7.

      A betörés

Bliss a pincelejárat folyosójának egyik kevésbé feltűnő beugrójában várta barátnőit. Már majdnem éjfél volt, így senki nem járkált a kastélyban a gondnokot, Frics urat kivéve. Az az undorító alak minden éjszaka végigjárta a folyosót, hátha elkap néhány olyan szabályszegőt, mint amilyen Bliss is volt.

Mikor a folyosó egyik végéből motoszkálás hallatszott, Bliss még inkább az árnyékba húzódott. Amint felismerte barátnői sziluettjét, pisszegni kezdett nekik. A lányok hozzá siettek, majd egy hang nélkül továbbosontak egyenesen le a pincefolyosóra. Végighaladtak azon az úton, amin előző este Bliss még a büntetőmunkára ment, majd mikor Piton szobája elé értek, megálltak egy pillanatra. Bliss a férfi ajtajára tapasztotta a fülét, de nem hallott odabent semmit. A két kezét tenyérrel egymás felé fordította, és az arcához tette, majd félrebillentette a fejét, jelezve ezzel a többieknek, hogy a professzor már biztosan alszik.
Lábujjhegyen a szemközti ajtóhoz léptek, és Bliss halkan elmormolta az ajtónyitó bűbájt. A raktár kinyílt, és ők beléptek. Demona egy kisebb zsákot vett elő, amibe elkezdték bepakolni a hozzávalókat, amikre szükségük volt.

Már mindent megtaláltak, kivéve a lista legalján szereplő unikornis szőrt, de Bliss bárhogy is kutatta a szemeivel a polcokat, sehol sem látta azt. Francie kérdőn széttárta a kezeit, és „Most mi lesz?” arcot vágott. Bliss gondolkodott egy ideig, majd felemelte a kezét, és Piton szobájának az ajtajára mutatott. Tudta, hogy az értékesebb és veszélyes hozzávalókat Piton a saját szobájának a szekrényében őrzi, mióta negyedikben egy halálfaló betört a raktárba, és az onnan ellopott anyagokból elkészítette a százfűlé főzetet, majd Rémszem Mordonnak kiadva magát egy egész évet itt töltött a Roxfort falai között.

Francie és Desdemona rémülten pillantottak Blissre, aki viszont nem hátrált meg. Jelezte a lányoknak, hogy vigyék a zsákot és rejtsék el, majd menjenek vissza a szobájukba. Mikor barátnői eltűntek a szemei elől, a faajtóhoz lépett, és elmondta az összes csapdákat semlegesítő bűbájt, amit csak tudott, remélve, hogy Piton mégsem olyan paranoiás, mint amilyennek látszik.

Lenyomta a kilincset, és belépett a szobába. Lassan beosont, és feszülten nézett a belső hálószoba felé. Mikor nem hallott semmi jelet arra nézve, hogy Piton felébredt volna, a tanára szekrényéhez lépett. Tudta, hogy zárva találja a szekrényt, de valamiért kinyújtotta a kezét, és meghúzta a fogantyút. Legnagyobb meglepetésére a kis ajtócska kitárult. Még nagyobb megdöbbenést okozott neki azonban, hogy üvegcsék helyett egy papírdarabot talált a fakkban. Kivette a fecnit, és ahogy olvasta, remegni kezdett.

„Már vártam! Jöjjön a hálószobába! Eszébe se jusson, hogy elmenekül!” P.P.

Bliss újra a hálószoba ajtó felé fordult, de még mindig nem hallott semmit. Lehet, hogy nem is neki szól az üzenet… Lehet, hogy ez csak egy rossz álom… Honnan is tudhatta volna Piton, hogy jönni fog?

Bliss bizonytalanul elindult a kijárat felé, de még félúton sem volt, mikor a hálószoba felől feldörrent egy mogorva hang.

- Nem megmondtam, hogy eszébe se jusson?! – Bliss lassan megfordult, és az ajtóban meglátta a tanára magas és vékony alakját.

Bliss meg akart szólalni, de Piton visszament a hálószobába. Mivel a férfi nyitva hagyta az ajtót, a lány úgy gondolta, hogy még mindig azt várja tőle, hogy odamenjen, így remegő térdekkel elindult.

Mikor belépett a szobába, Piton ugyanabban a fotelben ült, mint amiben előző este olyan édesen szundikált. Mivel nem nézett a lányra, és nem is szólalt meg, így Bliss belekezdett a magyarázkodásba.

- Én csak… nem akartam semmi rosszat, csak… - kezdte, de egyetlen elfogadható indok sem jutott az eszébe, amivel kimagyarázhatta volna, mit keresett éjnek évadján a házvezető-tanárának a szobájában.

- Csak el akart lopni egy kevés unikornis szőrt – fejezte be a mondatot a lány helyett Piton.

- Mi…? Honnan…? – dadogta a lány idegesen.

- Gondoltam, hogy ez lesz az első varázslat, ami eszébe jut, hogy megkeresse az aranykulcsot Malfoynak – vágta rá a tanár magyarázatképpen.

- Mi…? Honnan…? – ismételte önmagát Bliss, mire Piton gúnyosan elhúzta a száját.

- Ennyi telik a szókincséből, vagy csak beakadt a tű? – Bliss nem értette, miféle tűre célzott a professzor, de a hangsúlyból érezte, hogy ezt sértésnek szánták, így dühösen összeszorította az ajkait.

- Honnan a fenéből tud Malfoyról és az aranykulcsról? – kérdezte a lány olyan hangnemben, hogy miután kimondta a mondatot, maga is megijedt a következményektől.
A professzor felállt a karosszékéből, és közvetlenül a lány elé lépett. Bliss összerezzent, mert azt hitte, a tanár ellene készül valamire a szemtelensége miatt. De a férfi nem csinált semmit… Egy pillanatig mozdulatlanul állt, majd kinyújtotta a kezét, és felhúzta a talárja ujját. Bliss majdnem felsikoltott, mikor meglátta a Sötét Jegyet a férfi csuklóján. Hallott pletykákat arról, hogy Piton valaha halálfaló volt, de úgy gondolta, hogy ha igaz lenne a vád, Dumbledore professzor nem alkalmazná a férfit. De most már kétség sem férhetett hozzá, hogy a pletykák igazak voltak. Hirtelen elöntötte a düh, mert eszébe jutott, hogy annak a vállán siratta meg a szüleit, aki megölte őket.

- Maga rohadt, szemét! Mocskos halálfaló! – kiáltotta, és az ökleivel ütni kezdte a férfi mellkasát. Piton nem védekezett, csak állt mozdulatlanul, és tűrte, hogy a lány püfölje. Mikor elgyengültek az ütések, gyengéden megfogta Bliss csuklóit. A lány a gyűlölettől könnyes szemekkel nézett fel a professzorra, és döbbenten tapasztalta, hogy a fekete szemek együtt érzően tekintenek vissza rá. Csak egy pillanatig tartott ez az érzése, mert rá egy másodpercre már csak egy üveges tekintetet látott, amiből semmiféle érzést nem tudott kiolvasni.

- Most már jobb? Beszélhetünk végre? – kérdezte hűvösen a tanár, és visszaült a foteljébe. Bliss az ágyhoz lépett, és leült vele szemben. – A kereső bűbájjal nem ér el semmit – kezdte a tanár.

- Miért nem?

- Mert már kipróbáltam – vallotta be a professzor. Mikor Bliss csodálkozva ránézett, folytatta. – Malfoy előtt meg akartam találni a kulcsot.

- Arra vágyott, hogy Tudjukki a maga fejét ütögesse meg, hogy „Jól van kutyus, ügyes voltál!”, és ne Malfoyé legyen a dicsőség? – kérdezte gúnyosan Bliss.

- Én nem vagyok senki kutyája! – csattant fel Piton, és a szemei szinte tűzben égtek a dühtől.

- Nem, maga tényleg nem kutya. Egy kutya tudja, hogy mi az a hűség! Dumbledore bízott magában! – vágta a tanár szemébe a lány. Élvezte, hogy pusztán a szavaival így fel tudja idegesíteni a férfit.

Piton felugrott, és a karjainál fogva felrántotta a lányt az ágyról. A két ember arca csak milliméterekre volt egymástól.

- Maga nem tud semmit! – sziszegte a tanár.

Bliss remegni kezdett, ahogy megérezte a férfi forró leheletét az arcán, és ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy elgyengüljön, a fekete szemek átható pillantásának már végleg nem tudott ellenállni. Önkéntelenül arra gondolt, hogy megcsókolja a férfit, de szerencsére az hamarabb elengedte, mint ahogy megtehette volna. Egy másodperc múlva Bliss már szégyellte a gondolatát is annak, amit csak majdnem tett meg.

Piton professzor az ajtóhoz ment, és kitárta azt.

- Takarodjon innen! Majd akkor jöjjön vissza, ha szemtelenkedés helyett rá akar jönni, hogy találja meg a kulcsot! – mondta kemény hangon. – És holnap reggelre remélem minden ellopott dolog hiánytalanul visszakerül a raktárba – tette hozzá majd kitessékelte a lányt a szobából, és az orra előtt becsukta az ajtót.