Consolamentum

16. fejezet

- A szentségit!

Perselus szitkozódva támaszkodott a falnak, és csusszant le a fölre, hogy kipihenhesse magát.

Percek óta a nyomában volt a hírhedt, griffendéles kvartettnek, ám a legutolsó kanyarban azok nyomtalanul eltűntek. El nem tudta képzelni, miként szökhettek meg előle: mintha csak a föld nyelte volna el őket.

Dühösen fújtatott. Hetek, sőt, hónapok óta most járt a legközelebb titkukhoz, rejtélyes kalandozásaik miértjének felderítéséhez, mégis kicsusszantak a markából.

Akármilyen csínyben is sántikáltak, elvileg nem az ő dolga lett volna ennek utána járni. Nem volt prefektus; azonban szent küldetésként vállalta e feladatot, ha ezzel elérheti, hogy eltanácsolják őket az iskolából.

Más is hajtotta őt azonban, egy sokkal emésztőbb és lélekrombolóbb erő: a féltékenység.

Lily, most hogy elváltak útjaik, még több időt töltött a Tekergők, de különösen Remus társaságában, aki immár szemmel láthatólag gyöngéd érzelmeket táplált a lány iránt. Perselus eleinte furcsállta is a dolgot: hogy meri egy ilyen gyenge kis korcs rátenni a kezét valakire, akit korábban maga a pöffeszkedő James Potter akart randira hívni? Csak megerősíteni látszott gyanúját, hogy a titkos kis pár sosem nyilvánította ki érzelmeit a többiek előtt. Ha öten voltak, egyikük sem tett utalást bármiféle kapcsolatra. Ha kettesben találta őket, Perselus észrevett azonban olyan apró jeleket, melyek csak táplálták haragját. Sokszor szembesült azzal, hogy Lily egy félreeső sarokban próbálja vigasztalni a nyúzott képű Lupint, mintha annak valami hatalmas bánata lenne.

Vajon a közös tanulás végig csak álca volt?

Hasonló kérdéssel marcangolta magát állandóan.

Mi az, amiben ő jobb, mint én?

És most is elszalasztotta őket. A keserves hadjárat mindig arra irányult, hogy kiderítse: vajon a három másik Tekergő azon mesterkedik-e, hogy negyedik tagjuk, Lupin zavartalan, szerelmes órákat tölthessen az ő egykori kedvesével.

Vajon az egész csak elterelés, hogy ők kettesben lehessenek? Hol vannak? Mit csinálnak?

Belemarkolt a hajába, és összepréselte a szemeit. Úgy érezte, menten megtébolyodik…

Makacs kutakodása persze feltűnt a négy griffendéles fiúnak is, akik kezdték megelégelni a folyton mögöttük loholó, undok Perselust. Minden egyes kiruccanásukkal kicsapatásukat kockáztatták, ezért Sirius úgy döntött, ideje megleckéztetni osztálytársát. Tervébe nem avatta be egyik barátját sem: félt, hogy lebeszélnék róla, annak ellenére, hogy gyűlölték Pitont mindannyian.

- Hé, Pipogyusz!

Egy alkalommal, tanítás után a Mardekár folyosóján várta, hanyagul a falnak dőlve.

- Hogy merészelsz még mindig így szólítani, te kutya! - kapta elő a pálcáját Perselus.

- Fura, hogy ezt mondod… - merengett el egy picit Sirius, majd felemelte mindkét kezét, mentegetőzésképpen. - Tedd azt el, most barátságos szándékkal jöttem.

- Kissé hamiskás ezt pont a te szádból hallani, Black - vetette oda Piton, akinek esze ágában sem volt félretenni fegyverét.

Attól tartott, csapda az egész; hogy a másik három megbújt valahol, és csak arra várnak, hogy fegyvertelenné váljon.

- Csupán… láttam, mily lelkesen hajkurászol minket mostanában…

Nem kapott semmilyen feleletet, ezért közömbös arccal folytatta.

- Tudod, van számodra valamim - kezdte a körmeit polírozni talárjával. - Tekintsd afféle ajándéknak a kitartásodért.

- Menj a fenébe - rázta meg a fejét Piton, és tovább akart menni.

- Várj! - kiáltotta Sirius, mintha attól tartana, hogy elszalaszt egy jó lehetőséget. - Szóval már nem vagy rá kíváncsi? A nagy titokra?

Perselus megtorpant, de nem fordult meg.

- James nagyon haragudna rám, ha elárulnám… Így is magán kívül volt, mikor megtudta, hogy Remus…

Nem tudta, de ezzel kimondta a varázsszót. Perselus szíve hevesen dobogni kezdett. Lassan, kimérten fordult meg, noha nehéz volt csillapítani izgalmát.

- Bizony, nagy titok őrzői vagyunk mi, hárman… Nem jó szívvel árulom el, bár egyszer úgyis ki fog tudódni… De már elegem van az örökös bujkálás-…

- Mi az a titok?

- Ma éjjel megtudod! - lépett közelebb Sirius, suttogóra fogva a hangját. - Elmondom, mit kell tenned!

Perselus nem tudta, örüljön-e vagy sírjon, amiért hallgatott ellenfelére. Fényévekkel közelebb került így a nagy titokhoz, ugyanakkor nem volt biztos benne, hogy látni akarja, ahogy…

Lehunyta a szemeit. Nem, nem akarta elképzelni Lilyt és Lupint… együtt… egymást ölelve… csókban összeforrva…

De mi másért bújhatnának így el?

Még sötétedés előtt kiosont a kastélyból, és Hagrid veteményeskertjében rejtőzve várta, hogy leszálljon az éj. Eszébe sem jutott, érdekel-e majd valakit, hogy nincs jelen a vacsoránál, vagy hogy feltűnik-e a hálószobában hiányzása… Csak a bizonyosság és a bosszú hajtotta most.

Ahogy a sötétség rátelepedett, megindult a Fúriafűz felé, kezében egy hosszú ággal, melyet Sirius tanácsára vett magához. Mielőtt a fa megneszelhette volna a lépteit, kinyúlt vele, és megérintette vele azt a görcsöt, melytől az egész mozdulatlanná dermedt.

Teljesen megdöbbent a látottaktól.

Tehát mégsem átverés.

Ökölbe szorult a keze, és keserűen masírozott előre. Nem szerette volna, ha a vadőr vagy a gondnok esetleg észreveszi. Bebújt a fa gyökerei közt rejtőző lyukon, és egy sötét üregben találta magát. Megpróbált felegyenesedni, de beverte a fejét. Fényt csinált hát pálcája végével, hogy megvilágítsa maga előtt az utat. Egy sötét folyosó körvonalai bontakoztak ki hunyorgó szemei előtt. Lassú léptekkel indult meg rajta.

Hosszú menetelés után végre fényt pillantott meg. Először megriadt tőle, és a falhoz lapult. Egy csapóajtó deszkáin szűrődött át a fent pislákoló gyertya fénye.

Ahogy közeledett, Perselus saját, izgatott lihegése mellett egy idegen, ziláló férfihangra lett figyelmes. Mintha…

Hányingere támadt már a gondolatra is. Vicsorgóvá torzult az arca, és megragadta a csapóajtó fogantyúját. Meglökte, és az vészjósló nyikorgással ki is nyílt.

Csontjáig markolt belé a félelem, amikor odafentről egy vérszomjas, hatalmas farkas üvöltött rá. Agyaráról csorgott a nyál és a vér, a teste megviselt volt, és szörnyen vézna. Perselus megkövülten nézett szembe a végzetével…

Két kar váratlanul a derekára kulcsolódott, és lerántotta őt a létráról. A csapóajtó így visszazuhant a helyére, de a szörnyeteg tomboló vonyítása még mindig fenyegetően visszhangzott odafentről.

- Te őrült! - rivallt rá valaki a sötétben.

Perselus azonban felordított: még csak most tudatosult benne, mit is látott. Rémülten kapálózott, az idegen pedig alig bírt elhajolni karmolásai és rúgásai elől.

- Azonnal el kell tűnnünk innen! - sürgette.

Felpattant, és a talárjánál fogva kezdte el cibálni a pánikoló mardekárost. Perceken át rángatta, míg fel nem értek a telihold által beragyogott udvarra. Perselus csak ekkor vette észre, hogy James Potter áll felette…

A két megviselt alak mellett a hálóköntösös Sirius álldogált, leszegett fejjel, az igazgató asztala előtt.

- Mélységesen csalódtam magában, Sirius Black! - fakadt ki McGalagony, aki Fawkes állványa mellett állt, fújtatva. - Micsoda, griffendéleshez nem méltó magatartás ez?! Ez a fiú meghalhatott volna odalenn! Visszataszító, alantas csapda! Várom a magyarázatát!

Perselus messze volt attól, hogy magát hibáztassa hiszékenysége miatt. A lelke még mindig rettegett a tudattól, hogy egy valódi vérfarkassal nézett az imént szembe - és hogy ez a személy öt éve ott rohangál az iskolában… az ő Lilyje körül…

Holtsápadtan didergett James mellett, aki szintén határtalanul dühös volt barátjára.

- Hogy juthatott eszedbe, Sirius? - kérdezte sziszegve. - Most kiderült Remus titka! Hogy tehetted?!

A fiú tűntetően bámulta a padlót. Tudta, hogy most komoly bajban van.

- Ép ésszel fel nem foghatom, hogy gyűlölhet egy gyermek egy másikat annyira, hogy képes legyen őt ilyen könnyen a halálba küldeni! - folytatta McGalagony. - Magára bízom a döntést, Albus, de jobb, ha tudja: ha rajtam múlna, a gyermek most azonnal vonatra kerülne, és indulna haza!

Az igazgató némán nézte őket, pillantását egyikről a másikra vetve.

- Mint bizonyára tudja, Minerva… - szólalt meg hosszú, idegtépő csend után -, azt vallom, mindenki megérdemel egy második esélyt.

Sirius reménnyel teli szemekkel felpillantott.

- Ugyanakkor… - intette le lelkesedését Dumbledore -, bizonyos dolgokat idővel sem felejtek - hangsúlyozta, és a fiú újra elsápadt. - Sirius Black az iskolában maradhat, hogy befejezze a tanulmányait, de mindennemű büntetést magára bízok, Minerva. Cselekedjen legjobb belátása szerint.

- Köszönöm, uram… - rebegte Sirius szégyenkezve.

- Mielőtt nyugovóra térnétek, melynek, megjegyzem, már rég itt volna az ideje, egy szóra még… - kérte a figyelmüket Dumbledore ismét. - Perselus Piton - fordult a mardekároshoz. - Tisztában vagyok azzal, hogy minden értelmes lénynek van titka, melyet nem kíván megosztani másokkal. Ehhez joga is van. Eltekintek attól, hogy téged felelősségre vonjalak azok miatt, amiket tudom, hogy megtettél, ha - és felemelte a mutatóujját, hogy leintse a fiú tiltakozását -, ha te is megőrzöd Remus Lupin titkát.

Perselus keserűen tépődött szavai hallatán. Hiszen még csak nem is csinált titkot a fekete mágia iránti rajongásából… Félelmetes fegyver volt ez az igazgató kezében.

Keserűen, de bólintott.