Negyedik fejezet
2006.09.04. 17:59
Cím: Izzó levegő és hideg zuhany
Lythande: A Szerető
Negyedik fejezet: Izzó levegő és hideg zuhany
Három, végtelenül hosszú nap után elfogyott a fiolából a főzet, így szerda este, remegő gyomorral vártam a megfelelő alkalomra, hogy elhagyhassam a klubhelyiséget. Kilenc óra magasságában elindultam a pincébe. Két napja már csak a Nagyteremben láthattam, és most hogy újra találkozni fogunk - remélhetőleg Umbridge felügyelete nélkül - vadul kalapálni kezdett a szívem. Bekopogtam a szobája ajtaján. Semmi nem történt. Még egyszer kopogtam. Megint semmi. Közelebb hajoltam, hogy hallhassam, van-e benn valaki. Ekkor hirtelen feltárult az ajtó. Piton haja csurom víz volt, és a lehulló vízcseppek sötét foltokat hagytak fekete ingjén. Fekete nadrágja is vizesnek tűnt helyenként és meztelen talpa körül már kisebb tócsa alakult ki. Mire észhez tértem, már beléptem a kitárt ajtón. Azonban mielőtt tovább szemlélhettem volna a mellkasára tapadt inget, megfordult és szó nélkül elviharzott a fürdőbe. Kihasználtam a pillanatnyi szünetet, hogy visszazökkenjek a valóságba és nagyokat lélegeztem. A professzor két perc múlva újra megjelent, immáron szárazon. Kissé fáradtnak tűnt és észrevettem, hogy a bal lábára kissé sántít. Ekkor láttam meg az ágyára hajított fekete talárját is, mely az ujjánál elszakadt és sok helyütt poros, piszkos volt. De a professzor nem hagyott több időt a nézelődésre. - Ha lehet, fogd rövidre - mondta szárazon. Hát, nem épp erre számítottam! - Elfogyott a főzet. Már az estit se tudtam bevenni - fogtam bele. Piton professzor elhúzta a száját. - Csak töltse meg az üveget, és már itt sem vagyok - mondtam gyorsan. - A főzet csak három napig tartható el. Nincs több. Egy pillanat alatt elöntött a víz. Ezzel az új főzettel elég jól átvészeltem az éjszakákat is, de nélküle… Belegondolni is rossz volt. Piton közben odalépett a szekrényéhez és elkezdett matatni benne. Néha, mintha morgott volna valamit, de nem értettem mit. Odalépett az üsthöz és alágyújtott. - Ne ácsorogj ott, útban leszel - szólt rám. - Elmenjek? - kérdeztem bizonytalanul. - Még csak az hiányozna, hogy összeakadj Umbridge-dzsel! Ez eltart egy ideig, addig felőlem le is fekhetsz -mondta, miközben aprította a macskagyökeret, majd hosszú ujjaival morzsolni kezdte a zsályát. Tulajdonképpen nem volt sok választásom, így lefeküdtem az ágyára, és figyeltem határozott mozdulatait, fürge ujjait. A professzor nem szólt egy szót se, csak kavargatott, aprított, adagolt. A főzet halkan zubogott én pedig csendben elszunnyadtam. Kellemes helyen jártam álmomban, Piton professzorral. De valahányszor közeledtünk egymáshoz, egy csúf varangyos béka ugrott közénk és brekegni kezdett. Aztán a képsor tovaúszott és úgy tűnt, valaki a nevemen szólít. Válaszolni akartam, de a szám nem mozdult. Mintha megemelték volna a fejem és egy ismerős ízű folyadékot öntöttek volna a számba. Ösztönösen lenyeltem, s közben éreztem, hogy visszahúz a sötétség és már képtelen voltam tovább ellenállni neki. Az álmok újra magukkal sodortak.
Hajnalban fázni kezdtem és összegömbölyödtem. Egyúttal a takarót is jobban magamra húztam, de az visszacsúszott. Megint húztam, és újra visszacsúszott. Végül erősen megmarkoltam, egy határozott mozdulattal magamra rántottam és eltűntettem alatta a fejemet is. Végre kellemes sötétségbe és melegbe burkolózhattam. Ekkor valami megmozdult a hátam mögött és egy határozott dörmögő hangot adott ki. A másodperc tört része alatt ébren voltam és úgy ültem fel, mint akit puskából lőttek ki. Perselus Piton professzor feküdt mellettem. - Ha már eleget játszottál, adnál nekem is a takaróból? November van. Úgy meredtem rá, mint aki most lát először embert. Piton válaszra se várva, megrántotta a takarót, minek következtében én maradtam fedetlen, és bár a ruhám rajtam volt, akárcsak Ő rajta, mégis dermesztő hideg volt a pincében. Két választásom volt. Vagy felmegyek a klubhelyiségbe, vagy visszabújok mellé. Kitapogattam a sötétben a takaró szélét, megemeltem és visszacsusszantam alá. Ez a kevés idő is elegendő volt arra, hogy ujjaim jégcsapokká változzanak, és önkéntelenül is közelebb húzódtam az egyetlen meleg forrás felé a takaró alatt. Piton még mindig háttal feküdt nekem, és ha nem akartam, hogy kilógjak a takaró alól, egészen hozzá kellett simulnom. Óvatosan letettem a fejem a párnára és beszívtam hajának füstös-fűszeres illatát. Igyekeztem kényelmesen elhelyezkedni, de a kezemet egyszerűen nem tudtam hova rakni. Próbáltam a csípőmön, előttem, mögöttem, de sehogy se volt jó. Ekkor Piton nagyot sóhajtott, megfogta a kezem és úgy helyezte, hogy átöleljem a mellkasát. Az ujjai szinte égették jéghideg bőrömet. Közben a szívem olyan vadul dobolt, hogy biztosra vettem, Ő is hallja. Ahogy fogta a kezem, úgy öntött el egyre jobban a forróság, és megdermedtem, attól tartva, hogy bármelyik pillanatban felébredek és kiderül, az egész csak egy álom. A professzor nyugodtan feküdt. Nem próbált meg jobban közeledni felém. Éreztem a testén átfutó apró rezdüléseket, szabályos légzését. Én már képtelen voltam újra elaludni, így csak hallgattam a kívülről beszűrődő hangokat. A napfelkeltével a szél felerősödött és a kastély halkan sóhajtozott a kezdődő viharral együtt. A folyosóról apró, halk neszek és egy távoli ütemes kopogás szűrődött be: …kipp-kopp, Kipp-Kopp, KIPP-KOPP. Perselus Piton az igazak álmát aludta, de közben nem engedte el a kezem. Megmozdultam. Ő azonnal kinyitotta a szemét. Rádöbbentem, hogy léptek zaját hallom. Egyszerre ugrottunk ki az ágyból, de intett, maradjak ott ahol vagyok. Dühösen rángatta gyűrött felöltőjét, és amikor kiment, becsapta maga mögött az ajtót. A korai látogató szünet nélkül, érezhetően türelmetlenül kopogtatott. Gyanakodva összehúztam a szemöldököm és a fülemet az ajtóra tapasztottam. - Van fogalma róla, hogy mennyi az idő?! - hallottam Piton indulatos hangját. - Önnek is jó reggelt, professzor - csendült fel Umbridge mézes-mázas hangja. A gyomrom egy pillanat alatt összeugrott és a szobában uralkodó hideg ellenére leizzadtam. - Mit akar már megint? - Nos, bizonyára tudja, hogy… Ekkor hirtelen csend lett. Csupán valami furcsa ropogás-féle hallatszott, majd Dumbledore szórakozott hangon jó reggelt kívánt. - Elnézést a korai zavarásért, de sürgősen beszélnem kell a főinspektor asszonnyal. Szinte láttam magam előtt, ahogy Umbridge penge vékonyra préseli száját. - Azonnal jövök, amint itt végeztem. - Most - felelte Dumbledore ellentmondást nem tűrő hangon. Újabb idegtépő szünet után meghallottam a boszorkány távolodó lépteit, majd egy hangos dörrenéssel bevágódott az ajtó. Persze sejtettem, hogy erre Piton is rásegített. Újra felcsendült a különös ropogás és ekkor jöttem rá, hogy Dumbledore a kandallóból beszélt hozzájuk és most "távozott". Habozva nyomtam le a kilincset, majd beléptem a szobába. Zavartan néztem a professzorra. Az arca merev volt és elgondolkozva nézte Dumbledore fejének hűlt helyét. Lassan megmozdult és odalépett az asztalához. Amikor felém fordult, kezében ott volt az újabb adag főzet.
- Most menj vissza a klubhelységbe - mondta csendesen és átnyújtotta nekem az üveget. Szótlanul bólintottam és kiléptem a folyosóra. Amikor az ajtóból visszanéztem, már becsukta maga mögött a háló ajtaját. Tudtam, hogy ebből komoly baj lehet, pláne, ha Umbridge ennyire kitartó. Mielőtt elindultam volna a folyosón, hálát adtam Merlinnek és Dumbledore-nak. A szobatársaim még mélyen aludtak, amikor hangtalanul beosontam a terembe és bebújtam az ágyamba. Gondolataim egyre csak Perselus Pitonon jártak és nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Amint behunytam a szemem, megjelent előttem a kép, ahogy vizes hajjal ajtót nyitott, majd amikor felébredtem mellette. A szívem újra hevesen verni kezdett. Benyúltam a párnám alá, majd előhúztam az üveget és magamhoz szorítottam. Életemben először tudtam, milyen a tökéletes boldogság…
Amióta azt a bizonyos éjszakát a professzornál töltöttem, és a reggeli ébresztő előtt visszasurrantam a hálóterembe, nem volt alkalmam négyszemközt beszélni a professzorral. A legutóbbi dupla bájitaltan óra végén magához hívott és átadta az újabb adag főzetet, de nem szólt semmit és nem nézett a szemembe se. A Nagyteremben is kerülte a tekintetemet, de még az órákon is távol maradt környékemtől. Nem értettem miért ez a nagy változás, de egyelőre vártam, és reménykedtem. Eltökéltem magamban, hogy ma úgy intézem, hogy ne legyen alkalma odaadni a főzetet, így este megint lemehetek hozzá. Muszáj volt beszélnem vele. Majd megőrültem, hogy nem nézett rám. Fájt minden egyes pillanat, amikor nem lehettem a közelében. Valami történhetett, különben nem viselkedne így, abban biztos voltam. De mi? Pár nap múlva Karácsony, a diákok nagy része elutazik, többek között Szonjáék is, csak én maradok, meg néhányan a többi házból. Vajon Piton is itt marad? A pénteki bájitaltanóra után, olyan sebesen kapkodtam össze a cuccaimat, ahogy csak bírtam, Piton mégis megelőzött. - Miss La Una! - hangzott fel mély hangja. Csalódottan mentem ki az asztalához, de meglepetésemre, nem volt nála üvegcse. - Holnap reggel nyolc órakor várlak az irodámban - mondta, hogy csak én hallhattam. - De... -akartam közbeszólni, ám a professzor összehúzta a szemöldökét és belém fojtotta a szót. - Holnap nyolckor az irodámban! - és úgy nézett rám, hogy jobbnak láttam elmenni. Mikor kiértem a teremből, nagyot sóhajtva nekidőltem a folyosó falának. - Na, mi volt? - kérdezte Szonja egy perccel később, útban a klubhelyiség felé. - Holnap reggel le kell mennem a dolgozószobájába -feleltem közömbösen, pedig belülről ujjongtam. Holnap reggel majdnem mindenki elutazik a Roxfortból, de ezek szerint a professzor itt marad! - Nem mondod komolyan, hogy ünnepek alatt is büntetőznöd kell? - háborodott fel Fatime. - Nem mondta, hogy büntetőfeladatok kapok. Nem mondott semmit- és ez meg is felelt a valóságnak. Örültem, hogy végre nem kellett hazudnom nekik. A nap hátralévő részében figyeltem, ahogy a szobatársaim csomagoltak és a Karácsonyt tervezgették. Az egész Mardekár olyan volt, mint egy felbolydult, nyüzsgő méhkas. Egyedül én ücsörögtem szórakozottan magam elé bambulva a Klubhelyiség kényelmes foteljában. Már korábban megírtam a szüleimnek, hogy sokat kell tanulnom a vizsgákra, és ezért idén itt maradok. Valójában a főzet miatt kellett itt töltenem a Karácsonyt. Szerencsére még maradt annyi az üvegben, hogy estére is jutott, de ennek ellenére mégis nyugtalanul forgolódtam egész éjszaka és reggelre teljesen összegyűrtem az ágyneműmet. Reggeli után elkísértem a társaimat a kapuig, ahol már többen várakoztak és majdnem felkiáltottam örömömben, amikor megláttam, hogy Umbridge is ott ácsorog egy rózsaszín bőrönddel a kezében. Szebbnek nem is ígérkezhetett ez a nap! A "Double trouble"* dallamát dudorászva tettem meg az utat a pincéig. Épp felemeltem a kezem, hogy kopogtassak, amikor Piton hirtelen kinyitotta az ajtót, elkapta a csuklómat és berántott a szobába. A lábával visszarúgta az ajtót a helyére és még mielőtt kattant volna a zár, szorosan magához húzott, majd ostromszerűen megcsókolt. Fulladozva viszonoztam mohó csókját és megszűnt körülöttem létezni a világ. Csak én voltam és Perselus! Kezével sürgetően keresni kezdte a talárom alá vezető utat, majd mikor elfogyott a türelme, egyszerűen letépte rólam. Közben egy pillanatra sem szakadt el a számtól. A következő áldozat a pulóverem, majd a blúzom lett. Immáron felülről anyaszült meztelen voltam és kapkodva vettem a levegőt, már amikor hozzájutottam. A keze egy pillanatra sem állt meg. Fél perccel később már a szoknyám is a földön hevert. A hideg ellenére szinte lángolt a testem, minden porcikámmal kívántam az érintését, érezni akartam, hogy tudjam, nem álmodok. Aztán hirtelen felkapott, odavitt az íróasztalához, melyről egyetlen mozdulattal mindent a földre söpört, és felültetett rá. Felegyenesedett velem szemben, majd egy gyors mozdulattal lehúzta a bugyimat. Mindeközben olyan közel hajolt hozzám, hogy szinte hozzám ért, fokozva ezzel a kínzó vágyat bennem. A látásom teljesen elködösült és már azt sem tudtam, hogy hol van fenn és hol van lenn… Perselus közben villámgyorsan kigombolta a felöltőjét és az ingjét, majd a háta mögé hajította a ruhadarabokat. Közelebb lépett hozzám, végigsimított a combomon, majd szétfeszítette őket és közéjük lépett. Hátra döntött az asztalán és lázasan, fölém hajolva csókolni kezdte a nyakamat, mellemet és a hasamat. Beletúrtam éjfekete hajába és jobbra fordítottam a fejem. Egy kígyót és egy koponyát pillantottam meg a bal karján. Halálfaló! Ám ebben a pillanatban az sem tudott volna érdekelni, ha maga a Sötét Úr! Akartam. Végigsimítottam a Sötét Jegyen és felnéztem a férfira. Piton szemében tengernyi fájdalom tükröződött, majd halkan csak annyit mondott: - Nem vagyok Halálfaló. Válaszul rámosolyogtam. Levette a nadrágját is, és újra fölém hajolt. Belenézett a szemembe, mintha csak azt akarná kiolvasni, hogy helyesen cselekszik-e. Hogy megkönnyítsem a dolgát, lábammal átkulcsoltam a derekát, és egész közel húztam magamhoz. Halk nyögés hagyta el egyszerre ajkunkat, amikor összeért a csípőnk. Kétségtelen volt, hogy Ő is legalább annyira kívánt engem, mint én Őt, és még jobban megszorítottam a derekát. Ekkora már nem bírta tovább és nagyot sóhajtva belém hatolt. Életemben nem éreztem magam ilyen közel valakihez, mint ebben a pillanatban. Az öreg íróasztal halkan nyöszörgött velünk együtt minden egyes lökésnél. Perselus egyre gyorsabban mozgott, én pedig szorosan átöleltem a nyakát, miközben a vállamat becézte ajkával. Hangosan nyögtem, és amikor elértem a csúcsra Perselus szájával fojtotta el kiáltásomat. Szorosan magához ölelt és éreztem, ahogy minden izma megfeszült, majd egy felszabadult kiáltással követett a gyönyörbe. Percekig nem tértünk magunkhoz és csak szótlanul néztük egymást. Perselus megsimogatta az arcomat, adott még egy csókot, majd lassan felemelkedett és nekiállt felöltözni. A hideg mostanra átjárta az én testemet is, és libabőrösen keresgéltem a ruháimat. Illetve azt, ami megmaradt belőlük. A professzor felemelte a pálcáját és elmosolyodott. - Reparo! - és magamra kapkodhattam jobb időket is megélt egyenruhámat. Piton professzor épp a talárját igazgatta, amikor kopogtak az ajtón. Intett nekem, hogy üljek a székre, majd nyugodtan odasétált az ajtóhoz és kinyitotta. Az ajtóban Albus Dumbledore alakja bontakozott ki a folyosót uraló sötétségből. - Rosszkor jöttem? - nézett körbe a szobában, majd tekintete megakadt a lesöpört asztalon és a földön heverő tárgyakon. - A kisasszony sajnos elég ügyetlenül végezte el a büntetőfeladatát - magyarázta a professzor. Az igazgató szerencsére nem kérdezősködött tovább, de a szeme elárulta, hogy tisztában van vele, mi történt itt, alig pár perce. - Beszélhetnénk egy pillanatra, Perselus? - kérdezte az ősz hajú mágus. - Elmehetsz! - bökött felém a pálcájával Perselus. Ha bizonytalanul is, de felálltam, elköszöntem és becsuktam magam mögött az ajtót. Mikor végre kinn voltam a folyosón, a térdem helyén kocsonya lötyögött és neki kellett dőlnöm az ajtónak, hogy összeszedjem magam. Akaratlanul is meghallottam a benn zajló beszélgetést. - Még ünnepnapokon is megbünteted a diákjaidat? Igazán lehetnél egy kicsit elnézőbb, Perselus. Ráadásul a saját házadba tartozik. - Annál inkább szigorúnak kell lennem! De gondolom, nem ezért van itt - hallatszott Piton professzor fagyos hangja. - Valóban nem. Harry Potterről van szó. Hangos sóhajtás hallatszott. - Mit művelt már megint? - kérdezte a bájitaltan tanár türelmetlenül. - Semmit, semmit! Csak szeretném, ha foglalkoznál vele. - Még ha minden nap is korrepetálnám, akkor se hinném, hogy lenne értelme… - Nem a bájitaltanról beszélek. Azt akarom, hogy okklumenciát tanuljon. Méghozzá a leghozzáértőbb embertől. Őszintén remélem, hogy elvállalod. - Ha ennyire fontos, el - hangzott el a tömör válasz. - Helyes. És kérlek, ne felejtsd el, hogy Harry nem James. - Majd igyekszem fejben tartani - morgott Piton. Ekkor léptek zaját hallottam, és riadtan elrohantam az ellenkező irányba, ahol még épp időben találtam fedezéket, míg az igazgató elment. Miután újra tiszta volt a levegő, visszamentem Piton irodájához, mert eszembe jutott, hogy a főzetemet még mindig nem kaptam meg. Bizonytalanul toporogni kezdtem az ajtaja előtt, ugyanis fogalmam se volt, hogy tegezzem-e, vagy magázzam. Közben majd belegebedtem az érintése utáni vágyba. Végül lassan összeszedtem kevéske önuralmamat és bekopogtam. Válasz nem érkezett ugyan, de az ajtó halkan feltárult. Megdöbbenve vettem észre, hogy már a kezében volt az üvegcse, és mielőtt megszólalhattam volna, már át is nyújtotta nekem, majd gúnyosan elmosolyodott. - Ezt itt ne felejtsd! Nem venném a lelkemre, ha miattam álmatlan éjszakák gyötörnének - mondta ironikusan. A hidegzuhany után elhebegtem egy "köszönöm"-öt, mire a professzor megint elhúzta a száját és szó nélkül becsukta az orrom előtt az ajtót. Kavargó fejjel, zaklatott gondolatokkal, nem utolsó sorban iszonyatos csalódottsággal és dühvel a szívemben indultam vissza a klubhelyiségbe. Éreztem, hogy komoly lelki válság fenyeget. Már semmit sem értettem, de legfőképp a saját érzéseimet. Az egyik pillanatban megőrültem Pitonért, a másik pillanatban meg legszívesebben alaposan megátkoztam volna a megalázó megjegyzései és kijelentései miatt. Az utolsó mondata még most is ott cikázott az agytekervényeim között és nem hagyott nyugodni. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem véletlenül fogalmazott ilyen kétértelműen, s egyáltalán nem tudtam rajta kiigazodni. Nem akartam elhinni, hogy közömbös vagyok a számára. Azok után, ahogy most reggel csókolt és a magáévá tett, már nem. Mégis… Olyan hűvösen és lenézően viselkedett velem utána. Vagy lehet, hogy csak egyszerűen kihasználta kiszolgáltatott helyzetemet, visszaélve az érzelmeimmel?
*(HP3-ból a kórusdal)
|