05. fejezet

A sziklavár sötét méhében két varázsló nézett farkasszemet: Lord Voldemort és Lucius Malfoy, aki meglepõ módon még mindig talpon volt és állta a sarat már 12 hosszú órája. A Nagyúr kedvtelve nézte a sápadt, arisztokratikus arcot, az éles metszésû állat és a jeges szempárt. Valamiért Courtainre emlékeztette a fiú. Talán a kegyetlensége miatt - Louis képes volt az áldozata belébõl frissen készített és mágikusan szárított húrokon élvezettel, elmélyülten hegedülni, miközben a mugli még élt... Ebben volt valami tökéletesség. Szenvtelen, tudományos érdeklõdés, az élet múló rezdüléseinek boncolgatása - szívükig hatolt a bizonyosság, hogy a muglik alantasok, hiszen akik csak fekszenek a hátukon tehetetlenül , mint a bogarak, feltûzve egy gombostûre, miközben a játékos kedvû gyermekek lassan, egyenként letépegetik a lábaikat nos, ezek nem lehetnek olyan rangú teremtményei Istennek, mint a varázsnépség.....
...felrezzent a fiú kékesszürke szemeibõl. Courtain még él. Ki kell õt hozni onnét, akár van egy használható epigon, akár nincs.
-Mit tudtál meg, Lucius?
A huszonéves férfi összerezzent, a megtiszteltetés, hogy a Nagyúr megszólította õt egyszerre átforrósította és megrémítette. Magasról nagyot lehet zuhanni. Mint Snape. Mennybõl az angyal..
- Van egy Halhatatlan. Egy Minisztériumi Ügynök, aki Dumbledorenak dolgozik. Korábban auror volt. Úgy hírlik animágus, uram.. -felnézett a vörösen ragyogó szemekbe. "Vajon mikor lett résszerû a Sötét Nagyúr pupillája?" - Úgy hírlik, fekete madár alakban segíti Dumbledore-t. Fedõneve Corvus.
-Még más? -kérdezte türelmetlenül a Nagyúr. - Emlékezz bármire! Bármilyen apróságra, ami megmagyarázná miért pont õ õrzi Lord Courtaint! Miért fordult Black ellen, amikor az Snape-et támadta? Miért nem a fõnixe védte Dumbledore-t? Miért..
-Snape... -hirtelen eszébe ötlött valami.- a támadás alatt.. talán tévedek, de..
-Beszélj értelmesen! -ragadta meg csontos ujjaival a férfi karját a Nagyúr.
-Még mielõtt az aurorok megjelentek volna... egy hangot hallottam. Nem többet egy suttogásnál, vagy egy nyikorgó hangnál.. -felvont szemöldökei alól nézett a Nagyúrra.- Most már úgy gondolom, egy madárból épp átváltozó animágus hangja volt, ami azt suttogja: "Severus"... -bûntudattal nézett a tiszta, vörös szemekbe.- Akkor azt hittem, a képzeletem játszik velem...
Lord Voldemort ellökte magát a fiútól, egyszerre érezve a vesztett pillanat fájdalmát , hiszen, ha korábban észreveszik az õrködõ animágust a fákon!.... és a megértést , Malfoy tiszta bûntudatától áthatva... néha úgy érezte, csupa gyermek veszi körül, akiket vezetnie kell, türelmesen... Vicsorgott az erõfeszítéstõl, hogy ne fojtsa meg Malfoyt.
-Legközelebb ne kövesd el ezt a hibát, Lucius.... -susogta jegesen.
-Úgy lesz, Nagyúr! -felelte megkönnyebbülten Malfoy, meghajolt, és visszalépett a többiek közé.
-Küldjünk valakit Snape segítségére, Nagyuram? -kérdezte Bellatrix az árkád sötétjébõl kiemelkedve, tejfehér arcában parázslottak szenvedélyes szemei. Lord Voldemort összeszorította keskeny, vértelen ajkait, és eltöprengett, majd a lányhoz fordult.
-Nem, Bellatrix, egyetlenem. Nem segítünk neki. Corvus ismeri Snape-et... ismeri, és kedveli. - kegyetlen mosoly ült ki az arcra, melyrõl ordított a keserû harag - Hiszen nem szólítjuk az ellenségeinket a keresztnevükön... nem védjük meg a haláltól.. ... bárki is ez a Corvus, hagyjuk meg neki Snape-et.. találkozzanak a régi barátok, válasszon oldalt Snape. Ha hozzánk tartozik, Corvus elfogja, és megöli. Ha hozzájuk tartozik, úgy mi öljük meg.-keserûen Bellára nézett.- Nem Regulus az egyetlen áruló közöttünk.. Úgy sejtem, Snape is segített csapdába csalni Lord Courtaint.. tudnia kellett, hogy errefelé csak a Tiltott Rengetegben él unicornis és úgy szerette volna elkészíteni átkozott fõzetét!..
-És ha tévedsz? -kérdezte halkan Bellatrix, olyan halkan, hogy csak ketten hallják, õ és a Mestere.
-Ha tévedek, úgy meghal egy ártatlan. Ha nem tévedek, de futni hagyom, úgy sok mágusom halála szárad majd a kezén... -a lányra nézett. - Az igazságot akarom, Bellatrix, így, vagy úgy. Snapenek meg kell halnia.

-Ne fordulj meg! -szólította fel a tiszta férfihang, amikor megmoccant. Snape érezte, ahogy a haja súlyos kötegként csúszik elõre, hogy eltakarja a világot a szemei elõl. Még ez is!
-Ki vagy? -kérdezte halkan.- És mit akarsz tõlem?
Olyan kiszolgáltatva ült a sziklán. Nem hallotta a közeledõ lépteket, nem tûnt fel neki senki. A támadója, az arctalan alak a háta mögött állt, csak a pálcáját érezte a nyakán, a rezzenetlen parázsló igéretet a halálra. Az õ halálára.
-Nem tudod,ki vagyok, Snape? - a lágy baritonban nem hallott mosolygást, épp ellenkezõleg, és még valami zavarta: valahonnét ismerte a hangot.De nem tudta, honnét. És ez rossz volt, nagyon rossz, mert nem tudta, hogyan viselkedjen vele.
-Nem. - válaszolta egy pillanat szünet után. Minnél kevesebbet tud rólad az ellenfél, annál több rejtett erõtartalékod van.
-Miért jöttél ide?
-Mit akarsz tõlem?-vágott közbe Snape, s egy pillanat múlva a hang határozottan, érzelmek nélkül felelt.
-Itt csak én kérdezek. -és pálcája hegyébõl villámszerû, heves fájdalom futott végig Snape gerincén.-Miért jöttél ide?
-Kirándulok.
-Nem vagyok vevõ a poénjaidra. -felelte a hang hûvösen. - Ismerlek Snape. Te nem kirándulsz. Nem hagyod el a pincék rejtekadó sötétjét csak úgy... - újabb villámlás , ezúttal a fejében.- Miért jöttél ide?
Hosszú percekig kérdés és fájdalom váltotta egymást hiába, míg az ismeretlen meg nem elégelte.
-Ha valamit fel tudsz hozni a mentségedre, most mondd, Snape, elõttem..
Konokul hallgatott, mígnem megjelent a látóterében egy kéz, és egy matt, fehér üvegcsét nyomott a kezébe.
-Imperio!... -csattant fel mögötte a férfi, és Snape reflexesen megpróbált ellenállni neki - oly sokat gyakorolták ezt Courtainnel, az elme, a tudatalatti lágy elhajlását a parancsszó elõl..
... nem sikerült. Az ismeretlen mágiája vasakarattal fonta körbe Snape vinnyogó tudatát és morzsolta láthatatlan ujjai között, míg a mágus remegõ kezekkel ajkához emelte a folyadékot. Egyszerûen erõsebb volt nála az idegen. És Snape félt. Félt a haláltól. A méregtõl, amit a dugó rejthet.
Aztán megérezte a vízililiom semmivel össze nem téveszthetõ illatát, és megkönnyebbült. Az egyetlen bájital, amelybe ezt a büdös zöldséget belefõzték, az Igazságszérum volt - arra pedig diákkora óta immunis volt. Direkt mérgezte magát vele egy idõben, hogy a szervezete megfelelõ mennyiségû ellenanyagot termeljen, s így azonnal közömbösíteni tudja toxinját - mindez azon múlott, hogy elég erõsen reagált a vérfagyasztófûre...
-Milyen céllal jöttél ide, Snape? - törte meg gondolatait a háta mögött, valahol a magasban a hûvös hang.
-Hogy megtaláljam, s megöljem a Fekete Madarat, és hazavigyem Lord Courtaint, ha itt õrzik.- a szavak egymás után siklottak ki az ajkai közül, mint áruló, csúszós angolnák. Nem tudott ellenállni a szérumnak, s ez megrémítette.-Mi ez?! -hördült fel döbbenten.
-Igazságszérum, Snape. Ahogy te nem szereted, ahogy rád hat: vérfagyasztófû nélkül.... - felelte a hang elégedetten és nem hagyva gondolkodási idõt csattantak egymás után a kérdései.
-Honnét tudsz a Fekete Madár kilétérõl? Ki a kontaktotok a Minisztériumban? Nevezd meg a Halálfalókat, név szerint! Kik a következõ támadások célpontjai?..
És õ válaszolt, próbált ellenállni, de nem tudott, kapaszkodott a kõbe, és harapta a saját nyelvét, de nem tudott ellenállni az igazságszérumnak, amit az idegen mágus idõnként megtoldott egy-egy imperiusszal a biztonság kedvéért. Hogy honnét tudhatta, hogy ki kell hagynia a vérfagyasztófüvet a fõzetbõl... nem volt ideje eltöprengeni rajta.
Árulóvá lett.
Gyûlölte magát érte, és gyûlölte az idegent.
Õ már feladta a lelkében, el akart menni Dumbledorehoz, hogy segítsen rajta... árulóvá lett volna úgy is, de legalább lett volna némi értékes ütõkártya a kezében: a tudása, az információi melyet önként vitt volna el Lord Voldemort ellenségének kezébe....
..s mi történik?..
...meglepik hátulról, mint egy kezdõt..
... egyenként szedik el tõle az ütõkártyáit, kisemmizik, földönfutóvá teszik...
..ordított a válaszok között tehetetlen dühében...
..hátravetette a fejét, nem törõdve az idegen pálcájával a tarkóján, ha meg kell halnia, hát legyen meg, Istenem, legyünk túl rajta, bûnhõdjünk, kínnal, fizikai fájdalommal, de a lelkemet, azt hagyjátok, ne alázzatok tovább...
-Miért tetted, Severus?! Miért vetted fel a Sötét Jegyet?!
-A tudást kerestem, amit más nem adhatott meg. Az igazságot a fájdalmon túl. Az Életet a Halál után. Az örökkévalót... -felordított- nem volt senkim ezen a rohadt világon! Senkim, aki törõdött volna velem! Akinek számított volna más, mint az agyam! És akkor jöttek Õk... a családom...
-Ki az , akinek a szavát mindenek felett követed?! Akiben hiszel?! - csattant fel a hang ítélkezõ-jegesen. És Snape száján egyetlen név hangzott el.
-Dumbledore...
A mágus, aki eddig is fojtogató-szorosan markolta a mentális pórázt, ami Snape-et a sziklához láncolta, újabb imperiussal sújtotta a fekete köppenyes alakot, de újra és újra ugyanazt a nevet kapta válaszul.
-Az nem lehet... -rázta fejét az idegen mágus, látszott az árnyékán.
-Nem hiszel nekem.- szögezte le Snape lemondóan.
Corvus elmosolyodott.
-Az Imperiusomat Dumbledoretól tanultam, nem volt még aki ellenállt volna az én akaratomnak, te sem tudsz... -elvette a pálcát a másik nyakától.- És a Módosított Igazságszérumot, melyet még a készítõje sem tud átverni , személyesen tõle,a korszak legnagyobb, úgy értem leghórihorgasabb,legbeképzeltebb és szellemileg valóban legsötétebb varázslójától, Severus szuttyomban szugivó Snapetõl tanultam..
-Holló?... - nyögte Snape döbbenten.
-Bingó.-válaszolta a hang elégedetten.


Csattanások hallattszottak, ahogy a nyílt térségbe aurorok hoppanáltak .

Corvus felkapta fejét látszott az árnyékán, - a sötét varázsló megpróbált hátrafordulni, de az "idegen" elõre taszította, és egy nem emberi kéz markolt a hátába.

Az utolsó, amire Snape emlékezett, az az árnyék volt, amely hirtelen átváltozott.. aztán érezte, hogy a madár felkapja, és ekkor eltalálta egy átok..