Consolamentum

14. fejezet

Lily Evans kissé türelmetlenül pillantott az órájára. Már öt perce Remusszal kellett volna lennie a Griffendél klubhelyiségében. Hol késhet Perselus? Hiszen ő mindig pontos…

Mérgesen sóhajtott, és már indult is a terem ajtaja felé, ahol eddig várakozott.

Az azonban lassan kinyílt, és egy bicegő alak botorkált be rajta. Jobb kezében még mindig pálcáját szorongatta, de fogta az orrát is. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, megnézte a tenyerét, mely tiszta vér volt. Lily rémülten felkiáltott.

- Perselus! Merlinre, mi történt veled?

- Szerinted?! Úgy nézek ki, mint aki babazsúrról jön?!

Megrázta a kezét, a vércseppek pedig a padlóra fröccsentek.

- Miért nem… Én nem is értelek! Ne törődj velük, akkor biztos abbahagynák!

- Ki mondta neked ezt a bölcsességet, a derék Lupin barátod?

- Most miért bántod szerencsétlent? Van elég baja most, hogy közelednek az RBF-ek!
- Van elég baja szerencsétlennek?! Hát nekem egy cseppet sem tűnt olyan elesettnek, mikor az előbb a folyosón röhögött rajtam!

- Ő nem tenne ilyet!

- IGEN?! Szóval én hazudnék? Hát kinek hiszel te?!

- Én nem… nem úgy gondoltam…

- Azonnal add vissza a könyveimet! - követelte Perselus. - Elegem van abból, hogy a hülyeséged miatt nem tudom megvédeni magam! Elvetted anyám könyveit, és most vissza akarom kapni őket! Add vissza az átkaimat, hogy végre esélyem is lehessen ezek ellen az őrültek ellen!

Lily elsápadt, és az elméje vadul száguldani kezdett. Merlinre, hova is tette őket? Olyan rég volt, hogy év elején elkobozta Perselustól… Talán még maga is forgatta némelyiket, hogy ismételjen a vizsgákra… Vagy Remusszal tanultak volna…?

Az ajkai elé kapta a kezét, és elfordult.

Valamelyiket… Ó, egek! Az egyiket Remusnál felejtette legutóbb! Ó, miért is vette el! Hogy lehetett ilyen ostoba…!

- Holnap visszakapod őket, de meg kell ígérned, hogy nem használod őket másokon!

- Soha nem ígérnék meg ilyet! Megérdemlik, amit kapnak!

- Ne bántsd őket, ne bántsd Remust!

Perselus szeme résnyire szűkült.

- Miért véded ennyire? - kérdezte szörnyű, halk hangon.

- Mert… mert… sajnálom… - szabadkozott Lily.

A fiú azonban közelebb lépett hozzá. Az ajkain felgyülemlett, és az arcán szétmaszatolt vér olyan félelmeses ábrázatot kölcsönzött neki, hogy Lily undorában hátrálni kezdett.

- Tudod, mit gondolok? - szólalt meg. - Itt már rég nem csak sajnálatról vagy ártatlan kis tanulásról van szó… - kezdte. - Nem vagyok se vak, se ostoba! - rivallt rá a lányra. - Három hónapja nem voltunk együtt, és minden alkalommal azért, mert neked volt valami apró kifogásod, ami miatt az utolsó pillanatban lemondtad a találkozókat! Azzal a szánalmas, beteges kis féreggel szűrted össze a levet, mi?! Nem fogom eltűrni, hogy pont egy ilyennel csalj meg!
- Miket beszélsz?! - fakadt sírva Lily. - Én sosem csaltalak meg! Nincs köztünk semmi Remusszal! Az égvilágon semmi!

- Láttam, hogy néz rád! Felesleges tagadnod! Közöttünk mindennek vége! Örökre!

A lány hangosan felzokogott, és arcát kezébe temetve kirohant a teremből. Végtelen szomorúság öntöttel el a szívét, ahogy utat törve magának, a klubhelyiségig loholt. Szeretett volna eltűnni, elbújni a kíváncsiskodó szemek elől. A lányok hálóterme felé szaladt, de a lépcsőn a lefelé jövő Remusba botlott.

- Lily…? - kérdezte a fiú megilletődve, ahogy két lépcsőfokot hátrált. - Te sírsz…?

A lány pedig a nyakába vetette magát, és elpanaszolta minden bánatát.

Perselus, az idegességtől reszketve, trappolt felfelé a lépcsőn. Öt éve alatt még sohasem járt a Griffendél klubhelyiségének közelében, most azonban meg sem állt a Kövér Dáma portréjáig. A halántékánál vészesen lüktetett egy ér, ahogy a ronda festményre pillantott.

- Nem akarok bemenni, csak beszélnem kell valakivel. Nem tudnád kihívni?

- Nem áll módomban - mérte őt végig a nő fintorogva.

Se a fiú ápolatlansága, se a talárjára varrt mardekáros embléma nem árulkodott arról, hogy a fiú jó szándékkal érkezett volna.

- Várnod kell, míg valaki ki nem jön… vagy be nem megy…

Perselus tüntetőleg elfordította a fejét, míg a korlátnak dőlve várakozott.

Negyedóra múlva lassan kinyílt a portré, hogy utat engedjen egy sápad, vézna, szőkés fiúnak.

- Lupin! - sziszegte Perselus, és nyomban előkapta a pálcáját.

- Te meg… - mérte őt az végig, elsápadva - mi az ördögöt keresel itt?!

- Hívd ki Evanst! - követelte a mardekáros.

- Eszem ágában sincs. Egy ilyen dühöngő őrülthez…

- AZONNAL HÍVD KI AZT A MOCSKOS, ÁRULÓ SÁRVÉRŰT! - üvöltötte Perselus hisztérikusan.

Szavai behallatszottak a résnyire nyitott portrélyukon, a klubhelyiségben ülők pedig felháborodva fordították fejüket a káromkodás irányába.

- Hogy merészelsz ilyen hangon beszélni róla?! - kapta elő a pálcáját Remus is.

- Takarodj vissza a klubhelyiségbe, te patkány! És küldd ki Evanst! Vagy talán süket vagy?!

Egy lány azonban közéjük vetődött. Ide-oda taszigálták egymást, mire Lily szét tudta őket szedni.

- Perselus, hagyd abba! - rivallt rá a fiúra.

Az azonban megragadta a csuklóját, és vonszolni kezdte az egyik folyosó felé, felfelé a lépcsőn.

- Ez fáj! - sikkantotta Lily.

- Azonnal ereszd el! - kiáltott utána Lupin.

- Ne, Remus, ne, hagyd! Mindjárt visszajövök!

Perselus addig cibálta egykori kedvesét, míg egy teljesen kihalt emeletre értek. Idefenn már órákat sem tartottak, minden terem üresen állt.

A fiú vett egy nagy levegőt, hogy uralkodni tudjon a testében tomboló feszültség felett.

- ELÁRULTÁL ENGEM! - ordította a lány képébe. - Odaadtad nekik a könyvemet, hogy így állj bosszút rajtam! Hogy lehettél ilyen aljas?!

- Én nem adtam oda könyvet! Egyszer Remusnál felejtettem, biztos megtalálták, és elolvasták!

- Hazudsz! Undorodom tőled!

- Hogy volt képed… - remegett a lány, ökölbe szoruló kezekkel. - Hogy mertél sárvérűnek nevezni mindenki előtt?!

- Nem vagy más, csak egy mocskos kis áruló! Az ilyenek pedig nem érdemelnek könyörületet! Eladtad neki magad, és engem is azzal, hogy fegyvert adtál a kezükbe, ELLENEM! A saját bűbájaimat használják, hogy megszégyenítsenek! Azt hiszed, nem ismerem fel, amit én magam találtam ki? A Levicorpust?!

Lily elfordult. Nem akarta, hogy Perselus lássa könnyeit, lássa gyengeségét.

- Na jól figyelj most rám - sziszegte a fiú. - Ha holnap, a vizsga előttig nem adod vissza az összes könyvemet, amit elvettél, jelenteni foglak az igazgatónál, lopás vádjával!

A lány rémülten megpördült.

- De akkor… elveszik és meglátják…

- NEM ÉRDEKEL! Inkább kerüljön mind a tanárok kezébe, minthogy olyan mocskos alakoknál maradjon, mint amilyenek ti vagytok! Ha nem kapom vissza őket, repülni fogtok mind! Végtelen örömmel fog eltölteni, látni, mikén tanácsolnak el mindnyájatokat!

- Ezt nem teheted! - rebegte Lily.

- Nem te szabod meg, mit tehetek, és mit nem! Többé nincs beleszólásod a dolgaimba! Soha többé!