Lucius egy pillanatig még mereven állt (bár a jelenlevők számára ez biztató jelenségnek hathat), szürke szemeit pedig vesébe, esetleg prosztatába látó pillantással szegezte a bűnös mellkasának. Sev nem zavartatta magát, még csak iménti ,,Kérem a jussom” típusú arcberendezésén sem volt hajlandó változtatni.

Lavinia félig-meddig elégedetlenül jártatta tekintetét két lovagja –vagy farkasa- közt, és várta az ítéletet.

- Rendben, indítsunk egy egyszerű cserével – jelentette ki ellentmondást nem tűrően Snape. Felállás: Anne-én, Lavinia-Lucius. [Hm… Lav is Luc együtt alliterálnak… a bolond szerző;]. [Góóól! 1:1 :] Misszionárius, ha tetszik; a felek kölcsönös megállapodása szükséges – tette hozzá hivatalosnak tűnő, kioktató hangon.

- Sev szava szent! – lelkesedett An. A többiek már kevésbé.

- Severus Snape, ezt még egyszer nagyon megbánod! – sziszegte Malfoy,miközben legbüszkébb testrésze még szeretőjében pihent. Pihent…

- Egyszer, Lucius. És az nem most van… - mosolygott most már Sev, és a fekvő lányra nézett. – Gyere – szólította fel a szőkeséget.

- Könnyű azt mondani! – bámult célzóan kedvesére, aki a csípőjét szorította. – Luuuuc – pislogott a slytherinre.

- Snape – mordult fel a felszólított, és otthagyta birtokát. Még vetett egy-két dühös (gyilkos) pillantást a páros felé, de azért belátta, hogy a kárpótlás se semmi. Kéjes tekintettel végigmérte Laviniát, majd belecsókolt a hófehér bőrbe. Úgy gondolta, az előjáték már megvolt; előrántotta pálcáját (nem, még nem azt), és egy diffindo-val elszakította a vámpírhölgyet fedő fehérneműt. Végignyalta a gömbölyű kebleket, és pár perc múlva Ms Wotton már magában érezhette minden Malfoyok legifjabbikának legpompásabb részét.

 Az események meglepő hirtelenséggel drámai fordulatot vettek. [Beléptem az írásba én. Ehhh… jönnek a barokk körmondatok a la Sue. :P] Anne ugyanis a biztonság –vagy a látszat- kedvéért felkászálódott a földről és tett pár lépést a zord elégedettséggel felé közeledő Sev irányába. Az pedig, mihelyt a keze közé kapta az első női testet [Nem Éváét – SK], amit ért –természetesen a szőke lányét-, rögtön végig is fektette áldozatát a földön.

A gond csak ott kezdődik, hogy Ron lába éppen útba esett… Anne karja puhán nekicsapódott a több szempontból is idegen tárgynak, s a slytherinának volt alkalma érezni, hogy valami nincs rendben.

Mivel azonban általános szexuális feszültségben leledzett, nem igazán tudta helyére tenni a dolgot: úgy gondolta, egyértelmű, hogy a rajta fekvő hibája az, hogy ő valami furcsát észlel.

- Sev! – nyüszítette elégedetlenkedve. – Ne már!

Talán még az sem tudatosult benne, hogy a keze az, ami idegen tárgynak csapódott. Ron ellenben szembesült élete eddigi összes bűnével, és halálra vált arccal várta az isteni ítéletet. Rájönnek vagy nem jönnek rá? Miközben ő ledermedve fixírozta későbbi bájitaltanára elé csüngő fekete hajzatát, Harry kétségbeesett kísérleteket tett elráncigálni őt a tett helyszínéről, be a biztonságot nyújtó lepel alá.

Igazából senkit nem érdekelt, hogy ők ott vannak-e vagy sem, látszólag mindenki el volt foglalva a rajta vagy épp alatta lévővel.

Lucius már egészen belelendült Lavinia szeretésébe, már olykor-olykor szemei is lecsukódtak, tehát nem volt beszámítható. Pedig általában már reflexszerűen kedvesére néz, mikor az eléri az elégedetlen hangfrekvenciát, de most már csak azért sem indokkal kiiktatta fejéből ezt a magasságot.

Hermione nem segített a Ronmentő akcióban, csak lekezelően figyelte az eseményeket, miközben véletlenül sem pillantott a slytherinekre. Harry óvatosan felemelte An kezét, de csak annyira, hogy barátja gyorsan kimenekíthesse bakancsát.

- De én nem akarom! – hisztizett Ron, és nem mozdította a lábát.

- Roooon… - nyüszítette Hermione, majd megragadta a fiú combját (csak véletlen a combját), és elkezdte maga felé húzni. Az akció számára sikeresnek bizonyult, Ron ismét a köpeny alatt, méghozzá rajta.

- Hermione! – szisszent fel, és gyorsan lemászott a griffendéles hölgyről.

Harry óvatosan elengedte Anne kezét, aki mindebből nem sokat észlelt Sev kezei alatt.

Simogatások és lágy ajakérintések borították be a testét; Snape az érzéki szexet választotta, és mindent megtett annak érdekében, hogy An soha ne felejtse el ezt a napot. (Talán a későbbi titkos repeta lebegett szemei előtt mint cél.)

Luciusék eközben egyre gyorsabb, ingerlőbb mozdulatokra váltottak, s néha, mikor a két pár átsandított egymásra, Severus gerincén kellemes bizsergés indult meg az ágyéka felé, a haladó fokozatot és saját engedelmes kedvesét látván. Ám érdeklődését mindannyiszor visszakormányozta An(be) felé; elragadtatottan figyelte azt a finom, engedékeny odaadást, amit a leányzó irányában tanúsított.

Sev felemelte partnere lábait, és lassan, azokat széttárva és a levegőben tartva végre megindult. Először szinte ingerkedően óvatosan hatolt Anne-be, játszadozott a lány egyre intenzívebb vágyakozásával, majd ki-be járva az eddigi luciusi privilégiumban, halvány mosollyal figyelte a másikat.

- Bezzeg neki… - kezdett duzzogni Ron, de a többiek gyorsan elhallgattatták. Ahogy ott ült, száján a két különböző embertől származó kézzel, látszott rajta, hogy ő is tudna mit kezdeni a tőle alig pár centire sóhajtozó gyengébbik szőkeséggel (aki nem Lucius :P). Sev azonban, aki már több mínusz centire volt ugyanettől a személytől, tökéletesen kisajátította ezt a jogot, és most először – ahogy Ron irigykedve megállapította magában – igazán elégedettnek tűnt.

- Ó, Si… Sev – nyögött föl szinte öntudatlanul An. Snape fel sem vette a félresikerült bókot; megint átpillantott Luciusékra, akik erősen akrobatikus elemekekkel dolgoztak odaát. Ő is begyorsított, egyre több nem névre szóló köszönetet kiváltva Anne-ből. Lavinia ellenben vette az elszólást, és ajkán megjelent egy, a gúnyosabb alfajhoz tartozó mosoly, mielőtt Malfoy úr nagyobb értelmet adott a szájának.

Aztán elérték a holtpontot, körülöttük minden megszűnt, még Lavinia elhaló sikolya hallatszott, és pár pillanatra síri csönd. Lucius a megszokott levezetést választotta, ujjai és nyelve aktuális alkalmi szeretője mellére tévedt. Óvatosan játszott velük, aztán átment Remusba, és harapdálni kezdte. Úgy látszott, Miss Wotton nem szokott hozzá az efféle utójátékhoz, halkan nyögdécselt, és élvezte Lucius munkáját.

Két méterrel odébb Anne-nek sikerült belőnie, ki van a lábai közt, így felhagyott Lucius, Sirius, Avery és hasonló személyek nevének sóhajtozásával, és már csak Severus becézése hagyta el száját. Hogy ez milyen felindulásból jött, nem lehet tudni. Lehet, hogy rájött, le fog bukni kalandozásaival, ha kedvese végzett Lavval; de valószínűbb, hogy egyszerűen kinyitotta szemét, és beazonosította a személyt. Gondolkozni már nemigen volt ereje és ideje, hisz Sev nem szeret nagyon lemaradni Malfoy mögött, így egyre gyorsabban és gyorsabban zakatolt Anne-ben, mígnem ők is elérték a felszabadító állapotot. Snape lágyan kihúzta magát a slytherinából, és gyengéden végigcsókolgatta.

Lucius szeme meg-megvillant, mikor tekintete áttévedt, és valahogy sejtette, An nem érzi túl rosszul magát. De egy Malfoyt nem lehet lealázni, ezer Snape sem lenne elég, hogy felérjen vele. Lucius eltervezte a holnap estéjét…

Második kör, Sev, halljuk! – meredt rá Lavinia, és a köpeny alatti trió is kíváncsian pislogott az ő szeretett tanárukra.

...Hátha végre tanulnak is tőle valamit.

Snape azonban a várakozásokkal ellentétben (Potter várakozásai nem számítanak) összegombolta magán a talárt, felegyenesedett, és szigorúan végignézett az egybegyűlteken. (Azért gyűltünk ma itt össze…)

Lavinia, mint aki rosszat tett, akaratlanul is összehúzta magát, és – Lucius eddigi tempóját megszégyenítve – gyors ütemben nekilátott széthullajtott feketeneműje megkeresésének.

Lucon ellenben a bűntudat szikrája sem látszott; valószínűleg épp elég idézőjeles bűnt követett már el életében ahhoz, hogy megszokja az érzést. Vagy talán szobatársa figyelmen kívül hagyását sikerült tökélyre fejlesztenie? Tény, Sev hiába nézett rá dorgálóan. Utóbbi ekkor újfajta manőverbe kezdett: felhúzta a földről Ant, majd az eldobott talárt is (az is mindig fontos szó) a kezébe nyomva közelebb tolta a lányt a többiekhez.

- Ne akard, hogy én öltöztesselek fel, Luci-buci – mondta gúnyosan, ezzel újabb hatalmi harcokat elindítva a teremben. Lucius felvont szemöldökkel – ezzel is ellopva Sev szerzői jogait – vetett egy oldalpillantást Anne felé.

,,Majd leverjük rajta”, ígérte Lav tekintete, aki épp háttal állt Sevnek, így volt alkalma nonverbálisan üzengetni, miközben már a nyakán gombolgatta be a ruhát.

- Jössz te még az én körömbe – jelentette ki mogorván Malfoy. Rövid belső vívódás után úgy döntött ugyanis, hogy enm töri beSev orrát az előbbi szemtelenségekért – akkor aztán már egyáltalán nem nem nyújtana esztétikus összképet. Márpedig az elrontaná a kettejük között fejlődő zsenge szexuális viszonyt.

- Tehát – fordult az öltözködő nép felé kissé öntelt arccal Snape. – Foglaljatok helyet – intett a padok felé. Most, hogy körülnéztek, eszükbe jutott, amit az elmúlt egy órában sikerült figyelmen kívül hagyniuk: nevezetesen, hogy egy tanteremben vannak.

- Én sejtem – motyogta Lavinia Lucius felé, ahogy elindultak egymás mellett az egyik asztal felé. Luc ismételten felvonta a szemöldökét, de inkább nem szólt semmit. Tudta, hogy belátható időn belül betekintést nyer Snape perverzióiba.

Ahogy elnézte Lav idomított, vonulásszerű mozgását, az ő fejében is megfogalmazódott egy gyanú.

Anne a fentebb (pozíciójukat gyakran váltó) szenvedőkkel ellentétben átszellemült, kielégült mosollyal ült be a jó emlékekkel terhes (bár még nem lett az) hátsó padok egyikébe.

Sev eközben kiállt a katedrára, és fürkésző tekintettel nézett végig a nightlife-tól elpilledt társaságon.

- Nem úgy! - rázta a fejét. – Az első padokba!

A szigorú, tanárias hang nem volt új Lav számára, sőt Luciuséknak is volt alkalmuk távolról belekóstolniuk már – de ez a mostani valami mögöttes tartalmat sejtetett, és Lucius nem tudott visszatartani egy halk köhintést. Ebbe a rövid jelzésbe minden kétségét és gúnyát belerejtette, sőt némileg nevetést is szimbolizált a dolog.

- Miss Hunter, maga üljön ide előre. Mr Malfoy, Wotton, maguk egy paddal hátrébb foglaljanak helyet. – Kedvese nevét olyan stílusban nyomta meg, mintha az osztály ügyeletes rosszához szólt volna.

- Sev, ez most… - kezdte Anne, de Snape gyorsan közbevágott:

- Hunter, ha érti, mi folyik itt, pislogjon. Köszönöm. – Majd ennél is cinikusabb éllel folytatta:

- Kérdéseket fogok feltenni. Aki nem tud válaszolni, annak sajnos meg kell válnia egy ruhadarabjától. Ha kielégítően és lelkiismeretesen felkészültek a R.A.V.A.S.Z.-ra, és bizonyára így van, erre nem lesz szükség. Ha esetleg mégis, a ruhaneműket ide, a tanári asztalra kérem.

Lav, úgy tűnt, megértette a játék lényegét, mert illedelmesen feltette a kezét és megszólalt:

- Mit tegyünk, ha már teljesen meztelenek vagyunk, tanár úr? Utána is kérdezni fog még?

- Ha előfordul ilyen eset – csillant fel Sev szeme – különleges szankciók lépnek érvénybe.

Kilépve kicsinység a tanári szerepből, finom mozdulattal végigsimított az ágyékán.

- Mondjuk úgy, hogy azután az értékelhetetlen feleletet adók kivonulnak ide egy-két percre, hogy az ő szájuknak is vegyük némi [nemi] hasznát.

Hermione, aki eddig ki tudja miben hitt, látványosan eltátotta a száját (igen, még a köpenyen keresztül is látszott :P), és segélykérően Ronra bámult. Az mormogott valamit holmi furcsa nevelési elvekről – rejtély, honnan ismert ilyen szavakat, valószínűleg szerepet tévesztett Hermionéval, aki a fentiektől letaglózva épp out of order állapotban leledzett.

Harry szintén nem volt magánál; de ő az erekción kívül már életjelenségeket se nagyon mutatott.

- Sev, lépjünk ki egy kicsit a szerepből – mondta hirtelen Lavinia. – Teljes szopást kérsz vagy egyperces törődést?

- Imádom a szókimondásod, Lav – jegyezte meg undokul (lealázóan, mogorván, rosszkedvűen, morogva stb) Lucius, aki magában már az SVK és bájitaltan jegyzeteit elevenítgette fel. Nem volt még kedves slashelkedni…

- Egymás munkáját folytatjátok – felelte komolyan Sev. – Az én feladatom az, hogy erősítsem az osztálytársak közti összetartást.

Anne gúnyosan ciccegett.

- Az órai munkához kapcsolódóan egyéb utasításokat is kiadok majd, ha jónak látom – jelentette ki Snape, talán hogy lelkesítse a csapatot. – Úgyhogy bízom benne, hogy mindannyian kielégítőnek találjátok majd ezt az órát – tette hozzá sunyi mosollyal. A látvány Harry utolsó életjelenségét is elfújta…

- Első kérdés: hol él a havasi gyopár? – Lavinia egészen megrémült a gyors váltástól és a rászegeződő számonkérő tekintettől.

- A havasokban – bökte ki végre.

- És a magasabban fekvő völgyekben – egészítette ki bosszúsan Sev. – Fél pont, kérem a harisnyád!

Lav duzzogást mímelve lehúzta bal lábáról a combközépig érő fekete, csipkés csodát, és kivitte a tanári asztalra. Utána nyugodtan visszasétált a helyére; mindannyian várták a következő nyájas kérdést, mely minden valószínűség szerint Luciust vagy Anne-t veszi majd célba. (De csak azért, mert Snape nem látta Harryt a köpeny alatt.)

- Mr… ööö, Malfoy – Sev kenetteljesen beszélt, és közben közelebb lépett a második pad lakóihoz.

- Olyan sok mistert lát még itt? – kérdezte hűvösen Malfoy, és durcásan felhúzta az orrát. [Szerk – igen, ő olyat is tud. Arany-gének :P]

- Tiszteletlenül beszélt a tanárával, Mr Malfoy – búgta Snape. – Harminc pont a házától, és kérem a nadrágját.

Harry megborzongott a rátörő de ja vu érzéstől, és áldotta a sorsot, hogy az évek során lekopott a mondat második fele. Hány nadrágja lenne már Snape-nél? Másba bele se mert gondolni… [A kis félős – S.K.]

Eközben Luc morgolódva felkászálódott, és a tanári asztal mellé állva felhúzta a talárját, és elkezdett kibújni méregzöld nadrágjából.

- Az osztály felé fordulj! – csattant Snape hangja. Lucius elhúzta a száját és engedelmeskedett. Lassan kezdett neki is tetszeni a játék. Lassan.

Pedig azt nem is látta, hogy Sev fokozatosan sápadó arccal, csillogó szemekkel figyeli minden mozdulatát, és közben egyre intenzívebb mozdulatokkal simítgatja végig talárja elejét. (Nem úgy, ahogy Dumbledore szokta. Ja… Már nem szokta.)

- Mi a különbség a farkasölőfű és a sisakvirág között? – fordult gyorsan Anne felé, és abbahagyta önmaga simogatását.

- Semmi – mosolygott önelégülten a szőkeség.

- És mi a latin neve? – vágta rá még gonoszabb arccal Snape.

- Rohadj meg – nyögött fel Anne; felszólítás nélkül lehúzta a harisnyáját, és kivitte az asztalra.

- Malfoy? – érdeklődött sunyin Sev.

- Aconitum – felelte dölyfösen a másik.

(Ha mégse az, mindjárt a szerző is kiviszi egy ruhadarabját… )

(Megtörtént. )

- Wotton? – fordult rezzenéstelenarccal Snape a kedvese felé.

- Igen? – nézett fel nagy, ártatlan kék (amúgy alapjáraton fekete) szemekkel Lav. Rejtély, mit csinált addig a pad alatt.

- Rossz válasz! Másik harisnya!

Lavinia visszatartotta kitörni készülő nevetését, és megpróbált a Salo c. filmhez hasonló megrettent légkört imitálni, miközben engedelmeskedett. [Ne nézzétek meg. Iszonyú – S.K.]

Sev tartotta a szigorú tanár úr arckifejezését, csak magában mosolyogva nézte, ahogy kedvese kisétál ruhadarabjával.

- Miss Hunter…

- Igen, tanár úr? – nyávintott közbe An.

- Hunter, maga félbeszakít engem? – vágott gunyoros mosolyt. – Egy ruhát kérek. [Dobby-effektus :) – S.K. ]

- No de taaaaanárúúúr – nyalta végig a száját, a következő pillanatban pedig egy bugyival több vagyona lett Severusnak.

- Miss Hunter, melyik varázslattal jelennek meg gennyes kelések az ellenfélen?

- Ezt tőlem kérdezed? – vonta fel szőke szemöldökét Sevhez szólva (:P). A Carbunculus volt a kedvenc átka.

- Egy mínusz ruha, Hunter!

- Mocsok félvér – suttogta Anne, miközben kifelé ment. Lucius erre a megjegyzésre büszkén mosolygott szeretőjére.

- Ez egyre jobb – örvendezett a köpeny alatt Ron, a szőkeséget figyelve.

Az ellejtett a tanári asztalig, ott pedig elkezdte kigombolni talárját. Már a harmadik gombnál járt, mikor az őt bámuló Snape-re nézett.

- Tanár úr, nem segítene? – mosolygott bájosan.

- Kérje szépen, Hunter! – szólt szenvtelen szemekkel Sev. Anne közelebb lépett hozzá, egészen addig, míg már csak kb. tíz centi volt köztük. Egyik kezét a slytherin mellkasára tette, a másikkal pedig végigsimított az ágyékán, mindeközben pedig végig a szénfekete íriszeket nézte.

- Tanár úr, kérem szépen, segítsen nekem! – kesergett. A fiú az arcán érezte An leheletét.

- Ha már ilyen szépen kéri – sóhajtott, majd lefejtette róla a talárt. Már csak egy fekete melltartó és egy méregzöld szoknya takarta a tökéletes testet. Hát igen, összeöltöztek Luccal… Bár Lucius kevesebb alkalommal viselt melltartót. Ízlések és pofonok.

Anne visszatáncolt a helyére, s csillogó szemekkel nézett maga elé.

- Nos, akkor a következő… - tűnődött el Snape. – Mr Malfoy, hol él a kappa?

- Japánban – vágta rá, mintha az élete múlna rajta. Vagy legalábbis a talárja. Úgy látszik, a válasz helyes volt, hisz Severus szigorú arca egy pillanatra meglepődést, majd csalódottságot tükrözött, de végül visszatért a tanárias nézésre.

- Helyes válasz, Malfoy – simított végig az ágyékán ismét. Már másra vágyott, nem SVK kérdések kitalálására, feltevésére. – Wotton, jellemezzen egy vámpírt!

- Nézzen rám, tanár úr!

- Nem a kérdésemre válaszolt, talárt – húzta félmosolyra száját.

Lavinia kiment – még talárban – és szeretője elé állt.

- Ne bámulj, én ki tudom gombolni egyedül is – jegyezte meg gúnyosan, majd a kupacra dobta a ruhát. An gyilkolósan nézett, de neki még az is jól állt.

- Büszke vagyok rád – közölte flegmán Sev, megvárta, míg kedvese visszatér Lucius mellé, majd újra Anne-re pillantott.

- Miss Hunter! Mi a mandragóra másik neve?

- Ez gyógynövénytan! – reklamált a lány.

- Egy ruha… Tudja a választ?

- Gyógynövénytanon Luciusszal vagyok beosztva… - magyarázta.

- Még egy ruha… Esetleg egy válasz?

- Nem tudom… tanár úr – tette hozzá gyorsan.

Snape-nek sikerült valakit levetkőztetnie, boldogan szemlélte a társaságot. Lucius vetett egy pillantást előre, hogy megcsodálja, aztán megrója kedvesét. És mindezt egy pillantással. Anne csitítóan megsimogatta szerelme arcát, majd odahajolva egy puszit nyomott a szájára. Végül egy bűbájos mosollyal zárta le a nyugtatást. Mint mindig, most is sikerrel járt, Lucius megfogta a kezét, és drámába illő arckifejezéssel nézte a zöld íriszeket.

- Mr Malfoy! – törte meg a szerelmetes csendet Sev.

- Sev? – horkant fel Malfoy gúnyosan.

- Rendben… Mivel már másodszor tiszteletlen, kérem a talárját és a nyakkendőjét.

Lucius hanyag mozdulattal lehámozta magáról a kért ruhadarabokat, és a tanárira hajította.

- Figyelmeztetem, hogy már csak két dobása van – mondta szigorúan Sev, és magában jót mulatott. – A cipők egyet érnek.

- Ha szivatni akar, mért nem Lavot kérdezi? Ő szereti – jelentette ki unottan Luc. Snape szeme felcsillant, és barátnője felé fordult.

- Wotton!

Lavinia ránézett, és nem válaszolt; elvégre az ,,Igen?” egyszer helytelen válasznak ítéltetett már…

- Wotton…

Lavinia konokul hallgatott, de már tudta, mi fog következni ebből.

- Rendben, Wotton. Az engedetlenségéért egy ruhával tartozik nekem. A melltartóját vagy az alsóneműjét szereti kevésbé? – csattant Sev hangja.

- Ugyanannyira szeretem őket – duruzsolta Lav, és huncutul elmosolyodott. A következő pillanatban viszontlátta a mosolyát áltanáruk arcán; Snape gyorsan megemberelte magát, és szótlanul az asztalra mutatott. – Mindkettőt kérem… - parancsolta, mikor a lány végre kisétált mellé.

Immár csak Luciuson volt ruha: egy boxer, semmi más – és botcsinálta tanárukon: Severus még teljesen fel volt öltözve, élesen elütve ezzel a másik három kéjenctől.