14

Bressac fáradtan kinyújtóztatta a tagjait. Végre! Végre egy kis pihenés, egy kis diákmentes környezet, finom tea, lágy karosszék...

És persze kopogtatnak.

Mivel ez végtelenül törvényszerű volt, a professzor csak ingerülten sóhajtott egyet és egy intéssel kinyitotta az ajtót. Aztán még egyszer látványosan erőt vett magán, és bűbájos mosolyt erőltetett megkínzott arcára. Ajkai csak két-három másodpercnyi rángás után találták meg az utat a barátságos külső felé.

- Jó napot, professzor.

Harry vidáman körbekémlelt a szobában, és a szekrénynél rá is lelt Dalville Bressacra. Egy nagyon furcsa Dalville Bressacra. Zöld köpenyt viselt, mellén apró fehér felirattal, melyet – ilyen távolságból – nem tudott kibetűzni.

- Hermione mondta, hogy beszélne velem, u... hogy beszélne velem. – Harry előrelátóan visszanyelte az uram szót, mint kamaszlány az erotikus képzetet mágiatörténet órán.

- Úgy van. Foglalj helyet, Potter. Harry Potter egyedül a nappalimban, atyaég! Mivel már úgyis gyűjtöm az újságcikkeket Albus haláláról, talán rólad is szerzek egy-kettőt.

- Nem lenne sok értelme, túl sok marhaságot összehordanak.

- Világos, hisz rólam is... Miben lehetek segítségedre? – ébredt fel hirtelen Bressac.

- Önről is? Önről is cikkeznek Vitrolék? – csapott le rá lelkesen Harry. – Mikor történt?

- Ó, régi eset, nem is érdemes beszélni róla. Egy ostoba fogadásról volt szó, amit persze, bármilyen zavarbaejtő és látványos cselekedetet követelt is, teljesítenem kellett. Tudod, volt egy szégyentelen barátom, aki kihasználta az egyik gyengébb pillanatomat... én meg igent mondtam. Akkoriban kisebb botrány lett az esetből... természetesen nem számított annyit, mint a te hírneved – húzta el a száját. – Szerencsére.

- Mit kellett csinálnia? – vigyorodott el Harry. Bressac kényelmetlenül feszengett.

- Nem akarok róla beszélni. Ez... ez még nem neked való – mondta végül. – De ha jól értem, egy másik ööö történéssel kapcsolatban szívesen elbeszélgetnél velem. Granger kisasszony...

- Á igen, Hermione mondta, hogy Ön...

- Hermione mondta, hogy te...

Egymásra meredtek.

- Ügyes kis bestia – állapította meg végül némi merengés után Bressac. – Ha már itt vagy, megkínálhatlak egy kávéval? Teával?

- Köszönöm, kávét kérnék.

- Kávét nem készíthetek, magas a csersavtartalma. Frissen főzött állapotban persze elvileg nem, de ezek a gyártók hajlamosak meghamisítani a feltüntetett tartalmat.

(Itt még némi szakirodalmi ajánló és hosszas replikáció következik, de ezt értelemszerűen nem tartjuk fontosnak közölni. A végén a casting azért érdekes volt.)

Harry sem tartotta fontosnak figyelmesen végighallgatni.

- Tanár úr, beszélhetünk akkor Piton haláláról?

- Tudnod kell, Harry, hogy nem egészséges a te korodban, ha ennyire kötődsz valakihez. Meg kell emésztened a halálát, akármilyen kapcsolatban álltatok is.

- De én nem kötődtem hozzá! Utáltam! – hördült fel Harry, aki sértésnek vette, hogy bármiféle ellágyulást is feltételezhetnek róla bizonyos köpenyes gyilkosokkal szemben.

- Azt nem nevezed kötődésnek? Pedig eléggé csüngsz rajta – jegyezte meg rosszmájúan Bressac. – Bármilyen értelemben is.

Harry a szívéhez kapott és kitette a történet fölé a 16-os karikát. – Hát persze. De miért egészségtelen ez? – kérdezte végül gyanakodva.

- Mondd csak, mennyit tanulsz mostanában?

A fiú lehajtotta a fejét.

- Hát ezért. Nem tudsz másra gondolni.

- Dehogynem. Lucius Malfoyra, a guillotinra, Pitonra, akasztófára, Voldemortra, még több akasztófára...

- Gratulálok, Harry. Elérted a Level 2-őt a gonoszságjátékban.

- Hány pálya van? – érdeklődött Harry. – Egyébként Ön... mugli születésű?

- Úgy is mondhatjuk. Meg csúnyábban is, ha nem hazudik a nyelvtanom... Az angol meglehetősen sok szinonimát tartalmaz.

Harry, aki nem ismerte a szinonima és a meglehetősen szót, kínosan feszengett.

- És nyolc pálya van, de az utolsó kettőhöz már intelligencia is kell – tette hozzá vigyorogva a professzor, és látszott rajta, hogy csak viccel. Hiszen nem rosszindulatú ő, nem úgy, mint egyes halottak.

Vagy egy halott már nem lehet rosszindulatú? Harry eltöprengett ezen.

Blööö, gondolta, mint mindig, ha lefagyott a rendszere, mert töprengeni próbált.

- Tehát – segítette ki Bressac, akinek már komoly tapasztalata volt hülyék terén. – Meséld el, mit éreztél abban a pillanatban, amikor láttad az esetet. Kezdetnek akár mesélheted azt is, pontosan mit láttál.

- Nem olyan komplikált, mint amilyennek hiszik – motyogta Harry. – Dumbledore-ral földet értünk a toronyban, aztán jött Malfoy, meg akarta ölni őt, de túl gyáva volt hozzá. Elszabadult a pokol, őt több halálfaló is követte, végül Piton felrohant közéjük és maga ölte meg Dumbledore-t.

- Nyilván jó kondícióban volt – merengett el Bressac. – Ennyi rivális között elsőként...

Harry csúnyán nézett a szemközti falrészre.

- Nem, nem igazán. A többiek nem merték megtenni.

Bressac felsóhajtott. Ez a beszélgetés hosszabb lesz, mint amire számított.

*

Mindeközben Hermione letette a Veszedelmes viszonyokat. – Micsoda egy szemét! – állapította meg, természetesen nem a könyvre, hanem a főszereplő férfira vonatkozóan. Gyorsan keresett valakit, akivel mérhetetlen felháborodását megbeszélheti.

*

- Milyen gyönyörű! – Ginny Weasley álmodozva csukta be a poros, sárga kötetet. – De kár, hogy meghalt. Mindig így van ez.

Egy pillanatra eszébe jutott Dumbledore, de gyorsan sikerült elhessegetnie a gondolatot; megállapította, hogy hiába halt meg az igazgató, ő kétségtelenül nem az emlegetett csoportba tartozik. Hacsak nem egyezünk ki abban, hogy a hosszú, fehér szakállas férfiak között ő volt a legszebb.

- Hiába – sóhajtotta még egyszer. – Mindig így van ez.

*

- Hermione!

- Ginny!

- Hermione!

- Megint Ginny!

- Nem mondhatod komolyan!

- Már mért ne?

- Várj. Belezavarodtam, épp melyikünk beszél. Az enyém volt a kettővel efeletti kis vonal, ugye?

- Igen, Ginny.

- Jól van. Akkor folytassuk.

--- nélkülözhető rész ----

--- nélkülözhető rész vége---- vettem! ---

- Dehát olyan gyönyörű volt!

- Dehát olyan egy szemétláda volt!

- Na és?

- Ginny! Nem szerethetsz egy férfit csak azért, mert szép!

- Jó volt a stílusa!

- Gonosz volt!

- Valójában mind gonosz, csak fokozat kérdése.

- Ezt melyik okos újságodból vetted?

- Jól van, Herm. Mind tudjuk, mire megy ki a játék. Nem a mugliismeret kötelező olvasmány érdekel téged. Ideges vagy és kész. Hívd randira!

- A kötelezőt?

- Oh. Hát, összeillenétek... de egy kicsit nagy a korkülönbség. Itt azt írják, hogy ez a könyv a 18. század végén keletkezett...

- Kiről beszéltél? Na.

- Ki másról? Róla!

- Áhh, mindjárt más. Ha őróla, az már egyértelmű.

- Ugye?

- NEM! Én nem tudhatom, mi játszódik le a te Cosmopolitanra kiélezett agyadban! Még ha nem is vesszük tekintetbe a korodra jellemző mentális deficitet, akkor sincs sejtelmem se róla, mire akarsz kilyukadni.

- Inkább te, kire, akarsz kilyukadni! Írj neki levelet, mint Cecile tette! Na? Vagy mint a ... né. Nem emlékszem a nevére.

- Jellemző.

*Kivonat: a lányok a továbbiakban megbeszélik, hogy a levélírás fontos hagyománya a szerelmi játékoknak; Hermione felemeli a kezét; Ginny kifújja a haját az arcából; Hermione azt mondja, szia; Hermione leteszi a kezét; Dean Thomas felordít, hogy aludni akar; Ginny el; Hermione el; rendező el.*

,,Kedves ...!

Úgysem fogom elküldeni ezt a levelet, de egy igen érdekes beállítottságú barátom kényszerített rá, hogy megírjam. Nem valami értelmes bűbáj, de arra elég, hogy számon kérjen. Tehát, amint illik, emitt megvallom örök és lángoló szerelmemet.

Tisztelettel:

H. v. G.

U.i. A v azért van ott, hogy jelezze a humorom; valamint így úgy néz ki, mintha egy kis orr lenne a nevem kezdőbetűi között. Természetesen a monogram a képzelet szüleménye, és bármilyen hasonlóság élő vagy holt személyekkel csak a véletlen műve.

U.u.i. Még egyszer elnézését kérem, hogy ezzel a kétes irodalmi értékű irománnyal raboltam az idejét.”