15. Látomások

Harry egy lázálmokkal teli éjszaka után már valamelyest jobban volt. Ugyan nem volt képes visszahúzni a körmeit és a fogait, vagy visszaváltoztatni a szemét okklumenciával, de legalább már nem érezte magát rosszul. Flammy állapota viszont egyáltalán nem változott. A lány, amint felkelt az ágyból, rögtön elájult, reszketett a vastag takarók alatt is, és általában fel sem fogta, ha beszéltek hozzá. Piton kipróbált minden bájitalt, ami nem varázsalapú volt, és Hermione segítségével a legtöbb varázslatot is, eredmény nélkül.

Hermione dél körül hazahoppanált, hogy közölje a szüleivel a rossz hírt. Mivel Piton beleegyezett, Hermione vissza már velük együtt jött. Rosary és Joseph rémülten hallgatták, hogy mi történt, és értetlenül néztek Hermionéra. Az egész helyzeten Piton állapota sem segített, bár feleannyira sem foglalkoztak a szellem-férfival, mint a lányukkal. Leginkább az aggasztotta őket – ahogy a többieket is -, hogy fogalmuk sem volt, mi történik Flammyvel. Bár Harrynek ugyanolyan tünetei voltak, egyszerűen fel nem foghatták, hogy nála miért zajlott le másképp a bájital hatása.

Pitonnak többféle teóriája volt, de tudása hiányossága miatt egyik sem nyert alátámasztást. A szülők egyetértettek, amikor Hermione és Harry felvetette az ötletet: menjenek el Erdélybe Felippéhez, mert ezekhez a dolgokhoz a Szent Mungó kevés, egy mugli kórház meg még kevesebb.

Amíg Hermione elindult intézni a külföldi hoppanálási engedélyeket, addig a szülők őrködtek a reszkető lány felett. Egy órával később Harry felváltotta őket, és mivel Piton nem akarta zavarni a fiút, így inkább Mr. és Mrs. Grangerrel beszélgetett a konyhában.

Harry nézte egy darabig az elgyötört arcot, a le-lecsukódó szemeket.

- Fázom – nyöszörögte a lány.

A fiú bebújt mellé a takaró alá, hátát a falnak támasztotta, és az ölébe húzta Flammyt. Elrendezte maguk körül a takarót, és magához ölelte a kicsi testet. Mikor Flammy görcsössége egy kicsit engedni látszott, Harry simogatni kezdte a haját, hogy megnyugtassa.

- Meg fogsz gyógyulni, Flammy, ne aggódj.

Maga sem hitte, amit mondott, de egyszerűen semmi jobb nem jutott eszébe. Egy darabig nyugtatgatta magát, hogy Flammy tényleg meg fog gyógyulni, de ahogy teltek a percek és az órák, a remény is elhalványult. Harry most tudta igazán, hogy mit érezhetett Flammy, Hermione és Piton, mikor ő feküdt itt magatehetetlenül. Szörnyű érzés, ahogy minden gondolatát kitölti a másikért való aggódás.

Hermione néhány óra múlva morcosan érkezett meg, és fojtott hangon dühöngött a szüleinek.

- Hogy ez a szerencsétlen Minisztérium még azon is képes húzni az időt, hogy milyen szintű hoppanálási engedélyt adjanak! És mi az, hogy nem mehetek kirándulni Erdélybe most rögtön, mert ahhoz előzetes bejelentéssel kell!

Harry nézte a konyhában fel-alá járkáló lányt, és próbált nyugodtan megszólalni.

- De megvannak az engedélyek?

- Meg – lökött az asztalra egy köteg pergament -, hála Mrs. Octondonnak. Nem is tudom, hogy boldogulnánk nélküle.

- Akkor jobb, ha indulunk – szólalt meg Piton is.

Harry már fordult volna sarkon, hogy lehozza Flammyt, de Hermione megakasztotta.

- Van egy kis gond – nézett Pitonra. – Ön nem jöhet velünk, legalábbis így nem. Ráadásul akárhányszor visszajön a mittudjaménhonnan, ide fog érkezni. Mivel a teste nem jön, így ezt nem érzékelik, és engedélyre sincs szüksége, de kénytelen valahogy hoppanálni, ha jönni akar.

Piton keresztbefonta a karjait, és fölényesen nézett a lányra. Harrynek kezdett nagyon elege lenni ebből az adok-kapok játékból, ami már hetek óta zajlott a két ember között. De nem szólt, csak figyelmesen hallgatott.

- Tisztában vagyok vele, ne aggódj.

Hermione összeszorította az ajkait, és nem szólt, amiért Harry hálás volt. Sarkon fordult, és magukra hagyta őket. Halkan kopogott a vendégszoba ajtaján, és benyitott. Mr. és Mrs. Granger az ágyon ültek Flammy mellett.

- Hermione megszerezte az engedélyeket, úgyhogy lassan mennünk kell.

Az említett is megjelent Harry mögött egy összezsugorított bőrönddel a kezében.

- Nem tudom, hogy hány napig leszünk, úgyhogy hazaugrottam, míg vártam a kedves hivatalnokokra. Bepakoltam mindent, amire szükségünk lehet Erdélyben.

A szülők bólintottak, majd elkezdték összeszedni magukat. Hermione Harryhez fordult.

- Harry, ez a tied – húzott elő egy bőrkesztyűt a zsebéből. – Jó lenne, ha a hoppanálási pontig az öledben tudnád hozni Flammyt, és jó lenne, ha nem lyukasztanád ki, míg Erdélybe nem érünk – mutatott a kesztyűre.

- Miért nem lebegtetitek? – tette fel az ésszerű kérdést Piton, aki az imént érkezett meg.

- Mert Flammynek szüksége van egy kis melegre, kint nagyon hideg van, és mivel mi nem igazán vagyunk olyan a kondícióban, hogy elbírjuk, Harryre hárul a feladat – magyarázta Hermione, mire Piton kelletlenül bólintott.

Harry megpróbálta felhúzni a kesztyűt, de az első próbálkozásnál felsértette a finom anyagot.

- Hagyd, majd én. – Hermione óvatosan felhúzta mindkettőt, majd elindult megkeresni Harry szemüvegét.

Harry csak egy halvány mosolyt eresztett meg, majd intett a kezével, mire a szemüveg a polc egy eldugott részéből a kezébe röppent. Hermione megkönnyebbült sóhajt hallatott.

- Ma nem igazán vagyok beszámítható.

Miután mindenki összekészült, kisétáltak az udvarra, hogy mindenki elférjen egy körben, elvégre Harrynek és Hermionénak magukon kívül még három embert kellett elvinniük. Hermione egy darabig vitatkozott Harryvel, hogy majd ő viszi a szüleit, Harry csak Flammyre figyeljen, de végül a fiú meggyőzte, hogy közösen biztosan nem tévesztik el a célpontot, ahol mellesleg ő még nem is járt.

Piton megígérte, hogy utánuk megy, amint a házat lezárta, és tökéletesre fejlesztette a szellem-hoppanálást – ha addig el nem tűnik ismét.

Harry magához szorította Flammyt, és hagyta, hogy egyik oldalról Hermione fogja, a másikról pedig Mr. Granger.

- Egy nyugodt helyre hoppanálj, Hermione, és lehetőleg közelre.

Hermione bólintott, és már koncentrált is. Harry egyetlen dologra összpontosított, arra helyre, ahova a lány. Sokszor mászkált így Pitonnal, és remélte, hogy Hermionéval sem fog gondot okozni az, hogy nem tudja a célt.

Egy pillanat múlva már meg is érkeztek az állomásra, egy poggyászraktár-szerűségbe. Harry bólintott, hogy tökéletes volt a helyválasztás, de amikor megjelent egy tagbaszakadt varázsló, már nem így gondolta.

- Elnézést, uram – szabadkozott Hermione bárgyú mosollyal az arcán -, azt hiszem rossz helyre sikerült hoppanálnunk. Meg tudná mondani, hogy merre van a kijárat?

A varázsló dörmögött valamit az orra alatt, majd miután a csomagokat alaposan megnézte, megmutatta az utat.

- Legközelebb jobban figyeljenek – morgolódott.

Harry letette Flammyt, majd megitatott vele egy bájitalt.

- Ettől néhány percig jobban lesz – magyarázta Harry a lányok szüleinek.

- Miért nem kapott ilyet hamarabb? – nézett Mr. Granger értetlenül, mire Hermione szólalt meg.

- Ez csak placebo, apa, az agyat stimulálja, nem a testet.

A férfi bólintott, és végre elindultak. Harry átkarolta Flammyt, és úgy andalogtak, mintha csak összebújt szerelmesek lennének. Mikor megérkeztek a várakozó sor végére, még szorosabban ölelte magához a lányt, akinek a feje a vállára bukott.

- Tarts ki, Flammy, csak pár perc.

A lány belemotyogott valamit Harry talárjába, de a fiú még így is túl jól értette.

- Érted, Harry, bármit.

Hirtelen azt sem tudta, mit mondjon, így inkább csendben maradt. Mrs. Granger mellettük állt, és alig láthatóan simogatta lánya hátát. Harry körülnézett Flammy válla fölött, hiszen még sohasem járt itt.

Egy nagyobb csarnokszerűségben álltak, de csak itt-ott lézengett egy-két ember. Az előttük álló sorban is alig állt valaki, elvégre tél közepén nem sok varázslónak támad kedve nyaralni. Ez nekik most előnyükre is szolgált.

Ahogy felfele nézett, egy csodálatos kupola tárult a szeme elé, ami megtörte a fényt. Az épület néhány fala is üvegből volt, néhányra pedig tükrök voltak felszerelve. Az oda-vissza tört fény csodálatos szivárványképet festett a bent tartózkodókra.

Előrébb haladtak a sorban, ahogy szólították a hoppanálni készülőket. Harry az egyik tükörrel nézett farkasszemet, ami kicsit távolabb állt tőlük. Egy pillanatra megfagyott benne a vér: Hermione halkan sutyorgott a szüleivel, és úgy tűnt, Mrs. Granger a levegőt simogatja.

Harry körbepásztázta a területet, ki láthatja azt, amit ő, de előttük egy család egymással volt elfoglalva, mögöttük néhány fiatal lány pedig a saját tükörképét bámulta egy másik irányban. Óvatosan megfogta a mellette álló Hermione karját, hogy az rá figyeljen egy pillanatra. Mikor a lány kérdőn ránézett, Harry csak halkan annyit suttogta: tükör.

Hermione felvonta a szemöldökét, de végül észrevette, hogy nem látszik Harry és Flammy tükörképe. Nyugtázta, hogy látja, majd visszafordult a szüleihez.

A sor közben haladt, de Flammy már alig kapaszkodott Harrybe, így a fiú még szorosabban magához vonta. Az előttük álló család elvonult a hoppanálóhelyre, így lassan már ők következtek.
Harry hangos zsivajra kapta fel a fejét. A csarnokba egy pár lépett be; a lány csilingelőn kacagott, a fiú pedig a párján mosolygott. Nem lehettek többek tizenhét vagy tizennyolc évesnél. Harryben egy pillanatra megállt a vér, ahogy felismerte őket. A lánynak senki mással össze nem téveszthető zöld szeme elkomorodott, ahogy Harryre pillantott, de a mosoly megmaradt, csupán immár erőltetetté vált. A fiú beletúrt borzas hajába, és lassan az ő jókedve is tovatűnt.

Harryt hirtelen irracionális düh szállta meg, és alkarja bizseregni kezdett, de ahogy jött az érzés, el is tűnt. Arra kapta fel a fejét, hogy Hermione szólongatja, hogy indulniuk kell. Visszafordult szüleihez, de ők már eltűntek, mintha soha ott sem lettek volna. Mélységesen aggasztotta a jelenet, aminek jól tudta, egyedül volt tanúja. Valaki másé voltak az előbbi érzelmek, nem az övéi!

Hermione nyomában sétált, támogatva Flammyt, de nem tudott szabadulni az előző látomásától. Olyan valódi volt, és olyan ésszerűtlen!

Felippe lemondóan csóválta a fejét.

- Sajnálom, fogalmam sincs, nálatok miért ezt a hatást váltotta ki. Más félvámpírokon semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Azt hiszem, legjobb lesz, ha ezzel a kérdéssel azokhoz fordulsz, akik jártasabbak a témában, mint én. Flammyt pedig nyugodtan bízd Mrs. Ebony gondjaira.

Miután Flammyt ellátta a vámpír javasasszony, és megengedte, hogy a szülei és Hermione mellette maradjanak, Harry Felippével és Mrs. Ebonyval elvonultak beszélgetni.

- Mint már a családnak is mondtam, nem vagyok járatos a muglik világában, így nem biztos, hogy jobban tudom kezelni, mint az, aki ugyan nem ért a vámpírokhoz, de a muglikhoz igen – sóhajtotta a javasasszony.

Felippe káromkodni kezdett, felváltva magyarul és románul, de Harry így is értette mindkét nyelven.

Harry tudta, hogy most dühösnek kellene lennie Felippére, amiért félvámpírrá tette a lányt, majd a kezébe adta azt a nyomorult bájitalt. De azt is nagyon jól tudta, hogy Felippe semmi rosszat sem akart, hiszen az ő szemszögéből nézve vámpírnak vagy félvámpírnak sokkal jobb lenni, mint muglinak, vagy akár varázslónak is. Ráadásul Flammy helyzetén most mit sem segítene, ha felelősségre vonná Felippét, és egyébként is, mi értelme lenne, hiszen ami történt, megtörtént.

- Mrs. Ebony – szólalt meg egy kis idő után Harry, mikor megemésztette az előző információt -, tud bármit, amivel enyhíteni tudja Flammy fájdalmait, meg a reszketését?

- Megitattam vele néhány bájitalt, ami nem varázslat alapú. Miss Granger felhívta a figyelmemet ezek hatástalanságára és veszélyességére. Remélem, használ, de semmi többet nem tudok érte tenni, ezzel egyedül kell megbirkóznia.

Harry alig tudott megszólalni. Az elmúlt néhány percben kiszáradt a szája, és mintha a hangszálai is cserben akarták volna hagyni, így inkább csak bólintott. Mrs. Ebony végül magára hagyta őket Felippével.

- Sajnálom, Harry, az egész az én hibám – vádolta magát a Mester. – Ez az egész…

- Ne – szakította félbe a fiú. – Nem akarok bocsánatkéréseket hallgatni. Én is ugyanúgy hibás vagyok, úgyhogy ne kenjük se egymásra, se magunkra, inkább próbáljuk megoldani.

Felippe bólintott.

- Csak azt akartam, hogy tudd, sajnálom.

- Én is – válaszolta Harry, és így is gondolta. – Legjobb lenne, ha segítségül hívnám Hermionét, és szabad kezet kapnék a könyvtárban. Biztosan találunk valamit a félvámpírokkal és a muglikkal kapcsolatban, egyelőre nincs jobb ötletem.

- Bármit, amit hasznosnak ítéltek, nyugodtan vegyétek el. Csak arra kérlek benneteket, hogy ami a védett könyvek polcán van, kíméletesen forgassátok, és ne hozzátok ki. Azok a könyvek még nálam is idősebbek, és a világ minden kincse is kevés lenne, ha meg akarnánk őket fizetni.

Harry bólintott. Tudta, hogy a vámpírok egyik legnagyobb eszmei értéke a könyvtár. Felippe biztosan nehéz szívvel engedi be oda őket, és Harry hálás volt a segítségért és a bizalomért.

Hermione és Harry rögtön nekiláttak a vaskos köteteknek. Néhány óra múlva fáradtan rogytak le egy halom könyv mellett. A védett könyvek közül egyik sem tűnt jelenleg használhatónak, így a lány felkapott néhányat, és utasította Harryt, hogy vigye a többit. Gyorsan bekaptak néhány falatot vacsorára, és már mentek is Flammyhez.

A gyengélkedőn Mrs. Ebony ugyan megcsóválta a fejét a könyvhalom láttán, de nem szólt. A két fiatal Flammy ágyához lépett.

- Anya, apa, menjetek, pihenjetek egy kicsit, sétáljatok egyet a friss levegőn. Felippe vár a vacsorával is.

A szülők összenéztek és elfintorodtak.

- Ne aggódjanak, a vámpírok barátságos népek – füllentette Harry -, nem fogják bántani magukat.

Hermione a kezükbe nyomott néhány könyvet.

- Elég sok itt a könyv, szükségünk lenne a segítségetekre.

A lány elmagyarázta, hogy mit kell keresniük, majd kitessékelte őket.

- Egy kicsit lehettél volna kíméletesebb is – morgott Harry.

- Egész nap itt ülnének, ha nem szólnék rájuk. Tudom, hogy aggódnak Flammyért, én is aggódom, de enniük azért kell.

- Harry? – nyöszörgött az ágyból Flammy.

A fiú leült az ágy szélére.

- Itt vagyok.

- Ne hagyj egyedül, kérlek.

- Nem foglak – felelt Harry összeszoruló torokkal.

Flammy kicsit nyugodtabban összegömbölyödött, és Harry ölébe fészkelte magát. Harry nem tudta hogyan, de pont oda feküdt a lábán, ahol egyáltalán nem fájt. A fiú lerúgta a cipőjét, és kényelembe helyezte magát. Magához hívott egy könyvet Hermione mellől, és nekiállt olvasni. A lány is követte a példáját.

Piton éppen bezárta a házat, hogy végre ő is mehessen Erdélybe, amikor megérezte azt a semmivel össze nem téveszthető rántást.

- Ó, hogy az a magasságos…

Egy pillanat múlva már ismét a béke poklában találta magát. Már nagyon, de nagyon, és még annál is jobban kezdte unni ezt az egészet. Elege volt az egészből; olyan dühös volt, hogy észre sem vette, hova érkezett. A düh végül átcsapott elkeseredésbe.

- Hogy én milyen szerencsétlen vagyok – dünnyögte alig hallhatóan.

- Ritka esetek egyike, amikor egyetértek veled – huppant le mellé Sirius.

Piton tudomást sem vett az idegesítő szellemről. Felállt, majd megpróbálta magára hagyni az idegesítő Blacket, de sajnos nem gondolkoztak egyformán. Sirius vakon hitte, hogy Pitonnak most csak rá van szüksége.

Szó nélkül elindultak a mezőn, de Black nem bírta sokáig a csendet. Mindenféle kérdéssel zaklatta Pitont, de ő egyszerűen fáradt és kimerült volt még ahhoz is, hogy rendre utasítsa a bolhás utánfutót. Mióta szellem volt, csak egyszer érezte ezt, amikor Harry beteg volt, és magának be kellett ismernie, hogy aggódik Flammyért.

Sirius hirtelen elállta az útját, de Piton átlépett rajta. Az utóbbi időben hozzászokott olyan dolgokhoz, mint a falon és embereken való átmászkálás. Harryékre való tekintettel otthon nem gyakorolta, de itt a többiek meg sem érezték. Ha egyszer visszakapja a testét, lehet, hogy neki fog menni pár dolognak, mire ismét hozzászokik a tárgyak tömörségéhez. Már, ha valaha visszakapja.

- Piton! – kiabált utána Sirius. A férfi végül egy pillanatra visszafordult. – Mi történt?

A férfi inkább fáradtan, mint gúnyosan válaszolt.

- Semmi, ami téged érintene, Black. Harry jól van.

Visszafordult, és tovább sétált a mezőn. Sirius gyorsan beérte, és már nyitotta volna ki a száját, de megjelent Ron.

- Piton professzor – szólította meg a férfit -, szeretnék kérni valamit.

Úgy tűnt, nehezen bökte ki ezt a néhány szót is, és Piton legszívesebben elzavarta volna, de végül győzött a józan ész: legalább lefoglalja magát, míg vissza nem megy.

- Mondd – parancsolta.

- Jöjjön velem – intett Ron, és elindult arrafelé, ahonnan jött.

Piton az égre emelte a tekintetét, majd követte a fiút. Hű utánfutója elmaradhatatlanul lépkedett mögötte.

Néhány perces séta után megérkeztek egy fákkal övezett tisztásra, amit Piton még sohasem látott. A mező közepén egy emelvény állt márványból, rajta egy nyitott könyv pihent. Ron megtorpant, és a férfi felé fordult, mielőtt az elérhette volna az emelvényt.

- Nézze, talán nagy dolgot kérek – kezdte a fiú félénken. –, de maga az egyetlen, aki összeköttetésben van az élőkkel.

Piton furcsán nézett rá, majd egyre türelmetlenebbül, végül Ron folytatta.

- Ez itt a Holtak Könyve – mutatott a vastag kötetre. – Azoknak a neve van benne, akik ezen a héten meghaltak vagy meg fognak halni. Nem lehet benne lapozni, így nem láthatjuk előre, ki van erre a sorsra kárhoztatva, de azt mindig tudjuk, hogy az adott héten ki érkezik. A maga neve is benne volt, bár csak halványan.

Piton kezdte magát kényelmetlenül érezni.

- És?

- És most van benne egy név – sóhajtott Ron. – Nem tudom, milyen hatással lesz önre, ha megnézi, talán sohasem juthat vissza, ezért tartottuk eddig titokban a könyv létezését. De most úgy érzem, nincs más választásom.

- Ki van benne? – kérdezte Piton türelmetlenül.

Ron arrébb lépett, és hagyta, hogy a férfi megnézze a megsárgult pergamenlapokat. Piton szeme idegesen futott végig, de a legtöbb név ismeretlen volt számára, egy-kettő kárörvendő mosolyt csalt az arcára. A második oldal közepén megtalálta, amit keresett. Ronra nézett, hátha ez az egész csak egy rossz vicc. Visszanézett a betűkre, amik még mindig ugyanazt a nevet adták ki: Flammerine Lia Granger.

Piton meredten bámulta a neveket, amik összefolytak a szeme előtt. Nem tudta elhinni, hogy ez igaz. Mellette Sirius halkan felnyüszített. Piton először fel sem fogta, aztán ránézett Blackre, aki úgy tűnt, mindjárt rosszul lesz.

Mikor eljutott a tudatáig, hogy Black nem ismeri Flammyt, visszafordult a könyvhöz, és folytatta az olvasást. Az utolsó név szíven ütötte: Harry James Potter.

Következik: Megszámlált órák

Szerzői megjegyzés I.: Tudom, hogy utáltok minket.
Szerzői megjegyzés II.: Most legalább belátjátok Betti igazát :D
Szerzői megjegyzés III.: Most jönnek a 18 karikás részek, egyelőre az új rendszer még készül, és nem hiszem, hogy egy hét alatt megszületne, így mindenki saját felelősségre kattingasson errefelé.