Lavinia az asztalra emelte lábait, de szigorúan keresztbe téve, nehogy idő előtti betekintést engedjen szeretőjének. Severus rendíthetetlenül kedvesét fürkészte; izgatta a látvány, de a látvány hiánya még jobban. A rendíthetetlen slytherina viszont nem óhajtott változtatni állapotán, csillogó szemekkel meredt a fekete íriszekbe, míg azok őt kutatták. Mellette Lucius fellélegzett, hogy végre nem ő van a középpontban, és reménykedett, hogy barátja elfelejti őt, és sértetlenül, ám tudatlanul távozhat. Egyelőre még jól haladt célja felé.

Anne nem igazán tudta, mit kezdjen magával, Sev Lavot nézte, Lav Sevet, Lucius pedig a plafont. Maradt a jól bevált technika: hátra fordult szerelméhez, majd közel hajolt hozzá, miközben ráhasalt a padra. Nem vallott kudarcot, Snape szemei máris irányt váltottak, amit a vámpírlány nemigen díjazott. Úgy gondolta, ideje feldobni a partyt meg Luciust.

- Tanár úr... - kezdte vontatottan, mire a megszólított volt szíves ránézni. - Diákjai mind felkészültek az órára, de egyvalaki nem egyenruhában jelent meg - csóválta leszegett fejét, mint egy bűnbánó hugrabugos. Ő sem panaszkodhatott, a célpont megint megváltozott, és Severus arcán egy félmosoly húzódott, ami egyre inkább kezdett kéjesen gonoszba átmenni.

- Lucius Malfoy...

- Rosszul kezdődik...

- ...mivel beszélgetett Hunter kisasszonnyal, ön leveszi megmaradt ruháját, Miss Hunter pedig átül a maga ölébe...

- Végre egy jó ötlet, Sev - csillant fel a szürke szempár.

- De!

- Tudtam...

- Nem nyúlhat hozzá, kizárólag csak a derekát karolhatja át - ült ki végül a győzedelmes mosoly Snape arcára; ahogy a két szőke meztelen bőre összeért, Lucius kezdett kényelmetlenül elférni a széken. Kezei önkéntelenül is kezdtek elkalandozni, de a túrának egy piros fénycsóva véget vetett.

Severus visszatette pálcáját talárja zsebébe, majd kiszólította kedvesét, hogy az megfoszthassa a ruhától. Miután Sev is csak egy helyen lógott ki a sorból, és az ma megengedhető volt, elkezdődhetett a várva várt nyalóka-party.

Hermionénak ez már sok volt, és lassan nem maradt annyi keze, amennyit legszívesebben a szemei elé pakolt volna. Lehetséges, hogy csak az imázsa miatt esett így a dolog; e mellett a megfigyelésem mellett szól az (mivel én ott voltam, de az én konferanszié-számomat segédeszköz híján törölték), hogy amikor Ron elfordult, és Luciust kezdte kémlelni (mindig azt leste a kis dög, hogyan jelenthetné fel az apjával a Minisztériumnak… de ebben a pillanatban rájött, hogy Lucot legfeljebb a Maxisztériumban panaszolhatná be), a lány is kilesett saját ujjainak fogságából, és végigmérte a jelenlévőket. Miután eltette a colstokot, és följegyezte az eredményeket, elégedett pofával visszabújt a tenyere mögé.

Harry, mivel hűséges típus volt, még mindig Snape-et bámulta, bár azért csodák csodájára kezdett ráébredni, hogy ez neki nem Loreal, és itt nincs Mert megérdemlem. Úgyhogy inkább lesütötte a szemét, és megpróbálta a slytherin cipőjét nézni, amit viszont a ruhahiány okából kifolyólag szintén nem talált meg ,,tanárán”. Kis agya egy ideig kétségbeesetten próbálkozott, de e feladat a diffúz idegrendszernek túlságosan bonyolultnak bizonyult: Harry végül meglelte Snape csizmáját a terem sarkában, és azt kezdte szuggerálni, várva, hogy majd így rájön az áruló gyenge pontjára.

A legértelmesebb hármuk közül még Ron volt, aki hol Anne-t, hol Laviniát bámulta, és keze lassanként kezdte megunni a combsimogatást, így egyre följebb vándorolt.

A tanári asztalnál éppen Lavinia volt a soros, hogy újabb nyelveket tanítson Sevnek, aki már a felsőfokú nyelvvizsga szintjén volt, mikor valami beazonosítatlan hang hallatszódott a jobb sarok felől, ahol most nem Anne állt. Hermione elrántotta a tenyerét íriszei elől, de már túl késő volt, ásítása kifakadt belőle. Lav szája tele volt, és ettől nem hallott (Sev sok lyukba próbálkozott), Snape pedig másban volt, és ezért nem működtek a receptorai, de Anne és Lucius érdeklődve pislogtak a hang keletkezésének irányába.

- Hát ez meg mi volt? - állt fel végül a Hunter lány, hogy közelebbről is megnézhesse a semmit. Vagyis csak a látszólagos semmit, ugyanis a köpeny alatti három griffendéles mozdulatlanul várta végzetét. Talán Ron egy kicsit máshogy, és talán ő a közeledő Annetől egyre kevésbé maradt mozdulatlan, és talán Harry is felállt volna szíve (ezt a Griffendélben így hívják) szerint, de inkább maradt a fenekén (rejtett slash, ahh).

An szaglászni kezdte a sarkot, mintha azt várná, hogy orrába vérfarkas-bűz molekulák, vagy valami hasonlók jussanak, de csalódnia kellett. Azon a lyukon semmi nem akart beszállni, és fülén is csak Sev nyögései az asztal felett, és Lavé alatta.

- Hagyd, kicsim, valószínű nincs ott semmi - csatlakozott kedveséhez Lucius. Talán ő is kíváncsi volt, de az biztos, hogy Lavinia köre véget ért, és nem óhajtott következni.

- Kérem a következőt! (doktor Bubó yeah) - parancsolta Sev. Lassan végigmérte Annet, aki még mindig kíváncsian fürkészte a levegőt, aztán a mellette álló Luciust, aki szeretője árnyékában próbált maradni, hátha kibújhat Snape uralma alól, és hátha nem bújik belé az.

- Kicsim, nem akarsz véget vetni Sev körének? - lépett Luc a lány mögé, és próbálta a leghalkabban kifejezni szándékát.

- Nem akarsz szívni, Luc? - mosolygott vissza rá valami összetéveszthetetlen bájjal An.

- Téged akarlak szívni, kettesben... - csókolt bele Anne nyakába, és hálát adott Merlinnek, hogy nem látta, milyen szemekkel nézi Severus az aranyvérű feneket, amint kissé meghajlik.

- Nem rossz ötlet - csillant fel Anne szeme, majd eltávolodott a triótól, és Severus felé vette az útját. Mivel gondolta, hogy egy ,,Fejezzük be'' nem lesz elég, próbált valami hatásosabbat kitalálni.

- Ó, tanár úr, maga is hallja, amit én? Kicsengettek! – kiáltott fel vigyorogva Anne, majd felkacagott, és ruháját felkapva a földről nekirohant Lucnak. – Megyünk ki a tópartra polipot etetniiii!

- Ez megháborodott? – fordult kedvese felé Sev.

Lavinia épp a száját törölgette. – Ööö, ja – pillantott a másik felé. – De igaza van, hosszúra nyúlt ez a… - tekintete elkalandozott Seven, majd elvigyorodott. -…kör.

- Nem tehetek róla – mosolyodott el a fiú is, és még egyszer végignézte magának Lucius alkatrazi alvázát (gyártva az Azkabannal szomszédos Alkatrazban, a munka felügyelve a la dementor vs Sirius Black)

- De még nem végeztem – jelentette ki elszántan, miközben fogalma sem volt arról, hogy a kései jövőben egy terminátor nevű Mordon-pofa hasonló mondatokkal fog kommunikálni.

- Vissza – suttogta hűvösen, és hangja visszhangzott a teremben beállt csöndben. – Hunter, te zajongásért büntetőfeladatot kapsz. A többiek elmehetnek…

Lucius és Lav mellkasából kiszaladt a benntartott levegő.

-…közben – fejezte be kegyetlenül Snape.

Anne egykedvűen elindult a tanár bácsi felé. Végül is mért ne? Végre büntetlenül szeretkezhet Sevvel (és közben egy jót alliterálhat is xD).

- Na lássuk. Most legyen nagy a szád, Hunter. – Sev olyan gúnyosan mosolygott, ahogy csak bírt. An értékelte az igyekezetét.

Ezt olyan jól csinálta, hogy már-már kezdte azt hinni, hogy a külön büntetőmunka elmarad; ám Sev hirtelen megszólalt, és ezúttal nem csak egy betűt ismételt el többször (A és H).

- Hagyd abba. Állj fel. Gyere ide az asztalhoz. Feküdj fel. Húzd fel a lábad. Éééés… most zajongj, Hunter. Ez parancs.

An szemei fennakadtak, ahogy Sev (seb:) hirtelen beléhatolt, és egyre mélyülő hangon ismételgette, hogy most lármázzon, ha az olyan jól megy neki. Anne-nek kreatív lélek lévén gyorsan leesett, mi Sev legújabb heppje, és vadul nyögdécselve, sikoltozva – s egy-két perccel később beszélve, névgyakorlatot tartva és instrukciókat osztva – túlozta el az élvezkedés hangjait. Egy különösen jól sikerült mély hördülése után Snape a lány két oldalán megkapaszkodott a tanári asztal lapjában, és egészen átszellemült arccal büntetett tovább, miközben Luc irigyen figyelte a katedra nyújtotta kiváltságokat, Lavinia pedig jó eminens módjára feltartott kézzel és széttárt lábbal várta, hogy őt is felszólítsák valamikor.

Majdnem Hermione is jelentkezett, de végül meggondolta magát, mert rájött, hogy nem tudja a választ a kérdésre.

Lavinia is hamar rájött, hogy itt már nem lesz több feleltetés; Anne összefoglalja az órát, aztán mehetnek polipot etetni. Harry próbálta győzködni magát, hogy Snape a későbbi pályafutásán egy diákot sem büntetett ilyen formában, aztán inkább elhessegette a fejéből Draco arcképét, és visszatért Severus cipőjéhez, lelkesen számolgatta rajta a lyukakat, legalábbis addig, amíg rá nem jött, hogy ehhez nem feltétlenül azt kell nézni.

Severus sikeresen bekopogott a Szent Kapun, Annevel egyetemben. Mindkettejüknek sok volt ez az este, Sev ernyedten feküdt a padra, és Anre. Lucius már kevésbé ernyedten húzta ki kedvesét barátja alól (szerelmi háromszög?), míg Lavinia saját szeretőjét próbálgatta állásra bírni. És ha már ott nem sikerült, legalább a térdei elbírhatnák.

Lavinia és Luc már a büntetés közben felöltözött, így már csak a két másik slytherinnek kellett indulási pozícióját és kinézetét felvennie. Csak egy baki volt; Anne csak a cipőjét találta.

- Luuuuc, segíts megkeresni! Biztos itt van valahol - szólította fel kedvesét a lány, miközben négykézláb mászott az egyik pad alatt.

- De hát hova dobtad, kicsim? - nézett értetlenül körbe Lucius, majd ő is elkezdte a kutatómunkát. Sev és barátnője érdeklődve figyelte az akciót. Pár perc múlva nyilvánvalóvá vált - a ruha nincs sehol.

- Ez volt az egyik legszebb talárom - hisztizett An, miután kedvese készségesen ráadta sajátját.

- Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy mit fog szólni valamelyik tanár, ha véletlen a kezébe akad - szólalt meg Sev is. És igaza volt. Valószínűleg sem McGalagony, sem Dumbledore nem fog repesni a boldogságtól - bár az utóbbi mindig is kérdéses.

- Nem mindegy? Csak menjünk már -ragadta karon Snape-et szeretője, és távoztak a teremből. Hamarosan a két szőke is követte őket, majd a trió következett.

Ron elégedetten szorította magához a talárt és a fehérneműket, míg mellette Hermione lemondó arckifejezéssel, és sírással küszködve lépdelt.