Consolamentum

10. fejezet

Odakintről beszűrődött a madarak vidám csicsergése, ahogy Petunia frissen ültetett virágai között ugráltak. A lány, mielőtt elment otthonról, megöntözte őket, így a virágágyásban néhol kisebb tócsákban állt a víz. A madárkák tollaikat felborzolva fürödtek ezekben. Szelíd csivitelésük azonban most rémesen bosszantotta Lilyt.

A lány a szobájában volt, bezárkózva. Az ágyon feküdt, lábait lelógatva a matrac szélén. Kidülledő szemekkel a plafont bámulta. Arcán vörös foltot hagyott a félig lehúzott redőnyön keresztülszövődő nap fénye. Hálás félhomály honolt a szobában, mégis nyomasztotta a csend és a semmittevés.

Egyszer csak oldalra kapta a szemeit: éjjeliszekrényére, illetve az azon álló, zöld bájitallal teli üvegre.

Bosszúsan felsóhajtott saját gondolatain, melyek újra és újra egyik utolsó roxfortos napja felé kalandoztak… a meccs napjára… a szerelmeskedésre a tanteremben…

Eltakarta a szemeit a kezével, és érezte, hogy a pír égeti orcáit. Végül felült, és zsebre vágta a fiolát. Lement a konyhába.

- Mama?

Senki sem válaszolt. Két üzenet várta a hűtőre erősítve.

„Apátokkal elmentük meglátogatni Alfie bácsikátokat (nincs valami jól). Este jövünk.

Kaját találtok a hűtőben.

Puszi: Anya”

Lily kinyitotta a hűtőt, de valahogy most nem látott benne semmi étvágygerjesztőt. Újra becsukta hát, és szemügyre vette a második üzenetet.

„Sütöttem süteményt, de NE NYÚLJ HOZZÁ, amíg ki nem hűlt.

És amikor felvágod, próbáld meg nem összetrancsírozni…

Petunia”

A lány megpördült és körülnézett. Valóban: az ebédlőasztalon, lefedve ott illatozott egy helyes kis pite. Lily pár percig töprengve nézte, majd fogott egy kendőt, bebugyolálta, és kilépett vele a házból.

Gondosan becsukta maga mögött az ajtót, és kissé óvatosan körbenézett. Az utca nem volt üres: a tűzcsapoknál gyerekek visítoztak a spriccelő vízben, nyugdíjasok pihentek a házaik előtt, padokon cseverészve.

Tudta, hogy látják, és sejtette, hogy beszélni fognak róla. Lesütötte hát a szemeit, amennyire csak lehetett, mintha valami szörnyen szégyenletes dolgot tenne. Megtette a rövid utat szomszédjukig, Pitonék kapujáig, és sóhajtva becsengetett - ám nyomban elbizonytalanodott.

Hallotta, hogy otthon van valaki, hiszen a tévé jóval hangosabban szólt a kelleténél. Ennek ellenére mégsem hallotta, hogy bárki igyekezne ajtót nyitni. Csengetett még egyszer.

Ezúttal kivehető volt egy bosszús horkantás, majd közeledő léptek. Lily nyelt egyet, mert érezte, hogy kiszárad a torka.

- Mi az? - tárta ki az ajtót Tobias Piton.

A férfi meglehetősen ápolatlannak tűnt. Kávé- és zsírfoltos volt fehér atlétája, többnapos borosta éktelenkedett az arcán, és a haja is kócos volt. Meglepett fintort vágott a csinos kislány láttán, aki fonott hajtincsei alól egészen félénken nézett fel rá. Remegő kezeiben valami csomagolt izét szorongatott.

- J-jó napot, uram… - dadogta Lily. - Perselus itthon van?

A férfi végigmérte, majd mogorván biccentett.

- Mit akarsz tőle?

- Csak… csak beszélgetni. Gondoltam, talán örül-…

- Gyere be - indult vissza a ház belsejébe Piton, meglehetősen tiszteletlenül. - Csukd be az ajtót.

Sötétbe borult az egész előtér, ahogy Lily engedelmeskedett. Egyedül a konyha távoli ablakain szűrődött be egy kevéske fény.

Tobias megállt a nappali ajtajában, és a félénk lány arcába vigyorgott; sárgás fogai elővillantak.

Lily elnézett mellette, és látta, hogy a tévében valami roppant erkölcstelenséget művel egy szőke, svéd bikinis modell, és két szerelő-kinézetű alak. Durva szeretkezésük hangját csak lázító szavaik szárnyalták túl.

- Gyorsabban! Igen! Még! Mélyebben! - lihegte a nő, miközben a másik férfi kielégítésén fáradozott.

A lány rémült tekintete visszaszökött Tobiaséra, és rettentően szégyellte magát a film láttán.

A férfi úgy tett, mintha csak most vette volna észre, hogy nem kiskorúaknak szóló műsor megy a tévében. Megfordult, és a távkapcsolóval csatornát váltott. Egy rajzfilm képkockái elevenedtek meg a rosszul behangolt készüléken.

- Akkor… hol van Perselus? - kérdezte Lily.

- Az mi? - bökött Tobias a szorongatott süteményre.

- Pite… a nővérem sütötte… önöknek hoztam… - nyújtotta oda.

A férfi gonoszul elvigyorodott, és megcirógatta a lány arcát, aki ijedtében nyikkanni sem mert. Elvette a tálat, kicsomagolta, majd meg sem köszönve kézzel beletúrt, és kitépett belőle egy jókora darabot. Visszafordult a nappaliba, és ledobta magát a fotelbe.

- A kölyök az emeleten van. A lépcsővel szemben.

Lily megkönnyebbülve fellélegzett, és a lépcső felé fordult.

Milyen barátságtalan ház, gondolta. Szegény Perselus…

Nem látott se képeket, se fotókat a falon; egyetlen növény sem csüngött a mennyezetről, és már a barnásszürke tapéta is kezdett nyomasztó látványt nyújtani.

Még a lépcső felénél sem járt, mikor meghallotta, hogy a rajzfilm bugyuta zenéje helyett ismét kéjes nyögések jönnek a tévéből. Undorodva hallgatta, és inkább megszaporázta lépteit.

Perselus szörnyen unatkozott. Az ágyán feküdt, és pálcapöccintésekkel vadászta le a legyeket a mennyezetről. Mikor három óvatos koppantást hallott ajtaja túloldaláról, egészen elcsodálkozott.

Tudta, hogy anyja még dolgozik, és hogy csak apja volt otthon rajta kívül. Az pedig, ha letört volna a keze, se kopogott volna. Hiszen hányszor rátört már korábban, mikor öltözködött, hogy üvöltözzön vele, vagy megverje…

Felült az ágyon.

- Igen?

A kilincset lassan nyomta le valaki.

- Riri! - pattant fel, szinte kiáltva.

Odasietett az ajtóhoz, behúzta rajta a lányt, majd kinézett, és végül bezárta.

- Hogy kerülsz ide? - kérdezte gyorsan, a lány vállaira téve kezeit.

- Látni akartalak…

- De apa… nem bántott, vagy ilyesmi… ugye?

A lány megrázta a fejét.

Perselus, úgy tűnt, megnyugodott.

- Apukád… valami szörnyűséget néz a tévében…

Mindketten elnémultak, és még odafenn is hallották a nyögéseket és kiáltozásokat. A fiú lemondóan horkantott, majd ledobta magát az ágyra.

- Szexfilmet, úgy néz ki… jellemző… Az olyan állatoknak való, mint amilyen ő… Miért jöttél?

- Tulajdonképpen süteményt hoztam nektek… de apukád elvette, és szerintem megette mindet…

Perselus nem szólt, csak megmerevedett az arca. Keserűen a fal felé fordult.

- És… - folytatta a lány, ahogy óvatosan benyúlt ruhácskájának zsebébe.

A mardekáros szemei felcsillantak a bájital láttán, melyet még ő maga készített.

- Riri - mondta kajánul vigyorogva, szinte dorgáló hangnemben. - Gyere ide! - ültette maga mellé.

Félretette az üveget, és megfogta Lily kezeit, akinek az arcán némi tétovázás látszódott.

- Én… szeretném… - vallotta be. - Csak… a múltkor úgy fájt… Mit csináltunk rosszul?

Perselus szemei csibészesen megvillantak.

- Nem voltál eléggé felizgulva.

- Hát azért igencsak izgatott voltam…

- Az nem ugyanaz… - jegyezte meg a fiú mosolyogva, ahogy kioldotta a lány ruhájának egyik pántját.

Lily ismét átadta magát csókjainak és öleléseinek; alig vette észre, hogy lekerültek róluk a ruhák.

- Mit csinálsz? - kérdezte megrökönyödve, ahogy Perselus feje eltűnt a lábai közt.

- Valamit, ami nagyon jól fog esni… - felelte.

Lily hamar megértette, mire gondol. Összerezzent és felkiáltott, amikor megérezte az ajkait.

- Jesszus! - sikkantotta, és a szája elé kapta a kezét. - Szerinted meghallotta?

Perselus, Lily combjaival a vállán elvigyorodott. Mindketten fülelni kezdtek a beálló csendben, de csak a tévé üvöltését lehetett hallani.

- Ekkora zenebona mellett? Kötve hiszem… - mondta végül, és újra odahajolt a lány öléhez.

Nyelvével megízlelte a lány testének őrjítő melegségét; oly hévvel csókolva, nyalva a rózsát, amit ő maga szakított le, hogy azzal még saját magát is meglepte. Arcának bőre, akárcsak a lány teste, síkos lett az izzadtságtól.

Lily kétségbeesetten próbálta tagadni magában, mily szenzációs is volt, ami vele történt, mégse sikerült. Nem tudta elfojtani hangos nyögéseit, kéjes vonaglását, és egyre inkább úgy érezte magát, mint az a szörnyen erkölcstelen nő odalenn, a tévékészülékben.

Az ágy nyikorogva tiltakozott szeretkezésük ellen. Perselus minden mozdulatára hangosat nyekkent, mintha abban a pillanatban akarná kilehelni a lelkét.

Mindezek ellenére Lily ajkain mosoly ült. Hiszen a dohos szagú, kényelmetlen ágy helyett puha párnák közt lebegett…