Disclamer: A Harry Potter univerzum és karakterei JKR tulajdonát képezik, nekem anyagi hasznom ezen fanfiction megírásából nem származik.

Típus: Romance, Angst, Drama, Humor, Lemon, First Time

Rating (egész mű): NC-17 (18 év!!!)

Rating (fejezet): NC-17 (18 év!!!)

Warning: Slash, sötét gondolatok (pl.: öngyilkosság)

Megjegyzés: A történet a Harry Potter és a Félvér Herceg után játszódik. Az első pár részben csak utalás van a slashre, de később már NC-17-es jelenetek is lesznek.

Tiltott gyümölcs

1.

Csak mi vagyunk egymásnak...

Draco még percekig ült az ágy szélén, miután becsukódott az ajtó Perselus Piton háta mögött. Ezalatt újra felidézte magában az elmúlt idők minden borzalmát és szörnyűségét. Látta maga előtt, ahogy az apját elhurcolják az aurorok, újra felrémlett előtte az anyja rémült és könnyáztatta arca, mikor megtudta, hogy a fia is megkapta a Sötét Jegyet, és hogy a Nagyúr fontos feladatot adott neki. Eszébe jutott a gyengesége, ahogy csak állt az előtt a vénember előtt, és egyszerűen nem volt képes kimondani rá a halálos varázsigét. Most pedig az élete nem más, csak bujdosás és menekülés. Nem számíthat másra, csak Pitonra. Üldözik őket az aurorok Dumbledore halála miatt, és üldözik őket a halálfalók, mert nem volt képes gyilkolni. Ő se nem jó, se nem rossz. Se nem fehér, se nem fekete. Szürke. Senki. Semmi. Nem is létezik. Eddig legalább volt valaki, aki szerette, aki aggódott érte, aki miatt érdemes volt küzdeni… Felemelte a kezében szorongatott, gyűrött újságkivágást, és újra átfutotta a sorokat.

Sötét jegy a Malfoy-kúria felett

Érthetetlen… Nekik lehet, hogy az. De Draco nagyon is jól tudta, mi az oka, az anyja halálának. Az egyetlen ok, az ő gyengesége. Hogy nem képes hidegvérrel embert ölni. Megbosszulták, hogy nem lett belőle jó halálfaló. Az édesanyját miatta ölték meg. Csak és kizárólag ő tehet róla.

Egy könnycsepp ivódott be az újságpapírba, aztán még egy és még egy. Draco dühösen dörzsölte meg az arcát a pulóvere ujjával. Bal kezével a lepedőn heverő pálcája után nyúlt, és keményen megszorította a bűvös fadarabot. Most az egyszer nem lesz gyenge! Megteszi, amit tennie kell, és akkor minden rendbe jön. Újra együtt lehet az anyjával, és soha többé nem kell átélnie semmilyen fájdalmat. Eltökélten felhúzta mindkét kezén hosszú, fekete felsőjének az ujját, majd végighúzta a pálcáját előbb az egyik, majd a másik csuklója felett, miközben egy bűbájt mormogott. A csuklóin lévő vékony, de hosszú sebből a vér a földre és a fehér lepedőre folyt. Egy ideig figyelte, ahogy a cseppek egy kisebb tócsában gyűlnek össze, majd szemhéja egyre nehezebbé vált. Végül már nem bírta nyitva tartani őket, hátradőlt az ágyon, és lehunyta a szemeit.

„- Hamarosan találkozunk, anya!” – futott át az utolsó gondolat a fején, majd mosolyogva zuhant bele a megváltó sötétségbe.

- A francba! Mit csináltál? – hallott meg Draco egy hangot valahol a tudata legmélyén. Érezte, hogy megmozdítják, de nem törődött vele, csak ment egyenesen a fény felé. Boldog volt. Boldogabb, mint valaha. Az utolsó lépéseket már futva tette meg. Kinyújtotta a kezét, hogy elérje a ragyogást, de valami megragadta a derekánál fogva, és visszarántotta őt.

A hányinger kerülgette, ahogy kinyitotta a szemeit, és rájött, hogy még mindig életben van. Felült az ágyban, és szédelegve nézett fel a mellette ülő férfi feketén villogó szemeibe, majd le a karjaira, ahol a nyílt sebek helyett csak két vékonyka heget látott.

- Miért csinálta ezt? – kérdezte először suttogva, majd kitört belőle a kétségbeesés, és üvölteni kezdett. – Miért nem hagyott meghalni? Miért nem? Gyűlölöm! Gyűlölöm magát! – esett neki az ökleivel Piton mellkasának. A férfi egy ideig tűrte az ostromot, majd elkapta a fiú karjait, és az ágyra szorította.

- Befejezted? – kérdezte hideg hangon, de a düh tűzében égő tekintetével ölni lehetett volna.

- Nem, nem fejeztem be! – sziszegte Draco. – Lehet, hogy most megmentett, de úgyis meg fogom tenni! Nem lehet mindig mellettem!– húzta el gúnyosan a száját Draco, mire két hatalmas pofon csattant az arcán. – Megütött… - suttogta maga elé hitetlenkedve, és kiszabadult kezével megérintette az arcát, hogy megbizonyosodjon róla, nem csak képzelte az egészet. – Maga megütött! – kiáltotta, és rávetette magát a férfira. Ütötte, karmolta Pitont, ahol csak érte, végül a földre zuhantak mindketten. Draco a megerőltetéstől zihálva ernyedt el a padlón. Eddig ütlegelő kezei lehanyatlottak, és az egész teste remegni kezdett az elfojtott zokogástól. Magzatpózba gömbölyödött, és átölelte a térdeit. – Miért mentett meg? Nincs miért élnem… Meg akarok halni!

Piton egy ideig csak nézte a fiút, majd felkelt a földről, és az ágyhoz lépett. Felemelt valamit a lepedőről, majd a földre hajította Draco mellé.

- Meg akarsz halni? Nesze! Tedd meg! – vetette oda neki. Draco értetlenül nézett le a keze mellett heverő pálcájára. – Mire vársz? Tedd meg! Tedd meg, te önző senkiházi! Nem gondolsz senkire, csak és kizárólag magadra! – kiabálta Piton teljesen kikelve önmagából. Draco arcára kiült a döbbenet és a félelem. Még sosem látta ilyennek házvezető-tanárát.

- Nincsen már senkim. Kire kéne még gondoljak? – kérdezte meg halkan.

- Hát nem érted? Mit gondolsz, mit éreztem volna, ha hazajövök, és itt talállak holtan? – rázta meg a fejét Piton elkeseredetten. Odalépett a fiúhoz, és letérdelt mellé. – Csak mi vagyunk egymásnak. Én neked, és te nekem. Nem számíthatunk másra. Minden mást elveszítettünk már.

- Magának nem is volt semmije, amit elveszthetett volna…

- A Roxfort volt az otthonom, Dumbledore olyan volt, mint az apám! Én is elvesztettem mindent, ami fontos volt számomra, mégsem választom a könnyebb utat! Mert nem adom fel! Mert nem vagyok gyenge!

- Én sem vagyok gyenge! – éledt fel Draco önérzete. – De nem tudom, miért élhetnék még… - nézett elkeseredetten Pitonra.

- Ha nincs más, élj miattam!

- Maga miatt? – kerekedtek el a szőkeség szemei. – Ugyan, mi szüksége lenne rám? Csak kolonc vagyok a nyakán…

- Te vagy az egyetlen, aki megmaradt nekem… Az egyetlen, aki miatt még érzem, hogy élek… - felelte Piton, és sötét tekintete belemerült Draco jégkék pillantásába. Hosszú másodpercekig csak a saját egyre gyorsuló szívverésüket hallgatták mindketten, majd a tanár hirtelen megrázta magát, mintha egy mély álomból ébredt volna fel.- Most elmegyek, és szerzek valami ennivalót – mondta. – Addig döntsd el, hogy mit akarsz! – lépett az ajtóhoz, de mielőtt elhagyhatta volna a szobát, Draco felpattant, és megérintette a hátát. Piton kérdőn fordult vissza felé.

- Tessék! Ezt vigye magával – nyújtotta a férfi felé a varázspálcáját. – Nekem nem lesz rá szükségem!

- Ennek örülök. De ha így gondolod, akár nálad is maradhat… - mosolyodott el egy pillanatra Piton, majd újra felvéve a kiismerhetetlenség maszkját, kilépett az ajtón.