Eközben Ronald Weasley sápadt arccal loholt Dumbledore után, és próbálta zsebre dugni Anne öltözékeit. Már csak a talár maradt a kezében, amikor a kőszörnyhöz értek. Az igazgató elmotyogott valami édességnevet, aztán beljebb (hmm) inspirálta (spirál? Az olyan örök fogamzásgátló, nem? De milyen lehet az in spirál?) vendégét.

- Nos, fiatalúr, lássuk, melyik házba kerül majd - tette rá Ron fejére a süveget Dumbledore. Ron felelevenítette az elmúlt egy óra szépségeit, majd benyúlt a zsebébe, hogy fogdoshassa kicsit An bugyiját. Mivel a Teszlek Süveg griffendéles cucc, nem várta végig a képzeletbeli orgiát, inkább hangosan kijelentette, hogy slytherin!.

- Látom, talárja már van - emelte ki az újdonsült mardekáros (marha káros) kezéből a ruhadarabot. - Kitűnő! Most pedig menjen a hálótermébe, a jelszó: Felláció.

Ron magára húzta An talárját, aztán elindult a klubhelyiség felé. A kőfal előtt elkántálta a jelszót (szegény nem tudta, hogy ezt nem kántálásra találták ki), és belépett a Sevvel, Laviniával, Annevel és Luciussal (valamint az ötödik elemmel, akik ketten vannak) telt KH-ba.

- Hát ez meg ki? És mit keres rajta a talárom? - pattant fel Anne, és akkor már kedvese is. Lav csak gonoszul mosolygott, és várta, mi sül ki belőle (sültkrumpliii). Snape is élvezte a szituációt, és boldogan nézte, ahogy Lucius és szeretője kedvesen kiosztja az exgriffest. Ronnak nem tett túl jót a bárgyú mosoly, ami az arcára terült, de aztán (Luc crucio-kezdeményének hatására) készségesen visszaadta az ellopott ruhaneműket.

- És a melltartóm? - leltározott egyet An, aztán Luciusnak adta második átnézésre. A slytherin mindent rendben talált, és kutatóan nézte Ron mellkasát.

- Az nem nálam van – tiltakozott sértetten Ron. Sértettsége leginkább abból fakadt, hogy tényleg. Csúnyán nézett Laviniára, és akarta azt a melltartót. Hermione gyorsan megtapogatta a sajátját, hogy az megvan-e; már nem bízott a Weasley-kleptománia gyógyultságában.

Sev és barátnője összenéztek, és mindkettejük arcán ugyanaz a gonosz mosoly jelent meg (leárazva volt a Tesco-gazdaságos cuccok között, és gondolták, többet is vesznek). ,,Hagyjuk, hogy Malfoyék széttépjék és elfogyasszák?” – kérdezte Lav tekintete. – Aha – vágta rá Snape, aztán rájött, hogy a legilimencia csúnya dolog. Most már mindenki őt nézte.

- Mit mondtál? – fordult felé Lucius, mivel ő már jártas volt barátja sunyerák gondolkodásmódjában. Sejtette, hogy van itt valami, és nemcsak abból a gyanús-vagyok színű glóriából következtetett, ami Snape feje fölött lengett.

- Egy mugli együttes – mondta Lavinia. Sev rámeredt.  Luc is. Lav azt se tudta, hová legyen a gyönyörtől.

- Mi? – tette fel a nagy kérdést An, mert már unta, hogy kiírták a sztoriból. (Forgatókönyv-váltás, indulhat a nightlife! Karóra: 22.03. Egyesítsük időinket!)

- Az A-ha. Mugli együttes. – Lavinia ránézett az órájára. – Kábé két éve szűntek meg.

- Ezt onnan olvastad le? – érdeklődött Luc udvariasan, és nem, neeem nézte hülyének a csajt.

- Tőle kitelik. – Snape de.

- Na jó, ki vele, vagyis elő vele, hova lett a melltartóm? – toporgott türelmetlenül An. – Már hiányzik, igaz? – gügyögte, és mellkasára tapasztotta a kezét. Nyugodtan borzolhatta az idegeket, rajtuk és a láthatatlan egyedeken kívül nem volt senki a klubhelyiségben. Sevék meg már megszokták. Többször is.

- Nyugodj meg, kicsim, megtaláljuk – simult hozzá Lucius. – Merlin – szólalt meg hirtelen.

- Ki? – érdeklődött Lavinia csillogó szemekkel. Férfinévnek hangzott.

- És mi még aranyvérűek is vagyunk! Szent Merlin! Milyenek lehetnek a sárvérűek?! Ha még nekem se jutott eszembe... – csapott a homlokára Lucius nevetve.

- Készülj, Lav – suttogta barátnője fülébe lesajnálóan a nagyon nem aranyvérű Sev. – Eszébe jutott az Invito.

Lavinia felsóhajtott, és beviharzott a KH-ból nyíló lányfürdőbe. Valószínűleg most járt itt életében először.

- Invito An-melltartó! – kiáltotta Luc, miután előhúzta a ma este már épp eleget pihentetett pálcáját. Hallani lehetett egy hangos koppanást, ahogy a ruhaneműt markoló Lavinia belülről nekicsapódott a falnak. Vonzotta feléjük a kibocsátott varázsige.

Ezzel egyidőben feltárult a hetedéves lányok szobájának ajtaja. Mivel Lucius épp szemben állt vele (ellenséges haderő), a helyiséget pont megfelelő irányban érte a varázs, s egy nagy halom ruhát okádott ki a megdöbbent társaságra. Rózsaszín, hófehér, kanárisárga és fekete kupacok repültek a fejük fölé, melltartók tömege ért földet (fejet) Snape-en, Luciuson, Ronon és a büszke tulajdonoson, sőt – a két láthatatlan ember (Gárdonyi Géza fanfice) is kapott a jóból. Bár a köpeny eltakarta őket, így Harry és azonos betűvel kezdődő nevű bénője nem látszódott, de az a militari mintás fehérnemű szett igen, ami a fejükről lógott.

Hermione gyorsan (be)kapcsolt, és kihasználta, hogy Snape-ék épp levegő és látás után kapkodnak a melltartók alatt. Néhány ügyes fejeléssel (hú, tiszta A-ha koncert, éljenek a hatvanas évek, mm) lerázta magukról a felszíni problémákat, és elmozdult, mint egy büszke röghegység. Így a köpenynek kutya baja se lett, le se zuhant róluk, ők pedig vidám-világbéke fejjel néztek bizakodva a szép jövőbe. Vagyis le a lábuk elé, ahol egyre gyűltek a halmok, Snape pedig a fenekén ücsörgött, és cincálta le magáról a kellemetlen felszerelést. Ő nem akart véla lenni, Lavnak így is tetszett, a maga mega-pluszos felszerelésével. (Snape az 1980-as Szexuál-Megasztár.)

- Na, An, megvan? – mászott elő Lucius egy különösen nagy rakás alól.

- Honnan tudjam? – toporzékolt An, és majdnem hasra esett egy lábára csavarodó csipkés izében. – Van itt egypár!

- Hé, ez jól van? – Azzal megrugdosta kicsit a mozdulatlanul fekvő Snape-et.

- Aha... csak nem akarom fellármázni a házat a röhögésemmel, úgyhogy inkább nem mozdulok, hátha benn marad – suttogta a srác, és letüdőzte az egyik orra előtt heverő ruhadarabot. – Hm... ibolya...

- Mindjárt alulról szagolod, ha nem jössz ki alóla! – fenyegetőzött Lucius, és nekiállt felrángatni barátját. – Nem paradoxon ez? – dohogott Severus, de azért kiengedte kezéből az An-darabot.

Halk ajtónyitás. Lavinia kilesett a KH-ba. – Most már kijöhetek? – érdeklődött.

- Az az igazság, hogy nem is értük, minek mentél be – állapította meg Luc.

- Női dolog – vette elő Lav az egyetlen olyan univerzális varázsbaj-eltávolító mondatot a világon, amellyel egyszerűen bármit meg lehetett magyarázni.

- Na jó, oké, oké – nyomatta a rapet An, miközben kirángatta Ron kezéből és a pulcsija alól az elspájzolt melltartókat. – Szerintem rendezzünk neki bemutatkozóestet. Ha már ilyen bensőségesen bemutatkoztam...

- Nem vagy már fáradt ehhez? – kérdezte somolyogva Lavinia, és közelebb sétált az egybegyűltekhez, kis híján elsodorva Harryt, hogy érződjön, azért ő is létezik, hiába láthatatlan és hallhatatlan (de nem halhatatlan, az egy másik mese, ó, Lestat! *nyamm*).

- Mi a neved? – nézett mélyen Ron szemébe Anne. Lucius meg is látta ezt, és elrántotta a sráctól, ne hatolgassunk már itt idegenekbe! (Tényleg, az milyen fic, ahol nő hatol férfiba? Hm, az nem fic, az vicc... Vicc-fic...)

- Ronald Smith – vont vállat Lavinia, és felrángatta a földről a gyengéket és elesetteket. Nem bírta, ha valaki a közelében nem áll.

- Szép név egy lánynak – akasztott kedvese nyakába egy melltartót somolyogva Snape, és arcon csókolta Lavot. Tetszettek neki a formás halmok. A padlón.

- No jó. Tehát... Smith? – nézegették Ront Luciusék. A fiú elindított egy tétova bólogató funkciót. Snape-nek tetszett a menüsor.

- Milyen... egyszerű – duruzsolta Mr. Malfoy. – Sebaj – védte meg Lav. – Az is ember... avassuk be.

- Mibe? – kérdezte gyanakodva Snape.

- Mivel már nem elsős, nem lesz gólyaavatáson. Játsszunk vele ma este valami ismerkedős marhaságot – javasolta Lavinia, és felcsillant a szeme.

- Ja, sejtem, hogyan akarod megismerni – vigyorgott Luc.

- Nade kérlek – tiltakozott Sev. – Lav már el van kötelezve! – Összenézett barátnőjével, és gyorsan mindketten lehajtották a fejüket. – Vagy meg... – kuncogta An is, és visszatartott egy nevetést.

- Csak komolyan, jeles ifjúság! – indítványozta Lucius. – Ha már így esett, tényleg kéne valami beavatási rítus. Anne drágám, van ötleted?

- Egy szimpla őszinteségi játék megteszi – legyintett a szőkeség. – Ott, az asztal körül.

- Az asztal körül? – vonta fel a szemöldökét Sev. – Már megint mit kell bevallanunk? – sóhajtotta. Az asztalt rendszeresen igazmondó bűbájjal rajzolták körül ilyenkor, hogy a mellette összegyűlt társaság hazugságait lila szikrákkal jelezze a levegő.

- Bizony, svindli játék – mosolygott elégedetten Lavinia. – Én szeretem, tehát kezdjük.

- Én szeretem, tehát kezdjük – húzta el a száját kedvese. – Mintha csak ez számítana.

Mindannyian letelepedtek az említett asztal köré, és Lucius egy tapssal elindította a játékot. Pálcájából ibolyakék fénysugár tört elő, ahogy a fiú körülrajzolta a csoportot a megfelelő varázslattal. Ron nagyot nyelt. Lavinia szemei kéjes örömtől csillogtak. Hermione és Harry a körön kívülről, szorosan a közelükbe húzódva figyelte a fejleményeket.

- Smith, te nyitsz – (vég)rendelkezett Lucius. – Kitől akarsz kérdezni? Utána ő folytatja a kört.

- Ez... ez olyan, mint az üvegezés? -hebegte Ron. Az apjával már játszott ilyet, Mugliőrült Weasley szerette az ilyen játékokat. Családi társas üvegezzünk...

- Az meg mi? - vonta fel fintorogva szemöldökét Anne, és várta a hatást. Ami annyi volt, hogy Snape kinyitotta a száját, és még beszélni is kezdett.

- A muglik üveggel játsszák -kezdte szépen magyarázni, amíg An szemöldöke visszasüllyedt a helyére. Aztán Sev Ron felé fordult, és kecsesen rámordult, hogy kezdhetné végre. Ron pedig ért a szép Sev-szóból, így megnevezte az első embert, aki eszébe jutott:

- Te ott! -bökött An felé udvariasan. Most Lucius szemöldöke is csatlakozott Anne-éhez, és együtt szökkentek a magasba. Hiperaktív szemöldökök (asszem a szemöldök már kicsit szóismétlés, de nemgáz).

- Rám céloztál? - kérdezett vissza a megszólított.

- Igen, rád. Mi a neved?

- Ezzel ellőtted a lehetőséged, Smith... - mosolygott Snape. Nem szeretett kezdőkkel játszani.

- A nevem Anne Hunter, és Lavinia! -csillant fel a szeme (a szemöldöke a helyén maradt), miközben tekintetét a lányra emelte. Az csak egy gyenge félmosolyt eresztett meg, és várta az ismétlődni fogó (ehh) kérdést.

- Felelsz vagy mersz, édes?

- Feleljünk (Snape feleltet...ja, nem, most Anne a tanárnéni. De mindent eltanult Sevtől) - válaszolt gyorsan Lavinia, aztán rájött, hogy nem többesszám.

- Hányszor csaltad meg Sevit? - nyalta végig a száját (ő így is tud beszélni), és figyelmesen nézte Lavot. A többiek szintén érdeklődve pislogtak, Lucius pedig ellenőrizte a hazugságkimutató bűbáját.

- Nem túl erős ez témaindító kérdésnek? – ráncolta a homlokát Snape.

- Mi van, félsz? – kérdezte alattomos mosollyal Lucius.

- A helyedben én nem vigyorognék...

- Ez igaz állítás volt – pillantott Anne-re Lav, miután végignézett az asztalon, van-e a levegőben elszíneződés. – Vagyis te is...

- Válaszolj! – vágott közbe határozottan An. – Hányszor?

- Sose számoltam – hangzott a válasz. Snape a tenyerébe temette a fejét.

- A nullát nem lehet számolni – folytatta Lav. An összeszűkített szemekkel figyelte. – Terelés! – kiáltott fel váratlanul. – Egy halványkék szikra a háta mögött! Nem ér általános igazságokat pufogtatni, válaszolni kell!

- Jól van na – duzzogott Lavinia. – Időnként Quitusszal, ha közös lyukasóránk van, és Sevnek van órája.

- Együtt töltitek a lyukakat lyukasórán? – kacsintott An.

- Neked van lyukasórád?! – csattant fel Snape. – Ezt nem hiszem el! Minden napom be van táblázva!

- Öhm... most mi zavar jobban: az, hogy a barátnőd kevesebbet tanul, mint te, vagy az, hogy félredug? – érdeklődött udvariasan Lucius.

Ron ámulva figyelte a körülötte ülőket. A kudarca óta nem szólalt meg, de egyre többet értett ebből a világból. Például a lyukasóra szót. Neki is van lyukasórája! Sok-sok-sok! Kedden és szerdán és pénteken! De ki az a Qutius? Mintha hallotta volna már Hermionétól a nevét... vagy az koitusz volt?...

- Hát persze, hogy az, hogy... – Sev csak hápogott. –...még hogy lyukasórák! Te ott üdülsz, míg én... bahh!

- Sevi. Baszd. Meg – mondta nyugodtan, tagoltan Lavinia. – Már a lyukasóráimat is irigyled? Micsoda teljesítménycentrikus ember vagy te?

- Hoppá, állj, állj. – Lucius diszkréten tapsolt néhányat, mire végre csend állt be. – Egyszerre csak egy kérdést, Lavinia. És előtte válassz embert, ha lehet...

- Smith! – csendült a hideg, megjátszott Lav-hang. – Mivel ismerkedünk, gyengéd leszek: a fiúkat vagy a lányokat szereted?

- Nem választhatok, hogy felelek vagy merek? – motyogta Ron elanyátlanodva (Mama maci nélkül nem jó üvegezni).

- Hoppá... megint átmentem őszinteségi játékba. Végül is... Játsszunk csak ilyet! – nézett Lucra Lavinia. Általában őt tekintette főparancsnoknak. Hogy a hajhossza vagy egyéb erényei alapján, nem lehet tudni.

- Tehát csak felelünk. Válaszoljon, Mr Smith – suttogta félelmetes mázzal a lány, miután megkapta az engedélyező bólintást Luciustól. – Éreztél már vonzódást fiúk iránt?

- Én... -Ron nem tudta mit csináljon, így sz(n)épen körbepislogott, hátha látja a láthatatlanokat, de mivel még nem rendelkezik nagy kék kivehető acélszemmel, ezért nem látta. Hermione szája elé tette a kezét (szájába tömte, de az túl erotikus neki), és hang nélkül suttogta (milyen ügyes ez a mai ifjúság) a nem szócskákat. Remélte, hogy a nem nem fiú lesz, a válasz pedig így nem. Hermione még remélni is csak szépen, összetetten szeretett (mennyi T).

- Nem, soha - válaszolta végül szép hirtelen, és ugyanolyan erővel, mint ahogy a tüdejéből kiáramló oxigén megrezegtette a hangszálait, lilás-kék felhők és szikrák kezdtek gyülekezni a feje felett. Anne és Lavinia összenéztek, és nyelvecskéik egyszerre járták végig ajkaikat (mindenkinek a sajátját), míg Snape szintén szenvedélyes szexi félmosolyt produkált sokat emlegetett orra alá (pedig milyen ügyes lett volna, ha máshova produkálja).

- Úgy látszik, nem mellettem alszol - vonta le a számára legfontosabb következtetést a mi slashmentes Luciusunk.

Hermione némán zokogott, Harry pedig a Lucius által emlegetett problémán töprengett. Ron olyan vörös lett (nem, nem mint a haja, azt Rowling néni sokszor emlegette), mint Lavinia minden második körme, és próbálta elképzelni Harry arcát (mert még mindig nem látta a láthatatlanokat).

- Nem akarunk mégis átállni a tettekre is? - csillant meg újból Anne szeme, de Lucius szemöldöke elüldözte.

- Maradunk az őszinteségnél, szívem, és megvárjuk, míg Mr Smith hajlandó lesz megnevezni valakit - jelentette ki ellentmondást és szemcsillogtatást nem tűrő hangon Luc.

- Snape -nyögte Ron, mire Lucius fenyegetésére fittyet hányva (láthatatlan hányás) Harry szemei csillogni kezdtek, és nem a szemüvege miatti optikai csalódás volt. Kis Túlélőnk remélte, hogy valami értelmes kérdés hagyja el barátja száját. De hát tévedni emberi dolog.

- Szerelmes vagy? -kérdezte furmányosan a kis Weasley. Csak azokat a kérdéseket volt hajlandó feltenni, amit otthon anyucival is.

Miután Snape végre sikerrel megküzdött a rátámadt röhögőgörccsel – ezt is nagyon sznípen csinálta, vagyis kemény nagyipari mennyiségben ráncolta a szemöldökét és összepréselte az ajkait, hogy megőrizhesse komolyságát -, nyelt egyet, és megvárta, míg a többiek is kiszörnyülködik magukat. Látatlanban azt is átérezte ezzel, hogy Harrynek idő kell, míg kiheveri azt az erős fejbeverést, amit okozott magának, mikor meghallotta a kérdést.

- Miért, olyan ééédes... – gügyögte Lavinia Anne fülébe, és mindketten Ront figyelve kuncorásztak.

- Ez egy komoly kérdés, kéhlek alássan – utasította rendre barátját Lucius. Sev felkapta a fejét és gúnyosan rávigyorgott.

- Akkor most idéznék a Gerdead egyik számából: már csak emlék, mikor még nem voltál... – énekelte mély hangon, szinte már a pincéből (lemászott, hátha apu kivételesen ott van, nem a nirvánában). Közben nesztelenül felállt, és Lavinia elé térdelt. – Az volt az igazi nyár... az idő oly gyorsan száll...

- A legszebb pillanat, amikor búcsúzunk – folytatta somolyogva, de teli szájjal (hé, pedig Sev térdelt) Lavinia. – És a vonatra felszállsz...

- Könnyes szemmel arra gondolok – énekelték együtt -, hogy NEHOGY LEMARADJÁL! – Lila szikraeső tört ki körülöttük, mint a zápor, és Snape végre fölnézett. – Hát igen, együtt szoktunk felszállni, ez a rész már nem asztal-kompatibilis – állapította meg egykedvűen, miközben visszaereszkedett a helyére a karosszékre. – Nos hát: a válasz nem tudom. Fogalmam sincs, Smith. Már akkor kiszúrtam Laviniát, mikor először belépett a nagyterembe, és éreztem, hogy egyszer az enyém lesz, de hogy ez érzelmi indíttatású volt-e...

- Valld be, hogy ragaszkodsz hozzám – morogta Lav szemrehányóan.

- Nem is – tiltakozott Sev. Halvány szikra lobbant. – Mindig eldugod előlem a cuccaimat, és nem hagysz jegyzetelni órán. Lassan már azt sem tudom, mire találták ki a padot: írni rajta, vagy szórakozni alatta! – A szikrák szempillantás alatt eltűntek.

- Hát... – tűnődött Luc. – Ezt vehetjük igenlő válasznak?

- Nem! – vágta rá Snape, egyidőben Lav ,,Igen!”-jével. Újabb kékeslila felhő. – Nem tudjátok bebizonyítani, hogy miattam van – mutatott rá az objektumra hivatalos modorban a fiú. (Mint egy időjárás-jelentés... felhő kilenc óránál, maradjanak otthon, Sev ma szerelmes lesz... vagy borús...)

- De. Mondj még egyszer nemet.

- Nem!

- De!

- Merlin, az a nem egy nem volt, nem tiltakozás a nem-mondásra! – csattant fel Sev. A bűbáj megzavarodott, mert nem igazán értette a bonyolult ágrajzú mondatot, és zöld szikraesőben tört ki.

- Sev – nézett rá megrovóan Lucius. – Már megint tönkretetted a varázslatot.

Snape csak együttérzően legyintett a pálcájával, mire a zöld szín ismét lilára váltott, majd abbamaradt. Lucius kezdte unni a dolgot, így sietésre intette Severust, aki hallgatva a bölcs hosszú aranyló tincsekre (Lucnak okos haja volt), máris megnevezte a következő egyént, eldöntetlenül hagyva a szerelmi kérdést (aminek Lav nem örült, de hát ez van, elég, ha Lucnak tökéletes).

- Ööö... Mr Malfoy - szólította Sev a szőkét, ellopva Anne alliterálásait és erotikus hörgését. Lucius karba tett kézzel várta a vallatást, meg azt, hogy Snape abbahagyja a gonosz vigyorgást. Ron meg csak figyelt és figyelt, Harry Ront figyelte, aki Annet nézte, aki most kedvesét pásztázta, aki mereven Snape-re bámult, aki visszanézett rá. Sev sosem tudott elegánsan jó helyre nézni. Ő a leggyengébb láncszem.

- Miért nem akarsz velem szeretkezni?

Mivel Lucius szemöldöke nem tudta, hogy nem neki szól a kérdés, ijedtében ugrott egyet, és ott is maradt. Gazdája (mint a gyűrűk urában: gaszdaa) a válaszon törte szép fejecskéjét, de nem siette el. Eközben Harrynek volt ideje levonni a következtetést, hogy Snape nem slashmentes. Mivel okos fiú volt ő, arra is rájött, hogy Lucius az. Hermione arra jött rá, hogy a szeme sarkába ki kell tennie a 16-os karikát, míg Ron csak An és Lav kebleinek összehasonlításával volt elfoglalva. Elemző esszét írt a memóriájába, hisz mikor otthon játszottak, ilyen látványelemek nem voltak.

- Én nem csalom meg Annet - válaszolt Lucius lila felhő nélkül, mire An édes kis mosolyra húzta ajkait.

- Ez kitérés volt! - csattant Snape.

- Nem, ez nem volt az - szállt vitába vele Luc, a lányok meg hosszú estének néztek elébe. De nem látták, úgyhogy leállították hozzátartozóikat, és megegyeztek, hogy Lucius slashmentes. Snape nem írta alá az egyezséget, és nem szerette Luciust, hogy nem engedélyezte a tett-et is. Mr Malfoy pedig a felszabadult ágyra gondolt, amin eddig Snape aludt, pont az ő ágya mellett.

Hermione emelte a korhatárt; ő előrelátó volt.

Snape kissé duzzogva ült a helyén, amit gyakorlatilag senki nem vett észre, mert ő végtelenül ravasz volt, és úgy csinált, mintha nem duzzogna. A későbbiekben ebből a végtelen ravaszságból fejlődött ki az még végtelenebb (igen, a végtelen fokozható és osztható is, sőt le is lehet fektetni, akkor egy kur.va nyolcas lesz belőle) ravaszság, ami arra ösztökélte, hogy legyen tanár semmi pénzért.

De most még mit sem sejtve (de valamit azért mégis, bár semmit sem tudott a virágok szaporodásáról) figyelte Luciust, és magában különböző kötözőátkokat sorolgatott, csak hogy emlékszik-e még...

- Anne! – választott nagy nehezen Luc. Igazából azért volt könnyű dolga, mert a szőke lány feltűnően elhúzódott a látóköréből. – Te még nem voltál!

- Igaz – felelte egyszerűen An. – De ez nem kérdés volt, igaz?

- Kezdőnek nézel? – mutatott be egy kiemelkedően szerény mosolyt a fiú Ron felé. Épp csak hogy nem kiáltozta, hogy Okos vagyok és sznép. Ja, az nem. Ő eggyel arrébb ül és duzzog.

- Mi a terved ma estére? – kérdezte, és mélyen kedvese szemébe nézett. – Mi a leghőbb vágyad?

Anne gondolkodást erőltetett szőke buksijára, és Snape ravaszságát ellesve nem mutatta ki, hogy tényleg tud gondolkozni. De ez így nem gyanította senki. Ron tudta volna értékelni, ha An válasza kapcsolatban lesz vele, büszkén jelentkező testrészére (nem, nem a keze, bár nem zárhatjuk ki... privát party), de mivel mindez feltételes módban volt, ezért nem. Snape szintén valami ilyesmin törhette a fejét, csak nála kijelentő módban voltak a gondolatok; Lucius pedig egyszerűen meg volt győződve róla, hogy az este vele fog eltelni, ő csak azt kérdezte, hogyan... Hermione álmos volt, és ő Luciusszal ellentétben szívesen aludt volna Ron mellett, de ez megint csak feltételes mód. Harry mereven Snape-re nézett, és nem érdekelték a külső tényezők. Neki csak az a hőn áhított gyengepont kellett, amit Severus nem írt a homlokára. Ravaszsága nem ismert határt.

Lavinia okos ember volt, és nem fordult meg a fejében, hogy An vele óhajt bármit is, hacsak nem gruppen party a vágya, de akkor mindenki gondolata teljesülne. Ja, nem, mert ellentmondásos. Azt hiszem...

A gondolkodásszünet édes csendjét Ron ásítása törte meg, ami nem illett ehhez az asztalhoz (ami ide illik, az az ásításmozdulat és büszkeség. (Büszkeség és Balítélet, vagány film/könyv lehet...)

- Kicsim, ha sietnél, még lenne is időnk rá - sürgette egy kicsit kedvesét Lucius.

An félrehajtott fejjel, elgondolkozva fürkészte a társaságot. Az arcokat tanulmányozva körvonalazódni kezdett előtte a mai este eltöltésének lehetséges variációsorozata – legalábbis az, hogy ezek az emberek hogyan képzelik el az ő programját.

- Talán... aludni szeretnék – kezdte lassan. – Kicsit kifárasztott az a tanárosdi Sevvel, meg az az egész előtte... nem szoktam meg, hogy harapjanak. – Eleinte csend honolt az asztalon, de most megjelentek az első hangos szikrácskák. – Jól van, jól van – javított a lány. – Szóval az SVK teremben történt dolgok. Igen, azt hiszem, aludni szeretnék, miután minden lehetséges arcpirító titkot kiszedtünk kedves kis újoncunkból – mosolygott negédesen szerencsétlen vöröskére.

A többiek elhűlve bámulták. Még Ron nem is annyira, mert nem ismerte; de Lavinia például elnyílt szájjal bámulta – egészen meglepte szobatársa minden erotomániát mellőző megnyilatkozása. Egy új, tiszta Annie?

- De azért azt hiszem, megficánkoltatnám kicsit az én Lucikámat elalvás előtt – tette hozzá An. – Jót tesz az idegeknek – vont vállat.

Sev lassan kiengedte a levegőt - a száján át, hogy ne nézzen ki furcsán, hogy kilóg a szeme -, és megnyugodott, hogy a világ éppen olyan rendben és realitásban leledzik, mint An válasza előtt.

- Kitől kérdezzek? – nyávogta vidáman a lány, ügyesen palástolva, hogy örült a viszonylag diszkrét kérdésnek. – Ha új fiút kérdezem megint, úgy fogja érezni, hogy zaklatjuk. Igen. Az lesz a legjobb, ha Lavra hagyom a zaklatás szerepét... de ő meg már kérdezett tőle. Tehát marad Snape.

- Meg én – mordult fel a szőke és szerény és szexi és még sok sz-es tulajdonsággal bíró (Sev-mellett ülő: ez eposzi jelző) asztalszomszéd.

- Meg te, drágám, dehát neked már minden titkos gondolatod ismerem – suttogta lágyan An, mire Luc megborzongott. Nem tudott szegény az ügyes kis gondolatkivetítő cuccocskákról, amelyekkel minden valamirevaló véla ellátja csábításba induló utódját.

- Kérdezz – morogta Severus, és összekulcsolta a mellkasa előtt a karját. Ez nála nem a ,,Mindjárt visítok és elszaladok”-féle védekezés volt (Lav dolga a védekezés!), inkább amolyan figyelmeztetés, hogy ne gyere közelebb, és ne kérdezz intimet.

Anne máris mosolygott, mert imádott a tilosban parkolni, bár még nem volt meg a muglihasználati okmánya.

- Lássuk csak... - kezdte An, és látványosan töprengett. Genetikailag csinált mindent látványosan. Harry szemei megint csillogtak- bár nem az értelemtől -, remélte, hogy ha már Ron nem, An végre valami hasznosat kérdez. Snape meg remélte, hogy nem.

- Haladjunk, szívem, haladjunk... még hátravan a napi szíverősítő szex - unszolta Lucius, de barátnője egy laza mozdulattal leintette; koncentrált. Snape elégedetten mosolygott, mire Harryt kirázta a hideg.

- Megvan - kiáltott fel hosszas várakozás után Anne győzedelmesen, majd az asztalra hajolt, és így Snape elvesztette a szemkontaktust. Végül Lucius lesújtó és gyilkos pillantásai után visszakormányozta érdeklődését, és figyelmesen hallgatta a csendet. Míg végül megszólalt Anne is:

- Melyik volt életed legjobb szexe? Kivel és hol? - nyalta végig a száját.

- Ez nem egy kérdés... - félmosolygott Sev.

- Dehogynem... csak nem úgy kérdeztem - vont vállat An, és normálisan visszaült a helyére. - Halljuk!

- Gyerünk, Snape - dobolt az ujjaival Lav, tekintetével beígért egy keserves halált szeretőjének, ha a Kivel kérdésre nem az ő neve hangzik el. Lavinia nem bírta, ha jobbak nála.

- Erre szokták stílusosan azt válaszolni, hogy tököm tudja – vigyorgott Lucius, de An leintette egy durcás ajakbiggyesztéssel.

- Hagyd Sevie-t kibontakozni – suttogta.

- Kibontakozni – ismételte Snape cinikusan. Egymásnak támasztotta hosszú ujjait. – Örülök, hogy jelentőséget kap a személyiségem is...

- Hol dugtál és kivel? – fojtotta bele a szót Anne. (Ennyit Snape személyiségéről...) Miután jó alaposan belefojtotta, a szavak újra kijöttek:

- Hadd gondolkozzam. – Sev arcán az a fajta mély koncentrálás ült, amit Harryék dogaírás közben figyelhettek (volna) meg rajta, miközben ők körmöltek, ő meg olvasott valamit az asztalán. Biztos a PlayWitch volt.

Ja, nem. Sev intellektuális elme. A Káma Szútra lehetett.

És tényleg gondolkozott. Öröm volt nézni, hogy végre valahára nem csuklóból osztja a tudást – Lavnak ez új volt, bár szerette Sevije csuklóját...-; tekintete ide-oda rebbent a helyiségben, fekete szeme hol összeszűkült, hol csodálkozva kitágult.

- Voltál már egyáltalán Lavon kívül mással? – gonoszkodott Lucius. Legalábbis slytherin körökben ez gonoszkodásnak számít. Nagyon.

- Persze – vágta oda Sev, és tovább bámulta a bútort. – De ne kérdezz.

- Talán... – kezdte egy idő múlva; Egy Idő múlva, mely idő alatt Anne már kétszer kisüti a pitét, Luc meg háromszor megeszi, aztán felkelnek és kimennek a Szükség szobájából. Lavinia már tűkön ült (hogy fájhatott a feneke). – Talán mikor Potterék megmérgeztek minket azzal a potenciagátló bájitallal.

Most már a jelenlevők arcán látszott mély töprengés (Sev lepasszolta a cuccot), ahogy próbálták beazonosítani a szitut. Ez Annek (ennek itt) ment a legnehezebben, de láthatóan nagyon igyekezett.

- Amikor lefeküdtél Evansszal! – legyintett Sev.

- Én?! – háborodott fel Lucius (és Harry). – Sose nyúlnék ahhoz a...

- Nem te! – igazította ki somolyogva Snape. – Te.

- Én még itt se voltam! – rémült meg Ron, és már várta, mikor döfik le láthatatlan erők (erock, erotikus rockzene egyik alfaja) hátulról. (Harry a gitáros.) Errefelé az ilyesmi mindennaposnak tűnt.

- Jól van – jelentette ki a fekete fiú látható gúnnyal. - Tegye fel a kezét, aki velem szemben ül, és még eddig nem vette magára a ,,te”-t. Ja bocs, szőke haja van, úgyhogy tedd le a kezed, Lavinia.

-Dehát én is lefeküdtem vele! – tiltakozott sértődötten Lav.

- Az lehet, de ez most más sztorihoz tartozik. Anne, emeld már fel a kezed! Köszönöm.

An nem csinált semmit. Többen találgatni kezdték, Sev vajon mit köszönt meg. Jó nagy volt ez az asztal...

- Látom, élménybeszámolót kell tartanom – mondta fájdalmas hangon Sev. – Valamit csináltunk Potterékkel, már nem emlékszem, mit...

- Mikor a kviddicsöltözőben?... – vágott közbe lelkesen Lucius. Harry arcán felvillant az Emlékezés tábla. Az volt az egyetlen hely, ahol le szokott vetkőzni a fürdőszobán kívül.

- NEM. Szóval, negyedikben vagy ötödikben megint volt valami összezördülésünk, talán bolondok napján, és azután Potter kis barátnője megmérgezett minket. Nem szívesen hozom fel, de te, Lucius, órákig impotens voltál. Rémlik? – nézett rá gúnyosan a másikra.

- Nem szívesen hozom fel, de te is – mondta a megszólított emelt hangon a plafonnak.

- Nem volt túl kellemes – jegyezte meg csevegő hangon Snape. - Mi van? – figyelt fel Ron ledermedt képére.

- Izé...izé. Izé. – A srác csak nyökögött, és nem úgy tűnt, hogy ez változni fog, úgyhogy Sev inkább hangosabban folytatta:

- Anne, te akkor rájöttél az ellenszerre, és érvényesítetted is Evansszal. Rémlik már? Utána pedig mind a négyen összegyűltünk konfliktust rendezni. Az volt életem legfélelmetesebb élménye. Eddig. – Hirtelen belegondolt, hogy még hátravan pár évtized az életéből, ami nehezebb időkkel is kecsegtethet.

- Mikor megkötöztünk? – An egészen felvillanyozódott; még Lav arcán is látszott némi derű.

- Bilincs volt – szögezte le (hú, mennyi erőszakos eszköz) hidegen Sev.

- Ezek szerint Luccal volt eddig a legjobb? – vonta le a konklúziót Anne. Hiába, okos lány volt.

- Nem feltétlenül Vele, de a szituáció... hm. Elvégre négyesben csináltuk. – Severus arcán is halvány nosztalgia ült. (Éljen a romantika!)

- Emlékszem, lefejeltél – tűnődött hangosan Lav. – Vagyis... nem épp a fejemet fejelted le... fájt.

- Bocs – vont vállat Sev. – Máskor vigyázz, hova és hogyan dörgölőzöl. Engem Lucius lökött meg.

- Képzelem – mondta Ron, és tényleg. Ránéztek, és látszott rajta.

- Egészségedre – intette le unottan Sev. – Ki jön?

- Te kérdezel, drága. Milyen feledékeny lesz az ember, ha túl sokat nosztalgiázik... – negédeskedett Lav. Nehéz volt megemésztenie, hogy barátja nem egy, de három embert nevezett meg élete legjobb élményéhez, de azért tetszett neki, hogy legalább köztük volt.

Miután Snape sikeresen felfogta, hogy ő jön, szép szén színű szemeit a szembenülőnek szegezte (na, valaki tud ámXD). Ron csak félénken pislogott, és várta a kérdést. Lavinia szintén felé fordult, ő már ismerte Sev fantáziáját, és bízott is benne. A kis naiv. Anne csak közelebb húzódott Luciushoz, kezdtek elvonási tünetei lenni.

- Haladjunk, ha kérhetném. Látom a cicám már álmos - simogatta meg barátnője fejét Luc, kicsit félreértelmezve An szándékait. Bár az ágy stimmelt.

- Nyughass, Malfoy - intette le őt Severus, miközben a megfelelő kérdésen törte a fejét. Végül engedelmeskedve An ásítozásának megszólalt.

- Smith! Válaszolj... Mit láttál ma este a tanteremben? - húzta félmosolyra a száját Snape, miközben készült lebuktatni Ront. Hermione a szája elé kapta a kezét, és próbálta hatástalanítani az őszinteségjelző átkot. Harry bambán pislogott, mint azt már megszokhattuk tőle -, és azon gondolkozott, vajon honnan tudta Snape, hogy ott voltak. Úgy tűnt, An is pont ezen agyalt, úgyhogy Harry helyett is megkérdezte.

- Honnan veszed, hogy ott volt?

Harry megköszönte neki szépen.

- Lehet, hogy te jobban tudod, de szerintem a ruháid nem a saját lábukon vándoroltak a kezébe - magyarázta meg Sev úgy, mintha egy kisgyerekhez beszélt volna. Lucius csúnyán nézett rá.

- Hogy te milyen okos vagy, szívem - dicsérte meg csillogó szemekkel kedvesét Lavinia. Snape egója fellépett a level 2-re, így Luciusnak ismét lesz mit leküzdeni.

Ron az asztal alatt tördelte ujjait (nem tudja még, milyen hasznosak lehetnek), és azon gondolkozott szép serényen (ahogy a génjei engedték), hogy mit válaszoljon. Ha Herminek sikerül megtörni a bűbájt, akkor hazudhat, viszont ha nem, akkor lebukik. Okos volt ő, csak jól titkolta.

- Haladjunk, Smith, Luccal még dolgunk van - sürgette An, aki már átmászott szeretője ölébe, és onnan figyelte éberen a történéseket. Ron nem óhajtott megmozdulni, hát még megszólalni, de kénytelen volt. Snape fenyegetően kezdett nézni.

- Hát én... - Harry izzadni kezdett, Hermione meg még jobban. Vadul rángatta a pálcáját, hátha a lila szikrák megijednek és elmennek, aztán elő se jönnek többé.

An újból látványosan ásított, Luc keze meg látványosan eltűnt Anne talárja alatt. Ron meg látványosan nem folytatta.

- Smith - suttogta minden rosszat sejtetve (nem, nem sejtve, bár nem volt ínyére, hogy kilesték) Lav, de Ron konokul hallgatott.

- Ööö... sok mindent – bökte ki Ron, és vadul elpirult. Snape-nek azonban nem tetszett ez az új szín, hiába alkotott jó együttest (hehe, még egy zenekar) a Weasley-féle hajjal. Újra kezdte hát.

- Smith... nem vagyunk megelégedve a válaszoddal – mondta, és az ember (a mugli ember) lánya szinte már várta, hogy hozzátegye: csalódtam önben, Mr Anderson.

Itt azonban Seven kívül senki sem látta a Mátrixot (ja, ő sem, ekkor még nem forgatták le), úgyhogy a tömeg csendes hallgatásba burkolózott, Ront is beleértve.

- Még jó, hogy nem a durvább verziót játsszuk – szólalt meg egy idő után (épp mire letelt a Maggitól kapott öt perc szünet – ki a fene az, valami jóságos kvibli néni?) a vörös árnyalatokat nézegető Anne, és megnyalta a száját, csak hogy a közönség emlékezzen rá, mennyire asszonyos most (ugye ez a kanos feminin változata?).

- Van durvább változat? – nyekkent meg Ron, mint akibe belerúgtak és felborították, és esés közben még végrendelkezik.

- Eeegen – élvezkedett Snape. Szerette ő a rossz híreket közölni. – Az, amikor kivetítjük magunk elé az emlékeidet, mintha egy Merengőből húznánk ki. Így könnyebb ellenőrizni az igazmondást.

- És nem kell hallgatnunk a hangod – tette hozzá az estefelé igen antiszociális vonásokat mutató Lavinia.

- És élőben nézhetjük, hogy is nézett ki... – duruzsolta An.

- Persze ez olykor nem túl előnyös – folytatta Sev.

- Hja, utálatos volt az apádat nézni tavaly a legrosszabb otthoni emlékedben! – mordult fel Lucius. – Legalább egy inget felhúzhatott volna! (Hehh, áttértünk HP6-os változatra...:)

- Nos tehát? – hajolt közelebb a remegő Ronhoz Snape, így a pálcájával hadonászó Hermione kis híján fejbe verte őt. Szegény Sev, hogy meglepődött volna...

A griffendéles barátok átváltottak sutyorgó üzemmódra, mert belátták, hogy a Snape-i (jé, Snapy, az olyan, mint a Snoopy, nem?) bűbájt nem ma fogják megtörni, holnap meg késő lesz. Hermione erotikusan belesuttogott Ron fülébe, úgyhogy a srác most már még jobban reszketett.

- Láttam például egy fekete hajú griffendéles fiút... vagyis többet... – kezdte tétován... – Meg egy lányt... és a párbajotokat... És hogy a szemed vörösre változott... és aztán azok hárman kimentek, és izé... – Itt tökéletesen elakadt.

- Láttál minket dugni – állapította meg tömören Lavinia.

- Francba, Lav, elrontottad a legjobb részt! – könyökölt fel Anne. – Mondd ki szépen! – fordult Ron felé, mint egy lelkes óvó néni. (Vajon mitől akarta megóvni? Vagy logopédust játszott? Hát igen, a szex szó sokszori kimondásával a pöszeség elűzhető.)

Sev és Lucius egyöntetűen felöltötték legszebb lesajnáló mosolyukat, úgy figyelték a szerencsétlenkedő újoncot, vajon képes-e megnevezni, mit látott.

- Hát izé... ahogy ti... ketten, aztán hárman... és akkor... - Ront nem segítették a koncentrálásban An mellei, ahogy szépen kikukucskáltak Lucius ráadott talárjából, sem pedig a rászegeződő kék, zöld, fekete szemek (Bodi Guszti és a feketeszemek... megint egy együttes, ma ilyen nap van). Az egész színpaletta őt nézte, és még nem is látta Hermione barnáját. Örült neki.

- Mondd ki szépen, Roni - gügyögött An közelebb csúszva hozzá. Aztán egy sikeres mozdulattal rátérdelt Lucius combjaira, és már szinte teljesen az asztalon volt. Mivel a Malfoy fiú nem díjazta a merényletet, hogy barátnője impotenssé tegye, sietve visszahúzta kedvesét az ölébe.

- Hé, igazat mondtam, most már én kérdezek, nem? - szállt szembe a tömeggel Ron, mire Lucius hiperaktív szemöldöke beindult. Nem tűrte az ellenállást, legalábbis ha az illető nem egy gyönyörű nőnemű egyed. És Ron nem az volt.

- Hagyd, An - intette le a dühös logopédust Snape, majd kegyetlenül a fiúra nézett. - Kérdezz, Smith!

Ron kicsit ledöbbent, és nagyon örült, hogy a tekintettel nem lehet gyilkolni. Kivéve a Baziliszkusznak... hogy ő milyen szerencsés... Hermione ismét kifújta a levegőt (sokat gyakorolta), és büszkén nézett vörös ideáljára. Harry próbált átmenni Baziliszkuszba, és gonoszul nézte Sevet. Nem értette, miért nem sikerül neki sehogy megölnie azt a sápadt férget, aki megölte az ő nagy Dumbledore-ját. Hát igen, Severus kiérdemelte a Nagy Túlélő címet.

- Akkor én jövök... - erősítette meg Ron magát, aztán szépen körbenézett, kit válasszon. Mint Snape, mikor tanárt játszott. Aztán amikor már nem kellett játszania. Szemügyre vette Severust, aztán Luciust, aztán Annet, majd Laviniát. Mivel nem tudott dönteni, segítségül hívta az apukája jól bevált módszerét, amit tőle tanult: Ecc pecc kimehetsz... Nem ment ki, de végül Anne jött ki. Mivel Arthur a király (majdnem...), Ron hallgatott a mondókára.

- Anne! - szólította fel a véla lányt. Lucius megint csúnyán nézett, de neki sem jött össze a gyilkolás. An kedvesen mosolygott, pont olyan kedvesen, mint Snape egy családi fotóra. Mivel Ron furmányos volt, és ki akart fogni rajta, már kérdezett is. - Neked melyik volt a legszebb... öhm... élményed?

A jó slytherinek gonoszan mosolyogtak, és Anne a fejébe vette Luciust... na nem, hanem azt, hogy megtanítja kimondani Ronival a szex szót. Elvégre lehet, hogy még szüksége lesz rá egyszer.

- A legszebb élményem a tavalyi karácsony... Anyuéktól kaptam egy sötétlila ünneplőtalárt, Luciustól pedig egy gyönyörű cipőt... Aztán a nagybácsimtól... - Anne hangja megszakadt, valószínű Snape Silencio-ja volt az oka, bár nem biztos. Mielőtt Lucius ismét csúnyán nézett volna (ez neki ma nagyon megy), Sev felmutatott a szép szikrákra, amilyenek pont olyanok voltak, mint An ünneplőtalárja. A Hunter lány duzzogott egy sort, de aztán Snape levette az átkot.

- Az igazat - parancsolta.