7. A látszat csal, de nemcsak ő

- Hannah!
- Mi van? – szólok ki álmosan a szobából, és félig nyitott szemmel nézem, ahogy lenyomódik a kilincs.
- Zárva – jelenti ki Sirius, és hallom, ahogy a pálcájával motyog, majd kattan a zár, és már bent is van, pár másodperc múltán meg a számban. Mikor kihúzza a nyelvét a (!) torkomból rámvigyorog, és széles mozdulattal elhúzza a függönyt.
- Nee! – nyávogok unottan, és két kezemet a szemem elé emelve tolom le magamról lábammal a paplant. Ébredezek:)
- Dee! – nyávog vissza Sirius, és mellém ugrik az ágyba. – Dörzsöld ki a csipát a szemedből. Lemegyünk a partra! – mondja, majd ugatva-vihogva kimegy a szobából. Kicsit elment az esze, dehát sosem volt normális.

Tíz perc múlva leérek a halba. Már mindenki ott van, „egyesek” toporognak, és szúrós pillantásokat vetnek rám. Ez csak Marla...
- Ez már rendszeres, hogy rád kell várni? – nyafog cicamica.
- Pofa be – szól rá Piton, én meg nagyra meresztett szemekkel nézem a „párost”. Bella ténfereg mellém álmosan.
- Mosolyszünet – jelenti ki sokatmondóan egy ásítás közben.
- Értem – mondom, de nem értem. Eddig azt hittem, hogy Marla odavan Pitonért. És Pitonnak is megérte persze, egy ilyen búval baszott figura csak a búval baszik... na mindegy!
Sirius kezével a csípőmön tántorgunk ki a hotelból, majd le a partra, majd be a vízbe, és úszunk... Az első hét még jó volt, aztán lefejeltem egy bólyát, és már nem jó... Meguntam az úszást. Egy idő után, úgy tűnik, mindenki így érez, mert potom két perc elteltével már ténfergünk is ki a vízből.
- Este meglepetés lesz – mondja Sirius nekem, majd a társaság felé fordul: - Nyolckor lent legyen mindenki!
- Hívhatlak bratyónak? – kérdezi álmosan Bella. Ez a csaj egész nap álmos?...
- Ha téged ez boldoggá tesz – feleli meglepve Sirius, majd a beszélgetés befejeződik, de én látom Siriuson, hogy örül ennek.
- Mi lesz nyolckor? – kérdezem a hasfalát vizsgálgatva (mert élvezem:).
- He? – kapja fel a fejét.
- Mi lesz nyolckor, bratyó?
- Buli – motyogja zavartan. Nem is gondoltam volna, hogy Mr Magabiztosságot zavarba lehet hozni.
- Szerintem nem fogták fel – veszem át a szót, és a napernyő alatt olvasó Piton felé sandítok, aki szája sarkában gúnyos mosollyal beletemetkezett a könyvébe.
- Nem baj, McGali is mondja majd...
- Mondom is! – hangzik egy rosszalló hang mögülünk. McGalagony jön vissza a fagyitúrájáról. – A nevem pedig Minerva McGalagony, csak az információ kedvéért. Figyeljen mindeki! – kiált, majd mikor már az egész part ránk figyel, hozzákezd. – Este nyolcra várunk mindenkit le a hallba. Black úr – sértődötten Sirikém felé sandít – már értesült a meglepetésről, de senkinek nem mondhatja el, értette?
- Értettem! – csapja katonásan a fejéhez a kezét Sirius.
- Cserkész-becsszó? – gúnyolódik Piton (valószínűleg a szalutáláson). Marla nevetni kezd, én meg olyan hirtelen kapom oda a fejem, hogy a nyakroppanástól legszivesebben most helyben vízbe folytanám azt az álszent képét. Majd Piton felé kapom a fejem, aki elégedetten vigyorog cicamicára, és elkap a hányinger. Inkább elfordulok.
- Nos, ha mindent megértettek, akkor én megyek is. Van egy kis elintéznivalóm – mondja McGalagony, majd biccent Sirius felé, és távozik. Kíváncsian fordulok szerelmem felé.
- Elmondod?
- Nem – vágja rá sokatmondóan, de édesen mosolyogva.
Nem faggatom. Minek? Imádja a meglepetésket. Vagyis imád engem meglepni. Úszás nélkül várom ki a délután öt órát, amikoris elindulunk a partról visszafelé. Elöl megy Lily és Marla, utánuk Piton, Martin és Robbie, mögöttük Sirius, Bella meg én.
- Annyira nem illenek össze! – fakad ki Bella. Imád párokat össze, de főleg szétboronálni.
- Szerintem meg igen – feleli Sirius. – Mind a kettő olyan, mint egy kéményseprő – viccelődik, és úgy érzem, nekem is kéne mondanom valamit.
- Egyiket se csípem igazán, felőlem aztán hagy kefélgessenek! – jelentem ki flegmán, mire a Black-kuzinok furcsán néznek rám. – Mi az?
- Én kétlem, hogy... – kezdi Bella.
- Ugyan már, Pipogyusz? – hitetlenkedik Sirius.
- Csak nem azt akarjátok mondani, hogy...
- Szerintem nem – szól eltöprengve Bella.
- Csak a kéménypucolóval kefélnek – vigyorog Sirius. Visszamosolygok, önbizalomnövelőnek. Nem mintha ezen még lenne mit növelni...
- Akkor meg mi volt ebben jó Perselusnak? – fakadok ki, és egy pillanatra megijedek, hogy hallják, de aztán rájövök, hogy „kissé” lemaradtunk, így gyorsan felzákózunk, épp hallótávon kívülre.
- Nem tom – vonja meg a vállát Sirius, majd összehúzza a szemöldökét, és „Lenni vagy nem lenni” arckifejezéssel fordul felém. – Csak nem azt akarod mondani, hogy minden - beszéd közbe kört ír le közöttünk az ujjával – kapcsolatban csak a szex a lényeg?
- Dehogyis! – nyugtatom meg gyorsan, mire jól láthatóan fellélegzik. – Hjaj, igazad van, hülye kérdés volt.
- Az – mondja álmosan (igen, ötkor) Bella.
Több szó nem esik Piton magánéletéről, és ez jó is, mert nem lenne több kedvem feszegetni a témát. Végigviccelődjük az utat (Trixie végiásítja...), majd a hotelbe érkezvén mindenki felvonszolja homokos csülkeit a lépcsőkön a szobájába.
Hat óra. Még túl korán lenne lemenni a buliba, valószínűleg egyedül ropnám két óráig, viszont itt se tudok túl sok mindent csinálni. Kilépek az ajtón, és a lábam elindul jobbra a folyosón. Van egy közös terem a folyosó végén, ahol tévézni lehet. A muglik nagy találmánya! Ha unatkozol, marha jól el lehet ütni vele az időt. De most üres a terem.
Vagyis nem üres. Nem! Pfuj! Cicamica (Marla) fal egy fekete hajú srácot. Hát mégis kibékültek Pitonnal? Nagyon úgy tűnik, de... megfordultak, így most hátulról nézem a srácot, és... szentségeség... ez a fekete haj!... ez nem zsíros... ez ápolt, és göndör!... ez... ez csakis Sirius haja lehet!
Azt se látom már, hogyan, de kirohanok a teremből, és benyitok az első szobába, ami elém kerül, és ott a balra lévő ajtón rontok be, ahol Pitont látom, amint az ágyon ül, és egy sötét könyvet olvas. Hát nem a szemem csalt (meg), hanem Sirius.
- Segíthetek valamiben? – kérdezi higgadtan, de azért becsapja és a párnája alá tolja a könyvet.
- Nem! – vágom rá, de a hangom már kissé remeg. Nem akarom Piton vállán kisírni magam, de ki sem akarok lépni oda.
- A recepció lent...
- Hagyj már békén! – vágok a szavába, már tisztán remegő hangon, és ledobom magam a fotelba.
- Akkor szolgáld ki magad – vonja meg a vállát, és egy üveg Jack Daniells felé bök. Nem érdekel, hogy csempészte be, valószínűleg nagyon egyszerűen, odamegyek, és meghúzom a flaskát. Mikor a számba ér a „millió-dolláros” lötty, undorodni kezdek. Fuj! Hogy tudnak ilyet inni! Amilyen lendülettel emeltem fel, olyannal csapom vissza az asztalra, és minden erőmet arra irányítom, hogy ne bőgjem el magam.
- Valószínűleg eseménydús délutánod volt – vonja le a köverkeztetés elgondolkodva Piton. Némán és keserűen bólintok. – Black? – felé kapom a fejem, majd dühösen vissza a padlóra nézek, és ismét bólintok. – Ha Jack nem vigasztalt meg, én mit tehetek? – Elmosolyodok a poénon, és meg is lep, hogy ilyenre is képes. Ránézek, és mosolygok, de nem kapom vissza a fejemet. Bátorítóan visszamosolyog, majd feláll, és leül mellém.
- Mind mocsok disznó, kedveském! – utánozza Mrs Layher hangját nagyon hitelesen, és én megint nevetni kezdek, hosszú percek után először őszintén. De ez az emóció elindítja a folyamatot, és én sírva borulok Piton nyakába. – Jól van, Hannah, Black-re tényleg igaz az előbbi...
- Mit tudsz te Siriusról?! – kiáltok rá, de egyetértek vele, csak megijedtem a hirtelen közelségétől. Furcsán néz rám, és elenged.
- Sok mindent. De úgy látszik, rólad még nem eleget. – Lezárhatnánk a témát, de engem valami arra késztet, hogy üvöltsek, mindegy, kivel, csak hangosan és ok nélkül!
- És Marla-cicusról sem, azt biztosra veheted!
- Nekem hozzá semmi közöm – jelenti ki furcsán gúnyosan.
- Nem?! – ordítok rá, és dühösen lépek felé. – Akkor azért bújtatok össze a parton folyton?!
- Most meg mi bajod van?! – kiált vissza, és hirtelen fellángolva ő is lép egyet felém. - Mit akarsz tőlem?! Miért nézel rám mindig olyan...
- Olyan? Olyan hogy?! Idiótán, naivan, milyen vagyok én szerinted?! – mondom, és már egészen közel vagyok hozzá, mire észreveszem, hogy megijed.
- Gyönyörű – mondja, és...
Két kezével megfogja az arcomat, nyelvével pedig a számat veszi célba, mindezt egy másodperc töredéke alatt. A mindig sötét és rideg fiú most gyengéden ér arcomhoz, és melegség árad szét a gyomromból mindenfelé. A csókja tapasztalatlan, mégis több mindent elindít bennem, mint bármelyk más Siriustól. És nem hagyjuk abba. A falhoz hátrálunk, furcsán, mégis egyetértésben, majd nekinyomom a hátam, mindezt csukott szemmel. Nem merem kinyitni a szemem, mert félek, hogy a falak üvegből vannak, Sirius mégsem csalt meg, most lát, és én csalom meg... A gondolataimat elvesztem, mikor Piton keze a csípőmről lassan elindul felfelé, végigsiklik a derekamon, a mellemen, és sok pasitól eltérően tovább képes jutni! Mindkét kezemet a felkaromról indulva függőlegesen felfelé a falhoz tapasztja, és elkezdi a nyakamat csókolgatni. Az érzés olyan fenséges, olyan földöntúli, hogy...
- Abba kell hagynod – súgom halkan, mire feleszmél, és a kezemet továbbra is a falon tartva néz a szemembe.
- Miért? – kérdi zihálva.
- Mert... mennem kell... – mondom halkan, körbe-körbe kapkodva a fejemet, majd kirohanok a szobából.
Legalább fél órája fekszem itt, ha nem több. Képtelen vagyok felfogni, mi volt ez. Majd mikor már majdnem elsírom magam, hirtelen beront Bella.
- Gyere!
- Hova? – kérdezem álmosan.
- Na hova?! A buliba! – Ne, ne, ne, nem mehetek oda, ahol egyszerre találkoznék Siriusszal, Marlával, és... Pitonnal.
- Nem megyek.
- Ne beszélj butaságokat, a bratyó már vár!
- A bratyó?! – kiáltok rá.
- Most meg mi... hát Sirius... de... mindegy... leviszlek, mert állítólag van valami meglepetésük...
Nem tehetek mást, levánszorgok, legalább felképelem a barmot. Eddig örültem neki, hogy Bellával jóban vannak, most viszont úgy érzem, fel kell nyitnom a szemét...
- Te, Marla is ott lesz? – kezdem óvatosan.
- Gondolom. De lesz@rom, akkor is jól fogjuk érezni magunkat!
- Ja, nemcsak mi...
- Tessék?
- Sirius is ott lesz? – kérdem végül enyhén fogcsikorgatva.
- Hát persze! Bratyó ne lenne ott!

Némán és feldúltan megyünk le a lépcsőn, Bella néha mond egy-két frappáns jellemzőt bratyó-ra, én meg... csigorgatom a fogam (hogy kicsavarjam a módot igévé:). Az utolsó lépcsőfordulóban az első személy, akit meglátok, Marla. Majd azt, hogy a keze valakin át van téve, de ez a századmásodperc elég arra, hogy felháborodjak, majd a következő lépcsőfokon olyan csodálkozás lesz rajtam úrrá, hogy minden mást elfelejtek:
Akibe Marla kapaszkodik az nem más, mint egy fekete göndör (amolyan Black) hajú és jóképű férfiú... de ki ez? Mert, hogy nem Sirius, az biztos. De hirtelen az is biztossá vállik bennem, hogy ez volt az a fiú, akit Marlával csókolózni láttam. Mielőtt még elájulok pasim mellém ugrik, és széttárja kezét a lépcső alján csoportosuló tömeg felé.
- Meglepetés! – kiáltja.
- Hát az... – morgok, és észreveszem, hogy többen vannak a szobában, mint azt először hittem. Sirius balról az első személyre mutat, James Potterre.
- Ő itt James Potter! – mondja, mintha nem tudnám, majd kezével lassan elindul jobbra, tovább mutatván a delegációt. – Ő Lily Po... Evans!
- Igen, tudom! – mondom kissé felélénkülve, és mindent elfelejtek, ami az előző órákban történt. Ismét boldog ember vagyok!
- Ő Martin Fletcher, Robbie Dilong, Minerva McGalagony... tanárnő! És aki félrelökte az öcsémet, az egy szemtelen francia turista! Hé!
- Oh, scusi... – mondja az érintett.
- Vagy olasz – szól a fiú, akire Sirius az előbb azt mondta, hogy az öccse. Tényleg! Most, hogy nem vagyok annyira dühös észreveszem, hogy aki Marla seggét markolássza (fúj) az Regulus Black...
- Jaj, hát, ő Regulus Black! Ő pedig Marla...
- Durden, Sirius, Durden – súgja neki jó hangosan az öccse.
- Nem is tudtam, hogy jóban vagytok! – mondom hirtelen én, a felhőtlenül boldog optimista!
- Hát azért, mert mi nem...
- Népgyülekezet? – érkezik egy morcos hang a hátam mögül, és minden örömön elszáll. Félve hátranézek, mire Sirius már kurjant is mellettem...
- Perselus „Pipogyusz” Piton! – mondja, mintha egy boxolót akarna bejelenteni.
- Ismerem – mondom a lehető legteljesebb megbánással, gondosan kerülve újdonsült „szeretőm” tekintetét.
- Valóban, nekem is ismerős valahonnan a csinos kis pofika... – vág bele Piton is.
- Hé! – pattan Sirius.
- Csak vicc volt, Black! Amúgyse az esetem... – Erre a mondatra viszont ránézek, és felvonom a szemödököm. Sirius elindul mellőlem, és mindenki más is, mert valaki kiszólt az étkezőből. Mikor senki sem látja Pitont, az csábosan rámmosolyog, én pedig sajnálkozó „már van barátom” tekintettel mutatok Sirius-ra. Piton keserűen elneveti magát, és kimellőz minket.
Siriusnak áldott jó segge van. Valamint csodás ágygimnasztikai adottságai. De amit a Pitonnal való smár közben éreztem minden élvezetet fölülmúlt. A kisgyerek is jobban örül, ha olyat csinál, amit nem szabad...
- Szívem, ő itt az öcsém! – szakít félbe Sirius.
- Ismerem. Szia! – köszönök a srácnak, aki valószínűleg nem is hallotta, hogy Sirius „bemutatta”, mert csak épphogy elsuhant mellettünk, és intett a köszönésemre. – Mér mutattad be?
- Csak annyira el voltál szállva, gondoltam mondok valamit. Amúgy mért...
- Jó a buli Black! – lép hozzánk hirtelen Piton enyhén illuminált állapotban, tehát még egyenesen jár, csak kicsit hangosabb.
- Kösz, Pipogyi.
Piton felemeli Sirius felé a poharát, majd rám néz.
- Hannah.
- Perselus – emelem fel én is a poharat, amit az asztalról kaptam fel. Piton rámmosolyog, de mielőtt még elindulna az érthetetlen okokból való hormonképződésem, odébb is áll.
- Húha, mi volt ez? – kérdezi értetlen tekintettel Sirius.
- Psicho-berúgás. Kólája volt, gondolom, de ha az ember azt hiszi, hogy iszik, berúghat.
- Ja, főleg hogyha tényleg piál.
- Micsoda?! – kapom fel a fejem.
- Ha jól láttam, Lángnyelv Whiskey-je volt. Tényleg, ittál már olyasmit?
- Még szép hogy.
- És kérsz még? – vigyorog rám. Hirtelen nincs jobb ötletem.
- Igen!

- WHO-HOO!!! – üvölt a banda részegen, McGalagonyt már nem is emlékszek hogy sikerült bezárni abba a baromi kényelmesnek tűnő szekrénybe, de a dörömbölése beleolvad a basszusba, így nem zavar!
- Gyere, Hannah! – szól valahonnan valaki, és én az eszeveszett rongyrázás közben körülnézve meglátom Siriust... nyilvánosan kanosan. Szegénykém! De úgy tűnik, nem igazán zavarja, ráadásul ordibál nekem, és nem nehéz kitalálni, mit szeretne...
- Escusi senorita – szól hozzám egy spanyol turista, aki nem tom hogy kerül a bulink kellős közepére -, ustessed tiene guesto de tener...
- Mi van, waze? – vágok közbe, ahogy a tizenvalahány spanyol magyaráz nekem.
- Kanos spanyolok? – kérdezi hirtelen Piton.
- Mi van?
- Ezért nem szeretem a varász-tequilát! – üvölti a basszusba.
- Mi van? – ez akadt meg a lemezemen.
- Ha VT-t iszol – üvölt tovább -, kanos spanyolok jelennek meg előtted!
- Ó, értem! De Sirius nem spanyol!
- Én se.
- De Sirius kanos! – mondom részegen és oroszosan, mire Piton elneveti magát.
- Én is – üvölti végül.
- Ahhoz nekem mi a közöm? – üvöltöm vissza, mire valaki megfogja a kezemet hátulról. – A spanyol anyátokat – kezdem, de meglátom Siriust, aki hullarészeg, és legalább ilyen kanos is, majd visszafordulok Pitonhoz. – Ilyen az élet – üvöltöm, és a farkára sandítok, ami szintén szomorúan néz vissza rám, és megsajnálom (JÉZUSOM DE RÉSZEG VAGYOK!). – Majd legközelebb te jössz – mondom neki vigasztalóan, és megsimogatom a feje búbját.
- Ne már – nyögi Piton – ha még előzetest is adsz, mé mész a pasiddal?
- Mer nem tudom! – üvöltöm vissza az egyre kanosabb társaság perverz hajlamától fűtött Pitonjának, majd hirtelen észreveszem, hogy Sirius eltűnt mellőlem, és mikor visszafordulok Pitonhoz, rájövök, hogy csak verekedni ment a lelkem.
- Üssed... Sirius... Perselus... – kábuldozik mellettem Bella.
- Tequila? – csuklom felé.
- Minden, amit találtam – feleli mámorosan. – Te is láttad azt az édi spanyol pasit?
- Melyket, a kopaszt?
- Nem, az ősz hajút!
- Ja nem. Menjé oda hozzá! – bátorítom, és félszegen rámosolygok.
- Oké – vigyorog vissza, és flörtölni kezd a McGalagony szekrénye melletti virágtartóval.
BUMM
- Áááá!
- Mi van?
- A beteg pasid fut, de nem is tudom, hova – feleli kérdésemre Piton, és felsegít a földről (mindezt holt részegen, és igaz, először mellém esik, de aztán valahogy felkászálódunk).
- A vonyítás mi volt?
- Ja azt nem tom, de nem is érdekel – legyint, majd leül a földre. A lendületéből azt venném ki, ha józan lennék, hogy a formás kis segge alatt egy székre számított.
- Vaúú! – merített ötletet a részeg Regulus az iménti farkasüvöltésből.
- Akkor most hol van Sirius?! – üvöltöm, és körülnézek alig húsz fős csapatom osztódásán. Ugyanis nálam ők már nyolcvanan vannak...
- Felment aludni asszem – lépked mellém Bella. – A spanyolok hülyék! Megkérdezte, van-e térképem, és azt hittem, azt akarja ellőni, hogy azé kell, mer elveszik a szememben, de azé megkérdeztem, hogy mé kell, és aszonta, hogy Glasgowba megy. Tc-tc! Glasgow!
- Sirius biztos szunyáni ment?
- Biztos, láttam felrohanni a lépcsőn! – mondja, majd odébb áll.
Megyek én is aludni inkább, mielőtt még szorosabb kapcsolatba merülök Piton alant részeivel...
A buli basszusa egészen a lépcsőig követ, de ahogy rálépek az első fokra, kitisztul a fejem. Hiába, bűbájok mesterei gyűltek össze ezen a kiránduláson! Csendben vonulok hát vissza, és harmadszorra megtalálom a jó folyosót. Öt unalmas perc után a kulcsom is előkerül, és már dugom is a zárba, mikor valaki hirtelen elkap hátulról és csókolgatni kezdi a nyakamat...
- Sirius... – búgom lehunyt szemmel, mire hirtelen abbahagyja, és ez olyan érzés, mint amikor a szopós csecsemő szájából kihúzzák a cumit, vagy egyebet... – Ne, ez jó volt...
- Csak a nevem tanulnád meg, Hannah – szólal meg Piton hangján. Köztudott, hogy az emberek részegen sokkal több dolgot csinálnak meg, mint amúgy, és én a horoszkópom szerint illuminált állapotbabn ösztönösen cselekszek. De hogy miért gerjedtem be Piton hangjára, s most miért fordulok meg hirtelen kimondottan azzal a szándékkal, hogy lefeküdjek vele, azt sehol sem írták még meg...
- Hmmlrlk... várj – állít le az eszeveszett smárolásomban Piton, és bal kezével lazán mögém nyúl, hogy elfordítsa a zárban a kulcsot. Részeg vagyok. De a varázs tequilában az a jó, hogy nincs másnaposság, ráadásul egy idő után kezd elmúlni a hatása. Úgy érzem, hogy ebben a pillanatban mindketten józanok vagyunk. Elengedem Piton nyakát, kiveszem a kulcsot a zárból és belépek az ajtón. Egy pillanatig fogom az ajtófélfát, hogy becsapjam-e, vagy kitárjam, de végül úgy döntök, hogy mindkettő. Így hát kitárom az ajtót, egy gyors mozdulattal berántom rajta Pitont, majd becsapom mögötte. A fiú annyira meglepődik, hogy enyhén a falnak nyom a rántástól, és zavartan elmosolyodik.
- Gondolom én vagyok a tapasztaltabb – mondom szelíden, mire Piton bevág egy eddig ismeretlen félmosolyt.
- Ne aggódj, valószínűleg a véremben van – pont helyett egy forró csókkal zárja a mondatot, majd a nyakába kapaszkodom, és ő magához húzza a két combomat, amitől egy pillanatra elvesztem az egyensúlyt, de ő jobb kezével megtámasztja a hátamat, és én, ráérezve a játékra nyakába ugrás szerűen összekulcsolom a hátán lábaimat.
Két méterre van az ágy, és én megérteném, ha nem lenne elég erős, hogy odáig kézben vigyen, de épp amikor ezt közölném vele, elindul az ágy felé, titkon jelezve, hogy milyen erős. De érződik rajta a megkönnyebbülés, amikor majdhogynem ledob az ágyra. Nem baj, elnézem neki. Csak azt nem tudom még mindig, mit keresünk itt mi ketten...
Feljebb csúszok a párnákra, és ő megszabadítja magát a nadrágjától. Térden mászik fölöttem az ágyon, és mikor már merőlegesen van rám, kiderül, hogy egy kereszt érmét hord a nyakában jól elrejtve, de most az érme pont a szám alá lóg. Rádöbbenek, hogy imádom minden porcikáját, és elkapom a nyakát, amitől kicsit elveszti az egyensúlyát, de nem esik rám, én viszont már szeretném „magamon tudni”. Mintha várna valamire, nézi a szememet, és mosolyog. Igéző mosolya van. Feljebb húzódom, és félig ülve én is vetkezni kezdek, de ő nem várja meg. Mintha letelt volna az az idő, amit várakozásra szánt, a nyakamnak támad, és feljebb haladva újra csókolózni kezdünk.
- Istenem, miért ilyen jó ez? – súgom a fülébe.
- Mert ez a tiltott gyümölcs – mondja ő.
Most már senki és semmi nem állíthat meg minket...