Kígyófészek - G-Portál

Ez volt életem legszebb délutánja! 50 centiméteres házidolgozat átváltoztatástanból – még most is remegek az örömtõl! 70 centis házidoga bájitaltanból a mérgekrõl – micsoda méretek! Három csodálatos könyvtárban töltött óra! Jaj! Nem tudok mit csinálni, minden könyvet legalább háromszor végigolvastam... Rá kell jönnöm, mit csináljak!

*pergament vesz elõ, és körmölni kezd*

... szer bénégyzet... az õsi varázstudományok szerint... és az egész összeadva egyenlõ...

*megáll, büszkén kihúzza magát, leteszi a pennát, és megcsókolja a pergament*

Rájöttem, mit fogok most csinálni... Bepasizok! Olyan hangosan gondolkodtam, hogy Ron szagot kapott...

- Szóval, mit csinálsz ma délután, Hermione? – kérdezi ezt negyed nyolckor.

- Házinyúlra nem lövök – vetem oda neki nagy-okosan és kurtán, mire a bamba képérõl látszik, hogy erõlködik, ugyanis ilyenkor úgy néz ki, mint csámpás, ha megpróbálom megetetni vele Makeszt... Nem szereti az ilyen kaját, elit-cica...

Szóval, hova menjek? Kilépek inkább a portrélyukon, lemegyek a Nagyterembe, és körülnézek: mikor rájövök, hogy nincs itt senki, visszagombolom a dekoltázsomat, és csalódottan visszakullogok. A lépcsõhöz érve már látok személyeket...

Na, lássuk a felhozatalt... Ki jön itt? Dumbledore prof! Húha, idõsebb példány, de ennél fogva bizonyosan jóval tapasztaltabb is... A francba, lefordult a sarkon McGalagony irodája felé...

Ehe, itt jön Piton bácsi! Zsíros haján megcsillan a lemenõ nap fénye, görbe orra barokk-szerû monumentális árnyékot vet a falra, ahogy halad felém. Csupa romantika ez az ember. Megpróbálok mélyen a szemébe nézni, de elfordítja a fejét. Csámpás léptei macskámra emlékeztetnek (vajon miért???)...

- Jó napot, tanár úr! – emlékeztetem, hogy itt vagyok.

- Mit akar, Granger? – bársonyosan mély baritonja visszapattan a falról, leverve a vakolatot, és az ablakok berepedeznek, ahogy kiejti fonnyadt száján a nevemet. Hát nem édes?

- Csak köszöntem – emlékeztetem újból valamire, de õ csak felhúzza buja szemöldökét, és kivillantja rohadt, sárga, vámpír-szemfogait. De édes!

- ... – furán néz rám, és nem mond semmit. Tovább akar menni, de maga után lobogó talárja most elékerül, és a padlóra kenõdik... Juj, de édi!

- Segítsek?

- Nem kell – nyögi, és feltápászkodik. Most veszem csak észre a jobb fülébõl kilógó kecses szõrszálakat. Ez a pasi tökéletes! Kezével lazán beletúr a hajába, majd kicsavarja zsírtól tocsogó jobb kezét, és tovább fürkészi arcomat.

- Hová megy, professzor úr? – kérdem csevegõ hangon. A prof értetlenül néz rám, bûzlik a piától, meg a roxfortbéli zuhanyhiánytól. Ah, Merlinre, Piton forever!

- Semmi köze hozzá, Granger – veti oda kurtán, és ismét kivillannak agyonrohadt sárga fogai.

- Csak úgy kérdeztem. Önnel tarthatok? – kérdem kacéran, és csak most veszem észre, hogy az orrából is szõr lóg ki. Olyan férfias, mint a nagyapám!

- Nincs jobb dolga? – kérdezi hitetlenkedve, én meg meglepõdök, mikor észreveszek rajta még valami gyönyörût: gyönyörûen napbarnítottan rohadt-sápadt színû bõrén néhol enyhe penészfoltok kezdenek kialakulni. Ó, de édike!

- Nincs! – vágom rá elolvadva, és határozottan.

- Nem jön velem, Miss Granger – mondja, és látszólag megunja a dolgot, mert elhúz a ...-ba.

Na, ez nem jött össze. Volt már egy Ron, Dumbledore, Piton... Számmisztikailag ez csak egyet jelenthet: tovább kell próbálkoznom! Megyek hát a folyosón tovább, és nézem ismét a felhozatalt...

Ah, itt jön velem szembe Harry! Pitonnal ellentétben, õ egyáltalán nem tetszik! Haja nem zsíros, dús, és csintalanul omlik a vállára. Füle, orra szõrtelen... Pfuj! Magabiztosan jár, semmi csámpázás, orra esés, vagy ilyesmi! Hányinger ez a pasi! Nem is nézem tovább szép vágású smaragd-zöld szemeit, megyek tovább...

Félig Fejnélküli Nick... Nem is tudom, van valami bizonytalan a nyaka tájékán... Ah, hagyjuk inkább...

Erre jön Percy, prefektus-ruhában, pedig már én is hatodikos vagyok... Hát, ma minden megtörténhet:) Az is, hogy hirtelen rájövök, milyen egy kis cukipofa a vörösök generációinak eme példánya... Na, asszem köszönök.

- Szia Percy! – Szép volt, Mione, szexisen akartad mondani, erre most olyan volt, mint amikor Neville akart engem felszedni, meg ilyesmi...

- Ühüm... Hermione, szia! – De édes, ha krákog mielõtt beszél!

- Mit csinálsz itt? – Igen, ez egy jó kérdés, tekintve, hogy a Griffendél klubhelységében vagyunk... Jaj, Mione, szõkülsz!

- Nos, hát, vagyok! – Elmosolyodott! Juj, a kis decukideédi mosolyát rám villantotta, én meg olvadok... – ...Hermione?

- Tessék? – kérdezem felocsúdva a nyálcsorgatásomból. Jaj, istenem, félmosoly! Percy-féle félmosoly! Ilyet se lát az ember mindennap...

- Sietsz? – kérdezi bujkáló szexualitással az arcán... vagy ezt másra mondják?

- Egyáltalán nem. – Miért nem tudnak a pasik lépni elõször! Elõször Viktor! Csak úgy volt hajlandó szóba állni velem, hogy én odamenten hozzá, és a seggébe csíptem... aztán Ron, neki meg kis madarakat kellett a fejére küldenem, amikor Lavenderrel volt... csak Neville képes kezdeményezni, õ meg csúnya!

- Hát, én sem. – Na tessék! „Hát, én sem.” Ez meg mi? Ez olyan, mintha azt kérdezte volna, hogy van-e pasim, aztán meg azt mondja, hogy neki sincs... de én nem kérdeztem! Na jó, azért jó, hogy szólt :)

- Gyere, üljünk le. – Belé karoljak, ne karoljak belé, belé karoljak, ne karoljak belé... Belém karolt! Kis tizenötödik századi pöcs... De jajdecukijajdeédi!

- Még mindig Ronnal jársz? – Ezt az észlényt! Két hete attól zeng az iskola, hogy otthagytam Ront, mert nem tetszett a hajszíne... de Percynek szép, bár ugyanolyan... de szép ;)

- Á, dehogy, de ha gondolod, maradok a Weasleyknél. – Na, ez enyhe célzás volt, a hülye meg:

- Hát, Bill Fleurral van, apa... tudod, van felesége, anya hetero, Charlie a sárkányokat szereti... Fred és George felváltva vannak Cho Changgel... hát ugye Ronnal szakítottál, és nem hiszem, hogy visszamegy hozzád... vannak még Weasley nevû nagyapáink, meg ilyesmik, de az... nem a te korosztályod... – Áááááá! Percy! Ez az okos, jóképû fiú hogy lehet ilyen hülye!!!

- Magadat nem is mondtad. – Na, most felém fordult, én meg ártatlan boci szemekkel meredek rá, és... lesmárolt! Jesszus, Percy-smár... ez... állati! Ez egy... állat! Egy... perverz állat! Wow! Meg kell szólalnom... – Menjünk fel, Percy.

- De... hova? A lányok vagy a fiúk hálótermébe?

- Nem, valamilyen jó kis toronyba, tudod, ahol aztán...

- Mit?

- Hát, nem tanulni!

- Oh, nem? – kérdezte csalódottan Percy.

- Na jó, én is szeretnék – láttam be végül Percy nagy örömére.

- Jupí! – Mint egy hat éves kisgyerek úgy rohant velem a toronyba... tanultunk, piáltunk, meg minden...

*reggel*

Au! Fáj a fejem! Ehe, tegnap berúgtunk a toronyban, és most Percyvel még mindig fent vagyunk. De romantikus! Emlékszem, még hánytunk is együtt...

Jobbra tõlem megmozdult valaki, biztos Percy... Hozzáfordulok, hogy megcsókoljam, és...

Megcsókoltam Lee Jordant! Jesszusom, körbe nézek: balra tõlem félmeztelenül kanok kisebb hada, köztük egy szál bokszerben Percy... Uramisten, mit csináltunk tegnap?!?!

-ez már örök rejtély marad-

2. Hermione Granger