|
08. A bukás
Mrs Lucius vs Susan Kreber 2006.08.26. 11:50
Bár Anne eltűnt ruhái megkerülnek, a dologban nem lesz köszönet, és végül - ahogy mindig (MAJDNEM mindig), Dumbledore nyeri ezt a menetet. Valamint Sev kontra prefektusi fürdő.
A trió elindult hát az ajtó felé, miközben végig szemmel tartotta Snape-et és barátnőjét. Ők még nagyban öltözködtek; szegény Sev lemondó sóhajjal, egy szál boxerban állt az asztal mellett, és épp azzal volt elfoglalva, hogy Lavinia kacifántos csipkecsodáját fűzögette össze a lány hátán. Közben vágott fintorain nemcsak Harry (Ron mással volt elfoglalva), de Lucius is jót vigyorgott – utóbbi hangosan…
Snape rosszkedvűen hátranézett. – Ne akard, hogy rád is büntetőfeladatot szabjak ki – morogta, és nagyon szigorúan nézett barátja szeme közé. Luc csak jókedvűen mosolygott, és arca elárulta, hogy nem igazán hisz a másik fenyegetésében.
- Mellettem alszol – ütötte tovább a (nem forró) vasat Sev. – Én a helyedben félnék…
-Én is félek. Nagyon – vigyorgott vissza Lucius, majd átfogta kedvese derekát, és méltóságteljesen kivonult a teremből. Snape és Lavinia egyedül maradtak – a láthatatlan elemekkel.
- Most elkaphatjuk – mormolta Harry a sírógörccsel küszködő Hermione fülébe. Ő felnézett, és mikor látta, hogy nem An, csak Lavinia van ott előttük, lemondóan lehajtotta a fejét. Neki An vére kellett.
- Na… - próbálkozott tovább a kis (*két ujjal mutatja: ilyen kicsi*) hős. – Ron?
Lavinia erre egészen lemerevedett, és, bár ezt Sev nem vette észre (Lavnál nem volt olyan feltűnő), és életuntan fűzögette tovább barátnője kellékeit, a lány gyanakvó képet vágott.
- Hagyd abba, Sevie – sóhajtotta, és próbálta kiélesíteni érzékeit (mindig hordott magával faragót xD).
- Mit? Most nem is duglak! – méltatlankodott a mögötte álló. – Hagyd, hogy befejezzem.
- Sevvvie…
- Vagy félmeztelenül akarsz végigsétálni a folyosón? Késő este van, de szerintem Black készséggel megerőszakol. Mindig itt van valahol… - juttatta kifejezésre paranoiáját.
- Negatív tapasztalatok, barátom? – vigyorodott el Lavinia. Semmivel sem lehetett őt jobban kizökkenteni valaminek a figyeléséből, mint a szex témával. Arra rácsapott, meg le-, és fel- és le-, míg Sev azt nem mondta, na elég (ami hindikuku-ul ,,ahh”-ot jelent, és ők ilyenkor ezen a nyelven kommunikáltak).
- Csak egy egyszerű példázat volt – húzta el a száját Sev. – Bár igaz, ami igaz, Black olykor megpróbál betörni a prefektusi fürdőbe, de eddig még nem sikerült neki.
- És mit csinálsz te a prefektusi fürdőben? – érdeklődött gyanakodva a lány.
- Lógok. Akarom mondani, nem mindig… Oda járok fürödni pár hete, mióta kihallgattam Nottól a jelszót.
- Minek? – csodálkozott Lavinia.
- Hát mert oda nem jár senki… Csak pár Lupin-féle pancser, akik prefektusnak mondhatják magukat, meg azok a lányok, akiket Nott beszervezett magának.
- Na és te melyik csoportba sorolod magad? – vigyorodott el a másik. Tompa csattanás hallatszott, ahogy Sev a kelleténél erősebben rántotta össze a hátán a fűzőt; Lav halkan nyikkant egyet.
- Gondoltam rá, hogy szólok neked, de aztán rájöttem, akkor nem lenne egy perc nyugtom sem – folytatta egykedvűen. – Márpedig néha az is kell…
- Az? – vonta össze a szemöldökét Lavinia. – Azt megkaphatod tőlem is…
- Az az az egy másik az – jelentette ki ellentmondást nem tűrően párja.
- Nézni akarom – toporzékolt Lav, és eközben rálépett Sev lábára.
- Na ezért nem hívtalak meg – szúrta oda Sev, és teljes lelki nyugalommal csomagolta tovább barátnőjét.
- Mintha az előbb hallottam volna valamit – jegyezte meg félvállról Lav, mikor Ron már másodszor nyögött bele An bugyijába.
- Tényleg? – kérdezte csevegő hangon Severus. – Nem egy halk csattanást? Az idegeim szakadoznak.
- Nem… Inkább egy ilyet: öhhh! – Modellezte hűen az élveteg hangot Lav. Sev keze megállt a babrálásban.
- Öhhh? – próbálta ő is. – Nahát, ilyet még soha nem hallottam.
- De, de, ilyen elélvezésszerű - erősködött Lav. – Nem ismersz valakit, aki már képes arra a láthatatlanná tevő bűbájra?
- Véleményed szerint pont most kezdene el maszturbálni, most, mikor már befejeztük a műsort? – rázta a fejét Sev. – Ah, végre kész vagyok. Tessék. – Rántott egyet a lány alsóneműjén, és elégedetten előreroskadt az asztalra.
- Hát szívem, szívás – paskolta fenéken Lav, mivel túl erős volt a késztetés. – Ugyanis nem ebben alszom. Bianca majd kifűzi nekem lefekvés előtt…
- Azért szenvedtem én egy… Na neeeem – jelentette ki immár nyugodtan Severus. – Ebben alszol, kedvesem, ha halálra is kell átkoznalak érte!
- Úgy látom, még maradt feles energiád – konstatálta elégedett vigyorral Lav. – Akkor hadd lám, elég-e egy büntetőfeladatra, tanár úr.
Finoman markolászni kezdte barátját, aki a 16 évesek hormonális rendszerének hála megint jobb elfoglaltságot talált az Esti híreknél. Tanári karrierje egyre ívelt felfelé, mikor Lav összerezzent. – Megint hallottam! – panaszolta.
- Te a jövőbe látsz, Lavinia – jelentette ki határozottan Sev. – Én fogom kiadni azt az elélvezésszerű hangot, pontosan… három perc múlva, ha jól csinálod.
- Bunkó – morogta Lav. – Sose figyelsz rám.
- Minden figyelmem benned szentelem! – háborodott fel Snape, és gyorsan demonstrálta is állítását.
- Akkor is hallottam – mondogatta a lány, miközben egykedvűen tűrte, hogy teste a tanárira gyűrve ide-oda csúszkál, Sev pedig egyre hangosabban zihál égbe meredő lábai közt. – Hallottam…
- Nem így hívnak – nyögte Sev, és megkapaszkodott az asztallapban.
- Utállak – így Lav, és csak azért se fogadott szót. – Hallottam!
Hirtelen felpattant és elindult az ajtó felé. – Lépteket hallottam!
Sev, aki a váratlan támadás folytán egyszerre két szintről – egy nőről és egy asztalról – is leesett, s most a földön kuporgott, nem tűnt túl érdeklődőnek.
- Sza.rok rá – jelentette ki mogorván, és felhúzta kigombolt talárját. – Gyere ide, ha jót akarsz.
- Menjünk innen, ha jót akarunk – mondta csúfondárosan Harry a nyitott ajtó előtti folyosórészleten.
- Mégis hol töltsük az éjszakát? – suttogta kétségbeesetten Hermione.
- Inkább hogyan… és hányszor… és kivel… - motyorászta fanatikusan Ron, és szemében furcsa slytherin-tűz égett (szexuális kifejezés xD).
- Egy tisztítószeres szekrényben? – javasolta egykedvűen Harry.
- Fúúúj, Harry! – csapta fejbe dühösen Hermione.
- Miért? – csodálkozott a szerencsétlen. – Hol akarsz aludni?
- Aludni… aludni… minek az… - dünnyögte vörös barátjuk (még mindig kommunista xD), és nem tűnt beszámíthatónak.
- Ezt dobjuk be a terembe és hagyjuk itt – jelentette ki mogorván Miss Prüdéria.
Hogy Ronra gondolt-e, vagy a kezében lévő Anne-szettre, az úgy látszott, örök rejtély marad. Legalábbis addig, amíg ki nem rántotta az extázisban lévő fiú kezéből a ruhákat, és be nem dobta a legközelebbi szekrénybe. Elégedett fejjel figyelte holt(d)sápadttá vált barátját, aki nyitott szájjal bámult kincsi után, majd egy jólirányzott ugrással utánuk vetette magát. A két másik ledöbbent a mozdulattól, csakúgy, mint Lavinia és Snape, akik éppen akkor értek a folyosóra, mikor Ron már a szekrényből mászott ki a talárba csomagolt fehérneműkkel.
- Hát te meg? Ki vagy? -csillant fel Lavinia szeme a friss hús láttán. Severus szemöldöke az egekbe szökött, és begombolt még pár gombot a talárján, biztos, ami biztos.
- Én... Én - dadogott az ifjabb Weasley. Ilyen még nem történt vele, főleg azért, mert még egy olyan lány sem szólította meg őt, aki Snape szeretője, ráadásul az előbb orgiázott még további két slytherin társaságában. - A nevem Ron. Ronald Smith - csúszott ki a kreatív név a száján. Hermione kiengedte tüdejéből az elhasznált oxigént, majd imádkozni kezdett. Harry csak bambán bámulta Snape-et, aki fürkészően nézte barátnőjét, aki érdeklődve pislogott Ronra, aki pedig Severus begombolatlan talárját és kivillanó bőrfelülete felé tekintgetett. Hermione az ég felé meredt, egyszerű lélek volt ő.
- Hogy kerültél ide? Még soha nem láttalak - szállt be a beszélgetésbe Sev is, és idegesítő gyanakvással hunyorgott közben. Kedvese megrovóan csóválta a fejét.
- Én... Én most jöttem át a... egy másik iskolából - vágta ki magát Ron. Úgy látszott, ezzel nem oszlatta el feje felől a Sev-felhőket, de hát ez van...
- És mit keresel ilyen későn a folyosón, egy talárral a kezedben? - nyalta meg a száját Lav. Ron gyorsan a hát mögé rejtette a túlélőcsomagját, de Lavinia egyre közeledett hozzá.
- Mutasd, Roni, Mid van? - kapott a slytherina újdonsült (sült Ron) ismerőse háta mögé, és sikeresen kihúzta Anne melltartóját. Snape felvont szemöldökkel azonosította be a ruhaneműt, majd kérdőn nézett a fiúra.
- Honnan van?
- Ta... találtam - ment át Mógusba Ron, és remélte, hogy a fején hátul nem dudorodik ki Voldemort. Harry is.
- És hol találtad? -közeledett most már Severus is, és erre a hatásra Ron már hátrálni kezdett. Ennyit a griffendélesek bátorságáról.
Hermione imái meghallgattattak, Dumbledore tűnt fel a folyosón. Érdeklődve (Dumbinál ez nem megy, úgyhogy értsd: bugyután) nézett a veszekedők felé, aztán szemügyre vette az ismeretlen vöröst is.
- Magában kit tisztelhetek, fiatalúr?
- Ronald We... Smith vagyok, professzor -mutatkozott be a halott igazgatónak. Legalábbis valahol a jövőben. Harry megkönnyebbült, hogy itt van az ő szeretett igazgatója, hogy megvédje őt. Még akkor is, ha Ron tarkójából (ami nem fáj neki) kinőne az ifjabb Tudjukki (Ifj. Tudodki, ő még a nemtudodki).
- Egy másik iskolából jöttem át. Szeretnék beiratkozni -darálta le a szöveget, amit Hermione súgott neki oldalról.
- Óh, hát így. Értem. Nos, jöjjön velem, fiatalúr. Ms Wotton, a fehérneműjét, kérem, tartsa a talárja alatt - pillantott a Lavinia által lengetett melltartóra -, és Mr Snape, kérem ne fenyegesse a diáktársait - fejezte be mondandóját, azzal elvonult minden gondok okozójával. Hermione indult volna a páros után, de Harry marasztalta.
- Snape-et kell figyelnünk, Ron megoldja! -hadarta halkan fanatikussággal a hangjában. Hermione lebiggyesztett ajkakkal vállat vont, majd elindultak a két slytherin után.
- Mr Snape, kérem, ne fenyegesse a diáktársait – hőbörögte gúnyosan Sev, eltúlozva Dumbledore utánzását. – Nem is a diáktársam!
- Egyébként is, mit keres itt éjnek éj vadján? – elmélkedett Lavinia. – Csak nem…
-…utánunk kutakodott? – vonta fel a szemöldökét Snape.
- Szerinted igaz az a pletyka, hogy Dumbledore… szóval, mindent lát, ami Roxfortban történik? – kérdezte bizonytalanul a lány. Csak tavalyelőtt jött ide, még nem volt eléggé beavatva az albusz-kultuszba (hát még a felbuszba meg a rombuszba.. Ja nem, rom-busz akkor keletkezett, mikor Albus leesett a tetőről Harry hatodik évében…)
- Ki tudja… - tűnődött Snape, és keresztülnézett Hermionén. – De ha igen, nem értem, miért haragszik rám. Szerintem egész jó műsort adtunk…
- Tanulhatna tőlünk – kacagott fel gúnyosan Lav. – Hm… szerinted kivel próbálja majd ki a tanár bácsi kontra Minerva pózt? Ööö, akarom mondani…
- Gondolom, Minervával – somolygott Sev is. – Ha már róla nevezték el… Külön pózt nevezni el róla?! Akkor én is kérek egyet!
- Hmmm… - nyögte buján Lav. – Szeretkezz Snape-módra… de melyiket? A négyest vagy egy saját újításunk? (Nem ásunk. Wotton tévedett, Dumbi még nem halt meg – a szerk.)
- Egy sajátot kéne… - Snape elgondolkodva fürkészte a folyosót, várható-e még valamerről támadás. (Ha szünetel a tévéadás, indul a tanárjárás….) – De melyiket?
- A biliárdosat – sóhajtotta kedvese. – Vagy… mmm… szituáció is lehet?
- A pad alatt mágiatörténeten! – vágták rá egyszerre mindketten. Snape elvigyorodott.
- Lucius azóta is várja az aznapi jegyzeteimet…
- Add oda neki. Legfeljebb lesz rajta egy-két pecsét a családneveddel.
- Hagyjuk a családnevemet – morogta Sev lelombozódva.
- Pedig néhány apai örökséged kifejezetten előnyös – simított végig szeretője ágyékán támadásszerűen Lav (ez volt a specialitása – ,,A Ház ajánlata”. Hja igen, az egész ház gyakran művelte, nem csak a séf – akarom mondani a bájitalfőző.)
- Bárki mással is összejött volna. Mért kellett pont egy… - suttogta indulatosan Snape. Harryék közelebb hajoltak.
- Cccs – tette az ujját az ajkára Lav. Tekintettel arra, hogy ma hány helyen járt már az az ujj, Sev (nem, nem elrántotta a száját), leszerelte a támadást, és továbbra is sértetten meredt maga elé.
Lav most rámnézett, először reménykedve, aztán rohadt szemrehányóan – jól van na, többet nem írom le ezt az igét más értelemben. Sevnek tehát fájt az a nagy büszkesége.
Sev jóváhagyóan bólogat (pedig nem vagyok én meztelen Lucius), és hozzáteszi, hogy nem fáj neki, de igazam van, nagy.
Hermione meg most rúgott bokán, hogy ne pofázzak össze-vissza.
- Szerinted Dumbi tényleg kémkedik utánunk? De most komolyan… - suttogta gyanakodva Lavinia. – Sev… bajba is kerülhetünk…
- Ugyan már! Ki merne utánunk kémkedni? – mosolyodott el kegyetlenül Snape. (Harry villámgyorsan –ja, mert villám volt a homlokán, úgy könnyű – utánacsinálta ezt a gesztust, és büszke volt magára, hogy ő akkoris, ő bátor, ő de.) – Tudja, hogy mit kapna érte, nem?
- Potterre vagy Lizbethre gondolsz? – vigyorodott el felderülve Lav.
- Hm… Mindkettőre. Bár nekem Potter jobban esett – tűnődött Severus, mire Harrynek lefagyott az arcáról a vigyor. ,,Nem igaz”, gondolta, ,,Az nem lehet, hogy apu veszteeeeett!!” Hermione, akinek kicsit jobban leesett a kontextus (aktus), gyorsan lehunyta a szemét – nem azért, mert így jobban el tudta képzelni, nem. Ő annál agyafúrtabb volt. Ő nem képzelte el!
- Talán mert Lizbeth-nél nem voltunk ott? – tette fel a logikus kérdést Lavinia.
- De többször is elképzeltem már a jelenetet – jelentette ki vállvonogatva Sev, amely nála az enyhe (Leküzdhető! Ő erős!) zavar jele volt.
- Ááá. – Lav arcára egy kéjes mosoly úszott (volt benne egy búvár is). – Szóval ilyeneket gondolsz, mikor egyedül fürdesz.
- Pölö – vont vállat ismét Sev (ellenállása gyöngült).
- Na és hogy képzelted el Anne-t közben? Mint Anne, vagy mint Evans? – búgta elégedetten a lány.
- Tekintettel arra, hogy az ÉN szűzfűléfőzetem soha nem mond csődöt, Anne teljesen átváltozott az akció előtt, tehát Evans – hangzott az áltudományos felelet.
- Hmmm… két vörös lány és Potter…mire gondolsz most?
- Arra, hogy Potter nem kéne oda – hangzott a magától értetődő válasz.
- Miért? – ingatta a fejét a fejét Lav. – Potternek isteni s*gge van.
- Sajnos ez két lánnyal meglehetősen kihasználatlan marad – jelentette ki cinikusan Sev.
- Hát igen… Kár, hogy Anne nem szólt nekünk. Én megnéztem volna.
- Mégis hogyan? Még nem tudunk láthatatlanná válni, kincsem – sajnálkozott Snape. – De majd… Dumbledore állítólag tud…
Kővé dermedve meredtek egymásra (jól van na, bocs, Lav!). – Hoppá – suttogta Sev, mint akinek villanykörtét dugtak a fejecskéjébe. És fáj neki.
- Ajjajj – motyogta Lavinia is. – Mi lesz itt… Lehet, hogy kikapunk?
- Ugyan már! Legrosszabb esetben hirtelen láthatóvá válik és be akar majd szállni – legyintett Sev. Aztán ránézett Lavra.
- Ugye te is arra gondolsz, hogy…
- Hogy az még rosszabb lenne?... Ha csak simán büntetőfeladatot kapunk, még az is jobb – bólintott kínos mosollyal a lány.
- De ne Snape-féle büntetőfeladatot – vigyorodott el a slytherin.
- Ne ám… Mondjuk még nem csináltam tanárral, de nem is vele szeretném elkezdeni…
- Én folytatni se vele szeretném – vágott közbe Sev. – És mi az, hogy nem voltál tanárral?!
- Ó, bocsánat, professzor Snape – somolygott Lav. – Igen, jó lecke volt… - Elégedetten megcsókolta a pengevékony ajkakat, majd fürkészően a folyosó vége (az egyik) felé pislantott. – És ha holnap újra akarom venni ezt az anyagot?
- Nem adom le kétszer ugyanazt az anyagot, Wotton – mordult fel Snape. – Nem verhetem bele minden kölyöknek a…
- Ahh, hagyd félbe itt a mondatot – nyögött közbe Lav. – Ez tetszik…
- Hm – tűnődött el Sev. – Nekem is. – Azzal átkarolta kedvesét, és megindultak a Slytherin KH felé. – Azt vidd vissza Anne-nek – intett a melltartó és kellékei felé. (Ja nem, a kellékek Anen voltak.) - Hálás lesz érte. Hátha cserébe közbenjár Luciusnál.
- Zavar, hogy még mindig nem kaptad meg, ugye? – duruzsolta a lány, mint egy élő lelkiismeret (vagy inkább halott és visszajáró).
- Eléggé – fintorodott el Snape. – Mit javasolsz?
- Kötözd le és verd el – vágta rá Lav. – De hagyd, hogy nézzem.
- Javíthatatlan vagy – ingatta a fejét Sev, és nagyon elégedett volt a barátnőjével.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
