Bájitalok, kígyók és kviddics

Piton előjött a szertárból, ahol a különféle hozzávalókat tartotta. Volt köztük elég sok fényre érzékeny összetevő is, ezeket tehát teljes sötétségben kell tárolni. A kezében egy közepes méretű tálat tartott, benne egy jókora kupacnyi ovális levelű növénnyel, melynek sárga gömb alakú termése érintésre elporladt. Letette a tanári asztalra.

- Vegyen belőle mindenki magának - mondta fel sem pillantva, és már lépett is a következő vitrinhez.

A diákok libasorban az asztalhoz járultak, bár némely mardekáros hátul heves lökdösődésbe kezdett.

Harry megforgatta a szemét, miután nekipaszírozódott az előtte álló Paravatinak. Tavaly sokkal jobb dolguk volt, akkor nem ezekkel a sötét alakokkal kellett egy órára járni. Ám a Hugrabug és Hollóhát diákjai panaszkodtak a megváltoztatott beosztás miatt, révén, hogy már ők teljesen összeszoktak a négy év alatt, és újra közösen akarják látogatni az órákat. Persze a Griffendélt senki sem kérdezte meg a változtatásról, a Mardekárnak meg úgyis mindegy volt.

Lassan haladt a sor, Harry pedig oldalra pillantott. A professzor a vitrin előtt a különböző dobozokkal és befőttesüvegnek látszó tárgyakkal szemezett. Kinyitotta az üvegajtót, majd lábujjhegyre állva levette a legfelső polcról a kiszemelt dobozt. Lefejtette a tetejét, beleszagolt, majd kissé fintorogva elfordult. Egy mozdulattal a szemetesbe öntötte a tartalmát.

Draco keze a magasba lendült.

- Igen, Mr. Malfoy.

- Megromlottak a hozzávalók, professzor úr?

- Igen, Mr. Malfoy.

- Hogy lehet az? Miért nem használtuk el valamelyik bájital készítésére?

- Azért, Mr. Malfoy - sóhajtott a tanár, sokak meglepődésére -, mert ezek olyan főzetekhez kellenek, amelyek tanítását a minisztérium nem engedélyezi.

- A minisztérium korlátozza a bájitalok készítésének tanítását? - dörmögött fel Crak.

Piton szemeiben szánalom bujkált, amint a fiúra pillantott.

- Igen, Mr. Crak. És ez helyes is, különben illetéktelen kezek illetéktelen főzeteket készítenének - vetett egy duzzogó pillantást Neville-re, akinek az arcáról alig lehetett lemosni a vigyort. Amióta E-t kapott a bájitaltan RBF-jére, büszke tartással ült az órán. Piton megborzongott egy kicsit.

- Na és a szerelmi bájitalok is tiltottak?

Páran felkacagtak a buta kérdésen, de nyomban elhallgattak, amint Piton újra az osztályra szegezte a tekintetét.

- Az A és B kategóriás főzetek igen, a C-kategóriással pedig úgyse menne semmire, Mr. Crak. Azoknak a hatása csak időszakos.

Véletlenül elkapta Harry pillantását, aki küldött felé egy bíztató mosolyt, miközben szemei óvatosan Malfoy felé siklottak. A férfi úgy érezte, érti a célzást, és inkább lehajtotta a fejét, hogy elrejtse mosolyát.  

- Mr. Crak - suttogta oda Ron Harrynek vigyorogva. - Ez milyen hülyén hangzik...

Harry ajkai mosolyra húzódtak, majd újra a tanár felé fordult.

- A tanterv szerint az első néhány órán a gyógyító hatású, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő főzeteket fogjuk venni - darálta az érzelemmentesen. Szinte érezni lehetett a hangján, hogy szíve szerint sokkal izgalmasabb bájitalokat is készíttetne, ha módjában állna. - Az eltérő arányban adagolt összetevők alapján különböző testrészeken és sebesüléseken használhatók. Valami egyedi kívánság, melyikkel kezdjünk?

Hermione oldalra pillantott, és kérdőn Harryre meredt. Elsuttogott egy „Mit csináltál te ezzel a nyáron?”-t, de szinte sejtette, hogy a fiú csak egy vállrántással fog felelni.

- Professzor úr - nyújtózkodott most Malfoy másik gorillája.

- Igen, Mr. Monstro - préselte össze az ajkait Piton, rá se nézve fiúra.

- Kezdhetnénk az ecsetelő főzetekkel?

- Vajon mit kell ecsetelnie Monstronak? - suttogta sejtelmesen Dean az előtte ülő Ronnak, de megállt benne az ütő, mikor rájött, hogy valószínűleg ezt tanáruk is hallotta. Annak azonban hasonlóan értetlen fintor ült az arcán.

- Csak mert a griffendéles lányoknak olyan ronda pattanásaik vannak!

A mardekáros fiúk felkacagtak, de a csoport többi tagja valahogy nem találta a dolgot olyan mulatságosnak. A griffendéles lányok egy gyilkos pillantást vetettek Monstrora.

Piton felsóhajtott.

- Értékelem a figyelmességét, Mr. Monstro, de a közeljövőben lehetőleg tartózkodjon a hasonló kijelentésektől.

- Bezzeg, ha tőlünk mondta volna valaki, hogy otrombák a mardekáros lányok, biztos levont volna vagy száz pontot.

Harry azonban csak mosolygott Seamus felháborodásán.

Tanáruk szinte leeresztve folytatta.

- Biztosan csodálkoznak, hogy az ilyen hasznos főzeteket miért csak a hatodik év folyamán tanuljuk. Nos, ezek a főzetek mindennap használatosak ugyan, elkészítésük azonban különös gondot igényel. Elég egy rosszul kimért adagnyi pióca-váladék, és a szúnyogcsípésre használt balzsamunk lyukat éget az asztallapba.

Ron fintorogva megborzongott, és arra gondolt, mekkora lyukat égetne az akkor a bőrébe.

- Éppen ezért, Mr. Monstro, az ilyen jellegű, saját készítésű termékeket szigorúan tilos kipróbálni mind önmagán, mind diáktársain. Ha valamire szüksége van, forduljon Madame Pomfrey-hoz.

Monstro azonban vigyorogva összepillantott Crak-kal. Hermione lemondóan megrázta a fejét.

- Felnőtt varázslók és boszorkányok a saját felelősségükre készíthetnek és kipróbálhatnak ugyan ilyen főzeteket, beszerzésük azonban patikákban javasolt. Nos, mire várnak még? - nézett rájuk kérdőn.

Mindenki sebesen meggyújtotta az üstje alatt a tüzet. Elkezdték felaprítani a saját készletükből való és a kapott hozzávalókat. Harry feltűrte az ingének ujjait, és precíz metszésekkel felhasította az előtte ficánkoló pióca hasát.

- Mutató és hüvelykujjal szétfeszíteni, a szívó fejtől kezdve kanalazó mozdulattal fellazítani a k... - motyogta némán az utasításokat, melyeket megtanult a nyáron.

Ron igyekezte ellesni a mozdulatait és közben azon morfondírozott, vajon hogy vitte rá a lélek barátját, hogy egy ilyen elvetemült tárgy tanulásával, mint amilyen a bájitaltan, töltse a szabadidejét. Harry azonban még a szokásosnál is hallgatagabb volt. Elhalkult körülötte a világ, alig hallotta a kések zaját darabolás közben. Egy pillanatra elhomályosult a szeme előtt a világ, és megingott a szoba. Megdörzsölte káprázó szemeit, letette a kését, melynek koppanására felfigyelt padtársa. Tenyerével eltakarta a szemeit, mert úgy érezte, ha tovább nézi, hogy forog előtte a világ, menten elhányja magát.

- Harry...? - kérdezte halkan Ron. - Minden...

Malfoy azonban észrevette őket és felrikkantott.

- Professzor úr! Professzor úr! - hallatszott gunyoros hangja. - Potternek már megint agybaja van!

Piton azonnal letette a kezében lévő mérőpoharat, és Harryhez lépett.

- Üljön le, Potter, még a végén összeesik itt nekem!

- Jól vagyok - motyogta Harry -, biztos csak az üstből fölszálló gőz miatt szédültem meg ennyire.

Látása megint újra a régi volt, bár testét kissé forrónak érezte. Izmai szokatlanul ernyedtek voltak, és zsibbadtak, mintha egy kiadós testnevelés óra lenne mögötte.

Pitont nem igazán győzte meg a felelet.

- Weasley, figyelje Pottert, és ha megint rosszul van, elkíséri a kórházi részlegbe. Nem kell engedélyt kérnie. És ha rajtakapom, hogy szimulál, Potter, mehet az igazgatóhoz! - tette hozzá, csak a látszat kedvéért.

A munka néma csendben folyt ezután. Ron folyton oldalra pillantgatott, hogy Harry ott áll-e még mellette, de a fiú nem adta több jelét a rosszullétnek. Hamarabb kész lett a feladatával, mint a többiek, bár Neville, felbátorodva eredményein, majdnem beérte, Hermione pedig majd megpukkadt az irigységtől. Pitonnak szinte kiült az arcára az elkeseredés, mikor megállapította, hogy a két fiú által kotyvasztott főzet a célnak megfelelő, és kénytelen volt jó jegyeket adni, bár a Griffendél házat nem jutalmazta extra pontokkal. Harry már az aprítókést törölgette szárazra, mikor tanáruk a többiek eredményeit ellenőrizte. Ron üstjében egy cseppet erős folyadék bugyogott, és hatóerejét tekintve előbb lett volna alkalmas egy komolyabb kelés kezelésére, mint egy pattanás ecsetelésére. Hermione büszke tartással várta az értékelést, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy Piton, kelletlenül ugyan, de a pergamenre firkantotta a legjobb érdemjegyet. Seamus nem igazán hitt abban, hogy egy főzetet annyira el lehet szúrni, hogy az átégesse a munkaasztalt, neki valahogy mégis sikerült.

Pakolás közben előrehajolt hozzájuk. Úgy érezte, a borzalmas jegy és öt pont mínusz után már minden megéri a kockázatot.

- Na, vajon a potencia-növelő bájital is a tiltott listán szerepel?

- Ha meg mered tőle kérdezni, vendégem vagy öt vajsörre - kuncogott Ron.

- Ugyan, srácok, ne disznólkodjatok már ennyit! - rótta meg őket Hermione.

Mind felnyalábolták az üstjeiket, és már indulni készültek, amikor:

- Potter! Maga itt marad! - hallatszott a hátuk mögül.

Először igencsak megszeppentek mindannyian. Ron és Hermione azonban kézenfogva, mosolyogva kisétáltak a teremből, hátra se pillantva. Harryt kicsit elszomorította a dolog, és még Seamus kacsintását se vette észre. Tekintete egy szempillantásnyira találkozott Neville-ével, aki némán kérdezte, hogy megvárja-e. Megörült, hogy legalább egyvalaki gondolt rá, de biccentett egyet, hogy menjen csak nyugodtan.

- Igen, professzor úr? - fordult meg.

- Mi volt ez az egész az órán? - vonta az össze a szemöldökeit. - Már megint érezted, hogy...

- Nem - hajtotta le a fejét Harry. - Valahogy egészen más volt... Egyszerűen csak megszédültem. És... olyan gyengének éreztem magam. Biztos...

- Igen?

- Biztos azért, mert nem pihentem eleget a tegnapi... szóval tegnap óta. Ma elég sokat rohangáltunk... Talán nem kellett volna.

- Hát nem is kellett volna - ismételte meg Piton, érezhető éllel a hangjában. - A folytonos támadások és a betegséged miatt le van gyengülve a szervezeted. Nem csak édességgel kellene tömnöd magad...

- Azt hittem, a csokoládé a varázslók világában gyógyító hatású - vigyorodott el Harry.

- Csak javít a közérzeten. Legyél sokat napon - mondta komolyabban Perselus.

- Igen, professzor úr - hajtotta le engedelmesen a fejét tanítványa. - K-kérdezhetek valamit?

Piton megvonta a vállát, miközben bepakolta a táskájába az aznapi pergameneket.

- Ha önnél „kiváló” a belépő a pótkurzusra, akkor a többiek kinél fognak tanulni? Mert... McGalagony professzor azt mondta, RAVASZ-oznom kell bájitaltanból, ha auror-képzésen szeretnék részt venni...

- Mivel „várakozáson felüli”-t írtál, nálam, azt hiszem.

- Hm? Az meg... hogy lehet?

- A minisztérium mindig kijelöl egy oktatót azok számára, akik nem ütik meg a várt szintet, mégis muszáj szigorlatozniuk. Ám annyira sokan voltak az utóbbi években, hogy a kiküldött oktató nem győzött velük foglalkozni. Azt kérték, idén egy teszt segítségével mérjük fel, hogy a „maradék” közül kik tehetségesek annyira, hogy a „kiválókkal” tanulhassanak. Mivel „V”-t kaptál, elég nagy az esélye, hogy most is jól fogsz teljesíteni...

Harry kicsit szkeptikusan pillantott fel rá, ajkai szegletében sejtelmes mosoly bujkált. Levélben a körmére néztek volna Pitonnak, vagy csak a nyári élmények tették ilyenné?

- Hogy lehet - kérdezte immár leplezetlen vigyorral -, hogy ma nem kiabált se Neville-lel, se velem?

- Minek kiabálnék veled? - nézett rá értetlenül tanára. - Longbottomot pedig úgy látom, motiválja a jó jegy, amit kapott. Látni akartam, véletlenül szerezte-e, vagy... - elhallgatott.

Harry úgy érezte, nem lenne helyes tovább erőltetni a témát. Senkinek sem lehet kellemes szembesülni azzal a ténnyel, hogy rossz tanár. Bólintott, jelezvén, hogy érti.

A férfi elnézett a vállai felett, kissé hunyorogva. Harry is megfordult, csak hogy lássa, mi olyan érdekes.

Ginny állt az ajtóban, rá várva, és bátortalanul mosolygott.

- Mehetsz.

A két diák köszönésképpen biccentett egyet, majd a Griffendél-torony felé indultak a lépcsőkön.

- Honnan tudtad, hogy még a teremben vagyok? - kérdezte Harry.

- Ron vetette oda, mikor lementek Hermioneval repülni egyet.

- Repülni?

- Ühüm. Gondolom, egyedül akartak lenni - vonta meg a vállait Ginny.

- De hát... nem úgy volt, hogy ma van a kviddicses megbeszélés?

- Azt kérte, rakjuk át későbbre. Repülni akartak, amíg még ilyen jó idő van...

- Kicsit... - mondta Harry halkan - mintha megváltoztak volna... Néha úgy érzem, zavarok, ha Hermione is ott van...

- Csak azért, mert nem meri előtted megcsókolni, ne hidd, hogy zavarod őt! - karolt belé a lány. - Messze vannak ők még mindentől, amiben zavarhatnád őket - kacsintott.

Amíg a lépcső fordult velük egyet, Harry szorosan magához ölelte Ginnyt. A lány is szívesen bújt hozzá.

- Harry, tudunk most beszélni? Fontos lenne... nekem... - nézett rá kérő szemekkel.

- Persze - mosolyodott el a fiú, majd folytatták az útjukat a hálókörletük felé...

Harry megsimogatta Ginny lábát, melyek az övére nehezedtek. Egyedül voltak a szobában, és a fiú ágyán feküdtek.

- Te jó Isten - mondta mosolyogva. - Hogy lehet úgy elmenni egy meghívásra egy mugli családhoz, hogy nyári szerelem legyen vége a dolognak?

- Nem tudom! - nyögte Ginny, és eltakarta az arcát a kezeivel. Majd játékosan újra a mellette fekvő fiúra pillantott. - Szóval ez a helyzet.

- Hogy is hívják?

- Graham. Graham Wilkinsnek.

- És akkor most ti...

- Igen, úgy néz ki, hogy együtt vagyunk. Csak most, hogy itt a suli mindkettőnknek...

- Még iskolás?

- Persze! Valamilyen fiúiskolába jár... Otown.... vagy Heatin...

- Eton? Az Etonba jár? - kerekedtek el Harry szemei.

- Az, az, igen.

- Az az egyik legkomolyabb suli az országban. Mugliknak persze.

- Mondtam én, hogy nagyon okos, meg minden - mosolyodott el Ginny büszkén.

- Szóval - próbálta meg Harry összegezni a hallottakat - elmentetek hozzájuk, megtetszettél a szüleinek, kérték, hadd tölthess ott náluk pár napot, te meg összejöttél a fiúkkal?

- Hát... röviden igen... Tudod, mivel apa megmentette a gyermekük életét, valamivel szerették volna viszonozni a kedvességét.

- Értem... És a szüleid csak úgy elengedtek? Elvégre mégiscsak idegenekről volt szó...

- Apa nem is akadékoskodott. Szerintem az volt a terve, hogy majd jól kifaggat, hogy miket láttam, miket csináltam a mugli házban... Anya izgult egy kicsit... De végül csak beleegyezett.

- Más tudja, hogy... te és Graham... ?

- Nem, nem, csak anyu. El ne mondd Ronnak! - kötötte a lelkére Ginny. - Tudod, milyen! Teljesen kiakadna!

- Dehogy mondom - nyúlt el lustán Harry.

A lány felsóhajtott.

- Tudsz akkor nekem segíteni? Kérlek, segíts megismerni a muglik világát! Én nem akarok teljesen értetlenül ott állni, ha megint találkozok vele. A múltkor... tök boldogan odajött hozzám, hogy menjünk el moziba, és én meg azt se tudtam, mi az... Tudnom kell, mit miért csinálnak a korodbeli mugli fiúk. Szeretnék vele együtt maradni...

- Aw, gyere ide - húzta közelebb magához a lány vékony testét. - Szereted, igaz?

- Azt hiszem, igen... - mondta Ginny, odabújva a mellkasához. - Olyan jó, hogy megértesz... hogy neked beszélhetek erről...

- Nagyon egy cipőben járunk - mondta leverten Harry.

- Neked is hiányzik a kedvesed, ugye?

- El se hiszed, mennyire...

- Hogy is hívták, Marie-nak?

- Igen - szusszantotta a fiú. - De ti legalább találkozhattok hétvégéken... vagy mittudomén... Mi meg...

- Azért ne keseredj el. Biztos fogtok még találkozni.

- Hát remélem is, hogy fogunk.

- Hiányzik, hogy nem... lehetsz vele, igaz? - kérdezte Ginny, csintalan mosollyal.

- Ejnye, kisasszony - könyökölt fel Harry. - Hát ez meg miféle beszéd?

A lány azonban nem felelt. Az ujjaival babrálni kezdte hosszú tincseit, de vetett egy árulkodó pillantást a fiú felé.

- Micsoda? - hördült fel állat módjára Harry.

- Sssht! - némította el tenyerével Ginny, mikor kinyílt a háló ajtaja. - Egy szót se, Harry, az Istenért!

- Ginny? - kérdezte Ron fintorogva, mikor meghallotta húga hangját. - Te meg mi az ördögöt keresel itt?

- Mi csak... - kezdte Harry sejtelmesen - beszélgettünk - húzta el ágya függönyét, hogy barátja is belásson hozzájuk.

Ron azonban összerezzent, amikor meglátta őket egymásba gabalyodva feküdni, és arca gyanakvóvá vált.

- Ti meg... mi a fenét csináltatok?

- Jaj, Ron! - sóhajtott Ginny. Felült az ágyon, vigyorogva átmászott Harryn, és lehuppant a másik oldalon. - Sejtettem, hogy rögtön ki fogsz akadni! Inkább megyek is! - húzta fel a cipőjét, majd integetve kibillegett.

Harry is előkászálódott, és látva barátja kételkedő arcát, elvigyorodott. Úgy tett, mintha felhúzná a cipzárját, jól megbotránkoztatva ezzel Ront. Belebújt a cipőibe.

- Te... mi van most köztetek?

- Semmi - felelte Harry mosolyogva.

- Na ne etess! TÉNYLEG mi van köztetek?

- Semmi.

- Ne csináld már! - fakadt ki egyre durcásabban, ahogy lementek a lépcsőn.

- Semmi! - szajkózta Harry továbbra is.

- Rajtad tartom ám a szemem!

- Jaj, Ron! - kuncogott Harry.

Odalenn már összesereglett a ház színe java, hogy megkezdjék a kviddics-csapat dolgainak számbavételét...

- Hát, fiúk, lányok - sóhajtott Harry a kisebb hallgatóság előtt -, az a szomorú helyzet áll fenn, hogy egyszerre öt kiváló játékosunk is elballagott a suliból. Angelina, Katie és Alicia csodálatos hajtók voltak, talán a négy ház közül ők játszottak a legsportszerűbben. Fred és George hiányát is igencsak meg fogja érezni a csapat, de remélem, hogy a mostani terelőink ugyanilyen ügyesen helyt állnak majd - mosolygott a két fiúra. - Andrew, Jack, ugye idén is számíthatunk rátok?

Minden szempár a két negyedéves srácra szegeződött. Azok összevigyorogtak, majd bólintottak. Natalie McDonald felírta a nevüket a táblára, amire Dean egy kviddics-stadiont rajzolt krétával.

- Helyes - mosolyodott el Harry. - Mivel már nem érvényes az eltiltásom, amit Umbridge szabott ki rám előző tanévben - folytatta, de a tanárnő nevénél sokan megborzongtak -, visszatérhetek a helyemre, fogónak. A tavalyi fogónk, Ginny már előző év végén szólt, hogy szeretne inkább átmenni hajtónak. Gondolom, senkinek semmi kifogása ellene - simogatta meg a lány karját. Azért még körbefutott a szeme a klubhelyiségben, hátha valakinek mégis van valami ellenvetése. Szerencsére azonban senki sem jelentkezett. - Ron marad a helyén, a karikáknál...

- Egy pillanat! - pattant fel a helyéről Geoffrey Hooper. - Miért nem írsz ki új válogatást? Ron tavaly is csak azért került be a csapatba, mert az a hülye Angelina megsértődött rám, mikor azt mondtam neki, hogy egy liba, mert annyit nyivákol. Pedig sokkal jobban repültem, mint Ron! Én is szeretnék a csapat tagja lenni! Láthattuk mindannyian - próbált meg támogatókat szerezni -, milyen rosszul teljesített Ron a meccseken, csak mert izgult!

- De Ron aztán bizonyított - mondta komorabban Harry.

- Egy meccsen? Mi a garancia, hogy nem fog megint inába szállni a bátorsága, ha Malfoy kitalál egy újabb gúnyverset róla?

- Nem fog! - emelkedett fel Ron is, és a dühtől ökölbe szorult a keze. - Nem vagyok gyáva!

- Ron, ülj le! - szólt rá barátja, érezve a feszültséget a levegőben. - Geoffrey, szerintem Ron igazán megérdemli, hogy adjunk neki egy esélyt és...

- És én nem érdemeltem meg egy esélyt? - fakadt ki a fiú.

- Nézd - kezdte kellemetlenül érezni magát Harry -, miért nem próbálod ki magad valamilyen más poszton? Hiszen úgyis keresnünk kell két hajtót is és...

- Hajtó? Az teljesen más pozíció, mint az őrzőé! Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Sajnálom, Geoffrey, mást sajnos nem tudok tenni... beállhatsz tartalékosnak, és ha Ron egyszer megsérül, akkor...

- Tartalékosnak? Azt már nem! Az a te bajod, Potter, hogy ha lehet, mindig a közeli barátaidat juttatod előnyhöz! Őket futtatod, ahelyett, hogy a csapat érdekeit tartanád szem előtt! Jó, hogy Grangert be nem állítod hajtónak!

Hermione eltátotta a száját.

- Geoffrey, most lettem kapitány, és eddig, ha hiszed, ha nem, vajmi kevés beleszólásom volt a csapat összeállításába - szólt Harry szigorúan. - Most viszont szeretnék egy olyan csapatot összehozni, amely tisztességesen játszik, ütőképes, és akikkel együtt dolgozva értékes pontokhoz és a kviddics kupához juttathatjuk a Griffendél házat. Olyan embereket szeretnék a csapatba, akiknek bízom a tehetségében. Én megbízom Ronban - mondta nyomatékosan -, de ha látom rajta, hogy nem úgy játszik, ahogy a csapat megkívánja, bármikor lecserélem.

- De Harry! - képedt el Ron.

- Sajnálom, hogy kételkedsz a pártatlanságomban. Remélem, lesz alkalmam bebizonyítani, hogy tévedsz. Hidd el - nyújtotta feléje a kezét Harry -, szívesen látunk a csapatban téged is.

Geoffrey azonban dühösen félrelökte a békejobbot, és felvágtatott a szobájába.

A néma csöndet halk pusmogás és kínos pillantások törték meg. Harry sóhajtva megmasszírozta a homlokát, majd megpróbált felölteni egy bizakodóbb arckifejezést.

- Sajnálom - kért elnézést mindenkitől. - Hol is tartottunk? Ja igen, köszönöm, Natalie. Tehát, még két hajtót keresünk. Látom, már akadnak is jelentkezők - mosolyodott el halványan, mikor több kéz is a levegőbe lendült...

Míg Dean Thomas a megbeszélés után lecsapott a griffendélesekre fotózás céljából, addig Ron és Harry csokoládét majszoltak a hálószobájukban.

- Szóval jó volt?

- Hihetetlenül jó volt - nyúlt el Harry az ágyon. - Sohasem éreztem még ilyesmit... - mondta elmélázva. - Annyira hiányzik...

- Nem semmi - sóhajtott Ron irigykedve.

- Na és ti? - pillantott fel barátja kíváncsian.

- Hogyhogy mi?

- Hát te is Hermione. Veletek mi van?

- Hát... együtt vagyunk...

- Erre magamtól is rájöttem - kacsintott Harry. - És?

- Mi és?

- Hát... tudod... - vigyorgott barátja sejtelmesen. - Volt már valami a puszin és kézfogáson kívül?

Ron kihúzta magát, és elvörösödött.

- Természetesen nem! Hermione és én... mi még... szóval mi még csak nagyon az elején járunk a kapcsolatunknak... - dadogta.

- Csak gondoltam, megkérdezem - kuncogott Harry, majd bekapott egy gumicukrot, amitől a nyelve villás alakúra vált, és kilógott az orrlyukain. - Afta - mondta pöszén, látva az eredményt. - Sred ész Csorcs etyre ijeftőbbeg...

Ron elkacagta magát a látványtól.

- Várj, megnézem, hogyan múlik el a hatása. Lássuk csak... - nézegette a papírját. - Meg is van. Igyál egy pohár meleg vizet.

Pár perc múlva, mikorra Harry nyelve visszakerült a rendes helyére, Ronból kibukott a kérdés.

- Miért mondtad azt, hogy lecserélnél?

- Hogyhogy miért? Így sportszerű. Ha van valaki, aki jobban játszik nálad, miért ne játszhatna ő?

- De hát... azt hittem... - motyogta barátja.

- Ron, mi a baj?

- Áh, semmi, mindegy...

Ron visszamászott az ágyára, bebújt a takaró alá, és nem szólt aznap este semmit...

Másnap reggel, a gyógynövénytan óra előtt Harry egyedül ballagott a nagyterem felé, hogy egyen valamit. Az egyik elágazásnál a Hugrabug prefektusába ütközött.

- Hello Ernie! - köszönt rá haloványan mosolyogva.

- Szia Harry. Miért lógatod az orrod? - tette a vállaira a kezét MacMillan, miközben tovább mentek.

Harry felsóhajtott.

- Valahogy nem úgy sült el a tegnapi kviddicses megbeszélés, ahogy szerettem volna... Nem is gondoltam volna, hogy kapitánynak lenni ilyen nehéz...

- Hogyhogy?

- Szerinted is sportszerűtlenül előnyhöz juttatom a közeli barátaimat? - tette fel a nyomasztó kérdést Harry, ami tegnap este óta a fejében motoszkált.

Ernie vonásai megenyhültek.

- Ronra gondolsz? Figyelj, Harry. Mindig lesznek olyanok, akik igazságtalannak fogják tartani, ezt, vagy azt, amit csinálsz. Nem fogsz tudni mindenki elvárásainak megfelelni, de nem is hiszem, hogy kellene. Ami fontos - kacsintott rá -, hogy a saját lelkiismereteddel el tudj számolni. Ha úgy érzed, hogy Ron a csapatba való, mert tehetségesen játszik, akkor oda is való. De ha nem, ne a barátságotok miatt hunyj szemet a dolog felett. Az őszinteséged sokkal többet fog érni az ő szemében is, majd meglátod.

Ernie szavai valamelyest megnyugtatták Harryt, és ennek köszönhetően alig vette észre, hogy elrepült az első hét, amit az iskolában töltöttek. Az összes órán ugyanúgy folyt a tanítás, mint korábban. A pótkurzusok egyelőre még nem indultak be. Piton a csoport előtt is bejelentette a minisztériumi határozatot, és sikerült mindenkit megrémisztenie a közelgő megmérettetéssel kapcsolatban. A többi tanár, akiknél Harrynek plusz órákra kell majd járni, szerencsére nem állított ilyen feltételeket. Így amint lementek a bájitaltan felmérők, az összes kurzus egyszerre fog majd beindulni - legalábbis McGalagony professzor ezt ígérte.

Szerdán az új „sötét varázslatok kivédése”-tanárnő, Rowena Dareling miatt izgultak sokan közülük. Harry is kíváncsi volt, hogyan fog hozzá viszonyulni a nő, Hermionét azonban nem tudta meggyőzni: az első napi komolytalan pontosztogatás óta valahogy furcsán nézett a nőre.

- Jaj, hagyd már, Hermione. Inkább örülnél neki, hogy ilyen fiatal és laza tanárunk van - kapott be még egy kekszet Ron óra előtt.

- Hogy ülünk? - kérdezte Neville, de mikor látta, hogy a megszokott Ron-Hermione és Dean-Seamus párosok már leültek egy-egy padhoz, a vigyorgó Harry mellé huppant le.

- Figyeled, hogy beültek a mardekárosok az első padokba? - suttogta Harry huncutul.

- Gondolom, azt remélik, hogy megint rövid szoknya lesz a tanárnőn. Jellemző... Te Harry, tényleg - mondta halkabban -, idén mi lesz a DS-edzésekkel?

- Még nem tudom. Attól függ, Dareling professzor hogyan fog tanítani. Ha ad elég gyakorlati feladatot, azt hiszem, nem lesz gond. De ettől függetlenül én is örülnék egy kis ráadásnak - kacsintott rá az.

Csak az ajtó becsukódásának zörejére figyeltek fel, egyáltalán nem hallották, hogy a tanárnő közeledik.

- Jó napot mindenkinek - köszönt rájuk a nő kedvesen, és szinte hangtalanul az asztalához sétált.

Harry úgy vélte, a lapos talpú, csillogó köves szandál áll a dolog mögött. A nő világos, vajszínű talárját felakasztotta a fogasra a sarokban, megigazgatta hasonló színű könnyű ruháját, majd a katedrára lépett. Szoknyájának áttetsző, és selymesen puhának tűnő rétegei közt néha-néha elővillantak lábai, ahogy haladt. Draco ajkai elismerő, pajzán vigyorra húzódtak.

- Rowena Dareling professzor vagyok, az új „sötét varázslatok kivédése” tanárotok. Azok kedvéért mondom, akik még nem tudják, hogy valaha én is ezeket a padokat koptattam, igaz, a Hollóhát színeiben. Örültem, mikor Dumbledore igazgató úr felkért az állás betöltésére, hiszen az előző munkahelyemen elég sok tapasztalatot szereztem a sötét varázslatokat illetően.

Monstro keze a magasba lendült.

- Igaz, hogy a tanárnő a Durmstangban tanított?

- Igen, így van.

Az elhíresült iskola nevének hallatán Parvati és Lavender sutyorogni kezdtek, és gyanakvó szemmel méregették a professzort.

- És miért hagyta ott azt az iskolát? - kérdezte Draco hunyorogva.

- Elég kaotikus állapotok uralkodnak most arrafelé, amióta az igazgató úr nyomtalanul eltűnt... - felelte Rowena kissé elkomorodva. - Jobbnak láttam visszajönni. De... Legyen is ennyi elég, olvassunk egy névsort! - nyúlt a pergamenjéért.

Készített magának egy ülésrendet, miközben a neveket szólította. Néha meg-megállt egy-egy embernél, ha volt valami kedves mondanivalója az illetőhöz. Parvatinál például megjegyezte, hogy egészen biztosan nem tudná megkülönböztetni az ikertestvérétől, a hollóhátas Padmától. Ronnál nem tudta megállni, hogy ne említse meg Ginny ügyességét, és hozzátette, reméli, hogy bátyuskája hasonlóképpen tehetséges a sötét varázslatok kivédését illetően. Neville-re vetett egy jelentőségteljes pillantást a „Longbottom” név elhangzása után, Seamus és Dean fülig érő vigyorán mosolygott egyet, ahogy Harry nevető szemein is. A mardekáros Blaise Zabini nevén elcsodálkozott, és megjegyezte, hogy ilyen különleges vezetéknévvel még nem találkozott. Millicent keresztnevét is szépnek találta, és kibökte: nemrég olvasott egy mugli könyvet, abban is volt egy szereplő, akit ugyanígy hívtak. Draco Malfoy, és a körülötte ülő Nott, Crak és Monstro nevénél azonban közömbös maradt az arca. Mindent összevetve Harrynek úgy tűnt, a nagytermi komolytalankodás ellenére elég elvarázsolt nőnek tűnik új professzoruk; talán egy kicsit túl törékenynek és érzékinek. Vajon hogy képes, morfondírozott el, egy ilyen ártatlannak tűnő fiatal nő sötét varázslatokkal szemben helyt állni? És hogy volt képes egy ilyen jól neveltnek és szelídnek tűnő nő beleszeretni egy olyan életrevaló, vidám, kalandokat kedvelő férfiba, mint amilyen Sirius volt?

- Harry? - hallotta a nevét a nő szájából. Végre feleszmélt Neville folyamatos bökdösésére. - Harry, mi a probléma? - kérdezte a professzor kíváncsian.

Harry azonnal felpattant a székéről.

- I-igen? - nyögte.

- Még el sem kezdődött az óra, mégsem figyelsz - kapta a kedves megrovást. - Nem tudsz koncentrálni valami miatt?

- Biztos megint a hangok, ugye Harry? - vihogták el magukat Notték, egy lenéző pillantást vetve Potterre.

- No de Theodore - csóválta meg a fejét Rowena. - Egy pont a Mardekártól - vonta össze a szemöldökét. - Nem érzed jól magad, Harry? Ha gondolod, elkísérhet valaki a gyengélkedőre...

- J-jól vagyok, én csak... elbambultam... - vallotta be elpirulva. Halk kuncogást hallott a többiek felől.

- Nos - sóhajtott a tanárnő mosolyogva -, akkor majd óra után te rakod fel a székeket, ha kimentek a többiek. Utánatok már nem lesz tanítás a teremben.

- Igenis, professzor.

- Leülhetsz.

Harry helyet foglalt, és zavarában magát ócsárolta, amiért sikerült ilyen rossz képet kialakítania magáról a nőben. Mit fog most gondolni róla? Ráadásul Malfoy kárörvendő pillantását is sikerült elkapnia. De egyvalamire talán jó volt ez a szerencsétlen közjáték, gondolta. Legalább nem fogják azt hinni a többiek, hogy a nő kivételezik vele.

- Az igazgató úrtól megkaptam a tavalyi RBF-eredményeiteket. Örömmel látom, milyen sok ügyes diákom lesz ebben az évben. Rögtön tíz kiváló ebben a csoportban! Ez bizony nagyon szép teljesítmény. Remélem, alig lesz dolgom - kacsintott rájuk. - Mordon professzor és Lupin professzor feljegyzéseit is áttanulmányoztam. Umbridge tanárnő órái, mint láttam, inkább elméleti alapokra helyezték az oktatást - vigyorodott el kényszeredetten. - De... sebaj. Amit az előző tanévben nem sikerült a gyakorlatban elsajátítani, azt idén bepótolhatjuk. És megjegyzem, az elmélet legalább olyan fontos, mint a gyakorlat. Látom, Mordon professzor a hatodikos anyagból már egy jókora adagot áttárgyalt veletek... a... - kutatott a sok pergamen között - a... igen, megvan, a főbenjáró átkokat.

- Szóval azokkal idén már nem fogunk foglalkozni? - kérdezte Draco.

- Nem, Draco, esetleg csak érintőlegesen. Ezek tanítása is szigorú korlátokba ütközik. Fontos, hogy megtanuljátok az elméleti alapokat, de használatukat a törvény tiltja - pillantott fel az utolsó szóra. Draco szeme megvillant.

- Azt is megtanuljuk, hogyan védekezzünk egy vérfarkas ellen? - tette fel a pimasz kérdést Pansy Parkinson.

Hermione megforgatta a szemeit, de Harry kezei ökölbe szorultak. Már várta, mikor rukkolnak elő a mardekárosok valamilyen gonosz megjegyzéssel Remust illetően.

- Arra gondolsz, hogy... Áh, értem. Megnyugtatlak benneteket, Lupin professzor egyáltalán nem veszélyes a körülötte élőkre. Ha jól tudom, maga a miniszter kezeskedett érte, ez pedig azért nagy szó. Lupin professzor valóban vérfarkas, de ez havonta csak pár nap kiesést jelent az életéből. Ugyanolyan ember, mint te vagy én, Pansy, és meg is érdemli, hogy így kezeljék. Most pedig... - lépett vissza a tanári asztal mögé - lássuk a mai témát. Ma egy viszonylag egyszerű fejezetet veszünk át, és kicsit kapcsolódunk is a varázslények gondozásához. Az olyan kígyókról és egyéb hüllőkről lesz szó, melyek varázslók vagy boszorkányok tulajdonában állnak.

A diákok kinyitották a könyveiket, és az előttük heverő pergamenlapokra jegyzetelni kezdték, amit a tanárnő mondott. Részletesen tárgyalták a leguánok különböző, muglik által nem is ismert alfajait, a bódító váladékot fecskendező gyíkokat. De megemlítették a kaméleonokat is, melyekről a muglik azt hiszik, maguktól veszik fel környezetük színét, pedig természetesen működő kiábrándító-bűbájjal bélelt a bőrük: ezért képesek bármilyen színhez és környezethez alkalmazkodni.

- ... a kígyók a legritkábbak. Tartásuk veszélyes és körülményes, hiszen az emberi szóból semmit sem értenek - folytatta Rowena rendületlenül. - Csak a mágikus erejű képesség, az úgynevezett párszaszájúság segítségével lehet parancsolni nekik.

A falnál álló terráriumhoz lépett, elhúzta előle a leplet, hogy mindenki láthassa.

- Őt Hagrid szerezte be a kérésemre, de csak ideiglenesen, persze. Nincsenek méregfogai, ne féljetek - nyugtatta meg Lavendert és barátnőjét. - Mindenki jól látja? Helyes. Mi a teendő, ha egy kígyóval találjuk szembe magukat? Igen, Hermione?

- Óvatosan kell mozognunk, alig észrevétlenül, hogy ne izgassuk fel az állatot, mert akkor az egy szempillantás alatt megtámadhat minket.

- Köszönöm - szakította félbe, hogy más is sorra kerülhessen. - És hogyan fogunk meg egy példányt? Nem ilyen nagyot, persze - mosolyodott el -, hanem egy kisebbet.

Parvati jelentkezett.

- Tessék.

- Egy V alakú bottal kell leszorítani a fejét a földhöz, hogy egyáltalán közel merészkedhessünk hozzá. Aztán a fejénél kell megfogni... és úgy tartani a száját, hogy ne támadhasson... azt hiszem.

- Helyes - mosolyodott el a professzor. - Két pont a Griffendélnek. Nos, ettől eltekintve nem sokat tehetünk egy kígyóval... Igen, Seamus?

- Tanárnő, Harry párszaszájú. Nem nézhetjük meg, hogy beszél ezzel a példánnyal?

Harry nyelt egyet, és elég kellemetlenül érezte magát, ahogy minden szempár rá szegeződött.

- Ó... ezt nem is tudtam, Harry. Gyere ki nyugodtan, mutasd meg a többieknek, ha már ennyire kíváncsiak... - pillantott rá a tanárnő töprengő szemekkel. - Persze, csak ha szeretnéd.

- N-nem gond - sóhajtotta Harry. - Mit mondjak neki? - nézett diáktársaira.

- Hát... hogy másszon elő a terráriumból! - lelkendezett Seamus.

- És ha rátekeredik valakire? - borzadt el Pansy. - Meg is ölhet minket!

- Dehogy! Azért vagyok itt, hogy segítsek, ha bántana - de nem fog.

- És ha a tanárnőre tekeredik rá?

Rowena egy pillanatra elnémult, és zavartan pillantott a gyerekek szemeibe.

- Hát... akkor remélem, valaki lesz olyan ügyes, és ráküld egy bénító átkot... - vonta meg a vállait. - Aki fél, az felülhet a pad tetejére.

Felesleges volt mondania, mert szinte mindenki így tett. Parvati azonban még a lábait is maga alá húzta, úgy félt.

- Nos, rajtad a világ szeme, Harry - bíztatta mosolyogva Rowena a fiút.

Harry megköszörülte a torkát, majd a kígyó nyitott, sötét szemeibe pillantott. Sejtelmesen sziszegő hangot adott ki, melyet a többiek nem értettek, pedig csupán annyit kérdezett az állattól, hallja-e, érti-e, amit mond. A lusta hüllő felemelte a fejét, és bólintott, amin többen felsikoltottak. A tanárnő csendre intette őket. Ő is ugyanolyan kíváncsian nézte, mint szerepel Harry, akárcsak volt párja, Sirius, aki James-szel és Lilyvel a tanári asztal szélén ülve figyeltek.

Harry elhúzta a terrárium fedelét, majd sziszegve azt kérte a kígyótól, kússzon elő, tegyen a padok közt egy kis cikkcakkos útvonalat, majd álljon meg a tanári asztal tetején. Az állat jókedvűen megköszönte, hogy egy kicsit mozoghat, és teljesítette a fiú összes kívánságát. Igaz, az asztalon a pergamenek kissé összegyűrődtek, miután elkúszott fölöttük, de sikerült gond nélkül visszaküldeni a helyére. Miután Harry rázárta a tetőt, fellélegzett mindenki.

- Bravó! - mosolygott Rowena, és megtapsolta a fiút, melyhez lassan a többiek is csatlakoztak. - Öt pont a Griffendélnek. Üljetek le, üljetek le. Lássuk csak... - pillantott az órájára. - Hát, úgy néz ki, bármelyik pillanatban vége lehet az órának, úgyhogy azt mondom, pakolhattok. Házi feladatként vegyétek át a tankönyv hármas, négyes, hatos és nyolcas fejezeteit - a többi nem kell: olyan kígyók nem őshonosak Nagy-Britanniában. Találkozunk a következő órán - mondta búcsúzóul.

Tanítványai lelkendezve pakolásztak, és nem győztek betelni a remek órával. Egymásnak mesélték, mi tetszett nekik a legjobban, mennyire jó tanárnőnek tartják Dareling professzort, és Seamus még azt is felajánlotta, hogy rajongói klubot hoz létre neki. A lányok persze csak mosolyogtak az ötleten. Harry már megint utolsónak maradt a teremben, és elkezdte felrakosgatni a székeket.

- Köszönöm - mondta a nő, miközben összeszedte a papírjait. - Harry, biztos, hogy minden rendben volt? Piton professzortól hallottam, hogy hétfőn nem voltál valami jól az óráján...

- Ó, semmi baj! - nyugtatta meg Harry. - Azóta már minden rendben van. Az csak pillanatnyi rosszullét volt, és nem is tartott sokáig.

- Hát... rendben - vonta meg a vállait Rowena. - Remekül szerepeltél a mai órán, az álmodozást leszámítva.

- Sajnálom... - motyogta a fiú.

- Nem is tudtam, hogy értesz a kígyók nyelvén...

- Pedig benne volt egy csomó újságban tavaly... Erről cikkeztek vagy egy hétig... Mindenki rögtön sötét varázslónak meg elmebetegnek hitt... ezért csúfolnak Malfoyék mindig agyalágyultnak...

A professzor azonban mosolyogva átkarolta a vállát.

- Ne is törődj az ilyen gyerekes butaságokkal. Ritka képesség, de még jól jöhet. Gyere, menjünk vacsorázni, a barátaid is már biztosan várnak.

A vívás kurzus minden tekintetben alulmúlta Harry várakozásait. Annyiból állt csupán, hogy Remus összegyűjtötte a jelentkezőket, akik szép számmal meg is jelentek. Madame Malkin talárszabászatából különböző segédek jöttek, akik méretet vettek a diákokról, és megígérték, hogy egy héten belül baglyok útján mindenki kézhez kapja a megfelelő méretű védőruhát.

Emellett Remus tartott egy kis elméleti bevezetést a vívás kialakulásáról, a táblán megjelentek a történelem folyamán használt és állandóan csiszolódó formájú kések, kardok és egyéb szúrófegyverek. Dean bőszen rajzolgatta, amit csak lehetett, a többiek azonban feladták, és elhatározták, hogy az ábrákat majd lemásolják Thomas pergamenjeiről.

- Akkor ma még kardot sem fogunk a kezünkbe venni? - lohadt le Seamus és Justin lelkesedése. A Patil-ikrek is csalódottak voltak: ők mindenképpen egymás ellen szerettek volna a pástra lépni.

- Sajnálom, de nem - mosolygott a férfi. - Legyetek türelemmel a jövő hétig. Akkorra már minden készen áll ahhoz, hogy megkezdhessük a tanulást.

A gyerekek az orrukat lógatva hagyták el a termet, ahol az eligazítás volt, és Harry alig hitte, hogy kibír még egy hetet, az órára várakozva...

A hétvégén meg is voltak a kviddics-csapat első edzései. Míg Ron, Ginny, Andrew és Jack bemelegítő repülést tartottak a lefoglalt pálya felett, Harry ellátta az újoncokat különböző instrukciókkal.

- Örülök, hogy mind el tudtatok jönni - mosolygott rájuk. - Senki se érezze, hogy hátránnyal indul a többiekkel szemben - mondta főleg a lelkes elsősöknek, akik a szabályok kikötései ellenére szintén eljöttek a válogatásra. - Javaslom, csatlakozzunk a többiekhez odafenn, repüljünk egy pár kört, csak hogy érezzétek, milyen, mikor az ember kviddicspályára lép.

Mindenki felült a seprűre, az elsősök az iskolai példányokra, a többiek a sajátjaikra - már akinek volt. Harry előrelendült, felröppent jó magasra, majd megállt, hogy megnézze, mindenki tudja-e követni. Az elsősök, akiknek még csak most voltak az első repülés-órái Madame Hooch-csal, néha igencsak megremegtek, így Harry úgy döntött, nem mennek annyira magasra, mint a többiek. Először csak lassú köröket tettek a pálya körül, majd cikkcakkban elrepültek a karikák és a lelátók között. Nem lehetett tudni, hogy az elsős Julia Stolpins azért sikoltozott-e, mert élvezi a száguldást, vagy azért mert fél, de végig az ő hangját lehetett hallani.

- Most egy kicsit gyorsítunk a tempón! - kiáltotta hátra Harry, majd előredőlt a seprűnyélen, szeretett Tűzvillámján, és meredek szögben lefelé vágtázott. A többiek több-kevesebb sikerrel igyekezték utánozni a mozdulatait, de hidegvérrel csak az idősebbek mertek hasonló merészséggel előrebukni. A hat elsős közül mindössze a szőkésbarna hajú, vékonyka Mark Zamberg volt az, akinél Harry rutinos ügyességet figyelhetett meg. A kölyök szorosan markolta ugyan a seprű nyelét, de mikor a sikoltozó Julia egyszer majdnem nekiütközött, ügyesen lendült félre, és tett egy félkör alakú kanyart, amivel az egész bagázs elejére tudott vágni. Harry nyitva tartotta a szemeit, úgy figyelte a mozdulatait, és úgy érezte, megtalálta az egyik hajtóját. Később persze hiába könyörgött McGalagony professzornak, az nem engedte el az elsőéveseket sújtó szabályt. Így Harry, mikor kettesben tudott maradni a fiúval, megsúgta neki, hogy roppant tehetségesnek tartja, és bár nem veheti fel elsősként, kérte, hogy maradjon továbbra is a közelükben. Figyelje a csapatot - a többi hajtót - játék és edzés közben, ha lehet, gyakoroljon is velük, lesse el a különböző mozdulatokat, és másodéves korára szépen kikupálódik majd. A lelkes kisfiú úgy örült, hogy majdnem hasra esett a seprű nyelében, mikor leszállt róla.

A harmadéves Wilbur, aki utálta, ha így hívják, és megkért mindenkit, hogy Willnek szólítsa, szintén jól repült. Könnyedén vette a különböző akadályokat, és még arra is jutott ideje, hogy elkapta az egyik lány hajpántját, ami az egyik pörgés alkalmával leesett a fejéről. Repülés közben folyton beérte Harryt, és hiba nélkül követte a manővereit. Hasonlóan jól csak a negyedéves Veronica Morgenstern repült, akit Harry azonnal bevett a csapatba. A lány boldogan ugrott a nyakába és nem győzött hálálkodni. A többieknek Harry megköszönte a részvételt. Mikor három újdonsült választottjával a már jó ideje gyakorló csapattagok felé repültek, megfigyelte, hogy Ron folyton Hermione felé pillantgat. Egyszer ki is hagyott egy kvaffot, mert integetett a lánynak. Harry összevonta a szemöldökeit. Nem lesz ez így jó...

Odalenn Hermione az egyik tankönyvüket lapozgatta, mikor valaki elárnyékolta előle a napot.

- Szia Luna - köszönt rá a lányra.

- Helló.

- Hát te? Hogy kerülsz ide? - kérdezte mosolyogva.

- Ipari kémkedés, meg minden - vonta meg a vállát a másik lány, és leült mellé. Hermione utálta, hogy Lunánál sosem lehetett tudni, mikor beszél komolyan, és mikor viccel. - De úgy látom, ezzel nem vagyok egyedül - bökött oldalra.

Hermione elnézett mellette, és megpillantotta Chot, amint barátnőjével, Mariettával az eget - pontosabban Harryt - kémleli.

- Mit keres ez itt? - kérdezte nem kis gúnnyal a hangjában.

- Úgy néz ki, hogy amióta Roger Davies elballagott, Harry lett az ügyeletes kviddicsező szívtipró a suliban.

- Tanárokat is látok - motyogta tovább Hermione.

Lupin az ég felé mutogatva magyarázott valamit Rowena-nak, akinek a ruháját folyton meglebegtette a szél, de Piton is ott volt Dumbledore társaságában.

- Ennyit arról, kik az új titkos fegyvereink... Minden csapat tudni fog az új összeállításról...

- Titkos fegyver? Hiszen még csak most kerültek be a csapatba. Egyébként a többiek se állnak jobban, ne aggódj....