Második levélváltás

Mélyen Tisztelt Piton professzor!

Meg kell állapítanom, hogy nem számítottam írásos válaszra, és biztosan megérti, hogy nem kívánok teljes egészében maró szavaira ismét válaszolni, de tekintettel az Ön által írottakra nem maradt számomra más út, mint ismét egy „keserű pamflettet” küldeni Önnek. Habár biztos vagyok benne, hogy már régóta tudja, mi minden található a könyvben ( különben nyílván nem tette volna a „fontos” szót ironikus értelmet kölcsönző idézőjelek közé), csak az a tudat marad nekem, hogy ezután sokkal pontosabban foglalkozik majd a bejegyzésekkel, mint ahogy szeretném, s így egészen griffendélesen, magamat kevertem egyre inkább bajba.

Sokféle bejegyzést talál majd, amelyek a tanóráira vonatkoznak, de nem csodálkozhat azon, amit munkájáról gondolok. Úgy, ahogy Ön soha nem tenné közzé nyilvánosan, hogy egy intelligens diák vagyok, ugyanúgy nem osztanám meg én se a többséggel, hogy az én szememben a Bájitalmester nem csak egy cím, amit birtokol. Mélyen tisztelem a munkáját és őszintén csodálom a tudását e területen.
Udvariasan és nyomatékosan kérem: spórolja meg Önmagának és nekem bármi mást a bejegyzéseimből kiolvasni, mint ezt a két pontot. Határozottan nem tartalmaznak semmilyen más jelentést.
Kis „irományaim”, ahogy nyílván kajánul nevezi őket, az Ön intelligenciájára és tudására érvényesek – nem a férfire…
Tud ennél kellemetlenebb lenni egy kinyilatkozás? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy én hoztam magam ilyen helyzetbe, ezért nem is várhatok többet. Tekintve a tényt, hogy valójában egyáltalán semmilyen bűnt nem követtem el, kellemetlen Önt ebben a szituációban a győztes oldalon látni. De mivel az ügyetlenségem és butaságom tette lehetővé, hogy egy ilyen kérdésben, ami engem érint, ott álljon, ahol, így eleget teszek kérésének, és a tanítás alatt mostantól feltételeinek megfelelően fogok viselkedni abban a reményben, hogy a könyvemet nem csak az iskolaidő lejárta után adja vissza.
Nem fogok többé az óráin jelentkezni, és csak konkrét kérdésekre válaszolok majd.
Az egyetlen, csekélyke győzelem, ami nekem maradt, az az a tény, hogy közel hét év után egy ostoba véletlen és az Ön által elkövetett zsarolás, amellyel el tudta érni, hogy így viselkedjek.
Ismert, hogy amit, az „Ön tanítási módszerének” nevez, , nem egyszer vitatható, mégis eredményes. Azonban tudom azt is, hogy a többi tanár és tanárnő – beleértve Binns és Trelawney professzort is – éppen olyan nagy ismeretanyagot ad át, és mégsem tartják ehhez elengedhetetlennek a dühkitöréseket és a könnyeket.

Nem vagyok benne biztos, hogy megéri-e az, amennyivel több tudásanyagot „paszíroz” a diákok fejébe, hogy félnek öntől. Biztosan nem vagyok a kedvenc diákok egyike ebben az iskolában, és tudom, hogy a hátam mögött kellemetlen mindentudónak neveznek, amivel még együtt tudok élni – de Merlin óvjon attól, hogy valaki féljen tőlem. Semmi sem érné meg nekem ezt…
Mielőtt azonban itt elkalandozom, meg kell említenem, hogy a jellemzésemből kihúzhatná a fennhéjázást, amelynek alárendelt.
Nem, nem kívánom a szakmai világot a bájitalokkal kapcsolatos szellemi termékemmel megörvendeztetni. Tisztában vagyok vele (és hadd ragadjam meg az alkalmat megállapítani), inkább, mint sok diáktársam, hogy még tanuló vagyok. Diák… . De ettől eltekintve sem tudnék és nem is akarnék több tudást közzétenni, mint ami egy házi feladatban, vagy közös vizsgafelkészülésben lehetséges.
Megállapíthatná, hogy a javítások a könyvben nem az én korrigálásaim, hanem az Önéi… én csupán leírtam őket. Azonban biztos lehet benne, hogy minden egyes szakmai bejegyzést személyesen felülvizsgáltam. Eltekintve kezdeti jellemzően nagyon kételkedő és gyerekes nézőponttól, amely az Ön irányomban tanúsított viselkedésére reagáló bosszúnak is tekinthető, a lehetséges hibák felmutatására – majd később, mikor már nyilvánvaló volt, hogy egy ilyen bizonyítás semmit sem jelentene és nem lehetséges, pusztán tudományos kíváncsiságból.
Egyébként nem találtam szükségesnek másolatot készíteni a levelemről a házvezető tanárnőmnek, illetve a válaszát sem adtam át neki. Emellett abban a helyzetben vagyok, hogy meg tudom védeni a vásárra vitt bőrömet, és már rég történelem az az idő, amikor ha valami nem az én kedvem szerint történt, zokogva elbújtam.
Egyébként, hogy ilyen jellegű aggodalmakról számol be, olyan sejtelmeim támadtak, hogy nem érzi Magát mások által megkötve és gátlásokkal sem rendelkezik ilyen esetben a levelemet egy harmadik személynek továbbítani, olyannak, akinek nem szántam a szavaimat.
Nem érdekem egyébként a levelemet valahol viszontlátni. Ezért egy egyszerű bűbájjal láttam, ami csak az Ön számára teszi lehetővé ezen sorok elolvasását. Az Ön közelében az évek folyamán kifejlődik az emberben egy egészséges (egészségtelen?) paranoia…
Még egyszer összefoglalom: az év végéig úgy fogok viselkedni az óráin, ahogy mindig is kívánta volna… elnézést, úgy értem, úgy viselkedni, ahogy kívánja. Nem viszek többé magammal az órákra semmit, amit nem kért kifejezetten.
Gratulálok a győzelemhez Piton professzor.

Udvarias üdvözlettel:
Hermione Granger

Ui.: Számolhat azzal, hogy a hetedik évem egyben az utolsó iskolaévem is lesz.
Ui2.: Szívből jövő köszönetem a házi feladatok szétosztásáért az elmúlt órán, ritkán végezhettem ilyen békességben a munkámat…


**

A következő levél még ugyanazon a napon, de éjfélkor érkezett meg Hermionéhoz, egy szinte láthatatlan, igazán pici bagoly segítségével. Éppen amikor a kis madár el akarta engedni a papírt, rárepült egy holló és elkapta, majd éppen a levélnél kapaszkodott belé, mintha meg akarná akadályozni, hogy a pergamen eljusson a címzetthez. Hermione azonban elég gyors volt, óvón a bagoly után kapott, a holló felé csapott és végül becsukta az ablakot. A levél kicsit megsérült, de egyébként rendben volt. Az írás azonban „rendezetlen” volt az első levélhez képest. Valahogy zaklatottabb… Mialatt az enyhén megsérült bagoly a kekszét eszegette, Hermione olvasott…

Mélyen tisztelt Miss Granger!

Jogásznak kellene mennie. Míg az én támadásom legalább nyíltan volt megfogalmazva, addig az Ön szemtelen állításai, és személyem pimasz leírása hízelgést sejtető frázisokba volt bújtatja, hogy az ember a levele első olvasásakor szinte azt hiheti, hogy azt gondolta közölni, amit a levél látszólag kifejez. A házukat jelképező állatot oroszlánról macskára kellene cserélni, mert csak ez az alattomos állat képes ilyen helyzetben kiengedett karmokkal megtévesztően dorombolni…

És az igazság kedvéért – a Maga helyében én sem vártam volna választ, és ebben a pillanatban, úgy, ahogy sejthetően Ön is, ismét meg vagyok lepve, hogy e sorokat írom.
Miért folytatom ezt a szócsatát? Nevezhetné mardekáros büszkeségnek, ami a griffendéleseknél valószínűleg sportszerűség néven fut.

Talán azon a jelentős mennyiségű boron múlik, amit az iskolaigazgatónk volt szíves legutolsó születésnapom alkalmából nekem ajándékozni, és amelyeket az ünnep okán sokat emelgettem…

Alapvetően nem akartam visszaírni, de minden üveg ebből a csodálatos vörösborból egyre inkább megerősített abban a meggyőződésben, hogy csak a nemes agresszió elpazarolása lenne, ha nem válaszolnék. (ford: itt az agresszió azt jelenti, hogy a levél agresszivitást ébresztett benne, amit kár lenne elpocsékolni azzal, hogy nem válaszol írásban…)
Az Ön levelének arcátlansága átlép minden határt, amihez eddig tanári pályám során szerencsém volt. Miss Granger, megemelem a képzeletbeli kalapom az Ön harci kedve és képessége előtt, hogy a győzelmem miatti gratulációját úgy „csomagolja be”, hogy ezáltal vesztesnek tüntet fel, ha nem válaszolok ismételten.

Azonban az is lehetséges, hogy egyszerűen kíváncsiságból teszem, hogy megtudhassam milyen messzire hajlandó, vagy mer elmenni. Az Ön számára is egyértelműnek kellene lennie, hogy olyan területre merészkedett, amelyre egy diáknak semmilyen körülmények között nem lenne szabad. Csupán a játék kedvéért büntetés nélkül hagyom még néhány további lépését.

Magától értetődő, hogy tudtam, mi található a könyvében. Ha úgy vélte, hogy nem tudok olvasni a sorok között, akkor ezennel abba is hagyom. Talán azt is szeretné, ha abbahagynám a tanítás alatt a … várjon csak, hogyan is nevezte… ah igen… „elegáns kezeimmel” figyelme elterelését? Kérése számomra természetesen parancs, Miss Granger…

Azonban térjünk csak vissza a valósághoz – megértem, hogy természetesen semmilyen pubertáskori érzelmet nem őrizget velem kapcsolatban, csak mert az ezernyi bejegyzéséből, amit nagyjából hét év alatt készített el, néhány az én személyemmel foglalkozik – mondhatjuk „helytelen” módon. Sőt, még amiatt sem, ha azonos kézírással, ugyanabból az időszakból jó pár utálat-tiráda található.

Megértem, hiszen ön olyan intenzíven foglalkozott a mágia elsajátításával, hogy nem maradhatott ilyesmire ideje…sem az Ön korosztályában, sem egyéb, helytelen körökben. Talán tanulmányai során a magatartását ahhoz kellene igazítania, ami az emberi nemnek fontos, és a közösségben jellemző viselkedés rituális szabályait is be kellene tartania. Nem lenne jó, ha az éles eszét amiatt vesztené el a világ, mert nem képes tovább örökíteni, így tanácsos lenne néhány könyvet a pubertáskori szükségletei kiélése végett háttérbe szorítania. Mr. Weasley számára biztosan megváltást jelentene, ha végre megismerhetné ezeket.
Szegény, már szinte fáj a szívem azért, amit ki kellett eddig állnia…

Tudni akarja, milyen kinyilatkozás lehet még kínosabb? Talán jó volna, ha egy adandó alkalommal Albus Dumbledore megmutatná Önnek a diáklányoktól kapott szerelmeslevelekből álló gyűjteményét… AZ kínos…

Épp most tűnt fel nekem, hogy bort inni és levelet írni nem feltétlenül két összetartozó tevékenység – elnézését kérem hát a kézírás miatt, de egy-két dologról még szólnom kell.
A „szabályaim szerint” kellene viselkednie? Hagyja csak. Vagy mégis hogy akarja a társainak megmagyarázni? Na igen, lehetne egy elvesztett fogadás az ok…
Csupán annyit várok el, hogy ne beszéljen vissza és ne segítsen a többi diáknak.
Odáig jutottam hát, hogy vagy el kellene égetnem a levelét vagy jutalmat kellene adnom érte…

Tehát egy „ostoba véletlen” és tőlem származó erős ráhatással érhettem csak el, hogy úgy viselkedjen a tanórákon, ahogy „kívánom”?
Elnézést a ráhatásért. Azzal indokolta, hogy nem tartom kézben a diákjaim magatartását.
Az én tanítási módszeremet úgy értékeli, mint a tudásnak a diákok „fejébe paszírozását”, és végül Merlint kéri, hogy megóvja attól, hogy valaha is ilyen érzésekkel kelljen szembesülnie?
Miss Granger… az Ön levele mellett álló bort Önre is iszom, mert Önnek sikerült az én személyes rekordomat megdönteni… az egy emberre koncentrált sértések mennyisége terén… Önnek… egy griffendélesnek…

Egyedül az a tény, hogy ezt a mondatot leírtam, arra késztet, hogy hasonló védelemmel lássam el a levelemet, mint ahogy Ön is tette…
Gratulál a győzelmemhez, Miss Granger? Csak azt tudom mondani: „touché”.

Ugyanúgy megnyert egy menetet, mint én korábban. Még kérdéses
marad, ki nyeri a háborút, amelyért harcba szállt.
Oh… a háborúról, csatákról és helyzetekről jut eszembe, van valamim az Ön számára: ami az iskola befejezésének időpontját illeti, amelyben oly mértékben biztos volt, arról elárulok Önnek egy titkot. És bízom az Ön griffendéles becsületében, hogy nem fedi fel a forrását: nem kételkedem. (fordító: köv. sorokban kiderül, hogy miben nem…)

A magától értetődően leginkább érintett Trelaweny professzor (, aki az Ön levele szerint nagyon jó tanári tulajdonságokkal rendelkezik) törekszik arra, hogy konkrétan az Ön (CSAK az Ön) gyakorlati vizsgafeladatát az iskola vezetői előtt is ismert okokból négyötödről felemelje. Ha nem sikerülne a gyakorlati vizsgája ebből a tárgyból, amelytől egyébként a professzor tart, akkor ismétlővizsgát kellene tennie a szünidő után.
Nem hiszem, hogy ez az Ön esetében ez a tanulmányai befejezésének eltolásába kerülne, de ez a kis „botlás” szerepelne a bizonyítványában…

Azért, hogy még inkább a vizsgáira való felkészülésre koncentrálhasson, egyéb idegesítő diáktársai fenyegetése nélkül, az Ön által igazán pozitívan üdvözölt házi feladat osztást még konkrétabban fogom előadni, így elkerülhető az, hogy szabadideje legyen, amelyet észrevesznek, s arra kényszerülhet emiatt, hogy más emberekkel is foglalkoznia kell.
Képzelje csak el Mr. Weasleyt, amint látnia kell, hogy Önnek egy egész napon keresztül semmi dolga sincs…
Oh… ismét eszembe jutott valami… végül is kívánnivaló, hogy emlékezzen arra, hogy nő…talán mégis fel kellene mentenem a feladatok alól…
Mit gondol Miss Granger?
Vagy visszatartja a félelem - amit mások is nyilvánvalóan éreznek velem kapcsolatban - attól, hogy válaszoljon?

Perselus Piton

A következő levelet Piton még reggeli előtt megkapta…