14. Esküvői incidens

- Harry! Drágaságom! – kiáltotta Mrs. Weasley, és Harry azonnal egy fullasztó ölelésben találta magát. – Hetek óta nem láttunk, hová bújtál el már megint?

- Volt néhány apróbb probléma, amit el kellett simítanom – motyogta a fiú zavartan. Kínosan érintette, mennyi titka van az asszonyság és a többiek előtt. De ha eddig titkolta, hogy Pitonnál húzta meg magát, most nem kezdhet el mesélni róla. Ráadásul Piton biztosan megmérgezné, ha beszélne az állapotáról ezeknek az embereknek!

- Harry! Merlin hozott! – Harry kezét nyújtotta a közeledő Lupinnak, de a férfi inkább erősen átölelte. A vigyor levakarhatatlannak tűnt az arcáról, csak úgy sugárzott a boldogságtól. – Egyedül jöttél? – faggatózott.

- Nem mindenki olyan szerencsés a szerelemben, mint maga – mosolyodott el, és a pár méterrel odébb álló Tonks felé intett. Lupin válaszul ismét szélesen elvigyorodott.

- Ne aggódj, előbb-utóbb te látsz majd vendégül az esküvődön. Jelentkezőből nem lenne hiány, ha néha mutatkoznál a nyilvánosság előtt! Mit is mondtál, hol laksz?

Harry felnevetett a puhatolózást hallva.

- Nem mondtam – felelte, noha jól tudta, hogy ezzel Lupin is tisztában van. – Vidéken élek, legyen elég ennyi, rendben? Mikor kezdődik a szertartás? – terelte a beszélgetést nyugodtabb vizekre.

- Két óra múlva. Addig van időd beszélgetni a régi ismerősökkel. Eredetileg szűk körű esküvőt akartunk Tonksszal, de, amint látod, abból nem lett semmi. Itt van mindenki, aki számít, és az is, aki nem – kacsintott, és egy kisebb csoport felé intett észrevétlenül.

Harry Rita Vitrolt pillantotta meg először, majd kiszúrta a Mágiaügyi Minisztert is.

- Ezek meg mit keresnek itt? – értetlenkedett.

- Vitrolt nem hívtuk, elhiheted, de ha már itt van, nem küldjük el. Bizonyára akkora az uborkaszezon a hírekben, hogy a mi esküvőnk is témának számít. De valószínűbb, hogy csak pletykákat akar gyűjteni – magyarázta. - A Miniszter meg azért mutatkozik itt, mert Tonks megsérült a végső harcban, és azáltal próbál jóságosnak és figyelmesnek mutatkozni, hogy eljön az esküvőjére. Jövőre választások lesznek, már éppen itt az ideje, hogy elkezdje a szavazatok begyűjtését. De erre ne is vesztegessünk több szót, inkább nézz körül, több barátod is itt van. Én megyek, és megnézem, megérkezett-e már a zenekar. Éppen itt lenne az ideje, hogy itt legyenek – sietett el.

Harry, ahogy hirtelen magára maradt, elkezdte fürkészni a tömeget. Nagyon sok vendég megérkezett már, remélte, hogy belebotlik végre Hermionéba is. Vele nagyobb biztonságban érezte magát.

Pár perc múlva kiszúrta a tömegben; háttal állt neki, világos ruhában. Göndör hajába virág volt fonva, gyönyörűnek tűnt. A kertben mesterséges meleg volt, hogy a vendégek ne fázzanak a téli hidegben, így a ruhája ujjatlan volt, és kecses körömcipőt viselt. Harry csak fél perc múlva vette észre, hogy egy magas férfiba karol.

A párral szemben a Weasley ikrek álldogáltak, és Fred elég fancsali képet vágott az örömteli alkalom ellenére.

Harry mosolyt erőltetett az arcára, és odalépett a csoporthoz.

- Sziasztok – köszönt, majd egy pillantással felmérte Hermione kísérőjét. A férfi fiatalnak tűnt, nagyon fiatalnak, ráadásul láthatóan zavarban volt. Idegesen nevetgélt, talán az ikrek próbálták oldani a hangulatot valami viccel, ő pedig a félénk emberek görcsösségével igyekezett jó hallgatóságnak tűnni.

- Harry! – köszöntötték mind, majd Hermione piruló arccal bemutatta James Smith-t.

- Középszerű ember középszerű névvel – gondolta Harry, de aztán elszégyellte magát. Nem bánthatja meg Hermionét azzal, hogy udvariatlanul bánik a barátjával csak azért, mert nem Ron! Így udvariasan kezet fogott a férfival, majd egy pillanatra félrevonta Hermionét.

- Mióta jártok? – kérdezte, mikor megfelelő távolságba értek.

- Nem járunk! – kérte ki magának a lány. – De akármi előfordulhat – vágta ki bizakodóan. – Nem bújhatok állandóan a könyvek közé!

- Egy diákod? – csúszott ki meggondolatlanul Harry száján.

- Harry, nem! – vörösödött el Hermione. – Jól van, tényleg fiatalabb nálam egy kicsit, de nem a diákom! Gonosz vagy!

- Bocsi, nem akartalak megbántani – mosolygott engesztelően, mire Hermione egy ideig még csúnyán nézett rá, de végül megenyhült.

- Neked is kéne találnod végre egy rendes lányt! Ginnyn kívül – tette hozzá gyorsan.

- Ugyan, kivel találkozom én…

- Harry, azt a helyes lányt hol hagytad, akivel egyszer a boltban jártál? – lépett melléjük George, félbeszakítva a beszélgetést. – Tudod, Hermione húgát…

- Te elvitted Flammyt az Abszol útra? – döbbent le Hermione, de aztán csak legyintett. Úgy tűnt, most húga magánélete sem zökkenti ki zavart boldogságából, amit James Smith okozott.

- Van barátja? – kérdezte meg Fred, mire Hermione újra levegőért kapkodott, míg Harry mérges lett, maga sem tudta, miért.

- Nem tudom – morogta végül, dühösen. Vagy inkább féltékenyen? Érezte, hogy gyomra bukfencet vet, végül már a hányinger is rátört.

Hermione dühösen Fredre meredt, hogy az még a gondolatot is verje ki a fejéből, hogy ő és a húga, de a férfi csak kihívóan visszavigyorgott, és egy pillantással Hermionét is végigmérte.

Harry otthagyta őket, és egy közeli székre roskadt. A hányingere lassan múlni kezdett, de már bánta, hogy reggel megitta azt a bájitalt, amit Voldemort testéből készítettek. Nem csoda, hogy ki akarja vetni magából a szervezete! Csak most gondolt bele, milyen undorító, hogy megiszik valamit, aminek az egyik hozzávalója valamikor Voldemorthoz tartozott!

Senki sem figyelt rá, annyira elmerültek a beszélgetésben, egyedül James Smith tűnt elhagyatottnak. Harry megsajnálta, így vele beszélgetett a szertartás kezdetéig. Mindössze egy dolog vonta el a figyelmét: többször feltűnt egy vörös hajzuhatag a környéken, de szerencsére Ginny nem vette észre, így egyelőre elkerülhette a kínos beszélgetéseket.

A ceremónia egyszerű, de szép volt. Harry mégis alig bírt figyelni, egyfolytában a saját dolgai felett merengett. Egyszerűen túl sok emlék kötötte egy esküvőhöz, réges-régen…

- Emlékszel, amikor eltűntünk a tűzijáték alatt? – csusszant mellé Ginny, amikor Tonks elhajította a csokrát. Úgy tűnt, Ginny nem akarja elkapni, közel se ment a hajadonok hordájához.

- Emlékszem – motyogta zavartan a fiú, és megköszörülte a torkát.

- Séta? – állt fel Ginny, és félénken felé nyújtotta a kezét, hogy felsegítse. Zöld ruha volt rajta, éppúgy, mint a bátyja esküvőjén, csak a szabása volt valamivel egyszerűbb. Hiába, Ginny is felnőtt már, és sokat komolyodott az utóbbi időben.

Harry elfogadta a felé nyújtott kezet, és véletlenül el sem engedte, mikor felállt. Ginny nem tiltakozott, inkább vidáman kuncogni kezdett, majd intett, merre menjenek. Egy olyan sétányt választott, amely Lupin háza mögé vezetett, két oldalt virágokkal és egyéb esküvői díszekkel felékesítve.

- Akkor sem voltam nagyobb zavarban, mint most – vallotta be Ginny, és Harry nagyon bájosnak találta, ahogy rózsás pír borította orcáit.

- Én sem – nevetett fel, és izzadó tenyerét a talárjába törölte. – De azóta sok mindenen mentünk keresztül. Már semmi sem olyan, mint régen.

- Szereted? – szegezte neki hirtelen Ginny a kérdést.

- Hogy? Mi? Kiről beszélsz? – jött zavarba Harry, és a helyzet merőben emlékeztette az Abszol úti beszélgetésre Flammyvel.

- Hermione húgáról. Mostanában sokat vagytok együtt. Azt kérdeztem, szerelmes vagy-e belé. Mert ha igen, bár nem örülnék neki, de elfogadnám.

- Nem, dehogy – motyogta zavartan Harry, de rosszul érezte magát attól, hogy ezt mondta. Mert ha nem is szerelmes Flammybe, azért még szereti, mintha a húga lenne.

Ginny jókedvűen nevetni kezdett, majd az elkövetkező percekben – jobbára összefüggéstelenül – csacsogott mindenféléről, ami az eszébe jutott. Harry igyekezett figyelni, de zúgott a feje, és újra hányingere volt, most erősebben, mint korábban.

- Harry, én nagyon szeretném, ha adnál nekem még egy esélyt. Tudom, hogy nem érdemlem meg a bizalmadat, de kérlek, mégis bízz bennem! Minden módon igyekszem majd meghálálni! – mosolygott, és Harry úgy érezte, nem tud ellenállni a kérésének. Ginny olyan gyönyörű, olyan kívánatos, és tényleg megbánta, amit tett… Nem büntetheti élete végéig azért a hibáért, amit sokkos állapotban követett el! Egy hibát bárki véthet, még maga Harry Potter is! Miért ilyen kegyetlen Ginnyvel?

Nem volt tisztában saját érzelmeivel, de úgy érezte, feladja a harcot. Jöjjön, aminek jönnie kell, még ha az egy újabb csalódás is lesz. Adnia kell Ginnynek egy második esélyt! Olyan boldogok voltak együtt! A világ megváltozott körülöttük, ők sem ugyanazok, mint régen, de talán működne a dolog. Ha látják, mennyire akarja, talán Piton és Hermione is elfogadja majd idővel a döntését.

Nem törődve a rosszulléttel, megszorította Ginny kezét, megállásra késztetve. Éppen egy fa tövében álltak. Maga felé fordította a lányt, és szemei mindent elárulhattak helyette, mert Ginny rámosolygott, majd behunyta a szemét.

- Azt várja, hogy megcsókoljam – villant a fiú eszébe, és úgy érezte, szívesen teljesíti ezt a kívánságot, akár itt és most. Csak az a fránya rosszullét ne most tört volna rá! Hirtelen megszédült, és hogy ne essen el, a lány karjába kapaszkodott. Előrezuhant, és gyomra végre kiadta, amit reggelizett. Elengedte Ginny karját, és a földre bukott.

Csak feküdt csukott szemmel a földön, és nem merte kinyitni, annyira félt a látványtól, ami várja. Fülelt, de nem hallott se rohanó lépteket, se sikolyt, semmit, így óvatosan felsandított.

Ginny mozdulatlanul, megmeredve állt, ruhája elején óriási folttal. Szája széle remegett, de még nem tört ki. De csak idő kérdése volt, így Harry felpattant, és előkapta a pálcáját. A lányra irányította, hogy letisztítsa, de újból öklendezni kezdett. Kétrét görnyedt a fájdalomtól, és erőtlenül markolászta a gyomrát. Úgy érezte, minden belső része ki akar szakadni.

Mikor újra felnézett, Ginny már nem volt sehol, bizonyára elszaladt segítségért. Harry elvánszorgott egy közeli fáig, a tövébe ült, és várta a segítséget. Várt, és várt, de nem történt semmi. Aztán elsötétült előtte a világ.

Néhány mérfölddel arrébb Flammy és Piton azon vitáztak, hogy Harrynek magával kellett volna-e vinnie a lányt. Piton úgy vélte, hogy egy kísérő sohasem árthat, de a Flammy úgy gondolta, hogy Harrynek most arra van a legkevésbé szüksége, hogy ő leleplezze, vagy egyáltalán kínos helyzetbe hozza. Ha csak sejtette volna, hogy Harry mit él át ebben a pillanatban, másképp gondolta volna.

Flammy unottan könyökölt az asztalon - mit sem törődve Piton rosszalló pillantásával -, és forgatta kezei között az üres bájitalos fiolát, amiben a Felippétől kapott fényvédő bájital volt.

- Szerintem jobb így, hogy nem mentem. Más se hiányzik Harrynek, csak egy újabb incidens. A legutóbb is olyan kínos helyzetbe hoztam, hogy azt hittem, le fog nyelni keresztben.

- Miről is van szó? – kérdezte a vele szemben ücsörgő szellem-Piton.

- Tudja, múltkor az Abszol úton bementünk a Weasley ikrek boltjába, és természetesen megjelent Ginny is. – Itt fújt egyet, kifejezve nemtetszését. – Nehéz volt magamon uralkodni, és ha Harry nem segít, le is buktunk volna. Persze én hadováltam mindent összevissza, de nehéz volt letagadni a nyilvánvalót.

- Arra érted, hogy félvámpír vagy?

Flammy bólintott.

- Nem hinném, hogy annyira nyilvánvaló.

Flammy lemondóan sóhajtott, de egyáltalán nem értett egyet.

- Na jó, meddig kell még itt ücsörögnöm, arra várva, hogy történik-e valami változás? Ha valami bajom lenne tőle, már régen rosszul lennék – célzott a nemrég megivott bájitalra. – Inkább ki kellene próbálni.

Mielőtt Piton ellenkezhetett volna, Flammy hátrarúgta a székét, és elindult a terasz felé. Félúton megtorpant, majd belekapaszkodott a legközelebbi bútordarabba. A világ táncot járt körülötte, és mielőtt még rájöhetett volna, hogy mi okozza, ájultan roskadt össze, magával rántva a széket, ami élesen csattant a hideg kövön.

Arra tért magához, hogy valaki pofozgatja az arcát.

- Piton? – motyogta, mire a pofozgatás abbamaradt.

- Harry, jól vagy? – jött Lupin hangja. – Lázad lehet… Különben miért emlegetted volna Pitont?

- Nem emlegettem – tagadott, és Lupin nem ellenkezett vele, talán túlságosan aggódott.

- Mitől lettél rosszul? A lábad miatt? Vagy van valami más bajod? – faggatózott.

- Ginny nem mondta?

- Mit kellett volna mondania? Legutoljára a szertartáson láttam, annak meg már két órája. Egy vendég sétált erre, ő szólt, hogy itt fekszel, eszméletlenül. Hermione is mindjárt ideér.

Harry már meg sem lepődött, hogy Ginny megint cserbenhagyta. Mondjuk meg tudta érteni, de akkor is, hirtelen kijózanodott. Mégis mit akart a lánytól? Még örülhet is, hogy Voldemort közbeszólt, ki tudja, mi történt volna, ha végül megcsókolja!

- Ő szólt? – mutatott az ösvény egy távolabbi pontjára Harry. – Nem emlékszem, hogy hívják, de olyan ismerős az arca. Idehívná, hogy köszönetet mondjak neki? Ha nem talál rám, ki tudja, meddig fekszek itt eszméletlenül.

Lupin a mutatott irányba nézett, majd szomorú arccal fordult vissza.

- Beütötted a fejedet, amikor elestél? – faggatózott.

- Miért? – kérdezte Harry rosszat sejtve.

- Nincs ott senki, ahová mutatsz. Biztosan képzelődsz. Nem vettél be valamilyen bájitalt, amitől ilyen tüneteid lehetnek?

- De, kaptam egy új szert, tudja, a félvámpírságom miatt – vallotta be.

- Ki készítette? Piton? Azért emlegetted? Rakott bele valamit, hogy bántson?

- Nem, mégis honnan veszi ezt a hülyeséget? Nem Piton készítette, de ha ő is csinálta volna, akkor sem tenne bele semmi olyat, amitől bajom eshet! Ő a jó oldalon áll, hányszor kell még elismételnem, hogy elhiggye?

- Harry, nyugodj meg, mi a baj? – érkezett meg Hermione is. Néhány bűbájjal megtisztította a fiú ruháját, és aggódón nézett rá, várva a választ.

- Azt hiszem, a bájital – motyogta Harry, miközben Lupin talpra segítette.

- Gyere, Harry, hazaviszlek – ölelte át Hermione Harryt, majd halkabban hozzátette: - Ha te rosszul vagy, lehet, hogy Flammy is.

Harry agyáig alig jutottak el a szavak, és örült a lány támogatásának. Nélküle biztosan elvágódott volna. Hermione néhány szabadkozó mondat után végre elhoppanált vele.

Lupin lemondóan csóválta a fejét, és sajnálta, hogy nem lehet Hermione helyében.

Piton átkozta magát, amiért engedte, hogy Flammy megigya azt a löttyöt, amit ki tudja melyik vámpír kotyvasztott. Még csak segíteni sem tud a lányon! Elhatározta, hogy amint Flammy meggyógyul, kitalál valami módszert, amivel el tudja érni Harryt vagy Hermionét, még akkor is, ha egy flancos esküvőn vannak.

Megpróbálta megérinteni a lányt, de kezei átsiklottak rajta. Nem adta fel, újból megpróbálta, majd újból, addig, amíg végül elérte azt, hogy keze nem suhant át Flammy testén. Felemelni nem tudta a hideg kőről, de eszébe jutott valami sokkal jobb és egyszerűbb: a pálcája.

Elkezdte megkeresni a vámpírpálcát, amit Merlin tudja, hol hagyott utoljára. Mivel nagy koncentrációt igényelt, hogy bármit is arrébb tudjon mozdítani, így ahelyett, hogy azon gondolkozott volna, hogy hol hagyhatta utoljára a pálcát, azzal volt elfoglalva, hogy meg tudja fogni az útjába kerülő könyveket, tárgyakat és arrébb mozdítsa.

Mikor végre meglelte a pálcát és rohant, hogy segítsen Flammyn, a lány már az egyik fal tövében pihegett. Piton közelebb ment, és leguggolt mellé.

- Jobban vagy? – kérdezte az első dolgot, ami az eszébe jutott.

A lány megrázta a fejét, jelezve, hogy nem igazán. Szemei vörösek voltak, fogai megnyúltak és a körmei is elfeketedtek remegő ujjai végén.

- Szédülök, és hányingerem van – suttogta.

Piton megállapította, hogy a lány sápadtabb, mint amilyennek lennie kellene. Bőre szürke volt, és bár nem érezte, de látta, hogy jéghideg, ajkai is teljesen elfehéredtek.

Mikor Harry és Hermione megérkezett, már kezdte érteni, hogy mi történhetett Flammyvel, de ez még nem adott rá magyarázatot, hogy ők miért reagáltak rá ilyen rosszul, ha az összes többi vámpírnak segített.

Harry azonnal a fürdőszobába botladozott, és próbált hányni, de már csak öklendezni tudott. Hermione fejvesztve rohangált szűk ruhájában hol Flammyhez, hol Harryhez. A fiú hasonlóan nézett ki, mint Flammy: szemei vörösek voltak, körmei hosszúak és feketék, fogai élesek. Hermione lerúgta magas sarkú cipellőit, és mezítláb rohangált, miután megunta, hogy harmadszor is elbotlott a küszöbben.

Miután mindkét fiatalt sikerült lefektetniük az egyik szobában, Hermione és Piton aggódva nézték egymást, végül a lány szólalt meg először:

- Úgy látom, rájött, hogyan tud megfogni valamit.

- Igen, bár elég szerencsétlen körülmények között – bólintott Piton.

Lassan sétálni kezdett a konyhában, és úgy tűnt, valami foglalkoztatja. Hermione nem akarta megzavarni, de nem sokáig bírta visszatartani magát.

- Elmondaná, mi történt Flammyvel? És Harryvel?

Piton ráemelte a tekintetét, amiből a lány kiolvashatta, hogy a férfi is ugyanúgy aggódik Harryért és Flammyért, mint ő.

- Ülj le, kérlek, azt hiszem, jobb, ha az elején kezdem – mondta halkan.

Hermione rosszat sejtve ereszkedett le a legközelebbi székre, és Piton is leült vele szemben.

- Harry hetek óta titkol valamit. Nem tudom, hogy mit, de biztos vagyok benne, hogy nem mond el valamit, azért, mert nem tartja fontosnak, vagy mert engem akar kímélni.

- Miből gondolja?

- Mert látom rajta – sóhajtotta. – Valahányszor a közelemben van, úgy tűnik, mintha mondani akarna valamit, de aztán mégsem teszi. Legalább háromszor rajtakaptam, hogy megszólalni készül, aztán nem mond semmit. Amikor rákérdeztem, csak fecsegett össze-vissza.

- És ennek mi köze az egészhez? – nézett rá Hermione értetlenül.

- Harry sokkal rosszabbul volt a bájitaltól, mint Flammy – mutatott rá a férfi. – Bármit is akart mondani, kapcsolatban lehet a rosszullétével.

- Lehetséges, hogy azért reagáltak rá mindketten ilyen rosszul, mert… - itt nyelt egyet. - … lehet, hogy történt valami velük, mikor legutóbb, tudja, egymás vérét szívták.

- Csak Flammy Harryét.

- Lényeges ez? – kérdezte Hermione megborzongva.

- Lehet, hogy nem, de lehet, hogy igen.

Hermione már mondta volna a véleményét, de félbeszakította az emeletről érkező őrült sikítás.

Következik: Látomások