13. Csapás csapás hátán

Hermione Granger, mint egy dúvad csörtetett keresztül a kerten. Lassan ideköltözhetne Piton házába, annyiszor kell idejönnie! Hogy miért nem voltak képesek Flammyt egyenesen hazavinni reggel, ahogy ígérték? Aztán az a rejtélyes levél, ami idegen kézírással arra kéri, sürgősen térjen vissza a házba!

Lesz egy-két keresetlen szava Harryhez! Este elfelejtett kijönni húga szobájából, ki tudja, mit műveltek reggelig!
Mikor végre beért a házba, benne rekedt a rengeteg mondanivaló, amivel le akarta teremteni az ittlevőket. A ház már nélküle is teljesen felbolydult: rögtön egy vita tanúja lehetett Flammy és Draco között. De ez még csak a kezdet volt, hiszen nem is sejtette mi vár rá, ha egyszer találkozik a ház urával.

Piton állát a tenyerében támasztva ült az ágy melletti széken, és figyelte Harry öntudatlan testét, miközben ujjaival dobolt az arcán, mint aki mélyen gondolkozik. Amikor a lány belépett a szobába, a doboló ujjak megdermedtek, tekintetük találkozott, és Hermione számára az az egy pillantás mindent elárult.

A lány kétségbeesetten bámulta a merev, holtsápadt Harryt, majd újra Pitonra nézett.

- Nem, ne – rázta a fejét kétségbeesetten. – Kérem, mondja, hogy ezt nem én tettem. Én…

A férfi felemelkedett a székből, és alig hallhatóan szólalt meg:

- Az a Vér Elixír, ami a laboromban volt, direkt Harry számára lett kifejlesztve. Minden fiola legalább kétszer olyan erős, mint ami egy átlag félvámpírnak való, pont azért, hogy minél ritkábban legyen rá szükség, és minél gyorsabban hasson, ha kell.

- Sajnálom – suttogta Hermione. – Én nem tudtam.

- Elmondtam, hogy ne adj neki több Elixírt – kezdte Piton a dühöngést fojtott hangon. – Hány üveggel adtál neki, miután eltűntem?!

- Kettővel – sütötte le a szemét. – Annyira sajnálom – ismételte önmagát.

- Akkor kellett volna gondolkoznod, amikor megitattad vele! Mondtam, mielőtt eltűntem, mondtam, hogy ne adj neki többet.

- Elmondhatta volna, hogy miért ne – ellenkezett a lány erőtlenül, de tudta, hogy az érvelése a legkevésbé sem hatja meg Pitont.

- Ha lett volna időm, biztosan elmondtam volna, elhiheted. Úgy gondoltam, hátha ér annyit a szavam, és hátha van annyi eszed, hogy nem adsz neki többet! De nem, te okosabbnak hitted magad mindenkinél, és most nézd meg, mi lett az eredménye! – mutatott a tehetetlen fiúra.

A lány szemei megteltek könnyel, de nem akarta magát Piton előtt elsírni. Hátat fordított, és kisietett az ajtón, miközben még mindig ugyanazt hajtogatta: sajnálom. Belekapaszkodott a lépcső korlátjába, és hagyta, hogy kibuggyanjanak a könnyei. El sem jutott a tudatáig, hogy Flammy és Draco még mindig egymást marják tőle mindössze néhány lépcsőfokkal lejjebb. Mikor végre abba tudta hagyni a hüppögést, éktelen dühös lett Malfoyra. Gyors mozdulatokkal letörölte a könnyeit, és megindult a veszekedő páros felé.

- Látom, nincs jobb dolgod, Malfoy, mint a mi vérünket szívni! - Pálcáját előrántotta, és rászegezte a felvont szemöldökkel, önelégült arccal álldogáló fiúra. – Hordd el magad, míg szépen mondom!

- Ez a hála, amiért segítettem? – tárta szét a karjait színpadiasan.

- Ez! – csattant fel Hermione. – Ezúttal nem leszek olyan kíméletes, mint legutóbb a temetőben, úgyhogy addig tűnj el, míg jó kedvemben vagyok!

- Hé, hé, hé, neked meg mi bajod? – kérdezte Draco őszinte döbbenettel a hangjában, ami egy pillanatra megállította a lányt is.

- Csak menj el – kérte immár csak türelmetlenül, majd Flammyhez fordult. – Szedd össze a holmid, hazaviszlek.

- De hát Harry…

- Ne vitatkozz, kérlek.

Húga egy percig kétségbeesetten bámult rá, majd elindult összeszedni ruhája darabkáit. Eközben Malfoy kisétált a bejárati ajtóig, majd egy epés megjegyzés után elsomfordált:

- Remélem, Potter temetése nem úgy végződik, mint Mrs. Pitoné.

Hermione a fiú után bevágódó ajtóra szórt egy meglehetősen pikáns átkot, majd lerogyott a legközelebbi székbe, és Flammyre várt. Pocsékul érezte magát, hiszen tudta, hogy Pitonnak igaza van, ő tehet az egészről. Meg sem lepődött volna, ha a férfi többet nem is szól hozzá, vagy egyszerűen csak azt mondja neki, hogy tűnjön el, és ne is jöjjön vissza többet.

Néhány perccel később megjelent Flammy, és Hermione hazavitte, majd visszatért a Piton házba, és minden lelki erejét összeszedve bement a vendégszobába – Harry valószínűleg azóta fekhetett ott, mióta tegnap elváltak.

- Tehetek érte valamit? – kérdezte halkan.

Piton bólintott, és minden mozdulatából sütött a vád.

- Vértisztító bűbájra lenne szüksége.

Hermione egy percnyi töprengés után elvégezte a bűbájt, majd újra Piton felé fordult.

- Zavarná, ha maradnék?

A férfi megrázta a fejét, így Hermione a kínos csönddel nem törődve széket varázsolt magának és leült. Soha nem érezte még magát ennyire szerencsétlennek.

A napok lassan, és kínos hallgatással teltek. Hermione néha hazament, hogy új hírekkel szolgáljon Flammynek Harry állapotáról, de mivel az nem sokat változott, inkább csak romlott, így sohasem tudott semmi jót mondani. Flammy magát tartotta felelősnek Harry betegségéért, és számtalanszor könyörgött Hermionénak, hogy vigye magával. Nővére egy nap kiborult, és bevallotta, hogy az egész az ő hibája, és továbbra is kitartott amellett, hogy Flammynek az iskolában a helye.

Egy nap, mikor Piton házon kívül volt, Hermione hívott egy gyógyítót, akit Mrs. Octondon ajánlott. A férfi diszkrét volt, és nem kérdezett semmit, csupán felállította a diagnózist, és elmondta, hogy a Szent Mungóban sem tudnának érte többet tenni.

Ezután a gyógyító mindennap eljött, de csak lemondóan csóválta a fejét.

Piton viselkedése nem változott, és ez egyáltalán nem segített Hermionénak. Próbált minden tőle telhetőt megtenni a fiúért, de ezek a dolgok legtöbbször csak annyiban merültek ki, hogy ott ült Harry ágya mellett. Akárhányszor próbált valamit olvasni, egyszerűen nem jutottak el tudatáig a betűk, így maradt a tehetetlen bámulás.

Egy hét telt el, amikor Harry jéghideg teste felmelegedett, és pillanatok alatt felszökött a láza. Piton éppen a béke poklában járt, így Hermione egyedül maradt a kétségbeesésével. Vizes ruhák, hűtőbűbájok sokaságát alkalmazta, vajmi kevés eredménnyel.

Mikor Hermione minden tudását kimerítette, hívta a gyógyítót. Mire a férfi odaért, Harry már teljesen begörcsölt a láztól. A gyógyító jóval erősebb bűbájokat alkalmazott, de úgy tűnt, a fiú láza makacsabb annál, mintsem hogy hagyja magát.

- Be kell vinnünk a Szent Mungóba – jelentette ki a gyógyító.

- Nem – ellenkezett Hermione határozottan. – Legutóbb majdnem megölték!

- Én itt már nem tehetek érte többet – tárta szét a karját a férfi.

Hermione kétségbeesetten nézett Harryre, és átkozta Pitont, amiért nincs ott. Mostanában sohasem volt ott. Ő biztosan tudta volna, hogy mit tegyen.

- Rendben, legyen – sóhajtotta a lány, megfogta Harryt, és a gyógyító vezetésével hoppanáltak.

A Szent Mungóban kicsavarták a fiút a kezéből, és őt hazaküldték pihenni. Hermione azonban nem mozdult. Néhány órával később egy ismeretlen férfi jelent meg, és elmondta, hogy Harry nincs jól, de rendbe fog jönni. Hermione végül visszament Pitonhoz, hogy elmondja, mi történt.

A férfi az éjszaka közepén jött vissza, és amikor a lány beszámolt a történtekről, kissé dühösnek látszott, mégsem adott hangot véleményének.

Hermione elcsüggedten ment haza, és volt egy olyan érzése, hogy Piton sohasem fogja megbocsátani azt, amit Harryvel tett.

Harry két nap múlva felébredt, majd egy hét múlva hazaengedték. Hazatérése után még napokig nyomta az ágyat, és gyengének érezte magát. Ő nem haragudott Hermionéra, elvégre a lány nem tudhatta, hogy rosszat tesz, a látogatásai mégis egyre ritkábbá váltak.

Piton ugyan nem érzékeltette a haragját, csak nem volt mondanivalója a lánynak. Nem haragudott rá, legalábbis egy idő után már nem, egyszerűen csupán nem érezte úgy, hogy bármit mondhatna neki. Úgy tűnt, kettejük viszonya végérvényesen megromlott, és ezen Harry békítő hadjárata sem segített.

Harry, miközben lábadozott, egy újabb rejtéllyel szembesült, ami elgondolkodtatta. A hazatérésekor vette észre, hogy a lábán az eddig csak ujjbegynyi fekete folt megnövekedett, és immár kéttenyérnyi, formátlan alakú, érdes felületű sérülése volt helyette. De nem szólt senkinek. Nem akarta halálra ijeszteni Pitont vagy Hermionét, és azt sem akarta, hogy kiderítsék, ez nem csak egy egyszerű sérülés, hanem egy különleges mágikus nyavalya, amibe akár bele is halhat. Majd szól nekik, ha már túl nagy lesz, vagy fájni fog.

Eldöntötte, hogy amint jobban lesz, elmegy Erdélybe, úgyis régóta esedékes Felippe meglátogatása már csak a lába miatt is. Flammyt is elviszi, elvégre a lány valószínűleg úgy szökött el, hogy Felippe szinte semmit sem tudott neki elmondani.

Egy héttel a gyógyulása után Harry meleg fogadtatásban részesült Felippénél. A férfi lelkesen magyarázta, micsoda sikereket értek el az utóbbi időben a fényvédő bájitalok terén Voldemort testének felhasználásával. Több mint száz vámpír részesült immár a kegyből, hogy nem kell félnie a napfénytől, köztük maga a Mester is.

- El tudod képzelni, hogy milyen taktikai előnyt jelent ez nekünk más vámpírklánokkal szemben? – ecsetelte Felippe elragadtatva. – Nem beszélve az immár veszélyessé váló vérfarkascsordákról is. Senki sincs tudatában, hogy mire kellett nekünk Voldemort teste, és ez biztosítja nekünk a legnagyobb előnyt…

És ez így folytatódott, míg Harry csak hallgatni bírta. Körbejárták a barlangot, és Felippe bemutatott néhány szerencsés kiválasztottat. Alig bírta elhinni, hogy ezért szinte kivétel nélkül mindenki hálás neki. Természetesen Corina gyűlöletét csak táplálta, hogy éppen Harry segített rajtuk.

- Piton érdeme – szabadkozott, és így is gondolta. Elvégre nem az ő sikere, hogy Voldemort halott.

Néhány órás beszélgetés után rátértek Harry problémájára is: a lábára.

- Nézd, fiam – kezdte Felippe, és tovatűnt az eddigi vidám hangulata -, a legjobb bájitalkészítőink dolgoztak a problémán, de mivel senki sem tesztelte még eddig, több mint valószínű, hogy csak elméletben használ. Gyakorlatban pedig fogalmunk sincs, de amíg ki nem próbálod, és el nem mondod, milyen hatásai és mellékhatásai vannak, egyszerűen nem tudunk előrébb lépni.

Harry kicsit elszontyolodva válaszolt.

- Értem. Akkor ne várassuk a tudósokat.

Miközben a bájital kipróbálására vártak, Felippe Flammyvel kezdett beszélgetni olyan dolgokról, amiket félvámpírrá válása után már Harry is hallott. Hallgatta őket egy darabig, de amikor megjelent egy komoly tekintetű, merev nő, és leparancsolta róla a nadrágot, valahogy már kevésbé érdekelte a beszélgetés. A nő ezalatt kitessékelte a Mestert és Flammyt. Harryt határozottan emlékeztette a viselkedése Madam Pomfreyéra.

- Nem lehetne… - próbált kibújni a nadráglevétel alól.

- Nem lehetne – válaszolta Mrs. Ebony határozottan, és várt. Mikor Harry nem mozdult, erélyesebb hangon szólalt meg. – Mr. Potter, legyen szíves, és vegye le a nadrágját, hogy meg tudjam vizsgálni, különben magam veszem le önről.

Harry megadóan felemelte a kezét, és sejtette, hogy úgyis mindegy, mit tesz, előbb-utóbb ki fog derülni, hogy mi van a lábával. És talán ez a vaskalapos nő tud valami magyarázattal szolgálni. Miután levette a vastag ruhadarabot, a nő szeme azonnal megakadt a fekete folton.

- Ezt hol szerezte? – tette fel a várt kérdést.

- Hosszú történet, és igazából magam sem tudom pontosan, hogy mi történhetett. Csak azt tudom, hogy egyre nagyobb.

A nő tüzetesebben megnézte a foltot, majd lemondóan sóhajtott.

- Éltemben nem láttam még ilyet. Vagyis egyszer, valami nagyon hasonlót – morfondírozott hangosan.

- És hol? – kérdezte Harry kíváncsian.

- Sajnálom, fiatalember, de ezt nem mondhatom el. Mindenesetre érdekelnének a körülmények, ahogyan ezt a bizonyos sérülést szerezte.

- Ha megígéri, hogy senkinek sem mondja el, amit itt látott vagy hallott, és segít kitalálni, hogy mi a fene lehet, akkor rendben, elmondom.

A nő bólintott, és várt. Harry mély levegőt vett, és felvázolta, hogy mi történt. Mrs. Ebony megértően bólintott néha, és lemondóan csóválta a fejét, amitől Harrynek az a rossz érzése támadt, hogy már áshatja is a saját sírját. A legbosszantóbb mégis az volt az egészben, hogy a nő pontosan tudta, hogy mi történik Harryvel.

- Elmondaná, amit tud, kérem? – próbált információkat szerezni.

- Sajnos, Mr. Potter, a Megszeghetetlen Eskü elég csúnya dolgokra képes, még a vámpírokkal is, és az egyik fél halála sem oldja fel – sóhajtotta.

- Ezek szerint, akinek ugyanilyen sérülése volt, már nem él?

- Ha jól emlékszem az Eskü nem terjedt ki erre a témára, úgyhogy elmondhatom, hogy nem, már nem él. Szerencsétlen balesetben halt meg, de előbb vagy utóbb belehalt volna ebbe is – mutatott Harry lábára.

- Remek – fintorgott Harry, de nem tudta figyelmen kívül hagyni az érzést, miszerint Mrs. Ebony nem volt teljesen őszinte. Na nem a halálával kapcsolatban, mert abban túlságosan is az volt. – Semmit sem tud vele kezdeni? Nincs rá semmilyen gyógymód?

Mrs. Ebony kutatni kezdett egy fiolákkal és kencékkel teli szekrényben, és előhúzott egy aprócska tégelyt, majd a kezébe nyomta.

- Próbálja ezzel. Nem fogja meggyógyítani, csak lelassítja a terjedést – mondta a nő. – Igazság szerint a kiváltó okot kellene megszüntetni – fogalmazott a lehető leghomályosabban.

Miután Harry bekente a lábát, következett a bájitaltesztelés, amiért eredetileg idejött. Egy óra múlva Mrs. Ebony elengedte, de úgy látta jónak, hogy néhány napig még maradjon, mindenféle vizsgálatra, és a mellékhatások enyhítésére.

Harry nem érzett változást ,csak másnap reggel. Már nagyon utált betegnek lenni, vagy lábadozni, vagy bármit, ami fekvéssel járt. Legszívesebben aludni is állva aludt volna, ha lehetséges lett volna.

Egy teljes napig fel sem bírt kelni a lábában sajgó fájdalomtól. Nyugtalankodott Piton miatt, de annak örült, hogy Felippe tanítgatja Flammyt. Mrs. Ebony óránként benézett hozzá, és vizsgálatokat rendelt. Mikor Harry a nap végén kimerülten elaludt, olyan rémálmai voltak, mint még soha.

Másnapra már elég jól volt ahhoz, hogy Mrs. Ebony elengedje, így Flammyvel együtt hazamentek, miután a lelkükre kötötték, hogy egy hét múlva ismét eljönnek, elvégre a bájital többet ártott, mint használt.

Felippe az utolsó pillanatban még a kezükbe nyomott egy-egy üveg fényvédő bájitalt.

Harry elhatározta, hogy elmondja Pitonnak, mi történt vele Erdélyben, és mit mondott Mrs. Ebony, de amikor hazatért, Piton már türelmetlenül várta. Kifaggatta az utazás részleteiről, de közben egyre a bájitallabor felé terelte, így Harrynek nem volt alkalma beszélni a fekete foltról.

- Mit keresünk itt? – vonta fel gyanakodva a szemöldökét Harry.

- Befejezed a Farkasölőfű főzetet, amit korábban Hermione kezdett el készíteni nekem. Mostanában ritkán jár erre, meg különben is, nem akarom őt megkérni.

- Jaj, abbahagyhatnák már ezt a hülye sértődősdit! – fakadt fel Harry. – Mikor lesz már ennek vége? Itt vagyok, jól vagyok, Hermione nem ölt meg.

- Értem én, nem is én sértődtem meg, hanem a kis hölgy – horkantott a férfi megvetően, és egy pillanatra tisztán lehetett látni a sértettséget a szemeiben.

Harry igyekezett nem mosolyogni, nehogy megbántsa a férfit. Két ilyen keményfejű, csökönyös alakot, mint Hermione és Piton!

- Te sem vagy különb – olvasta le arcáról a gondolatait Piton.

- Oké, nem szólok bele! – emelte fel megadóan a kezét, majd visszatért a bájitalhoz.

- Lupinnak lesz?

- Igen – vágta rá Piton gyorsan, talán túl gyorsan is. – De főzz két adagot, hogy ne legyen később vele gondod.

- De ez tudtommal nem áll el… - kezdte Harry, de Piton beléfojtotta a szót.

- A kezed is jár, vagy csak fecsegünk estig? Nem merlek magadra hagyni, túlságosan emlékszem még a roxforti bájitaltan órákra – vicsorgott.

- De azóta egy házban élek egy Bájitalok Mesterével, akinek régebben az volt a hobbija, hogy belém verje a szakmája trükkjeit – vigyorgott Harry, és gyorsan aprítani kezdte a hozzávalókat. Csak egy kicsit kellett gondolkodnia, és máris rájött, kinek szánja Piton a másodikadagot. Nem volt boldog a gondolattól, hogy Draco Malfoynak főz bájitalt, de az nagy elégtétellel töltötte el, hogy Draco nem képes elkészíteni a tökéletes főzetet, ő viszont igen. Ennyit igazán megtehet Pitonért!

- Elég jól vagy már ahhoz, hogy holnap kimozdulj a Rend és a többi idióta közé? – szegezte neki a kérdést Piton hirtelen, amikor már teljesen elmerült a munkában.

- Miért? – döbbent meg Harry, még a kés is megállt a kezében. – Mi dolgom nekem a Renddel?

- Lupin esküvője, nem emlékszel?

- Ó, Szent Merlin, erről teljesen megfeledkeztem! Maga nem jön?

Piton olyan tekintettel mérte végig a fiút, amitől ő legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Fáradt lehet, hogy ilyen hülyeséget egyáltalán megkérdezett: mégis hogyan mutatkozhatna Piton szellemtesttel a többi ember előtt?

- Bocsánat – motyogta.

- Hermione veled lesz, ne aggódj. És ha nagyon zavarnak, a szertartás után kimentheted magad, és leléphetsz. Azt úgyse várják el tőled, hogy sérült lábbal megforgasd a menyasszonyt!

- Nem, azt hiszem, egy napot azért kibírok velük. Régen találkoztam Lupinnal és a Weasley családdal. Ha néha az agyamra is mennek, azért még szeretem őket.

- Ráadásul bizonyára Ginny is ott lesz – mondta vádlón Piton, majd elhagyta a labort, többet nem foglalkozva azzal, hogy Harry jól készíti-e el a főzetet.

Harry másnap hajnalban kis hezitálás után megitta a Felippétől kapott fényvédő bájitalt, hogy ne zavarja a napfény az egész napos esküvő alatt, majd miután felvette legszebb ünnepi talárját, reggelizni indult.

- Fordítva kellett volna – motyogta fél órával később, amikor visszasántikált a szobájába, ruháján egy óriási folttal a reggelijétől, átöltözni. Korábban kipróbált több folttisztító bűbájt, de nem járt sikerrel.

Miután átöltözött, kibontotta a levelet, amit időközben Hermionétól kapott. A lány arra kérte, menjen el egyedül az esküvőre, mert ő csak ott csatlakozik hozzá. Rejtélyes volt a levél, még egy kis zavarról is árulkodott, így Harry rosszat sejtett. Az előérzete azt súgta, Hermione kísérővel megy a szertartásra, és ez nagyon rossz érzéssel töltötte el. Szegény Ron, ha tudná!

Megértette Hermionét, hisz Ron halála óta nem is randevúzott, és annak már majdnem két éve, de mégis fájt a szíve halott barátjáért.

Kósza ötletként az eszébe ötlött, hogy ebben az esetben magával vihetné Flammyt az esküvőre, biztos örülne ennyi varázslat láttán! Végül mégis elvetette az ötletet. Eszébe jutott, hogy Ginny is ott lesz az eseményen, és mivel Flammy nem kedveli túlzottan, esetleg elvesztené megint az önuralmát, és akkor bármi megtörténhet.

Arra gondolni sem mert, ő hogyan viseli majd szerelme társaságát. Ginny az elmúlt hetekben többször kereste, de ő mindig lerázta, volt elég baja nélküle is. Flammy, Piton, Erdély, Draco, Flammy…

- Mintha mostanában többet gondolnék rá, mint szoktam – döbbent rá, és nem először érezte magát összezavarodva. Hogy hihette, hogy egyszerűbb lesz az élete Voldemort halála után?

Következik: Esküvői incidens