Consolamentum

17. fejezet

Lily boldogan szaladt végig a nagyteremhez vezető folyosón, és ugrott kedvese nyakába. James hangosan kacagva ölelte meg, és szeméremérzet nélkül megcsókolta.

Az ifjú pár, a két iskolaelső szerelme hamar nyilvánosságra került, még roxfortos mércével is. Mindenki róluk beszélt, őket figyelte a folyosókon, és mindenki velük akart barátkozni - kivéve a borzasztóan irigy és utálkozó mardekáros társaságot. Az álompár boldogsága őket a legkisebb mértékben sem hatotta meg. Perselust azonban, mint a kis csoport egyik középpontját, porig sújtotta a hír.

Egykori kedvese összeállt azzal a fiúval, akinél senkit sem gyűlölt jobban az iskolában. Hideg magány telepedett a szívére, amikor csak megpillantotta őket, ahogy kézen fogva, mosolyogva sétálgattak. Úgy tűnt szemeiben, hogy Potter még jobban pöffeszkedik, mint korábban bármikor, mintha csak a felette aratott diadalát ünnepelné.

Sokszor, csak úgy hirtelen, elfogta a hányinger. Percekig öklendezett a mosdókban, romba döntött boldogsága felett keseregve. Míg ő Lupint hajkurászta égető féltékenységében, addig Lily - meglepetésére - egészen más társ felé kacsintgatott…

- Perselus, fiam! - eszmélt fel házvezető tanárának hangjára.

A kövér férfi nehézkesen, nyúzott képpel közeledett feléje, és a kezeit tördelte, ahogy megállt előtte.

- Beszélnem kell önnel… négyszemközt… - mondta, hogy elhívja a Mardekár asztalától.

A fiú furcsállta Slughorn nyugtalanságát. A férfi sosem kedvelte őt különösen; Lily, az ő tehetségével, nyomban belopta magát a szívébe, és egy másik kedvencnek már nem maradt hely. Bólintott, és követte a falhoz, ahol a professzor a vállára tette a kezét, és fojtott hangon beszélni kezdett.

- Evans kisasszony! - csattant McGalagony professzor megrovó hangja.

Az ölelkező pár nyomban szétugrott, hiszen tudták, hogy házvezető tanáruk nem kedveli azokat a diákokat, akik a folyosón élik szerelmi életüket.

- Baglya érkezett - mutatott fel a nő egy felbontott levelet.

A lány csodálkozott is, miért nincs lezárva.

- Eredjen, Potter, ez most nem tartozik magára.

James szinte sértődötten somfordált arrébb, de a nagyterem bejáratából grimaszolva figyelte őket.

- Az édesanyja sürgönyözött nekem, Miss. Evans, egy nagyon szomorú ügyben. Szörnyű tragédia történt…

- Jaj Istenem! - sikkantotta Lily, és nyomban eleredtek a könnyei. - Apával történt valami? Kérem, mondja, hogy nem igaz!

- Szedje össze magát, Miss. Evans! Nem, nem az ön családjával történt! - rázta meg a vállait az igazgatóhelyettes. - Hanem az önök szomszédjával, a Piton-családdal…

Míg a részleteket hallgatta, Lily úgy érezte, jeges fájdalom kezdi emészteni a csontjait. Lassan fordult a nagyterem felé, ahonnan Slughorn éppen kifelé terelgette a holtsápadt Perselust.

Találkozott a tekintetük, de az ifjú Piton szemei olyan üresek és fakók voltak, mint valami halottnak. Látta a részvétet és megrökönyödést egykori kedvese pillantásában, de képtelen volt bármit is mondani vagy tenni, csak követte a bájitalok mesterét a gyengélkedőre. Madame Pomfrey már rohant is feléjük, egy erősítő bájitallal a kezében…

Mr. Evans levette a szemüvegét, és sóhajtott egyet.

- A vizsgálat szerint gázrobbanás történt - mesélte lányának, aki megkövülten nézte a sír mellett álldogáló, magányos, fekete alakot. - De a felügyelő azt mondta, miután beszéltünk, hogy nem tartja kizártnak, hogy Eileen esetleg rányitotta a férfire a gázcsapot, és…

- … és miután az egész házat elárasztotta, szándékosan okozott tüzet - fejezte be hitvese kiszáradó torokkal. - Hogy végezzen vele…

Lily egyszerűen nem tudta, mit feleljen erre, vagy hogy szóljon-e egyáltalán. A tragédia borzalmas és megmagyarázhatatlan érzéssel töltötte el. Képtelennek érezte, hogy ezentúl bármi is olyan lehet, mint régen; hogy minden visszakerül majd a normális kerékvágásba. Könnyezve, tenyerét a szája előtt tartva figyelte Perselust, ahogy virágot tesz a friss sírra, és letérdel a halom elé.

Édesanyja szeretetteljesen átölelte, és simogatni kezdte a fejét.

- A helyszíni vizsgálatkor - folytatta apja - az egyik holttestet a tűzhely mellett találták meg, ebből következtetett szándékosságra. Azt mondta azonban - mondta kissé megkönnyebbült hangon -, nem fogja belevenni a jelentésbe, hiszen akkor… mindent elvennének a fiútól, és nem maradna semmije…

- Szerencsétlen gyermek…

- Nem marad semmije - tört elő Lilyből a zokogás. - De hát már így se maradt az égvilágon semmi, ami…

Egyszerűen nem tudta folytatni.

Még nővére is mélyen össze volt törve, sejtése szerint a riadalomtól, melyet a szomszédos ház detonációja okozott benne. Nem tudta, valóban sajnálja-e az árván maradt fiút, de látta a szemeiben a kérdést: vajon húga és közte van még valami? Hát tényleg egyetlen támasza sem maradt? A rideg távolságtartást ő is észrevette, hiszen nem volt vak. Sejtette, hogy Lily könnyeit most az önvád ontja belőle. Nem szólt, és életében először nem ítélkezett. Keserűen elfordult, és lassan visszaindult az autóhoz.

- Nagyon sokat veszekedtek mostanában - jegyezte meg Mrs. Evans. - Többet, mint előtte bármikor… Rengetegszer hallottuk, hogy verik egymást, de soha senki se mert közbelépni… Én mindig is tudtam, hogy ez lesz… Egy szép napon… Szegén Eileen - nyögte, és megtörölte a szemeit.

- Szörnyű tragédia…

Lily látta, hogy Perselus lassan felkel a földről, leporolja térdét, és megtörli szemeit. Összetört arccal fordított hátat a sírnak, és indult meg a temető kijárata felé. Meglepődött ugyan, hogy szomszédjait ott találja, de képtelen volt ezt bárhogy is kifejezni. Útja mellettük vezetett el, így elkerülhetetlen volt a találkozás.

- Fiam… - nyújtotta feléje kezét Mr. Evans. - Őszinte részvétem a történtek miatt.

Hitvese megsimogatta Perselus karját, de annak olyan volt minden érintés a boldog családtól, mint egy barbár késszúrás. Mintha kínozni akarnák. És még Lily is…

A lány felzokogott, és már arra készült, hogy a nyakába vesse magát, mikor megszólalt.

- Ég önökkel…

Azzal megindult a parkoló felé, ahol a tekintete még egyszer találkozott Petunáéval. Pár másodpercig némán nézték egymást, majd a fiú végleg eltűnt a szemeik elől.

Lily összeomlott a fájdalom alatt. A földre rogyott, és keservesen sírni kezdett.

Tudta, hogy a sötét oldaltól most már semmi sem terelheti el Perselust…