Mivel senkinek nem tűnt fel, hogy a fénycsóva elnyelődött egy pontban, folytatódott tovább a rendszertelen szitkozódás és ordibálás.
- Még mindig itt vagy, Potti baba? - nyávogta Lavinia, majd egy pálcasuhintással kék fénynyalábot küldött a griffendéles felé. (No igen, azért még Mss Wotton-nak sem megy varázsige nélkül, tehát még elüvöltött egy "infertion"-t...) Az átok talált, a fiú egyik karja elkezdett zsugorodni, mígnem elérte a 20 centis hosszt. Vicsorogva vágott vissza, de a szemfüles slytherina elugrott az átok mellől, éppen hogy a láthatatlan trió mellett landolt, akik megszeppenten lesték a fekete tincseket, és az egyéb tartozékokat.

Potti babának nem tetszett a megjegyzés, így a lányra küldött varázs után egyből Snape felé fordult, hogy az elkövető kedvesén bosszulja meg a dolgot. Tudta jól, hogy a sápadt Lavinia számára csak egy rosszabb dolog van annál, ha őt bántják: ha Severust bántják, helyette. Nyílt titok volt, hogy Wotton bármit megtenne Snape-ért; már nem is szerelem volt ez, valami egészen más. Őrület? Fel nem foghatták – de olykor igen vicces volt…
- Levicorpus! – rikkantotta James, és Snape, aki éppen az újonnan harcba szállt Cathy hajfestő átkának kivédésével volt elfoglalva, a következő pillanatban már fejjel lefelé lógott – haja hosszú tincsekben omlott az imbolygó gyertyafénnyel megvilágított parkettára.
- Öhmm – nyögte Hermione, és lefejelte Harry hátát, hogy minél előbb menedéket keressen a látóterének, melybe ilyesmi még sosem került.
- Boxer vagy valami luxus? - kacagott fel Black, mikor leszedte magáról a lábbilincselő átkot és felpillantott.

Lavinia azonban kifejezetten elégedettnek tűnt, a nyilvánvaló kudarc ellenére is. Úgy tetszett, végre kezd felengedni, és megbocsátani a világnak, sorsnak, Istennek, Merlinnek, stb., hogy elcsente az esti kufircát, és párbajt adott helyette.
Szájára lassan egy kéjes mosoly úszott, ahogy végignézett a hahotázó Blacken, és a röhögéstől már összegörnyedt Potteren, aki azonban rendületlenül rájuk fogta a pálcáját.
- Rodetis! – duruzsolta a lány.
És ezzel egyidőben a madarak váratlanul megvadultak. Sorra letámadták a jelenlevőket, kivéve a két mardekárost. Úgy tűnt, van valamiféle megkülönböztető tényező, amely harcra ajzza őket: mégpedig a vörös szín…
A griffendéles címert viselők egy emberként nyögtek fel, ahogy megérezték bőrükön az apróságok hegyes csőreit…

Harry összetette két kezét, hogy a madárkák nem látják a bordó köpenyt, és az ő jelvényüket, meg persze Ron haját sem... Hermione lelkesen jegyzetelte és jegyezte meg az elhangzott varázsigéket, Ron pedig a két jelen lévő leányzó idomaival volt lefoglalva (nem, Hermiével nem:p).
A griffendélesek hessegettek, amerre csak láttak, Sirius próbálkozott a "sicc"-cel is, de a szárnyasokat nem igazán hatották meg a szavak. Végül Jamesnek briliáns (tőle távol álló) ötlete támadt: változtassák vörösre a slytherin kisebbséget. Már csak egy átok kellene, így gondolkozni kezdett édes kis buksijával, de mivel átváltozástanon nem hatották meg a színek, maradt némettudása és kreativitása:
- Rotento! -mondta ki a kreált átkot, és izgatottan várta a hatást - Hermionéval egyetemben.

 De az élet sohasem fenékig tejfel, ami jelen esetben azt jelenti: a logika és a kreativitás nem mindig nyeri el méltó jutalmát. Snape-ék talárja nem volt hajlandó színt váltani.
Ám, ha az eszmei értékek nem is, a gonoszság általában elnyeri azt a bizonyos jutalmat – nézhetjük ezt bármelyik oldalról, hogy Potterről vagy a slytherinekről van-e mostan szó, ki tudja. Annyi bizonyos, hogy, habár senkinek nem változott vörösre a ruhája, valami mégiscsak történt.

Severus vadul pislogni kezdett, majd a szeméhez kapott, mintha porszem ment volna belé. A teremben uralkodó párbajhangulatot, és ezzel az állandó harci készültséget felváltotta a kíváncsi (Lavinia esetében inkább kínos) várakozás, vajon mi lesz most.
A fiú jobb ötlet híján oldalra fordult (valószínűleg kellemetlen volt már fél órája bámulni Potter pofáját), és tanácstalanul rápillantott barátnőjére. Nem érzett semmi elváltozást magán, és a dörzsölést is abbahagyta. (Hát igen, Sevnek kicsi a reakcióideje:)

Lavinia viszont rámeredt szeretőjére, és gyanakodva, összeszűkült szemekkel méregette. Végül elmosolyodott, azzal a gonoszkás, kaján ajakelhúzással, amelyet még Harryék is ismertek. Ugyanaz a rosszat sejtető kifejezés volt, amely közvetlenül megelőzte oly sok pontlevonásukat bájitaltanon. (,,Ki tanulta kitől?” – elmélkedett Harry a takaró… vagyis a lepel alatt, majd szintén gondolatban hozzátette: ,,ha Snape, akkor titokban mégiscsak papucs alkat…” Miután ilyen szokatlanul sok dolog hullámzott át out-of-order agyacskáján egyszerre, meg is pihent egy kicsit a fiú, hogy átadja a helyet Hermione hangtalan agyhullámainak.)

Snape egy ideig állta a kegyetlen arcú alabástrom szobor (Az arany ember után szabadon, bííí) tekintetét, de aztán lekapta róla a pillantását. Így, ezúttal tudtán kívül, ismét egy Potterre kezdett bámulni, akit kissé feszélyezett a dolog, tekintve például ama körülményt, hogy ő térdelt, Snape meg állt, mind a két lábán ráadásul (és tök jól ment neki, már régóta gyakorolta).

A legzavaróbb tényező azonban az volt, hogy a mardekáros fiú szeme egészen Voldemort-vörösben csillogott. A hívatlan hármasnak tehát nem volt elég a mellbevágó-sokkoló-merőben-szokatlan látvány, tanáruk fiatalon, mi több, tinédzser, ványadt bőrben, soványan, lapockaaljig lógó sima hajjal – még ez az ördögi tekintet is! Hermione kezdte feladni a dolgot; fél órán belül túl sok új oldaláról ismerte meg Snape-et…
Még Ron is fintorogni látszott, bár lehet, hogy nála ez volt az alap-arcberendezés, amilyen szerencsétlen genetikai állománnyal született. Különben is nehéz lenne kikészíteni az ő Weasley-kastélyban edzett gyomrát…

- Mi van? – érdeklődött Severus meglehetősen undok hangon, és felvonta a szemöldökét, hisz ugyebár ez fontos napi cselekvései közé tartozott.
- Kinél van tükör? – intézett kérdést a publikumhoz unott hangon Lavinia.
- Nálam. Miért? – Cathyn nem látszott, hogy szégyelli, hogy elszólta magát.
- Átmentünk ,, Mégis megfürdünk, szépek leszünk és megnézzük magunkat”-ba? – vigyorgott Sirius a maga módján. Nagy szerencséjére Snape még nem nézett rá az elmúlt pár másodpercben, így nem láthatta, tulajdonképpen mi is a gond.

- Add oda – jelentette ki a slytherina Cathy felé fordulva; figyelemre se méltatta ifjabb Blacket (vagy elraktározta magában a megjegyzést, és gondolatban felírta Siriust a ,,Majd meg kell ostorozni”-lista végére, ki tudja. Elvégre Snape barátnője volt. Őrült, és épp folyományban volt, hogy erről papírt is kapjon… :)
- Most meg átmentünk gyerekbe? ,,Add oda” – nyafogta James.
- Meg átmentünk ,,ismételjük Black hülye viccét”-be? – fintorgott Severus. – Én nem játszom, ez volt az egyetlen meccsem – tette hozzá gyorsan.

- Rólad van szó, Kicsi-Drága-Egyetlen – mondta gunyorosan Lavinia, miközben méltóztatott annyi testi kontaktusba bonyolódni egy griffendélessel, hogy kivette Cathy kezéből a kelletlenül felé nyújtott tükröt. – Nézd csak!

Snape megszemlélte a látványt, majd dúlt arcvonásokkal Potter felé fordult.
Most már a fiúk is gyönyörködhettek szép szeme tüzében.
- Fúj – jelentette ki James. – Ezt az átkot nem szabadalmaztatom.

- Jobb is. Ezt meg küldjük vissza a boltokba, és vonjuk meg az árusítási engedélyt is – folytatta Sirius Black Snape-et figyelve.
- Rendelje meg Ön is.… - duruzsolta önkéntelenül Lavinia, majd felkapta a fejét, és megpróbált nem megszólalni, legalábbis nem ilyesféleképpen.

- Rohadj meg, Potter – foglalta össze a világnézetét Snape egyetlen tömör mondatban.
- Folyamatban… de sajnos még vagy nyolcvan évet várnod kell – vigyorodott el a másik. (És mekkorát tévedett!)
Harry halkan szipogott a köpeny alatt.

- Levi… - kezdte újra James, miközben Lavinia önkéntelenül azon kezdett tűnődni, hogy a Levi majdnem úgy hangzik, mint a Sevi.
Snape eközben minden eddiginél dühösebb pillantást vetett a két griffesre és a csipkedéssel felhagyott hűtlen madarakra. Utóbbinak nem lett foganatja, előbbi társaság viszont hirtelen felkiáltott a meglepetéstől.

- Ez fájt! – hördült fel Potter, az idősebb. – Mi ez?

Severus összevonta a szemöldökét töprengésében, majd rájött, megvilágosodott és újra tüzelt. Rábámult Jamesre, a lehető legintenzívebb undok pillantásával – annak pedig kigyulladt a talárja.

Black egy gyors bűbájjal eltüntette a tüzet barátjáról. Kár volt. Most ő kapott. – A hajamat ne! – kiáltott fel, és felemelte a pálcáját. Ám azonnal oltania is kellett magát, nem ért rá Snape-et megátkozni. A mardekáros pedig mondhatni vérszemet kapott – egyre nagyobb koncentrációval pillantgatott rá a két griffendélesre, a lángok pedig össze-vissza tünedeztek elő rajtuk, mindenféle területeken. Mikor épp a pálcájukat akarta meggyújtani, James megvilágosodott és eltüzelt – vagyis kiugrott az ajtón. Sirius követte, maga után ráncigálva a magatehetetlenül sikoltozó Cathyt.
- Még visszakapod! – üvöltötte hátra valamelyik tűzrőlpattant diák, mielőtt lépteik nyomán elcsendesedett a folyosó.