1


Kit érdekel, milyen volt aznap az időjárás, és ki tudja, hány és hány száz diák özönlötte el a peront azon a napon. Harry Potter számára csak az a kevés volt fontos, aki hitt és bízott benne – azt hiszem, minden ember így van ezzel. Némi egészséges önzés.

Elsősorban három barátja kedvéért volt értelme elkezdenie ezt az utolsó tanévet – s talán az is nyomott a latban, hogy a háromból eggyel viszonya volt. Ki tudja, mire képes egy lány, hogy újonnan szerzett kedvesét az iskolában tartsa…

A vonatutat csendesen zötykölődve tették meg, nem hallatszott más, mint lapok zizegése s a többi diák sutyorgása a szomszédos kabinokban. A többség, illik, nem illik, viszonylag hamar túltette magát öreg igazgatójuk halálán. Nem úgy Harry. Az öregfiú úgy ápolgatta a régi sebeket, mintha egyfajta különös élvezetet nyújtanának. Pedig az ostorcsapások nyomai rég elmúltak már…

- Új SVK… - kezdte Hermione, mikor végül helyet foglaltak a vacsorára megterített asztaloknál. De szemben találta magát a világmegváltó szemeinek haragos villanásával.
- Oké, oké… nem szabad észrevételeket tenni – vonta le a konklúziót.
- Mi ütött belé? – suttogta Ron hangtalanul Ginny felé – legalábbis azt hitte, hogy hangtalanul teszi.
Az úgy tett, mintha nem hallotta volna.
És mindenki más is úgy tett a griffendéles asztalnál.

Pohár koccanása hallatszott, és a következő pillanatban világossá vált, hogy professzor McGalagony veri a berendezést. A diákok elcsendesedtek, és kíváncsian várták a végkifejletet. ,, Vajon levonják a nyugdíjából, ha eltöri? ” – filozofálgatott Pansy, és rezignáltan méregette Malfoy megüresedett helyét két exgorillája (és a saját lábai) között.

- Egy perces néma gyászszünet… - kezdte szűkszavú beszédét az új igazgatónő. Blaise Zambini ezt hallván unottan rápillantott az órájára, és mérni kezdte az időt.

Harry fásultan meredt maga elé, nem törődve sem barátai háztartási veszekedéseivel, sem Ginny mézesmázos pillantásaival. Érdekes módon csak Dumbledore hiányzott neki, pedig tudvalevőleg nem beszélgettek valami sokat.

- És be kell mutatnom új sötét varázslatok kivédése tanárotokat is. A tanár úr kitűnő ajánlásokkal érkezett Franciaországból.

Egy magas, vörösesbarna posztóba öltözött férfi lassan felállt az asztaltól, és finoman meghajolt a diáksereg felé. Láthatóan nem ismerte még az itteni szokásokat. Fodros-fehér ingujja kilógott a bársony öltözet alól, egyentalárt pedig egyáltalán nem viselt. A napbarnított arcán ülő halvány, illedelmes mosoly azonban arról tanúskodott, hogy szeretne minél gyorsabban tanulni.

A Patil-ikrek közötti telepatikus kapcsolat most is felszikrázott, ahogy két különböző ház asztalánál egyszerre sóhajtottak fel. A férfi sűrű, hullámos barna haja túlnőtt a vállán, és könnyű zuhanásban a hátára omlott, zöld szemeiben pedig értelem csillogott.

- Dalville Bressac – mondta lassan, érthetően. Bizonyára sejtette, hogy a francia név első hallásra még szokatlan a tanulók számára. Meg valószínűleg másod-, harmad- és negyedhallásra is, és előbb-utóbb a háta mögött vadul sikoltozó diáklányok tűnnek majd fel, a kiejtését követelve.

No jó, ne rohanjunk így előre… nem, Dalville egy cseppet sem volt egoista, tényekből épített magának várat, és már gyerekkorában is tartózkodott a homoktól. Bölcsen átlátta hát, hogy a túlzott akcentust mellőznie kell, a félreértéseket és a debella mardekáros lányokat elkerülendő. (Akik esetleg beoszthatnák egymás közt, ki fogja le és ki… Hm, már megint előrerohantunk. )

- Nehogy izgalomba jöjj, Hermione – duruzsolta oldalra undok hangon Ron. – Bizonyára természetes hullámok…
- Legalább nem göndör – vetette közbe Ginny.
- Képesek vagytok szépségápolási tanácsokról beszélgetni?! – csattant fel Harry.
- Nyugi, haver… az ipse ártatlan, most jött made in France, ő legalább nem saras az itteni dolgokban.

- Legalábbis nem mindenütt göndör – folytatta makacsul Ginny a megkezdett gondolatmenetet.
- Genetikailag meg van határozva, hogy ha a haja göndör, akkor másutt is az – jelentette ki Hermione.
- Gondolod, hogy…
- Elég volt! – vágott közbe Ron. – Nem durva kicsit, hogy már az első nap a micsodájáról csevegtek?
- Miből gondolod, hogy arra értettem? Mi van, ha a lábszőrzetére utaltam? – Ginny halványan mosolyogva figyelgette a professzort. Úgy harmincöt lehetett a pasi.
- A gerontofília nem egészséges a te korodban, Gin – figyelmeztette Hermione. – Szerintem maradj Harrynél…
- De neki nem göndör a lábszőrzete – vigyorodott el a lány. – Ó, bocs, Harry!

De Harry már nem volt ott.
Felment a szobájukba egy zsebkendőért…

- Hát… - fordult vissza barátnőjéhez Ginny, és bekapott egy cukorkát - ha Harry hahotázva hempereg a hóban… Ó, bocs, bárgyún birizgálja belső berendezésem a bírálat, hogy Fredék frenetikus felszerelésének centizve cukrozott cukorkáit nem…
-Bevettél egyet az új Vízlé cukor-fejlesztésből? – vágott közbe Ron hüledezve. – Az ciki. Nekem azt mondták, hogy még nincs meg az ellenszer.

Ginny kétségbeesetten a szájára tette a kezét.
- Egy ideig így fogsz beszélni, hugi, sajnálom. Egyébként, Herm, szerintem azt akarta mondani, hogy lemond az új tanárunkról a javadra. Gondolom, rád nézett, és látta, hogy nagyobb szükséged van rá.

- Nincsenek szexuális frusztrációim! – sziszegte dühödten a lány, majd Ron ölébe öntötte a töklevét, felpattant, és kifele haladtában feldöntött két elsős hollóhátast.

- Becsapja az ajtót? – tűnődött Ron. – Ki fogad? Gin?
- Cseprő csapó csapja a csapot.
- Remek. Én is arra fogadok.

Csúfondárosan elmosolyodott, ahogy pár másodpercen belül felhangzott a csinos kis BUMM.
- Most legalább tudom, mi baja van velem – magyarázta összepréselt ajkú húgának. – Ez az idei új taktikám. Felmérgesítem, ahogy csak tudom.

Ginny nem szólt egy szót se, inkább az új SVK tanárt méregette, és reménykedett benne, hogy némileg kellemesebb személyiség lesz, mint az eddigiek. No jó, Lupin persze jó volt, de a haja…

Ő is elmosolyodott.