Penna kézbevétele és letétele: 2004. július 22.
Jogok: Ezennel cáfolok minden olyan vádat, miszerint mindennek bármi köze lenne a Harry Potter - tagadáshoz.

Figyelmeztetés: NC–17 ; hetero történet, trágár szavak használata ; „párgondolatos” mű , a lány dőlt, a férfi sima

Megjegyzés: Igen, ismét egy hetero story. Mindenkit megnyugtatok, semmi bajom, tudtommal lázam sincsen. Mivel a két szereplő gondolatain alapszik, és lévén a gondolatainkat nem tudja más, ha csak nem közöljük, így azok őszinték, meglepőek, olykor talán vulgárisak.

Eszméletlen

Perselus Piton professzor… A férfi. Ahogy kilép a folyosóra és az a hatalmas talárja lobogni kezd, mindig úgy érzem, elbírnám viselni az örök sötétséget, ha Ő fedne be vele.

Gertrud Navis… Jövőre elhagyja az iskolát. Nagy kár érte.

- Jó napot, Professzor úr!

- Jó napot, Navis kisasszony!

Öregbíti a Mardekár hírnevét ez a lány. Mindig csak lopva nézek vissza rá az ilyen találkozások alkalmával. Merlinre, túl kívánatos ahhoz, hogy sokáig türtőztessem magam. Kiállom a vallatásokat, Dumbledore lelki fröccseit, de ez a nő… lány…

Egy álom! Kétlem, hogy létezne férfi a világon, aki túlszárnyalná. Mindig, ha így elmegy mellettem cinkos mosoly kúszik az arcomra, ha arra gondolok, legszívesebben belemarkolnék a fenekébe. Csak hát a következmények nem hiszem, hogy a javamra válnának. Mondjuk legalább boldogan halnék meg.

Ismét egy bájital óra. A nyavalyás griffendélesek még csak meg sem próbálnak teljesíteni. Ha mégis, igen jól álcázzák. De mi a fenéért foglalkozom velük, mikor a Professzor mindjárt az én asztalomhoz ér?

Nahát, nahát. Navis főzete már megint jól sikerült. Nem a legjobb, ám a követelményeknek teljesen megfelel. Nem több és nem kevesebb a jónál. Navis azonban több a jónál. A kerek arca, a hosszú sötét haja, az áhítatos tekintete felém és a határozott mások felé, a kis sötét szőrszálak az ajkai fölött, melyek tanújelét adják a nemrég még hamvas gyümölcs érésének, nem is beszélve egyenletesen nőiesedő idomairól. Nem bírom elhessegetni a gondolatot, hogy elképzeljem, mit rejt a zöld bélésű talár, ami –el kell ismernem- rajta kivételesen jól áll.

Hú… Ne nézz így rám, mert én nem állok jót magamért! Vajon milyen arcot vágnának a többiek, ha most Rád vetném magam? A rohadt életbe, azért a főzetre is figyelni kéne.

Zavarban van. Szeretném még nagyobb zavarban látni.

Jajj, könyörgöm, Professzor, most ne engem figyeljen! Össze kell szednem magam.

Ha még sokáig nézem, elönt a vágy és ennek látható jelét palástolván igazgathatnám a taláromat. Lássunk csak inkább egy griffendéles munkát.

- Elmondaná, mi ez?

Nem sok dolog van, ami ennél jobban szórakoztatna. Meg sem bír mukkanni a kis féreg.

- 10 pont  a Griffendéltől!

Ez az! Háromszoros hurrá a mi drága Piton professzorunknak! Nem bírok nem mosolyogni. Csöngetnek… Fenébe…

- A következő órára illene végre rendesen felkészülniük. A viszont látásra!

Ha nem, a szenvedés lesz osztályrészetek, erről gondoskodom. Mondjuk, ha belegondolok, annyira a griffendéles brigád nem tud igyekezni, hogy akár az elégedettségnek csak a közelébe csaljanak.

- Navis!

Meggondoltad Te ezt, Piton?

- Parancsoljon, Professzor!

Gyűlölöm, ha a vezetéknevem szólítanak, de persze van, akinek elnézem. Vajon mit akarhat?

Ha ez a kis senkiházi az utolsó padban végre rendbe szedi a bíbor nyakkendőjét, és méltóztatik innen elvonszolni magát, kettesben leszünk. Azt hiszem, itt az ideje a talárigazításnak.

Ez most jó lehetőség, hogy közel menjek hozzá. Nem, egyelőre maradok a helyemen.

- Ide fáradna?

Ja, jó. Ha így állunk… Egyébként nem fáradtság, drága Professzor.

Ha nem lenne rajta ez a talár… Nos, az kétségkívül felkeltené az érdeklődésemet… De komolyan szólva: még akkor is lerína róla, hogy mardekáros. A tekintetében folyton ott bujkál az a fajta értelem, amely nem éppen a Hollóhát sajátja és a cselszövés ördögi fénye. Két lépés választ csak el.

Tehát? Mit óhajt? Egyébként teljesen mindegy, rendelkezzen velem, Professzor!

- Áttekintené ismét a múltkor beadott házi dolgozatát az állati nedvekről?

És az asztalra mutat. Miért nem adj a kezembe? Olyan nagy kérés, hogy csak egy ilyen mértékű fizikai kontaktusba méltóztasson belemenni? Térden állva könyörögjek? Nem, térden állva mást csinálnék… Nagy sóhaj és nézzük azt a dolgozatot.

Most kertelés nélkül mérhetem végig, még ha csak hátulról is. Nyomorult bő talár! Önkénytelenül mozdul meg a csípőm előre, ahogy a háta mögött állok, de nem érintem…

Vajon most engem néz? Igen. Érzem. Nem tudom, mit vár tőlem. Egy ilyen helyzetben még akkor sem érteném a dolgozat hibáját, ha a moszatokról áradoztam volna benne.

Elég!

Uh…

A mellei a kezemben vannak, és mindenem hozzányomom. A fülébe sziszegek.

- Meg se próbálj ellenállni!

Ki akar ellenállni? Uramisten… Ezt remélni sem mertem. Belém markol, és sóhajtozva csókolja a nyakamat. Mi az? Ilyen elégedett voltál a dolgozatommal? Nem! Ez nem vicc és nem képzelgés. Ez a valóság. Merlin… Lábak, tartsatok ki egy kicsit! Jó, az asztalra rátámaszkodhatok. Mit segít ez? Ha így folytatja, belehalok. Jó ég…

Forró a teste. Szinte lángol. A mellei pontosan a kezeimbe illenek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Vissza kell fognom magam. Szégyen lenne csak így elmenni.

Szent Isten… Navis, lélegezz!

Szinte égeti az ajkaimat a bőre. Milyen fiatal és mégis milyen tüzes. És nem áll ellen. Így azonban nem lesz gát. Igen, tudom, a diákom. Már úgyse soká, és senki nem tudja meg. Oh, csak egy kicsit ellenkezz, kérlek!

Ez… ez… ez… Erre szavak sincsenek… Merlin, segíts! Amit a csípőmön érzek, az tényleg a…

Ez meg mi volt?

Felpattannak a szemeim, ahogy a Professzor elkapja ajkait. Ugye nem az ajtó nyikorgott? A kezeit a karomra csúsztatja, és mozgatni kezdi azokat, mintha valami bábu lennék.

- Nem olyan nehéz mozdulat, és lényegében határozza meg a főzet minőségét. Sokat kell még gyakorolnia, Navis!

Ügyes… Elhúzódik tőlem, és megfordul.

- Minerva! Éppen korrepetálok, miben segíthetek?

Hogy rohadna el a lelked! Nagy kedvem lenne belekapaszkodni a kifogástalan kontyodba, és hátrahúzni a fejedet, úgy mondani el neked, milyen szörnyen alkalmatlan pillanatban érkeztél. Erőt veszek magamon és a beszélgetés megszokott formáját választom.

Még mindig az asztalnak nyomom a combomat. Nem igazán figyelek oda, miről társalognak. Kisebb ”gondom” is nagyobb ennél. A bugyimmal fel lehetne mosni az egész Roxfortot. A nyakamhoz nyúlok. Még mindig rajta érzem a leheletét.

A holnap esti halloweeni vacsoráról beszélek, de egészen máshol járok. Pár méterrel magam mögött.

Ez tényleg velem történik? El sem tudom hinni. Lehet, hogy csak egy kis rizikós kaland vagyok neki? Hm… Tőlem?

Végre, hogy elmegy! Bevágom mögötte az ajtót, és visszanézek a lányra. El sem mozdult. Vagy tart tőlem, vagy esze ágában sincsen hadakozni. Esetleg mindkettő.

Na? Mire vársz? Gyere vissza!

Mögé sétálok, és az ágyékomat hozzányomom, kezeim magam mellett tartom.

Igen…

- Mire gondol most?

Suttogom bele a fülébe egészen közelről.

Tegyél magadévá! Tegyél, amit akarsz és kérjél, amit akarsz!

- Öhm…

- Legyen teljesen őszinte!

Ez nem az a pillanat, amikor bármi hazugságot ki tudnék találni. Nem is akarok.

- Arra, hogy…

… mennyire kívánom, és szeretném, ha ájulásig kefélne…

- Igen, kisasszony?

Hadd halljam, bármi legyen is!

Kisasszony? Megőrjítesz!

- Ne hagyja abba! Folytassa, kérem… kérem…

Nyöszörgöm lehunyt szemmel.

Oh… Hát, ez eléggé egyértelmű és milyen pazar kívánság!

- Szűz még?

- Igen…

Egyelőre. A választ csak legelni bírom.

Úgy hiszem, ezt hívják liliomtiprásnak. Talán megbánja majd. Ó, Piton, mit törődtél Te az érzéseivel, amikor megmarkoltad a melleit? Szánalom…

Mondj már valamit, vagy tegyél!

- Meg fogom tenni, Navis, ha nem állít meg!

Szögezem le nyomatékosan.

Jó… Rendben… Bólintok.

Hangosan mordulok föl, ahogy érzem, nem bírom már tovább. Erősen megfogom a karját, és a szertár felé húzom. Nem kockáztatok.

Követnélek akkor is, ha elengednél… De igazad van, ne tedd!

Berántom az ajtón, majd becsapom magunk mögött. Lesöprök mindent az asztalról, pár üres üveg eltörik.

Milyen heves… és ezt én váltom ki belőle. Hitetlenkedve fújom ki a levegőt.

Erőszakosan kapok utána, és rántom fel az asztalra.

Szétnyitom a lábaimat.

Fölé hajolok, és a szemébe nézek.

Ezerszer elképzeltem már, ahogy ezek a vállak így magasodnak fölém. Most meg csak ki kell nyitnom a szemem, és élesen látom. A tekintete pedig… Uram Atyám…

Kívánom az ajkait. Ha megcsókolom… az már nem ösztönökről szól. Az már érzelem. És? Kit érdekel?

Megcsókol… Azok az érzéki, nedves ajkak a számat kóstolgatják. Mennyire finomak…

Végem, nem bírom már soká. Olyan régen voltam már ilyen közel bárkihez is. Nem! Nem lehet! Tarts ki még, Piton!

Mindjárt elélvezek, de komolyan. Bele-belenyögök a csókba, pedig még ruhák választanak el minket. Ágyéka lüktetését azonban így is érzem, és rendre hozzám súrolódik. Oh… a nyelve… az enyémhez ér. Uralkodj magadon, Navis!

A nadrágomhoz kapok, majd benyúlok a szoknya alá, és letépem azt a nyavalyás fehérneműt.

A hátába kapaszkodom. Nem tudom megtartani magam.

Belemarkolok a combjába, magamhoz húzom Őt és…

- Uh…

Nem tudtam, hogy ilyen hangot is képes vagyok kiadni. Egy apró fájdalom volt csupán ártatlanságom elvesztése, de ez… ez…

Benne vagyok. Tövig benne. A lábai szétvetve állnak a plafon felé. Keményen mozogni kezdek.

Az egész testem úgy rezdül, rázkódik, vonaglik, ahogy azt Ő diktálja. Az asztal reményvesztetten nyikorog és ez az őrjítő csattogás… A Professzor pedig hörög, és olykor fel-felmordul. Én csak nyögni vagyok képes. Görcsösen kapaszkodok vállába és egyszerre…

- Professzor… Professzor…

Ordítva élvezek belé, és Ő is megvonaglik alattam. Merlin… ez a vég…

Forró magja szétárad bennem, és még néhányszor keményen lök rajtam egyet. Leírhatatlan az egész… Még mindig érzem a kéjt, nem hagyja csitulni… Végem van…

Megállok, és bódultan nézek rá. Erőtlenül fekszik alattam, lábait leengedi. Közelebb hajolok az arcához, miközben még zihálok. Ő nem mozdul. Elájult…

Lassan nyitom ki a szemem és nézek a plafonra. Minden puha körülöttem, belemarkolok a paplanba… Álom volt az egész… Egy nyomorult álom…

- Bassza meg!

- Még magához sem tért teljesen az előzőből, kisasszony!

Mérhetetlen elégedettséggel tölt el ez a zavart, majd hálás és örömteli tekintet. A nyelvemet ismét ledugom a torkán, és nagyon nem érdekel, mit gondolnak erről mások…

Perselus Piton… A férfi, aki megkapja, amit akar. Ő pedig engem akart… Az Öné vagyok, Professzor!