Consolamentum

8. fejezet

- Most nézd meg ezt a ripacsot! - bökött Lily fitymálóan a kávézóban ülő párok egyikére.

Madame Puddyfoot romantikus üzlete tömve volt ifjú szerelmesekkel, akik végeláthatatlan csókokban forrtak össze, mindenféle szeméremérzet nélkül.

Perselus fintorgott egyet Black láttán, de nem szólt.

- Undorító! - folytatta a lány. - Az a hencegés, amivel minden nap az erejét fitogtatja… Itt megjátssza a fehér lovon érkező szőke herceget ezek előtt a kislányok előtt… Milyen ízlése van ennek? Nyelné le a fogait a nagy csókolózás közepette…

- Kikísérletezhetnénk erre egy átkot - vigyorodott el a fiú végre.

- Benne vagyok - kacsintott rá Lily.

- Gyere, Riri, menjünk…

- Hát örök életemig így fogsz hívni?

- Persze. Hisz hallhattad: még mindig beszédhibás vagyok amiatt a korcs Potter miatt… - jegyezte meg a fiú szarkasztikusan.

- Az nagyon szemét húzás volt tőle - fogta meg a karját Lily együttérzően. - Nem lett volna szabad úgy megnövesztenie a fogaidat… Maradandó károsodást is szenvedhettél volna…

Perselus csak egy mosollyal felelt, de a mellkasából majd kiugrott a szíve a heves kalapálástól. Együttérez vele… milyen drága…

- Egyébként egyáltalán nem bánom - folytatta a lány, ahogy rákanyarodtak a kastélyba visszavezető útra. - Nyugodtan hívhatsz Ririnek, ameddig csak szeretnéd. De te vagy az egyetlen, aki így szólíthat!

- Mindig tudtam, hogy különleges vagyok…

Lily kacagott egyet a megjegyzésen, és még vidámabban szökdelt egyik kőről a másikra.

- Áh, hitted volna? Hitted volna, hogy ilyen gyorsan telik majd az idő? Már túlvagyunk a felén is!

- Roxfortnak?

- Félelmetes! Jövőre már ötödikesek leszünk!

- Még két szép év egy ilyen drága emberrel, mint amilyen te vagy… Engem ez mindenért kárpótol - felelte Perselus sejtelmesen.

- Milyen szépeket mondasz te ma… - csodálkozott rá Lily, és szinte elpirult.

Ahogy felértek a kastély előtti parkba, a fiú váratlanul megfogta a kezét.

- Ne menjünk még fel a klubhelyiségekbe… - nyögte izgatottan.

Érezte, hogy a tenyere egészen síkos az izzadtságtól. Átkozta magát, amiért nem volt képes megőrizni a hidegvérét egy ilyen fontos pillanatban. A tóhoz sétáltak, ahol Lily elkezdett kavicsokat dobálni a vízbe. Perselus nem igazán örült ennek: a lány össze-vissza futkosott a parton, míg ő gyötrődve próbálta összeszedni a szükséges szavakat.

Nyelt egy nagyot, és végül megszólalt.

- Lily, nem jössz ide egy kicsit…?

- Hogy mondtad? - kukkantott fel a lány. Épp pár szál virágot csipegetett egy fa tövében.

- Én csak…

Ahogy közeledett, úgy nőtt a gombóc Perselus torkában.

- Azt gondoltam… a következő roxmortsi kiránduláskor… mi is beülhetnénk Madame Puddyfoothoz… vagy valahova máshova…

- De hiszen most is két órán át vajsöröztünk a Három Seprűben… - pislogott Lily kicsit értetlenül.

- De én… nem úgy gondoltam…

- Akkor…

Nem sikerült azonban befejeznie a kérdést, mert Perselus hirtelen megragadta a derekát, magához rántotta, és megcsókolta.

Lily sikkantott egyet, és elejtette a virágokat, amiket eddig szedett.

- Perselus!

Az ajkai elé kapta a kezét, és úgy méregette, riadtan, az előtte álló fiút. Az rémesen zavarban volt, csak úgy kapkodta a levegőt.

- Elloptad az első csókomat… - suttogta Lily.

- Most… haragszol rám?

- Miért nem mondtad soha, hogy ilyesmit akarsz… velem? - dadogta a lány.

Perselust váratlanul érte a kérdés. Próbálta átformálni az elméjében a mondatokat, de csak kusza zagyvalékot kapott.

- Kicsik voltunk… - nyögte végül.

- Milyen régóta vársz erre? - kérdezte Lily, és összeszoruló szívére tette jobb kezét.

- Amióta… nos… nagyon régóta…

A lány kétségbeesetten ült le egy farönkre, és gondterhelten masszírozta a halántékát.

- Te… nem akarod? - kérdezte Perselus félve, és úgy érezte, tóba ölné magát, ha Lily elutasítaná.

- Perselus, egy griffendéles és egy mardekáros nem csókolózhat!

A fiú letérdelt elé, a frissen serkenő, zöld fűbe.

- Riri, hát nem érted? - fogta meg a kezeit. - Amikor veled vagyok, nincs Mardekár vagy Griffendél! Akkor csak te vagy… és én… És én megőrülök érted, attól függetlenül, mi van a talárodon… - érintette meg a Griffendél ház emblémáját. - Te nem tudod, mennyire el voltam keseredve, mikor nem melléd osztottak be négy éve, a tanévnyitón! Azt kívántam, bár örökre együtt lehetnénk! Egy osztályban, egy házban… egy párként… - pillantott összekulcsolt kezeikre.

- Ó, Perselus… - sóhajtotta a lány, és meghatódva elmosolyodott.

Könnyes szemeivel a fiú ajkaira pillantott, és az értette az óvatos célzást. Lassan kihúzta magát, és gyöngéden újra megcsókolta. A fejük felett oly vadul csicseregtek a bájos kis poszáták, mintha csak a két ifjú szerelmest ünnepelnék. Fel is néztek rájuk, zavartan mosolyogva, majd átszellemülten újra egymáshoz bújtak. Perselus, először vonakodva ugyan, de átölelte Lily derekát, a lány pedig a nyakába fúrta arcát. A fiú lehunyta a szemeit: annyira csodálatos volt e pillanatnyi szentség és idill, hogy minden másodpercét meg akarta őrizni a szívében.

- Olyan boldog vagyok… - suttogta kedvese fülébe.

Lily nem szólt, csak még szorosabbra fonta az ölelést, és megcsókolta az arcát.

- Akkor most járunk? - kérdezte váratlanul, percekkel később.

Végre elengedte a nyakát. A fiú mosolyogva bólintott.

- De előbb tartsuk titokban. Nem akarom, hogy miattam téged is bántsanak - simogatta meg az arcát. - Nézzük, hogyan reagálnak arra, ha több időt töltünk együtt… és aztán…

- Rendben - bólintott a lány.

- Meg-megcsókolhatlak újra?

- Szeretnéd? Én még nagyon ügyetlen vagyok…

- Akárcsak én… De olyan ez, mintha… évek óta most adnának újra inni… és én szörnyen szomjas vagyok… - mosolyodott el Perselus.

Újra meg újra csókban forrtak össze; mindegy, hogy az órák utáni szünetekben, vagy Roxmorts sötét mellékutcáiban voltak is. Kísérletező kedvüknek csak jót tett, hogy kapcsolatuk ily szorosra fűződött. Lily így már sokkal kisebb lelkifurdalással próbálta ki találmányaikat házának társain, de legfőképpen egy undok kvartetten, kik ugyancsak megnehezítették szerelmük mindennapjait…