40. Egy testben

Egy halk pukkanás után Hermione és Harry megérkezett a Privet Drive máskor pedánsan tiszta utcájára, ami most tele volt sikoltozó, kiabáló emberekkel, akik mind a négyes számú, lángokban álló ház és az afelett lebegő Sötét Jegy felé mutogattak kétségbeesetten. Harry gyomra görcsbe rándult, amikor meglátta a koponyából előtekergőző kígyót.

Szemét többször is végigfuttatta az egybegyűlt embereken, hátha meglátja Petunia nénit. Legalább harmadjára nézett rajtuk végig, amikor megtalálta a sikoltozó nőt. Nagynénje éppen egy halálfaló karjaiban fickándozott, de az úgy tűnt, nem akarja bántani, csak lefogja, hogy ne rohanjon be az égő házba.

Harry egy pillanat alatt ott termett, és rászegezte pálcáját a fekete csuklyásra, de egy pillanat múlva le is engedte, amikor megérezte az illatot, amiről rögtön felismerte Pitont. Mikor Petunia meglátta a fiút, rögtön ordibálni kezdett.

- Az egész a te hibád, miattad jöttek ide!

A fiú kérdőn nézett Pitonra, aki elmagyarázta, mi történt.

- A Nagyúr az unokatestvéredért küldött minket, hogy raboljuk el. A többi halálfaló elvitte, engem itt hagytak, hogy várjalak be téged, és vigyelek oda. Idegességében a nagynénéd meg felgyújtotta a házat – húzta el a száját. – Úgy látszik, belé is szorult egy kis mágia. Viszont a nagybátyád bent van a házba, én nem tudom kihozni.

Harry, miután felfogta az elmondottakat, és a célzást is megértette, odaüvöltött Hermionénak, hogy ő bemegy Vernonért, addig hozza el a vámpírok köpenyét, mert szüksége lesz rá. A lány már ellenkezni akart, de a fiú ráparancsolt, hogy most nincs idő kérdezősködésre.

A lángok ugyan már méterekkel a ház mellett forróak voltak, de Harry nem törődött vele, igyekezett kikerülni mindegyiket, és úgy haladt a ház belseje felé.

- Vernon bácsi – üvöltötte a küszöbről, majd próbált beljebb haladni, és fülelni, hogy vajon merre lehet a nagybátyja. Szemei máris sajogni kezdtek az elviselhetetlen hőtől és fénytől.

Mikor már túl forrónak érezte maga körül a tüzet, felhúzott egy bűbájt, ami megvédi a lángoktól, és igyekezett eloltani maga körül mindent, amit tudott.

- Vernon!

- Itt vagyok – jött egy nyöszörgő hang az emeletről, és bár az egész csak egy suttogás volt, a fiú mégis örült, hogy legalább életben van nagybátyja.

A felfelé vezető lépcső teljesen lángokban állt, és a deszkák egyesével szakadtak le, így meg sem próbált azon felmenni, hanem inkább egy nagy ugrással a lépcső tetejére ugrott oldalról, majd megkapaszkodott a korlátba. Az egy reccsenéssel kettétört, de ő még épp idejében lendült feljebb ahhoz, hogy elérje a felső szintet.

Meglátta kövér nagybátyját az egyik szoba sarkában, aminek a közepe teljesen beomlott, így nem sehova sem tudott lépni a lángok elől.

- Vernon bácsi – kiabált neki, mire az felkapta fejét.

- Harry – nézett rá, de úgy tűnt, most eszébe sincs leordítani a fiú fejét azért, ami történt, inkább valami megoldást vár tőle.

A fiú gondolt egyet, és előkapta a pálcáját, majd egy csúszdaszerűséget varázsolt a lyukba, ami az alsó szintre vezetett.

- A lépcső lángokban áll, itt kell lemennünk – kiabálta a férfinak, aki egy darabig félve nézte a csúszdát, de aztán elszánta magát, és rálépett.

Harry rögtön csúszott utána, így még éppen el tudta kerülni, hogy a fejére omoljon a plafon maradék része. Gyorsan varázsolt Vernon köré egy hűtőbűbájt, majd egy pajzsot, nem törődve annak ellenkezésével, amikor meghallott valami furcsán sziszegő hangot, és mire eljutott az agyáig a hang jelentése, már tudta, hogy menthetetlenül elvesztek.

A félelemtől a szeme vörössé változott, és már húzta is magukra az erősebbnél erősebb pajzsot, hogyha felrobbanna az egész ház, és a nyakukba omlik minden, akkor se legyen semmi bajuk. Amikor meghallotta, hogy a konyhai palack berobban, magához szorította Vernon bácsit, és a földre taszította, hogy vékony testével minél nagyobb felületen el tudja takarni a robbanás elől.

Érezte, hogy nagybátyja remeg a félelemtől, és tudta, hogy van rá oka, mert még ő sem volt biztos abban, hogy élve megússzák. Amikor az első lángnyelvek körülfogták, pupillája kitágult a döbbenettől, mert azok nem érték el, és nem is melegítették őket. Egy pillanattal később, amikor meghallotta, hogy recsegni kezd felettük az a megmaradt kis plafon is, már tudta, hogy tehetetlen, hiszen mozdulni sem tudnak, így felkészülve várta, hogy rájuk hulljon a súlyos darab.

Amikor a plafondarab elérte a pajzs határát, úgy szelte keresztül azt, mintha ott se lett volna, és becsapódott a fiú hátába, aki egy mozdulattal lesodorta magáról, és újrahúzta a pajzsokat, miközben érezte, hogy ég a háta, és a csontjai is fájnak.

Mikor a robbanás teljesen elhalt, földöntúli csend ereszkedett a házra, illetve abba, ami maradt belőle. Harry lassan felegyenesedett, amennyire a fájdalmak engedték, majd karon fogta Vernon bácsit, aki magához szorította a fiút, hogy az el ne essen.

- Jól vagy? – kérdezte a fiútól, akit ez a mondat olyannyira meglepett, hogy levegőt is elfelejtett venni egy pillanatra.

- Fáj a hátam, de rendbe jövök, ha túlélem ezt a napot – válaszolta félszegen, majd a fájdalomtól eltorzult arccal csukolott össze, meghazudtolva önmagát.

Harry legnagyobb meglepetésére a férfi a karjaiba vette, és úgy vitte ki. Úgy tűnt, rájött, hogy a pajzson nem hatolnak keresztül a lángok, így teljesen nyugodtan sétált ki, bár a fiú érezte, hogy a szíve hevesebben ver a kelleténél.

Amikor kiértek a szabadba, és megfelelő távolságra voltak a romoktól, nagybátyja lerakta, de ekkorra Harrynek már annyira fájt a háta, hogy kénytelen volt megfordulni, mert nyomta a föld minden porcikáját.

Petunia néni rohant oda hozzájuk, Pitonnal és Hermionéval a nyomában. A néni dühösen ordítani kezdett, hogy Vernon miért nem hagyta ott a házban Harryt, aki még mindig a földön vonaglott kínjában.

Piton lehajolt a fiúhoz, de még mindig a veszekedő párost nézte, majd a fiú szemébe fúrta a tekintetét, de Harry elfordította az arcát, mert szégyellte, hogy ilyen nagynénje van - aki szívesebben látná holtan.

- Mi történt? – kérdezte a férfi, majd a mellé rohanó Rendtagok is ugyanezt a kérdést tették fel sorra.

- Rám szakadt a plafon – húzta el a száját Harry.

Piton egy rántással letépte róla a talárját, és a mellette guggoló Remus is segítette – eszükbe se jutott fennakadni egymás társaságán a körülmények miatt. Megvizsgálgatták Harry hátát, amit kék-zöld foltok tarkítottak. Piton elkezdte kitapintani a bordáit, törést keresve, de úgy tűnt, csak megrepedtek. Miután mindet összeforrasztotta, a fiú rögtön jobban érezte magát, és már talpra is állt, de érezte, hogy egy ponton még fáj a háta, de nem akart nyafogni, ennyit ő is kibír. Mivel letépkedték róla a ruhát, kénytelen volt a csupasz bőrére felvenni a Hermione által elhozott vámpír köpenyt.

Miután magára vette, rájött, hogy nem fog gondot okozni így sem.

- Hova vitték Dudley-t? – kérdezte először Remus, majd Piton felé fordulva.

- A Gringotts mellett vannak az Abszol úton – felelte Hermione készségesen, mert úgy tűnt, a többiek nem akarják Harry orrára kötni – ebben persze egyetértettek.

- Nem mehetsz oda – hallotta Piton hangját.

- Majd maga megy, gondolja? – kérdezte Harry ingerülten. – Mennem kell, különben megöli. Ha maga megy, csak lebukik!

Piton hirtelen megragadta a karját, és erőteljesen megrázta, amitől Harrynek még jobban fájt a háta.

- Hát nem érted, hogy már nem számít? Ha te meghalsz... – itt elakadt a hangja, de gyorsan összeszedte magát, és másképp fejezte be a mondanivalóját. -... Voldemort olyan erőhöz jut, hogy nekünk már úgyis mindegy.

- Ebben igaza van – szólalt meg mellette Lupin.

- És akkor ki menti meg Dudleyt? Majd maga, vagy maga? – nézett rájuk sorban, de ők hallgattak. – Akkor mehetünk? Ha nem jönnek, egyedül megyek. Magának viszont jobb lenne, ha vinne, biztos, ami biztos – fordult Piton felé.

- Azt a griffendéles, hősködő, merlinverte fejedet – dünnyögte a férfi halkan, miközben magához ölelte, és hoppanálni készült vele. – Ígérd meg, hogy vigyázol magadra, és nem fogsz hősködni!

Harry bólintott, majd érezte az összeszorító érzést, és egy pillanat múlva már látta, hogy megérkeztek. Később nem értette, hogy miért kellett együtt hoppanálniuk, hiszen a Foltozott Üst előtt álltak, aztán halványan rámosolygott Pitonra, amikor megértette, hogy így próbál a férfi segíteni neki lelkileg.

Mikor elengedték egymást, hangos pukkanásokkal telt meg a levegő, és utánuk érkezett Hermione, és néhány Rendtag, köztük Lupin, aki az oldalán egy sikoltozó nővel érkezett.

Harry teljesen megszédült, amikor meglátta Petuniát, és idegesen ordított Lupinra:

- Őt mi a fenének hozta magával?

- Belém kapaszkodott, mikor hoppanáltam – felelte a férfi nyugodt hangon.

- Petunia néni, mi a fenének jöttél ide? – kérdezte Harry halkabban, de egy cseppet sem nyugodtabban.

- Itt van Dudley, érte jöttem – vágta ki, mint aki pontosan erre készült.

Harry dühösen beleöklözött a Foltozott Üst falába, mire abban hatalmas lyuk keletkezett, amit a többiek tátott szájjal néztek.

- Menj haza – felelte végül immár nyugodtabban. Még mindig dühös volt, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy ő szeretné, de kicsit lecsillapodott.

- Nem megyek – felelte Petunia határozottan.

- Akkor nem vállalok érted felelősséget, de Dudley-ért sem.

- Mintha eddig tudtál volna... – szúrta közbe a nő, de Harryt már nem érdekelte, inkább az előtte álló feladatra koncentrált.

- Hány halálfaló van ott? – kérdezte Pitontól, miközben beléptek az üres Foltozott Üstbe, nyomukban az egész Renddel.

- Aki él, és lábra bír állni, mind ott van, vagy lesz – jött a kiábrándító felelet.

- Voldemort ott van már? – kérdezte Hermione reménykedve, mire többen is összerezzentek a név hallatán. Piton csak bólintott.

Harry megtorpant, majd körülnézett, hányan is vannak összesen. Siralmasan kevesen voltak, még a Rendtagokkal együtt is. Volt, aki reszketett, volt, aki határozottan nézett szembe vele.

McGalagony, Shacklebolt, Lupin és még sok, számára ismeretlen ember arcáról sütött az eltökéltség, de Petunia szeméből és másokéból is kiolvashatta a félelmet, akik tőle várták tálcán Voldemort fejét. Elhúzta a száját, majd Piton felé fordult.

- Tehát akkor mindenki ott van, teljes harci díszben, mi viszont nagy nullák vagyunk hozzá képest. Hányan is vagyunk? – Egy hevenyészett szám után megforgatta a szemét. – Húsznál nem többen, ami nagyon rosszat jelent.

Ekkor eszébe jutott, hogy Felippe mit kért tőle, és mit ígért cserébe, így hirtelen Pitonra emelte a tekintetét.

- Felippe mennyi idő alatt tudna ideérni a többiekkel? – kérdezte, és úgy tűnt, senki sem tudja, hogy kiről van szó, de Lupin hátán felállt a szőr, és úgy tűnt, idegessé válik.

- Nem tudom, de nincs sok időnk.

- Nélkülem úgysem kezdi el a bohóckodást Voldemort – vettette oda félvállról, majd megforgatta a szemét, amikor a társaság fele ismét nyelt egy nagyot -, úgyhogy hívjuk őket. Van fogalma róla, hogyan kell aktivizálni a jelzést?

- Ha kiengeded a körmöd, és ide beteszed az ujjaid, jönnek – súgta neki olyan halkan, hogy csak ő hallja.

Harry megnézte a köpeny elejét, aminek az elején, pont a mellkasánál volt kétsornyi bevágás, ahova éppen befértek az ujjai. A minták pont úgy illeszkedtek a köpeny elejére, hogy alig lehetett észrevenni azokat az apró lyukakat, de fura módon a fiú ujjai azonnal belecsúsztak. Kiengedte a körmeit, és érezte, hogy azok valami keménybe ütköztek, majd a kemény valamik enyhén felmelegedtek, és a köpeny eleje egy pillanatra felizzott.

Kihúzta ujjait, majd a társaság felé fordult.

- Amíg megérkezik a segítség, beszéljünk meg valami taktikát, mert mégsem ronthatunk rájuk, mint az eszelősök.

-Mondod ezt te – hallotta maga mellől Piton hangját, de tudta, hogy a gúnyolódás inkább csak a feszültség levezetésére jó, ezért halványan rámosolygott a férfira, hogy értette.

- Kik ezek egyáltalán? – kérdezte Shacklebolt érdeklődve.

- Vámpírok – vágta rá Harry némi gondolkodás után, mire Petunia felsikoltott, Lupin felhördült, a többiek pedig elhűlten néztek rá.

- Mennyien? – kérdezte McGalagony meglepően higgadtan.

- Fogalmam sincs, de minél többen, annál jobb. Tehát, engem Piton vezet el Voldemort elé, a többiek pedig megvárják, míg ő eltávolodik tőlem, és akkor támadnak.

- Fontos ilyen udvariassági köröket futnunk? – szólt közbe Hermione.

- Gondolnunk kell arra is, hogy míg Voldemort rám figyel, addig a többiek el tudnak helyezkedni.

- Mi lenne, ha egyszerűen csak megtámadnánk őket?

- Fejetlenség – vágta rá Piton, és többen egyetértően bólogattak.

- Mindenképpen el kell vonnom a figyelmét, hogy ki tudjátok szabadítani Dudley-t, vagy ha vannak még túszok, akkor őket is.

Hermione megadóan sóhajtott egyet, majd szólni készült, amikor Harry és Lupin felkapták a fejüket, és egy irányba néztek. A többiek értetlenül meredtek rájuk, de a lány és Piton is tudta, hogy hallanak, vagy éreznek valamit.

- Itt vannak – szólalt meg Harry kis idő múlva.

- Te jó ég, Harry, ezek rengetegen vannak – fordult felé Lupin teljesen sápadtan.

Senki sem mert megszólalni, vagy megkérdezni, hogy ezt honnan tudja a férfi, és Harry sem tudta, legfeljebb csak sejtette. Most az egyszer örült, hogy a Foltozott Üstbe sokkal többen elférnek, mint azt valaha képzelte volna.

- Annál jobb – felelt a fiú. – Ne aggódjon, nem fogják bántani.

- Remélem is.

Ekkor döngve kitárult az ajtó, és belépett rajta Felippe, utána Corina, majd sokan mások, és Harrynek el kellett ismernie, hogy tényleg rengetegen vannak. Még Eriq is ott állt valahol a sorban.

- Hívtál – nézett Harry felé Felippe, majd körbenézett, és lemondóan megcsóválta fejét. Végül tekintete megakadt Lupinon, és kérdőn Harryre nézett, aki halványan nemet intett a fejével, jelezve, hogy nem bánthatják.

A néma szempárbajt sokan nézték, és senki sem értett semmit. A férfi közelebb lépett a fiúhoz, és ráparancsolt.

- Fordulj meg.

Harry nem értette, mit akar, de egy szigorú pillantás után mégis hátat fordított a férfinak, így pont szembe került Lupinnal, aki minden idegszálával Felippét figyelte. A Mester közelebb lépett Harryhez, és megnyomott egy pontot a hátán, mire a fiú majdnem térdre esett fájdalmában, de Remus az utolsó pillanatban elkapta.

Felippe Pitonhoz fordult, és átsuhant arcán a bosszúság.

- Perselus, fiam, figyelhetnél jobban erre a gyerekre – szidta meg, majd ismét Harry felé fordult, és egy mások számára ismeretlen bűbájjal meggyógyította, majd mikor az megfordult, őt is leteremtette. – Te meg miért nem szólsz, ha fáj?

Harry megvonta a vállát, de többet nem esett szó erről, mert McGalagony megszólalt.

- Önben kit tisztelhetünk? – kérdezte élesen a Mestertől.

- Elnézést asszonyom – hajolt meg a nő felé, majd óvatosan megcsókolta McGalagony kezét. – A nevem Felippe Lugosshy.

- Ó – ennyit bírt az igazgatónő kinyögni válaszul, de amikor a Mester teljesen felegyenesedett, és várta, hogy ő is elárulja, ki ő, észbe kapott. – A nevem Minerva McGalagony.

- Örülök, hogy megismerhetem – biccentett újból, és Harry érezte, hogy delejezi a nőt.

- Felippe – szólt rá, mire az felé fordult -, ezt talán nem most kellene. Ők itt a Főnix Rendjének tagjai – mutatott végig a néhány emberen. – Ők pedig a vámpírok, Erdélyből.

Gyorsan felvázolta, hogy mire készülnek, majd Felippéhez fordult.

- Magam tekerem ki annak a nyakát, aki Lupint bántani meri – mondta határozottan, majd Felippe elégedett vigyorát látva nyelt egy nagyot.

- Azt nem hiszem – felelte a férfi -, de nem bántjuk.

- Köszönöm.

- Én is – szólalt meg mögötte Lupin.

- Amúgy is pocsék íze van a vérüknek – tette hozzá Felippe, már csak azért is, hogy övé legyen az utolsó szó.

Harry halkan felnevetett, és majdnem rávágta, hogy „tudom”, de visszafogta magát. A többiek így is értették, és több vámpír is rámosolygott. A fiú tekintete a Felippe mellett álló Corinára siklott, aki összeszűkült szemekkel figyelte Lupint.

Hiába esett jól egy kis nevetés, nem tudta elnyomni az idegességét. Izzadt a tenyere, remegett a keze, fulladozott a levegőhiánytól és a gyomra is liftezett. Piton láthatta ezt, mert kezét óvatosan a vállára tette, majd halványan biccentett, amit annak is lehetett értelmezni, hogy menniük kell, de annak is, hogy nyugodjon meg, már nincs sok hátra.

Harry minden ízében remegett, amikor Piton rábocsátott egy kötözőbűbájt. A pálcáját a kezébe adta, és ráparancsolt, hogy dugja el olyan helyre, ahol el fogja érni. Harry nagy nehezen a zsebébe gyömöszölte, majd biccentett, hogy készen áll.

A férfi intett a többieknek, hogy bújjanak el, ha esetleg erre járna egy halálfaló, majd felvette a maszkját, fejére húzta a csuklyát, és hátára vette Harryt, végül elindult vele Voldemort elé.

A hátsó udvaron rákoppintott a megfelelő téglákra, mire az engedelmesen kinyílt, átjárót nyitva az Abszol útra. A túloldalon két halálfaló őrködött, és amikor meglátták Pitont, felröhögtek.

Harry úgy tett, mintha ájult lenne, hogy okot se adjon a halálfalóknak, hogy azok bánthassák. Így Piton csendesen ment tovább a sötét, ijesztő utcán, majd az egyik sikátorban megállt.

- Sajnálom, nem vihetlek így elé. Kénytelen leszek kiütni téged.

Harry bólintott, majd várta, hogy Piton tegyen valamit, de a férfi habozott.

- Ott leszek a közeledben, de azért vigyázz magadra, Harry.

- Igyekszem, és maga is vigyázzon. Várjon, a fejemre célozzon, mert a köpeny úgysem engedi át az átkokat.

Piton bólintott, majd a fiú halántékához illesztette a pálcát, és suttogva mondta ki a varázsigét.

- Stupor – hallotta Harry még utoljára, mielőtt elvesztette az eszméletét.

Néhány perccel később arra ébredt, hogy valaki belerúg az oldalába. Már hálát mondott Felippének, amiért meggyógyította, mert nem biztos, hogy ezt kibírta volna.

- Nagyúr, úgy volt, ahogy mondta, Potter megjelent a Privet Drive-on – hallotta Piton hangját, és látta, hogy a férfi a földön térdel tőle nem messze. Úgy tűnt, Voldemorthoz beszél, aki viszont nem válaszolt, csak intett, hogy Piton elmehet.

- Nem ironikus, hogy megint csak a véred kell nekem, és ezért kell meghalnod, Potter?

- Lassan megszokom – fintorgott Harry, miközben azon imádkozott, hogy a vámpírok és a Rend a közelben legyenek. Miután felébredt, rögtön elkezdett okklumentálni, hogy Voldemort még véletlenül se juthasson be az elméjébe.

- Nem lesz már rá időd, Potter – mondta, miközben gúnyos mosolyra húzódott pengevékony, hófehér ajka.

Harry érezte, hogy homlokán a sebhely égni kezd, és először nem értette, hogy miért csak most történik ez, de amikor a fájdalom erősödött, hirtelen jött a felismerés, hogy kevés az okklumencia, mert Voldemort nem a gondolatait akarja, hanem a testét.

A kötelek eltűntek róla, és tudta, hogy elveszti a kontrollt a saját teste felett. Egy idő után érezte, hogy azt már nem ő uralja, hanem valaki más. Hangosan, élesen felkacagott, és szemeit a környező emberekre szegezte. Minden halálfaló leborult előtte, ő pedig hagyta, hogy a szeme vörössé váljon, kiengedte a fogait és a körmeit, majd sziszegő hangon megszólalt.

- Lám, lám, még Potter is tartogat meglepetéseket!

Következik: Kehely, tőr, horcrux és vér

Elkövette: Dracy 2006-09-28