- Nem pont erre gondoltam – sóhajtotta lemondóan Lucius, miközben egy gyors mozdulattal eloltotta kedvese tüzet kapott ruháját. – Máskor jobban vigyázz.
- Ó, mily nőies mondat – mosolygott Lavinia, és lejjebb húzta magán a kombinészerűség pántját. – Nem felejtettél el valamit, Severus?... – Tüntetően a szőkére meredt, miközben várta a másik fiú válaszát.
- Hát sajna – morogta az, és felvette a földről a lecsúszott sált. Rá sem nézve a lányra megragadta Anne-t, majd bekötötte a saját szemét, és belecsókolt a másik nyakába.
Ron, aki épp Miss Huntert fixírozta, felhördült; úgy gondolta, ez a minőség Snape számára már túl sok a jóból. Harry osztani látszott felháborodását, bár ő épp Luciust bámulta. Kinek a papné, kinek a pap.

- Nem épp erre gondoltam. – Már másodszorra hangzott el ez a mondat a mai napon, ezúttal Lav szájából. – Most nem látsz, ezért elárulom: épp Luciust nézegetem.
- Egészségedre – felelte Snape, és továbbra is An melleit cirógatta. Lehúzta a lányról a talárt, és arrébb tolta a finom csipke fehérneműt, hogy hozzájuk férhessen. Ront alig lehetett lefogni.
- Ha arra célzol, hogy nekem is szabad kezet… vagy egyebet… kéne kapnom hozzád – fordult Lavhoz a szőke slytherin – Le van tárgyalva. Nekem úgyis mindent szabad. – Ezzel Lucius is nekilátott a fekete lány felfedezésének.

Lavinia örömmel fúrta ujjait a selymes világos hajszálak közé, és szinte csodálkozva nézegette őket. – Ez gyönyörű – osztotta meg felismerését a világgal.
Malfoy önelégülten mosolygott, és válaszul lefejtette Lav egyik válláról a melltartó pántját. Odanyúlt a lány háta mögé, és jónéhány tincsrevaló hajzatot vont előre s simított Lavinia bal mellére. A fehér bőrű mellkasból még csak ennyi volt fedetlen, és a vékony fekete vonalak úgy keretezték ezt a bőrt, mint egy gyengéd domborművet az idő ütötte résnyi húzások.
Lucius, aki a lélek manipulálásának mestere volt, megállt a kalandozásban, és pillantását Lavinia sötéten izzó szemeibe mélyesztette. Halvány szemöldökét felvonva, gunyorosan várta, hogy a másik könyörögjön a folytatásért. Ismerte már Snape-ék kapcsolatát annyira, hogy Lavinia meg is fogja ezt tenni – nem szereti, ha félbehagyják a kényeztetését.

Lav gyönyörködve figyelte az előtte álló magas, karcsú alakot, a nemes ecset rajzolta vonásokat és a tejfehér színeket; egészen elveszett bennük, és tekintete kérlelően kapaszkodott meg a fiú derekára simuló fekete taláron.
A lány jólesően felsóhajtott, és oldalra kapta a fejét: odaát An már a falnak döntötte Sevet, és lassan szabadította ki a gombokat fogságukból, fentről lefelé haladva. Eközben kéjesen húzta végig ajkát a sápadt bőrön; finom szőrzetű, keskeny mellkas... Lavinia kitartóan szemezett a kedvese bimbóin kalandozó nyelvvel, majd megint sóhajtott.
- Én ezt nem bírom tovább – szakadt ki belőle, és odasietett a pároshoz, úgy, ahogy volt, lenge öltözetben. Severus hátravetett fejjel, remegő ajkakkal élvezte a szőkeség kényeztetését; szemén még mindig ott volt a kötés.
Egészen addig, míg a fekete leányzó oda nem ért és le nem kapta róla. Laza mozdulattal félredobta, egyenesen Harry fejére – persze a köpeny felett.
Azzal a lendülettel félre is ugrott; de nem kellett tartania a lángtekintettől. Snape lehunyt szemmel, fennakadó tekintettel pihegett – Anne már elért a csípőjéig, és ott szét is húzta a talárt. Ám a ,,lejjebb” még mindig Lavinia magánterülete volt; oda még nem értek el a szőke lány kutakodó ujjai.

- Mit művelsz, édes? – termett ott Lucius is a hirtelenkedő Miss Wotton mellett. – A végén még felgyújtja az én kicsimet!
- Ne félj, megvédelek, Lucius – duruzsolta gúnyosan Lav, és végigsimított a Malfoy-örökségen. – Egyszerűen nem bírom tovább! Ha négyen vagyunk, legyünk négyen, ne három és felen! Sevről le kell venni a sálat!
- Aha, persze – vágott vissza Lucius nagy hévvel. – És mikor elélvez, felgyújtja Ant, mi?
- Hé! – méltatlankodott Snape eggyel arrébb.
- Te csak ne szólj, nem… - kezdte volna Lav, de felhangzott An hangja pár fejjel lejjebb:
- Veszélyben vagyok? – Száját még mindig a fiú köldökére szorította, csókra tartva, de nem mozdult.
Lavinia elvigyorodott a furcsa duruzsoláson, míg Malfoyban feltámadt a védelmező ösztön, és beletúrt barátnője fényes hajába. - Addig nem, míg én itt vagyok, kicsim.

Severus kinyitotta a szemét, és álnok mosollyal konstatálta, hogy egy gyönyörű szőkeség térdel előtte, egy másik meg épp ennek a hajában kutakszik érzéki mozdulattal, ahogy a szájban fényesített férfiak szokták kevélyen simogatni a gyönyörszerzésen munkálkodó főt. ,,Ez most az én reszortom lenne” – villant át rajta, mikor meglátta Lucius ujjait Anne fodrászokon érlelt büszke hajkoronájában. A gondolatot tett követte – ő is beletúrt.
Felpillantott a másik fiúra; immár mindketten ugyanazt a nőt simogatták, Lavinia pedig megállt a mondat közepén, és újuló lelkesedéssel figyelte a farkasszemet néző (pedig nem is volt ott Lupin, akit nézhettek volna :D) párost.
Ahogy Snape növekvő nyugalommal meredt az acélszürke szemekbe, az ő tekintete is változni kezdett. A vérvörös pupillák halványulni kezdtek – volt egy kényes pillanat, mikor Lucius a száját elhúzva fürkészte a divatos rózsaszín színt -, majd egyre gyorsulva az átalakulásban, hirtelen átcsaptak a másikénak megfelelő kékes árnyalatba.

Malfoy, bár sokat megélt példány volt, megrökönyödve bámulta az övéhez hasonuló pillantást; tanácstalanul Lavinia felé fordult, akit szintén letaglózott a stílusváltás.
- Megoldom – vont vállat végül Wotton (én is alliterálok :), és Snape elé penderült. Durván belecsókolt a szájába, majd elhúzódott tőle, és a szemébe meredt. –Nézz rám – duruzsolta kéjesen. Mosolygott.
Severus nem sokat értett a dolgokból, de annyit bizonyosan, hogy amitől Lucius megrémül, az jó nem lehet. Engedelmesen felvette a szemkontaktust Laviniával – és pillantása pár másodperc múlva elsötétült.
- Megoldva – jelentette be diadalmasan Lavinia, és előkapta a Cathytől elorozott zsebtükröt. – Fekete, mint az éj.
- Kezdhetünk végre? – méltatlankodott az időközben már fölállt Anne. – Vagy egész este szembekötősdit akartok játszani?
- Severus Snape – kezdte meg a drámai bejelentést Lav – Kínálj fel engem Lucius Malfoynak. Légyszi.
- Miért? – gyanakodott Sev.
- Az orgia alapjait szépen, tisztán le kell fektetni, mint azután minket – sétált An mellé büszkén Lav – Adjuk meg a módját. Mindenki engedélyt ad mindenkinek a partnere megkóstolására… Alkossunk kört. Meglátjátok, izgalmas lesz.

Snape vállat vont, és összehúzta magán a talárt, Lucius dohogva, türelmetlenül fogta meg Lav és An kezét, utóbbi leányzó viszont egészen elégedettnek tűnt.
- Kezdd te, Sev< – rendelkezett komoly arckifejezéssel Lavinia.
- Rendben – Snape a beletörődött ember fintorával felsóhajtott, és monoton hangon, közömbösen beszélni kezdett. – Azért gyűltünk ma itt össze… hogy orgiát tartsunk. Ezen orgia szent és sérthetetlen… A jelenlévők közül senki nem tehet vagy mondhat olyat (,,Mintha túl sokat gyakorolta volna ezt” – jegyezte meg pusmogva An oldalra), amivel elveszi a másik kedvét; nem tagadhat meg partnerétől semmit; nem távozhat és nem is mehet el idő előtt, ha mód van rá. Ezennel mint aktuális szeretője engedélyezem Lavinia Wottonnak az orgiában való részvételt, és tudomásul veszem, hogy ez promiszkuitással jár együtt – fejezte be unottan. - Anne!
- Én is beadom Luciust Malfoyt a közösbe – somolygott An. – Simogathatja, aki akarja, de buli után kérem vissza.
- Lucius.
- Beleegyezem Anne Hunter többrendbeli megrontásába – húzta el a száját gúnyosan a megszólított. – Feltéve, hogy semmi kár nem esik benne.
- Lavinia.
- Engedlek játszani a többiekkel, Sev – hunyorított vidáman a lány.
- Térjünk ki a szexualitás dolgára is – folytatta Snape szenvtelenül, mintha a napi munkát kéne megtrécselniük. – Anne, hajlandó vagy cicázni Laviniával is?

(Hermione arca elsötétült, és a tekintete alapján a Manók Alkotmányos Jogaiért Országos Mozgalom épp most ment át a fejében a Nők Helyi Hálószobajogaiért Mozgalommá. NH2M… mintha egy nemlétező víz- vagy ammónia-izomer képletét látnám… Annál is inkább nemlétező, mert csak az elemeknek lehetnek izomerjeik… tudtommal.)

An tűnődve beharapta a száját, és pillantása Lavról a mellette álló Luciusra vándorolt. Pár másodpercnyi merengés után gúnyosan elmosolyodott, és Snape-re nézett. – Egy feltétellel – duruzsolta.
- Bátorkodom közbeszólni, hogy kedves társnőm vajon arra a feltételre gondol-e, amire én? – méregette a két fiút gonosz csillogással a szemében Lavinia.

An és a fekete lány tekintete összekapcsolódott, s arckifejezésük csúfondárosról megértővé, majd elégedetté változott.
- Visszaadom Luciusnak a szót – suttogta finoman formálva a szavakat Anne. – Nyilatkozzon, volt-e már férfival, és szeretne-e most lenni.
(Ron olyan hangot hallatott, mint egy vízbe ölt luftballon, de szerencséjére a társaság valamelyik fiú megrökönyödésének számlájára írta a fulladást.)
- Ez esetben, elnézést a közbevetésért, a mindenki mindenkivel édes szokását követhetjük – jegyezte meg vigyorogva Lav; szájából kilátszott hegyes kis szemfoga.
- Eszemben sincs megbontani az itt uralkodó káosz rendezett világát – duruzsolta finomkodva Malfoy. – De nekem is lennének kikötéseim.
- Halljuk – felelte rá a másik három. Elengedték egymás kezét, de továbbra is ünnepélyesen tartották a kört. Snape kíváncsian összefonta maga előtt a karját, úgy méregette a másik fiút, aki, érezvén szerepe nagyságát, büszke arckifejezéssel várta saját hatásszünete végét.
- Először is – előhúzta kígyót mintázó sétabotját, és diszkrét mosollyal szemlélgetni kezdte – Tudomásom szerint az ilyen rendezett orgiákon, amilyen a mienk is, minden alkalommal konferanszié választatik, aki a szervezettséget fenntartandó, köteles az épp napirenden lévő cselekvéseket kiosztani. Így megelőzhető a rendetlenség, senki nem marad foglalkoztatottlanul, s minden élvezetes póz és játék kijátszatik.

Sev eddig komoly arccal hallgatta az ünnepélyes aranyvérű ceremóniát, de most közbeszólt.
- Ha jól értem, te akarsz eleget tenni ennek a kötelességnek.
- Igen, és ezen felül azt kérem – Lucius megállt a nézegetésben, majd komótosan elrakta a botot – Kezdj te. Mivel te már voltál férfival, vigyáznod kell rám, és mint tudod, gondot kell fordítanod a megfelelő felvezetésekre. Ha szabad ajánlanom, szájjal. – Végigsimított összezárt ajkain, majd kevély mosollyal hozzátette: - Fellációt kérek.
Severus lesütötte a szemét, majd felnézett újra, miközben Lavinia beharapta ajkát a rá törő nevetéshullámot megelőzendő; Anne csak diszkréten igazgatta a haját, és figyelte a két fiú komoly szemkontaktusát.

Mivel nem úgy tűnt, hogy bármelyikük is különösebb zavarban lenne, Lav szólalt meg újra, immár nem leplezve a hangjában bujkáló vigyorgást:
- Snape önkéntes köteles választ adni öt másodpercen belül.

(Hermione eközben végérvényesen úgy döntött, hogy ez nem ifjú griffendéleseknek való műsor. Duzzogva bámulta a padlót maga előtt. Ron osztotta a véleményét, de – kigúvadó szemei alapján – ő már nem sorolta magát az ifjú korosztályba. Harry meg nemes egyszerűséggel nem értette, mi történik; de figyelt nagyon, hátra megtud valamit, amit később felhasználhat Snape ellen. Szegény ördög...)

- Azt hiszem, eljött az ideje az én kikötéseimnek – jelentette ki lusta hanghordozással Severus. – Az első konferanszié-kör a tied, de utána váltva parancsolunk tovább.

Lavinia kivált a körből, és hátat fordítva az egybegyűlteknek, száját nyalogatva nekiállt megigazítani a felsőtestét borító csipkecsodát. Mindeközben, mivel érezte a kiugróan magas mágikusmezőt, Harryék közelébe húzódott, bár nem tudott róla. Miután rendbe tette a melleit, ismét elmosolyodott - mint egy kislány, akinek bejelentették a dupla nyalókaadagot. Arckifejezése egyre bujább jelleget öltött, végül egészen ördögi lett, s látszott rajta, hogy alig tudja visszatartani a kitörni készülő elégedett kacajt.
Hermione megborzongott, mikor a fekete lány hatásvadász tekintettel végigsimított saját fehér vállán, majd visszaállt a körbe.

- Rendben – mondta épp Malfoy. – Akkor első kör. Sev és én leülünk a fal mellé, te megpróbálsz szórakoztatni engem, miközben Lav és An vetkőztetik egymást, csókolóznak… és ami belefér.
- Táncolni is lehet, lányok – szúrta közbe egykedvűen Snape.
- Aha, persze – vágott vissza durcásan Lavinia. – Csakis akkor, ha énekelsz nekem, édes.
- Lucius – vigyorodott el An. – Szólj neki, hogy énekeljen.
- Azt már nem – csattant fel Sev, és még az önuralma is az egekben volt. – A tagok nem befolyásolhatják a konferansziét.
- Igaza van – jelentette ki Lucius. – Nem hallgathatok Anne sugalmazására.

Snape elégedetten lekuporodott a fal mellé. Miss Hunter viszont előrelépett, és sunyi mosollyal arcán súgott valamit Lucius fülébe.
- Másrészről viszont – folytatta derűsen Malfoy – Én is szeretném, hogy énekelj.
- Ilyet nem játszunk – vicsorodott el Sev, és most egészen hasonlított ahhoz a majdani férfihoz, akinek személyében Harry utoljára látta őt a vadkanos kapunál. – Megmondtam.
Lucius helyet foglalt mellette a padlón, és hátát lezseren a falnak vetetette. (Hermione arrébb húzódott, mert a szőke, ahogy oldalra csapta a haját, majdnem képen verte őt vele.)
- Ugyan már, Sev… - gügyögte szándékosan igen idiótán. – Hogy kérjelek? – Lágyan végigsimított a másik arcán, és vigyorogva várta a hatást.
(Eközben Granger megérezte a világos hajkoronából áradó finom olajillatot, és öntudatlanul mégiscsak közelebb húzódott hozzá.)
- Mindenesetre ne így – fintorodott el a megszólított, és zavartan beletúrt saját fekete hajzatába.
- Hát jó – vont vállat Lucius, és elhúzta tőle a kezét. – Akkor: engedelmeskedj.

- Lavinia, melyik dalt? – szólt oda a lánynak.
- Hm… Dead to the world.
- Az mezoszoprán! – fakadt ki kétségbeesetten Sev, mire Anne és Lucius a markukba röhögtek. (A felébredő Harryvel egyetemben – bár utóbbi jóval halkabban tette ezt.)
- Na azt már nem - rázta a fejét komolyan Snape. – Egyet a Gerdead (e. dzsörded) dalai közül.
- Végül is azok a szólók szinte neked vannak írva – bólintott elégedetten Lavinia.

- Viszont nincs dobosunk – elégedetlenkedett a fiú. Negyedikben, mikor Lav beiratkozott Roxfortba és összejöttek, a lány egyszer rávette, hogy vegyen részt a ház iskolai előadásában. Énekelnie kellett, méghozzá németül, már ha az a rémisztőnek szánt, kiáltásokkal tarkított monoton duruzsolást annak lehet nevezni. A kis Wotton hamar rájött, hogy Snape kínozgatása örömet okoz neki – így nemsokára sor került még egy, majd még egy alkalomra.

Az alkalmak sűrűsödtek, míg végül, negyedév utáni nyáron Sev dühében megtanult gitározni, és kijelentette, hogy ezután énekeljen Lavinia, ő maximum hangszeren kíséri. A megbűvölt basszusgitár elég impozánsan hatott, és a sorsát nem kerülhette el: nem telt bele sok idő, és egy dobos lány csatlakozott hozzájuk a Hollóhátból, Lav valóban vokálozott, Sev élvezettel zúzogatott, és időnként maga is ,,elénekelt” egy-egy dalt – repertoárjuk így jobbára az ő német számaiból és Lavinia elvont, angol nyelvű, magas hangon előadott énekeiből állt.

Ötödik végére már rájöttek, hogy túlnőttek a háttérzenélésen – eddig csak néhanapján adtak elő valamit, ha Lucius társasága ,,slytherines” muzsikára vágyott a klubhelyiségben -, a három tag egyre többször gyűlt össze csak úgy, hobbiból, és titokban a mugli világból vett dalokkal szórakoztatták egymást. Gyakran felléptek a két illetékes ház előtt – de erről a tanári kart és a Griffendélt valahogy elfelejtették értesíteni… Két nevet adtak a csöpp zenekarnak: Beaudead (e.bjúded) voltak, ha Lav énekelt, hollókról, angyalokról, vérről és halálról, furcsa szoprán hangon, s Gerdead (e. dzsörded), ha Snape mély hangja uralta a dalt. A szőke, rövid hajú Vivien pedig csak dobolt, dobolt szenvedélyesen, s időnként belekántálta a refrént a sorok utáni csendbe. Hármuk közül vitathatatlanul ő volt a legerőteljesebb testalkatú; izmos karjai csak úgy jártak, ha egyszer belejött a dobok ütlegelésébe.
Senkinek nem mondták el, honnan szedik dalaikat; Vivien mugli rokonokkal is bíró fattyú volt, aranyvérű mostohaapja szégyene, s ezt nem is igen hangoztatta; Lavinia megszállottan kutatott mindent, ami deviáns és különleges; Snape-nek pedig igazán volt ideje és alkalma a mugli életmód tanulmányozására.

Mindhármukat mulattatta, hogy az, amit Lucius és a Slytherin ház keménynek és félelmetes stílusúnak tart, halálról és erőszakról, büszkeségről és gyilkosságokról… valójában mugli dalok összenyirbált összessége.

- Igen, a Gerdeadből – bólintott most is a szőke fiú. – Nem gond, dobos nélkül is elfogadjuk.
- Nem is arról van szó – vont vállat Snape – Az zavar, hogy zenekíséret nélkül…. hát…
(Harry arcocskája mély egyetértést tükrözött: bizonyára úgy képzelte el a zenekíséretet, mint valamit, ami túlharsogja Snape hangját.)

- Idehívjuk Vivient? – kérdezte fanyalogva Anne. Ó, Vivien, az örök Vivien, mindenkinek csak Vivien, a hollóhátas, aki betolakodott közéjük és Sev bandájába. Nem állhatta a leányzót; talán mert inkább volt fiús jelenség, mint csodás szőkeség, márpedig An elvárta az ilyesmit a sárga hajú nőcskéktől.

- Ne – vágta rá kapásból két hang egyszerre. Sev elégedetlenül hunyorgott. – Nem kell azt mindenkinek tudni – morogta – Hogy mi itt mit művelünk.
- Félted a jó híredet, mi? – kacagott Lucius. – Na, ne húzd az időt!
- A Zwitter jó lesz? – sóhajtott Snape. ,,Nem”, gondolta Harry és Ron. Hermione ellenben az érdeklődők ártatlan tekintetével nézelődött maga körül.
- Jó – vágta rá Lav. – Rendben – mondta Malfoy is. Kevés ehhez hasonlóan pimasz és egoista számot hallhattak a Gerdeadtől.
- Hát jó. – Sev, úgy tűnik, mindenbe beletörődött. A talárjához nyúlt, és miután teljesen begombolta azt, a zsebébe mélyesztette a kezét. Rövid ideig tartó kotorászást követően egy apró, tompán fénylő tárgyat húzott elő belőle: egy pöccintés a pálcájával, és a basszusgitár máris eredeti méretében tündökölt.

- Ne hangolj – tanácsolta Lavinia – Csak hagyd zubogni.
- Az más, Lav – legyintett Sev. – Az más…
Végigfuttatta ujjait az erőteljes szerkezeten, és megpendítette. A hang végigszaladt a fejük felett, s kellemetlen előérzettel töltötte el szépérzéküket és minden porcikájukat. Jó előjel volt, Anne Luciusba kapaszkodva lecsüccsent a fal (és Potterék) mellé. Lavinia összefont karokkal, szenvtelen arccal várakozott mellettük, míg Malfoy meg nem unta a szintkülönbséget, s le nem húzta maga mellé őt is.

Ronnak erős súgdolózási késztetése támadt, például ,,Inkább mégis menjünk már innen”, meg ,,Nem igaz, hogy ez még most is képes elrontani a szórakozásomat”, de inkább befogta a száját, és tartogatta későbbi, malfoymentesebb időkre. Harry szintúgy, bár nagyon úgy festett, mint aki menekülni készül.

Snape még egyszer megpendítette a kényes húrt, és élvezettel figyelte, ahogy hallgatósága hátán feláll a szőr (Hm… egyelőre képletesen…) Aztán hirtelen rákezdte; ütemesen, egyre gyorsabban tornáztatta a húrokat, s a megfelelő helyen végre meg is szólalt. (Itt kell benyomni a Rammsteintől a Zwittert annak, aki nincs jelen, csak olvassa ezt az igaz történetet. Szóval kakaót neki.)

Ich hab ihr einen Kuss gestohlen
sie wollte sich ihn wiederholen
ich hab sie nicht mehr losgelassen
verschmolzen so zu einer Masse

(Loptam tőle egy csókot
Vissza akarta kapni
Nem engedtem el többé
Eggyé olvadtunk)

Hermione, aki mugli előéletében még tanult valamit németül, megborzongott – két köpenytársa viszont hozta a tőle megszokott szintet: ,,Ez milyen nyelv?” – suttogta Ron megrökönyödve Harry öntisztuló fülébe.

so ist es mir nur allzurecht (Ez teljesen rendben van)
ich bin ein schönes Zweigeschlecht… (Egy szép kétnemű vagyok) – Anne-ék bólogatni kezdtek; hogy a zene élvezetének, vagy a szöveggel való mély egyetértésüknek köszönhetően, nem tudhatni, mindenesetre Lucius kajánul vigyorgott.

zwei Seelen unter meiner Brust (Két lélek van a mellemben)
zwei Geschlechter eine Lust (Két nem, egy vágy)

Bár Snape az elején még igencsak fintorgott, mostanra már egészen belejött a játékba. Sokszor nézegetett Lavinia felé, főleg mikor azt énekelte, hogy ,,Tudok rózsákat küldeni magamnak” (elég szemrehányó volt a tekintete); de rá-rápillantott Anne-re és Luciusra is, valami egészen új, távoli kifejezéssel az arcán. (Tisztelet? Birtoklásvágy? Kit érdekel…)
Mikor végre befejezte (,,eins und eins das bin ich” - ,,Egy és egy, ez vagyok én” ), oda sem figyelve, gyorsan meghajolt, majd zsebbe a kéz a pálcáért, pöccintés, hangszer vissza a talárba (ahh : ), és máris a hármas felé tartott egy türelmetlen, jussát követelő Snape.

- Most már aztán igazán kezdjünk – szögezte le mogorván, s az előadás közben mutatott érzelmeiből semmi nem látszott rajta.
- Igen – lehelte Lucius, és magához vonta Ant.
- A-a – tiltakozott derűs rosszallással Lav, és elválasztotta a két szőkeséget. – Ma mindketten megtudjátok, milyen egy feketével – jelentette ki büszkén, és könnyed mozdulattal Lucius szájába nyomta a nyelvét, és gyors csókot váltott vele. Nem lehetett több a dolog két másodpercnél – s a lány máris áthelyezkedett Anne szájába, a két fiú és a láthatatlan nézőközönség két-harmadának látható megelégedésére. (Láthatatlanoknak is lehetnek látható megnyilvánulásai? Ejjj.)
(Bár később, titokban Hermione is megelégedett, mikor meglátta, milyen elégedett Ron.)

Lavinia felpattant, s vele együtt a két másik üldögélő mardekáros is. Sev elhúzta a száját, és Lucius elé lépett.
- Kérjük az első jelenetet – susogta, s immár mindhárman várakozóan néztek a szőke fiúra. Bizonyára elfelejtették, hogy Lucius a Zwitter előtt már felvázolt egy lehetséges programot.
Pár pillanatnyi tétovázás után Snape bizonytalanul beletúrt barátja (most már nem írok szép jelzőt, selymes, csillogó, ápolt, stb.) hajába, és gondos odafigyeléssel simogatni és igazgatni kezdte azt – talán hogy ezzel is serkentse a jobbnál jobb ötletek kiagyalására és a Káma-szútra felelevenítésére.

- Oooké – mosolyodott el Lucius 10-11 kaján töprengéssel eltöltött másodperc után. Megfogta Severus rajta matató jobb kezét, és lecsúsztatta saját csípőjére. – Megvan az első…
A másik három (és fél – Harry és Ron együtt ha megér egy felet) rámeredt, tudván tudva, hogy Luciusnak csak jó ötletei támadhatnak, ha testiségről van szó.
- Mondd már – csattant fel türelmetlenül An.
- Ugye azt már említettem, hogy mi Sevvel a fal mellett ücsörgünk majd… nos, kezdhettek táncolni. Aztán majd meglátjuk – sokat sejtetően elmosolyodott.