- Luuuc, Sev gonosz velem! – selypegte An, és mikor kedvese magához ölelte, ravasz arcocskával kandikált ki a fekete fiúra a védelmező karok mögül.

- Ez nem segít rajtad – méregette Sev egykedvűen Lucius megrovó tekintetét. – Lucius, tudod a szabályokat. Itt senki nem titkolhat el semmit. Mellesleg, ugyan miért zavar, ha újra hallanod kell a neved? – intett An felé.

Luc önálló szemöldöke új projectbe kezdett, és kirándulni indult fel, a hegyekbe. A hegyek töve piszkosfehér volt a sok hétvégi hótól, följebb pedig világosszőke a lágy felhőktől.

Sev szemöldöke is ringbe szállt, és megpróbálta leijeszteni a hegyekből a malfoyi felszerelést. Elvégre az ő privilégiuma az ilyen fajta izomerősítés és testépítés (föl-le, föl-le, Sev így tornázik, a szemöldökével, vásárolja meg ön is).

Lucius nem mondhatni hogy megijedt az elhivatott testépítőtől (a Village People-ben van egy építész, nem?), de belátta, hogy a másik slytherin is tudja, amit ő tud. Ezért eldöntötte, hogy ma este már nem használja az arcát. Ilyesmire. Lejött a hegyekből és körülnézett.

- Egész jó kérdés, Smith... – ránézett a cicájára, aki reménykedő tekintettel ostromolta a felhőit. – De szerintem az volt a gond, hogy nem tetted fel elég egyértelműen.

- Lucius barátom arra próbál célozni, hogy örülnénk, ha még ma kimondanál valami szeretkezésre utaló igét – szólalt meg Sev lustán. (A nyelvzseni – hm, Laviniának tetszene ez a poszt.)

- Szetk... szeretkezés – vágta rá gyorsan Ron, és az arca átment naplementébe, így teljes volt a természeti kép Lucius felhőivel.

- Nocsak, nocsak, ilyen nehéz ez? – sóhajtotta Snape. – Akkor most lépjünk egy szinttel feljebb: foglald mondatba.

- Kérdezz már rendesen Antől! – sziszegte Lavinia. – Különben Sev megint bevadul.

- Mit csinál? – érdeklődött Ron. Kezdte elveszíteni az életkedvét, ami nála a felelőtlen beszédet jelentette. Ilyenkor szokott beszólogatni bájitaltanon, és érezte, ahogy a gerincén csúszik fel a vágy: megint felrobbantani valamit! (A World Trade Centert is ő bántotta annó, miután Snape túl sokat szekálta órán.)

- Elővesz valami intellektuális maszlagot, és átülteti a mindennapba, de olyan erősen ülteti, hogy még a padló is reng tőle... – grimaszolt Lav. Sev egy félmosollyal reagált, és végigfuttatta a kezét barátnője combján.

- Nem téveszted ezt össze valamivel? – kérdezte lágyan An. – Legalábbis ha alattam reng a padló...

- Ti képesek vagytok a földön kufircolni? – döbbent meg Lav.

- Nehéz elképzelni rólatok – tette hozzá Sev is.

- Miért, ti nem? – mosolygott sunyin An.

- De, csak ti eddig magasabb szférába tartozónak éreztétek magatokat, mintsem hogy érintsétek a földet... még lábbal sem... – jelentette ki A Srác, Akit Lucius Mindjárt Megtép. (AS-AL-MM – kilövésre kész.)

Egy szikra nem sok, annyi sem tűnt fel. – Úgy? – csodálkozott Luc. – Ilyennek láttok?

- Mi lenne, ha Ronnie folytatná a játékot? – legyintett Lav, és megragadván az alkalmat, hogy elterelődött róluk a figyelem, átcsusszant Sev ölébe.

- Itt ma nem lesz nagy vallomás, ha nem mondod ki nekem, Ronnie – mondta édesdeden An is.

Ron nagyot szusszantott. Kifejezetten erőt adott neki Hermione dühös rúgása a bokáján. – Mikor basztál a legjobbat? – vágta ki epésen. Mint mikor az elsősöket hajigálta át a termen, ki a karosszékéből. Vagy mikor Harryt osztotta. Vagy mikor Lavendert molesztálta. Ismét erős volt és bátor.

A társaságban néma csend lett. Sev a tenyerébe temette az arcát. Még pár pillanat, és... bumm. Kirobbant a nevetés. Anne játékosan, kiskutyásan kacagott, Lav sikoltozva, fel-felnyögve, kedvese fojtottan, mély hangon, míg Lucius... ó, mind ismerjük azt a nevetést.

Ron egyszerre érezte magát a mennyben és a pokolban. Egyesek szerint a kettő metszete a nő, de ő most nem szeretkezett. Kitartóan fixírozta Anne emelkedő mellkasát, mint hamarosan mindenki, leszámítva Hermionét. An az elárultak pillantásával mérte föl a helyzetet, és tekintete megakadt Lavon. Eszébe jutott egy Brutusos idézet, de nem mondta ki; ehelyett látványosan eltöprengett a válaszon.

- Legjobb szex... hmmm - nézte gondolkozva a plafont, és leltározta magában az eddigi szeretkezéseket. Avery, Snape, szinte az egész hetedéves évfolyam, Sirius, Lily, Potter - bár ő csak jelen volt, sok-sok noname srác... nomeg Lucius. Elég nagy volt a választék, az óra pedig ketyegett. Meg lassan Snape bal szeme is. Harry izgatottan fészkelődött, Ron csábosan vigyorgott, Lucius pedig ajánlotta kedvesének, hogy az ő neve alatt fusson a dolog. Sev reménykedett, Lavinia Ront pásztázta, Hermione pedig aludt. Késő volt már.

- Talán... hmmm - kezdte újra tíz perc múlva, a tömeg meg már unta.

- Mivel már elég rég óta várunk, kérjünk az emléket vizuálisan is  - parancsolt Snape, aztán egy suhintással egy tejfehér felhő kezdett gomolyogni az asztal felett, még üresen, várva An nosztalgiáját.

- Ez így nem ér! -tiltakozott An. - Luuuc, mondd meg neki! Nem igazságos, hogy csak nálam csináljátok - duzzogott látványosan.

- Szívem, én is kíváncsi vagyok rá - puszilta meg kedvese arcát Lucius, mire a lány fogta magát, és kipattant az öléből. Harry helyeslően bólintott, Snape pedig elégedetten mosolygott.

Anne elhatározta, hogy már csak azért sem Luciust mondja.

- Avery -felelte végül. - Averyvel a prefektusi fürdőben - hadarta a választ remélve, hogy gyorsabb lesz a lila felhőcskénél, és az majd feladja félúton és visszafordul. De a szikrák felcsaptak. Lucius arcára diadalmas mosoly ült ki, Lavinia pedig meglepődött. Nem igazán a személy és hely volt számára érthetetlen, hanem inkább az, hogy az asztal felett megjelent az emlék - Avery és Anne a prefektusi fürdőben. Szép lassan mindenki észrevette, és - Ron kivételével, aki az aktust követte figyelemmel - Severusra meredtek. Elvileg csak a helyes válasznak kellett volna megjelennie.

- Gondoltam, ha már úgyis kissé unalmas volt a várakozás, kárpótlás jár - vont vállat Sev, és az érintettet kivéve mindenki egyetértett vele. Jó napja volt ma.

- Nem szeretlek, Snape - jelentette ki egyszerűen An, de Snape csak felkacagott. A lila szikrák ismét előtörtek, Annenek pedig lassan üldözési mániája lett.

- Válaszolj! - utasított most Lav. Lucius nem akarta elképzelni, hogy tudnak Snape-ék kommunikálni... mindkettejükben megvolt a parancsolási ösztön, és még félvérek is voltak.

- Csak akkor, ha ezentúl mindenkinek kivetítünk - szabta meg a feltételt a Hunter lány.

- Ismered a szabályokat, An. Nincs követelőzés, különben jön a Veritaserum... - Ron nyelt egy nagyot, Harry arcáról pedig mindennemű megnyilvánulás leolvadt (meleg volt a szobában... slash időjárás).

- Oké, oké - törődött bele sorsába An, aztán ismét gondolkozásra bírta helyes kis agyacskáját. - A kviddicsöltöző... James, Quitus, és mi négyen - nyalta meg a száját a lány, és a felhőcskék nem jöttek elő.

- Na végre - sóhajtott Lav, és az asztal felett megjelenő képre meredt. Ron szeme Moody - műszem nagyságúra nőtt, és tátott szájjal figyelte, ahogy Lucius és Anne elkezdik, ahogy James kiesik a zuhanyzóból, ahogy Anne tiltott átkot használ, ahogy Snape igénybe veszi Pottert...

Harry szintén nem akart hinni a szemének, aztán rájött, hogy be tudja őket csukni. Miután sikerült elvégeznie a műveletet - Luciusék után, de még Snape és James előtt -, egyre nagyobb bosszút tervezett Dumbledore gyilkosának, Voldemort szolgájának, az apja megrontójának... alias Snape-nek.

Lav kéjencen figyelte szerelmét Quitusszal, Snape ujjai pedig barátnőjébe kalandoztak. Anne is gyorsan visszapattant (energikus, mint a duracelnyuszi. Mennyi nyuszi ma) Lucius ölébe, és az asztalra hajolva figyelte emlékeit. Miután lejátszódott az egész esemény, a ködfelhő újból szürke lett, és lassan gomolygott az asztal közepén.

- Hát akkor... legyen Lav! - fordult An a szóban forgó (pedig nem is forgott... de Snape szerette volna forgatni.. filmforgatás) lányhoz. - Melyik volt az a legjobb szeretkezésed, aminél Snape nem volt ott?

Lucius büszkén csókolt kedvese nyakába a kérdésért, Snape pedig kíváncsian várta a választ.

- Nem is tudom – tűnődött Lav. – Sev nélkül... nem szoktam olyan jókat szeretkezni.

Mindenki lélegzetvisszafojtva leste a szikrákat – vagyis nem, nem is igazán: biztosak voltak abban, hogy megjelennek, így nem is figyelték annyira; de a lila felhő csak nem jött. Anne felnyögött, és még Sev is meglepettnek tűnt.

- Nélküled olyan.. nem is tudom – folytatta a fekete hajú lány tűnődve. – Olyan üres.

- Basszus, Lav, ne most kezd griffendélkedni! – kiáltott fel hitetlenkedve An. – Mondj valami értelmeset!

Lavinia felemelkedett Snape öléből, és szobormerev arccal helyet foglalt az asztalfő felé eső egyik üres széken, hogy kedvesével is farkasszemet nézhessen, ha szükségét érzi. Vele szemben, bár legtávolabb, Ron ült. Ez mintha inspirálta volna a sápadt slytherinát az erotomániától való lassú távolodásra.

Mély, fekete szemei most tágra nyíltak, és valami új, sebezhető kifejezés úszott beléjük. Ez, és holtsápadt bőre egészen kísértetiesen hatott az éjféli tűz lángjainál.

A társaság elhessegette a barokk regény hatásvadász légterét, és számonkérően nézett rá.

- Mindig, amikor nem vagy velem – kezdte ismét Lav-, igen, még Quitusnál is! Mikor nem vagy ott, rád gondolok. Mint valami varázslat. – hidegen felkacagott. – De hiszen az is, hiszen tudod, drága kis félvérem. Én is, te is, és együtt meg főleg... A vérünk köt össze, az a finom kis vérünk. 

Ron értetlenül bámult rá, ajkai meg-megremegtek, ahogy próbált kérdezni valamit, de végül is nem merte. Harry jegyzetelt. Snape elszakította a tekintetét Lavinia arcától, és a társasághoz fordult.

- Értitek?

- Te sem érted? – vonta fel a szemöldökét An. (Kedvese helyett is kirándult, aki ma már nem mehetett fel többet a hegyekbe.)

- Én igen. Azt kérdeztem, TI értitek-e.

- Magyarázhatsz, öregfiú – sóhajtott fel Lucius. Hosszúra nyúlt ez az este.

Sev megvonta a vállát, és Ronra pillantott. – Talán a vámpírvér – kezdte közömbösen. – Ő félig az, én már csak nyomokban, de sajnos ez a faj igen erős, és a dolog nagyon érződik. Tudjátok, hogy antiszociálisak vagyunk. Én nem csak Pottert és Blacket gyűlölöm. Gyűlölök minden halandót, akit valaha a közelembe evett a fene. Gyűlölöm őket, mert mások, és irtózom tőlük. Ők is irtóznak tőlem, ezzel egálban vagyunk. Még ha megpróbálnék, se tudnék valami emberiség hőse lenni; ha jót tennék is, megköveznének, mert éreznek valamit, valami idegent. Bennünk van, Laviniában és bennem, és nincs erő, ami ezt kimossa. Egymáshoz viszont vonzódunk, jobban, mint bárki máshoz; ha vonzanak is testileg az emberek, mi olyasmik vagyunk egymásnak, amit ők nem érthetnek meg. Ez nem szerelem, ez valami anyagi függés; anyagi, a test és a vér értelmében, szorítás az aura körül, hiány, ha nem vagyunk együtt.

Még egyszer körülnézett, majd halvány mosollyal hozzátette:

- Rohadt ciki, mi?

- De minket nem utálhattok! – jelentette ki An. – Sose mondtátok, hogy utálnátok!

- Ti nem vagytok egészen emberek, ahogy mi sem – mondta komolyan Lavinia. – Már az első pillanatban éreztem rajtatok. Anne, benned erősebb a véla hajlam – de Lucius, te sem panaszkodhatsz, valahol odafönn, a családfádban jól elintézték a szőke fürtjeidet. Röviden: hozzátok is vonzódunk, bár korántsem annyira, mint a saját fajtánkhoz.

- És én? – nyikkant meg egy halk hang: Ron megszólalt.

- Pff – jelentette ki komolyan Snape, bár Smithy vsz nem az ő szeretetére (ősszeretetére) pályázott.

- Sajnálom, drágám – vont vállat Lav. – Egyébként ma jókedvemben találtál. Éjszaka van, és ilyenkor... tudod, milyenek vagyunk – kacsintott. – Készülj fel, hogy holnap bunkó, sótlan és rideg leszek veled, mint bárki mással ezeken kívül. – mutatott körbe büszkén.

- Eléggé elkalandoztunk a témától – köhintett Luc. (De milyen jól köhög!)

- Ja igen. – Lavinia ismét megvonta a vállát. – Meg fog jelenni az emlékem?

Snape lenézett a felhőre. – Hát... – Ajka csúfondáros mosolyra húzódott.

- Ne nevess, te is ott leszel! Hopsz... – Lav a szája elé kapta a kezét. – Olyan szexet mondhatok, ahol ott volt, de csak segédkezett?

- E... – Snape inkább nem mondta ki. A végén még megjelenik. – Rá gondolsz?

A lány büszkén bólintott; érdekes, hogy rájött, ki az a rá. Nem Ré, az egyiptomi isten, és nem is egy üres személyes névmás; ő Rá, az ismeretlen egyén.

- Segédkeztem?! – vigyorodott el cinkosan Severus; felhúzta és átkarolta a jobb lábát. – Segédkeztem? Én fogtam le!

Csak egyetlen apró lila szikra.

- Ez enyhe túlzás – somolygott Lav.

- De-de, mielőtt elkábítottad a valerianával – jelentette ki vidáman Sev. Az est során először látták ilyen derűsnek.

- Illegálist szimatolok – lehelte An. – Hm... Bombajó!

- Részleteket – mondta tömören Luc.

- Nem baj, hogy ott voltam? – mosolygott gúnyosan Sev. – A szabályok mindenek előtt...

- An? – nézett kedvesére Luc. – Nem baj?

- Nem, ha megválaszolja a kérdésemet rendesen is...

- Ravasz – sóhajtotta Lav. – Hát akkor a nagy választék... Anne-vel csak csókolóztunk... (- A kép megjelent a felhőben, Sevék szerencséjére háttér nélkül, így nem látszott az ágyhoz kötözött fekete fiú, és Lucius, aki a hátát simogatja.) – Ööö, Potter... hát az egy szép srác, de az öltözős jeleneten kívül nem voltam vele soha. Tényleg, meg kéne már ejteni! – nézett fel meglepődve. – Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Olyan kis zamatos...

- Öhhöm. – Sev a szokott kontinentális szokást alkalmazva szépen torokköszörült. (Sev, a köszörűs.) Aztán elvitte élesíteni a cuccot, úgyhogy a hanghatások eszköz híján abbamaradtak. - Mintha azt mondtad volna, hogy...

- Igaz – vágott a szavába Lav. – És egyre rosszabb lesz ez a függés. De azért próbálkozni szabad, nem? Szépek ezek a halandók, bár beszélgetni nem lehet velük...

- Ne légy patetikus – utasította határozottan Sev. – Még nem vagy vámpír, és remélem, nem is leszel. Inkább válaszolj.

- Quitus a fiúvécében, és az illegális emlék Evans a szükség szobájában – mondta lassan, tagoltan Lav, szinte lázadva ezzel, hisz időt adott az emlékmegjelenítőnek. Nem is mondott többet, ezzel a bűbájjal már nem volt szükség beszédre.

- Ejha - foglalta össze An a látottakat. Lucius osztotta értelmes gondolatait.

- Hát valahogy mégis megoldottátok... - mondta elismerően, ugyanis Lavinia elsődleges célpontja a Hunter lány volt, de Luc nem engedte. Birtokháborítás lett volna.

- Mint láttátok, Evans készséges volt - vonta meg csontos vállait Snape. - No, de haladjunk, Lav, válassz! - utasított újfent, Luc pedig csak csóválta a fejét.

- Hát akkor... öhh öhh öhh ... Mr Malfoy! - szólított Wotton (de hiányzik ez az öhhöhhöhh XD – benső poén – a szerk.). A szőke csak érdeklődve pislogott, és várta a kérdést. - Halljuk, mi a te legjobb szexélményed?

Ronnak kezdett tetszeni a játék, mióta olyan nagymenően tudott nézni. Harryt a Snape-mentes rész nem izgatta, így az alvó Hermionét figyelte, aki úgy feküdt a földön, mint csámpás, mikor Ron belerúg. Nagyon.

- Hmmm... Anne és a prefektusi fürdő - válaszolt viszonylag gyorsan, és mivel a szikrák nem jöttek, a társaság a fehér ködöt bámulta, amiben hamarosan kirajzolódott a hatalmas kád, előtte a teljes alakos tükörrel, majd kisvártatva belépett az üres szobába a vadul egymás ajkát harapó szőke páros. Hamar megszabadultak a ruháiktól, majd beléptek a langyos vízbe. (Bár a hőmérséklet nem látszott az asztal felett, de ők tudták...) An a kád falának döntötte Luciust, és lábaival átkulcsolta a fiú derekát. Luc magához szorította barátnőjét, majd belé hatolt, és ütemesen mozogni kezdett, aztán a tempó egyre gyorsult, és hirtelen helycserés támadás következett. Anne simult a medencéhez, Lucius pedig kedvesébe, Az egyre intenzívebb nyögések hirtelen elhaltak, és a két ernyedt test egymás karjaiba fonódott. Pár másodperc múlva a ködfelhő ismét homogén lett, Ron pedig egyértelműen hetero. Most éppen.

- Hogy mire nem jó ez a prefektusi fürdő... - sóhajtott Lavinia, ő még ott nem járt. De eltervezte, hogy ráveszi Luct, hogy vigye be oda. Anne vidáman fészkelődött szerelme ölében, jót tett neki a nosztalgia.

- Smith! - játszotta tovább a játékot a Malfoy ifjú, és kémlelni kezdte a vöröst. Mivel az (jé, a baziliszkuszt megszemélyesítem, Ron meg az lesz... a slytherin vérem...) csak Annet bámulta, és Luc úgyse akart sok mindent tudni az újoncról, egy igen egyszerű kérdést tett fel. -Mi a legeslegvadabb szexuális (ő ki tudja mondani) jellegű fantáziád, Smith?

Lav és An egyszerre néztek egymásra, és mindkettőjük szemében ugyanaz a tűz lobbant lángra. Snape is érdeklődve könyökölt az asztalra, bár Ronra nézve nem számított semmi nagy dologra. Nem volt túl optimista a szívem.

Hermione a láthatatlan erők (nem, nem Harry, most nála is láthatatlanabb) hatására felébredt, és nagyot ásított. Miután Potty elsuttogta neki a jelenlegi szituációt, a Granger lány összeszűkült szemekkel ült fel, karba tette a kezét, és csak várta barátja válaszát. Nem volt ő szemérmetlen, de valahogy nem bánta volna, ha a ködben ő jelenik meg, bár a szexuális jelleg hiányzott belőle, mint ahogy fantáziájából is. Ronéból már kevésbé, de valahogy neki hirtelen nem jutottak eszébe azok a kócos, rendezetlen barna fürtök, mikor elveszett azokban a makulátlan, csillogó tejfelszőke tincsekben; nem vágyott a jólfésült bozontos szemöldökre, mikor előtte másztak hegyet a szebbnél szebb íves szemöldökök; nem érezte hiányát a nyakig begombolt mélyvörös talárnak, amikor mellette An talárja épp hogy le nem esett a lányról; és a tetejében még pillanatnyilag Sevet is vonzóbbnak találta, mint jövőből jött iskolatársát (nem Harryt).

A legvadabb perverzió... (még szerencse, hogy nem olvasta a Bridge-partyt... az vad és perverz...) Gyorsan összeszedte az elmúlt két-három órában történteket, és megpróbálta összeállítani a neki tetsző elemeket egyetlen hatalmas álomba, amiben mindent megtehetett, amit csak akart. Csak egy valamire kellett figyelnie: a jövő titkai még titkok...

A különösen líraira sikerül benső monológ után (mely biztos nem Ron fejében játszódott le, sokkal inkább a narrátoréban (hm, Zsóka mint trubadúr:)) a szereplők tűnődve meredtek maguk elé. Mely kifejezés nem pontos a maga szexuális értelmében, ugyanis a fiúk most meglepően nyugodtak voltak. Sev és Lucius valószínűleg az est ezt megelőző megpróbáltatásai miatt – Ron pedig... hm. Ron valószínűleg még nem jött rá, milyen érzés nyugtalannak lenni. Legalábbis azt a fajta nyugtalanságot nem ismerte, ami után nem következett dolgozatírás.

Na jó, ne legyünk pesszimisták, a vöröskének is volt élet a takarója alatt, de egyelőre nem kellett neki levegőt beengedni alá, mert jól elvolt Ron ingujjában anélkül is. Miután hosszan elfilóztunk a Weasley-kéz rejtelmeiről (Tiszta kéz – egy fictioncím; nem gondoltak a mocskos képzeletű olvasókra), lássuk a Weasley-elmét.

Odabent az áramkörök vad táncot jártak, sőt harcot vívtak, mint megannyi Luc-szemöldök. Azért Snape használati tárgyait még nem merném megemlíteni. Ő napjában kábé annyiszor vonta fel a szemöldökét, ahányszor levegőt vett. És ,,kábé” (jé, idézek magamtól, híres vagyok) ennyiszer volt ,,bársonyos” hangja is, melyhez a posztót bizonyára nem Snape aputól örökölte (azok a rossz muggle gének!). Az ujjai is mindig hosszúak voltak, a bőre is mindig fehér volt – Sev tehát nem szűnt meg önmaga lenni, és a ,,vele, tudod, az a gond, hogy él” típusú komplexusát is heti rendszerességgel a fejére olvasták méltatlan szájak. (Potter-szájak – már látom a Goldon a kiírást. Tonight live show.)

Tehár Ron.

Gondolatai.

*tücsökciripelés*

Látjátok az elsuhanó kis növényboglyákat, halljátok a keringő mexikói szelet? (Látjátok ezt a táncot? Halljátok ezt a zenét?) Petőfi fejhangon énekelt, a párbajozó cowboyok mind elnémultak egy percre és idefigyeltek. Mindenki dermedten várta a nagy kinyilatkoztatást.

A Mikulás nem létezik!

Nem, nem ezt, te idióta.

Miután Yoda kitakarodott a képből (meglepően szenilis és dekoncentrált lett, mióta beleesett Luke maga ásta lukába és beverte a fejét –aki másnak vermet ás...— Luke-nak bezzeg szólt valaki, hogy Look, Luke, luk! – és ő szépen félreállt, a szemét.), a narrátor elvadult harcokat vívott az elvesztett mikrofonért. Yoda erőtlen, nyöszörgő hangokat adott ki, és valami joghurtról nyökögcsélt (Yodabella?! Az nem Bellatrix?), de újra fejbe vágták, mire magához tért és eltűnt.

Előtte még felsírt, magas, érthetetlen hangon:

- Használd az...

A slytherinek soha nem tudták meg, mire gondolhatott; így hát továbbra is teljes lelki nyugalommal használgatták minden nap azt, amire tippeltek, hogy gondolt.

- Ha nem szólalsz meg öt másodpercen belül, én fogok kérdezni tőled, és hidd el, az nem fog tetszeni – törte meg a csendet Severus hangja. Nem tűnt idegbetegnek, de buddhistának se. – Gyerünk, Smith!!

- Miért? – kérdezte remegve Ron. Ezúttal nem a félelemtől. Valami... valami merőben mástól; nála ezt még nem diagnosztizáltuk.

- Rendkívül unalmas itt ülni és rád várni.

- Akkor menj és szórakozz! Nem fogsz hiányozni! – csattant fel vöröske, és egy pillanatra eufórikus öröm öntötte el. Évek óta készült kivágni valami ilyesmit; még azelőtt eltervezte, hogy Mamamaci leszoktatta volna a káromkodásról.

- Mély sajnálattal kell megállapítanom, hogy nem jelent meg színes felhő – mondta mosolyogva Lavinia. – De azért maradj, szívem.

- Furcsa anatómiád lehet – mérte végig gúnyosan Sev, majd biztatóan megpaskolta kedvese mellkasát, jelezve, hogy növessze vissza, amit ezek szerint kívül hordott. – SMITH!

- Igaza van – szólalt meg csengő hangon An. – Roni, elő a farbával, egy-kettő!

Még fel sem ocsúdott afeletti döbbenetéből, hogy hirtelen magázni kezdték, Ron máris az asztal előtt térdelve találta magát. Snape unatkozott.

- Ne bántsd, Sev – húzta el a száját Lucius. – Akkor nekünk kéne eltakarítanunk a vért. Na mi lesz, Smith?

- Talán... talán... – mormolta kétségbeesetten Ron. Minden összefolyt a fejében, és a híres káposztalé került legfelülre. – Anne és te...

- Lavinia – segítette ki jószívűen a másik lány, látva, hogy rá néznek.

- Igen. Meg H... H... Hukk!

- Az meg ki? – ásított Lav, és fintorgott. Hihetetlen, de sikerült neki, bár nem egyszerre.

- A csukás imitáló szava – oktatta halkan Sev az emberi attrakciókról. – Hö ki? - kérdezte hangosan. Hö-hö, élete első tahó megnyilvánulása. Nemsokára deszkázni fog.

- Öö... Otthon volt egy barátnőm.... ő nagyon jó tanuló volt, már sok-sok éve – vágta ki Ron. – Igen, sok év választ el tőle... – Meglepve érzékelte, hogy a bűbáj nem vádolja hazugsággal. Ezek szerint érzékeli az időutazás kavarta harakirit.

- Jó tanuló? – vonta fel a szemöldökét Lavinia. (Anyuuu! Már megint azt csinálja!) – Az... szexi.

Lucius rámeredt.

- Imádom megrontani az én eminens Sevimet – vigyorgott Lav, és megpaskolta kedvese combját. Sev elhúzta a száját.

- Túlzás, hogy te rontasz meg engem – mormolta hűvösen.

- Hm... Érzem, hogy majd erre is kitérünk. – Anne édesen mosolygott, de aki ismerte, már tudta, hogy ez csakis rosszat jelenthet. Legalábbis Snape számára....

- Na, Roni?

- És esetleg még... egy-két fiú... A szükség... ó... – Eszébe (hova?! ) villant, hogy ő elvileg nem ismeri azt a szobát. – A szükség nagy úr...

- Ne közhelyekkel dobálózz, hanem aktusokkal – szúrta közbe mogorván Snape. Megtapsolták. (Nem is.)

(Mellékszálak: Harry közben a kezébe temette az arcát, aztán az arcába a kezét, és mikor eldöntötte, hogy melyik fáj jobban, annál maradt. - Anál maradt. Hermione nem reagált, csak vette a levegőt ki-be, mintha ingyen volna. Kéne egy bűbáj, aminek hatására a sárvérűek csak engedéllyel lélegezhetnének Mardekár klubhelyiségében. )

- Milyen fiúk? – érdeklődött gyanúsan Lavinia. Most egész nyugodtnak tűnt, és mint rendesen, ilyenkor volt a legveszélyesebb.

- Hát izé – jelentette ki Ron, és lopva Lucra sandított. (Lopva-Lucra – jól hangzik, nem? Ez is lehetne egy szórakozóhely neve... vagy egy bordélyházé.)

Mikor rájött, mit tett, gyorsan elkapta a tekintetét, kóválygott egy ideig a szobában (csak a tekintete), aztán találomra felnézett. Nézték együtt a Lupin-szemet Sevvel, és Ron rádöbbent, hogy ez sem túl jó ötlet. Sev azonban hízelgésnek vette, és elégedett-gonoszkásan elmosolyodott.

- Milyen nagy hatást tettünk rád röpke pár óra alatt – vonta le a konklúziót kissé potteresen (önelégülten, de náluk más a szótár).

- Tehát mind a négyen ott lennénk veled? – összegezte Anne. – Helyes, Roni, most már csak azt meséld el, mit szeretnél velünk csinálni...

- Egyenként – tette hozzá kéjesen Lav. Megnyalta a száját, és kissé hátravetette a fejét, hogy megnézze a már sokszor eszébe juttatott plafont.

Hogy vajon mit keresett Lav a plafonon (spiderlav), sosem tudjuk meg. Lucius kíváncsian nézett újdonsült ismerősükre, aki már régóta sül, lassan kész. Sev ezzel ellelszevben (szegény skizo, maga ellen van... ebből lesz az öngyilkos) szenvtelenül szemezett vele (eszperente, király vagyok), és várta a választ. Roni nagyot nyelt, és ezt Sevie válasznak is betudta. An ellenben nem volt ilyen kisigényű, ő a szájmozgások híve volt.

-Meséljem el részletesen? - kérdezte kissé zavartan Ron, remélve, hogy Hermione eközben szublimál a teremből. De a slytherinek olyan gonoszak voltak, hogy klubhelyiségükből nem engedték távozni a gáz (mint halmazállapot, és mint a nyomorék -az én szótáramban- szinonimája) szublimált sárvérűeket. Tehát Hermione nem csak testileg, de kémiailag is bent maradt.

- Nem kell, ha nem akarod - mondta kedvesen Lucius, aztán mikor a többieknek leesett, miért lett hirtelen kedves és felajánló egyetlen szőke szexistenükből (Lochartot nem ismerték), mindenki ugyanolyan Umbridge vigyort varázsolt a képére (nem Bridge képére), és Ron megijedt.

- Hát... ha nem muszáj - nyögte lassan, amivel magasabbra lépett Sev szeretlek-listáján (igen, neki volt neki ilyen, mert ő igazából egy érzékeny lélek egy szexi testben). Lav úgy nézett a kis Weasleyre, mint egy ötévesre (a kis pedofil).

- Egyáltalán nem muszáj beszélned, Smith... - kezdte lassan Lucius -... meg is mutathatod - fejezte be most már szép gonosz szájjal (neki még a szája is gonosz. Van, aki velejéig romlott, Luc a szájáig). Meglendítette időközben előhúzott pálcáját, és az asztal közepén lila füst kezdett gomolyogni. Ron rosszat sejtett, a többiek meg szexet.

A színes káosz lassan testet öntött, és a köd közepén egy vörös falú szoba rajzolódott ki, közepén egy hatalmas ággyal.

- Vöröslámpás negyed? – érdeklődött diszkréten Sev, aki már bírt némi sejtésekkel a külvilágról.

- Az mi? – nézett fel Lucius, és szórakozottan megigazította a nyakkendőjét. Alatta mindig olyan harapnivaló volt a bőre, hogy többször is menekülnie kellett Lavtól, pedig volt rajta egy réteg talár is.

Anne is ártatlanul pislogott a félhercegre fehér díványon. Márpedig ha ő nem hallott semmiről, háááát... Snape rápillantott megbízhatóan romlott Laviniájára.

Semmi életjel. Kezdett kétségbe esni.

Újabb pill. (Ein Blick auf den anonymen Rückblick, írta Széchenyi 1850-ben...)

Ezúttal a kis vörösre, már csak a színegyeztetés végett.

Sömmi, az a nagy büdös, amit olyan sokat emlegetnek (nem a vadőr).

Noch etwas?– kérdezte a bolti eladó, de Sev lemondóan megcsóválta a fejét. Nem kért többet ebből a világból.

Lenézett magára, és elégedetten elmosolyodott. Végre látott valamit, ami tetszett neki.

Nade elég az egóból, visszatette, és beszélni kezdett.

- Funkcióját tekintve olyan, mint itt a Szükség Szobája, csak sok esetben egy egész utca...

- Vörös...lámpás... negyed? – motyogta Lavinia.

Sev látta Lucius szemében fellobbanni azokat a lámpásokat.

- Hol van? – kérdezte lordunk (heh, kicsi Voldi :) kíváncsian, ugyanakkor némi gyanakvással, mert nem szokta meg, hogy bárki is merőben új információval lepje meg.

- A muglik világában – hangzott a várt kiábrándító felelet. – Fél galleonért bárkit megkaphatsz... már aki ott van. Na de Smith, ne hagyd befolyásolni magad, folytasd, amit el sem kezdtél! – fordult (mozgás nélkül, mert tudta, hogy ez csak egy szófordulat) Ronaldinóhoz. Az gyorsan belőtte a gólt, amire kérték, aztán értelmes tekintet-program után kezdett kutatni a fejében, amit Sevre villanthatna. De nem talált. (Francba, már megint lefagyott a Mátrix!) Így hát a megszokott üres pofát vette elő, amivel bájitaltanon már eleget szórakoztatták egymást. Ron a pofával, Sev a pontokkal. (Csupa p, főleg ha szegény Sevit Perselusra szinkronizáljuk...) Azt, hogy közben jól érezték magukat, a griffesek képének vörösödéséből és Snape elégedett kis sóhajaiból vonta le konklúzióként a megfigyelő ufó-csoport, akik még nem voltak elég tájékozottak a földi halandók interakcióiban.

- Muglik... – merengett ismét Lav. Mostanában valahogy kiesett a történetből, és egyre több időt töltött a falnak beszéléssel.

- Sose érnél egy mugli csajhoz, igaz, drágám? – Anne félvállról beszélt, és közben Ron képzelet-szobáját fürkészte, HÁTHA végre történik valami. Uncsi tévéműsor. Még mindig reklám ment, Dumbi el is kapcsolt.

- Attól függ, kedves – mondta lassan Lucius. – Természetesen ügyelnék arra, hogy ne hullassak félvér fattyakat szerteszét.... Ó, bocs Sev – vigyorgott oldalra. Sev arcáról lehervadt a mosoly, és átadta helyét (milyen udvarias) egy annál keserűbb grimasznak; de Anne sem vágott túl vidám képet (csak ilyen volt a kirakósban).

Miután így ők ketten tök jól eljátszották a nem kaptam karácsonyra szexet slytherin kölyköt, és Lucius is kedvére kikacarászta magát (mert csak finoman, arisztokratikusan...) Sev savanyú festményén, amit ő festett (Tobias bácsi csinálta hozzá a vásznat... Éliás, Tóbiás, egy tál dödölye... ja nem, Eileen és Tóbiás...)... hehh, túl hosszú ez a mondat... Miután ez meg az, Ron szobácskájában hirtelen megjelent valaki. (Ki aludt a szobácskámban... és az ágyacskám? – nyikkant meg félálomban a forgatókönyvíró, de leintettük.)

Az alak az ágyacska felé indult, és Anne egy belső hördüléssel (ami kifele nem hangos, csak befele) konstatálta, hogy nem ő az. És véesz nem aludni készül. De hol van Smith közlegény? Nahát, hogy egyesek hogy el tudnak bújni!

Ron, mikor észrevette, hogy a többiek őt nézik, és nem itt, hanem máshol, sietve kibújt az ágy alól, és a képzeletbeli Ron elindult a lány felé. Valószínűleg túlságosan szégyenlős volt eddig, hogy elő akarja dugni az orrát (mit is?), és eredetije nem tudta, hogy ebben az álomban minden az ő legrejtettebb vágyai szerint fog történni...

Anne kecsesen elhúzta a száját, és undorodva nézte az álombeli lányt. Lavinia végre leszakadt a plafonról (rászakadt a mennyezet), és a ködfelhőbe meredt (újabb izgalmas dolgot talált). Lucius csak egy elegáns 'fuj'-jal jelezte véleményét, míg Sev ennyire sem méltatta a látványt. Ő talán sejtette előre, hogy mennyire idegesítő lesz Ms Granger (és a nevét is sejtette).

- Láttok valamit abban a szénaboglyában? - fintorgott An. - Ronci, nálatok nem divat a fésű?

- Úgy látszik, a szemöldökcsipesz sem... - szólt hozzá a témához Szemöldök-szakértő Luciusunk is. Hermione dacosan és gyilkolóan nézett Ronira, aki meglátva a láthatatlan tekintetet képzeletében kiszedte a lány szemöldökét, elküldte fodrászhoz, és mellplasztikára is. A hirtelen változásra Snape füttyentett egyet, Ron pedig büszke volt határtalan képzelőerejére. Hermione meg nem. Harry meg csak nézett.

- Így mindjárt jobb - dicsérte meg Lav a kis Weasleyt, akinek dagadt a mája, meg a büszkesége a büszkeségtől.

- De mikor jövök én? -türelmetlenkedett Anne hercege ölében, aki nyugtatólag megsimogatta szerelme fejét. Jó kutya, pedig Black messzejár (Vagy mégsem? - Harry reményeit hallották).

Ron vette a lapot (Bridge-eztek), és haladt a képzeletében. Lassan odalépett Hermione2-höz, és belecsókolt a lány nyakába. Lavinia ásított. Ron mája visszament, így fokozta az eksönt, megjelent a szobába a Ködlavinia és Ködanne (ködelőttem, ködutánnam... ez gruppen), és hiányos öltözeteiket mégjobban megritkították, közben pedig egymás nyelvével játszottak (de nem pirospacsit).

Lucius végre felkapta a fejét, és egyéb tartozékait (a szemöldöke is ide tartozik már), és Sevie is érdeklődve meredt kedvesére, bár ő inkább Luciust várta. Őt kevesebbszer láthatta. Ron pedig eminens lett, és jó jegyeket akar, így kedvezett egyetlenének: az álomajtó ismét kitárult (tárulj szezám... tárulj sevszáj... Alibaba és a 40 rabló jót szórakozhatnának ott... slashparty), és Lucius hozta be rajta gyönyörű fürtjeit. Snapenek kezdett kisebbségi komplexusa lenni (pedig nem a méret a lényeg), megijedt, hogy ő kimarad. De Ron szerette Lucius haját és Sev... hmm... csak szimplán Sevet, így megadta neki a jól megérdemelt Luciust.