4. Az álom

- Nem kell az öledbe kivinni, te őrült! – szólok rá nevetve reggel nyolckor Siriusra, aki az ölébe kapott, és most indul a kórterem ajtaja felé.
- Nem hoztam a súlyzóimat, valakivel gyúrnom kell.
- Gyúrás... ezt a kifejezést még nem hallottam a -au!
- Jaj, ne haragudj! – mondja Sirius, mert az előbb beverte a fejem az ajtóba.
- Nem fájt – felelem nevetve, és másodszorra zökkenőmentesen kiérünk az ajtón. – Várj, át kéne öltöznöm! – mondom, és már ugornék is le Sirikém öléből, de elvágja a cselekedetet egy csókkal. Elvesztem az egyensúlyom, és hátraesek, de Sirius utánam kap, aminek következtében ő is elveszti az egyensúlyát, és rám esik. Nem fáj az ilyesmi, csak röhögünk rajta...
- Khm-khm – felnézek Sirius félfiasan tökéletes válla fölött, és látom, hogy McGali áll fölöttünk karba tett kézzel és a jó-öreg összeszorított, szigorú szájtartásával. Sirius is megfordul, és ijdeten ugrik fel, majd engem is felránt fél kézzel... mennyi erő szorult egyetlen pasiba...
- Látom, maguk igazán komolyan veszik a házak közti összetartást. Nos, ennek örülök, de ha lehet, ne egy kórház közepén közösüljenek.
- Igen, tanárnő – feleli tettetett komolysággal Sirius.
- Nos, Miss Auley, nem kéne kórházi köntösben mászkálnia...
- Szerintem jól áll neki – jegyzi meg halkan Sirius, és nyom egy puszit a halántékomra.
- Mr Black, kísérje be Miss Auley-t a kórterembe, és öltözzenek át... úgy értem, hogy Miss Auley öltözzön át. És... Hannah? Milyen ruha van magánál?
- Hát... ő... csak a fürdőruhám, amibe behoztak...
- Hjaj – sóhajt lemondóan McGali. – Mindegy, az is megteszi. Kint várom magukat. Tíz percet kapnak.
- Az még belefér – mondja Sirius, miután Gali hallótávolságon kívülre ért. Minden ellenállásom ellenére a karjaiba kap, és úgy visz be a kórterembe.

Tíz perc múlva kilépünk a kórházból – kócosan és ziláltan, de jól leplezve az elmúlt zít perc eseménydús kimenetelét -, ahol McGali vár minket Bellatrixel, Lilyvel, Marlával, Robbieval, Maritnnal és Pitonnal, aki egy gyors pillantás után ismét kerüli a látótávomat. Nohát, teljes díszben jöttek... és én még azt hittem, hogy Sirius jön be értem egyedül...
- Mi tartott ilyen sokáig? – teszi fel reflexesen a költői kérdést McGali, de aztán gyorsan int, hogy ne válaszoljunk, és fejcsóválva elindul előttünk. Nem vár tehát választ, de Sirius halkan, hogy (azt hiszem) csak én hallom, megjegyzi.
- Beragadt a cipzárom... – Gyengéden hasba vágom, és mikor körülnézek, meglepetten látom, hogy Bella vigyorog. Visszavigyorgok, és a tekintetemmel megkeresem Pitont. Elmélázva ballag Lily és Bella között. Hirtelen egy szemtelen veréb rárepül a fejére, és ő elkezdi csapkodni. Sirius is felfigyel a jelenetre, és most itt röhög mellettem Robbieval és Martinnal együtt.
- Mi van, Pipogyusz, támadnak a verebek?
Piton bosszúsan néz Siriusra, immár verébtelenül, majd rám is vet egy sötét pillantást. Elfelejtettem nevetni. Ez annyira meglepi, hogy kissé megbotlik a saját lábában, de szerencsére sikerül nem elesnie, és rajtam kívül senki se vette észre, úgyhogy Sirius se kezd el gúnyolódni, és én pedig csak halványan elmosolyodok. Az út további részében Siri kezével a derekamon, csendben haladunk előre. Megérkezünk a hotelhoz, és az épületben szétvállva megyünk tovább. Sirius Lilyvel, Robbieval és Marlával az alsó szinten folytatják útjukat (a Griffesek meg a Hugrabug alul van), én meg Martinnal, Bellatrixszel és Pitonnal megyek tovább. McGalagony a recepción maradt valamit elintézni, úgyhogy most négyen ballagunk a lépcsőn.
- Milyen? – kérdezi Bellatrix az első kanyar után. Azt hittem, nem tőlem kérdezi, de mikor ránézek, látom, hogy a képembe vigyorog.
- Mi-mi milyen?
- Na mi? Sirius! A kuzinom! – Piton furcsán horkant, én meg a fülem végéig elvörösödöm.
- Próbáld ki – bököm oda neki végül zavaromat leplezendő könnyed-undok hangon, mire Bella megvonja a vállát.
- Oké – feleli nemtörődöm hangon, én meg hirtelen rájövök, mit ajánlottam neki.
- Ja ne-ne-ne-ne, nem úgy értem... ne próbáld...
- Értem – modnja nevetve. – Amúgy is gusztustalan lenne – Piton elismerő-gúnyosan közbe mordul -, mert az unokatestvérem! – fordul Piton felé Bella, és szánakozva megrázza a fejét. Piton tüntetőleg elfordul, Bella pedig ismét vissza hozzám. – Csak gondoltam, megkérdezem, mit tud a híres nők bálványa...
- Mindent – felelem hirtelen nosztalgikusan elismerő bólogatással.
- Csajok! – szól ki Piton mellől Martin.
- Ja, bocsi, Martin – mondja Bella helyettem is. – Zavar, ha a jelenlétedben más pasikról beszélünk? – kérdezi a csípős nyelvű Mardekáros. – Téged, Perselus?
- Nem – hangzik az egyetértő velős válasz.
- Én se azért mondtam – mentegetőzik Martin. – Megérkeztünk, sőt, el is hagytuk a szobát, Hannah.
- Ja! Szia Bella! – köszönök el újdonsült Mardekáros barátnőmtől.
- Heló, Hannah! – köszön vissza vigyorogva.
- Szia, Perselus... – fordulok Pitonhoz.
- Szia.- Megint olyan hirtelen néz rám, hogy belefájdul a fejem, de most a gyomrom is szaltózik egyet.
Egy másodpercig farkasszemet nézek Pitonnal, aztán sarkon fordulok, és Martin előtt bemegyek a szobába. Ott a jobbra nyíló ajtóhoz lépek, és kinyitom.
- Szia, Martin – köszönök el balra induló nem-egészen-szobatársamtól.
- Csá, Hannah!
Bent lehuppanok az ágyra és az órára nézek. Reggel kilenc. Ma még biztosan lemegyünk a partra. Utoljára akkor voltam, amikor végül Piton a karjában hozott ki...
Ledőlök, és a fejemben kis filmkockákban lejátszódnak a tegnapi nap eseményei... egy hullámos fekete hajú fiú francia csókja... egy másik fekete hajú aggódó tekintete a fejem felé... valaki a karjában visz ki a tengerből... valaki mindenhová néz, csak a szemembe nem... valaki elbotlik a saját lábában...egy újabb pillantására megszédülök és görcsbe rándul a gyomrom...
Egy romos szobában állok. A padlót üvegszilánkok borítják, a függönyök magányosan szétszaggatva lengenek a szétzúzott ajtó- és ablak keretekben, pár bútor darab feltehetőleg nem az eredeti helyén szintén szétzúzva, a falakon graffiti feliratok, éppen előttem egy cikornyás „FOR SALE” díszeleg a leomló vakolaton. Elindulok ki a szobából. Kiérek a tágas – legalább húsz méter széles, és előre is megvan van vagy tíz – teraszra, itt is mindent üvegszilánkok borítanak, pedig messze vannak a kitört ablakok és ajtók. Előttem van egy korlát, amely a nyílt tengerre néz. Közelebb megyek, és látom, hogy a terasz jobb szélén egészében kidőlt a korlát. Odamegyek, lenézek, ahol szétzúzott kövek és a lefelé forduló korlát tárul a szemem elé. A teraszról megfigyelem az épületet. Középen magas torony, sűrűn telerakva kis ablakokkal, és a torony tetején romos felirat hirdeti, hogy ez a: HOTEL JADRAN. Szóval ez egy szálloda... Érzem, hogy fel kell jutnom a torony tetejére. Berohanok az épületbe, és szaladni kezdek fel a lépcsőn. A vékony slapki a lábamon rohanva nem sokat véd az üvegszilánkok ellen, futtomban minden földetérésnél talpamba hasít a fájdalom. De nem érdekel. Valahol az ötödik lépcsősoron el is vesztem az egyik cipőmet, de nem érdekel. Hirtelen elfogynak a lépcsők. Felértem egy egy padlásszobába, ahol a vékony ablakokon túli fordított HOTEL JADRAN felirat és a kör alakúság megérteti velem, hogy felértem a torony tetejébe. A szobát itt is üveg borítja, de középen egy másfél méteres sugarú kör patyolat-tiszta. Elindulok a kör közepére, a lábamra nézve észreveszem, hogy már mindkét cipőm elveszett. Fél méteres kőállványhoz érek, amin egy régi tál van, rúnákkal az oldalában. Kékes-fehéres, zavaros anyag úszik benne. Ez egy merengő...
Elmerengek fölötte, majd előveszem a pálcámat, és megérintem a tetejét. Hirtelen tiszta képpé alakul, először a sárga szín dominálásával, majd, mintha újra visszatért volna a kékes-fehér szín, és végül vérvörösre színeződik a tál.
Föléhajolok, és...