12. Álomcsók

Flammy arra ébredt, hogy az arcába vakít a fény. Ezt furcsának találta, hisz szobáját egy ideje már egyfolytában teljesen elsötétítette a kellemetlen, szúró érzés miatt, amit a napfény okozott.

Ahogy tovább gondolkozott, észrevette, hogy nem otthon van. Nehezen forgott az agya a félig-ébrenlét ködén át, de hamar levonta azt a következtetést, hogy nem is Sandránál, barátnőjénél töltötte az éjszakát. Máshová nem szokták szülei elengedni. Erdélybe is iskola után szökött el, kihasználva azt a tényt, hogy szülei megbíznak benne.

Felette a plafon hófehér volt, és a berendezés néhány világos színű bútorból állt.

- Egy vendégszoba - mondta ki hangosan, mire pár centire tőle valaki nyöszörögni kezdett.

Rémülten felült, és pillantása Harryre esett, aki az ágy szélére szorulva, egy színes takaróba gabalyodva aludt.

Először elmosolyodott a sohasem látott arckifejezés miatt. Harry szája félig elnyílt, ahogy aludt, és arca színtiszta nyugalmat sugárzott.

Flammy nem tudta volna pontosan megmondani, mióta szerelmes a fiúba. Az egész korábban kezdődött, mint hogy először találkoztak volna. Hermione olyan sokat mesélt a nagy Harry Potterről, hogy kislányos képzeletében egyre jobban kiszínezte, plusz tulajdonságokkal látta el izgalmakat rejtő alakját. Képzeletben őt is megmentette a gonosz sötét varázsló karmaiból, ő is ott szurkolt a kviddicspálya szélén, és Harry neki integetett, amikor elkapta az aranycikeszt a mindent eldöntő, fontos mérkőzésen. Mögé ülhetett egy körre a seprűjén, amitől Hermione mindig túlzottan óvta, mert ő maga nem jeleskedett ebben a közlekedési formában.

Bosszúságára azonban Hermione egyre többet beszélt Ronról, akit már nem volt képes befogadni fantáziáiba. Inkább, ahogy nőtt, igyekezett a realitás talajára lépni, és kiverni fejéből Harry Pottert, helyette inkább hús-vér barátaira koncentrált.

Amikor sikerrel járt, és az új iskolában randevúra hívta egy helyes srác, Harry Potter mégis felbukkant az életében. Ekkor szembesült először úgy igazán a varázsvilág izgalmasabb részével, és az egész ámulattal töltötte el. Vérfarkas ejtette foglyul, varázslatokat raktak a házukra, különleges bájitalok főttek a konyhai gáztűzhelyen. Izgalmas és felkavaró élmények voltak, mégis úgy viselkedett, mint egy kis liba, alig mert megmukkanni. Azzal vigasztalta magát, hogy az a Harry Potter, akiről mindig álmodozott, csak a fantáziája szülötte, és az igazi teljesen más fiú.

Amikor megkapta születésnapjára Csöpit, nagyot fordult vele a világ. Harry Potter gondolt rá! Körbe tudta volna ugrálni az egész házat örömében. Mégis nyugalomra intette magát, sejtette, Harry csak Hermione húgát látja benne.

Onnantól kezdve sokkal normálisabban tudott viselkedni a fiúval. Nem rajongott érte, nem várt csodát, és ettől kezdve fesztelenül tudtak beszélgetni.

Harry az elmúlt év során mégis - szinte észrevétlenül - újra belopta magát szíve mélyére. Nem olyan fiú volt, mint kiskori álmaiban az eszményképe, de az igazi Harry Potter sem okozott csalódást. Egy szép nap arra ébredt, szerelmes belé. De nem a korábbi gyermeki rajongással, hanem mint egy nő.

Hetekig azzal próbálkozott, hogy felhívja magára Harry figyelmét. Nőiesebb ruhákat vett fel, igyekezett kettesben maradni vele, de egy bizonyos szint után mindig falakba ütközött. Az egyik falat Ginny Weasleynek hívták.

Ginny. Ismeretlenül is képes lett volna megtépni azt a lányt, azért hogy ennyire elszomorítja Harryt. Ha járt volna vele, félreállt volna az útból, de csak azt látta: Harry szenved tőle, így gyűlölni kezdte.

Hermione elmeséléséből tudta, hogy Ginny nem is olyan kiállhatatlan nőszemély, de mégis utálta. Úgy érezte, csak ő áll kettejük közé.

A vitájuk után nagyot fordult vele a világ. Rájött, a félvámpírság ugyanolyan akadály Harry felé, amit nem tud olyan egyszerűen legyőzni. De ő elhatározta: harcol, ha kell, áldozatok árán is.

Egy pillanat alatt döntött, és sikeresen eljutott Erdélybe. Nem volt éppen könnyű dolga, míg elérte, amit akart, de aztán hazatért. Ijedten, de elszántan. Onnantól pedig zűrzavar és kétségbeesés, megbánás és beletörődés közt őrlődve, eljutott eddig az ágyig.

- Ha Hermione tudná, hogy egy ágyban alszom Harryvel - nevetett fel jókedvűen. Arra igyekezett nem gondolni, mi is történt előző este, aminek eredményeképp ide jutottak. Közelebb került Harryhez, mint előtte bármilyen más fiúhoz, még ha nem is a szó leghagyományosabb értelmében.

Igyekezett figyelni teste apró rezdüléseire. Kíváncsi volt, mi változott most, hogy vért ivott. Tegnapi rosszulléte nyomtalanul elmúlt, hasa jólesően tele volt, mindössze a feje zúgott egy kicsit. Figyelme most Harryre vetült. Ő vajon ugyanilyen jól van-e? Mi van, ha nem állt meg időben a vérszívással?

- Harry - szólította meg a fiút, de az semmi jelét sem adta, hogy hallaná. - Harry, fel kéne kelnünk. Hermione itt van még? Tud róla, hogy velem voltál egész éjjel, és kiszívtam a véred? Haza kéne vinned, anyuék biztosan nagyon aggódnak - magyarázott, de a fiú nem mozdult.

Flammy kezdett ideges lenni. Harry ennyire mély alvó lenne? Durvábban kezdte rázni, de teste ellenállás nélkül rázkódott, és nem reagált továbbra se.

Kipattant az ágyból, és oldalról is próbálkozott. Mikor nem járt sikerrel, kisietett a szobából. Tépett pulóverét összefogta maga előtt, haját öt ujjal igyekezett normális formába hozni.

Hiába kiabált először Hermione, majd Piton után, semmi választ sem kapott. Kezdett egyre jobban kétségbeesni. Mit tegyen?

A konyhában Hermione apró betűivel egy üzenetet talált.

Harry!

Hermione

- Nagyszerű - fintorgott Flammy, majd Piton hálószobája felé indult. Tudta, szellemtesttel nem sokat tehet a férfi, de tanácsokat még mindig adhat, az is több a semminél.

Kopogására nem érkezett válasz, így óvatosan benyitott. Nem akart illetlenül rátörni a férfira, nem Piton volt az a személy, akit lengébb öltözékben is szívesen meglesett volna. A gondolatra elpirult, majd már meg is látta, hogy a vetett ágyban egy test fekszik.

- Piton professzor - lépett mellé, mikor látta, hogy mocorog. Öröme azonban korai volt, mert a férfi sem volt magánál, csak álmában nyöszörgött, hánykolódott. - Mi van itt? Járvány tört ki a házban?

Csak lassan döbbent rá, mi történhetett. Piton feltehetően megint eltűnt szellemalakban, míg az igazi, jelenleg használaton kívüli teste itt várja lelke visszatértét.

Piton homloka forró volt, mint aki lázas. Mit tegyen? Harry nem tér magához az álmából, Piton sem, de ő lázas is...

Tudta, itt nem léphet kapcsolatba a külvilággal. Telefon nincs, a baglyok neki úgysem fogadnak szót, szomszédok pedig nincsenek, a legközelebbi élő ember a közeli faluban van. Gyorsan felszaladt az emeletre, és újra megnézte, hátha Harry magához tért.

A fiú arcához ért, mert meg akart bizonyosodni arról, hogy ő legalább nem lázas. Nem is volt. Éppen ellenkezőleg: bőre jéghideg volt, mint aki órákat töltött kint az őszi hidegben, és átfagyott.

- Miért vagyok én csak egy ostoba mugli? - sóhajtott fel. Olyan jó lett volna Harryt Piton szobájába lebegtetni, hogy legalább egy helyen legyenek ketten, és mindkettejükkel tudjon foglalkozni. Arra gondolni sem mert, hogy puszta fizikai ereje segítségével lecipeli a fiút az emeletről. Egészséges állapotában sem volna képes erre, nem hogy így, éppen gyógyulófélben a vérhiánytól! Hiába volt félvámpír, a szobából még csak-csak kivitte volna a fiút, de attól rettegett, hogy miatta baja esik Harrynek. Mi van, ha elesik vele a lépcsőn? Nem, nem meri vállalni a kockázatot!

A szobában talált összes takarót Harry köré bugyolálta, majd lázmérőt keresett - hiába. Miért is lenne egy varázsló házában lázmérő?

Újra leszaladt Pitonhoz, és hideg vizes ruhákat rakott a homlokára, bokájára és csuklójára, majd visszasietett az emeletre. Kezdte úgy érezni magát, mint egy rossz vígjátékban, amikor a főszereplő össze-vissza rohangál a helyszínek között, és közben ráadásul állandóan elbotlik a szőnyeg sarkában.

A feje is egyre jobban hasogatott, és még nem volt elég erős a fokozott fizikai igénybevételhez, így szúrt az oldala a lépcsőzéstől. A pánikhangulat sem tett éppen jót a közérzetének.

- Ginny biztos tudná, mi ilyenkor a teendő - morogta Harry fölé hajolva, mire a fiú engedelmesen utána motyogta vetélytársnője nevét.

- Ginny...

Flammy igyekezett tudomást sem venni a közjátékról, inkább megigazgatta a takarókat. Többet nem tehetett, csak reménykedhetett, hogy Hermione hamarosan aggódni kezd, és látogatást tesz a házban, ha rájön, ő nem jutott haza. Szülei biztosan értesítik.

.o)}O{(o.

Az elkövetkező órában a két helyszín között ingázott. Az idő nagy részét Harry mellett töltötte, azzal a felkiáltással, hogy a láz majd csak elmúlik magától, Harrynek viszont valami rejtélyes betegsége van, amilyet idáig még nem látott. Nem elég, hogy öntudatlan állapotban hideghullámok törnek rá, néha görcsösen rángatózik másodpercekig, mielőtt lenyugodna.

Óriási kő gördült le a szívéről, amikor megszólalt a bejárati ajtó csengője. Lerohant a lépcsőn, és gondolkodás nélkül feltépte az ajtót, nővérére számítva.

- Jó, hogy jössz... - hadarta, de elnémult, amikor ráeszmélt, hogy nem Hermionénak nyitott ajtót. - Te? - döbbent meg a jövevényt látva, és a düh apró rózsái azonnal pirosra színezték az arcát. Vajon hogy találhatott rá?

- Te? - visszhangozta Draco Malfoy a furcsa üdvözlést, miközben idegesen szaglászta a levegőt.

Flammy orrcimpái is megremegtek a vérfarkasok jellegzetes illatától. De mit akarhat itt ez a fiú?

- Azt ne mondd, hogy te is Piton háremébe tartozol - gúnyolódott a szőke srác. - Ahányszor idejövök, egy lány nyit ajtót - morogta. - És én még azt hittem, egyedül él, mint régen!

- Ki vagy, és mit akarsz? - szegezte neki Flammy a kérdést, miközben jóleső elégedettséggel vette észre a fiú arcán a hosszú karmolásnyomot. Szóval nála sem múlt el nyomtalanul a temetőbeli kalandjuk!

- Így viselkedsz velem azok után, ami történt? - nyalta meg élvezkedve a szája szélét Draco. - Már be sem hívsz?

- Ilyen mély nyomot hagytam benned? - vigyorodott el gúnyosan Flammerine. - Ha akarsz még repetát, bármikor készen állok! - sziszegte kihívóan.

- Bocs, de most Pitonnal van dolgom - intett a ház felé a vérfarkas. - Itthon van, vagy nincs? Tegnap Granger elküldött, de ma nem hagyom magam lerázni - jelentette ki.

- Megfutamított a nővérem? - nevetett fel Flammy.

- A nővéred? - csodálkozott Draco. - Hogy nem jöttem rá hamarabb - fintorgott. - De akkor te mugli vagy - csodálkozott el.

- És akkor mi van? - húzta ki magát kihívóan a lány. - Talán bajod van a muglikkal? A nővérem beszélt a magadfajtákról: csak a szátok nagy.

- Azért ezt nem dísznek kaptam a karomra - húzta fel talárja ujját egy pillanatra Draco. - De a Nagyúr halott, én pedig látogatóba jöttem egy rokonomhoz. Már nem is találkozhatom Pitonnal?

- Beteg - jött zavarba Flammy. Nem tudta, mit csináljon. Szüksége van segítségre, de hogy pont ettől a vérfarkastól kérjen! Az a tény kicsit megnyugtatta, hogy Piton rokona, de nem tudta elfelejteni korábbi összetűzésüket. Megbízhat ebben az alakban? Van választása, szabad ilyen esetben válogatnia? - Gyere be - adta meg magát.

Draco az előtérben érdeklődve nézett körül, láthatóan a házigazdát kereste.

- Mit tudsz Piton állapotáról? - érdeklődött Flammy óvatosan.
- Semmit - mondta Draco őszintén. - Mióta kijöttem a börtönből, nem sikerült találkoznom vele - tette hozzá élvezettel, hátha megijeszti a lányt rovott múltjával.

- Akkor intézkednél, hogy a nővérem idejöjjön a Roxfortból? Én nem tudok azzal a bagollyal bánni - bökte ki a kérését Flammy. Draco célzásai leperegtek róla.

Draco nem tiltakozott, inkább elvette a felé nyújtott pergament, és az erősen ódzkodó Hedvig segítségével Roxfort felé irányította.

- És most? - kérdezte. - Szólnál Pitonnak, hogy itt vagyok?

- Nincs ébren és lázas - egyszerűsített a félvámpír. - Ugye neked van varázspálcád? - érdeklődött.

- Varázsló volnék - húzta ki magát Malfoy, majd előhúzta a díszes pálcát.

- Akkor gyere - intett Flammy, és Piton hálószobájába vezette a fiút. - Ápolnád? Nekem más dolgom van - bökte ki. Valamiért Harryről nem akart említést tenni neki. Úgy emlékezett, Hermione mesélt már neki erről a srácról, és ha minden igaz, amivel vádolta, nem voltak éppen jóban ők ketten.

A szőke fiú fintorgott, majd Piton ágya mellé lépett, és megvizsgálta.

- Vidd le a lázát, a többi normális - hadarta el a lány, majd magára hagyta. Harry túl régen feküdt a szobában egyedül.

Az emeleti helyiségbe lépve éppen végignézhette, hogyan zuhan le Harry az ágyról. Mellé ugrott, és nagy nehezen visszatornászta a fiút a takarók közé, de ő meglepően erősen magához szorította.

- Ne menj - motyogta, de továbbra sem volt öntudatánál.

Flammy engedelmesen hozzásimult, miközben kisimította a hajtincseket a fiú sima homlokáról. Nem tudta megállni, hogy egy apró csókot ne leheljen az öntudatlan szerelme feje búbjára.

.o)}O{(o.

Perselus Piton olyan volt, mint a ketrecbe zárt vadállat. Ha képes lett volna rá, már kitaposta volna a füvet több négyzetméteres körzetben fel-alá járkálásával.

Nem volt mellette senki, mert ideges mordulásaival mindenkit sikeresen elüldözött. Lily és Dumbledore bírta a legtovább, de aztán választékos szókincsének legjavát felhasználva őket is elküldte a búsba. Lelke mélyén tudta, hogy Albus nem ilyen bánásmódot érdemelne - Lily érzései a legkevésbé sem érdekelték -, de nem volt türelme az ostoba kérdéseikre felelgetni.

Amikor Ron Weasley felbukkant, szája gúnyos mosolyra húzódott. Újabb áldozat a láthatáron, akin kidühöngheti magát!

- Uram - szólította meg vörös képpel a fiú pár perces lődörgés után, amiről tisztán látszott, hogy valójában csak a bátorságát igyekezett összeszedni.

- Mi van? - mordult rá Piton. - Mondtam már, nem fogok mesélőestet tartani.

- Én csak Hermione...

- Granger? Ne aggódj, sikeresen elfelejtett már régen.

- De legalább él - mosolyodott el Ron, és láthatóan ez elégedettséggel töltötte el.

A beszélgetés nem folytatódott, mert Piton újra érezte - a már egészen megszokott - érzést: mehet vissza, haza a béke poklából.

A szobájába érkezett, mint minden alkalommal. Úgy gondolta, azért történik ez, mert ott van a teste, az húzza vissza.

Testére pillantva látta, hogy megint vizes ruhával hűtik. Meglepődött, hogy Hermione a hétfő délelőtti időpont ellenére vele maradt, és ápolja. Szívét akaratlanul is melegség járta át, és elhatározta: most különösen kedves lesz a lánnyal.

Mivel a szoba üres volt, úgy határozott, először átmegy Harryhez, hogy megnézze, tényleg jól van-e.

Harry szobája előtt meglepő látvány tárult a szeme elé: Flammy és Draco Malfoy üvöltöztek egymással.

- A nővéredtől a szifiliszt kaptam el, te meg majdnem kikapartad a szememet! Szép kis család vagytok, mondhatom! - kiabálta Draco. - De miért titkolózol előttem? Ha nem jövök át, megnézni, mi van itt, a drágalátos Pottered feldobja a talpát! Pitont borogatom, amikor ő kómában van! Mi a fészkes fene történt?

Flammy remegett a dühtől, de Piton nem rá figyelt, hanem észrevétlenül belebegett a vendégszobába, ahol Harry feküdt rengeteg takaró közé bugyolálva. Ahogy megvizsgálta, rá kellett döbbennie, hogy pontosan bekövetkezett az, amitől rettegett. Hermione túladagolta a Vér Elixírt, nem fogadott szót, amikor azt mondta, semmiképpen se adjon többet neki!

Draco megfogalmazása túlságosan is pontos volt: Harry tényleg kómában feküdt. Piton tudta, hogy Hermione csak jót akart, és nem tudhatta, hogy ő nem a Vér Elixír eredeti receptje alapján szokta főzni a bájitalt, hanem egy saját, kifejezetten Harry számára kifejlesztett, módosított változatot. Minden cseppje a fiú szervezetéhez volt igazítva, és minden cseppje pontosan ki volt számolva. Piton tudta, hogy maximum két üvegcsével ihatott volna meg, ehelyett ki tudja mennyire sikerült megmérgezni. Hermione nem tudhatta, de rajta mégis felülkerekedett a vágy, hogy mindenért a lányt hibáztassa.

Harry hirtelen felnyögött, és remegni kezdett az egész teste, majd rángatózni, ami egyre csak erősödött. Piton reflexszerűen megpróbálta megfogni a fiút, hogy csillapítsa a rángásokat, de kezei átszaladtak rajta. Kétségbeesetten nézte Harryt, és üvölteni tudott volna tehetetlenségében. Kiabált Flammynek, bár jól tudta, hogy ő sem tud semmit tenni.

A lány sietősen rontott be a szobába, és mikor meglátta a vergődő Harryt, nem foglalkozva a nyomában rohanó Dracóval megpróbálta lefogni. Mikor valamelyest sikerült a fiút egy helyben tartani, a rángások csillapodni kezdtek, és Flammy lassan elengedte. Harry arca lassan kisimult, és a remegése is megszűnt. A lány hozzáért a homlokához, és szomorúan megcsóválta a fejét.

- Még mindig jéghideg.

Piton bólintott, hogy tudomásul vette.

- Uram, van valami, bármi, amit tehetnék érte? - kérdezte Flammy kétségbeesetten. Piton nem válaszolt, csak megrázta a fejét.

- Vértisztító varázslat kellene, de azt te nem tudod elvégezni. Mást nem tehetünk érte, neki kell megküzdenie vele - felelte lesújtva.

- Magával meg mi történt? - lépett be a szobába Draco, és döbbenten meredt Pitonra. - Az előbb még lázas volt és borogattam. Ilyen gyorsan belehalt volna az ápolásomba?

- Nem haltam meg - mordult fel Piton a feltételezésre. - Ha meghaltam volna, nem maradok itt szellemként, ennél azért jobban ismerhetnél!

- Bocsánat - mentegetőzött Malfoy. - De akkor mi történt?

Piton nagyot sóhajtott, majd elmesélt mindent. Már meg se tudta számolni, hányszor kényszerült magyarázkodni a közelmúltban. Most úgysem tehetett semmit Harryvel, így egész készséges volt Dracóval. Kicsit felelősnek érezte magát azért, mert nem tudta megakadályozni, hogy rossz útra térjen, így úgy gondolta, segít, amiben tud.

Amikor Draco lement a földszintre egy bájitalért, amiért Piton küldte, Flammy kicsit aggódva fordult a férfihoz.

- Uram, biztos benne, hogy megbízik ebben az alakban? Szerintem semmi jóra sem számíthatunk tőle.

- Miből gondolod?

- Vérfarkas, és mesélte, hogy börtönben volt. Még olyan tetkója is van - vallotta meg bizalmasan. - Bár verekedni nem tud jobban, mint egy kislány - húzta gúnyos vigyorra száját.

- Tessék? - Piton nem tudta követni a gondolatmenetet.

- Volt egy afférunk a temetőben augusztus végén - magyarázta Flammy. - Amikor visszajöttem Erdélyből. A temetőben összefutottam ezzel a sráccal, miután nem tudtam Harryvel rendesen beszélni amiatt a vörös liba miatt. Zavarodott voltam és ideges, ő pedig belém kötött. Kiszagolta, hogy vámpír vagyok, és én is nagyon rosszul éreztem magam a szagától. Akkor még nem tudtam, hogy vérfarkas lehet, de végül odáig fajultak az események, hogy összeverekedtünk. Én okoztam azt a szép karmolást azon a cuki babaarcán - vigyorgott kárörvendően. - Most, hogy tudom, Harry régi ellensége, nem is bánom a dolgot!

- Draco is érdemel még egy esélyt! - feddte meg Piton. - Sok rosszat tett, de mindig ott volt a határon a jó és a rossz között. Hiszem, hogy nem döntött a sötét oldal mellett, csak sodródott az árral, nagyrészt az apja miatt. Lucius halott, és én segíteni fogok Dracónak, hogy most végre visszatérhessen az élete a normális kerékvágásba!

- Rossz vége lesz ennek a bizalomnak - jósolta Flammy, és inkább visszasétált a szobába Harry ágya mellé. Hiába nem tehetett semmit, úgy vélte, talán a puszta jelenlétével is segít a fiúnak.

Következik: Csapás csapás hátán