Marie hazamegy

Azt lehetett hinni, valaki szándékosan lopja el az időt a szerelmesektől. Marie, miután megtudta, mi történt Harryvel, napokig rettegve féltette kedvesét, és alig hagyta kimenni az utcára. Inkább a Dursley-házban voltak, a lány is szinte odaköltözött, most, hogy a rokonok elmenekültek otthonról. Pitont nem különösebben zavarta a lány jelenléte, igyekezett nem láb alatt lenni, ha a gyerekek kettesben akartak lenni.

Így viszont már elég nehéz volt titokban tartani, hogy mindketten egy másik, varázslatos világ lakói. Nehéz volt az összes bűnjelet eltüntetni, egyszer majdnem le is buktak. Harry az egyik mugli könyvében felejtett egy mágikus fényképet iskolai barátairól, amit a lány véletlenül megtalált. Csodálkozva meredt az érdekes fényképre, ahol Harry és Ron vállán Hermione csimpaszkodott, Dean és Seamus Trevort bökdösik egy-egy fapálcával, a varangy gazdája ingerülten kiabál velük, Ginny pedig épp ikerbátyjai társaságában pózolgat. Mikor megkérdezte, mi az, Harry csak dadogva tudott kinyögni egy olcsó kis hazugságot valami hologramos fényképkészítési eljárásról.

Piton persze roppantul dühös volt a felelőtlen fiúra, szúrós szemével fel tudta volna nyársalni, mikor meghallotta, mi történt. Az okklumencia órák sorra maradtak el Marie állandó jelenléte miatt, ami újabb szálka volt a szemében. Remus a lelkükre kötötte, hogy ne hagyják abba a tanulást, ennek ellenére nem lehetett mit tenni.

Harry még így is úgy érezte, alig maradt ideje a szünidőből, amit együtt tölthetnének. Augusztus közepén a lánynak muszáj hazautaznia, hogy szeptemberben ő is megkezdhesse a tanévet otthon, Franciaországban. El sem tudták képzelni, mit fognak csinálni egymás nélkül. Harry reménykedett benne, hogy egy év múlva tudnak újra találkozni valahogy - bárhogy. Ha kell, megszökik Dursleyéktől és szülei pénzéből átutazik az öreg kontinensre. Mégis: egy év borzasztóan hosszú idő, azalatt rengeteg minden történhet...

Pár nappal később sikerült rávennie a lányt, hogy mozduljanak ki végre, és hogy semmi baj nem lehet abból, ha megpróbálják értelmesen eltölteni a szünidő hátralevő részét.

- Menjünk el táncolni! - kérlelte. - Valami jó kis latinos helyre... azt szereted, nem? - folytatta hívogatóan. A lányt mindig meg lehetett puhítani az ilyesmivel, és most is csábosan mosolyogva egyezett bele. Harry imádta, ha ilyen helyre mentek, mert Marie ilyenkor mindig valami csinos, szűk, rövid, pántos ruhácskát vett fel, ami tényleg csak annyit takart a lány testéből, amennyi feltétlenül szükséges volt.

A Rend tagjainak azonban nem kis fejtörést okoztak néha az ilyen húzásokkal. Egyrészt Harry hol hazament aludni, hol Marie-nál maradt, de mivel teljesen kiszámíthatatlanul döntött, sikerült jól összezavarnia a népet. Ha szabadtéri rendezvényre mentek, a hatalmas tömeg volt a baj, amiben könnyen szem elől tévesztették őket. A fiatalok szórakozóhelyein pedig igencsak különcnek számítottak volna. Egy alkalommal Emmeline és Kingsley sikeresen beszivárgott ugyan az egyik diszkóba, és a bárpult szegletében meghúzódtak, de rendes rémület lett rajtuk úrrá a hangos zenétől, a melegtől, a cigarettafüsttől, a villogó fényektől, no meg az ittasan támolygó fiataloktól. Problémamegoldás céljából tehát összehívtak egy kis tanácskozást a Black ház szalonjában.

- Elég komoly fiaskóval állunk szemben, hölgyeim és uraim - összegezte mondókáját Mordon.

- Viszont van megoldás! - lépett elő Fred vigyorogva.

Mrs. Weasley rosszat sejtve fintorgott.

- Mit forgattok már megint a fejetekben? - kérdezte sunyin Charlie.

- Jó alaposan megvizsgáltuk a helyzetet, és sikerült megtalálnunk a megfelelő módszert arra, hogyan tudja a Rend még a legszokatlanabb helyeken is szemmel tartani Harryt.

- Figyeled? - súgta oda Tonks Remusnak. - Most kerültek be, de máris össze-vissza szervezkednek.

Lupin csak vigyorgott, és a nő dereka köré fonta karjait.

- Tehát - köszörülte meg a torkát Fred. - Arra a következtetésre jutottunk, hogy akik a legjobban Harry közelében tudnak tartózkodni különösebb feltűnés nélkül, azok mi vagyunk - bökte ki büszkén, majd ikertestvérére kacsintott, aki hevesen bólogatott.

- Miért pont ti, fiúk? - kérdezte apjuk.

- Miért, apa, Mordon professzor szerinted alkalmasabb lenne? Ne értse félre, professzor - mentegetőzött Fred -, minden tiszteletünk az öné. Falábbal és minden irányba forgó szemmel ön lenne a parkett ördöge, ehhez nem fér kétség, de elég nagy feltűnést keltene. Nagyobbat, mint mi.

- Még csak az kéne, hogy két ilyen léhűtő muglik közt mászkáljon! - csattant fel Mrs. Weasley. - Mindenkin kipróbálnátok a találmányaitokat! Csak bajt hoznátok a minisztérium fejére!

- De anya! - fakadt ki vérig sértve George.

- Akkor már inkább Bill vagy Charlie! Ők idősebbek, tapasztaltabbak és megfontoltabbak, mint ti.

- Ugyan már, Bill a rocker fejével be nem tenné a lábát egy diszkóba - legyintett Fred, Bill pedig hevesen bólogatott a félhomályban. - Charlienak pedig ápolgatnia kell a nemzetközi máguskapcsolatokat azzal a csinos francia kislánnyal.

- Hogy is hívják? - incselkedett George. - Flower? Vagy Flour?

- Fleur - köhintett szégyenlősen Charlie. - Mivan, ennyire nem megy a varázsviccbolt? - próbált meg visszavágni. Fred vicsorogva-vigyorogva válaszolt:

- Hatalmas haszonnal dolgozunk. A megrendelőink nagyon elégedettek.

Charlie felhúzta az orrát, és elfordult, George azonban kuncogni kezdett.

- Mivel Fred és én még abba a korosztályba tartozunk, akik a muglik világában az ilyen klubokat látogatják, simán el tudunk köztük vegyülni. És apa mugli-hóbortja miatt egy csomó mindent tudunk a varázstalanok világáról, emellett Harry is mesélt nekünk rengeteg dologról. Legalább tegyetek egy próbát, hogy alkalmasak vagyunk-e a feladatra! Ha ügyetlennek bizonyultunk, nyugodtan lecserélhettek minket, de legalább adtatok egy esélyt arra, hogy megmutassuk, mi is hasznosak lehetünk valamire! Majd hozunk neked kis esernyőket meg szívószálat a koktélos poharakról, apa!

Arthur szemei felcsillantak a gyönyörtől.

- Én bizalmat szavaznék nekik - mondta csábosan Helga, aki az egyik polc tetején ült.

A felnőtt varázslók néma pillantásokat váltottak egymással. Mordon, aki Dumbledore távollétében rangidős varázslónak számított, végül biccentett egyet beleegyezése jeléül.

Az ikrek hangos sivalkodásba és örömujjongásba kezdtek.

- Ma este táncolni megyünk, tesó! - kacsintottak egymásra.

- Kész vagy, csinos csajos? - kérdezte pajkos hangsúllyal George.

Az egész alakos tükör előtt álló fiatalhoz lépett. Az félrebillentette a fejét, és ébenfekete hajzuhatagát figyelte. A háta közepéig ért a haja, melynek esését éppen tanulmányozta. Majd lehajolt, megigazította a combján a kék farmernadrágot, lejjebb húzta a pántos felsőrészét a derekán, az orra mellett megigazította a sminkjét, majd még egyszer kifestette hosszú szempilláit. Varázslatosan fénylő kék szemei csak úgy csillogtak a sötét szemhéjfesték mögül.

- Várj, ezt idd meg! - hozott egy gőzölgő poharat Fred.

A lány felhajtotta az innivalót, majd egy hangosat büfögött tőle. Mind a hárman elröhögték magukat.

- Ez aztán nagyon nőies volt, mondhatom - fogta a hasát George.

A szépség megvonta a vállait, és elmosolyodott.

- Hé, a melleidet azért igazítsd meg! - szólt rá a másik Weasley. - Kilóg a melltartód pántja!

Miután rendbe hozta magát, átengedte a tükröt az ikreknek, akik vetettek még egy utolsó pillantást magukra. Szereztek az adott divatnak megfelelő mugli ruhákat, természetesen tökéletesen egyformát. Elégedetten bólintottak, majd mindhárman hoppanáltak.

- Nem látom őket - meresztgette a szemeit Remus egy nagy fa lombjai közt rejtőzködve.

Lily vidáman lengette a lábát az egyik vastag ágon ülve, James meg Sirius azonban úgy kuporgott egymás mellett, mint két kitömött óriásmadár.

- Miféle hely ez? - kérdezte Black morcosan.

- Ez egy diszkó, drágáim - jegyezte meg Lily mosolyogva. - Olyan, mint a zenés-táncos összejövetelek a varázslóvilágban, csak ide a fiatalok járnak.

A fa rejtekéből remekül ráláttak a mulatságnak helyt adó épület egész udvarára, hátsó teraszára, és a kitárt kapukon a tánctérre is bepillanthattak, bár ott akkora volt a tömeg, hogy csak egy nagy színes masszát láttak, mely hömpölyögve rezgett a zene szokatlan ütemeire.

- Te Remus - kezdte kaján hangon James -, akkor most pontosan mi is a helyzet Tonksszal?

Lupin az égre emelte a szemeit.

- Tudjuk ám! - bólogatott Sirius.

- Na és mit tudtok? - vigyorodott el a férfi szelíden.

- Hát hogy... azt a szentséges mindenit! - hőkölt hátra Sirius rémülten.

Piton hoppanált az ágak közt hirtelen. Nem sikerült a lábának biztos támaszt találnia, így pár pillanatig vészesen kalimpált a kezeivel, de végül sikerült megkapaszkodnia.

- Perselus! Merlin szakállára, mit művelsz?

Mikor a bájitaltan tanár szívverése újra egészséges ütemet vett fel, körbenézett, majd biccentett egyet a másik felé.

- Remus - köszönt neki kurtán.

- Hogy kerülsz ide?

- Molly küldött egy kis utánpótlást Tonksnak - mutatott fel egy kisebb kosarat, amiben mindenféle finomság lapult. - Te mit keresel itt? Azt hittem, Bristolban van dolgod...

- Nemrég jöttem vissza - majszolta az egyik szendvicset Remus, akinek a gyomra már órák óta korgott.

- Értem...

- Mostanában téged se nagyon látni a Privet Drive-on... Hol kószálsz?

- Elég sok a szabadidőm most, hogy Harry mindig Marie-nál alszik - kotorászott a vállán áthajított táskában Piton, majd elővett egy ásványvizes palackot és jókorát kortyolt belőle.

- Hogy mit csinál?

Perselus meglepetten pislogott.

- Őszintén, te miről szoktál ezzel a fiúval beszélgetni? - kérdezte epésen. - Itt nő fel a szemed előtt, és alig tudsz róla valamit...

Remus csodálkozó pillantást vetett szellemformájú barátaira. Lily szemei úgy csillogtak a meghatódottságtól, mint a csillagok az égen, James pedig felöltött egy „Az én fiam!”-féle büszke testtartást.

Kisvártatva Tonks jelent meg felpörögve. A kiszűrődő zene ütemére illegve-billegve táncolt el a fáig, hangosan dúdolva a szám dallamát, majd egy ugrással fenn termett.

- Jó estét, uraim! - mondta kimelegedve.

Csinos mugli ruhákba öltözött ő is: szűk nadrágja szépen rásimult ívelt csípőjére, topján pedig valamilyen csillogó felirat szikrázott. A haja most hosszú volt, aranyszőke, és hullámos tincsekben hullott alá.

Mikor Piton ránézett, félmosolyra húzódott az ajka.

- Mivan, kéménybe szagoltál? - pillantott a lány szemhéjaira, melyek fekete festékkel füstösre voltak mázolva.

- Ha-ha - fintorgott kedvesen a nő. - Figyeld csak meg! Egy-két év, és a mugliknál is divatba fog jönni!

Perselus hümmögve megrázta a fejét. Letette a táskáját, majd kigombolta jobb karján az inget és elkezdte feltűrni. Fájdalmasat szisszent, mikor az alkarján lévő mély karmolásnyomhoz ért.

- Uh, mi történt? - fordult oda másik két varázslótársa.

- Csak egy kis baleset... - tért ki sziszegve a válasz előle Piton.

- Mutasd csak, majd és kitisztítom - ajánlotta fel a segítségét Tonks. - Már van gyakorlatom az ilyesmiben.

Sirius disznó vigyorral Remusra kacsintott, amitől az kicsit megborzongott.

- Elég mélynek tűnik... Valami erős, többujjú állat karmolhatott így meg - mutatott a négy, párhuzamosan futó véres csíkra. - Hol szerezted?

- Az egyik skóciai sárkányrezervátumban végre kikeltek a kicsik a tojásokból... - harapdálta az ajkát Perselus, miközben a nő tisztogatta a sebet. - Az anyjuk nem volt valami barátságos. A tojásaiért mentem...

- Minek az neked? - kérdezte Lupin.

- A sárkánytojás belső nyálkája és maga a tojás meszes fala számos hasznos főzet alapanyaga - hangzott a kínlódó válasz. Piton arcizmai megremegtek a fájdalomtól. A sebből dőlt a vér elég sok helyen, az eleven hús is jól látszódott. Nymphadora tiszta kendőkkel felitatta a kibuggyanó vércseppeket.

- De miért nem készen veszed meg az alapanyagot a főzeteidhez? Felesleges kitenned magad ilyen veszélyeknek, mikor az Abszol Út boltjaiban ugyanúgy megveheted az összetevőket.

A professzor arca megenyhült, és szokatlan elszántságot tükrözött.

- Pont ez az élvezet a bájitalkészítésben - felelte kihívó tekintettel. - Hogy magadnak gyűjtöd be a hozzávalókat.

- Etalon, mi? - vigyorgott Tonks. - Pedig az ember azt hinné, semmi izgalom nincs a bájitalok kevergetésében.

- Nem is gondoltam volna - biccentett elismerően Remus.

- Ejha! - kiáltott fel hirtelen a boszorkány. - Micsoda bakancsod van! - nézett Piton lábára.

- Mi van vele?

- Ez az egyik legújabb kollekcióból van! - -lelkendezett a nő. - Olvastam róla a Szombati Boszorkányban! Abszolút muglikonform hegymászó- és túrabakancs! Miből van a bőrborítása?

- S-sróforrúból...

- De szuper! És mondd csak, kényelmes?

Perselus vigyorogva megrázta a fejét, Remus is elkuncogta magát.

- Az.

- Kész is vagyunk. Ez eltart egy ideig. De majd nézesd meg.

- Köszönöm.

- Hozzak nektek valami finomat bentről, kárpótlásul azért, hogy itt kell dekkolnotok egy fán?

Mielőtt azonban a két férfi válaszolhatott volna, már le is huppant az ágról, amin ült, és elsietett. Pár perc sem telt bele, és három koktélos pohárral tért vissza.

- Íme! - mutatott az alján zöld, a tetején rózsaszín italra, melyből csicsás szívószál állt ki. - Nagyon finom, kóstoljátok meg! - kínálta a két varázslót.

A két férfi kelletlenül beleszippantott az itókába, és nyammogtak rajta egy kicsit.

- Mi a neve ennek a valaminek? - fanyalgott Remus, akinek a citromszirup húzta a száját.

- Iddmegkoktél. Mittudomén - vigyorgott a nő. - Finom, nem?

Perselus hamar felhörpintette, majd két ág közé szorította az üres poharat, nehogy leessen.

- Tulajdonképpen hogy kerülsz ide? - kérdezte meg Tonks is.

- Ennivalót hoztam neked. De van még egy elintézetlen dolgom Mordonnal, amiatt is jöttem.

- Mordon? De hát ő nincs is itt.

- Egy fenét! - mordult fel Piton. - Odabent ropja a láthatatlanná tevő köpönyegemben!

- Micsoda? Na ne!

- Neked van láthatatlanná tevő köpönyeged?

- Tulajdonképpen nem az enyém... - szabadkozott a mágus. - Harryé.

- Mi? - háborodott fel Remus. - Hogy kerül hozzád James köpenye?

- Mi bajod van? - nézett rá Perselus értetlenül. - Harry ideadta, mikor egyik alkalommal szolgálatra indultam. Amikor megsérültél - bökött Tonks felé. - De amint visszatértem a főhadiszállásra, Mordon elkobozta, és azóta nem volt hajlandó visszaadni.

- Vu! - huhogott valaki mögöttük.

Mindhárman elfehéredtek, mintha halálos óment láttak volna. Tonks elveszítette az egyensúlyát, és kalimpálni kezdett a kezeivel. Lassan eldőlt, mint egy zsák, de olyan szerencsétlenül, hogy Pitont is lelökte a helyéről, Remust pedig magával rántotta. Mindketten zakkanva értek földet a fa alatti susnyásban. Piton kétségbeesetten próbált kapaszkodót találni, de hátrafelé kezdett zuhanni. Éjfekete talárja azonban beakadt valamelyik ágba, így úgy lógott hintázó lábakkal a fa törzse mellett, mint egy szögre akasztott köpönyeg.

- Hú, gyerekek! - jött ki a fekete hajú lány a mosdóból. - Valaki nagyon komolyan nyomja odabenn - csóválta meg a fejét vigyorogva. - Mi van? - kérdezte végül, mikor látta, hogy az ikrek kifelé bámulnak az udvarra, a nagy fa irányába.

- Az ott nem Piton? - kérdezte az egyik kuncogva.

Fred bólogatva válaszolt, majd a lányra sandított, aki nagy szemekkel bámulta a minden eleganciát mellőző, kapálózó férfit. Az ikrek átölelték a lányt, majd ringatva próbáltak lelket ölteni belé. Az meghatódva hozzájuk bújt, és hagyta, hogy visszatereljék a tánctérre.

- Lankadatlan éberség! - rikkantotta Mordon, és kibújt a láthatatlanná tevő köpönyegből. - Micsoda reflexek! - dorgálta meg őket. - Micsoda könnyelműség!

- Alastor - tapogatta meg Remus fájó fenekét -, nem hinném, hogy szükség volna folyamatos ellenőrzés alatt tartania minket - nyögte. - Jól vagy? - kérdezte aggódva a boszorkánytól.

Tonks felült, de a haja tele volt falevelekkel. Remus nem tudta megállni kuncogás nélkül, és óvatos csókot adott a homlokára.

Piton ellenben olyat káromkodott, amilyet Remus még sohasem hallott tőle.

- Azonnal szedjen le innen, Rémszem! - parancsolt rá az öreg aurorra.

Ám addig-addig kalimpált, míg a talárja meg nem unta a dolgot: hangos reccsenéssel lehelte ki a lelkét. Perselus a földre huppant, mint egy macska, levette a talárt, majd nagy, csalódott szemekkel vizsgálta a szétfoszlott ruhadarabot. Magához ölelte, ami megmaradt belőle, és dühösen Mordonra meredt.

- Ez volt a kedvenc talárom! - közölte utálkozva. - Elegem van magából! - fakadt ki. - Adja vissza a láthatatlanná tevő köpönyeget, amit elvett, hogy végre visszaadhassam Harrynek!

- Na és honnan fogom tudni, hogy nem tartod meg magadnak?

- James Potter köpenyét? Akkor se tartanám meg, ha ő maga ajándékozta volna nekem!

Sirius elvigyorodott James savanyú arckifejezésén.

- Vigyed, fiam!

Mordon lehajította a köpenyt a fáról, az pedig Piton fején landolt. De úgy gyűrődött, hogy nem ért le a földig, így a férfi fekete csukája kilátszott alóla. Gyorsan összegyűrte az értékes holmit, majd duzzogva hoppanált.

- Lupin, ne feledd! Lankadatlan éberség! - figyelmeztette a két ott maradót Mordon, majd ő is hoppanált.

- Azt hiszem, ennél nagyobb erkölcstelenséget még sohasem csináltam... - sóhajtott Harry.

Az egyik park puha, lankás domboldalán feküdtek, a fűben, és a csillagos eget bámulták. A fiúnak a fogyó hold láttán eszébe jutott Remus, és azon gondolkozott, vajon gyenge-e még nagybátyja az átváltozás utóhatásai miatt.

- Talán nem érezted jól magad? - simogatta meg a karját Marie, miközben fejét a fiú mellkasán pihentette.

- Azért azt nem mondanám - vigyorodott el párja.

- Szörnyen fog hiányozni... ez az egész...

- Nekem is...

A búcsú napján Harry megrendülten állt a londoni nemzetközi repülőtér egyik termináljának üvegfalú bejáratánál. Marie, miután a jegyével kapcsolatban minden adminisztrációs teendőt elvégeztek, odalépett a fiúhoz. Nem szólt egy szót sem, de remegő ajkai, és könnyesedő szemei elárulták az érzéseit. Óvatosan megsimogatta Harry arcát, aki megfogta a kezét, és lassan magához húzta őt. Szorosan átölelték egymás nyakát, ringatva a másikat, hátha azzal enyhül valamelyest a fájdalom, ami szívüket marcangolta. Harry megígérte magának, hogy nem fog sírni a lány előtt, és ezt többé-kevésbé sikerült is betartania: csak pár visszatarthatatlan könnycsepp csusszant le az arcán, melyeket gyorsan letörölt, míg egymást ölelgették. Marie már nem tudott ennyire könnyen parancsolni a szeméből potyogó gyöngyszemeknek, és vizesre sírta a fiú pólóját.

Mikor felharsant a hangosban az utolsó felszólítás a beszállásra, végleg el kellett búcsúzniuk.

- Marie! - hallatszott az egyik kísérő hívó hangja.

- Ígérd meg, hogy sosem fogod elfelejteni, milyen volt! - kérlelte Harry.  

- Harry, én - suttogta a lány kedvese arcába - én várni fogok rád...

- Annyira szeretlek - szuszogták csókolózás közben.

- Most menj! - mondta határozottabban Harry.

A lány azonban akaratosan megrázta a fejét, és nem mozdult.

- Menj! Menj, vagy még nehezebb lesz... - könyörgött szinte a fiú. - Kérlek!

Marie lassan hátrálni kezdett, és megfogta az egyik nővérke kezét, mert félt, ha nem tartja valaki féken, visszafut a fiúhoz. A nő elkezdte húzni a bejárat irányába, de ő nem tudta levenni a szemeit Harryről. Addig nézték egymást, amíg az alagút el nem kanyarodott.

Harry szívén, mikor elvesztette szem elől, fájdalmas ostor csattant. Sokkal erősebben érezte a kínt, mint korábban, de ehhez szörnyű idegesség, bizonytalanság és rettegett borzongás is társult. A gyomra összeszorult, a szemei égtek az el nem ejtett könnycseppek miatt, a torkát pedig hatalmas gombóc szorongatta.

- Menjünk haza... - mondta elhalóan Pitonnak, aki tisztes távolságban állt, és várt.

- Nem akarod megvárni, amíg...?

- Nem tudnám végignézni, ahogy egyszerűen elrepül...

A férfi némán, aggódó arccal bólintott.

Harry a hazavezető úton egyetlen szót sem szólt. A metróban kifelé bámult az ablakon, bele az alagút sötétségébe, és úgy érezte, mindenki rohan körülötte, csak ő áll egy helyben, mozdulatlanul. A tömeg nyüzsgése elhalkult számára, azt se hallotta meg, hogy egy öreg néni sipítozva káromkodott a lusta fiatal punkokra, akik nem adták át neki a helyet. Csak akkor eszmélt fel, mikor Piton megérintette a karját, hogy ideje leszállniuk. A taxiban is az ajtónak dőlve merengett. Lehelete párás foltot hagyott az ablakon, melybe mindenféle kusza betűket, szíveket, virágokat rajzolgatott. Meredt szemeiből most már megállíthatatlanul folytak a néma könnyek, de egyetlen arcvonása sem árulta el, hogy bőg. Mindössze szemei vörösödtek el egyre jobban. Nem láthatta, de vörös hajú édesanyja ott ült mellette, közte és Piton közt, és kedvesen simogatta a kezét. Tudta, hogy fia ebből valószínűleg semmit sem érez a bőrén valójában, és a tehetetlenség borzasztó keserűséggel töltötte el.

- Szegény kicsi fiam - suttogta, majd megcirógatta a könnyáztatott arcocskát.

Sirius és James kidugták a fejüket a csomagtartóból, és keserű pofával figyelték a szomorkodó fiút.

- Nem baj - mondta végül Sirius -, majd lesz másik! - majd láthatatlan kezével megsimogatta Harry buksiját.

- Másik? Szegény még ezt se heverte ki! Hát nem látod, mennyire össze van törve? - szipogott James. Lily közben odabújt a fiúhoz, és a vállára hajtotta a fejét.

- Most, hogy újra kezdődik az iskola, hátha hamarabb sikerül elfelejtenie... - mentegetőzött barátja. - Ron és Hermione majd elfeledtetik vele a bánatot. Csak ne ezzel a halálmadárral kellene lehúznia a még hátralevő másfél hetet... - pillantott oldalra, Pitonra.

- Sirius! - csattant fel Lily ingerülten. - Nem megmondtam, hogy viszonyulj kedvesebben Perselushoz?

- Mr. Mamusz Potternek dirigálhatsz, de nekem nem! - riposztolt az gőgösen.

- M-mamusz? - kerekedtek el James szemei. - Mi a...?!

De nem fejezhette be, mert Lily, levetkőzve minden nőiességét rávetette magát Siriusra, és püfölni kezdte. A férfi persze meglepettségében nem tudott mivel védekezni, és elterült a csomagtartóban, de lábai a kocsi belső légterében kalimpáltak. Egy véletlen rúgással eltalálta a sebváltót, és másik sebességbe állította, amitől az autó megrándult, a motor pedig beteges krákogásba kezdett. Harryt és Pitont elkapta a biztonsági öv, de mindketten erős szorítást éreztek a mellkasukban. A sofőr holtra váltan, kapkodva igyekezett rendbe hozni a dolgokat.

- Mi történt? - kérdezte szipogva Harry.

- Nem tudom. Minden rendben? - szólt előre Piton a sofőrnek, de lerítt róla, hogy aggódik. Egyik kezével a zsebéhez kapott, amiben Harry a férfi pálcáját sejtette. Benne is motoszkálni kezdett a gyanú, hogy a kocsi talán valamilyen mágikus támadás áldozatául esett. Félénken forgatta a fejét, de sem az utcán, sem a mellettük elhaladó kocsikban nem talált semmi szokatlant.

- Biztos csak valami a váltóval. Igaz, eddig még sosem csinált ilyet - törölgette a homlokát a vezető. - Úgy tűnik, minden rendben...

Az út további része zökkenőmentesen telt. A három szellemalak bűnbánóan kuporgott a csomagtartóban, de Sirius vérig sértődött a bántalmazás miatt, James pedig még mindig nem tudta elhinni, hogy papucsférjnek bélyegezték.

Otthon Harry némán felballagott a lépcsőn és bevánszorgott a szobájába. Megállt az ablaknál és csendben bámult kifelé.

Piton egy pillanatig megállt az ajtóban, majd saját elvonult saját szobájába. Pennát és tintát szedett elő, és nekifogott egy levél megírásának...

Napokig gyilkos csend honolt a lakásban. Harry úgy közlekedett, mint valami dementor, szinte hang nélkül. Alig evett valamit, ha le is ült az asztalhoz, akkor is csak hitehagyottan meredt a tányérra. Letargiája Pitonra is átragadt, aki szokatlanul nyűgösnek érezte magát. Ha legalább beszélt volna a fiú, könnyebb dolga lett volna. De így, hogy a kölyök olyan néma volt, mint egy rúd szalámi, még beszélgetést is nehéz volt kezdeményezni.

A ház is megsínylette Petunia néni távollétét. A polcokon vékony porréteg telepedett meg, a virágok levelei pedig itt-ott sárgulni kezdtek. Piton, mikor az egyik porcicától köhögni kezdett, egy pálcasuhintással eltüntette ugyan a koszt, de ez alig változtatott az állapotokon. Se a tévé, se Dudley hifije nem bömbölt, a lépcső nyikorgása, a reggelizés zajai, mind-mind hiányoztak, és kezdték igazán elviselhetetlenné tenni a szünidő hátralevő részét.

Harry folyamatosan elmulasztotta az okklumencia órákat, nem, mintha más dolga lett volna. Egyszerűen csak döglött az ágyon, teljesen elhagyva magát, és néha még arra sem vette a fáradtságot, hogy kiszellőztessen, ha büdös van.

Pitont egyre jobban kezdte idegesíteni mindez.

Egyik reggel a konyhában üldögélt, és reggeli kávéját kortyolgatva olvasta az aznapi újságot. A muglik levelei és számlái egy külön kupacban hevertek az előfizetett újságok mellett. Ezeket minden reggel átfutotta, hátha felfigyel valamilyen szokatlan eseményre, de semmit sem tapasztalt. Összehajtotta a kezében levő példányt, majd gőzölgő pirítósáért nyúlt, mikor nyílt a konyhaajtó, és belépett rajta Harry.

Tanára egy kérdő pillantást vetett rá, majd visszatért az evéshez.

- Ha így folytatod, ezek a muglik már az etetésedet is meg tudják spórolni... - jegyezte meg epésen.

- Csak nem vagyok éhes...

- Így nem is leszel.

Harry összevonta a szemöldökét.

- Meddig akarod még ezt csinálni? - tette fel végre a kérdést a férfi. - Semmi értelme annak, hogy naphosszat az ágyadban fetrengj. Inkább foglald el magad! Mondjuk folytathatnád az okklumenciát, úgy mellesleg. Mert így semmi értelme annak, hogy itt legyek. Jobb dolgom is lenne, mint egy szomorkodó kamaszt kerülgetni nap mint nap. Vigyázni tud rád más is.

A fiú kigúvadt szemekkel hallgatta, majd lehajtotta a fejét.

- Ha elkezdesz bőgni, esküszöm, itt hagylak! - mondta Perselus cseppet megriadva.

Legnagyobb meglepetésére Harry haloványan elmosolyodott.

- Elhiszem, hogy nehéz volt velem mostanában - kezdte. - Sajnálom, hogy a tanulást is félbehagytam, csak... Kellett egy kis idő, amíg mindent helyreraktam magamban. Persze még mindig hiányzik, de... Rendben leszek.

- Végül elmondtad neki, hogy varázsló vagy? - kortyolt egyet a kávéból Piton.

- Nem. Nem hinném, hogy könnyen fel tudta volna dolgozni... - merengett el a fiú.

- Nem minden mugli reagál olyan bigott módon, mint a nevelőszüleid - folytatta tanára lusta hangnemben. - Nézd csak meg azt a bohóc Copperfield-et... Milliókat hülyít meg egy pár olcsó trükkel...

- Ezt már annyiszor meg akartam kérdezni! - lendült előre Harry. - Ő tényleg varázsló?

- Egy fenét. Ostoba kvibli, aki megcsinálta a szerencséjét a muglik közt.

- Olyan gyorstalpaló tanfolyamon tanult meg varázsolni, mint Frics úr?

- Honnan tudod, hogy Frics is kvibli? - kérdezte Piton meglepetten.

- Véletlenül láttam meg egy papírt az asztalán... de ez nem fontos! Szóval Copperfield tényleg varázsol?

- Általában. Szikrát bárki tudna lőni a varázspálcájából. A lebegtetéshez sem kell nagy szaktudás.

- Na és amikor átmegy a falakon?

- Átmegy a falakon? - húzódott gúnyos mosolyra a tanár ajka. - Az csak megtévesztés. A Szombati Boszorkány hónapokig pletykált arról, hogy egy láthatatlanná tevő köpönyeggel hajtja végre az ilyen jellegű mutatványokat. A hoppanálást biztos nem tudná megtanulni...

Harry halkan kuncogni kezdett.

- A minisztérium évekig perben állt vele, de mindig sikerült megúsznia a dolgot. Most elég nagy a csend körülötte.

- A muglik vevők az ilyen megfoghatatlan dolgokra. De Marie nem biztos, hogy örült volna, ha megtudja.

Piton letette a csészéjét.

- Nézd, Harry, ez egyáltalán nem biztos. Van valami, amit... Nos, amit nem mondtam el neked, de csak azért, mert Dumbledore megkért rá, hogy előbb bizonyosodjak meg felőle.

A fiú elkomorodott.

- Elegem van abból, hogy az igazgató úr mindent elhallgat előlem, csak mert azt hiszi, jobb nem tudnom semmiről! Semmi joga nincs ehhez! És mindig csak bajba kerültem emiatt!

- Ülj vissza - parancsolt rá a férfi teljes lelki nyugalommal. - Majd meglátod, lehet, hogy felesleges is lett volna elmondanunk neked.

- Pontosan... miről van szó?

- Az egész Marie-val kapcsolatos. Mikor először megláttam a fényképen, már felmerült bennem a gyanú, hogy...

- Ó, nem! - ingatta a fejét Harry dühösen. - Ha most azzal jön nekem, hogy ő is Voldemort híve, jobb, ha nem is folytatja!

- Miket beszélsz? - nézett rá értetlenül Piton. - Leülnél végre? Egészen más dologról van szó.

A kölyök bizalmatlanul rásandított, de azért leült. Az asztal túlsó végén Sirius az egyik szék támlájára támaszkodva ült, és elmélázva hallgatta régi riválisa szavait.

- Hallottál valaha a Salemi Mary legendájáról?

Harry megrázta a fejét.

- Őszintén, ti sohasem olvastok? - vetett egy csalódott pillantást feléje Piton. - Kiábrándító... - sóhajtott. - De a salemi boszorkányközösségről már biztos hallottál. Ugye?

- Aha! A kviddics világkupadöntőn láttuk is a sátrukat. Miért?

- Remek... A krónikás feljegyzések szerint a salemi boszorkányközösség a tizenhetedik században áttelepült angol puritán közösségekből nőtte ki magát. A muglik különböző téveszmékkel magyarázzák az akkori eltévelyedéseket. Úgy vélték, a jelenség ott helyben keletkezett, pedig tulajdonképpen azok, akiket később az elhíresült első salemi boszorkányokként tartottak számon, már Angliában is azok voltak. Akkoriban a „Malleus” még mindig hatalmas befolyással bírt, és emiatt rengeteg embert végeztek ki boszorkányság gyanújával. Azt ugye tudod, mi a Malleus Maleficarum? - kérdezte sandán nézve. - Mindegy - legyintett lemondóan, mikor Harry megrázta a fejét. - Boszorkányellenes könyv. Bárkit, akit gyanúsnak ítéltek meg, bezárhatták és elégethették, függetlenül attól, hogy valóban boszorkány vagy varázsló volt-e - Harry önkéntelenül is megborzongott. - Sok európai boszorkányközösség úgy vélte, a legjobb lesz, ha az újvilágba menekülnek, mielőtt őket is megvádolják valamivel. A salemiek is egy ilyen menekülő csoportként hajóztak Amerikába. Persze a bigott puritán településen, ahová sodródtak, nehéz volt folytatni a megszokott praktikákat, hiszen mindenki mindenkin rajta tartotta a szemét. Ezért egészen más életmódot kényszerültek folytatni. Inkább az erdők mélyén, ligetekben, távol a népek szeme elől tevékenykedtek, ezért tartja őket a mai varázslótudomány úgy számon, mint a természetközeli mágia fő művelőit - az afrikaiak mellett. Ezért is gyakori, hogy a salemiek az erdőt járva például a fákat ölelgetik, vagy meztelenül táncot lejtenek az időjárás isteneinek, noha napjainkban világos, hogy az ilyesmi semmilyen hatással nem bír. Az ő hitük azonban sokkal erősebb, és rengeteg ősi vonást megőriztek. Saját forrásaik szerint a szellemi vezetőjüknek egy bizonyos Mary nevű fiatal lányt tekintettek, akit a helybéliek elsőnek gyanúsítottak meg azzal, hogy boszorkánymesterséget gyakorol. A lánynak menekülnie kellett. Csupán kéziratos naplója maradt fenn, amit addig vezetett, abból világosan fény derül boszorkányi mivoltára. Onnantól kezdve az életútját homály fedi, sokféle legenda szövődött köré. Egyesek úgy vélték, az igazságszolgáltatás végül csak rátalált, és kivégezték, mások azonban hittek abban, hogy sikerült messzire elmenekülnie. Utóbbiak szerint száznyolcvan évig élt, és leszármazottai még ma is élnek szerte a világban. Ezt persze semmi sem bizonyította hosszú évekig. A múlt században azonban a párizsi világkiállításon felbukkant egy fiatal férfi, aki a Salemi Mary vonásait viselte.

- Az mit jelent?

- Mint kiderült, Mary leszármazottait és felmenőit a szemeik alapján lehetett azonosítani. Ősei génjeiben történt egyfajta genetikai változás, és szemük íriszében sárgás foltok jelentek meg.

Harry eltátotta a száját, és tiltakozva közbe akart szólni.

- Várj, hadd fejezzem be! Az a fiatal férfi Párizsban, az is ugyanilyen tekintettel bírt. Salemi Marynek is ugyanilyen szemei voltak, a naplójában pedig megerősíti, hogy az anyjának is. A francia varázslóközösség azonnal felfigyelt a jelenségre, de a férfi rögtön eltűnt a szemük elől. Azóta is próbálnak a nyomára akadni, de a lehetséges utódait is keresik.

A fiú vállai megereszkedtek.

- Szóval Marie is boszorkány?

- Dehogy, ezt egy szóval se mondtam! Sőt, úgy tűnik, semmilyen reakciót nem mutat a varázslóvilág irányában.

- Mi?

Piton elfintorodott.

- Hát... mi megérezzük a fajtánkat. A varázslók és boszorkányok megérzik egymást.

- Hogyan? Szóval meg kellene tudnom állapítani egy szembejövő emberről, hogy az varázsló-e vagy sem?

- Miért, nem tudod? Azt hittem...

- Nem, egyáltalán nem tudom! Évekig éltem Mrs. Figg szomszédságában, de csak tavaly nyáron derült ki, hogy ő is kapcsolatban áll a varázslóvilággal!

- Ez... furcsa - hőkölt hátra meglepetten Piton. - Pedig ez... általában ösztönösen szokott működni. Mindegy, erről majd később beszélünk, ha akarod! Ami Marie-t illeti, lehet, hogy teljesen véletlen a szemének a színe. Miután kiderült, hogy ez alapján lehet Salemi Mary utódjait felismerni, tiszta paranoia alakult ki az antropomágusok körében, és mindenkiben sárgaszemű salemit láttak - aztán persze mindegyik észlelés hamisnak bizonyult.

- V-várjunk csak! Sárgaszemű? De hiszen Madame Hoochnak is sárga szemei vannak!
- Igen, neki is vannak salemi felmenői, meg szokott is elég fura dolgokat művelni - legyintett kicsit zavartan a férfi.

- Miket? - vigyorgott kíváncsian tanítványa. - Csak nem leskelődött utána?

- Nem kell leskelődnünk, hogy észrevegyük a tanárkollegák szokatlan dolgait - mosolygott sunyin Piton. - McGalagony professzor előszeretettel vadászik patkányokra és egerekre a Mardekár pincehelyiségében meg a sötétebb folyosókon... Dumbledore professzorról mindenki tudja, hogy vannak érdekes szokásai. Madame Hooch is... szóval, ő az erdőben szokott mászkálni, meg...

- Meztelenül szokott táncolni a Tiltott Rengetegben? - kacagta el magát Harry.

Perselus zavarodottan hümmögött.

- Szóval nem is a bestiák miatt tiltott a Tiltott Rengeteg, hanem azért, hogy ne lássuk meg, ahogy meztelenkedik? - tett rá még egy lapáttal a fiú.

- Na, azért tényleg vannak veszedelmes lények abban az erdőben - mentegetőzött a férfi.

- Hú, ha ezt a fiúk megtudják! - szőtte tovább a terveit Harry.

- Eszedbe ne jusson bárkinek is elmondani! - rivallt rá szigorúan tanára. - Mindezt teljes titoktartással kell kezelned! Pár éve roppant kellemetlen incidens volt emiatt! Néhány griffendéles és hollóhátas fiú kiment egyik éjszaka az erdő szélére, hogy Hagrid új kedvencével játszanak, és véletlenül meglátták Madame Hoochot, amint...

- Juj, komolyan? És mi történt?

- Dumbledore óvatos felejtésátkot bocsátott rájuk, amivel kitörölte az elméjükből a találkozás emlékét.

- Um, miért?

- Hogyhogy miért? Hatalmas botrány lett volna belőle.

- Hát ez nagyon durva - vigyorgott Harry.

Piton az égre emelte a tekintetét, majd mosolyogva folytatta.

- Marie-hoz visszatérve: semmi sem utal arra, hogy a salemi lány leszármazottja lenne. Dumbledore már ráállított néhány embert az ügyre...

- Egy pillanat! Most figyeltetni fogják Marie-t?

- Csak megvizsgálják a családját. Így persze nehéz, hogy a szülei már rég halottak... De semmit sem fog észrevenni mindebből.

- Azt sejtem. Egész helyes kis kémhálózata van a varázslóknak... - motyogta bosszúsan Harry.

- A francia kollégák teljes titoktartással kezelik az ügyet, és rajtatartják a szemüket a lányon, közbelépnek, ha valami veszély fenyegeti.

- Milyen veszély fenyegetné?

- Te magad azért elég komoly veszélyforrásnak számítasz - jegyezte meg komoran Piton. - Ha az ellenségeink közül bárki tudomást szerez a kilétéről, vagy hogy hol tartózkodik, kiváló adu-ásszá válna számára. Zsarolhatnának vele, Harry...

A fiú nyelt egyet.

- Én nem is gondoltam, hogy ezzel őt is veszélybe sodorhatom...

- Jobb is, hogy visszament Franciaországba, ott viszonylag távol van tőled és a rád leselkedő lehetséges veszélyektől. És könnyebb is így megvédeni...

- Miért nem akarta Dumbledore, hogy ezt megtudjam? - kérdezte pár pillanat hallgatás után Harry. - Miért nem mondta el nekem, tanár úr?

- Teljesen másképp álltál volna hozzá a lányhoz. Végig azt figyelted volna, vajon boszorkány-e...

- Lehet... vajon véletlen, hogy találkoztunk vele?

- Veled kapcsolatban már rájöttünk, hogy semmi sem történik véletlenül... - mondta különös hangsúllyal a férfi.

Harry mosolyogva sóhajtott egy nagyot.

- Most pedig egyél végre rendesen. Úgy nézel ki, mint akit éheztetnek.

A fiú engedelmesen bólogatott, majd megterített magának, és betette a kenyérszeletkéket a kenyérpirítóba.

- Szóval hogy is van ez a megérzéses dolog?

- Nehéz ezt elmagyarázni egy olyannak, aki nem érti, hogy működik... Ha nem ismernél, és veled szemben jönnék az utcán - kezdte kissé gyanakodva Piton -, akkor tudnád, hogy varázsló vagyok?

- Hát, ez azért sok dolog függvénye - nyalta meg Harry a mézbe mártott kanalat. - Ha talárban jönne, és mondjuk nem lenne se farsang, se Halloween, akkor biztos bolondnak tartanám... egyébként is, hiszen a felnőttek nem igazán szoktak ilyen maskarákban mászkálni még ilyen alkalmakkor sem - folytatta vigyorogva, mikor meglátta a férfi fintorgó arcát. - De ha ilyen rendes, mugli ruhában jönne, biztos nem tudnám megállapítani...

Piton egy darabig hunyorogva méregette.

- Miért?

- Hát, tulajdonképpen ez egyfajta előny a varázslóvilágban. Hogy rögtön megérzed a szembejövőről, hogy varázsló-e vagy sem...

- Miért kell nekem mindenben különcnek lennem? - nyögött fel Harry panaszosan.

- Ezzel a képességgel, vagyis tulajdonképpen ennek hiányával nem vagy egyedül - merengett el a professzor. - Az aranyvérűeknek ez sokkal könnyebben megy...

Harry megeresztett egy gyilkos pillantást feléje, de ő türelemre intve felemelte a kezét.

- Várj, ennek semmi köze a sárvérű-aranyvérű dologhoz. Engem meg különben sem érdekel az ilyesmi. Az aranyvérű gyerekeknél ez azért könnyebb, mert olyan környezetben nőnek fel, ahol mindennapos a mágia. A körülöttük lévő emberek folyamatosan használják varázserejüket, így egy idő után hozzászoknak ennek a jelenlétéhez, és kezdik a varázslói képességet is megérezni a másikban. A mugli családból származó gyerekekkel más a helyzet. Gyakran homály fedi az egyik szülő másságát, amíg meg nem érkezik a levél az iskolából. Így a gyerekek se tudnak semmit a képességeikről.

Harrynek eszébe jutottak Seamus szavai. Miután beosztották őket a Griffendél házba, elmesélte, hogy neki csak az édesanyja boszorkány, és hogy az apja eléggé megrettent, mikor ez kiderült. Bólintott, jelezvén, hogy érti a dolgot.

- A legrosszabb helyzetben azok vannak, akiknek mindkét nemzője mugli.

- Hermione... Hermione azért elég kivételes növendék, nem?

Piton felvonta a szemöldökét.

- Kivételesen szemtelen növendéket akartál mondani?

- Hermione a legtehetségesebb az egész iskolában. Ezt senki sem vonja kétségbe.

- Persze, hogy nem. De ettől még nem kellene úgy elszállnia magától.

A fiú elvigyorodott.

- Azért örülne, ha ezt ő is hallotta volna.

- Egyébként te is hasonló helyzetben vagy, mint ő - folytatta komolyabb hangon Piton. - Te is muglik közt nőtték fel. Vagyis jobban mondva...

- Igen? - sandított rá Harry kérdőn.

- Nem fontos. Szóval muglik közt.

- Hát ez tiszta szívás - rázogatta meg Harry a kezét, mert a forró pirítós megégette az ujjait.

- Egyszer majd megtanulod te is - legyintett a tanár, majd egy újabb újságot kotort elő. - Ez mi? - kérdezte.

Dudley színes magazinjai voltak a kezében. Az egyik egy népszerű zenés tinimagazin volt, a másik sportújság a testépítésről, de két becsomagolt férfimagazin is előkerült.

- Juhhuhuj! - vigyorodott el Harry. - Kíváncsi vagyok, Dudleynak hogyan sikerült ezt Petunia néni elől mindig elrejteni... - mutatott az egyik címlapjára, melyen egy lenge öltözetű nő volt. - Biztos agybajt kapott volna, ha megtudja, miket olvasgat a fiacskája.

Feltépte a csomagolást, és leült olvasni az egyiket. Mosolyogva lapozgatta, az egész oldalas képeknél nyálát csorgatva bámulta a fehérneműs fotókat.

Piton megcsóválta a fejét, és elkezdte olvasni a másikat. Nem válogatott a cikkek közt, inkább olvasta mindet egymás után, hogy ne unatkozzon. A nagy szemmeresztgetés közepette Harry néha oldalra sandított, hogy figyelje a férfi reakcióit. Annak arcáról azonban szinte semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Sőt, Harry egy idő után azon kapta magát, hogy már nem is az újságot bújja, hanem végig tanárát lesi. Alaposan végigmérte, és meg kellett állapítania, hogy a férfi a szokásosnál is soványabb. Nem volt egy gyenge testalkatú ember sosem, de korábban valamelyest izmosabbnak tűnt. Most azonban igencsak soványka benyomást keltett, ahogy görnyedten az asztal fölé hajolva olvasott. Haja is nőtt a nyáron egy keveset, de ugyanolyan ébenfeketén csillogott, mint korábban. Ahogy ott ült, hosszú ujjaival tartva az újságot, Harry úgy érezte, rögtön észrevenné, hogy ez a férfi nem közönséges mugli, még ha nem is érzi meg varázslótársait. Piton egész tartása más volt, mint egy hétköznapi emberé. A muglik nagytöbbsége szétvetett lábakkal pöffeszkedik a székeken, mintha a vécén trónolnának. A professzor azonban egymáson átvetett lábakon ült, egyik keze a lábain pihent, és egész megjelenése sokkal előkelőbb volt, mint mondjuk Vernon bácsié. Az aranyvér, gondolta, valahogy mégiscsak kiütközik a varázslókon...