01. fejezet

Hoppanált és hoppanált helyszínrõl helyszínre, ahogy az agya, a varázsereje, a puszta akarata parancsolta. Nem tervelte ki elõre, hogy hová érkezik, csak menekült az aurorok elõl, akik döbbenetes túlerõvel csaptak le rájuk a .. minek nevezze?.. buli? .. haláltánc? kellõs közepén. Snape elvigyorodott, amint egy csapat rémült mugli materializálódott körülötte . A bõrük sárgás, a szemük vágott volt. Mindegy, muglik- elõvette a pálcáját, és egy párat maga elé küldött az Árnyékvilágba. Oda, ahová szíve szerint már oly régóta tartozott õ maga is.

Valaki értesíthette az aurorokat, valaki kihallgatta a Halálfalók terveit, valaki kémkedett Dumbledore punnyadt fejének. Újra hoppanált, maga mögött hagyva a sikoltozó kínai muglikat, akik kiskanállal sem kaparhatták össze dühe vétlen áldozatait. Vétlen? Egy mugli sosem vétlen! Egy mugli már létezésével felkavarja a világ tisztaságát, mint egy hegyi patak mélyén az iszapban csúszkáló puhatestûek a mocskot. A világ tisztább lesz nélkülük.

Egy pillanat múlva megjelent a pezsgõ indiai éjszakában, ahol megérezte a helyi boszorkánymesterek közelségét, érezte erejüket, szinte hívták. Õk felette álltak jónak és rossznak , õk, akárcsak a Sötét Nagyúr, megértették, hogy a hatalom eltörli a bennünk élõ kisstílû erkölcsöt, hogy a jobbnak joga van élni, és több joga van élni, mint a gyengébbnek, a tisztátalannak.. "De ki lehetett a kém?" Újra hoppanált, s oly sok év gyakorlatával kicsit csavart a varázson. Gyorsan, hatékonyan. Nem tölthetett sok pillanatot egy helyen , az aurorok még túl könnyen utolérhették, ha nyomkövetõ varázst hajtottak végre, még túl könnyen elkaphatták. És az elõbb a tucatnyi ferde szemû mugli kivégzésével csak megerõsítette a nyomokat... "Csillapuljon szenvedélyed és vérszomjad, ifjú Halálfaló! Többet használsz Mesterednek, ha nem az Azkabanban nyomorogsz a többi nyomorúságos, elfeledett vesztessel együtt, akik voltak olyan hülyék, hogy elfogassák magukat. És aki többet ér, az hamarabb jut elõre, a Mester mellé..."

Az Indiai- óceán fenekén állt, lába alatt ingott az iszap, mintha a föld mélye tiltakozott volna váratlan felbukkanása ellen. Ez volt az egyik apró, de roppant hasznos titka, hogy tudott víz alá hoppanálni,s mi több , rájött, hogy az aurorok nyomkövetõ varázsa nem mûködik a vízben.. és kis szerencsével az ide hoppanáló auror pánikba esik, nem tud koncentrálni a dehoppanálásra, s megfullad az óceán mélyén. Talán mégis meg kellene várnia követõjét, hogy kiélvezhesse a Miniszter hû kutyájának haláltusáját.. "vajon ki lehet az ügyeletes szimat?... Moody, bár Moody lenne... azért érdemes lenne kockáztatni, másért nem.." hoppanált.

Egy névtelen kis sziget az indiai óceánban, forró, még az éjszakai levegõ sem hül le annyira, hogy az õ skóciához szokott bõre elviselje. Szinte viszket a kezében a pálca, hogy utálata jeleként felperzselje ezt a buja, illatos, mugli-táncoktól hangos helyet. De nem teszi, mostmár nem hagyhat újabb jelet. Megszárította inkább csuromvíz ruházatát és haját. Az arcára tapadt maszk nem nedvesedett át. Jó anyag. "A kém tudott a tervünkrõl és kontaktja van Dumbledorenál. Afram Wilkes? Corpshill? Devenue? Regulus Black.?"

Hoppanált.

Tibetben, egy hegy csúcsán állt. A levegõ kristálytiszta volt, az égbolt keleti részén már világosodott az ég, azzal a különös, tintakék, mégis ólomszürke színnel, amely majd egyetlen pillanat alatt csap át égõ vörösbe, ahogy a Nap megjelenik, hogy eltüntesse barátunkat, az Éjszakát. Sehol egy ember. Sehol egy hang. Nincs élõlény, nincs mozgás.
Hó mindenütt. A tökéletes fehérség a tökéletes fekete ellen.. Tisztaság. Nincsenek mugli idiotizmusok, nincsenek berögzött szokások és megkövült bájolgások az aranyvérûek világából, csak hó. Fagyott víz. A molekulák állapotváltozása. Kristálytiszta kémiai egyenlet. Talán..

Talán így lenne tökéletes a világ.

Úgy érezte övé a mindenség, és nem birtokolhatja más.

Ki kell írtani a muglikat. Aztán a sárvérûeket és a szimpatizánsakat is.
A hülyékre sincs szükség. Monstro sem kivétel.
Aztán még kire?....
Ki jön utánuk?

Megrázta a fejét. Ez a gondolat új volt és rémisztõ, és nem akart ezzel foglalkozni. Hitt a Sötét Útban , s követte a Lordot.

Érezte a társai hívását. Hoppanált.

Londonba, egy sötét sikátorba érkezett. Hicks, Monstro és Wilkes épp egy csapat muglit kínoztak, s Wilkes mesteri silencioja legyõzte a számtalan crutiatust és a válogatott, találékony fájdalmakat, amiket a mugliknak el kellett szenvedniük.
Persze, mindez semmi ahhoz képest, amit a Nagyúr ifjú Bájitalmester-jelöltje, Severus Snape tud nyújtani.

A legközelebbi muglira szegezte pálcáját.
És elmosolyodott.



Másnap, Vasárnap reggel átsétált a Hogwarts vasrácsos kapuján. Fekete talárja léptei ütemével ritmusban lebbent, tekintetét egyenesen az Igazgató ablakára szegezve haladt az Iskola falai felé. Tudta, hogy Dumbledore nézi, hogy várja õt. Érezte a csalódottságát. Nem törõdött vele. Csak egy vén bolond mugliimádó, semmi több.

Aznap reggel történetesen éppen Minerva McGalagony felügyelte a reggelit, és mikor a 17 éves, vékony, magas, arisztokratikus arcú Snape fiú elhaladt a tanári asztal mellett , a harmincas évei elején járó , szigorú arcú McGalagony úgy emelkedett fel, mint egy lecsapni készülõ oroszlán.

-Jöjjön ide, Mr. Snape! - szólt a fiúra.

Aki gúnyos tekintettel, álmodozó arccal és a legtökéletesebb nyugalommal sétált a Slytherinesek asztala felé.

-Megsüketült, Mr. Snape?! -csattant fel a tanár olyan hangerõvel, hogy még a leghátul ülõ, tankönyvbújó Ravenclawsok is felkapták a fejüket a hangra. Már mindenki Severust figyelte.

Aki továbbra is álmodozón sétált a Slytherin asztal felé.

Büszke tartása, lazán-kihívóan tartott válla, ringó ütemes léptei szinte ordították McGalagony felé: "Le vagy szarva, kisanyám."
McGalagony szinte egy pillanat alatt a magas fiú elõtt termett.
Az megtorpant, és várakozóan nézett le rá.
Látta, hogy McGalagony motyog valamit (valójában ordítozott Snappel, jó 3 percen keresztül), ezért megvárta, amíg a nõbõl elfogy a szusz, és aztán laza mozdulattal hátravetette háta közepéig érõ szénfekete haját, (mellesleg elégedetten hallgatta a többszólamú nõi sóhajt, mely mintegy válaszul érkezett Snape mozdulatára), majd a fiú kivette a füleibõl a memóriabogarakat (parányi leckeismételgetõ állat auditív tanulás céljára) és kedves mosollyal lenézett a szikrázó szemû nõre.

-Jó reggelt, McGalagony professzor! Sajnos éppen tanultam. Mondott valamit?

A slytherines asztalnál , McGalagony háta mögött röhögés és füttykoncert hangzott fel. Még Holló is elvigyorodott, aki pedig az utóbbi idõben kezdett besokallni barátja poénjaitól, és többször figyelmeztette, hogy már túl magabiztos .

-Büntetés, Mr. Snape! Reggeli után azonnal jöjjön a szobámba!

Snape pillantása végigsvenkelt Minerván, majd mélyen a szemébe nézett, és szemtelen mosollyal visszasuttogta:

-Ahogy parancsolja... -majd magában hozzátette: "Akarod, hogy megdugjalak?" És hagyta, hogy kiüljön a szemébe a gondolat. Noha McGalagony nem volt legilimentor, nincs az a nõ, aki ezt a pillantást fel nem ismerné.


Késõbb, egy Igazgatói intõ és egy bõ félórás, forró zuhany után Snape meztelen talpakkal, hanyagul a dereka köré csavart törülközõvel a 666-os szoba felé trappolt. Valójában valamikor 6-os szobaként indult az akkor még zöld ajtós helység pályafutása, de lakói ötödévesen két bûnjelet (James Potter szemüvegét és Monique LeFair bugyiját) változtattak át számjegyekké, és tették ki közszemlére imígyen.
Természetesen Morgan ötlete volt.

Azé a Morgané, aki most fekete talárjában, az ágyán törökülésben és kifejezetten undorodó arckifejezéssel várta Snapet. Holló és Severus, a Slytherin két gonosztevõje. "A lelki ikrem. -gondolta keserűen Snape, bár már közel sem volt olyan testvéries kettejük között a hangulat, mint valaha."

Megállt a fiúval szemben és lenézett rá.

-Halljam.

Holló nem mozdult, ez a megfontoltság és hûvös távolságtartás annyira jellemzõ volt rá, szinte a névjegye lehetett volna. Igen, Holló Morgan dühös volt, és ez szinte sugárzott róla.
- Megint *velük* voltál.

Nem kérdés volt, hanem állítás. Snape lassan megtörülközött, és a ládájában kutatott egy gatya és egy talár után.

-Aha. -válaszolta halkan, meg sem fordulva.
-Azok gyilkosok, Sevi. Képesek lennének a saját rokonaikat is kiírtani a hatalomért. Hogy Voldemort közelébe jussanak.

Már épp sikerült felhúznia a gatyáját, (fekete, slytherin-címeres), amikor meghallotta, hogy Holló kiejtette a nevet a száján.
-Te megõrûltél, Morgan?! Ne merd még egyszer kimondani..
-Milyen urat fogsz szolgálni, Sevi? Akinek a nevét nem mered kiejteni? Akitõl rettegsz? Aki miatt rémálmaid vannak?

Való igaz, rémálmok gyötörték mostanság, sikolyokkal, vérrel és öléssel tarkítva, olyan messze attól a kába gyönyörtõl, amit a Nagyúr szavai "Öljetek! Élvezzétek õket!" okoztak benne, amitõl mákonyos ködben mozgott, mikor a Nagyúr megajándékozta õket a Pusztítás elején.

Ó. rögtön felismerte , már az elsõ alkalommal azt az õsi, Sötét Varázst, amellyel a Sötét Nagyúr képes volt drogszerû kábulatba ringatni õket. Nem volt szó imperiusról... sosem volt parancs az ölés.. csak egy próba, egyetlen pálcamozdulat Tõle, Aki-Birtokolta-A-Gyönyört, és te még többet akartál, maradni akartál és engedelmeskedni akartál, hogy újra kapj a Varázslatból... mindannyian úgy mozogtak, mint a bábok, a mester kezében.

-Nem rettegek a Nagyúrtól!

"Nem, nem a Nagyúrtól rettegek. A Nagyúr jó, és kedves, a Sötét Nagyúr Hatalmas, aki pálcájával osztja nekünk a mannát.

De félem a percet, amikor megvonja tõlem. Amikor nem ad többé belõle. Amikor ott leszek, megvonva az Élvezetemtõl.

Azt hiszed, kicsi Holló, hogy a szex minden gyönyör, amit megkaphatsz, és, hû de tapasztalt vagy már.

De amikor a Nagyúr megosztja veled a Tiltott Varázst, és felajzza minden érzéked és idegszálad.. elõszõr azt hiszed ennyi, és kész, ez a legteljesebb gyönyör, ennél tovább nem lehet menni. Volt már, aki belehalt ebbe is. De aztán egy idõ múlva többet és többet követel a tested, és rádöbbensz, hogy amit a többiek csinálnak, az ölés, harapás, kínzás, alkohol, más drogok és igen, még erre a szex is, és ezeknek minden kombinációja csak felerõsíti ezt a gyönyört.

Nem tudod elképzelni, Morgan, hogy miket éltem át eddig. Szörnyû dolgokat, amiktõl rémálmaim vannak, mert álmomban nincs velem a drog. És élveztem! Akarom, akarom most is!
Tudom, hogy a Nagyúr mágikus droggal tart minket, de nem érdekel. Jó, érted, Morgan, jó és kívánom ezt. Nem érdekel már semmi más, csak, hogy újra , hogy újra élvezhessek..."

-Sevi, te meg vagy zakkanva. Bár látnád, hogy hogy nézel ki! -Holló összekulcsolta maga elõtt karjait, mintegy védekezésképpen.- Szállj ki a dologból, amíg nem késõ...

"De már nem szállhatok ki, Morgan. És nem is akarok."

Csak állt ott, és nézte a szobatársát, míg Morgan nem bírta tovább, és kiment. Másnap véget ért a Roxfort.
De az ártatlanság már sokkal korábban véget ért.
----