2

Másnap reggel Harry moccanni sem bírt emberéletekre törő fejfájásától, és, mint kiderült, a mozgásban az a csípőjén átvetett fehér láb is korlátozta, amiről rövid kába tapogatódzás után megállapította, hogy van folytatása is.

Gyorsan elengedte, amit talált, és kővé dermedve feküdt tovább, hirtelen feltoluló, kellemetlen gondolatokkal. Nem emlékezett semmire; viszont egyértelmű volt a helyzet, és Harry elszégyellte magát. Odáig vetemedett, hogy fiatal fiúkkal bújik ágyba?

Nem tagadta, Ginny halála túl nagy sokk volt ahhoz, hogy rendesen kiheverje. Utánanézett néhány könyvben, és végül Hermionétől is tanácsot kért, és valóban, különösen fájdalmas tragédia után felléphet hirtelen homoszexualitás. Nem érdekelte. Jó ideig nem kívánta újrakezdeni, senkivel; mért is érdekelte volna egy olyan apróság, mint a szexualitásának elferdülése, ha közben Voldemorttal csatáztak, és a legkisebb remény sem volt rá, hogy egyikük is túléli?

A Hollowi Csata után persze más volt a helyzet; de akkor meg jött az áruló problémája, Snape-é, meg akarta keresni és megölni, mielőtt túlságosan jól befészkeli magát valami biztonságos helyre.

Snape. Igen, ő az oka mindennek! Minek csinált még gyereket is, hát nem volt elég a gyilkosság?!

Persze, Dumbledore-t már jóval ennek a kölyöknek a születése után gyilkolta meg. De tudhatta volna előre, hogy ennyi gazság nem fog megférni a számláján, és hogy a fiút nem lesz, aki felnevelje majd.

Óvatosan oldalra pillantott. Megpróbálta felmérni a károkat.

Semmi kötél, se kék-zöld foltok. Nem erőszak volt, sóhajtott fel magában. Pillantása az egyetlen életben lévő Snape békés arcára vándorolt – gyermeki lélek rendben? Ahh, volt ennek valaha is…?

Végül nagy kelletlenül végigmérte a fiú egész testét – nem volt meztelen, egy megkopott, tartását vesztett piszkosfehér boxer volt rajta, jóval bővebb, mint a kölyök sovány csípője. Severus kéjesen elnyúlt az ágyon, úgyhogy a ruhadarab félig-meddig már lehúzódott eredeti rendeltetési helyéről; Harry sóvárogva figyelte kecses ívű fenekét. ,,Valószínűleg a legjobb dolog, amit az apjától örökölt”, jutott eszébe néhány régi képsor tanáráról, és gondolatban felpofozta magát.

Megpróbált hangtalanul meglépni, de – ó, fájdalom! – kicsi Sev hangérzékelésben is apjára ütött. – Szia – motyogta álmatagon, és rajta átvetett lábával még erősebben magához szorította a meglepett férfit.

- Ezek szerinte neked jó volt – suttogta Harry megilletődve, és tett még egy kísérletet az észrevétlen szublimálásra.

- Aha – duruzsolta Severus, és a neki háttal fekvő nyakába temette az arcát.

Harry felsóhajtott. – Ez köztünk marad, ugye?

- Nem, dehogy, rohanok az iskolába, és ugrabugrálva jelentem, hogy lefeküdtem Harry Potterrel! – morogta gunyorosan a fiú, mire Harry rosszkedvűen konstatálta magában, hogy stílusra is volt kire ütnie.

- Na, ne rohanj annyira – ásította Severus, mikor a másik mocorogni kezdett. – Annyi mesélnivalód van még.

- Szó sem lehet róla! Így is épp eleget összebeszélhettem. Mi a fenével álltattalak tegnap este? Fáj a fejem.

- Nem is beszéltél olyan sokat.

- Nem baj, akkor is te jössz.

- Mit mondjak?

- Mesélj magadról – ásította Harry, és lehunyta a szemét.

- Látom, türelmetlenül várod – suttogta a nyakába dacosan Severus, mire neki felállt a hátán a szőr. – Ezt ne csináld – lehelte a párnájába, és összeszorította a fogát. Ginny is hamar rátalált erre a gyenge pontjára, és sikeresen kihasználta minden alkalommal, ahányszor csak lehetett.

- Mit? Ezt? – Gyengéd leheletfuvallatot érzett a tarkóján, és Harry gúnyosan elmosolyodott.

- Vagy ezt? – Az ajkak közelebb húzódtak, és már-már megérintették a bőrét, ahogy a suttogás átjárta minden egyes porcikáját. Minden. Egyes. Porcikáját.

Újabb trükk a párnával, és Harry sikeresen elrejtette halk, kéjes sóhaját. De van, amit nem ilyen könnyű elrejteni, és a következő pillanatban már a derekán érezte a fiú simogató kezét. Lábát már lehúzta róla, s ujjai nagy elánnal tolakodtak egyre szemtelenebbül Harry pénisze felé.

Elsöpörte az indiszkrét kezet, és inkább nem gondolt bele, ifjabb Snape honnan vette ezt a hihetetlen bátorságot az éjszaka folyamán.

Egyébként is! Jesszus! Ifjabb Snape! Az istenért!

Nem tudta eldönteni, mit lépjen, így jobb híján alvást színlelt. Csak egy csókra emlékezett, de sejtette, hogy agya a javáról lemaradt.

- Órára kéne mennem – suttogta egy élveteg hang a tarkójába. – Vagy ma ne menjek…?

- Maradj – nyögte Harry. – Még annyi mindent meg kell beszélnünk.

- Szerintem is – jelentette ki elégedetten Snape. – Akár kezdhetjük is. – Belecsókolt a másik tarkójába, majd lassú harapdálásokkal bírta a férfit ismételt erekcióra.

- Én komolyan gondoltam, hogy beszélnünk kell – mondta komoran Harry, és újból kitért a szemérme elleni támadások elől. – Először is: 1. nem beszélsz erről senkinek. 2: megbocsátasz nekem. És 3: mesélsz magadról. Erre áldozzuk a mai napot, és hamisítok neked egy igazolást, csak mutasd meg anyád kézírását.

- Nem szükséges – legyintett közömbösen Snape. – Tegnap is engedély nélkül voltam kint.

- Tényleg, hétköznap nincs is Roxmorts-nap… - hüledezett Harry. – Hát ezt meg hogy képzelted?

- Ugyan már, Potter, nem emlékszel? A mardekárosok végtelenül elvetemültek. Én azóta lógok, mióta megvan az RBF-em.

- Lusta disznó – jelentette ki Harry. – Hát ezen változtatni fogsz.

Hirtelen felelősséget érzett a fiú iránt. Neki nem volt gyereke, és tekintettel a Ginny halála után történtekre, már nem is lesz. Severusnak pedig nincs apja. Miért is ne nevelhetné fel, mint sajátját?

Snape kéjesen nyújtózott egyet, és kézfeje ismét megpihent Harry csípőjén.

Ja, mert lefeküdt vele. Hát persze, ezért nem lehetne jó apja.

- Ezt is hagyd abba, de azonnal – jelentette ki Harry szigorúan. – Nem lesz még egy ilyen.

- Tényleg nem emlékszel semmire? – kérdezte ravaszkásan Snape.

- Nem. – Harry gyanakodva felvonta a szemöldökét.

A srác szélesen elmosolyodott. - Akkor honnan tudod, hogy nem akarsz többet belőle?

- Egyszerűen csak tudom, és kész. Nem lenne helyes.

- Hét év van köztünk, Harry.

- Nem számít; iskolás vagy! Egy diák, aki…

- Ez az utolsó évem a Roxfortban – ábrándította ki Snape -, és eléggé rövid lesz, mert a jövő hét RAVASZ-hét.

- Te meg itt fetrengsz, mint egy rossz luvnya, ahelyett hogy tanulnál? – ripakodott rá Harry, és élvezettel figyelte a fiú arcán átsuhanó zavart.

- Nos… a tudásom…

- Holnap azonnal visszamész és…

-...elegendő.

…nekiállsz tanulni.

- Kapd be.

- Nem emlékszem semmire, de mindketten tudjuk, hogy ez nem jelent semmit – ásította csúfondárosan Harry, és megvakarta meztelen hasát. – Legalább betakarhattál volna.

- Elaludtam – vont vállat ifjú Snape, és bizonytalan mozdulatokkal kikászálódott az ágyból. – Hol vannak a ruháim?

- Honnan tudjam? – felelte mogorván Harry. – Kettőnk közül én voltam a nem beszámítható.

- Ajjajj – jelentette ki némi tétova keresgélés után Severus. – Baj van.

- Mi? Köddé váltak, vagy kihajigáltuk az ablakon?

- Valami olyasmi. Szublimált.

- Mi? – Harry felült az ágyban, és hunyorogva próbálta kivenni az eléje táruló képet.

- Hallottad. Az egyik… öhm, ismerősöm, nos minek nevezzem az ilyen griffendéles avada-várományosokat, valószínűleg időzített eltüntető bűbájt szórt rá. Mekkora szerencse, hogy tegnap elraboltál! Ha jól sejtem, úgy este hétre volt időzítve a dolog.

- Miért? – könyökölt fel Harry. – Mi volt akkor?

- Évzáró ünnepség a hetedéveseknek – hangzott a tömör válasz.

- Ejha – rikkantott fel a férfi. – Mi akkor már… Öhm, végül is szerencse, hogy megmentettelek, akarom mondani elraboltalak.

- Meglehetősen – jelentette ki szűkszavúan Severus. – Még jó, hogy vettem gatyát – duruzsolta maga elé -, és ha anélkül mentem volna ki a díjért?!

- De nem is voltál ott, kicsi – vigyorodott el gúnyosan Harry. – Itt voltál, nem ott, itt!

- Nem rajtam múlt! Úgyhogy csak konstatáltam, hogy egész jól felkészültem a puccsra.

- Micsoda egy bunkók lehetnek azok – jegyezte meg Harry, miközben a szekrénye felé támolygott, hogy valami ruhát szerezzen mindkettejüknek.

- Nekem mondod? – ingatta a fejét Snape. – Még jó, hogy idén ballagok. Azt hiszem, nem bírtam volna még egy évig.

- Na és mihez kezdesz RAVASZ után?

- Munkába állok – vont vállat a fiú.

- Ilyen képességekkel? – Harry közben alsógatya után kutatott, de aztán rájött, hogy Snape-en már van valami ahhoz hasonló, így abbahagyta a megkezdett műveletet.

- Milyenekkel? – Severus csodálkozó, nagy fekete szemekkel nézett rá. Ó igen. Pont olyan feketékkel, mint azelőtt az apja.

Harry megrázta a fejét. A gondolat olyan gyorsan elillant, ahogy jött.

- Nem tudom, ki az anyád, de az apád egy zseni volt. Egy mocskos szemétláda; de zseni. Nem hiszem, hogy nem örökölted.

- Milyen tekintetben? – kérdezte kíváncsian a kamasz, és végighevert a kanapén.

- Bájitaltan: feltaláló volt. Fekete mágia: mesteri fokozat. Kviddics: nem rossz, de azért apám lehagyta. Összességében véve: nem egy IQ-light.

- A sporthoz nem kell ész, csak szerencse – rázta a fejét a fiú, de azért jól láthatóan elpirult.

- Ha ezt gondolod, üdvözöllek Roxfort első osztályában. Még sokat kell tanulnod.

Severus visszavándorolt az ágyba, és beburkolózott az otthagyott takaróba. – Hát akkor taníts – morogta álmos hangon.