¤ S ¤

- Van pofája lefoglalni a trófeatermet – morogta idősb Potter durcásan. – Ejj, nem baj, sok jó ember szűk helyen is elfér. Igaz, cicám? – kacsintott a magával hozott leányzóra.
- Ha rám célzol, orrba verlek.
- Nana! – vigyorgott Sirius. – Itt ma nem ver senki senkit. Nem természetes elemekkel dolgozunk.
- Nagyon vicces – ásította Cathy. – Hol van a párod?
- Izéke? Nem tudott eljönni, fáj a feje. Vagy a hasa. Vagy valami ilyesmi…
- Az is lehet, hogy már meghalt – tette hozzá tűnődve James. – Amennyire te figyelsz rá…
- Szoktam figyelni rá! Amikor teljesen betölti a látóteremet, muszáj…
- Szerintem Jamie úgy gondolta, nem szokásod elbeszélgetni a lányokkal előtte. Nem baj, Sir (e. ször:), nem a történeteidért szeretünk – vigasztalta Cathy, és végigsimított szőkésbarna hajzatán.
- Hanem azokért a dolgokért, amiket átéltek velem, és később történetekként keringenek Roxfortban – vont vállat Black úrfi, és a nyomaték kedvéért lazán nekivetette hátát a falnak.
- Mi lenne, ha kezdenénk végre? – (rendezői utasítás:) somolygott James, és hátulról átkulcsolta partnernője derekát.

- Ott viszont tele van edénnyel a… - váratlanul kinyílt az ajtó, és egy sápadt lány torpant meg a küszöbön. Lenyelte mondata végét (még mindig szolid vagyok, lalala), mikor megpillantotta a három griffendélest.
- A fene essen belétek! – nyögte. – Hát ti mindenütt ott vagytok?
- Hol mindenütt? – érdeklődött pimasz mosollyal James.
- A bűbájtanteremben, a kviddics öltözőkben, a harmadik emeleti vécében és úgy általában a Szükség szobájában – szólalt meg a lány mögött egy unott hang. Tulajdonosa lépett egyet előre, és elengedte barátnője derekát. – Mindenütt nyomorult griffendélesek, hadd legyen pocsék péntek esténk.

- Téged meg ki kérdezett, bőregér? – csattant fel Sirius, és odalépett a Cathy-Potter alkotta (hangszer nélküli, vagy egyelőre használaton kívüli hangszerrel álldogáló) duó mellé.
- Őt kérdezted, ő pedig hozzám tartozik.
- Kéne csinálni egy beosztást, mikor, melyik ház, melyik tanteremben randevúzik éjszaka, és hány órától – jelentette ki a sápadt lány. Végigsimított a mellkasára varrott Mardekár-jelvényen, majd halvány mosollyal hozzátette: - Mint a tanórákon.
- Hát igen, ez van, ötödiktől fölfele minden fiatal szervezet megbolondul – tárta szét a karját Siriuis. – És most tűnés.
- Egy: csak a ti fejlődési rendellenességben szenvedő házatokban ötödiktől, nálunk előbb. Kettő: ebből következőleg, mivel mi előbb avattuk fel a potenciális éjjeli helyeket, jogunk van péntek este itt lenni – duruzsolta a slytherina.
- Valószínűleg fogalmatok sincs róla – folytatta Snape is-, micsoda harcok dúlnak esténként ezért a teremért már évek óta. Az ötletem az, hogy várjátok meg, míg mi befejezzük az iskolát, hagyjátok érvényesülni házatok jelképének csodás IQ-szintjét… vagyis bukjatok meg, madáragyúak… és máris lesz egy kellemes pluszévetek, amit teljes egészében a Szükség szobájában vagy az SVK teremben tölthettek. A világ fennmaradó lakossága bizonyára örömmel értesülne arról, hogy egy, esetleg több évre elzárkóztok a nyilvánosság elől. Ezen cselekedeteket bízvást tekinthetnénk környezetvédelemnek.

- Ha úgy vesszük, evolúció tekintetében a griffmadár fejlettebb, mint ti, csúszómászók – mondta James lassan, tagoltan, hogy a másik fél biztosan megértse a bonyolult gondolatot.
- Hüllők – javította ki finoman Snape. – Ha már ragaszkodsz hozzá, elmondom a törzs evolúciós újításait: belső megtermékenyítés… - hagyta a levegőben függeni a mondatot, és gúnyos, alattomos pillantással végigmérte a szemben lévő társaság tagjait. A láthatatlan Hermione maga elé meredve, hangtalanul mozgatta ajkait, majd megállt ebben az érdekfeszítő tevékenységben, és elégedetten bólintott.

- Egyébként, ha már itt tartunk, a madarak átlagos testhője 40 fok, úgyhogy ha mindent szó szerint kívántok venni, melegnek számítotok, kedves griffendélesek – mosolygott hidegen a Snape mellett álló lány.
Hermione feje ismételten előrebukott – vagyis megintcsak jóvá hagyta az információt.
Aztán tágra nyitotta szemeit, és csodálkozva meredt az ismeretlen mardekárosra. Ekkoriban az ilyenfajta sértés volt a divat?!

Valljuk be, nem volt túl ütős poén – de mit várunk 21 óra tájt egy felhevült slytherin lánytól, aki másképp is el tudja képzelni a péntek estéjét, mint kanos griffenélesekkel veszekedni a helyjegyért?

- Én már a szemed rezdülésén látom, hogy párbajozni akarsz, Wotton – állapította meg vigyorogva James.
- Na, ezért van szükséged szemüvegre, Potter. Én momentán valami egészen másra vágyom. És kiábrándítalak: te nem kellesz hozzá.
- Hagyjuk figyelmen kívül azt a nyilvánvaló tényt, hogy nem vagy normális, Wotton… elvégre határozottan elmebajra utal az, hogy a halálmadarat választod helyettünk… jé, némi rokoni kapcsolat a madarakkal, Snivellus…
- Örülünk neked, Black – nyugtázta hihetetlen türelemmel Snape. – De légy szíves és a közeljövőben inkább ne szólalj meg. Rombolja a közhangulatot.
- A közhangulaton már nincs mit rombolni, mióta te betetted ide a lábad, gyászhuszár. (És ha tudná, még mi mindent szeretett volna betenni itt…)
- Te azonban csodákra vagy képes. Biztos vagyok benne, hogy ezt is megoldod, és tudsz a rosszból még rosszabbat csinálni – válaszolta Severus, és látszólag unott mozdulattal előhúzta a pálcáját.

Mondhatni, ez volt a katalizátor: Cathyn kívül mindenki előkapta a magáét (nyugalom, nem Sade márki-regényben vagyunk, csak a varázspálcájukról van szó, de ez a vicc már törzsgyökeres a humorficekben, úgyhogy csak félve említem a tényt, hogy a nadrágok begombolt állapotban maradtak).

- Ha azt mondom, csak nézegetni akartam, nem hisztek nekem, ugye? – kérdezte a beállt csöndben rosszat sejtve Snape.
- NEM – hangzott testületileg a kórus, beleértve a barátnője hangocskáját is.

- Hm… - tűnődött el Snape. – Van benne valami. Serpensortia!
- Valljátok be, hogy ez a ház kedvenc átka – sóhajtotta fásultan James, és egy pöccintéssel eltüntette a kígyót. (Hajjajj, itt már nem lesz romantikus este…)
- Általában felvezetésül használjuk – duruzsolta Snape, miközben kivédte Black kötözőátkát (amit más körülmények között Miss Wottontól szívesen fogadott volna).
- Afféle előjáték – tette hozzá somolyogva barátnője, és küldött Potter felé egy –eltérült- átkot, mely pár másodperces késéssel Ronba csapódott be.

Weasley összegörnyedt, mint egy zsák, és a gyomrához kapott – kis kompániája pedig vele együtt omlott a padló lágy karjaiba, a váratlanul kialakult szintkülönbséget áthidalandó. Nem lelkesedtek a gondolatért, hogy esetleg lelepleződhetnek a csatasorba állt 70-es évekbeli társaság előtt.

- Menj a gyomromból, Harry – szisszent fel szerencsétlen vörös.
- Ott nem én vagyok…
- Hermione, szerinted bélszűkületem van?
- Most már biztos nincs, Ron…

Miután mindezt megbeszélték, vagyis inkább elsutyorogták, arra ocsúdtak, hogy a fejük felett mindenféle tiltott-ismeretlen átok röpköd.
- Uramisten – nyögte Hermione, mikor eltalálta egy mellnövesztő bűbáj.
- Az – visszhangozták a fiúk, egészen másféle hangsúllyal.