3

A délelőtt igen érdekesen telt. Harry kikényszerített előadást tartott az életéről, munkásságáról és a háború eseményeiről. A kis Snape A Bennfentes Barátnője-szemekkel, ámulva figyelte, és néha jól láthatóan megborzongott. Harry úgy érezte, rég törődtek vele ennyit egyhuzamban, kihúzta magát és tovább mesélt. Mikor menyasszonyához ért, megállt; tűnődve felpillantott a fiúra, és megpróbálta kivenni, mi járhat most a fejében.

- Egy nő? – fintorgott Severus. – Ne már.

- Ennyi volt a te tartalmas megjegyzésed? – húzta el a száját a férfi.

- Mégis mit mondjak? Ha azt mondom, a nők érthetetlenek, hisztérikusak és feleslegesek, megsértődsz és hátba átkozol.

- Mért pont hátba? – ráncolta a homlokát a másik.

- Mert úgy jobban szereted… - Severus vigyorogva közelebb húzódott hozzá fektében, míg Harry, aki csak üldögélt, gyanakodva arrébb húzódott.

- Már megint kezded? Igaz is, mért nem keresel magadnak egy rendes lányt a suliban?

Snape felnézett rá, csúfondáros, sőt alattomos tekintettel méregetve őt. - Fenti okokból kifolyólag… - mondta végül szemrehányóan.

- Na meg mert meleg vagy – konstatálta egykedvűen Harry.

- Nem vagyok! – A fiú egészen felháborodott, olyannyira, hogy teljesen elhúzódott tőle. – Miből gondoltad?!

Egyszerre nevettek fel; Harry beletúrt a másik fekete hajzuhatagába, és szórakozottan tekergette a kósza tincseket. – Ne csináld – mordult fel álmatagon Severus. – Zsíros lesz.

- Hű de kényes valaki – vigyorodott el Harry, és csak azért is jól felborzolta a kölyök haját.

- Nem, csak hajlamos rá – javította ki Sev szigorúan. – Két-három napig bírja. Akkor újra mosom.

- És tegnap hányadik napja volt? – érdeklődött Harry, és tovább folytatta a kutatást.

- Az első – hangzott a szemrehányó válasz. – Úgyhogy el a kezekkel, holnaputánig ki kell bírnom.

- Micsoda rendszeresség – nevetett a férfi, és elhúzta a kezét.

- Nem, csak… Van egy lány… - Sev lehunyta a szemét, majd rosszkedvűen felnézett újra. – A fene belé.

- De hát én azt hittem… - Harry hagyta, hogy közéjük telepedjen a csönd, és zavarodottan figyelte a másik ajakbiggyesztését.

- Szegény Potter. – Severus felült, és felemelte kezeit, jelezve, hogy ő nem tehet róla. – Csak szükségem volt egy kis ölelésre. Tinédzser vagyok, emlékszel? Szeretethiány, miegymás…

- Szexhiány – jelentette ki mogorván Harry, és az ablakhoz sétált. – Becsaptál.

- Oké, oké… Mit akarsz hallani? Azt hiszem, bi vagyok. Most örülsz? Fogalmam sincs! Más dolgom volt mostanság, nem ilyesmiken tűnődni…

- De hát nem jársz be órákra! Mi más dolgod lehetne még?

Severus zavartan elhallgatott.

- Á. Most legyen nagy a szád – mordult fel Harry. – Szóval?

A másik még mindig nem felelt; láthatóan publikus válasz után kutatott.

- Cigarettázol – pirított rá szigorúan a férfi. – Bandázol, mi? Isztok is?

Snape felnézett, és a szája szélében egy pillanatra mintha halvány mosoly tűnt volna fel. Ennek ellentmondott a hangnem, amelyben megszólalt. – Mi közöd hozzá?! Azt csinálok, amit akarok!

- Ezt mintha már párszor hallottam volna tőled.

- Mert így igaz.

- Hová jártok?

- A Három Sárkányba. Meg a Szárnyas Vadkanba. És… és a Pár Lépésbe.

- Te bordélyházba jársz?! – döbbent meg Harry.

- Látszik, hogy nem voltál még náluk. Van ott minden. Fiúk, lányok, férfiak, nők, koktél, mézbor, kanapé, füstölők, hangulatvilágítás, kisebbfajta kviddicspálya, légbowling… - sorolta lelkesen Snape.

- Elég!

-…állatkereskedés, bár nem tudom, minek… és igazi barokk stílusú bárpult, meg kellékkölcsönző…

- Snape!

-…ja és egy gyorstalpaló házasságkötő. Jó vicc, nem?

- Nem tűnik valami kóser helynek – szűrte le a tanulságot Harry.

- Nem is azért járunk oda – vigyorodott el Sev. – Eljössz velem a hétvégén?

- Nem!

- Jövő héten? Ünnepeljük meg a vizsgáimat!

- Nem!! Az istenért, ez egy rohadt nyilvánosház!

- De bazi jó körítéssel!

- Inkább kerítéssel. Neked kívül tágasabb.

- Hidd el, ott benn is minden tágas már, semmi szűket nem találsz…

- Sev!

- De értik a dolgukat.

- Ugye ezt direkt csinálod? Direkt?

- Hát… eleinte nem, most már igen. – Snape még szélesebben vigyorgott, Harrynek meg elment a kedve mindentől.

- Na jó. Menj vissza az iskolába. Nem… nem akarlak látni egy ideig.

- Sejtettem: olyan vagy, mint a többi – suttogta elkomorodva Snape. Összekapkodta földre hányt csizmáit, és elindult az ajtó felé. – Majd a folyosón felveszem – szólt vissza gúnyosan. – Nem akarlak tovább zavarni. – Becsapta az ajtót; kis motoszkálás következett a folyosó padlóján.

- Délután elmegyek! – kiáltott utána Harry. A neszezés megszűnt, és kisvártatva egy durcás kamasz kémlelt be a szobába. – Hová? – kérdezte gyanakodva.

- Nem tudom – felelte Harry. – Panzióról panzióra járok. Mostanában elég nagy ehhez Roxmorts…

- A Sárkányba menj – javasolta halkan Severus. – Ott jól főznek.

Azzal kifordult az ajtón, de még visszaszólt: - Ott találkozunk.

§

Ebéd után Harry töprengve figyelte az ablakából látható utcarészt. ,,El fog jönni”, gondolta. ,,El fog jönni, de minek? Semmi ő nekem, és semmi vagyok neki.”

Még egyszer végigfuttatta magában az alaphelyzetet; Snape fia és ő. Ő és Snape fia.

Na neeem.

A fiúnak mennie kell.

Növekvő szorongással kémlelte a panzió bejáratát.

§

Severus somolyogva rótta a roxmortsi sikátorokat. Épp ,,bandázás”-ról jött, és megfelelően jó hangulatban volt ahhoz, hogy ismételten becserkéssze Pottert. Gyűlölte; gyűlölte minden porcikáját. Ezzel ellentétben a Három Sárkány felé igyekezett, és magában szentül megfogadta, hogy megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni ebből az átkozott viszonyból. A Potter név azért mégiscsak Potter, és neki volt mit törlesztenie ennek a fajnak. Gonosz mosoly tolult ajkára, és teljes erőből elrúgta az első útjába kerülő kődarabot. Színlelni kell csak, színlelni. Ez most a bosszú kulcsa.

§

Már több hónapja összejárogattak, és Harry még mindig nem sejtett semmit. Már nem érezte szükségét a heti egy szállásváltásnak; Sevie ellenben még mindig nem volt hajlandó leszokni a ,,bandázás”-ról. Mi több; ezek időpontjait általában napokkal előre bejelentette barátjának, és mikor a férfi csodálkozva megkérdezte, honnan tudja ilyen biztosan, hogy minden ismerősének jó az időpont, ő csak hamiskásan mosolygott. ,,Egyszerűen csak érzem”, mondta olyankor.

Egyébiránt csak ,,barátok” maradtak. Harry nem volt hajlandó még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy enged Severus kezdődő feslettségének; inni sem mert a jelenlétében. Úgy döntött, eleget tesz a lelkiismeretének, és mindenféle bujálkodás helyett inkább megpróbálja  ,,jó útra” téríteni a fiút, így hát azt az alkoholgőzös, emlékevesztett éjszakát nem követte több.

Időnként tétován viszonozta a fiú egy-egy szórakozott simogatását, de aztán gyorsan visszakapta a kezét. Többször eltűnődött rajta, vajon jó ötlet volt-e elmondani neki Ginny halálát és az utána következő szexuális tortúrát. Megrontja-e ezzel a lelkivilágát? Hiszen közismert volt, hogy a Snape-ek érzelemvilágát könnyű a rosszba fordítani. Nem akarta elkövetni saját apja hibáját; vigyázott a kölyökre, mindig kivette a cigarettát a szájából, és próbálta lebeszélni a Pár Lépés látogatásáról is.

A fiú RAVASZ-ai valóban elég jól sikerültek; Harry már csak ezért sem értette, miért nem tanul tovább. ,,Majd ha lesz rá pénzem”, volt az örökös válasz, és mikor a férfi felajánlotta, hogy kifizeti a tandíjat, Severus sajnálkozva leintette: ,,Barátok vagyunk, nem szeretők, nem emlékszel? Még az italomat sem fizetheted ki.”

Severus tehát gyűjtött. Hogy pontosan hogyan, arról Harrynek fogalma sem volt; nem járt munkába, de valahogy mégis volt pénze az időnkénti bandázásokra és egy-egy csomag cigarettára. ,,Örökség”, mondta szűkszavúan, valahányszor barátja szóvá tette ezt az érdekes tényállást, s a kérdésre, hogy akkor mért nem megy ebből tanulni, mogorván azt felelte: ,,Arra nem lenne elég.”

Mint kiderült, beszélgetőpartnernek nem olyan lelkes, mint szeretőnek; egyfolytában azt akarta, hogy Harry meséljen magáról, s ő alig-alig szólalt meg. A férfi nem bánta; úgy gondolta, ez egyfajta gyermekes szokása, s visszahúzódó jelleméből adódik. A kis Snape ragaszkodni látszott hozzá, és ez a lényeg. Kapcsolatuk mindkettejükre jó hatással volt; Sev már a cigarettáról is kezdett letenni Harry kedvéért.

Hosszú-hosszú időt töltöttek Roxmortsban, s mindeközben Harry fokozatosan elbarikádozta magát; nagyon letörte a gondolat, hogy barátai még csak nem is keresik, hisz mibe telik küldeni egy baglyot? Nem olvasott újságot, letett mugli szokásairól is, és nem utazgatott csak azért Londonba, hogy beüljön egy-egy mozifilmre, vagy otthonában benyomja a tévét. Sőt egyáltalán nem is látogatott haza lakásába.

Snape a segítségére volt magányos napjaiban; sétákra invitálta vagy bérelt szobájába ment fel hozzá. Sokat beszélgettek, és a férfi úgy érezte, kezd mögélátni a fiú szűkszavúságának. Olykor ő is megpróbálta kifaggatni a másikat; de mindig csak az ősrégi Griffendél-Mardekár ellentétek jöttek elő, s egy-egy ismerős tanár kétes nevelési módszerei. Sevie még mindig nem ismerte úgy a körülötte lévő világot, mint ő, s tapasztalatok híján nemigen tudott másról értekezni. Legalábbis eleinte úgy tűnt…

- Miért nem olvasol újságot? – kérdezte Sev egyik délután, mikor egy kávéház belső termében ültek, tökéletes magányban. Ő maga egy friss Reggeli Prófétát rendelt a kávéja mellé.

- Jó nekem így – vont vállat Harry. – Hisz a háborúnak már vége; mi a fenéről olvashatnék? Csak a pletykarovatok maradtak; arra meg nem vagyok kíváncsi, mit hoztak ki már megint a magánéletemből.

Sevie somolyogva legyintett, és visszatért az újságjához. - Úgy bújod, mintha valami érdekeset írna – jegyezte meg gúnyosan Harry. – Ki ment férjhez kihez?

- Cornelia Patil vált el attól a zagyvanevű koreaitól – felelte vigyorogva Severus, és lapozott egyet.

- Minek olvasod azt a szemetet?

- Nem lehet tudni, Harrykém. Nem lehet tudni… Vannak még jó hírek a világon.

§

Több mint egy év telt el így, prófétai magányban. Sev azzal vigasztalta Harryt, hogy majd meglátja, egyszer csak beköszönt egy jobb korszak. A férfi odáig jutott, hogy már nem volt képes egyedül kimenni az utcára; irtózott a tömegtől. Severus előre figyelmeztette, hogy az újságírók megint rászálltak, így a dolog nem is tanácsos. Tehát Harry mindig türelmesen megvárta, míg barátja érte jön, és együtt sétáltak a Múzeum körúton és a Foltozott Üst környékén.

Egyik nap azonban meglepő látvány került Harry szemei elé: ahogy a könyvtár felé sétáltak (Severus nem nagyon akart arra menni, de ő megfenyegette, hogy befizeti a tandíját, ha nem kulturálódik egy kicsit), a fenséges épület helyén csak egy halom roncsot találtak. ,,Újjáépítés”, jegyezte meg sietősen Snape, és elkapta Harry karját. ,,Nem akartam, hogy lásd. Minisztériumi baki.” Azzal továbbhúzta a meglepett férfit, aki végül megelégedett Floran Fortescue fagyizójával.

A napokban jelentkező rossz előérzet nem hagyta nyugodni Harryt; bár Severus féltékenyen őrizte minden lépését, s láthatóan nem tudta feldolgozni, hogy a férfi nem akar viszonyt kezdeni vele – ő időnként kiszökött, és meghökkenve konstatálta a roxmortsi utcák egyre erőteljesebb elnéptelenedését. Egyik éjjel mintha egy sikolyt is hallott volna, de mire befordult abba a sikátorba, már elhallgattak a hangok, és nem talált ott senkit.

Gyanakodni kezdett. ,,Mi a fene ez?!” Megérdeklődte a dolgot közügyi felügyelőjétől, Sevie-től, de ő csak annyit mondott, általános sztrájk van, mióta a könyvtárat lebontották.

Magyarázatai egyre sekélyesebbek lettek, s Harry rájött, hogy a fiú meg akarja kímélni valamitől. Hatalmas titok lapult a háttérben, és ő nem tudta megfejteni egyedül. De hiába próbálta rávenni Snape-et, hogy valljon be neki mindent, a kamasz csak vállat vont, és elintézte a dolgot egy ,,Ugyan már! Nem hiszel nekem?”-mel, majd a jövőben tervezett névváltoztatására terelte a szót.

-Nekem tetszik a Három Sárkány – jegyezte meg egyik nap vigyorogva. – Dragon, hm… Meg kell variálni egy kicsit, aztán már csak egy jó keresztnév kéne…

Harry csak fél füllel hallgatta a napi rendszerességgel előforduló bürokráciagyilkos tervezgetést. – A Draco keresztnév – szúrta oda, és folytatta az olvasgatást.

- Mi? – lepődött meg Severus.

- A Draco keresztnév, nem vezeték-. Van pár kellemetlen emlékem ezzel kapcsolatban…

- Én Dragonról beszéltem, nem Dracóról! Bár… - Snape szemei felcsillantak. – Ez tetszik. Honnan szedted?

- Ne reménykedj, már le van stoppolva. Igaz, a használója már nem él, de akkor is… Nem venném a lelkemre, ha az ő nevén kéne szólítanom téged.

- Kiről van szó?

-Istenem, néha elfelejtem, milyen szerencsés vagy – sóhajtott Harry. – Nem ismered azt a generációt, és Draco meghalt, mielőtt találkozhattál volna vele.

- Mikor halt meg? – kardoskodott Snape.

- Hm… Úgy hét éve. Miért érdekel ez téged?

- Engem minden érdekel – jelentette ki fontoskodva az ő Sevie-je. – Miben?

- Háború, drága, háború – mondta Harry unottan. – Na vajon?...

- Agyhártyagyulladásban – vigyorgott Sev.

- Megint zseniális vagy – szűrte le a következtetést a férfi, és visszafordult olvasnivalójához. Már nem látta, mikor Sevie ragyogó arccal előhúzott egy könyvecskét, és újabb bejegyzést kapart bele.