11.

         Túladagolva

Bliss kora hajnalban elkezdte előkészíteni a tervét. Miközben mindenki aludt még, kilopózott a kastélyból, és a Bagolyház felé vette az irányt. Tegnap este elküldte a saját madarát egy üzenettel, és nagyon remélte, hogy időben megérkezik a válasz, mielőtt el kéne indulnia Pitonnal a Minisztériumba.

Felsietett a csigalépcsőkön, és belépett a toronyszobába. Boldogan elmosolyodott, mikor a sok idegen bagoly között megpillantotta a sajátját. Odalépett a gondozott tollú madárhoz, és megsimogatta a fejét. Az állat engedelmesen felemelte a lábát, amihez egy levél és egy kis bőrzacskó volt kötözve. Bliss leoldozta a küldeményeket, majd kibontotta a pergamenre írt levelet.

Tisztelt Ügyfelünk és Csínytársunk!

Ehhez a levélhez mellékelt zacskóban találhatja a megrendelt árut. Reméljük, hogy csak rossz dolgokra fogja felhasználni, de azért legyen óvatos, mert túladagolás esetén előre nem látható mellékhatások jelentkezhetnek!!! A maximum felhasználható mennyiség egy ujjhegynyi!!! A hatás a használattól számított fél órán belül jelentkezik.
Jó szórakozást kíván önnek a Weasley Varázsvicc Vállalat!

Bliss elégedetten belekukkantott a kis zacskóba, majd a talárja zsebébe rejtette, és visszament a szobájába.

Bliss pontban kilenc órakor emelte fel a kezét, hogy bekopogjon Piton professzor irodájának ajtaján, de mielőtt ezt megtehette volna, kinyílt előtte az ajtó, és a férfi kilépett a folyosóra.

- Jöjjön! – mordult rá Blissre a tanár, és elindult. A lánynak majdnem rohannia kellett, hogy lépést tudjon tartani a professzorral. Egy szó nélkül vágtattak végig először az épületen, majd a Roxfort egész területén. Mikor átlépték az iskola határát, Piton megállt. Megvárta, amíg Bliss beéri, majd végre megszólalt. – Hoppanálni fogunk! Jöjjön ide! – nyújtotta ki a lány felé a kezét.

- Hetedikes vagyok, tudok már hoppanálni egyedül is! – válaszolta Bliss, és nem mozdult.

- Semmi kedvem nincs összekaparni magát, ha elrontja. Sietnünk kell! – válaszolta türelmetlenül a tanár, majd mikor látta, hogy a lány továbbra sem hajlandó odamenni hozzá, elé lépett, és a lány háta mögé vetve a saját köpenyét, magához húzta.

Bliss a férfi mellkasához szorult a köré tekeredő anyagtól. Érezte, ahogy a tanár kezei a derekára fonódnak. Válaszul a teste szinte lángba borult. Szinte csodálkozott, hogy a férfi ruhája hogy nem gyulladt ki attól a perzselő hőtől, amit érzett. Aztán egy pillanatra mintha lebegett volna a teste, majd a szorítás enyhült, és az ölelő karok elengedték. Amikor észhez tért, és körülnézett, egy igencsak megviselt telefonfülke előtt találta magát. Már éppen kezdett volna elülni benne a tűz, mikor a férfi beterelte a szűk helyre, és a testük újra egymáshoz simult. A professzor leemelte a kagylót, majd tárcsázott néhány számot. Bliss látta, ahogy a férfi ujjai meg-megremegnek, és ez elégedettséggel töltötte el.

- Köszöntöm önt a Mágiaügyi Minisztériumban. Kérem, adja meg a nevét és látogatása célját – harsogta be egy női hang a kis fülkét.

- Perselus Piton professzor, a Roxfort bájitaltan tanára és Bliss Rowley kisasszony, az iskola tanítványa. Egy végrendelet felolvasására érkeztünk – válaszolta semleges hangon a férfi.

- Köszönöm. Látogató, kérem, vegye el a kitűzőt, és erősítse a talárjára – hallatszott újra az előbbi hang, majd két fémes koppanást lehetett hallani. A professzor a pénzvisszaadó rekeszbe nyúlt, és két ezüstjelvényt vett ki belőle. Az egyiket a saját, a másikat a lány ruhájára tűzte.

A hang ezután elmondta még a szabályokat – a látogató köteles alávetni magát a motozásnak, és regisztráció céljából át kell adnia a pálcáját -, kellemes ott tartózkodást kívánt, majd a telefonfülke hirtelen süllyedni kezdett, és liftként vitte le két utasát a föld alá.

Amint korom sötét lett, Bliss a zsebébe nyúlt, és elővette a tasakot. Az ujjai közé vett egy kis port, és már éppen készült a mellette álló férfi arcába fújni, amikor a szerkezet zökkent egyet, és a teljes porral teli zacskó a tanár felé borult.

Piton eszeveszetten köhögni és prüszkölni kezdett, és mikor leértek a Minisztérium előcsarnokába, dühösen és kérdőn nézett a lányra.

- Iszonyú poros ez a fülke, majdnem megfulladtam! – sóhajtott fel a lány, és próbált természetes arcot vágva továbbmenni. Közben az agya azon járt, milyen következményei lehetnek a túladagolásnak. A port az ikrek kényszerboldogság-pornak nevezték el, mert az eredeti hatása pusztán egy napos letörölhetetlen vigyor volt, ami nem tűnt olyan nagy dolognak, de Piton számára maga a kínszenvedés lett volna. Bliss már előre elképzelte, ahogy a bájitaltan tanár édesen mosolyogva megy be az órájára, frászt hozva ezzel az összes diákjára, akik azt hitték volna, itt a világvége. Amikor pedig arra gondolt, hogy Pitonnak vigyorogva kéne Harry Potterre néznie, úgy érezte, mintha ő is a por hatása alatt lenne. De így, hogy az egész tasaknyi port beszippantotta a professzor, már koránt sem volt olyan boldog… Feszülten figyelte a tanárt, miközben megmotozták őket, és felírták a pálcáik adatait, hogy nem vesz-e észre rajta valami furát, mondjuk, hogy nő még egy feje… Na nem, az már kicsit durva lenne! Két Piton ordítozna vele egyszerre! Tiszta rémálom!

- Mi az, mit bámul? – nézett rá gyanakodva Piton, mikor már a liftben álltak. Szerencsére, mielőtt Blissnek válaszolnia kellett volna, kinyílt az ajtó a negyediken, és beszállt néhány varázsló és kobold. Ezek után csendben utaztak tovább egészen az első szintig.

Az ügyvédi iroda kicsi, de otthonos volt. A tulajdonosa, Mr. Meron egy amolyan kedves nagypapa szerű idősebb varázsló volt. Rajta kívül még egy fiatalabb férfi volt jelen, tanúként kijelölve.

Miután Bliss és Piton helyet foglaltak, Mr. Meron belekezdett:

- Először is szeretném részvétemet nyilvánítani a szülei miatt! – nézett Blissre. – Igazán bátor emberek voltak! – Miután a lány hálásan biccentett, folytatta. – Az édesapja írt egy végrendeletet még öt évvel ezelőtt, amelyben az egyetlen lányát, Bliss Rowleyt, vagyis önt nevezte meg egyedüli örökösének. Ámde pár hónappal ezelőtt Mr. Rowley újra megkeresett, és megváltoztatta az akaratát – nézett az előtte ülőkre jelentőségteljesen az idős ügyvéd. – Ez azt jelenti, hogy az új végrendelet van hatályban. Tehát, felolvasnám, hogyan rendelkezett Mr. Rowley...

Frederich Rowley végakarata

Én, Frederich Rowley, a Rowley-ház aranyvérű leszármazottja felelőségem és szellemi képességeim teljes tudatában kijelentem, hogy a Rowley villát, ami már több száz éve van a családunk birtokában és minden ingóságomat, egyetlen lányomra, Bliss Rowleyra hagyom. A Gringotts bank 127-es széfjében található pénzbeli vagyonom 60%-át szintén a lányomra, Bliss Rowleyra hagyományozom, míg a fennmaradó 40%-ot egyetlen unokámra, Celena Bliss Rowleyra hagyom.

Bliss ereiben megfagyott a vér. Oldalra pillantott Piton professzorra, akinek megrándult a szája, de nem nézett vissza rá. Hogyan lehetett olyan ostoba, hogy beengedte a tanárt a végrendelet felolvasására? Persze, eszébe sem jutott, hogy az apja bármit is hagyni akarna az unokájára, akit mindig is megtagadott. Még csak meg sem nézte soha…

- Itt a kulcs, amit az apja a széfhez hagyott önnek! – nyújtotta át a tárgyat az ügyvéd Blissnek, mire a lány szemei felcsillantak. Aztán mikor közelebbről is megvizsgálta a kulcsot, rájött, hogy bronzból készült, így nem lehet azonos azzal, amit meg kell keresnie. – Van még egy záradék… - tette hozzá Mr. Meron. – Az apja írt önnek egy levelet, amit felbontatlanul kell átadnom abban az esetben, ha Mr. Rowley nem természetes halállal halna meg. Már pedig sajnálatosan ez az eset áll fenn… - komorodott el a férfi. Egy borítékot nyújtott oda Blissnek, ami a Rowley család ép pecsétjével volt lezárva.

Bliss érdeklődve nézegette a levelet, de úgy döntött, hogy majd csak akkor olvassa el, amikor egyedül lesz.

- Köszönöm a figyelmüket! Ennyi lett volna! – állt fel a székéből az ügyvéd.

- Én is köszönöm – válaszolta Bliss, majd a professzorral együtt az ajtóhoz léptek.

- Még egyszer részvétem! – szólt utánuk Mr. Meron. – Viszontlátásra!

Bliss belépett a liftbe, ami legnagyobb sajnálatára teljesen üres volt. Fellélegzett, mikor már az ötödik szintnél tartottak, és Piton még nem adta jelét annak, hogy bármit is mondani akarna. Aztán rájött, hogy korai volt a megkönnyebbülés, mert a férfi egyszer csak dühösen rácsapott a stop gombra, megállítva ezzel két emelet között a felvonót.

Bliss megrökönyödve nézett Pitonra, majd mikor a férfi szemeiben valami furcsa fényt látott megcsillanni, megijedt.

- Mit… Mit csinál? – kérdezte.

- Ki volt az? – ragadta meg a karjait a férfi olyan erővel, hogy az már fájt.

- Tessék?! – nézett rá értetlenül a lány, és megpróbált kiszabadulni a szorításból.

- Ki volt az a férfi? Kié a gyerek? – ordította magából kikelve Piton, és a szemei vörösen világítani kezdtek.

- Csak nyugodjon meg! – próbálta lecsillapítani Bliss, hiszen ekkorra már eljutott a tudatáig, hogy valószínűleg az ikrek találmányának az egyik mellékhatásával van dolga. – Menjünk szépen vissza az iskolába, és ott majd segítenek magán… Minden az én hibám… Túl sok varázsport adtam be önnek, és most nem teljesen önmaga.

- Szóval azt akarja mondani, hogy őrült vagyok? – dühöngött tovább Piton, és még erősebben szorította Blisst.

- Nem…, én…, kérem, ez fáj! – dadogta Bliss, és fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen.

- Ez fáj? Nem! Az fáj, amit velem tett! – rázta meg indulatosan a lányt.

- Mit tettem? – kérdezte Bliss, miközben már remegett félelmében.

- Megőrjít! Megőrülök attól, hogy mindenkit boldoggá tesz, kivéve engem! – üvöltötte Piton teljesen elveszítve a fejét, majd mielőtt Bliss bármit is tehetett volna, vadul és kíméletlenül lecsapott a lány ajkaira.