tud megtéveszteni? Ez aztán az önbizalom! – gúnyolódott Perselus, majd felszisszent a fájdalomtól.

- Nem hiszem magam nagy mágusnak, egyszerűen csak ezer közül is felismerném magát – magyarázta a szőkeség. – Most pedig elmondja végre, hogy mi történt?

- Volt egy kis összetűzésem néhány részeg muglival… Semmiség.

- Mutassa! – utasította Draco a férfit.

- Egyedül is képes vagyok ellátni a sérüléseimet! – vonakodott Piton, de mikor látta, hogy a fiú hajthatatlan, levette hosszú, fekete kabátját.

- Merlinre! – kiáltott fel Draco, mikor meglátta a felhasított fekete inget, amit a vér még sötétebbre festett.

- Volt náluk egy kés… - magyarázta Perselus.

- Vegye le az ingét! Gyerünk! – parancsolta a fiú a tanárnak, majd besietett a hálószobába. Kinyitotta a szekrényt, és az aljából elővett egy rongydarabba csomagolt kis ládát. A pálcájával rábökött a tárgyra, ami abban a pillanatban elkezdett megnőni. Amikor elérte az eredeti méretét, Draco kinyitotta a fedelet, és elővett egy kis tégelyt. Letekerte a tetejét, és a biztonság kedvéért beleszagolt a kenőcsbe. Az orrát kamilla és mentol illat csapta meg. Miután meggyőződött róla, hogy a megfelelő gyógyító szer van a kezében, visszaindult a kis előszobába. Ahogy azonban átlépte a küszöböt, hirtelen megtorpant.

Piton a szemeit lehunyva várt rá. Draco végigfuttatta a tekintetét a férfin. Az arca a szokásosnál is sápadtabb volt a vérveszteségtől, és egyenetlenül kapkodta a levegőt. Az inge, amitől engedelmesen megszabadult, mellette hevert a földön. A szőke fiú kiszáradó szájjal figyelte, ahogy Perselus mellkasa fel-le emelkedik és süllyed minden lélegzetvételkor. A saját légzése is lassan kapkodóvá vált, a tekintetét bárhogy is próbálta, nem bírta elszakítani a látványtól. Újra és újra végigjárta pillantásával a már ismertté vált utat, és talán még milliószor megtette volna, ha nem veszi észre, hogy a fekete szempár kérdőn bámul vissza rá.

- Valami gond van? – kérdezte mély hangon Piton.

- Nem… nem – rázta meg Draco zavartan a fejét, és gyorsan a férfi mellé sietett. – Csak azt néztem, hogy elég csúnya a seb… - magyarázta. Letérdelt a tanár elé a földre, és belemártotta az ujját a kenőcsbe. Ettől a pozíciótól hirtelen furcsa gondolatok tolakodtak a fejébe. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, és mély lélegzetet vett, hogy elűzze a zavaró képeket.

- Ha undorodsz tőle, megcsinálom én – értette félre a fiú viselkedését Piton.

- Nem. Minden oké – felelte a szőkeség, és az ujjait a seb széléhez érintette. Lassan, óvatosan kente végig a krémet a seben, majd mikor a sérülés összébb húzódott, erőteljesebb dörzsölésbe kezdett. Felnézett Piton arcába, hogy lássa minden rendben van-e. A férfi összepréselt szájjal tűrte a fájdalmat. – Mindjárt kész – mondta a fiú megnyugtató hangon neki. Még pár másodpercig kenegette a seb helyét, hogy a heg is eltűnjön, majd elhúzta a kezét.

- Köszönöm – biccentett a tanár, majd megpróbált felállni.

- Ne! Sok vért veszí… - kezdte volna a szőkeség, de a rá zuhanó test kipréselte az összes levegőt a tüdejéből. – Piton professzor… Kérem… Agyonnyom – zihálta a fiú. Érezte, hogy a férfi teste egy kissé felemelkedik róla, de a nyomás nem szűnt meg teljesen. Kérdőn nézett fel Perselusra, de a lázasan csillogó fekete szempártól megint csak benne akadt a levegő. Teljesen megkövülve és összezavarodva feküdt a forró férfitesthez préselődve, és bár magának sem mert bevallani, élvezte a helyzetet. Nagyon is élvezte… A rémület hirtelen járta át minden egyes porcikáját. – Szálljon le rólam! – próbálta meg lelökni magáról a sebesültet. – Segítsen már! – kérte, mikor rájött, hogy egyedül aligha tudja majd talpra állítani a férfit. Piton lassan összeszedte magát, és a fiú segítségével végül feltápászkodott a földről.

- Azt hiszem, több vért veszítettem, mint gondoltam – csuklott vissza a székre Perselus.

- Maradjon itt, mindjárt jövök! – sietett ki gyorsan a konyhába Draco. Ahogy megszabadult Piton tekintetétől, nekidőlt a hűtőszekrény ajtajának, és lehunyta a szemeit. Úgy érezte, hogy az arca lángol a forróságtól, a szíve pedig át akarja szakítani a mellkasát. Értetlenül szemlélte saját testének reakcióit, és megpróbálta őket tudatosan megszüntetni. Meg kellett szüntetnie. Egy Malfoy egyszerűen nem érezhet olyasmiket, amiket ő érez. Erősen megdörzsölte az arcát, majd feltépte a hűtőszekrény ajtaját. Pár perc múlva egy nagy pohár hideg narancslével tért vissza tanárához. – Igya meg! Láttam abban a mugli dobozban, amiben a filmeket adják, hogy vérvétel után is narancslevet itatnak az emberrel.

- Azt televíziónak hívják – informálta jó tanárhoz méltón Piton. – Látszik, hogy nem vetted fel a mugliismeret órát…

- Miért vettem volna fel? Aranyvérű vagyok…

- Igen, az, és ahogy látom, örökre az is maradsz… - húzta el a száját Perselus, mintha csak narancslé helyett citromlébe kortyolt volna bele. 

- Ezt meg hogy érti? – húzta össze a szemöldökét a fiú.

- Úgy, hogy megtanulhatnád már, hogy te sem vagy tökéletes, csak azért mert aranyvér folydogál az arisztokrata ereidben!

- Nem hiszem magam tökéletesnek! – csattant fel a szőkeség.

- Nem? – Perselus hangjába kételkedés vegyült.

- Halvány lila gőzöm sincs róla, hogy mi a fene baja van, de megköszönném, ha nem az én sértegetésemmel vezetné le a feszültséget! – sértődött meg Draco, és az ajtót hangosan becsapva bezárkózott a hálószobába. Rávetette magát az ágyra, és dühösen belebokszolt a párnájába. A fene vinné el Pitont! Soha többé nem áll vele szóba! Soha! Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejében, miközben az álom súlyos szárnyai a szemeire nehezültek.

A következő pillanatban már a tengerparton feküdt. Érezte az apró homokszemeket a teste alatt, és a hullámok nyaldosását a lábfején. A nap kellemesen felmelegítette kívül-belül. Hallotta a víz morajlását és a szél zúgását, és ez andalítólag hatott rá. Megpróbálta kinyitni a szemét, hogy megnézze a tenger kékjét, de mintha a szemhéját leragasztották volna. Megpróbálta megmozdítani a karját, majd a lábát, de ismét nem járt sikerrel. Érezte, hogy a hullámok egyre feljebb és feljebb kúsznak a testén. Az a rémisztő gondolat jutott az eszébe, hogy ha a víz ilyen ütemben emelkedik, pár percen belül megfullad. Már kezdett pánikba esni, mikor a hullámok helyét hirtelen kutakodó, simogató ujjak vették át. Először megijedt, de a kezek annyira gyengédek voltak, hogy lassan teljes béke és nyugalom szállta meg. Az ujjak mellett megjelent egy ajak is, amely végigkövette az eddig megérintett bőrfelületet, majd megállapodott a fiú ajkán. Lassan kóstolgatta a puha szájat, mintha csak édes csokoládéfagylaltot akarna lenyalni róluk. Draco érezte, hogy a teste lassan felolvad mozdulatlanságából. Kinyújtotta a kezét, és belekapaszkodott a felette fekvő ismeretlen tarkójába. Megadó sóhajjal nyitotta szét az ajkait, hogy a csókjuk végre kiteljesedhessen. Pár perc múlva zihálva szakadt el az ismeretlentől, majd felnyitotta végre szemeit, hogy láthassa ki az, aki ilyen heves tüzet gyújtott a testében.

- Maga? Nem… Nem! – rázta meg a fejét hirtelen. – Nem! Eresszen el! Ezt nem lehet! Nem! – ült fel zihálva és csurom vizesen az ágyban. Még magához sem tért az álmából, mikor a szoba ajtaja hangos durranással berobbant.

- Hol vannak? – rontott be Piton kivont pálcával, és elszántan nézett szét a szobában.

- Kik hol vannak? – kérdezett vissza Draco elhaló hangon, és gyorsan feljebb rángatta magára a takarót, hogy elrejtse félreérthetetlen reakcióját az álmára.

- A támadóid!

- Milyen támadóim? – ült ki az értetlenség a szőkeség arcára.

- Kiabáltál. Azt mondtad: Eresszen el! – magyarázta a férfi.

- Én csak… csak álmodtam… - hajtotta le a fejét Draco, hogy elrejtse az arca pirosságát.

- Máskor próbálj meg halkabban álmodni! – mordult fel Piton mérgesen. – Nézd meg! Berobbantottam miattad az ajtót!

- Nem tehetek róla…

- Kíváncsi vagyok, ki lehetett olyan rémisztő, hogy így kelljen kiabálni… Csak nem… csak nem a Nagyúrral álmodtál? – sietett közelebb Piton. Leült az ágy szélére, és megragadta a fiú fejét. Lehúzta a szemhéját, és mélyen belenézve a szemébe vizsgálgatta a tekintetét. – Egyszer már Potter elméjébe is megpróbált az álmain keresztül behatolni…

- Nem vele álmodtam! – húzta ki magát a férfi kezei közül Draco.

- Akkor kivel? – vonta fel a szemöldökét kérőn Perselus.

- Én… - kezdte volna a fiú, mikor hangos kopogás hallatszott kintről.

- Megyek, megnézem, ki az – szorította meg erősen a pálcáját Piton, és elhagyta a szobát. Draco megkönnyebbülten sóhajtott fel. Bele sem mert gondolni, mi lenne, ha a férfi rájönne, hogy álmaiban róla fantáziált. Hogy elterelje az álomról a gondolatait, a kinti beszélgetésre próbálta fordítani a figyelmét.

- Mit akar? – hallotta Piton hangját tompán. 

- Én csak hallottam valami nagy-nagy robajt. Mintha felrobbant volna valami… - felelt egy öregnek tűnő női hang. – Csak nem történt valami baleset, kedveském? – kérdezte érdeklődve, mire Draco beleröhögött a tenyerébe. Már sok megszólítását hallotta Pitonnak, de ezek között a kedveském még sosem szerepelt. Elképzelte maga előtt, ahogy a tanár savanyúan elhúzza a száját, majd tovább hallgatózott. - Egyszer régen, mikor még a férjemmel az északi negyedben laktunk, felrobbant az egyik kazán a házunk mellett lévő gyárban. Na annak pont ilyen hangja volt.

- Ebben a házban nincsenek kazánok – világosította fel az öreg hölgyet Piton. – És csak a tévét néztem túl hangosan! – mondta, majd egy ajtócsapódás jelezte, hogy a maga részéről befejezettnek tekintette a beszélgetést. Draco a hasát fogta a nevetéstől a gondolatra, hogy az öreg néni még holnap reggel is megkövülve fog állni az orrára csapott ajtó előtt, és azon töpreng, ki lehet az a mogorva képű ember, aki nem volt hajlandó meghallgatni nosztalgiás emlékeit.