Megjegyzés:  Morgan egyik novellaíró pályázatára készítettem ezt a szart.:o)) Kéretik elnézni ezt az irományt! Éjjel fél 12-kor írtam egy hirtelen rohamtól vezérelve. Mindezt Morgan Le Fay is tanúsíthatja.; Az elbeszélő természetesen a csodálatos Perselus Piton professzor…

Szabadság, gyűlölöm…

- Abbahagynák az átkozott kalapálást végre? – ordítok ki a fedélközből lecsapva pennámat az asztalra.

- He? – áll be az ajtóba az egyik félkegyelmű, arcán bárgyú kifejezéssel.

- Mit művelnek odafent? – kérdezem nem titkolt rosszallással.

- A dógunkat végezzük. – feleli az vállát megvonva, majd a jegyzeteimre néz. – Nem úgy, mint egyesek…

- Mire céloz ezzel? – sziszegem felszegve fejemet.

- Há’ arra, hogy maga itten csak firkászik, oszt mi meg fönt majd’ kiköpjük a belünket is. – szól kezeit dobálva és közölnivalója végén végigsimítván borostáját.

- Maga már abba is belehalna, ha a felét fel kéne fognia annak, amit én ide leírtam… - préselem ki a szavakat fogaim közt. A derékban erős férfi egy ideig még üresen néz, majd magamra hagy. Hála a Magasságosnak! Visszatérek hát a pergamenhez, és folytatom, amit abbahagytam. Folytatnám… Ebben a zajban azonban nem lehet koncentrálni. Betelik a pohár. Felpattanok és kirontok az ajtón. Körbenézek a sok féleszűn. Elgondolkozom rajta, vajon mit is keresek itt…

Jobbra tőlem egy szakállas öregember éppen felmossa a fedélzetet. Balra az iménti látogatóm köt egy csomót. Előttem pedig vagy hatan próbálnak összebarkácsolni egy ripityára tört ládát. Mondjam meg nekik, hogy egy suhintás az egész?

- Nem akar segíteni? – szólít meg az egyik nyurga alak. Enyhén megrázom a fejemet.

- Eszem ágában sincs, ha csak nem ez az egyetlen megoldása annak, hogy befejezzék végre áldásos tevékenységüket. – húzom el számat végigmérve a férfit.

- He? – néz rám szemében csillogó értelemmel.

- Mikor fejezik be? – fogom egyszerűbbre a stílust. Csak le ne süllyedjek!

- Ja, há’ nem tudhassam… - lendíti meg karját, majd visszatér munkájához. Mély levegőt veszek és körbenézek. Ha túl tekintek az ügyködőkön, körülöttem nincsen más, csak a végtelennek tűnő, békésen hullámzó tenger. Elsétálok a korlátig és rákönyököl, hogy így szemléljem tovább a kék vizet. A szél az arcomba fújja hajamat. Csak reménykedni merek benne, hogy a Roxfort ugyanolyan lesz, mint amilyen akkor volt, mikor eljöttem onnan két napja. Jó, tudom, hogy nem lesz ugyanaz… Nem lesznek omladozó falrészek és rozsdás kilincsek. Dumbledore azt ígérte, hogy a rengeteg védő- és gyógyítóvarázslat nem változtatja meg az épületet, csak erősebbé, maradandóbbá teszi. Ő pedig nyilván tudja, mit beszél. Tehát amikor visszatérek, a Roxfort szebb és impozánsabb lesz, mint bármikor. Különös lesz. De  legalább szilárd talajt érzek majd a lábam alatt. Nem mondom, kellemes ez a ringatózás, azonban hosszú távon vészesen hozzászokik az ember.

- Adjad mán ide! – üvölti az egyik félnótás a hátam mögött szintén csekély értelmű barátjának. Ebbe belefájdul a fejem. Rosszabb, mint a vinnyogó kölykök és a panaszkodó kollegák. Viszont, komolyan mondom, kezd hiányozni az iskola. Két rohadt nap után. Kíváncsi vagyok, tényleg mindenki eljött-e onnan, ahogy Dumbledore kiadta.

- Nincs ám valami jó helyen, kancellár úr! – böki meg a vállamat egy nálam két fejjel alacsonyabb, köpcös férfi.

- Nem vagyok kancellár. – vonom fel egyik szemöldököm.

- Hát… hát akko’ mi?  - vakarja meg a fejét roppant intelligens kifejezéssel az arcán.

- Professzor! – hallatszik egy derűs hang a háta mögül. Magamban fellélegezve biccentek a közeledőnek, aki vidáman belém karol, és kicsit arrébb húz. – Remélem, nem veszi zokon a fedélzeten tartózkodók -enyhén szólva is- nyers stílusát!

- Ugyan, volt már rosszabb is… - nézek el az ügyködők felé.

- Jó, gondoltam, hogy nem egy nyámnyila alak… Mit gondoltam?! Tudtam, Professzor! – kurjantja a Tőle megszokott jókedvvel, majd kezeit lengetve kezd el magyarázni a kormánykeréknél állónak, közben elnézést kérően int nekem a hirtelen elfoglaltságért, azonban mire észbe kapok már vissza is tér a maga ingadozó járásával. – Pudvások… De ez van, majd lesz ez még így se, nem igaz, Perselus?

- Minden bizonnyal, Jack… - bólintok a Kapitány tekintetét fürkészve, amely most a horizontot pásztázza. Én is elrévedek pár percre, és mintha a távolban már látnám is kirajzolódni Anglia körvonalait…

(A gyengébbek kedvéért: Jack = Jack Sparrow kapitány, a Karib-tenger leghírhedtebb kalóza és a Fekete Gyöngy jogos tulajdonosa. Arrrr…)