6.

      A bosszú eszköze

Bliss szinte feltépte a szobája ajtaját, és az ágya előtt lévő ládájához sietett. Két barátnője döbbenten figyelte, ahogy a cuccait őrült módjára elkezdte kidobálni a földre, és közben magában motyogott.

- Pedig ide tettem! Hol a fenében van? Hol van már? Igen! – kiáltott fel végül, és egy réginek tűnő, vastag könyvet húzott elő a tágítóbűbájjal ellátott láda mélyéről.

- Bliss… - lépett oda hozzá Desdemona.

- Mi van? – nézett rá türelmetlenül a lány, miközben fellapozta a könyvet.

- Mi… Francie és én, nagyon sajnáljuk, ami a szüleiddel… - kezdte a lány.

- Köszönöm – komorodott el Bliss arca.

- Ha segíthetünk valamiben… – szólalt meg Francie is, mire Bliss elgondolkodva rájuk nézett.

- Ugye, tényleg a barátaim vagytok? – kérdezte teljesen őszinte hangon a társait. A lányok ránéztek, majd szó nélkül bólintottak. A Mardekárosok nem fejezték ki az érzéseiket hosszú, terjengős beszédekkel és fogadalmakkal, de Bliss tudta, hogy ez az egy fejmozdulat többet jelent egy vérszerződésnél. – Segítenetek kell, de nem kérdezhettek semmit, megteszitek? – kérdezte.

- Mit kell tennünk? – vágta rá határozottan Francie.

- Ma este be fogunk törni Piton professzor raktárába. – válaszolta Bliss, mire a lányok rémülten bámultak rá.

- Mondd, hogy csak viccelsz! – kérte Demona.

- Szükségem van néhány bájital alapanyagra! – magyarázta Bliss.

- Minek? – tudakolta Francie, majd Blissre nézve csalódottan újra megszólalt. – Tudom, tudom, nincs kérdés!

- Élet-halál kérdése, hogy sikerül-e a tervem! – nézett elkeseredve a könyv egyik oldalára Bliss.

- Bármit is tervezel, sikerülni fog! – kacsintott rá Francie. – Amiben az én csinos kis kezeim benne vannak, az csak jól sülhet el! – Bliss hálás mosolyt küldött a két lány felé, szavak nélkül is mindent megköszönve nekik.

- Akkor elmondom pontosan, hogyan is lesz… - kezdte le magyarázni a tervet Bliss.

Bliss az ágyán feküdt a teljesen üres szobában. Demona és Francie órára mentek, de neki nem volt kedve. Dumbledore professzor engedélyezett neki néhány nap pihenőt, hogy feldolgozhassa a történteket. Mintha fel lehetne őket dolgozni…

Egész nap nem akart kimozdulni a szobából, de a gyomra korgása megváltoztatta a véleményét. Tegnap dél óta nem evett semmit. Nem volt még ebédidő, de ha az lett volna, akkor sem volt kedve az ebédjét rászegeződő szempárok kereszttüzében elkölteni, ezért úgy döntött, hogy a Nagyterem helyett lemegy inkább a konyhába, és kér valamilyen harapnivalót a házimanóktól.

Alig indult el a folyosón, mikor lépések hangját hallotta meg a háta mögött. Megállt egy pillanatra, mire a lépések is megszűntek. Továbbindult, és befordult egy sarkon. Megállt a falnál, és pálcájával a kezében várta, hogy az ismeretlen, aki követi odaérjen.

Ahogy feltűnt a szemei előtt egy köpeny, megragadta, és a falhoz lökte a benne lévő fiút, a pálcáját pedig a nyakához szegezte. A pálca másik végén a döbbenten bámuló Draco Malfoy állt.

- Bliss… - suttogta, de mikor megérezte, hogy a pálca vége egyre erősebben fúródik a torkába, elhallgatott.

- Miért követsz, te patkány? Az apád küldött, hogy figyeld, szólok-e valakinek? – ordította dühösen a lány.

- Az apám? – nézett rá csodálkozva Draco.

- Hát mondd meg neki, hogy meglesz, amit akar, és nem mondtam senkinek semmit! – kiabálta még mindig Bliss. – És mondd meg neki azt is, hogy nincs szükségem még egy árnyékra! Hagyjon végre békén! Nem volt elég, hogy megölte a szüleimet? – csordult végig Bliss arcán egy könnycsepp a tehetetlen dühtől.

- Ő… ő volt? – dadogta a fiú. – Sa… sajnálom. – nyögte ki végül.

- Te nem is tudtad? – döbbent meg hirtelen Bliss, mikor meglátta a fiú szemeit elsötétülni. – De akkor miért…, miért követtél? – kérdezte, és leengedte a pálcáját.

- Én csak tudni akartam, hogy vagy… - válaszolta Draco.

- Ugyan már! Miért érdekelne téged, hogy vagyok? – csattant fel Bliss, de nem olyan válaszra számított, amilyent kapott. A fiú váratlanul közelebb lépett hozzá, és megcsókolta. Sokszor látta már Dracot az éppen aktuális barátnőivel nyalakodni, de ez a csók teljesen más volt, mint amit azokkal a lányokkal művelt. Gyengéden vette birtokba a lány ajkait a szájával, és a szemeit lehunyva felsóhajtott. Mikor Bliss magához tért az első döbbenetből, eltolta magától a fiút, és hátrébb lépett. – Ezt, miért…?

- Mert szerelmes vagyok beléd! Most először életemben szerelmes vagyok! – nézett rá tisztán csillogó szemekkel Draco Malfoy, akiről sosem gondolta volna, hogy képes bármilyen emberi érzésre.

Bliss és Draco csak álltak egymással szemben, és nézték a másikat. A lány agyában cikáztak a gondolatok. Szerelmes…? Belém…? Draco Malfoy…? Hazudik… Nem, nem hazudik, látszik a szemében… Tényleg szereti. És ha igazán szereti, akkor talán ezt ki lehetne használni… Végül is ő Lucius Malfoy fia. Micsoda elégtétel lenne, ha a szülei gyilkosa ellen tudná fordítani annak egyetlen fiát.

„- Milyen édes bosszú lenne!” – mosolyodott el magában Bliss. És hát bárhogy is nézzük, Draco a leghelyesebb fiú a Mardekárból, így nem is lenne olyan nehéz egy kicsit megjátszania, hogy tetszik neki. Emellett egész jól csókol…