Nem sokkal később már mindketten felébredtek békés álmukból. Sarah egy picit elpirult, mikor kiderült a turpisság, hogy odabújt mellé aludni. De egy kedves csók elég volt ahhoz, hogy a kócos szépség megnyugodjon. Kimentek a konyhába, és kerestek maguknak valami ennivalót.

- Olyan sürgősek ezek a főzetek, hogy sietned kell velük?

- Négy napom van az elkészítésükre... De nem mindegyik jó rögtön az üvegbe töltéskor. Van, amelyiknek még érlelődnie kell egy kicsit... Azokat csináltam meg először... Már csak három van hátra, azok a legkönnyebbek.

- Szegénykém...  - simogatta meg arcát a lány.

- Nekem ez nem teher... szeretem ezt csinálni...

- De ugye ma már nem főzöl többet?

Perselus mosolyogva megrázta a fejét.

Sarah szeme szokatlanul csábítóan csillogott aznap este. Szinte mágnesként vonzotta magához Perselust, keskeny ajkait, melyek most mohón tapadtak a nő ajkaira. A mágus magához húzta Sarah-t, és egymáshoz simulva osztoztak a csók keltette mámorban. Levegőért áhítozó mellkasuk egy pillanatra mohóságuk útjába állt: Perselus a lány nyakát kezdte el csókolgatni, az pedig remegve, halkan felsóhajtott. Kezeik vándorútra indultak a másik testén. Szemeik egy óvatos, kérdő pillantásban találkozott: mindkét íriszben ugyanaz a gyönyör iránti vágyakozás lángolt. Perselus nem kérette hát magát: óvatosan ölbe kapta a lányt, és még mindig csókban összeforrva a hálószobába vitte. Lefektette az ágyra, lerúgta saját cipőjét, és föléje hajolt.

Mindkettejük szíve hevesen dobogott az izgalomtól és ettől a teljesen új állapottól. Remegő kezekkel elkezdték megszabadítani a másikat a felesleges rongyoktól.

Perselus keze megsimogatta a lány tűzforró, feszes lábait. A lány ingének utolsó gombját is sikerült kigombolnia, keze pedig már siklottak volna annak formás keblei felé, de egy pillanatra elhúzódott tőle.

- Várj... - suttogta - Várj, valamit tudnod kell... Nem várom el, hogy esetleg... hálából legyél velem - sóhajtotta, hiszen a lány kezei nadrágjának gombjaival bíbelődtek.

- Hálát is érzek - rebegte az -, de ezt egészen biztosan azért teszem, mert... a szívem helyesnek találja...

Több szóra nem volt szüksége Perselusnak sem, boldogság járta át a szívét.

- Szeretlek...

- Én is szeretlek...

Sikerült megszabadulniuk az utolsó ruhadaraboktól is, és szelíden bújtak egymáshoz. Perselus óvatos játékba kezdett a lány testével, sötét hajzuhataga lassan és izgatóan követte ajkait annak hasán keresztül egyre lejjebb. Sarah hangosan felnyögött, a plafonra mosolygott, és megmarkolta a lepedőt. Hosszú perceken keresztül ment az érzéki játszadozás, mely mindkettejükben egyre csak fokozta a mámorító forróságot. Végül Perselus a lány combjai közé feküdt, és egy bíztató pillantásra várt csupán. Egy félénk csók kíséretében meg is kapta. Szorosan egymáshoz bújtak, és egy halk sóhajt követően a két test, melyeket addig kéz nem érintett, eggyé vált...

- Avery - biccentett Perselus.

A zuhogó esőben a fejére húzta köpönyegét, de még így is bőrig ázott.

- Ezek a bájitalok, amiket a Nagyúr kért - nyújtotta át kosarat, benne a palackokkal. - A címke mindegyiken rajta van. Ne feledd, óvatosan kezeld őket!

A férfi némán bólintott.

- A Nagyúr nem fogja elfelejteni hűséges szolgálataidat - búgta.

Némán bólintva elváltak, és mindketten hoppanáltak.

Otthonában Sarah várta Perselust.

- Odaadtad neki? Gyere, tiszta víz vagy!

Miközben megszabadította a férfit nedves ruháitól, törölközőkbe csavarta annak didergő testét.

- Igen, és remélem, egy jó ideig nem kell semmit sem főznöm neki... - sóhajtott Perselus. - Borzalmas mérgek ezek, rossz belegondolni, mihez kezd velük.

Sarah hallgatott.

- Most gyűlölsz, ugye? Gyűlölsz, mert fegyvert adok a kezébe?

- Nem gyűlöllek... tudod, hogy ez nem igaz. Szeretlek, de féltelek, hogy bajod eshet... hogy elfognak, és ezekért felelősségre vonnak.

- Hogy tud egy ilyen ártatlan nő egy ilyen elvetemült embert szeretni? - kérdezte mosolyogva a férfi.

- Nem vagy elvetemült. Te jó ember vagy... és megérdemled, hogy szeressenek...

Jól hozzábújt, hogy felmelegítse a fázó testet. Ajkaik újból csókra éheztek, testük a másiké iránt áhítozott, ahogy ez a friss szerelmeseknél lenni szokott...

Hetek teltek el békés nyugalomban. Odakint ugyan egyre hidegebb testet öltött a mogorva időjárás, a szerény Piton-kúriában azonban a hangulat korántsem volt fagyosnak mondható. A fiatal pár minden lehetőséget megragadott arra, hogy testi vágyuk kielégülést nyerjen.

Perselus élvezte a gond nélküli szabad és boldog pillanatokat - korábban ugyanis sosem volt alkalma felszabadultan nevetni. Kedvesének nemcsak, hogy sikerült felforgatnia a házát, de őt is teljesen kiforgatta önmagából. Félretette komorságát, szótlanságát, búcsút mondott rigolyás énjének, és örömmel adta át magát a derűs változásnak. Eszébe sem jutott már elkergetni a bolondos muglit a lakásból, sőt, vicces kedvében azzal fenyegette, hogy, ha szökni próbál, magához láncolja, mint egyesek a házimanójukat szokták.

Úgy érezte, a lány iránti szerelme egyre csak erősödik.

Egyik este, szeretkezés után lustán feküdtek egymáson. Perselus megsimogatta a lány hátát és fenekét, közben elmélázva bámulta a kandallóban táncoló lángnyelveket.

- Min morfondírozol? - kérdezte Sarah kedvesen.

- Csak azon, hogy... hogy nem akarom, hogy valaha is elmenj... Azt akarom, hogy örökre itt maradj velem.

A lány felült, és pajkosan nézett rá.

- Ez most egy... házassági ajánlat volt?

- Ahogy vesszük... - mosolyodott el kedvese. Felült, és megkomolyodott az arca. Megfogta a lány kezét. - Drága Miss Sarah Sampson, egyetlen kedvesem - kezdte emelkedett hangon, de a lány alig bírta megállni kuncogás nélkül. - Hozzám jössz feleségül?

- Igen! - kurjantotta el magát a lány. - Én bármikor hozzád mennék, de ebben édesapám véleményét is ki kell kérned. Javaslom, kicsit összeszedettebb ruházatban járulj eléje - simogatta meg a férfi meztelen hasát, és keze játékosan lejjebb csusszant.

Perselus elkomorodott.

- Édesapád? - kérdezte kicsit aggódva. - Úgy érted, az apádtól is kérjem meg a kezed?

- Ez a varázslóknál nem így szokás?

- D-de, de hát... az apád mugli, én pedig...

- Nem szabadba elmondanunk nekik? Van erre törvény a varázslók világában?

- Törvény konkrétan nincs. Ha egy varázsló vagy boszorkány mugli családba házasodik be, akkor egy idő után illő tudatni velük a másságát...

- De te félsz.

- Igen, én félek. Szerinted hogy reagálnának?

Sarah nem tudta elrejteni az arcán megbúvó kételkedést.

- Szerintem húzós lesz. De szeretnek engem, biztos, hogy bele fognak egyezni - közelebb ült hozzá. - Nagyon szeretlek, és akár itt helyben örök hűséget fogadnék neked. De az anyám egész életében arra készült, hogy lássa az ő kicsi lányát menyasszonyi ruhában. Nem szeretném, ha nélküle kellene az oltár elé állnom... Tényleg, ti is templomban esküdtök? - ráncolta a homlokát.

- Persze. Miért?

- Hát, tudod... mert az egyház mindig úgy vadászta a boszorkányokat...

Perselus elmosolyodott.

- Rendben, akkor elmegyünk a szüleidhez - csókolta meg a lányt.

- Ne izgulj! - szólt rá Sarah, miközben átmentek az egyik zebrán.

Perselus csak ritkán járt a muglik világában, így roppant félelmetesnek találta a varázstalanok városait. A mindenfelé rohanó autók zaja és dudálása szörnyen megrémítette, az emeletes buszok pedig egyenesen halálfélelmet keltettek a bátor halálfalóban. Úgy szorongatta kedvese kezét, hogy az szinte elkékült.

Mindenfelé hatalmas embertömegek hömpölyögtek. Mindenki a munkába vagy az iskolába sietett.

- Kifogtuk a reggeli tömeget - bosszankodott Sarah, mikor megérkeztek a magasvasút pályaudvarára.

- Ez mi? - kérdezte suttogva kedvese, a sínekre meredve.

- Egy tömegközlekedési eszköz. Elektromossággal működik, és arra való, hogy egy jókora kupac embert elvigyen az egyik helyről a másikra.

Perselus körbenézett. Mindenütt kabátos-sálas, hátizsákos vagy aktatáskás emberek mászkáltak, akik reggeli kávéjukat itták papírpoharakból, halat és sült krumplit ettek koszos újságpapírból, vagy az aznapi napilapokat böngészgették. Kisebb csoportokba verődő iskolás lányok mások ruháit méregették, a fiúk idegesen pislogva cigarettáztak, de a legkülönösebbek a színes hajú, tüskékre zselézett fejű punkok voltak. Iszonyodva nézte a láncaikat, testékszereiket, tetoválásaikat, élénk sminkjüket, ha volt, és mogorva tekintetüket, melyekkel sikeresen távol tartottak maguktól mindenkit.

- Miért van rajtuk olyan szöges nyakörv? - kérdezte elborzadva.

- Nem tudom, szerintem csak úgy díszítésként - vonta meg a vállait a lány.

- Úristen - suttogta Perselus, mosolyt csalva Sarah arcára.

A közeledő szerelvény nagyot dudált, a hangosbemondó pedig figyelmeztetett mindenkit, hogy lépjenek hátrébb.

A mágus olyat ugrott, mint akibe áramot vezettek. Sarah csak kuncogott.

- Ugye, milyen más?

- Most már elhiszem, hogy félhettél, amikor hozzám kerültél - motyogta az. - Ezek után remélem, hogy legalább a leánykérés zökkenőmentesen fog menni...

A szerelvényben jól egymásnak passzírozva kellett utazniuk, a varázslónak pedig kezdett tömegiszonya lenni.

- Gyere, itt leszállunk - simogatta meg a kezét kedvese.

Mikor kiértek az aluljáróból, egy sokkal csendesebb és barátságosabb környéken találták magukat. Az utca keskeny volt, és csak kevés autó parkolt ebben az időszakban. Két-háromemeletes, magasított belterű, fehér falú házak álltak szorosan egymás mellett, mindegyiknek külön bejárata volt. A házak előtt sötét levelű fák álltak.

- Itt laksz? - nézett fel Perselus az egyik házra csodálkozva. - Gyönyörű szép...

- Gyere! - fogta meg a kezét Sarah.

Elindultak felfelé a lépcsőn.

- Ez lesz az. Remélem, hogy itthon vannak...

- Mi lesz, ha nem egyeznek bele? - tette fel a rettegett kérdést Perselus.

- Akkor majd bevetem a filmekből ismert, jól bevált trükköt és azt mondom, terhes vagyok...

- Várj! - tartotta vissza a kezénél fogva a férfi. - Ilyesmivel ne viccelődj, én tényleg akarok gyereket!

- K-komolyan? - lágyult meg Sarah arca. - Ó, Perselus, annyira szeretlek!

Boldogan megölelték egymást.

- Menjünk be, jó? - szipogott a lány.

Már nyúlt is volna az ajtó gombjáért, de ekkor az váratlanul kinyílt.

Egy tőlük alig fiatalabb, világosbarna hajú, farmernadrágos fiatalember vágtatott volna ki az ajtón, ha nem állnak ott. Mindhárman megdermedtek egy pillanatra. A bentről kijövő fiú elejtette a hóna alatt szorongatott esernyőt, a szemei remegni kezdtek és megteltek könnyel.

- S-s-s... SARAH! - vetette magát szinte nyivákolva a lány nyakába.

Perselus hátrahőkölt.

- Csakhogy itt vagy! Istenem, már azt hittük, meghaltál! Hát élsz! Annyira boldog vagyok! Anya! APA! - kiáltott be a házba hangosan. - Gyertek! Itt van Sarah! Hazajött az én nővérkém! - hadarta egy szuszra.

- Hé, hé, hé, Patrick! Azért hadd vegyek levegőt is, jó? - simogatta meg a srác buksiját a lány. - Partick! Nyugodj meg végre! És ne verd fel az egész környéket, ha lehet. Menjünk inkább be, nagyon fontos vendéget kell bemutatnom nektek.  

Mindhárman beléptek az előszobába. Perselus gyönyörűnek találta a helyiséget. A falakat szép, virágos tapéta borította, a mennyezetről díszes csillár lógott alá, és egy csodálatosan megmunkált falépcső vezetett fel az emeletre.

Míg Sarah becsukta maguk mögött az ajtót, a Patrick nevű fiú szúrós szemekkel méregette a titokzatos idegent. A dolog kölcsönös volt, noha Perselus a zavarát igyekezte ezzel leplezni.

A korosodó szülők rémülten siettek elő a konyhából és nappaliból, és sírva fakadtak, mikor meglátták elveszettnek hitt lányukat. Percekig ölelgették egymást, Perselus pedig kedvesen nézte őket.

- Anya, anya, ne sírj! Várj, hadd mutassak be nektek valakit! - törölgette meg a szemét Sarah. - Gyere, Perselus! - fogta meg a férfi kezét. - Apa, anya, Patrick - mondta lelkesen -, hadd mutassam be nektek a vőlegényemet, Perselus Pitont!

A nappaliban döbbent csend honolt jó egy percig.

- Na de édesem... - tördelte a kezeit édesanyja.

- Anya, kérlek, hadd magyarázzuk meg! Perselus megmentette az életemet egy pár hülye huligántól, meggyógyított, és mi... - fogta meg a kezét - egymásba szerettünk - pirultak el mindketten. - Nála voltam eddig...

A nő arca megenyhült, és most még boldogabban sírt. Kitárta a karjait és megölelte az ifjú mágust.

- Ó, áldja meg az Isten a jó lelkét! - sipítozott. - Megmentette a mi kis Sarah-nk életét! Ó, köszönöm!

Perselusnak alig jött ki hang a torkán, de halványan mosolyogva megölelte a zokogó anyukát. Az apa, látva az édesanya feloldódását, szintén közelebb lépett, és kezet rázva megköszönte, amit tett.

- Ugyan, boldogan tettem - lódított a varázsló zavartan.

- Perselus Piton... - motyogta Patrick halkan. - Ez milyen eredetű név?

A fiatal pár zavart pillantást váltott.

- Anya, szerintem üljetek le egy kicsit.

Mindenki helyet foglalt, Sarah pedig Perselusra nézett, aki megköszörülte a torkát, és belekezdett a kényes mondókába.

- Mr. és Mrs. Sampson, hallottak önök már arról, hogy az emberek hétköznapi világa mellett létezik egy... külön világ, ahol... csak varázslók és boszorkányok élnek? - nyögte ki végül.

A házaspár szemei kigúvadtak a borzalomtól.

- Ezt... hogy érti? - dadogta holtsápadtan

- Én... varázslócsaládból származom... Varázsló vagyok.

Hatalmas sivalkodás, istenhez való fohászkodás, mérges kiabálás és egymás nyugtatgatása alakult ki a nappaliban. Perselus az ajkába harapott, és savanyú pillantást vetett kedvesére.

- Sátánfajzat! - bömbölte Mr. Sampson, és lekapta a kandalló felől, a szarvas-trófea alól a sörétes puskát, remegő kezekkel megtöltötte, felhúzta és ráfogta Perselusra. - Takarodjon a házamból!

- K-kérem, Mr. Sampson, ny-nyugodjon meg! - kérlelte kétségbeesetten a mágus.

- Megrontottad a lányomat, te átkozott!

- Apa, tedd le a puskát!

- Jesszusom, segíts meg! - károgott az anyuka.

- Apa, várj, lehet, hogy tök normális ember!

- Mr. Sampson, tegye le azt a fegyvert!

Ám a férfi elsütötte a puskát. Látszott rajta, hogy már régóta elszokott használatától, mert a puska erősen megdobta. Hanyatt esett, és meglepetésében a fenekére csücsült.

A lövés emiatt természetesen célt tévesztett, és a plafon közelében csapódott be.

- Az apád le akart lőni! - kiabált Perselus Sarah-val.

- Istenem, űzd el a gonoszt a lakásunkból! - imádkozott egy kereszttel a kezében Mrs. Sampson.

- Vedd már el a fegyvert apától, Patrick!

A vakolat még mindig pergett a mennyezetről, az egész szobát betöltötte a fehér porfelleg. Mindenki köhögni és fulladozni. Mikor valamelyest kitisztult a levegő, döbbenetes káosz tárult a szemük elé. Az apuka még mindig a kandalló előtt csücsült, az anyuka a kanapé mögé bújt félelmében, Patrick az ablakpárkányon kuporgott és a puskát szorongatta esetlenül, Sarah pedig...

Sarah ott ült a fotelban és keservesen sírt. Perselus roppant mérges volt, amiért ezek az idióta muglik ekkora felhajtást csináltak az egészből, de mikor meglátta zokogó kedvesét, összeszorult a szíve.

- Egyszerűen... nem hiszem el, hogy... Hogy vagytok képesek így fogadni valakit? Mi... mi azért jöttünk el hozzátok, mert... én nem akartam úgy férjhez menni, hogy... - szipogott - hogy az apám ne adná áldását a frigyre és - törölte meg az orrát - hogy az anyukám ne lásson menyasszonyi ruhában... ezért rábeszéltem a Perselust, hogy jöjjünk el, és ő beleegyezett... pedig tudta, hogy ez lesz, de mégis eljött... Pedig ez nem is az ő világa, és félt is mindentől... mégis eljött miattam... És ti borzalmasan viselkedtetek! - mondta utálkozva. - Szégyent hoztatok a tisztességes emberekre! Szégyellem magam amiatt, hogy így viselkedtetek! Bárcsak sohasem jöttem volna vissz...

De Perselus letérdelt elé, és az ajkára tette az ujját.

- Ssshhht! - csitítgatta, megsimogatta a vállát, megtörölgette a lány könnyáztatta arcát, majd megcsókolta a homlokát, és az ajkát is. - Semmi baj...

Átölelték egymást, és csendesen elmerültek a vigasztalódásban, annak ellenére, hogy a fél nappali romokban hevert.

Patrick letette a puskát.

- Nézd, apa... és anya, te is... Miért... miért nem adtok neki egy esélyt arra, hogy bebizonyítsa, hogy... esetleg jó ember...? Annak ellenére, hogy egy izé... szóval, hogy... varázsló...

A fiatal pár hálásan nézett a fiúra, aki megeresztett a bíztató vigyort és rájuk kacsintott.

Mr. Sampson feltápászkodott a földről, neje pedig a szemeit törölgetve szánakozva nézett egyetlen lányára.

- Jaj, édesem... - szipogta.

- Itt aludhatunk, vagy induljunk rögtön haza? - kérdezte Sarah ingerülten.

- H-hát persze, hogy itt maradhatsz... maradhattok - folytatta apja, kijavítva magát, mikor mindenki egy rosszalló pillantást vetett rá. - A szobád... még megvan, kicsim, mindent úgy hagytunk, ahogy volt...

Sarah felpattant helyéről, kézen fogta szerelmét, és felbaktatott vele a lépcsőn, mit sem törődve csodálkozó szeretteivel. Mikor becsukta maga mögött az ajtót, újra sírásban tört ki.

Az ágyra vetette magát, és nedvesre zokogta párnáját. Perselus némán leült mellé, simogatni kezdte a hátát.

- Azért... lehetne rosszabb is - próbálkozott mosolyogva.

- Mégis... hogyan? Ha kilyukasztott volna az a golyó? - szipogott a lány.

A férfi elvigyorodott, és lefeküdt mellé.

- Engem nem érdekel, ha nem szeretnek a szüleid... szerintem a saját szüleim se szerettek - mondta kicsit fanyalogva. - Amíg te szeretsz, addig nekem semmi más nem fontos ezen a világon...

Sarah megfordult az ágyon, és a szemeibe nézett.

- Nagyon szeretlek.

- Én is téged.

Egymás vállán nyugtatták fejüket, és halkan beszélgettek...